efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Hugrabug Forradalom Szerző: MSe
[Vélemények - 1] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Első v 1/6.


Első év

I. rész



A tizenegy elsőéves hugrabugos csipás szemekkel, álmosan sorakozik a klubhelyiségben, és leginkább úgy festenek, mintha egy percet se aludtak volna az éjjel. Lexa Summers elégedetlenül méri végig az egész bagázst – Gabriel Truman és Heidi Macavoy biztos, hogy mondták nekik, feküdjenek le időben, de miért is hallgatna ez a csapat törpe a Hugrabug ház vadonatúj prefektusaira, ha egyszer mehetnek a saját fejük után is? Lexa bezzeg sosem csinált ilyet.

(Előrelátóan nem emlékszik vissza az első reggelre, amikor elaludt a reggeliző asztalnál. Aztán McGalagony óráján a hátsó padban, majd ebéd után is beledőlt gyógynövénytanon a virágágyásba, amivel sikeresen pótolta is az elcsivitelt éjszaka felét.)

(Arról se vesz tudomást, hogy fél hétkor Adriennel és Annával hajtatta ki őket az ágyból, miközben belé Macavoy igyekezett életet verni kávéval. A múltat ne emlegessük. Még a közelmúltat se.)

Lexa azóta várt erre a pillanatra, mióta az ötödik évében megkapta a prefektusi jelvényét. A Hugrabug ház íratlan hagyományai szerint akkor még csak az esti takarodó intézését kapták meg Adriennel, mint újdonsült prefektusok, a reggeli rituálé azonban mindig a hetedévesek kiváltsága volt és lesz. Még ha extra korán is kellett hozzá kelnie, és legalább olyan fáradtnak érzi most magát, mint a törpék. De a smink eltakarja a karikákat, a kávé segít, és különben is, ez hagyomány.

– Rendben, porontyok! – csapja össze a kezét lelkesen. Adrien mellette sziszegve próbálja jelezni, hogy a megszólítás nem teljes körűen elfogadott és használható, de Lexa nem vesz erről tudomást.

Lexa nagyon jó a dolgok figyelmen kívül hagyásában. Hét év hugrabugos élet már megtanította erre.

– Ő itt mellettem Adrien Tate, én pedig Alexa Summers vagyok. Mindketten hetedéves prefektusok vagyunk, de ez lényegtelen, kezdjük is a bevezetőt. – Lexa mély levegőt vesz, és igyekszik nem engedni annak a rossz szokásának, hogy hadarni kezdjen. Vagy emelje a hangját. – Oka van annak, hogy eme átkozottul korai időpontban most mindannyiunknak itt kell szenvednünk, holott nekem valószínűleg lyukas órám lenne, és délig fel se kéne kelnem. De házunk büszkesége érdekében mindannyiunknak áldozatokat kell hoznunk.

– Ki van zárva! – visítja az egyik kislány. – Nekem a Hollóhátban kéne lennem! Nem teszek semmit ezért az unalmas és átlagos házért! Követelem, hogy…

Lexa a pont szemben lévő, kerek ablak előtt ücsörgő kaktuszt kezdi el bámulni, és egyszerűen elengedi a füle mellett a tirádát. Nem ez az első eset, hogy egy tanuló nem elégedett a Süveg döntésével, és nem is az utolsó.

Adrien egy félig fájdalmas könyököléssel jelzi, amikor a kislány túl messzire megy. Lexa szereti Adrient, tökéletes társ a prefektusi feladatok elvégzésében, és hajlandó elviselni a lány viselkedését. Jó páros. Ha Amanda nem szerepelne a képletben, Lexa még el is hívná randira egy roxmortsi hétvégén, mert az holtbiztos, hogy Adrien akkor se lépne, ha a jelek kiszúrnák a szemét. De Amanda ott van, Lexa meg élvezi a plátói lelki társak nyújtotta előnyöket.

– Remek – szakítja hát félbe a lányt (Whitehouse, suttogja az elméje. Tisztára, mint amit én csináltam első este. Csak ő nem dobálja a cserepes növényt.), holott közel sem gondolja így. – Panaszt tenni az igazgatói irodában tudsz. Amihez nem tudod a jelszót, így ez zsákutca. És most figyeljetek, porontyok! Mindegyikőtök – vágja csípőre a kezét és áll be véleménye szerint tántoríthatatlan pózba. – Amit mások mondanak rólunk, az mind hazugság. Ha Truman tegnapi kis monológja képtelen volt meghatni titeket, nem érdekel, elmondom én is: nem a maradék vagyunk. Itt senki sem az. Ide nem a kevésbé okosak, bátrak vagy ravaszak kerülnek, hanem akik megdolgoznak a képességeikért.

Adrien óvatosan a torkát köszörüli mellette. Túl sok lesz, üzeni a tekintete. Kicsit kevesebb. Kicsit.

Nem érdekel, vonna vállat Lexa, ha nem éppen a tirádáját igyekezne folytatni.

