efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Írói név: iuwan [Kapcsolat] Valós név:
Tagság kezdete: 2008. 07. 27.
Tagság típusa: Admin
Magamról:
Helló, kedves látogató!
'93-as évjáratú vagyok, tehát már bőven nagykorú. A Harry Potter sorozattal véletlenül kerültem kapcsolatba, persze rögtön magával is ragadott, épp elég korán ahhoz, hogy még legyen időm várni a roxforti levelemre. (Azóta sem érkezett meg, de én ráérek, biztos csak elkeveredett valahol.)

Kedvenceim többsége a halálfalók közül kerül ki, de azt vallom, hogy szinte mindenkit lehet kedvelni valamiért. (Ezt a tulajdonságot egyelőre csak Umbridge-ben nem találtam meg.)

A Szemben a széllel című történetemet töröltem, mert javítva újraírom, a véleményeket lementettem. Még nem tudom, mikor kerül fel újra, és milyen címen.

Akiket a fanfiction világának köszönhetően ismertem meg: Kita, Rose Weasley, Isabella Cullen(/daydreamer), Vick, Dorcyssa, Emma115, Cortez, Theodora S Carter

Ha bármi kérdésed lenne, nyugodtan írj e-mailt, odafent találod a Kapcsolat gombra kattintva.



2012. augusztus elseje óta moderátori feladatokat is ellátok ezen az oldalon. Tehát ha bármi kérdésed lenne, már hozzám is fordulhatsz. :)
Bétázást vállal: Nem
[Jelentsd]
iuwan történetei [4]
iuwan sorozatai [0]
iuwan kedvencei [9]
Vélemények iuwan
Leírás: Gabrielle, Voldemort lnya kapja azt a megtisztel? feladatot, hogy meg kell hdtania Harry Pottert, ami nem t?nik nehz feladatnak neki, mivel a fi lthatan ugyangy viszonyul hozz... Egy vgzetes estig, ami megvltoztat mindent...


"A Harry Potter knyvek szerepl?i s vilga kizrlag J. K. Rowling teremt? fantzijnak gymlcsei. n csak klcsn vettem ?ket a magam s msok szrakoztatsra. Megrsukban semmifle anyagi haszon nem vezrelt." - sajnos :D


Puszika mindenkinek!
Kategória: Romantikus; Szereplõk: Harry Potter, Hermione Granger, más halálfaló, más varázslény, Ron Weasley, saját szereplő, Voldemort; Fejezetek: 11 Tartalomjegyzék Sorozat: Nincs
Szavak száma: 39536; Olvasva: 860; Befejezett: Nem Műfajok: komor, regény
Figyelmeztetések: durva nyelvezet
Frissítve: 2011. 05. 27.; Feltöltve: 2008. 04. 24.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2011. 05. 28. Cím: Fejezet 11: Felhõtlen rm

rdekes sztori, de tetszik :)

Szerz? vlasza: kszi :) rlk h tetszik^^

Leírás: Voldemort ravasz tervnek megvalstshoz lnny vltoztatja hûsges hallfaljt... Piton professzort sokkol lmnyek rik.


Aprop, s a trtnet NEM slash. Fi-"lny" szerelem, ugyebr...
Kategória: Humor; Szereplõk: Albus Dumbledore, Ginny Weasley, Harry Potter, Hermione Granger, más mugli, más Weasley családtag, Perselus Piton, Ron Weasley, Voldemort; Fejezetek: 2 Tartalomjegyzék Sorozat: Humoritus
Szavak száma: 3826; Olvasva: 161; Befejezett: Igen Műfajok: komédia
Figyelmeztetések: Nincs
Frissítve: 2008. 08. 28.; Feltöltve: 2008. 06. 20.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2009. 07. 19. Cím: Fejezet 2: Hermione

... behaltam :D


Nagyon j lett, kr, hogy nincs folytatsa. Grat hozz:D *mg mindig fetreng a rhgst?l*

Szerz? vlasza: Az nagyon j... :P Ht, alapbl egyrszes lett volna, de aztn kzkvnatra lett folytats, de csak nem bjtathatom bele Pitont minden n?i HP-szerepl?be... Kpzeld csak el mondjuk Petunia nni testben, amikor Vernon bcsi... khm, az j meg a takar leple alatt... Ht szval inkbb hagyjuk :DDD
Kszi hogy elolvastad s rtl is nekem!

