efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Unalmas hétköznapok békeidőben Szerző: AliciaSpinnet
[Vélemények - 0] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
nizslikőr.


Mikor a vacsora végeztével Molly a konyhába, Arthur a fürdőszobába vonult vissza, Percy pedig az édesanyját követte (Molly mindig csomagolt neki egy kis maradékot másnapra), Hermione és barátai kiültek még kicsit a lugasba beszélgetni és megünnepelni Hermione beköltözését az Odúba. Az egész Ginny ötlete volt, és nem lehetett neki ellenállni, mert mikor Ron megvonta a vállát, és fintorogva közölte, hogy semmi kedve a szúnyogok közt tölteni az estét, különben is: hullafáradt, Ginny egyszerűen kituszkolta az ajtón, miközben a másik kezével maga után húzta Harryt. Hermione - mit volt mit tenni - követte őket, bár őszintén szólva szívesebben tért volna nyugovóra. Szerette volna még megbeszélni a kedvesével a szoba átrendezésére vonatkozó ötleteit, ráadásul az is nyomasztotta, amit vacsora közben hallott - át akarta gondolni a lehetséges magyarázatokat arra, hogy csak úgy eltűnik egy magatehetetlen ápolt a Szent Mungóból. Nyugtalanító volt ez az egész, pedig ő - és sokan mások is, akik annak idején kivették a részüket az eseményekből - kétségbeesetten vágyott a nyugalomra, a biztonságra, arra, hogy soha többé ne kelljen rettegni, ne kelljen mindig készen állni, hogy végre leszokhasson arról, hogy ismeretlen helyen védőbűbájokkal vegye körül magát, és arról is, hogy reflexből előrántsa a pálcáját, ha egyedül sétál és mellette megzörren az avar. De túl fásult volt ahhoz, hogy nemet mondjon, így aztán hamarosan azon vette észre magát, hogy már harmadszor tölti tele a poharát az ánizslikőrös üvegből, amit Ginny a spejz nyitott ablaka alatt halkan elmormolt Invito-val hívott magukhoz. Az ital hatására kezdett kellemesen ellazulni, sajnos ezzel párhuzamosan rátört a honvágy a szülei és a mugli szobája iránt, ahol most bekapcsolna valami zenét, és könnyebben megszabadulna minden zavaró gondolattól. Közelebb húzódott Ronhoz, és a tarkóját kezdte simogatni. A fiú hátrahajtotta kicsit a fejét, láthatóan jól esett neki az érintés, és úgy tűnt, most már egyáltalán nem bánja, hogy engedelmeskedtek a húgának. Egy ideje már a kviddicsről beszélgettek, Hermione nem sokat fogott föl ebből, és nem is törekedett rá. Máskor bizonyára bosszankodott volna, hogy amikor annyi fontosabb téma van a világon (pl. milyen volt Ron napja a munkahelyén? mit tanult aznap Harry, mint leendő auror? mi a csuda történt Griseldával? és mi lesz így George-dzsal, rossz rágondolni) nekik pont azt az egyet kell ilyen lelkesen megvitatniuk, amihez neki semmi késztetése hozzászólni - most viszont igyekezett élvezni, hogy itt van az új otthonában, a szerelmével, a legjobb barátaival, és egy nagy üveg ánizslikőrrel. Hallotta, hogy valaki kijön a házból. Percy volt az. Az anyukája kikísérte, és mikor észrevette a lugasban üldögélő kis társaságot, odakiáltott nekik, hogy ne maradjanak fönt túl sokáig, mert holnap korán kell kelni, aztán mondott valamit Percynek, megpuszilta az arcát, és visszahúzódott a házba. Percy feléjük vette az irányt.
- Anyu megkért, hogy szórjak rátok szúnyogűző bűbájt. Tényleg meghaladja a képességeiteket?
- Dehogy, csak állatvédők vagyunk. - mondta Harry.
- Igen, ezért állunk szóba veled. - tette hozzá Ginny.
Percy értetlenül ráncolta össze a szemöldökét. Aztán, ahogy a kis kerti asztalon meglátta a félig teli poharakat meg a félig üres üveget, megállapította, hogy ők sose nőnek fel. Megint dézsmálják a szüleik készleteit.
- Na, azért van feljő...fejlődés. Pár évvel ezelőtt még a lekvárt hívtam volna ide...- vihogott Ginny.
- Ülj le, jut neked is - sajnálta meg a vörös hajú fiatalembert Hermione.
- Aha, legyél bűnrészes, akkor biztos, hogy nem árulkodsz. - helyeselt Ron.
Percy vállat vont, és leült egy üres székre.
- George-nak is szólni kéne- vetette föl Hermione, de senki nem támogatta az ötletét. Számtalanszor próbálták már a testvérüket bevonni a társaságba, felvidítani, visszakapni - de nem jártak sikerrel.
- Pedig tényleg mindent megpróbáltunk, de mintha kicserélték volna. - mesélte Ron. - Emlékeztek, amikor karácsonyi szünetben megbűvöltük Percy talárját?