– Tehát ha bárki be merészel szólni nektek, legyen az akármelyik ház tagja is, átkozzátok le a tö… – Adrien könyöke tökéletesen gyomorszájon találja, és eltart egy darabig, amíg vissza tudja szerezni a lélegzetét.

– Sosem fogunk eljutni a lényegig – sziszegi a fiú, majd bájmosolyogva a kicsik felé fordul.

Azoknak egy része megszeppenve pislog vissza rájuk, mozdulni se mernek. Adrien mosolya alig láthatóan meginog, de aztán összeszedi magát.

– Ha bármivel kapcsolatban kell segítség, csak szóljatok valamelyik prefektusnak. Akár tanulmányaitokról, akár egyéb problémákról van szó, keressetek minket nyugodtan. Az első héten megmutatjuk majd, merre vannak a termek és a fontosabb helyek a kastélyban, hogy ne tévedjetek el – elég gyakori eset, bár ebben főleg a griffendélesek vezetnek.

– A Hollóhát a második helyezett – egészíti ki Lexa, puszta rosszindulatból.

Az előbb panaszkodó kölyök már nyitja is a száját, hogy reklamáljon – valószínűleg megvédje nem-háza becsületét –, de sajnos rossz helyre jött.

A Hugrabug türelmes. Elfogadó. Legyen akármilyen dilid, képes leszel beilleszkedni, és biztos, hogy találsz olyanokat, akiknek szintén akad legalább egy távolról hasonló defektjük. Összetartó bagázs. Kicsit alábecsült, összetévesztik a sokszínűséget a maradékkal, de mindenképp egy jó ház, minden megalázó hírneve ellenére.

Lexa Summers töredékét birtokolja a klasszikus hugrabugos tulajdonságoknak – keményen tud dolgozni, pusztán azért, mert meg akarja csinálni, minden magasabb indíttatású ambíciótól mentesen, de ez sajnos az olyasmikre is kiterjed, hogy meg akarja rúgni azt a hollóhátas köcsögöt, mert idegesítő, és kemény munka lenne eltusolni. Merlin a tudója, hogyan lett belőle anno prefektus, merthogy nem a jó magaviseletért és türelemért, az biztos.

– Mint láthatjátok, az eredeti iskolai taláron nem utal semmi a házatokra. Ez maradhat így, ha szeretnétek, ugyanakkor Bimba professzor az órarendetekkel együtt kioszt majd nektek egy-egy kitűzőt – folytatta Adrien, nem törődve a kialakuló, nagyon abszurd párbajjal társa és az elsőéves boszorkány között. – Ez az ő ajándéka minden újonnan jöttnek, és évfolyamonként is eltér kicsit a mintája. Az iskolában a legtöbben viselnek valami extrát, ami jelzi, melyik házba tartoznak. Mi általában kitűzőt használunk – int a saját mellkasa felé, ami felett a prefektusi jelvény mellett odatűzve díszeleg egy kicsi bronzborz is a taláron. Lexa igyekszik nem elbambulni. Hol marad a lelkesedés?

– Öhm, igen? – biccent bizonytalanul az egyik jelentkező kisfiú felé, amikor Adrien nem reagál azonnal.

Merlinre. A gyerek jelentkezik. Lexa igyekszik nem tátani a száját.

– Kötelező hordani? – kérdezi óvatosan. Mintha leharaphatnák a fejét.

Ó. Lexa abbahagyja a vicsorgást.

– Nem – válaszolja hát nyersen. Kedvesnek szánja, de nem jön össze. – Találhatsz is ki magadnak valamit. Vagy tartozhatsz abba a szürke tömegbe, akik nem villognak a házukkal, te döntesz.

A kölyök összerezzenve hátrébb húzódik.

– Miss Summers! – hangzik a klubhelyiség bejárata felől, és Lexa összerezzen. Elég korán van, hogy még senki se induljon le reggelizni, pláne ne vissza, és teljesen váratlanul éri az érkezés, pedig tudja, hogy ennek a pillanatnak előbb-utóbb el kell érkeznie.

Bimba professzor vidáman mosolyog a megszeppent törpék társaságára. Ketten visszamosolyognak rá. Ez egy egész szép siker a tavalyiakhoz képest.

– Lássuk, hol is jártunk akkor? – veszi át a szót, és szinte hátrasöpri a két prefektust a nagy sürgésben-forgásban. – Ó, előbb jöjjenek akkor ezek. Üdvözöllek titeket a Hugrabugban!

Lexa és Adrien összenéznek.

– Ezt elszúrtam? – súgja a lány, miközben Bimba professzor kiosztja a kitűzőket és az órarendeket. Az újak borza kicsivel világosabb, mint az övék, és sárga helyett fekete kő csillog a szemében. Lexa a legközelebbi gyerek papírján megpillantja a pénteki napot, és elsápad. Dupla bűbájtan, majd dupla bájitaltan, végig a Hollóháttal… szegény szerencsétlenek.

A fiú közben csak bíztatóan megveregeti a vállát.