Leírás: Ez a Gyermeklds c. kihvsra kszlt. Nem tartom letem nagy rsnak, de gy rzem, ezt a tmt nem tudtam volna jobban megrni *ht eg ezerrel*.


Olvasstok el, vrom a kommentet akkor is ha dicsrni akartok, s akkor is ha szidni ;)
Minden jog JKR-!
Kategória: Általános, Humor; Szereplõk: Harry Potter, Lucius Malfoy, Voldemort; Fejezetek: 1 Tartalomjegyzék Sorozat: Nincs
Szavak száma: 1401; Olvasva: 70; Befejezett: Igen Műfajok: novella, paródia
Figyelmeztetések: slash
Frissítve: 2008. 06. 23.; Feltöltve: 2008. 06. 23.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2009. 08. 28. Cím: Fejezet 1: Voldemort utdja

jaj... :D

Nem tudom, humornak szntad-e, de n sokszor s sokat nevettem rajta. Amgy szp munka. :D

Szerz? vlasza: igen, ez egy pardia lenne :P rlk, ha tetszett! :) ksznm^^

Lothlorien93: Bjitalra [Korhatár nélkül]
Leírás: Egy agyfraszt nap utni tlprgtt llapotomban elkvetett, rtelmetlen, szdlt kis marhasg, melyben Piton professzor egy cseppet elveszti az nuralmt - a griffendlesek "bnzsnak" hatsra ez nem is csoda. Kt dolog kzl vlaszthat: feladja az llst, vagy pedig letfogytiglant kap a Szent Mungo idegosztlyn...
Kategória: Humor; Szereplõk: Harry Potter, Hermione Granger, más griffendéles, más mardekáros, Neville Longbottom, Perselus Piton, Ron Weasley; Fejezetek: 1 Tartalomjegyzék Sorozat: Humoritus
Szavak száma: 978; Olvasva: 78; Befejezett: Igen Műfajok: egyperces, komédia
Figyelmeztetések: Nincs
Frissítve: 2008. 07. 20.; Feltöltve: 2008. 07. 19.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 08. 16. Cím: Fejezet 1: Fejezet 1

ez... fergeteges!!!

Szerz? vlasza: Danke schn! :)

Leírás: Új lány érkezik, és a Roxfortban megváltozik az időjárás. Szeptemberben havazik, decemberben homokvihar tombol, a kviddicsmérkőzést elmossa egy jól irányzott jégeső... és mindezt Aria kényére-kedvére. Vagy hangulatára.
Kategória: Általános, Más-világ; Szereplõk: Albus Dumbledore, Draco Malfoy, Harry Potter, Hermione Granger, Perselus Piton, Ron Weasley, saját szereplő; Fejezetek: 38 Tartalomjegyzék Sorozat: Nincs
Szavak száma: 158647; Olvasva: 5064; Befejezett: Igen Műfajok: kaland, misztikus, regény
Figyelmeztetések: durva nyelvezet
Frissítve: 2010. 04. 06.; Feltöltve: 2008. 08. 06.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2009. 08. 14. Cím: Fejezet 30: Hossz cstrtk

