efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Annyira szörny(ű) vagy! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 11] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Ez egy kicsit hosszabb fejezet. A rszemről mr befejeztem a trtnetet, csak arra vr, hogy szpen lassan felpakoljam. Viszont tervezek neki egy nem rendhagy folytatst. A krdsem az, hogy tetszik-e nektek, s lljak neki, vagy inkbb hagyjam, s csak ezt fejezzem be? :)


- Tudod, a hideg is kiráz tőle, ahogyan a magadban nevetgélsz. Ugye, ez nem fertőző? – fintorgott rám Berill, miközben én a villámat markolva a velem szemben ülő Blacket méregettem, aki megemelt szemöldökkel viszonozta a pillantásomat. Egy másodpercig összekapcsolódott a tekintetünk, majd a fiú értetlenül elfordult, és beletemetkezett a habzsolásba, én pedig tovább szuggeráltam őt, hátha belé csap a villám.
- Nem megyek veled randira, Potter! – kiabálta szinte már sikoltva Lily, mire az egész Nagyterem egy emberként kapta felé a fejét. Ez volt az én pillanatom. Lepattintottam a kezemben tartott fiola fedelét, és az egészet Black poharába bűvöltem. Egy tizedmásodperc volt az egész. Senkinek sem tűnt fel.
Berill elkerekedett szemekkel meredt rám. Na jó, talán egy valakinek..
Barátnőm már épp nyitotta a száját, hogy kérdőre vonjon, mikor Black hirtelen felpattant, a szájába tömte az utolsó falat croissant, majd egy hajtással kiitta a poharát. Berill tátott szájjal meredt a fiúra, míg én szinte már tapsoltam.
- Drukkolj nekem, Nózi – tenyerelt az asztalra Black, mire karba fontam a kezeim. Én aztán biztosan nem fogok.– Vagy nem kell a csat? – ragadta meg hirtelen az államat, és kissé összeszorította a számat, de nem fájt.
- Remélem, leesel a seprűről – morogtam neki furcsa hangon, ugyanis még mindig oldalról összepréselte az ajkaimat. Felnevetett.
- Csak vigyázz mit kívánsz, Nózi. A végén még bejön, és összetörik a csatod!
- Nálad van?! – ugrottam fel egy pillanat alatt, és én is az asztalra csaptam. Alig pár centi volt az arcunk között.
- Csak nem arra gondoltál, hogy megismétled az előző mutatványodat? – kérdezte a fiú arrogánsan, kissé oldalra billentett fejjel. Puffogva fordítottam el az arcomat, hogy ne is lássam. Úgy terveztem, hogy a kviddicsmeccs alatt belopózom a szobájukba, és átkutatom az egészet, hogy megtaláljam a dédi csatját. – Nagyon édes – nevetett fel minden örömtől mentesen, majd a szemembe mélyesztette a sajátját. – Felejtsd csak el, mert itt van nálam! Úgyhogy drukkolj szépen! – azzal szinte már kedvesen végigsimított az arcomon, és kiment a csapattársai után a folyosóra. Nagyot fújva meredtem utána.
- Úgy tűnik, Siriusnak valami furcsa, beteges hajlamai vannak – nyögte elképedve mellettem Berill, és igazat kellett neki adnom. – Azt hittem, érettebb…
- Egy zsarnok! – tetéztem, mire a barátnőm elgondolkodva figyelt engem. – Mi van? – egyenesedtem ki, majd egy vajas kiflire vetettem magam, amit a kakaómba mártogattam.
- Mit tettél Sirius italába? – szűkítette össze a szemeit Berill. Elnéztem oldalra. Azt hittem, már elfelejtette. - Vigyázz magadra, Shan! Siriusszal túl nagy fába vágod a fejszédet! Megesz reggelire.
- De hát reggelire péksütit evett…
- Ez csak egy kifejezés, te hülye – csóválta meg a fejét lesajnálóan, én pedig durcásan beletömtem a számba a kiflit.
Berill határozottan rossz barátnő volt.
Új barátokat kell szereznem. A kviddics meccs első tíz percéről sikerült elkésnem, míg leosontam a konyhába, és kértem még a házimanóktól egy kis édességet. Aztán a hasamat tömve végigsiettem a lelátón a háztársaimat keresve, így még tizenöt percet elmulasztottam a meccsből. Pont akkor találtam meg Berillt a szememmel, mikor a kommentátor meghökkenve Blackre irányította a figyelmet, aki sápadt arccal a föld felé kormányzott a seprűjével. A griffendélesek megrökönyödve meredtek a fiú után, aki le sem szállva a seprűjéről, egyszerűen berepült a kastélyba. Addig az ellenfél csapata bedobta a karikába a kvaffot. Tátott szájjal meredtem Black után.