– Dehogy. Ez egy olyan egyszeri lehetőség, amit senki sem tud elszúrni – mondja, majd kis gondolkodás után hozzáteszi: – De ha az év folyamán még adódik ilyesmire lehetőséged, kicsit vegyél azért vissza, és próbáljuk minél gyorsabban ledarálni az információkat.

Lexa beleegyezően bólint, miközben hallgatja, ahogy Bimba professzor elmagyarázza a szerencsétlen kicsiknek, miért is kellett kora hajnalban felkelniük – hagyomány, mert aki korán kell, valamit biztos lel, és mert bűbájtannal kezdenek, a hollóhátasokkal együtt. Fel kell készülniük egy hosszú és titkos viszályra.

Szegénykék.

De hát, üdv a Roxfortban.

***


– Nekem azt mondták, tehetséges – panaszkodott egyszer, nagyon régen Hedvig, amikor a Roxfort már létezett, de Házak még nem. – De sosem említették, hogy nem a varázslásban, hanem a festészetben. Még csak bájitalt se tud főzni, az istenekre, mégis mit csináljak vele, Helga? A többiek kinézik, és nem védhetem meg állandóan, már az is csoda, hogy Helena nem fojtotta meg álmában.

Helga csak mosolyogva megveregette a vállát.

– Küldd át hozzám. Vigyázok rá.

– Megtennéd? – nézett rá reménykedve Hedvig. – Igazán? Ó, istenek, köszönöm, annyira nem értek a művészethez, azon kívül, hogy szép vagy nem tetszik, és az unokatestvéremék egy szóval sem említették, és nem tudom…

– Igen, igen, persze – intette le akkor Helga.

– Van valami, amivel meghálálhatnám?

– Ami azt illeti… van ez az átok, amit már régóta ki akarok próbálni Godrikon és Malazáron…

Hollóháti Hedvigről sosem maradt fent az, hogy kreativitása mindössze a praktikus és mágikus dolgokra terjedt ki, de az utókor hajlamos kivételes intelligenciájához mindenféle extrát is társítani.

Hollóháti Hilda sosem lett kitűnő boszorkány, mint sokan a családjából, és a neve is mindössze egy lábjegyzetben maradt fent. Viszont igazán gyönyörű és csodálatos képeket festett, amíg élt.

Az ő alkotásai voltak az elsők, amik kikerültek a Roxfort falaira.

Mellesleg ő volt az egyik első hugrabugos diák is.

***


Abby nem tudja, a Süveg az emlékei miatt döntött a Hugrabug mellett, vagy tényleg a ház feltételezett erényei miatt, amik jót tesznek neki, de az estéje azon része, amikor nem próbálja rendezgetni a dolgokat (mi melyik évben jön, hogyan, ki hal meg, ki nem hal meg, ki az, aki ott se lesz a ki tudja, min, és pont ezért biztonságos… az egész elkerülhetetlenül összekavarodik, és inkább feladja, és csak ismételgeti, hogy ő Abby Williams…), azzal telt, hogy megeméssze, egy hobbit-lyukba száműzték.

Egy tényleges hobbit-üregbe. Egy szmiálban kötött ki. Kerek ajtókkal, ablakokkal, és teljesen fás, sárgás-barna kivitelben, mintha csak a filmben lenne.

Rossz fandom, próbálja meggyőzni magát, csak kicsit hisztérikusan, ahogy félig az arcába húzza a mintás-kockás takarót. Nagyon rossz fandom.

A patchwork-takaró nem válaszol. Masha csak nevet rajta.

Másnap nem kerül át a Harry Potterbe. Ugyanúgy az emberekkel megtöltött Megyében marad, amikor a prefektus felkelti őket, majd átszalad a szomszéd szobába megismételni a műveletet a másik három kislánnyal.

Aiko segít a gombokkal, mert egy éjszaka alatt se csökkent le a számuk a ruhán. Masha produkálja magát, és Abby igyekszik nem reagálni, mint ahogy az elmúlt évben mindig, ha mások vannak a közelében. Ez általában nem lenne könnyű dolog, egy fintor mindig kicsúszik, de most talált valamit, ami jobban érdekli.

Abby nem egy hatalmas Tolkien-rajongó. Nem tudja kívülről a cselekményt, A Hobbittól, mint könyvtől, néha falra mászik, és a felénél feladta A szilmarilokat. De a filmeket jobban ismeri, mint a Harry Potterét, és a könyv azon kevés dolog egyike, ami közös a régi életével, pusztán csak azért, mert már rég megjelent.

Angolul olvasni persze teljesen más élmény volt – eredeti nyelven olvasta, és a helyzet teljesen nevetséges is lehetne, ha nem az lenne, ami –, de akkor is. A hatalmas függelék pluszban pedig zseniális.

Szóval hobbit-üreg. A lényeg.