NAgyon-nagyon tetszett. Umbridge-alzs rkre:D imdtamXD

Szerz? vlasza: Ha nem is rkre, legalbbis j hosszan:P rlk, hogy tetszett!^^

apalanya: Egy nap a temet?ben [Korhatár nélkül]
Leírás: Harry mr boldog csaldapa. egy nap elviszi csaldjt Godric's Hollowba a szleihez... lgyszi rjatok vlemnyt!kszi(:
Kategória: Általános; Szereplõk: Albus Perselus Potter, Ginny Weasley, Harry Potter, James Potter, James Sirius Potter, Lily Evans, Lily Luna Potter; Fejezetek: 1 Tartalomjegyzék Sorozat: Nincs
Szavak száma: 2752; Olvasva: 129; Befejezett: Igen Műfajok: novella
Figyelmeztetések: Nincs
Frissítve: 2009. 02. 09.; Feltöltve: 2009. 02. 09.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2009. 08. 24. Cím: Fejezet 1: Egy nap a temet?ben

H?... Els? krben sietek leszgezni, hogy nagyon jl meg tudod fogalmazni az rzseket (gondolok itt Harry monolgjra. Majdnem elsrtam magam, pedig jl brom a drmt s a horrort. ) A trtnet sszessgben is nagyon j, f?kepp az, hogy a lertak alapjn James Sirius tnyleg olyan, mint James volt.

Super kis trtnet, szp munka :)

Szerz? vlasza: jajj...ht nagyon szpen ksznm^^ elkell mondanom h nagyon lekenyereztek azzal h ilyen szpeket mondtok;) s az hogy elrzkenyltl az mgiscsak dicsret, nem?;) rltem hogy tetszett a kis James:D ez (is) volt a clem:D kszi hogy elolvastad s hogy rtl hozz...radsul ilyen szpeket^^puszi

Leírás: Kihvsra rdott m?!
Piton s James tka sszecsapdik, s a hats elg furcsa...
Olvasd s megtudod!
A jogok J.K.R.-t illetik!
Nincsen anyagi hasznom a trtneteimb?l, nem keresek velk pnzt!
Kategória: Általános, Humor; Szereplõk: James Potter, Perselus Piton; Fejezetek: 1 Tartalomjegyzék Sorozat: Cuki - trilgia
Szavak száma: 1361; Olvasva: 141; Befejezett: Igen Műfajok: egyperces
Figyelmeztetések: slash
Frissítve: 2009. 03. 14.; Feltöltve: 2009. 03. 13.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 08. 17. Cím: Fejezet 1: 1.Fejezet

ht, ha mr elolvastam, legalbb annyit ptygk ide, hogy megtettem. :)

Egybknt valszn?leg jra fogom mg olvasni, ha olyan rossz kedvem lesz, mint ezel?tt :) Kszi!

Szerz? vlasza: :)

apalanya: Mirt ppen Mrs.Norris? [Korhatár nélkül]
Leírás: Honnan kapta a nevt Mrs.Norris? Ht szerintem innen...xD
Kategória: Humor; Szereplõk: más kvibli; Fejezetek: 1 Tartalomjegyzék Sorozat: Nincs
Szavak száma: 867; Olvasva: 44; Befejezett: Igen Műfajok: egyperces
Figyelmeztetések: Nincs
Frissítve: 2009. 03. 15.; Feltöltve: 2009. 03. 15.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2009. 08. 18. Cím: Fejezet 1: Fejezet 1

Jj.... ez de fjt!!!

Viszont nagyon j volt, gratula!!!

Szerz? vlasza: :D akkor j. ha fjt akkor j. de azrt remlem hogy nem nagyon xD s kszi^^

Leírás: A vgs? csatban Voldemort lett vesztette. De ennek mr kerek tz ve. Azta a Varzsvilg H?se felesgl vette Ginny Weasleyt, s szletett hrom gyermekk. Kt fi, James Sirius s Albus Perselus, valamint egy lny, Lily Luna. Ron s Hermione is sszehzasodtak, majd nem sokkal ks?bb megszletett lnyuk Rose, majd fiuk Hugo. Bill s Fleur kislnya Victorie egyid?s volt a kis Teddyvel, akit szlei halla utn a keresztapja Harry Potter nevelt, mivel Andromeda, 3 vvel lnya s veje halla utn titokzatos mdon meghalt. Br a Stt Nagyr mr rgta halott, a kvet?i kzl mg sokan szabadlbon vannak, s az el?z? uruk halla miatt bosszt eskdtek. Msfl vvel a csatt kvet?en a Hallfalk kzl j vezet? emelkedett ki, Lucius Malfoy szemlyben.
Kategória: Általános; Szereplõk: Nincs; Fejezetek: 2 Tartalomjegyzék Sorozat: Potter krnikk
Szavak száma: 3427; Olvasva: 241; Befejezett: Nem Műfajok: akció, kaland, komor, misztikus, regény
Figyelmeztetések: durva nyelvezet
Frissítve: 2009. 07. 21.; Feltöltve: 2009. 05. 05.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 02. 28. Cím: Fejezet 2: Gyszban a varzsvilg