- Azt ne is említsd- mondta fájdalmas arckifejezéssel Percy. Harryből, Ginnyből és Ronból egyszerre tört ki a nevetés, szinte fulladoztak - Ginny majdnem szó szerint is, mivel félrenyelt egy kortyot. Még Percy is mosolygott.
- Nem is gondolnád, ezek az agyalágyultak mennyit tudnak fáradozni, ha valamelyik eszement ötletüket akarják megvalósítani! Beszédet mondtam a karácsonyi ünnepségen, ezek meg valami bonyolult varázslattal rábűvöltek a talárom elejére egy képet valami gülüszemű, lógó nyelvű kutyáról,...
- Fleur tanított rá! Így teszi a mozgó pillangómintákat a ruháira! - kotyogott közbe Ginny.
- ....ami csak abban a pillanatban vált láthatóvá, amikor felmentem az emelvényre, és én észre se vettem!
- Látnod kellett volna, ahogy nagy komoly arccal szónokol, közben meg a kutya ott pitizik a talárján!
- Akkor pitizett, ha valamelyik feljebbvalóját emlegette!
- Amikor meg hatásszünetet tartott, a kutya fölemelte a hátsó lábát, és...
Már Hermione se bírta nevetés nélkül. A többiek jókedve Percyre is átragadt.
- Én meg nem értettem, mi olyan vicces a beszédemben. Meghatónak szántam, mert a háború károsultjainak gyűjtöttünk. De ezek után csak úgy dőltek az adományok. Nekem meg mindenki külön gratulált.
- Képzelem...-kuncogott Hermione.
- De George miatt csináltuk az egészet - komolyodott el Ginny. - Azt hittük, így vissza tudjuk rángatni ebből a... ebből a...
-Depresszió - mondta Hermione.
- Válságban van - tette hozzá Ron - Meg alkotói válságban is, így nem tud ötletelni, a Varázsvicc Vállalat eddigi termékeit gyártja és árulja, de nincs semmi új, nem keres új üzletfeleket, hetekbe telik, hogy egy levélre válaszoljon...
- És nem hagyja, hogy segítsetek neki. - fejezte be Harry. Ő is tudta, hogy Ron felajánlotta George-nak, hogy segít neki a vállalatnál, de csak ennyi volt a válasz egy szomorú mosoly kíséretében: "Szóval szerinted Fred pótolható." Ezek után nem erőltette a dolgot.
- Pedig ezt a kutyás dolgot is tőlük loptuk. Még anno a suliban terveztek hasonlót valamelyik tanárral kapcsolatban.
-Gondolom, Piton.
-Esélyes. Mekkora lett volna...
Percy közben teletöltötte mindannyiuk poharát, és azt mondta, igyanak a Weasley Varázsvicc Vállalat jövőjére. Koccintottak, aztán Ginny törte meg a csendet:
- Egyébként sokat gondolkoztam, és lehet, hogy tudok valamit, ami segítene George-on.
Hermione közelebb hajolt, mert érdekelte, milyen varázslatot, bűbájt vagy bájitalt tud erre a helyzetre Ginny, ami neki nem jutott eszébe.
-Szerintem találnia kéne egy barátnőt! Az elterelné a figyelmét, és rendbe jönne lelkileg.
- Jól van hugi, nem csalódtam benned - veregette meg a lány vállát Percy.
- Most mi van? - kérdezte Ginny sértődötten.
- Az, hogy régen mondtál ekkora baromságot! - mérgelődött Ron. - Szerinted George, aki a saját testvéreivel alig áll szóba hónapok óta, most majd fogja magát és becsajozik. Mégis hol, és hogyan, és talán ismersz olyan csajt, aki a depressziós, lelki beteg pasikra bukik?
- Néha olyan bunkó tudsz lenni, Ron Weasley. - mondta Ginny egykedvűen. Meglepő volt ez a reakció, Hermione már felkészült, hogy a lány majd villámló szemekkel támad a bátyjára, de úgy látszik, rá nyugtatóan hat az ánizslikőr. Vagy az, hogy Harry átöleli, és gyengéden simogatja a karját. - Nem kell elmennie csajozni, hanem olyan helyzetet kell teremteni. Mondjuk meghívom pár barátnőmet. Meg te is. - nézett Hermionéra. - Aztán valamelyikük hátha tetszik neki.
-Ugyan már, ha mi, a családja nem tudunk vele mit kezdeni, mire menne vele egy vadidegen?
- Lehet, hogy pont azért nem tudtok vele mit kezdeni, mert a testvérei vagytok, mint ahogy Fred is az volt. Talán egy idegen lány...- állt Ginny pártjára Harry.
- Papucs...- mormolta Ron maga elé.
- Talán a Varázsvicc Vállalatot is hanyagolnia kéne egy időre. Ha máshol dolgozna, nem érezné annyira, hogy mennyire hiányzik neki Fred. - mondta Hermione bizonytalanul. Percy buzgón helyeselt, Ginny persze észrevette ezt, és a fejét rázva mosolygott idősebbik bátyjára.
- Ne merd szóba hozni a kvibli melót, ha kedves az életed!
