efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


7. fejezet

Eltelt a szünet, mi pedig már a Roxfort expresszen ülünk, hogy visszatérjünk az iskola falai közé. Siriusszal egy percre sem szakadunk el egymástól és azóta az éjszaka óta a mosoly levakarhatatlan az arcomról, amit nem rest napjában többször is az orrom alá dörgölni, persze csak poénból. Ám mikor megérkezik a tekergők többi tagja, hirtelen elkomorulok, mert felötlik bennem a gondolat, hogy már csak másfél hétig lehetek azzal akit szeretek. Mindez az arcomra is kiül, mert Sirius aggódó tekintete szintén ezt sugallja, így mielőtt a többiek bármit is kérdeznének, beavatja őket is, hogy miért vagyunk így letörve.
- Magyarul ha jó kisfiú leszel, viheted a nőt, ha nem akkor az öcséd viszi - összegezte James a hallottakat.
- Ez nem csak erről szól Ágas! Még Emi se tudja azt, ami miatt én mocskosul aggódok!
- Tessék? - nézek rá riadtan.
- Valamit elfelejtettek közölni a drága jó édesanyáddal és veled is. Még pedig, hogyha téged választalak, a szüleim nem érik be annyival, hogy nem állok szóba a barátaimmal, mert erre honnan lenne bizonyítékuk? Nem, anyámék simán megölik mindhármójukat, vagy épp azt a muglit, félvért, vagy vérárulót, akihez bármilyen szinten közöm van!
- MI VAN? Ezt nem mondhatod komolyan Sirius, ez őrültség! - akadtam ki teljesen a hallottaktól.
- A szüleim őrültek Emi! Vagy szerinted normális az az anya, aki Cruciatusszal neveli a fiát? Vagy az az apa, aki csonttörő átkokat szór a saját gyerekére, mert éppen olyan kedve van? Én ezt mind megkaptam tőlük, de veled jóvá tehetném, viszont akkor őket veszítem el - mutatott a döbbent tekergőkre.
- Ezt én nem bírom! Ez szörnyű...
- Téged sem akarlak elveszíteni, Em! Tudod, hogy mennyire szeretlek! De ne aggódjatok, majd kitalálok valamit! Egyikőtöknek sem esik baja, megígérem!
- Két hét alatt akarsz kiagyalni egy tervet? Lehetetlen, Sirius! - mordulok rá.
- Hé, Emi, elfelejtetted, hogy mi vagyunk a tekergők! Simán megoldjuk - vág közbe James.
- Akkor is, még ha a Roxfortban nem is esik bajotok, mi lesz utána? Bujkálni fogtok? Vagy rettegésben élni? Legalább Dumbledore-nak szóljunk könyörgöm! - felelem kétségbeesetten és könnyek kezdenek gyűlni a szemembe.
- Ágasnak igaza van, se perc alatt kitalálunk valamit, kérlek nyugodj meg.
- Még is hogy nyugodjak meg? - rivallok rá Siriusra - Nem és kérlek, most hagyj békén! - feleltem végül, majd magukra hagytam őket és a vonat folyosójának végében ültem le egyedül, mert gondolkodnom kellett.