Szia!

rdekes kis trtnet, br kicsikt rvidnek reztem. De azrt tetszik s vrom a folytatst. ;)

Szerz? vlasza: Kszi iuwan. Az eleje direkt ilyen rvid. A tbbi majd hosszabb lesz.

Leírás: A Cuki, cuki vagyok... I. folytatsa.
Lesz kvetkez? rsz is, amit egyben az utolsnak is sznok.
J olvasst.

Pr csnya kifejezst tartalmaz, el?re szlok!
A jogok Jo Rowling-ot illetik!
Kategória: Általános, Humor; Szereplõk: Nincs; Fejezetek: 1 Tartalomjegyzék Sorozat: Cuki - trilgia
Szavak száma: 617; Olvasva: 48; Befejezett: Igen Műfajok: egyperces
Figyelmeztetések: durva nyelvezet
Frissítve: 2009. 06. 12.; Feltöltve: 2009. 06. 11.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 08. 17. Cím: Fejezet 1: ri-hari

jajj ez a csattan xD looool
nagyon nagy vagy :)

Szerz? vlasza: rlk, hogy ennyire tetszett, s sikerlt felvidtanalak :)

Leírás: Ne levelezz Piton rjn, mert megjrod! Vagy mgsem?;)
Humoros, romantikus novella Piton/sajt szerepl? prostssal. Szerintem jl sikerlt.:)
Kategória: Általános, Romantikus, Humor; Szereplõk: Perselus Piton, saját szereplő; Fejezetek: 1 Tartalomjegyzék Sorozat: Nincs
Szavak száma: 1883; Olvasva: 124; Befejezett: Igen Műfajok: novella
Figyelmeztetések: Nincs
Frissítve: 2009. 07. 07.; Feltöltve: 2009. 07. 06.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 03. 29. Cím: Fejezet 1: 1. fejezet

Gynyr?, s nagyon aranyos. :)

Szerz? vlasza: Ksznm. :)

Viki Evans: Minden mskpp volna [Korhatár nélkül]
Leírás: Lily s James nem hal meg.Lcci KRITIKT!!!!!!!!!
Kategória: Általános, Humor; Szereplõk: Albus Dumbledore, Fred Weasley, Minerva McGalagony, Perselus Piton, Ron Weasley; Fejezetek: 4 Tartalomjegyzék Sorozat: Nincs
Szavak száma: 3082; Olvasva: 214; Befejezett: Nem Műfajok: kisregény
Figyelmeztetések: Nincs
Frissítve: 2010. 05. 12.; Feltöltve: 2009. 07. 16.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2009. 08. 17. Cím: Fejezet 2: Az t

rdekes trtnet. Lily s James prbeszde az els?ben nagyon tetszett, ebben pedig az ikrek. Tovbb hatalmasat derltem, amikor Fredk el?adtk Harry beosztst.

Mirt rzem gy,. hogy nagyon flre akarsz vezetni? Vagy csak er?teljesen utalgatsz egy jv?beli esemnyre?


Grat s vrom a folytatst!

Leírás: Egy fiatal kislny mugliruhkban s emlkek nlkl betvedt a Foltozott stbe, onnan pedig az igazgat kzbenjrsval a Roxfortba. rzsek kavarognak benne, rmlmok kergetik s nem tudja, mit keressen. Tl sok mindent tudnak rla, de senki sem rul el semmit... s Laura rdbbent, hogy a tuds taln nem is olyan j dolog, mint gondolta volna. A mlt felfedi nmagt, s a Sorsot nem tudod megvltoztatni, akrhnyszor is fordtod meg az id? kerekt...