A hálótermük kicsit kicsi, kicsit zsúfoltnak hat a még kipakolatlan ládáktól, amikben a cuccaikat hozták. Az ablakok kerekek, magasan sorakoznak az ajtóval szemközti falon, és este még úgy tűnt, képtelenül kevés fényt fognak beengedni a szobába, most reggel viszont az egész helyiség fényárban úszik, és mintha nagyobb lenne, mint tegnap, amikor csak bezuhant az ágyba egy rövid tusolás után.

(– Reggel, ha nem vagy sokat kint. Este, ha utazol, szabadban vagy, vagy egyszerűen csak olyan helyre mentél, ami nem tiszta.

Abby nem tudja, ki magyarázta. Lehet, csak egy cikkben olvasta az interneten, még nagyon régen. Lehet, az anyja. Lehet, Elise.)

Az ablakok alatti párkány túl széles és sok helyet foglal, de vagy párnákkal kibélelve tökéletes lesz, vagy oda pakolja majd a tankönyveket, amik mintha egy tonnát nyomnának, mert a varázsvilág látszólag a lexikon-méreteket szereti minden téren. A beépített szekrények ajtói oválisak, és egyedül a középsőn van tükör. Ha bárki idősebb kapná a szobát, reggelente talán vita lehetne belőle.

Egyetlen nagy íróasztal van, és ahogy Abby elsétál mellette, a világosban ki tudja szúrni a halvány vonalakat, amik négyfelé osztják. Az előző lakók talán nem voltak annyira jóban egymással… de még mindig, négyen voltak, és Abby jelenleg azt se tudja elképzelni, hogy férne el itt még egy plusz ágy.

Örül, hogy hárman kerültek egy hálóterembe, nem pedig mind a hat lányt bezsúfolták egyetlen egybe, ugyanis már így is hátborzongató, hogy a családján kívül más élő ember tartózkodik a közelében, miközben ő alszik – Masha és Aiko ilyen téren nem számít.

Minden nagyon sárga. Meg barna és fekete, és Abby reméli, hogy azokat a növényeket ott az ablakban locsolja valaki, vagy varázslatosan műk, mert Leanne az első öt percben felvázolja, hogyan ölt meg egy tálcányi kaktuszt és két cserepesnövényt egy nyár alatt (mind kiszáradtak), és maga Abby se érez magában túlzott késztetést, hogy állandóan dudvákat pátyolgasson, Sally-Anne pedig akkor épp a dísznövényektől is fél.

A két újdonsült szobatársa közül Sally-Anne Perks a csendesebb, félénk kis szöszi csomag, és annyira gyerek, hogy Abby a hirtelen jött és csupán rövid ideig tapasztalt Davis-Smith-Goldstein trió után képtelen mit kezdeni vele. Teljesen váratlanul sokkolja a kislány, és elfelejti, hogy ő maga nem ért a gyerekekhez, ezért a normális reakció és konfliktuskezelés a távolmaradás lenne.

A másik, Leanne Whitehouse este csak nyűgös volt, és mindenbe belekötött, de reggel már a prefektusokkal felesel, és később a bronz kitűző is inkább a talárja zsebének mélyén lapul, mint kitűzve.

Masha valószínűleg vállon veregetné az ügyes észrevétlenül maradásért, ha nem pont emiatt tűnne ki jelenleg. Masha így is megpróbálja vállon veregetni, pusztán azért, mert egy hisztis kislány, aki épp most lép a lázadó korszakba.

(Masha keze szokás szerint átsuhan a vállán. Leanne Whitehouse észre sem veszi.)

A reggel túlságosan informatív a korai időponthoz képest. Megtudják, hogy csak háromnegyed tíztől van órájuk (minden nap), de héttől már lehet menni reggelizni, és a Hollóháttal van egy fura viszály, amiről a hollóhátasok más ház tagjainak jelenlétében szeretnek úgy tenni, mintha nem is létezne, a hugrabugosok meg ugye nem kötekednek, ha nem más kezdi. Hogy a klubhelyiségben lévő egyetlen üres polc, amin nincs se növény, se könyv, az az övék közösen, és valószínűbb, hogy a többi mintájára inkább az előbbi fog rá kerülni, mert Bimba professzor szeret cserepeseket hordani a klubhelyiségbe, amiknek aztán valahogy kell a hely. Hogy a kerek ajtajú, beépített szekrényekben nagy kupac takaró és párna lapul, amiket bármikor használhatnak.

(A házak között pontverseny van. A Hugrabugnak annyi az esélye állítólag megnyerni, mint az iskolai kviddicskupát. Bár van az a harmadéves, aki a kviddicscsapat helyettes csapatkapitánya. Ő állítólag nagyon jól játszik.)

A nagyterem asztalain ezúttal nem terem hirtelen étel, már rég ott van, pont ehető hőmérsékleten. Abbynek nincs szüksége mágiára gyanakodnia, nyilvánvalóan az, ha negyed órán keresztül gőzölög a kancsóban a tea, miközben iható hőmérsékletű, és az első adag ugyanolyan meleg, mint az utolsó. Ügyes. A termodinamika törvényeinek ugyan ellentmond, de ügyes.

