efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


8. fejezet

Az elkövetkező napokban, akár hányszor összetalálkoztam Siriusszal a folyosókon, mindig más lánnyal volt és amint észrevett, megkísérelte ott helyben magáévá tenni őket, úgy rájuk tapadt. Én ilyenkor csak elfordultam és mindig arra gondoltam, hogy négy életet mentettem meg, akár mennyire is fájjon a következménye, semmi más nem számított, csak hogy őt biztonságban tudhassam, még akkor is ha már nem lehet az enyém. Remus próbált velem kommunikálni, de én olyan hideg voltam vele is, amennyire csak tudtam és megpróbáltam inkább Regulusszal foglalkozni.
Egyik reggel két levelet is hozott a baglyom és rendesen meg is lepődtem, de ha azt mondom, hogy kiakadtam, azzal se túloznék. Az egyik anyámtól jött, a másik pedig Walburga Blacktől és én az ő levelét nyitottam ki először.

Emily kedvesem!

Hallottuk a jó hírt és tájékoztatni szeretnélek, hogy Regulusszal az eljegyzéseteket
a tavaszi szünetben megtartjuk nálunk és végtelenül örülünk a döntésednek.

Szeretettel ölel, leendő anyósod: Walburga Black

A könnyeim patakokban kezdtek folyni, az arcomon, de felbontottam anyám levelét is, remegő kezekkel.

Drága kislányom!

El sem hiszem, olyan boldog vagyok, hogy az egy szem lányom elkelt. Habár kicsit
rosszul esett, hogy Walburgától kellett megtudnom és nem tőled, de nem baj. Biztos
nagyon turbékoltok Regulusszal, így megértem. A ruhádat már intézem, kérlek ne hízz
egy dekát se.

Milliószor csókol: Édesanyád

A zokogás csak ekkor tört belőlem ki igazán, majd felpattantam, az asztaltól és rohanni kezdtem kifelé a nagyteremből, ám nem jutottam sokáig, mert az ajtóban egyszer csak azt éreztem, hogy szédülök, majd rögtön el is ájultam.

Mikor kinyitottam a szemem, majd' meg vakultam az erős fehér fényektől és hirtelen nem is tudtam, hogy hol vagyok, csak mikor az iskolai gyógyító közeledett felém, esett le hogy valószínűleg a gyengélkedőn lehetek.
- Miss de Beauvoir, hogy érzi magát?
- Szörnyen fáj a fejem és fáradt vagyok, de mi történt?
- Hirtelen idegösszeomlása volt tegnap.
- Mi? Már egy napja alszok?
- Igen, de ez normális ilyenkor. Viszont volt három látogatója míg aludt, Mr Piton, aki felhozta magát ide, Mr Lupin és Mr Black.
- Sirius?
- Nem, hanem az öccse.
- Oh, értem.
- Igya ezt meg kisasszony és pihenjen - adott a kezembe egy poharat, majd magamra hagyott.

Másnap már kiengedtek a gyengélkedőről és Madam Pomfrey óva intett mindenféle stresszhelyzettől. Ezért eldöntöttem, hogy a tanuláson kívül semmi másra nem fogok figyelni és tudtam hogy ez nehéz lesz, de meg kell próbálnom. Így minden erőmmel azon voltam, hogy olvasok, magolok, jegyzetelek, ám a stresszhelyzetek elkerülése nehezebb dolognak tűnt mint gondoltam, még úgy is, hogy most már a saját házamból vagyok együtt valakivel.
Egyik nap kint voltam a parkban délután, észre vettem Siriust és figyeltem őt messziről, mikor Lucius hangja ütötte meg a fülemet.
- Mi van Beauvoir, savanyú a töklé?
- Szakadj le rólam, szűnj meg, felejts el! - szűrtem a fogaim közt.
- Emily, ne légy már ilyen barátságtalan, de tudod mit? Mivel ilyen gonosz vagy velem, így én is az leszek veled - jött egyre közelebb hozzám - Tudod, én azt hallottam, hogy te bármikor kapható vagy egy menetre.
- Ne nyúlj hozzám! - rivalltam rá, de ő mint ha meg se hallotta volna, lerántott a földre és durván a ruhám alatt kezdett nyúlkálni, majd szaggatta le rólam - Ne, ne, ne! - sírtam.
- Ne kapálózz Emily, úgyis fájni fog!
- Segítség... - nyögtem erőtlen hangon, mikor végre valaki a segítségemre sietett és az nem volt más, mint egy nagy fekete kutya. Aztán egy pillanatra Sirius arcát láttam, majd elájultam.

Újra a gyengélkedőn ébredek és úgy tűnt, Madam Pomfrey jobban ki van ezen akadva, mint én.
- Jaj, kisasszony! Hogy magát mennyi atrocitás éri az utóbbi időben! Minden esetre beszélnem kell önnel.
- Miről?
- Labilis idegrendszerére való tekintettel, a Szent Mungóba kell mennie, minimum két hétre.
- Mi? Nem vagyok őrült, se elmebeteg!
- Ez így igaz, de ahhoz, hogy meggyógyuljon, teljes nyugalomra van szüksége.
- Értem.
- Egyébként Miss de Beauvoir!
- Igen?
- Sirius Black hozta fel magát - mosolygott Madam Pomfrey, mire egy könnycsepp gördült végig az arcomon, az örömtől - Aggódott magáért - mondta végül,majd pihenésre intett és magamra hagyott.