Az egész nézőtéren vágni lehetett a csendet.
Magamban elfojtottam egy gonosz vigyort, majd jóízűen falatozni kezdtem. Ha belegondoltam, hogy Black éppen milyen helyzetben van…
A játék újból elkezdődött, én pedig Berill mellé léptem.
- Ugye, semmi köze ennek a kis löttyhöz, amit Sirius italába tettél? – kérdezte rosszallóan a barátnőm, de én csak boldog mosollyal, látványos élvezettel a számba tömtem a csokit. - Komolyan mondom, hogy vigyázz Siriusszal, Shanica! Nem vagytok egy súlycsoport. Ha ez kitudódik… Ráadásul pont a kviddicsmeccs napján jutott eszedbe? James kivégez…
- Mit csinál, James? – lépett mellénk Emily, mire Berill beharapta a száját.
- Mi mást, te buta? – mosolygott rá a barátnőm. – Természetesen elkapja a cikeszt.
- ÉS JAMES POTTER ELKAPTA A CIKERSZT! – ordította a kommentátor. Csukott szemmel vigyorogva kaptam be egy újabb csokit.
- Látod, én megmondtam? – nézett rá a minket fürkésző Emilyre Berill. A szőke lány még egy másodpercig engem méregetett, majd sarkon fordult, és visszaindult a barátnőihez.
Még hallottam, ahogy ezt mondta:
- Én teljesen mást hallottam…
- Te teljesen hülye vagy? – kapta el a karomat suttogva Berill. – Majdnem lebuktál Emily előtt!
- Hé! Te voltált az, aki fennhangon beszélt róla! – rántottam le a kezét magamról teli szájjal. – Amúgy se tudja miről volt szó… - vontam vállat, és az egész zacskó tartalmát a számba borítottam. Berill fintorogva figyelt engem.
- Komolyan nem értem, mit akar tőled Sirius.
Nem foglalkoztam a megjegyzésével, vidáman hagytam, hogy az áradat magával sodorjon le a lelátóról, be, a Roxfort falai közé. A hangos tömeggel együtt mentem fel a griffendél klubhelyiségébe, és néha még én is beszálltam egy-egy izgatott kántálásba. Berill karba font kezekkel lépkedett mellettem, de tőle ezt már megszoktam. Határozottan utálta élvezni az életet.
A háztársaim teljesen el voltak ragadtatva a győzelmünktől, hiszen ez azt jelentette, hogy idén miénk a kviddicskupa. Sutyorogva várták a többiek a kvidiccs csapat tagjait. Addig is előkerült a pia, a nasi – amire rögtön rá is vetettem magam-, és valahonnan zenét is szereztek az idősebbek.
- Láttad, amikor fej-fej mellett haladtak, és akkor… - vetette le magát két alattam járó fiú a kanapéra, miközben lelkesen kitárgyalták a meccs egy-egy részletét. Megforgattam a szememet, és tovább ettem. Annyira azért nem volt izgalmas…
A zűrzavar nem halkult, sőt, mintha egyre hangosabbá vált volna. Elkezdett fogyni a pia, így a buli igazán elkezdődött. Kisvártatva azonban kinyílt a portrélyuk, és megjelent benne a kviddics csapat, mire a klubhelyiség egy emberként éltetve őket üvöltött fel. Hiába is, ez járt a győzteseknek.
Potter vigyorgva köszönte meg a gratulációkat, majd Black vállára ejtve a kezét nevetgélve elvegyültek a tömegben. A csapat többi tagja is lelkesen szállt be a szórakozásba, de én már nem figyeltem rájuk. Szemeimmel csak azt a szemét Blacket lestem. Láthatóan teljesen jól volt. Kutya baja.
Fogamat csikorgatva meredtem rá, mikor hirtelen rám kapta a pillantását, és Pottert kissé meglökve elindult felém. Az ajkáról nem tűnt el a vigyor. Pont abban a pillanatban fordultam el tőle, úgy téve, mintha nem is létezne, mikor Emily belé karolt.
Az alsó ajkamat húzogatva az ujjammal méregettem a kínálatot. Talán meg kellett volna még ennem egy kis sütit, különben örökre ilyen pálcika maradok… Meg aztán növésben is vagyok. Igazán megérdemeltem.