– Aiko, Aiko, fagyaszd le – nyaggatja Masha vigyorogva társukat. – Gyerünk, csak próbáld meg!

Aiko nem törődik vele, némán helyet foglal a szomszéd asztal egyik üres székében, és úgy tesz, mintha nem ismerné őket.

***


Sally-Anne valahogy Abby mellett köt ki, és ott is ragad, egészen addig, amíg be nem cuccolnak egy Abby által stratégiailag semlegesnek nyilvánított területre: bal szélső sor közepe tájára.

Elől túl feltűnő, mintha benyalni akarnál. Hátul olyan, mintha nem érdekelne az óra, vagy mással akarnál foglalkozni. Közép a tökéletes. Igyekezz oldalra húzódni, hogy ne legyél szem előtt…

Abby igyekszik kizárni a fejéből a hangot, amiről fogalma sincs, kié, de kicsit Masháét idézi. Erre jelenleg most nincs idő. Ez egy viszonylag könnyű meló, mert Sally-Anne irritálja, ahogy félénken összehúzza magát, és igyekszik úgy tenni, mintha ott se lenne – amivel nincs is semmi baj, de sajnos minden zajtól visszaretten, és számára Abby a kisebbik rossz, amivel szembesülhet, így őt is használja pajzsnak, ha a helyzet úgy hozza.

Az elmúlt öt percben úgy hozta. Abby már nem biztos abban, kibír-e többet.

A következő pillanatban Anthony rogy le mellé – át Mashán, át Aikón, szinte neki Abbynek. Abby két társa mogorván mered rá, de a fiú csak megborzong a hirtelen hőmérsékletcsökkenéstől.

– A világ legunalmasabb helyére kerültem – hörgi halkan, hogy a mögötte besorjázó háztársainak esélyük se legyen meghallani a panaszát. – Tudod, miről beszélgettek este? Van róla fogalmad?

Abby nem érzi túlzottan meghatva magát. Reméli, hogy ez az arcán is látszik. Sally-Anne kicsit távolabb húzódik tőlük, és épp csak annyira dől hátra, hogy takarásban legyen.

Masha átlebbenve arra az oldalra elhúzott szájjal piszkálja a kislány haját. A keze továbbra is teljesen anyagtalan, amíg Aiko rá nem csap, heti ritka fizikai kontaktusainak limitjét használva fel teljesen.

– De olyan kis izé – nyafog. – Mi van vele? Nem kéne lelkesednie? Mintha halálra rémítette volna a világ.

Abby aggódna, de… nem.

– És különben is – folytatja Masha, észre sem véve, hogy közönsége körülbelül egy fél figyelemből áll –, ez nem egészséges. Még Abby se volt ennyire holtkóros, pedig akadt pár holtpontja, például ötévesen az a pár hónap elég csúnya volt, és emlékszem, amikor hét volt, és…

És Abby az ajkába harap, és nem szól, mert nincsenek egyedül, és Masha ideges, látszik rajta, bár érthetetlen, miért, főleg, hogy úgy tűnik, Sally-Anne idegesíti. És nem is kicsit.

Masha, ha ideges, általában különösen agresszív. Abbyvel nem – Abbyvel sosem –, de néha egyszerűen csak szűrő nélkül csúszik ki minden a száján, és…

– Ma még szószátyárabbnak tűnsz, mint a vonaton – hajol be elé Anthony, és Abby akkor jön rá, hogy elfelejtett válaszolni.

– Aha – mondja hát.

– Hé, Goldstein, gyere már! – csattan egy hollóhátas gyerek. Mögötte egy ikerpár felvihog.

– Goldstein túl jónak gondolja magát ehhez – jegyzi meg az egyikük.

– Goldstein azt hiszi, túl okos a Hollóháthoz – mondja a másik, és most már mind a ketten nevetnek.

– Nem értem a poént – csúszik ki Abby száján, mielőtt észbe kaphatna.

– Hogy is érthetnéd, csak egy ostoba kis hugrabugos vagy – mosolyog gúnyosan az egyik, és Abby tudja, hogy most meg kéne sértődnie, de még mindig nem érti, miért.

Ezek gyerekek, jön rá hirtelen. Gyerekes gondolkodással, gyerekes sértésekkel és gyerekes megfélemlítéssel, amit egyszerűen nem tud komolyan venni, mert az olyan lenne, mintha egy húsz-plusz éves felhúzná magát azon, hogy egy óvodás ujjal bököd rá, miközben azt kiabálja, „kaki”.

– Mit mondtál? – csattan fel Abby mögül valaki. Megan Jones? Talán?

Olyan egyformák a gyerekhangok… És valóban, hátrapillantva már fel is áll egy egységes front – mindenképpen lenyűgöző teljesítmény mindössze egy este után.

– Lúzerek – dalolja a lány.