Banner: http://imagerz.com/QFdCWAlQVQc
Frissítve: 2009. 09. 26.; Feltöltve: 2009. 08. 31.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2009. 09. 02. Cím: Fejezet 1: Emlkek nlkl

Nagyon-nagyon kirly, Mrs. Riddle ;).
Lssuk csak, lssuk... Laura aranyos kiscsaj, satbbi, s mg mindig imdom, amikor megkrdezi Dracot: Ismerjk egymst? XD

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2009. 09. 27. Cím: Fejezet 3: Elfeledett lmok

jajjistenem, ez a vge... :D:D
nagyon j lett, no;)

Leírás: Meda szembeszllt a sorsval, ms utat kvetett, de ennek ra van. Egy dnts kvetkezmnyei az egsz letre hatssal lehetnek. Van egy pont, ahonnan mr nincs visszat. De helyes volt-e a dnts? s vlasz a legfontosabb krdsek egyikre, mirt volt a lzad Black-lny mardekros?
Frissítve: 2012. 01. 25.; Feltöltve: 2009. 10. 21.
Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2011. 08. 16. Cím: Fejezet 46: Vratlan segtsg

Szia!

Ok, ez vratlanul rt. H... Mindenesetre nagyon tetszett, br meglep?dtem... Rod hazudott Voldemortnak? Meda felfedte magt el?tte? s volt egy hguk? H?ha... (Ezt amgy sajt tletb?l tetted bele, vagy olvastad valahol, hogy volt egy hguk? :) )

Remlem mg megcsptem az els? helyet :D

Nagyon j volt, vrom a folytatst!

Szerz? vlasza: Els?hely megcspve! ;) Az egyik fanficben olvastam rla, aminek a szerz?jt nagyon szeretem, az tlet onnan jtt. Rod hazugsga rszben abbl fakad, hogy ? alapvet?en nem rosszindulat, valamint pontosan tudja, hogy Meda mit jelent a btyjnak meg a felesgnek, valamint a hazugsg Voldemortnak egy fajta csendes bossz a felesgrt.

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 10. 10. Cím: Fejezet 37: A trgyalson

Igen, n is szeretem azt hinni, hogy Bella s a tbbiek is alapvet?en jk... Tkletesen egyetrtek Dumbledore-ral.
Csodlatos, mgis szomor fejezet volt, noha szmtanom kellett volna r, mgis...
Elismerem, nem ez letem legsszetettebb vlemnye, de taln csak azrt, mert teljesen bele vagyok zavarodva abba, amit rtl. (Persze a legjobb rtelemben) Nagyszer? fejezet volt, kvncsian vrom a folytatst.

Szerz? vlasza: Ksznm szpen, igyekszem a folytatssal,csak mostanban el vagyok havazva egy kicsit:( Igen, szerintem is minden ember alapvet?en j, s Bellrl pedig nekem az a vlemnyem (br lehet hogy ez gy hlyn fog hangzani), hogy ? egyltaln nem gonosz, s a ltszat ellenre nem rmmel kveti el azokat, amiket el kvet...

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 04. 26. Cím: Fejezet 19: Htkznapok