Másnap átvittek a Mungóba, ahol semmi mást nem csináltak velem csak megvizsgáltak és nyugtatókat kaptam, hogy minél többet tudjak aludni. Egyedül anyám jött be meglátogatni, aki elmesélte, hogy Luciust felfüggesztették, mivel nemi erőszakot akart elkövetni, én pedig ennek az egynek örültem. Anya nem maradt sokáig, Merlinnek hála, így ismét elmerülhettem a gondolataimban. Gyűlöltem a világot, az anyámat és a Blackeket is, Siriust persze nem, de már úgy is mindegy volt.
Következő nap reggelén a gyógyítóm mikor bejött hogy megnézze, az állapotomat, olyat mondott amitől lehidaltam.
- Emily, az ön állapota egyenlőre kielégítő és ha ez így marad, hamar vissza mehet a Roxfortba, viszont attól félek, hogy a hír amit mondanom kell önnek, fel fogja zaklatni, viszont muszáj tudnia róla.
- Meg fogok halni?
- Nem, dehogy! - mondta kedvesen - Emily, ön állapotos.
- Mi? Ho...hogy mondta?
- Gyermeket vár, kisasszony.
- Az nem lehet...
- De bizony! Egész pontosan öt hetes terhes.
- Sirius...- suttogtam.
- Mivel ön már nagykorú, így dönthet a gyermek sorsáról, a szülei nélkül is.
- Anyámnak ne szóljon!
- Köt a titoktartás, ne aggódjon nem szólok, de kérem döntse el, hogy szeretné- e megtartani, avagy sem, mert még itt helyben el tudjuk végezni a ...
- Megtartom - mondtam határozottan.
- Biztos benne?
- Teljesen!
- Nos, ez esetben gratulálok, kedves anyuka.

Hogy hogyan fogom titokban tartani anyám és a Black család előtt, fogalmam sincs, de nem érdekel, mert ez az apróság most az egyetlen reménysugarat jelenti nekem, hiszen attól van akit annyira szeretek, s ha már soha nem leszünk együtt, legalább ha ránézek a picire, mindig eszembe jut majd. Az apja pedig, soha nem fogja megtudni, hogy ez a csöppség az övé. Talán ha lefekszek Regulusszal, akkor elhiszik majd, hogy az övé a gyermek, így sosem derülne ki senki számára az igazság és akár még boldog is lehetek.

Végül három hét múlva engedtek ki a Mungóból és amint átléptem az iskola kapuját, első dolgom volt mindenki szeme láttára Regulus nyakába ugrani, majd szenvedélyesen megcsókolni. Majd pedig magammal húztam a szobámba és ott végül neki estem, ő persze nem tiltakozott, így egymáséi lettünk. Utána csak feküdtünk egymás mellett, én a hátamon, ő pedig az oldalán és cirógatott engem.
- Annyira szép vagy.
- Köszönöm.
- Két hét múlva szünet Emi.
- Tudom, már várom - hazudtam.
- Anya és apa is odáig vannak érted, folyton rólad áradoznak.
- Rólam? Pedig csak egyszer találkoztam velük.
- Tudom, és én se értem. Szereted a bátyámat?
- Igen. MI? Jaj...
- Semmi baj, tisztában voltam vele, csak kíváncsi voltam.
- Sajnálom.
- Hidd el, túl élem - kacsintott, majd öltözködni kezdett.

Perselus segített pótolni a három hétnyi lemaradásomat, így lassan utolértem magam a tanulásban. Muszáj volt tartanom a tempót, ha év végén le akartam tenni a RAVASZokat. Remus is érdeklődött a hogylétem felől, mire én közöltem vele, hogy ne kérdezzen marhaságot, hiszen úgy is tudja. Próbáltam minél távolabb tartani magam a tekergőktől, mert Remus okos és még a végén megneszeli, hogy terhes vagyok, amit aztán elmond Siriusnak, abból pedig csak a baj származik.