- Nahát, ki falatozik itt éppen… - magasodott fölém Black árnyéka, mire elhúztam a számat, és megfordultam egyik kezemmel a sütit markolva. – Rettenetesen bájos, ahogy tömöd a fejed – tette hozzá hidegen, majd hirtelen megragadta a karomat, a másik kezével meg kivette a kezemből az édességet, és… felfalta!
- Hé! – kiáltottam rá felháborodva, de ő nem foglalkozott velem, húzott maga után. Megpróbáltam lefejteni a csuklómról a kezét, mert túlságosan is fájt a szorítása, de ő nem foglalkozott velem. Kirángatott a folyosóra, és tovább ráncigált egy sötétebb részhez, majd nekilökött a falnak.
- Nagyon érdekelne néhány dolog… - tenyerelt két oldalt a falnak a fejemnél Black.
- Engem is! – vágtam közbe. – Mikor kapom vissza a…?
- Neked támadt az a kis édes ötleted, hogy beleraksz valamit az italomba? – kérdezte Black mézes-mázosan, én pedig felcsuklottam. Hogyan jött rá? -Tényleg meglepsz. Nem is tudom, hogy ennyire buta vagy, vagy ennyire vakmerő?
- Nem vagyok buta! – kiáltottam fel, ezzel szinte elismerve, hogy valóban tettem valamit a reggelijébe. Black vicsorgott.
- Pedig szerintem az vagy, mert bátornak semmiképpen sem neveznélek… - mért végig. – Mégis hogy gondolhattad, hogy megúszod?
- Ezek szerint működött? – tátottam el a számat.
- Működött bizony, kislány. És ha nincs Madam Pomfrey, még most is a klotyón ülnék… - sziszegte az arcomba Black. A szemeim elismerően kerekedtek el. Nahát! Mindenféleképpen szólnom kell Sashanak, hogy a ricinusolaj valóban működik.
- Ó! – nyögött fel meglepetten mellettünk két lány, mire Black és én egy emberként fordultunk feléjük. – Bocs – lehelték kikerekedett szemekkel, teljesen félreértve a helyzetet.
- Semmi baj, lányok – mosolyodott el Black szinte már kedvesen, de az egyik keze a vállamra csúszott, és erősen megmarkolta azt. Összerándultam a hirtelen fájdalomtól. – Egy kicsit kettesben akartunk maradni…
A lányok nem szóltak semmit, csak sarkon fordultak, és már el is tűntek, miután jelentőségteljesen egymásra néztek. Biztos voltam benne, hogy két perc múlva ettől lesz hangos az egész torony.
- Eressz már el! – sziszegtem, és lelöktem magamról Black kezét.
- Nagyon jó úton haladsz afelé, hogy véletlenül netalántán valahogyan eltörjön a csatod – suttogta az arcomba, szürke szemeit az enyémbe fúrva. Duzzogva húztam el a számat.
- Szemét vagy!
Black felnevetett.
- Nem is tudod, milyen szemét tudok lenni…
Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy ez nem fenyegetés volt vagy figyelmeztetés, hanem egy ígéret.
Tudtam, hogy valamit tervez az a szemét. Túl könnyen megúsztam, hogy a klotyóra juttattam Blacket a kvidiccsdöntő közepén. Éppen ezért nagyon óvatos voltam. Minden sarkon benéztem, és telepakoltam a táskámat mindenféle nehezékkel, hogyha Black el akarna raboltatni, akkor ne tudjanak felemelni.
- Hát te meg mit csinálsz? – csendült fel mögöttem Berill hangja, mikor éppen a folyosóra leskelődtem a fal mögül.
- Megnézem tiszta-e a terep…
- Miért, mi történt? – nézett ki mögöttem a folyosóra.
- Az a szemét Black lebuktatott… - nyöszörögtem, mire a barátnőm minden együttérzéstől mentesen megcsóválta a fejét.
- Mondtam neked, hogy ne húzz újat vele!
- De mikor…? – néztem rá kiskutya szemekkel, de úgy tűnt, nem hatottam meg.
- Miután beleöntötted az italába azt a löttyöt…
- De akkor már késő volt! – fordultam a barátnőmmel szembe, aki csak vállat vont.
- Nem értem, hogyan is merülhetett fel benned az ötlet. Sirius jó tanuló, minden csínyben benne van. Ez már önmagában is veszélyes, ráadásul az egyik legjobb SVK-ból Remus után. És még okos is… - sorolta Berill az ujján számolva. Igazán, földig ért a szám.