rdekes fejezet lett. :)
Ok, el?r?l.
Az imnt akadt meg a szemem a trtneten, br taln olvastam mr korbban is... Legalbbis nhny rszlet felrmlett emlkezetem homlynak mlyr?l. (Hehh.. de klt? lett)
Szval, a trtnet sszessgben is tetszik, de mivel gy lttam - persze lehet, hogy vak vagyok kiss, nha tsiklok apr dolgok fltt - (amgy felt?nt mr, hogy ha ilyen zrjeles, vagy gondolatjeles mondatrszt olvasol, az el?tte olvasott rszek fele kiesik?) szval, gy lttam, hogy ez az utols fejezet, szval ide rok vlemnyt.
Na, akkor neki is esek: tetszik a trtnet, br bevallom, Andomeda sosem volt, s taln sosem lesz a kedvenc szerepl?m - tl jkislny ? ahhoz xD - mindezek ellenre tetszik a trtnet. Jk a karakterek, a cselekmny, minden. :)
Egybknt a fejezet vghez: kvezz meg, vagy nevezz perverznek, de valamirt az ugrott be Andomeda megszdlsr?l, hogy terhes. Persze lehet, hogy csak n kpzel?dk. xD
Mindenesetre beteszlek kedvencekhez, mert amilyen s?r?n ide jrok, szre sem fogom venni az j fejezetet... Pedig kvncsian vrom. :)

Szerz? vlasza: Ksznm, a vlemnyt, a kedvenceket meg, azt, hogy elolvastad meg minden:) Ht amit a zrjelbe rtl, az annyira lefoglalt, hogy utna az el?z?mondat eleje tnyleg teljesen kiesett:D Igen, Andromedval sokan vannak gy ahogy te, korbban n is gy voltam vele, aztn valamikor beleolvastam a HP7-be s megakadt a szemem azon a rszen, amiben Meda is szerepel, s akkor ugrott be az, hogy ?t tulajdonkppen alig ismerjk meg, s a fanficekben is ltalban csak arrl rnak, hogy hogy jtt ssze Teddel, s taln akkor szletett meg az tlet, hogy az ? lete ennl taln rdekesebb... , s rs kzben nagyon megszerettem Medt. Ami a fejezet vgt illeti, majdmegltod, ki tudja...

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2011. 05. 22. Cím: Fejezet 42: Repedsek

Ht a Blackekre tnyleg nem jellemz? a szeldsg. (Ez all taln csak Narcissa kivtel...) Amgy nagyon j fejezet volt.
Sajnlom, hogy Dora elkltzik. Hiba mond brmit, nekem mg mindig dhs-dacos-ingerlt szaga van az elvlsuknak.

Remlem mg elcsptem az els? vlemnyt! :)

Szerz? vlasza: Tied az els? vlemny^^ Igazadvan, Dora szeleburdi, s nagyon kdeves de emell kellet valamit a Blackekt?l is rklnie, ez a termszetnek az rkk elgedetlen, dacos rsze...

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 05. 08. Cím: Fejezet 20: jjeli trtnet

Gynyr? fejezet volt. Szomoran gynyr?...s nagyon-nagyon j. s... nem tudom. Nem tudok mit rni gy kirndulsrl hazaesve. Ne haragudj.

Ennek ellenre ismtelten gynyr? volt, s vrom a folytatst.

s mg annyit, hogy gondolom Meda megprblja majd megbosszulni Zort.

Szerz? vlasza: Szia! Egyltaln nem baj, hogy nem rtl tbbet, n ennek a vlemnynek is nagyon rlk, mert igazbl az utols mondatoddal tletet adtl, br Meda nem az a kifejezetten bosszll tpus, lehet, hogy gy meg fogja prblni... Mg annyit, br ez nem igazn ide tartozik, de tk furi, hogy rtad, hogy ezt kirndulsrl hazaesve olvastad, mert n meg ezt a fejezetet kirndulsrl hazaesve rtam:D

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 05. 15. Cím: Fejezet 21: Fltett titkok

h.... ez egyre jobb. :)

Meda terhes, Yaxley meghalt, Tedet megknoztk, de l. Hm... Nagyon-nagyon j fejezet volt.

Emh... nem tudom, mit rjak mg, kptelen vagyok most gondolkodni. Mgegyszer nagyon j fejezet volt, s vrom a folytatst. :)

Szerz? vlasza: Ksznm, rlk neki, hogy tetszett. Igen, Tedet megknoztk, s ennek mg fontos szerepe lesz a folytatsban...