Épp bájitaltanon vagyunk és én Perselus mellett ülök, mint a legelső Roxfortos órán, mikor még minden olyan könnyű volt az életemben. Valami ellenszert főzünk éppen, mikor megcsapja a bájital szaga az orromat, de úgy töményen és elfog a hányinger. Kezem a szám elé tartom, majd bukdácsolva kirohanok a teremből és épp hogy elérem a legközelebbi lánymosdót, rögtön vissza is köszön a reggelim - Csodás, így hamar le fogok bukni! - morgom magamban.
Kicsit rendbe szedtem magam, majd visszamentem a terembe és sűrű elnézések közepette ültem álltam vissza az üstöm mellé. Meglepetésemre a főzetem semmilyen kárt nem szenvedett, míg elvoltam és gyanítottam, hogy Perselus keze van a dologban. Átnéztem az ő munkájába és láttam, hogy teljesen mást csinál, mint az órai feladat.
- Az mi?
- Neked csinálom, hányinger ellen - mondta mosolyogva - Nyugi, nem fog ártani neki - nézett a hasamra, majd vissza rám, én pedig csak pislogtam.
- Perselus, honnan...
- Nem vagyok ostoba, Emily.
- Nem úgy értettem.
- Tudom. Sirius Black tudja már? - na itt még jobban leakadtam.
- Ezt...te...
- Ő az apja, nem?
- De.
- Em, ha akarsz róla beszélni, délután megejtjük és ott segítek neked, nektek, ahol tudok - súgta, én pedig a nyakába ugrottam és majdnem felborultunk.
- Na, de kisasszony! - tette csípőre a kezét Lumpsluck.
- Jaj, bocsánat, tudja épp most tudtam meg, hogy Perselusszal rokonok vagyunk - hazudtam.
- Áh, értem. Mondjuk ez nem csoda, hiszen a bájital főzés mindkettőjüknek a kisujjában van, úgy látszik eme tudás, családi vonás - nevetett az öreg, én pedig hirtelen lerogytam a székre.
- Hé, még két perc és kész, addig bírd ki - súgta Perselus.
- Oké, igyekszem.

A bájital valóban segített rajtam, így elpakoltam belőle pár üvegcsével szükség esetére, majd indultam a következő órámra, ami átváltozástan volt. A nap végén találkoztam Perselusszal a tónál és meglepetésemre Regulus is ott volt, viszont előtte nem beszélek a babáról, az biztos.
- Sziasztok.
- Emily, itt az ideje, hogy elmondjak valamit - kezdte Reg.
- Ajjajj...
- Hé, nyugi már! Örülni fogsz neki. Na szóval, egy hét múlva elfoglak jegyezni.
- Ezt eddig is tudtam.
- De, nekem eszem ágában sincs téged feleségül venni, sem most sem máskor, mivel tudom, hogy te is és a bátyám is szenvedtek. Ne, várj! Kérlek hallgass végig. Az esküvőt úgyis csak a Roxfort után tarthatjuk meg, így van egy kis időd, pontosan egy éved arra, hogy eltűnj innen. Elrejtőzöl valahol innen messze, Perselus meg segít neked mindenben.
- Regulus...de miért? - néztem rá úgy, mint ha maga Merlin állna előttem.
- Mert szeretem a bátyámat és hidd el elég fájdalom lesz az neki, ahogy látja majd, mikor a gyűrűt az ujjadra húzom.
- Ő is ott lesz?
- Anyám külön kérése volt, amolyan nevelési szándékkal.
- Édes Merlinem...- estem kétségbe azonnal.
- Ha megvan a rejtekhely, én levédelek Fidelius-bűbájjal, hogy anyámék ne találhassanak rád és vállalom, hogy leszek a titokgazda. Jó lesz így, Emi?
- Jaj, én nem is tudom, Regulus, ekkora áldozatot hozni...
- Ha ez miatt a bátyám megbocsájt nekem azért, mert sosem álltam ki mellette, nekem az bőven elég. Sajnos, csak későn döbbentem rá, hogy igaza volt a szüleim épelméjűségét tekintve és már szörnyen bánom, hogy nem hallgattam rá, ráadásul ellene fordultam. Hiába próbálok vele beszélni, nem akar meghallgatni és nem is érdekli, úgy hogy mondhatjuk azt is, hogy kapóra jöttél nekem Emi, mert így a végén mindenki jól jár. Ha majd a babád nagyobb lesz és tudsz vele közlekedni is, mert ugye míg el nem éri a hat éves kort nem tudsz vele hoppanálni, a kandalló meg le lesz zárva a házban majd az után tudod csak felkeresni Siriust, vagy ha addig hajlandó velem beszélni, én magam viszem el a házba hozzátok.
- Miért nem avatjuk be őt is?
- Mert ismered milyen. Egy nem is biztos hogy végig hallgatna, kettő pedig amilyen forrófejű, még a végén Azkabanba kerülne, a saját szülei meggyilkolása miatt.
- Tehát várnom kell...
- Igen és bízni abban, hogy a bátyám meghallgat, de ez csak azután lehetséges, miután már elrejtőztél, viszont a gond csak azzal lesz, hogy ő semmi mást nem fog látni maga előtt, csak azt, hogy te már az én menyasszonyom leszel, ezért még jobban fog gyűlölni engem. Perselust alapból utálja, úgyhogy bíznunk kell. Nincs más megoldás.
- Tudom és végtelenül hálás vagyok azért, amit értünk teszel. Csodálatos ember vagy Regulus Black, ugye tudod?
- Öhm...igen.
- Ó, te szerénység mintaképe - öklöztem bele a vállába játékosan és mindhárman nevettünk.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.