Mielőtt megérkeztünk, visszamentem a fiúkhoz a kupéba a ládámért, de senkihez nem szóltam, pedig próbálkoztak kommunikálni, ám mint ha ott sem lettem volna, csak bámultam magam elé, ahogy csendesen lépkedtem Sirius mellet, úgy hogy közben átkarolta a derekamat. Mivel étvágyam aligha volt, elköszöntem tőlük, habár Sirius nem akart még elengedni, de aztán nagy nehezen megértette, hogy most szeretnék egyedül lenni egy kicsit.
Hiába álltam be a hideg víz alá, semmit nem használt, így aztán fogtam magam, hálóingbe öltöztem és megpróbáltam aludni, de az se sikerült, csak forgolódtam hajnalig, majd úgy döntöttem, sétálok egyet, de állati alakomban. Mivel a kastély kihalt volt, így gond nélkül jutottam ki a parkba és nesztelen léptekkel haladtam a hóval borított lankákon, közben pedig folyamatosan járt az agyam.
Épp a tónál jártam mikor neszt hallottam a tiltott rengeteg fái közül, így szagolni kezdtem a levegőt, és ismerős illat csapta meg az orromat, majd meg is jelent annak gazdája, egy nagy fekete kutya alakjában. Odajött mellém és az orrával bökdösni kezdett, mint ha fel akarna vidítani, de rámordultam, így nyüszögve hajtotta le a fejét, majd azzal kezdett szórakozni, hogy átugrál fölöttem oda-vissza, játékosan, majd vakkantott - Hát legyen! - gondoltam magamban, majd kergetni kezdtem őt, a birtokon. Biztos érdekes látvány lehetett annak aki látta, habár remélem hajnalban azért mindenki alszik, hogy egy nagy fekete kutyát kerget, egy majdnem ugyanakkora fekete párduc. Aztán a szerepek felcserélődtek és én voltam az űzött, ő pedig a vadász. Meg kell hagyni, sokkal gyorsabb volt nálam, viszont én ügyesebben váltottam irányt. Ám egyszer csak csapdába estem és már majdnem elkapott, de rögtön eszembe jutott, hogy én mint nagymacska, tudok fára mászni, így gyorsan felkapaszkodtam egyre, majd lefeküdtem egy vastagabb ágra és őt néztem, ahogy kétségbeesetten próbál utánam jönni, persze sikertelenül.
Mikor kis idő múlva megsajnáltam a hasztalan próbálkozásait, leugrottam hozzá, persze ő rögtön felborított és rám ugrott, majd mindketten visszaváltoztunk.
- Mit keresel kint ilyen későn? - kérdezte.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Titok.
- Nem mondod el? - kérdeztem huncut mosollyal.
- Hát, ha szépen kérsz...- ekkor lelöktem magamról és én ültem rá, majd az arcába hajoltam, megcsókoltam, előbb az ajkait, majd a borostás arcán végig haladva, egészen a füle tövéig, ő erre felsóhajtott, majd belesúgtam
- Ha akarod, hogy folytassam, akkor kapj el - majd felpattantam és rohantam, ahogy csak bírtam, egészen fel a csillagvizsgáló toronyba, de annak ajtajában elkapott, vagyis pontosabban lekapott és egymásba gabalyodva lépdeltünk be a helyiségbe. Odabent most nem ő irányított, hanem én, ami először nagyon meglepte, majd szélesen mosolyogva figyelte minden mozdulatomat.

- Nocsak, miből lesz a cserebogár - mondja nevetve miközben épp öltözünk.
- Ne szemtelenkedj, inkább avass be, hogy találtál rám!
- Maximálisan kiérdemelted, hogy felfedjem a titkot, úgyhogy figyelj - erre játékosan tarkón vágtam, majd tovább vigyorogva húzott elő egy üres pergament a talárja zsebéből és rábökött a pálcájával - Ünnepélyesen esküszöm, hogy rosszban sántikálok! - mondta, majd a papíron hirtelen mindenféle rajzok jelentek meg, aztán felismertem mit is látok.
- E...ez a Roxfort?
- Bizony...
- Ezek pedig...te jó ég, ez mindenkit megmutat a kastélyon belül?
- Aha!
- Bámulatos! De várjunk csak, te utánam kémkedtél?
- Volt alapja nem? Minek mászkálsz ilyenkor? És ha bajod esik?
- Egy párducnak?
- Mondjuk ez igaz, viszont legalább most már, teljesen érhető számomra, miért is ez az állati alakod.
- Kifejtenéd?
- Mert minden szempontból egy vadmacskára hasonlítasz - csókolt meg, én meg zavarba jöttem, hiszen tudtam hogy az előbbi akciómra céloz ezzel. Ezután a térképet nézve visszakísért a hálókörletemhez és megvárta míg bemegyek, majd ő is elindult a sajátjába.