Megan Jones arca elvörösödik a „sértéstől”. Abby sóhajtva visszafordul, semmi kedve nincs kakaskodással indítani, közbeavatkozni még kevésbé. Látott már ilyet, úgy tűnik, a varázsolni képes gyerekek nem lesznek mágikusan érettebbek társaiknál, ugyanolyanok, mint a többi, iskolába járó… mugli.

(Abbynek keresgélnie kell a kifejezés után. Kíváncsi, mikor jön el a pillanat, amikor hamarabb jut eszébe ez, mint a varázstalan.)

– Megan! – sipákolja valaki, ami újabb fordulatot jelent. Abby úgy dönt, inkább újra leellenőrzi a terepet maga mögött, mielőtt fejen találná egy tintatartó.

Megan pálcát ránt. Hogy mégis mit akar kezdeni vele, valószínűleg ő maga se tudja, hacsak nem tanult otthon varázsolni, de Abby kételkedik ebben, mert a bot a kezében kényelmetlenül újnak tűnik, és mintha maga Megan se tudná, melyik végén fogja. Azonban elég ügyesen játssza a magabiztos gyereket ahhoz, hogy hasonló reakciót a fiúból is ki tudjon csikarni, aki roppant lovagiasan az ikrek elé áll.

Sally-Anne nyikorogva igyekszik távolabb húzódni tőlük, Abbynek csak spontán kezd fejfájása kialakulni. Reméli, hogy hamar kezdődik az óra – Aikónak nagyon tetszett a Varázslástan alapfokon első kötete, és Abby ugyan csak belenézett, és nem tűnt rossznak. Inkább foglalkozna azzal, mint… ezzel.

(Magának se meri bevallani, de titkon reménykedik abban, hogy ismét olyan érzés lesz, mint amikor első alkalommal vette kézbe a pálcáját. Az a szokatlan érzet mintha jobban ehhez a képtelenül ismeretlen univerzumhoz láncolta volna, mint bármi más, és nem csak egy őrült képzelgésben létezne. Vagy az előző élete lett volna az.)

– Mi folyik itt? – nyikorog egy hang. Megérkezik a professzor…

…aki az osztály felénél alacsonyabb.

Jó menet lesz. Tényleg.

***


A bűbájtan még szünettel is egy kész agyhalál.

Abby imádja.

Olyan, mint az… mint az…

Abby nem tudja. Az emlékei megcsavarodnak, felbolydulnak, a feje enyhén megsajdul, de csak kavarodás lesz belőle. Mint a főiskola, mondaná, de arról például nincsenek emlékei. Lehet járt, lehet nem, de talán régen nagyobb eséllyel tudta volna felidézni. Nem tudja. Nem tudja.

De ismerős.

Aiko feszülten figyel, és rögtön bök, ha valami olyan elhangzik, ami a későbbiekben szerinte fontos lehet, Abby pedig kötelességtudóan lejegyzi. Anthony csak bámul, egy szót sem ír le, Sally-Anne-nel ellentétben, aki a szeme sarkából kukucskálva próbálja kétségbeesetten lelesni Abby írását. Neki a szeme se rebben a golyóstoll láttán, de Anthony az első adandó alkalommal elszedi, és amikor Abby érte nyúl, már a rugóval szórakozik, a toll pedig három darabban.

A fiú szégyenlősen vigyorog. Abby gyerekes impulzustól hajtva tarkón csapja, majd igyekszik kifejezéstelen pókerarccal túlélni Flitwick professzor pillantását – tapasztalatból tudja, hogy a felnőttek utálják, amikor egy gyerek arca üres, de úgy tűnik, ez a szabály nem feltétlenül vonatkozik a varázsvilág egészére.

Masha az egész bűbájtant halálra unja. Először próbál figyelni, mint Aiko, de amint rájön, hogy semmi olyan nem hangzik el, ami őt is érdekelné, más elfoglaltságot próbál találni. Átnéz a szomszéd termekben, amik üresek, belekukkant más jegyzetébe, próbálja rávenni Aikót, hogy ne csak a levegőt hűtse le, majd nekiáll tízpercenként feldönteni egy-egy tintásüveget a terem túlvégén.

A harmadik alkalommal már meg se próbálja úgy időzíteni, hogy balesetnek tűnjön. Csak azért nem teszi gyakrabban, mert így is elég sok koncentrációjába kerül Abbytől távolabb, az ő figyelme nélkül fizikai kontaktust kezdeményezni, még ha csak tárgyakkal is.

(Abbynek minden egyes felhördülésnél megdobban a szíve, még akkor is, ha Flitwick professzor egy pálcaintéssel eltűnteti a bizonyítékot. A harmadik borulás egyértelműen nem véletlen, amikor a hollóhátas ikerpár egyik tagja fennhangon követeli, hogy mégis ki szórakozik vele, és vonjanak le pontot a Hugrabugtól.

– Igen – jegyzi meg elég hangosan Megan mögöttük, hogy még véletlenül se lehessen félrehallani. – Mi, hugrabugosok, már ilyet is tudunk. Kíváncsi lennék, MacDougal tud-e egyáltalán bármi komplexebb varázslatot.