- Mi van fizetett neked, hogy dicsérd őt? – kérdeztem fintorogva. – Különben is, miért hívod őket a keresztnevükön?
- Engem inkább az érdekel, te miért nem hívsz a keresztnevemen? – hallottam meg magam mögül Black hangját, mire egy hatalmasat ugrottam, de ő csak felvonta a szemöldökét. Nem mozdult felém.
- Mit keresel itt? – vetettem oda, magam elé tartva a táskámat. Ha közelít, leütöm…
- Erre van órám.
- Úgy tűnik, jól kijöttök – kotyogott közbe Berill.
- Nem igazán jövünk ki jól…
- Abszolút nem jövünk ki jól! – háborodtam fel Blackkel egyszerre.
- Nahát! Nagyon nagy az összhang köztetek – vette tudomásul a barátnőm, majd egy pillanat alatt búcsút intett, és már el is tűnt. Ne, ne hagyj itt vele!
Szúrós szemekkel Blackre meredtem. Zsebre tett kezekkel nézett le rám, de úgy tűnt, nem akar bántani. Szinte már jámbornak tűnt. Mint egy kutya…
- Mi ez a sok cucc nálad? – méregette Black a táskámat, majd hirtelen megragadta a pántját, és megemelte. – Nem sok ez egy ilyen kicsi lánynak?
Zavartan néztem fel rá. Túl kedves volt. Gyanús.
Black még feljebb húzta a vállamtól a táska pántját, és már el is engedtem, mert biztos voltam benne, hogy elveszi tőlem. De amikor egy tíz centire megemelte, széttárta az ujjait, a táska egész súlya a vállamra esett. A falnak tántorodtam, Black pedig nevetve elindult az órára. Még fütyült is az a szemét!
A fogamat csikorgatva mentem utána, miközben különféle halálnemeket találtam ki a számára. Épp egy forró üstben kínoztam meg, amikor hirtelen hátrafordult, és rám nézett. Rögtön megtorpantam, de ő se mozdult tovább a folyosón.
- Mi van, félsz tőlem? – szólt oda nekem, mire rögtön magam elé rántottam a táskám.
- Honnan veszed ezt? – fújtam ki a levegőt, mintha még a feltételezés is sértő lenne. Pedig igen, féltem tőle!
- Két napja kerülsz engem – tárta szét a kezét.
- Nem akarok veled lógni – húztam fel az orromat.
- Óriási táskával jársz mindenhova…
- Sok a tanulnivalóm!
- Minden sarkon benézel.
- Keresek valakit – vágtam rá, mire meglepetten meredt rám.
- Csak nem engem?
- Téged el akarlak kerülni – vetettem oda reflexből, majd hirtelen elkerekedett a szemem. Black lustán elvigyorodott. A francba! Bedőltem neki…
- Jó tudni, hogy van benned valamicske egészséges félelemérzet – nézett rám komolyan, én pedig elképedve meredtem rá. Nem erre számítottam tőle. – Néha igazán elgondolkoztam rajta, hogy jól működnek-e az életösztöneid.
- Rendben vannak, köszönik szépen! – feleseltem, és már indultam is, hogy elmenjek mellette, de elkapta a táskám pántját, én pedig fent akadtam rajta.
- Akkor ne csak a hülyeségeken járjon az eszed! – súgta a fülembe, majd lekapta a vállamról a táskát, és a hátára vetetette. Lefagytam. Most tényleg kedves velem, vagy csak úgy tesz?
- Nem jár hülyeségeken az eszem! – szóltam Black után, aki nemes egyszerűséggel kikerült, és elindult a terem felé.
- Akkor miért ilyen butaságokra fecsérled az időd – célzott a telepakolt táskámra-, amikor tanulhatnál is? – kérdezte félvállról, mire elhúztam a számat.
- Mikor lettél ilyen éltanuló? – néztem végig rajta csodálkozva. - Minek tanulnék? Három hét múlva vége az évnek...
- Akkor gondolom mindent tudsz a vizsgákra – vetette oda nekem foghíjról, mire megmerevedtem.
Az év végi vizsgák… RBF… Elkeseredetten néztem fel az arcába. Az életem szörnyű fordulatot vett. Hirtelen még utálni is elfelejtettem őt. – Te szegény szerencsétlen, azt se tudtad, hogy három nap múlva kezdődik a mágiatörténet vizsga… - nézett végig rajtam tettetett sajnálkozással, majd megfordult, és vigyorogva belépett a terembe. Hoppá! Mégsem. Mégis képes vagyok utálni őt! Túl jól érzi magát az a kárörvendő szemét!