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 06. 04. Cím: Fejezet 23: Mardekr ktelke

Csodlatos fejezet volt, alig tallok szavakat. :) A vers is nagyon j volt, te rtad, ugye?

A legenda pedig nagyon rdekes, s meglep?, mennyire tallak a jellemek :)

gy hirtelen nem is tudom, mit rhatnk mg. Megvan: Vrom a folytatst!

Szerz? vlasza: igen n rtam, s nagyon boldog vagyok, hogy tetszik, ugyanis n ezt reztem a legrosszabbnak a fejezetb?l, s olyan j visszahallani, hogy mgsem az:D a folytatssal pedig igyekszem sietni:)

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 06. 13. Cím: Fejezet 24: Hrsfk

Nagyon-nagyon szp fejezet volt, alig tallok szavakat :)

Szerz? vlasza: Ksznm, rlk, ha tetszett, ugyanis n ltalban gy rzem, hogy az ilyen kevsb esemnyds fejezetek megrsa nem megy olyan jl.

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 06. 17. Cím: Fejezet 25: Tltostûz a Szent Mungban

Teht a hallfalk felgyjtottk a Szt. Mungt. Taln azrt, hogy az esetleges komolyabb tmadsuk utni slyos srlteket ne tudjk meggygytani, hanem knok kzt haljanak meg, a hozztartozik szeme lttra, akik tudjk, hogy kptelenek segteni, ezltal elvesztik majd az nbizalmukat? Mardekrosan csavaros logika lenne ;) Egybknt nagyon tetszett ez a fejezet is, grat hozz :)
S bocsi, hogy elkezdtem elmleteket gyrtani, de az rettsgi szbeli kzeledtvel valahogy mindenre szeretnk id?t szaktani csak a tanulsra nem...

Szerz? vlasza: Van abban valami, amit rtl, de termszetesen van ennek egy nyomsabb oka, de erre mg egy j darabig mg nem fog fny derlni:) Mindenesetre elmletnek nem rossz, s?t nagyon j, s remlem, hogy az rettsgid is legalbb ilyen j lesz:D

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 07. 02. Cím: Fejezet 27: Eltemetett rzsek

H?, most ltom csak, hogy ide mg nem is rtam vlemnyt... Bocsi.
Szval: sszessgben tnyleg egy kicsit filozofikus (valamirt melankolikust akartam rni) fejezet lett, s valamirt vgig gy reztem, hogy Ted borzalmasan fltkeny. Viszont, mivel pasi, inkbb meg se prblom megrteni. xD
A vgn tkletesen megrtettem, hogy Sirius behzott neki egyet, s kicsit taln mg a visszavgst is megrtem. Clio pedig jkor jtt j helyre :)

Szerz? vlasza: Semmi gond, rlk, hogy olvasod a trtnetet:) Ht igen, elgg fltkeny volt, hiszen ? meg Medt nem rtette:) A behzs az tnyleg jogos volt, de n azrt sajnltam egy kicsit, nem rtem mirt szadizom a kedvenc szerepl?imet:)

Véleményíró: iuwan Aláírt
Időpont: 2010. 07. 02. Cím: Fejezet 28: Nymphadora

Szia!
Esk, hogy nem olvastam el?re, amikor az el?z? fejezethez rtam vlemnyt!
Dora egsz gyorsan megszletett :) Akkora volt, amikor James megltta Lilyt! Nagyon-nagyon el tudtam kpzelni :)
Az utols mondatok is nagyon tetszettek, valamint vrom a folytatst :)

Szerz? vlasza: Nekem is a Lily- James tallkozs az egyik kedvencem bel?le,:) Az utols mondatokkal igazbl csak az id? mlst akartam rzkeltetni, s rlk, hogy tetszett, mert ez volt az els? ilyen id?-mlsos prblkozsom. Ht, a folytatsrl annyit, hogy most valszn?leg ksni fog, mert olyan helyre megyek nyaralni, ahol a gp, internet fogalma ismeretlen ( mg gondolkozom rajta, hogy ez sajnos vagy nem sajnos)