A lány vörös arca kétséges sem hagy afelől, hogy nem, nem így van, Megan hangja meg azt erősíti meg, hogy a komplex, mint szó, nem épp az aktív szókincse részét képezi, pont ezért különösen elégedett, hogy fel tudta használni.

– Két-két pont a Hollóháttól és a Hugrabugtól – értékeli Flitwick professzor a párbajt. A rezignáltsága teljesen érthetetlen, ha csak most kezdték.)

***


Abby őszintén meglepődve tapasztalja, hogy enyhén csalódott, amikor egész órán csak jegyzetelnek, majd Flitwick professzor egy kérdésre közli, még legalább két hónap, amíg varázsolni fognak ezen az órán.

***


Szünetben Anthony nem mozdul azonnal a hollóhátas mag felé, miután összeszedelőzködtek, ellenben a hollóhátas mag egy része óvatosan beóvakodik ellenőrizni, hogy társukat vajon nem rágták-e meg időközben veszett borzok.

– Komolyan, Goldstein – morogja az egyik fiú, akinek Abby rögtön elfelejti a nevét, amint először hallja. Valami nagyon átlagos lehet. – Te nem vagy normális.

– Latint tanult a vonaton – bök Abbyre védekezően a fiú. – Az már majdnem hollóhátas!

– Engem ne vonj bele – válaszolja az érintett, miközben Aiko unszolására rátukmálja Sally-Anne-re a jegyzeteket, hogy ne titokban óvatoskodva másolja belőlük azt, amit sikerül lelesnie. – A dupla perjel utáni részek nem szerepeltek a táblán.

– Miért pont dupla perjel? – bámul homlokráncolva a papírra az új fiú.

Abby nem hajlandó addig pergamenre jegyzetelni lúdtollal, amíg több a tintapaca, mint a betű. (Nem hajlandó befektetni egy olyan képességbe, aminek lehet, csak egy évig veszi hasznát.)

– Komment.

– Nem értem.

– Ha programozol, megérted.

– De nem program… mi? Ez valami mugli dolog? Mint ez az izé?

Abby felölti a pókerarcát. Nem fogja megmagyarázni a számítástechnikát olyannak, aki az elektromosságot se ismeri.

– Ez papír. És golyóstoll. – Majd, mert elég kegyetlennek érzi magát, hozzáteszi: – Ajánlom neked is, ahogy innen látom, neked inkább áll foltokból az írásod, mint tényleges betűkből.

***


Pitor professzor nem egy kémiatanár. Nem is egy Alan Rickman, de a bájitaltan az egyetlen olyan óra, ami a legközelebb áll a kémiához, hogy ez az egy lehetséges opció maradjon. Karakteresnek karakteres az arca, de teljesen máshogy, és mintha csak keserűen éles vonalakból és lélektelen fekete színekből állna az egész lénye.

Abby emlékszik arra, hogy ez a karakter egészen népszerű volt. Most épp képtelen megérteni, miért.

A kellemetlenséggel vegyes megvetés még Masha kezdeti lelkesedését is eloltja, és az epikusan alliteráló bevezető se tudja visszahozni.

– Miss Williams, mégis mit művel? – sziszegi egy alkalommal.

– Ööö – mondja Abby, mert biztos benne, hogy abban a pillanatban épp levegőt sem vett, hanem igyekezett jegyzetelni. Piton professzor tempója mellett ez nem egy könnyű mutatvány. – Írok? Tanár úr.

Mivel?

– Mivel diktálsz, te szemét – sziszegi Masha még mindig sértetten. – Mégis mi a fenét csináljon, ha két tankönyv mellé egy harmadikat is le kell jegyzetelniük tíz perc alatt?!

Abby nem hajlandó félreérteni a kérdést, de válaszolnia sincs ideje.

– Tegye el azt a szemetet. Pergamen és lúdtoll – utasítja Piton. Professzor. – Nem mugli iskolában van. Egy pont a Hugrabugtól az infantilizmusáért.

Abby tervez a néma csendben egy drámai szemezést, de a férfi már vissza is fordul a tábla felé. Sally-Anne óvatosan felé tol egy darab pergament és a tintásüveget, Anthony pedig hátranyújt egy pennát.

Abby egy perc múlva feladja, és oroszul ír le mindent.

Az még mindig egyszerűbb.

***


Senki más nem szól a papír és golyóstoll miatt. Se hétfőn, se a többi napon.

***


A mardekárosokkal egész békések az órák.

Pontosabban, konfrontációtól mentesek. A hollóhátasokkal ellentétben ők nem kötekednek, csupán tudomást se vesznek róluk. Tracey úgy fest, mint aki egy pillanatig tétovázik, hogy megtöri ezt a szokást, és odamegy Abbyhez, azután mégis meggondolja magát, csak int, és a második padban foglal helyett, az évnyitón látott szőke lány mellett.