Ökölbe szorult ujjakkal követtem.
De hogy-hogy nem tűnt fel nekem, hogy mostanában mindenki az RBF-re tanul? Esküszöm próbáltam figyelni az órán, de egyszerűen magával ragadott a képzeletem. Telerajzoltam a füzetemet. Egész szép kis sorozatot sikerült alkotnom különféle kínzási módszerekről Black számára. Aki éppen unott arccal forgatta az ujjai között a pennáját.
- Sajnálom bevallani, de valami beteges, perverz módon, úgy tűnik, Sirius vonzódik hozzád – súgta oda nekem Berill, mire Black kezében a penna megállt. Úgy tűnt, éppen fülelt. – Legalábbis elég kitartó…
- A beteges és a perverz mindenesetre stimmel… - morogtam magamban, mire Black újból elkezdte forgatni az ujjai között az íróeszközt. Elgondolkodva meredtem a fiúra.
Berillnek igaza volt. Black furcsa volt. Harmadik közepe óta sose kezdett magamfajta lányokkal. Mindig csinos barátnői voltak, ha eggyel végül összejött közülük. De ő sosem kajtatott egy lány után sem, általában azok imádkozták be magukat Black kegyeibe. Éppen ezért valóban különös volt ez az elmúlt hat nap. Black mindig felbukkant, hogy halálra idegesítsen, és elérje, hogy járjak vele. Pontosítok. Hogy megzsaroljon, hogy járjak vele. A csatommal. Amit már két napja nem is láttam. Milyen beteges ötlet miatt szórakozik velem? Hiszen én abszolút nem is vagyok az esete.
- SVK-n párban leszünk… - emelte fel az asztal lába mellől a táskámat Black, mire összerezzentem. Vége az órának?
- Mit csinálsz? – kérdeztem összeszűkített szemekkel. Biztosan nem én nyűgöztem le. Megint valamivel meg akar szívatni, azért segít nekem.
- Segítek neked – felelte vállat vonva, és a hátára vetette a táskámat. – Nem úgy tűnik, hogy a vézna lábaidon sokáig bírnád ezt cipelni – azzal fogta magát, és kiment a teremből.
Megölöm.
- Miért szórsz villámokat a szemeddel? – nézett rám unottan Berill. – Igaza van. Nem sértésből, de tényleg szörnyen fejletlen vagy…
- Rettenetes barátnő vagy – vetettem oda sértődötten, majd felpattantam, és Black után siettem ki a folyosóra. Biztos voltam benne, hogy amíg nem figyelek valami szörnyűséges és illegális dolgot csempész a táskámba.
- Csak nem engem keresel? – hallottam meg a hátam mögül annak a szemétnek a hangját. Megfordultam. Black az ajtó mellett a falat támasztotta.
- Nem – vágtam rá. Még csak nem is pislogtam. Egyre jobban hazudok.
- Kár – biggyesztette le az ajkát a fiú, mire odakaptam a pillantásomat. – Pedig én téged vártalak – azzal elém lépett, megragadta a kezemet, és húzni kezdett maga után.
- Mi-mit csinálsz? – nyögtem meglepetten.
- Sétálok az órámra a barátnőmmel – felelte nyugodtan az embertömeget pásztázva. Csak most tűnt fel, hogy az elmaradhatatlan kísérete nem volt vele.
- Nem vagyok a barátnőd!
- Akkor nem kell a csat? – toppant meg, de a kezemet nem eresztette el.
- Csak a csat kell. A többi kiegészítő szolgáltatásra nincs szükségem – vágtam rá ellenségesen, mire Black féloldalasan elmosolyodott.
- Szomorú, mert ez egy szükséges tartozék. Hozzá jár! Szokj hozzá, kislány – azzal újból húzni kezdett maga után.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem, miközben próbáltam tartani a hosszú lábaival a tempót. Mindenféleképpen fel kell jegyeznem a rajzaim között Sirius Black amputálását!
Black nem felelt, csak vállat vont.
Ez több volt, mint furcsa. Igaza volt ennek a majomnak. SVK-n tényleg párban voltunk. Csak az volt a baj, hogy a mardekárosokkal. És hogy párbaj volt. Előre láttam a vesztemet.