- Mi az a kvibli meló? - kérdezte Harry értetlenül.
- Percy be akart fűzni, hogy dolgozzak a Minisztérium új aktatologató osztályán. Mert nem fogja fel, hogy nekem szárnyalnom kell... - Ginny kitárta a karját, mint aki mindjárt szárnyra kel, és ezzel a mozdulattal sikerült orrba vágnia Ront. Ezen maga is meglepődött. Percy, kihasználva a pillanatnyi csendet, magyarázni kezdett:
- A Cenzori Hivatal keres valakit, aki a Minisztérium által kiadott rendeletek, statisztikák, törvénytervezetek, egyebek alapján oktatási anyagokat, ismertetőket, sajtóközleményeket szerkesztene, hogy ezek közérthetővé váljanak a lakosság számára, bekerüljenek a köztudatba, és az emberek jobban elfogadják őket. Amint látjátok, ez hasznos és felelősségteljes munka. Dehát aki szárnyalni akar...
- Az nem fog egy hivatalban ücsörögni, hogy csak akkor vegye hasznát a pálcájának, ha arrébb akar lebegtetni egy iratkupacot! - nyerte vissza a hangját Ginny.
- Ne hallgassatok rá! Némelyik iratot bonyolult varázslatok védik, melyeket előbb fel kell oldani, hogy a szöveg olvasható és szerkeszthető legyen. Aztán vissza is kell állítani őket...
- És erre nem találtok jelentkezőt? - kérdezte hitetlenkedve Hermione.
- Vannak jelentkezők, de mint már mondtam, ez felelősségteljes és nehéz feladat. Aki több varázserőt érez magában, mint egy szentjánosbogár, az manapság kvibli melónak tekinti az ilyet, mert a világ megmentője, auror, kviddicsbajnok vagy sötét varázslók ellen kémkedő bájitaltan tanár akar lenni. Így a jelentkezők többsége valóban kvibli, vagy értelmileg nem üti meg a mércét.
Hermione Ronra pillantott. Amit hallott, az felkeltette az érdeklődését. De nem tudta, mi a helyes ilyenkor. Talán előbb a párjával kéne megbeszélnie a dolgot. Hátha ő tud olyan érvet, ami miatt másképp döntene. Másrészt viszont természetellenesnek érezte, hogy bármilyen döntése előtt kikérje valaki másnak a véleményét. Eddig is mindig maga hozta a döntéseit, és jól elboldogult így.
- Hogyan lehet jelentkezni? - kérdezte hirtelen. Ron meglepetten nézett rá, aztán elmosolyodott.
- Pont mondani akartam, hogy neked tetszene ez a munkahely. Miután Percy elköszönt, a kis társaság tagjain nosztalgikus hangulat lett úrrá. Sokszor ültek így együtt az elmúlt évben, beszélgetve, néha iszogatva. Idejük volt rá bőven, hiszen tanulni való terén az utolsó tanév még a RAVASZ-ra való készüléssel együtt is meglehetősen laza volt. Hermione először csalódásként élte meg, hogy a legtöbb tantárgy követelményszintje az előző évekéhez drasztikusan csökkent. Az volt a szándéka, hogy az utolsó Roxfortos évben annyi tudást szív magába, amennyit csak lehet, a fiúk azonban inkább csak azért jöttek vissza hetedévre, mert nem volt jobb ötletük, illetve így legalább a barátnőik közelében lehettek. Még ha az iskolában felügyelet alatt voltak is, lényegesen több időt tölthettek így kettesben, mint amennyit egy távkapcsolat lehetővé tett volna. Annál is inkább, mert Voldemort rémuralma során a Roxfort tanári karának néhány tagja életét vesztette, vagy az események következtében még nem volt munkaképes állapotban. Az ő helyüket nem sikerült megfelelő felkészültségű szakemberekkel betölteni. A háború akkora károkat okozott az egész társadalomnak, és olyan sok volt a tennivaló, hogy a magasabb szintű mágiával bíró boszorkányok és varázslók - beleértve a tanári kar megmaradt tagjait is - rendkívül elfoglaltak voltak. Gyakran megesett, hogy a tanulók csak a tanteremben szembesültek azzal, hogy a tanóra, amire jöttek, aznap elmarad, vagy más tartja, vagy más lesz helyette, ugyanis a professzor, aki tartaná, hirtelen elhagyta a kastélyt, mert sürgős segítségét kérte a Minisztérium. Vagy a Wizengamot. Vagy a kórház. Gyakorlatilag mindenki tanított mindent, az épp jelenlévő oktatók a végkimerülés határán próbálták tartani a frontot. Valódi képzésről így persze szó sem lehetett. A diákok körében hivatalos és nem hivatalos tanulókörök létesültek. Hermione és néhány hasonlóan lelkes társa szinte minden idejét a könyvtárban töltötte, de még így is sokat volt Ronnal, és Harryékkel. Már ha nem hívták el valamelyiküket, hogy tízezredszer is jegyzőkönyvbe vegyék a horcruxok elpusztításának történetét az ő szemszögükből.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.