Nem kockáztat, mint Anthony. Abby nem tud semmit felidézni a Mardekárból ahhoz, hogy megmagyarázza ezt a viselkedést, és a kiegészítő irodalomban sincs túlságosan sok minden az ilyesmiről, de nincs semmi, amit ne lehetne kideríteni. Nos, majdnem semmi, hogy miért van itt, arra még mindig nem talált magyarázatot.

Mégis… Abby nem fűz sok reményt hozzá. Mint amikor még kicsi volt, és az iskolában egy-két gyerek megpróbált játszani vele, aztán… kiderült, hogy Abby furcsább, mint ők. Ahogy beszél, ahogy viselkedik – mindenhogy, és Abby nem érti, miért ennyire másak, miért viselkednek úgy, mintha nekik nem lennének ilyesmivel problémáik, miért nem szeretik Mashát, miért olyan, mint amilyen ő volt a születése előtt…

Eltelik egy kis idő, amíg rájön, hogy nincs miért. Egyszerűen csak átlagos gyerekek. Abby az abnormális. Esélye sem volt, és kár próbálkozni.

Mégis, egy sokkal fontosabb dologra is rájön már első nap: az iskola hierarchiája úgy tűnik, nem teljesen összefüggő, de a ház, amibe került, enyhén szólva is jelentéktelen és említésre sem méltó.

Pont olyan, amire szüksége van.

Abby talán spontán győzelmi táncba kezdene, ha nem órán ülne, bár a szellem, ami az információkat darálja, talán észre se venné. A Hugrabug semmiben sincs benne! A Hugrabug a „lúzerek” gyűjtőhelye!

(Abby sértve akarja érezni magát, de nem sikerül.)

(Ott van emellett egy csomó más bizonyíték is, ami csak megerősíti, hogy ez csak sztereotípia. A két hetedéves prefektusuk például. De a sztereotípiák is tudnak hasznosak lenni.)

(Abby nem fogja kipukkantani a buborékot, az biztos.)

***


– Ideje rendbe szednünk a listát – bök Masha a füzet felé. – Elég az első év. De mindenképp meg kell csinálnunk rendesen.

Az átváltoztatástan a griffendélesekkel közös két óra egyike, ahol a professzor látszólag egy rabszolgahajcsár, a göndör hajú Hermione Granger az egyetlen, aki képes volt tűt varázsolni gyufából (nem úgy néz ki, mint egy mini-Emma Watson, és a haja is ténylegesen kócos-göndör, pont amibe beletörik a hajkefe), és azon kevés tantárgyak egyike, ahol tényleg volt varázslás – és tömérdek házi, amit ha nem kezd el, óhatatlanul lemarad. Abby félretolja most ezt, és engedelmesen előveszi a füzetét.

***


BK:

  • kő fináléban

  • el akarják lopni, rossz gyanúsított, főgonosz itt!!

  • (mi a főgonosz neve?) (ez az a film, ahol senki sem meri kimondani a nevét)

  • ̶ó̶r̶i̶á̶s̶k̶í̶g̶y̶ó̶ óriáskutya

  • próbák a végén, csak hárman, senki sem hal meg

  • erdő (több, kik? ̶m̶i̶k̶o̶r̶?̶ éjszaka)

  • óriássakk

  • óriás izé

  • kétarcú, eltakarva -> sapka? kendő? paróka? -> bármelyik tanár


Majd, kissé elmosódva:

  • A: valami beszédhiba? turbán (1 személy)

  • GYEREKMESE


A szerző megjegyzései a fejezet végéhez:
A szoksos jegyzetek hozz:

  1. A hzak jelzse az egyenruhn nem sajt tlet, innen jtt: http://lordddorian.tumblr.com/post/132276464879/hogwarts-school-uniform Tovbbra is zsenilis levezetsnek tartom. A talr ugyan nekem is eszembe jutott, de az ilyen kiegsztőkre sosem gondoltam, gyhogy igen, az tlet innen jtt, kisebb mdostssal.

  2. Az rarenddel nem volt knnyű dolgom, vgl knytelen voltam mind a knyvbeli, mind a HPwikis verzitl eltrni kicsit. Előbbi kapcsn a mardekrosokkal nem a bjital az egyetlen kzs rja a griffendleseknek (br erről itt nem sok sz esik), s a csillagszat egy kzs ra mind a ngy hznak, naponta ms-ms vfolyammal (htvgn pedig azoknak, akik esetleg RAVASZ szinten folytatjk a trgyat). Utbbitl meg annyiban tr el, hogy ngy bűbjtan helyett hrom van. Nem tudom, ez meg volt-e szabva a knyvben, de gy egyszerűbb volt elintzni.
    A wikis rarend rgebben itt volt: http://harrypotter.wikia.com/wiki/First_year; azta mr egyszerűstettk s lepucoltk az oldalt, de netes archvumbl mg mindig elő lehet kaparni.

    Sajt szerkeszts, hugrabugos vltozat: http://pilleponty.tumblr.com/post/151302972799/abby%C3%A9k-%C3%B3rarendje

Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.