- Csak koncentrálj! – lökött meg Berill a nagydarab Serena Monroe felé. Megszeppenve meredtem a lányra. Biztos voltam benne, hogy öt perc alatt kivégez. Ha szerencsém lesz, csak tíz percet leszek a gyengélkedőn, míg Madam Pomfrey összefoltoz, ha meg nem, akkor viszont pár napot biztosan ott töltök…
- Mi ez az arc, Nózi? Nem tűnsz túl magabiztosnak – állt mellém kajánul Black. Persze ő majd kicsattant az önbizalomtól. Jó lett volna, ha nekem is ad belőle.
- Utállak! – vetettem oda, mire rám kacsintott.
- Remélem, életben maradsz! – tette hozzá vigyorogva, és a fejével a velem szemben álló Serena Monroe felé intett, arra célozva mennyire szörnyen rossz vagyok SVK-ból. Tényleg utálom őt!
- Háromig számolok, utána próbáljátok meg lefegyverezni egymást! – lépett el mellettünk a tanár, mire Black és Potter összevigyorgott. Persze, nekik gyerekjáték lesz… Irigykedve néztem rájuk.
Szinte mindenki szerette az SVK-t, de én nem tartoztam közéjük. Béna voltam belőle, nincs mit szépíteni. A teljesítményem a Troll jegyet is alig súrolta. Anya szidott is érte eleget, lévén, hogy auror volt. De hiába, apámra ütöttem… Vagy valamelyik muglira az utcából.
- Három! – hallottam meg a tanár hangját, mire ijedten ugrottam arrébb Monroe átkától.
- Párbaj legyen, Moore! – kiabált rám a tanár, de én nem foglalkoztam vele. Mostantól a túlélésért küzdöttem.
Black felnevetett mellettem.
- Komolyan mondom, ha mugli lennél, sokkal több esélyed lenne a túlélesre! – vetette oda két átok kivédése között. Szemét!
Nem is gondolkoztam, csak mérgemben felé lendítettem a pálcámat. Sirius szemét Black lába alól kicsúszott a talaj, ő pedig hanyatt vágódott, de még így is ki tudta védeni a felé repülő átkot, amit a mardekáros ellenfele küldött felé.
- Nem Blackkel kell párbajoznia, Moore! – kiabált rám a tanár, de teljesen feleslegesen. Monroe ártása abban a pillanatban telibe talált, én pedig a földbe csapódtam.
Oldalra döntöttem a fejemet, így még pont sikerült látnom, ahogyan Black egy elegáns mozdulattal lefegyverezi a vele szemben álló mardekárost. Egy másodpercig elégedetten figyelte az ellenfelét, majd lassan felém fordította a fejét. Szemöldökét felvonva lepődött meg, hogy a földön fekszem.
- Hát te, mit csinálsz ott? – kérdezte kíváncsian, és egy másodperc alatt megragadta a csuklómat, és talpra rántott.
- Nem sok kö… Vigyázz! – löktem meg őt, ugyanis nem láthatta, hogy a vele szemben álló mardekáros nem törődött olyan könnyen bele a vereségbe, és Black felé küldött egy ártást. Az utolsó pillanatban tudtam arrébb taszítani a fiút, én viszont nem figyeltem eléggé, így a jobb kezemet - ami most pont Black helyén volt- telibe találta az átok. Felkiáltva kaptam a mellkasomhoz a végtagomat, miközben a szemembe könny szökött. Szörnyen égetett.
Black egy pillanat alatt előttem termett, és megpróbálta lefeszíteni a magamhoz szorított karomat, hogy megnézhesse.
- Parker! Ilyen szabálytalanságot! Párbaj után megátkozni valakit! Húsz pont a mardekártól! – kiabált a tanár Black ellenfelével, miközben felénk masírozott. – Menjen Black, kísérje fel Mooret a gyengélkedőre!
- Egyedül is oda találok, tanár úr! – nyögtem könnyes szemekkel.
- Én is attól félek… - nézett rám kételkedve a professzor, majd visszafordult Parker korholásához.
Black a vállamat átkarolva tolt ki a teremből.
- Mégis hogy a francba jutott eszedbe elém ugrani?! – ugrott nekem rögtön, ahogy becsukta mögöttünk a terem ajtaját. – Ki tudja, milyen átkot lőtt ki az a marha!
- Hát pontosan ezért löktelek arrébb, te hülye! – kiáltottam én is rá. Black elkerekedett szemmel húzódott kissé hátrább, és hirtelen nem tudott mit mondani.
- Most akkor mennek a gyengélkedőre, vagy sem? – tárta ki mellettünk hirtelen az ajtót a tanár úr.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.