Igyekeztem minél több időt tölteni vele és boldoggá tenni őt annyira amennyire csak tudtam, hiszen a napok egyre csak telnek, s az időnk is vészesen fogy. Ha valóban megölnék Remusékat, csak azért mert engem választ, azt nem bírnám elviselni, hiszen egy ember halála már így is az én lelkemen szárad, méghozzá az apámé és nem kell több.
Hétfőn, a szokásos dupla bájitaltan órán Sirius mellett ültem és együtt dolgoztunk, közben pedig beszélgettünk.
- Döntöttél már? - kérdezem óvatosan - Vagy van terved?
- Nem Emi, még egyik se - mondta komoran.
- Ez annyira igazságtalan!
- És akkor még finoman fogalmaztál...
- Szar!
- Na ez már közelít, de valóban, igazságtalan.
- Mi van ha megszöknék?
- Mint a szerelmes regényekben? - nevetett fel - Tudod, az ötlet nem rossz, de anyámék a föld alól is előkerítenek és hidd el nem fognak kegyelmezni, se nekem, se neked.
- Akkor szórj rám ,,Exmemoriamot" ...
- Én meg pusztuljak bele a helyzetbe? Nem, Emi ez hülyeség. Nem tudom mi legyen, vagy, hogy hova rejtsük el Jameséket, nehogy bajuk essen - erre viszont már nem válaszoltam, mert ennek az egésznek se füle, se farka. Helyette egy szörnyű terv kezdett körvonalazódni bennem, de nem mondtam semmit, mert mivel már ez előtt is úgy döntöttem inkább Regulushoz megyek, mint hogy bármelyik tekergőnek baja essen, próbáltam magam ehhez a gondolathoz szoktatni inkább, majd nekiálltam a tervem fontos részének elkészítéséhez és elővettem egy másik üstöt.
- Te mit csinálsz? - kérdezi Sirius.
- Csak egy kis fájdalomcsillapítót, mert fáj a fejem.
- Ja tényleg, elfelejtettem, hogy a bájitalok királynőjével húztam ujjat, de ugye nem engem akarsz megmérgezni?
- Nem, dehogy! Miért tenném, hiszen szeretlek.
- Én is szeretlek.
- Tudom - feleltem és megsimítottam az arcát, majd a másik bájitalom hozzávalóiért indultam.

Hozzáfogok a legerősebb szerelmi bájital elkészítéséhez, ami nem más mint az Amortentia és természetesen én fogom meginni ha kész lesz, azért, hogy hitelesen bele tudjak szeretni Regulus Blackbe. Ez a tervem, igen. Tudom, hogy enélkül nem tudnám megtenni, ezért muszáj.
- Öhm...Emi, tudom hogy nem vagyok egy bájital mester, de mióta kell egy fájdalomcsillapító főzethez, harmincegy darab rózsaszirom? - teszi fel a kérdést, amire persze számítottam.
- Ezt magam fejlesztettem ki otthon és így pillanatok alatt elmúlik a fájdalom.
- Te magadat mérgezted otthon? Ne érts félre, elismerem a tudásodat, de mi van ha mellé fogsz és valami szörnyűség történik veled?
- Ebben a főzetben, semmi mérgező hozzávaló nincs, így nem is hathat méregként - magyaráztam, mire Merlinnek hála vállat vont és tovább főzte az órán kiszabott bájitalt.
A főzetem elkészült és igyekeztem, hogy nehogy Sirius beleszagoljon, vagy mondjuk akárki más. Mivel érlelődnie kell még, ezért a szobámba vittem és gondosan elrejtettem, majd megkeressem Regulust, hogy egy hajszálat csenjek el tőle, mert az is kell még bele. Hamar meg is találtam, odasétáltam hozzá és barátságosan átöleltem, majd egy hajszálat kitéptem hosszú fekete hajából. Kicsit meglepődött, de nem tiltakozott és szerencsémre nem is érezte meg a tettemet, így gyorsan visszarohantam a szobámba, majd a hajszálat beletettem a főzetembe, így pár nap múlva már teljesen készen áll arra, hogy elfogyasszam.

Az utolsó előtti napon, ami konkrétan szombat volt, végig Siriusszal voltam és csak vele foglalkoztam, hogy még véletlen se érezzen meg semmit abból amit ellene tervezek, vagyis inkább érte teszek. Másnap, viszont reggel megittam az Amortentiát és úgy indultam el a nagyterembe reggelizni. Olyan olthatatlan vágyat éreztem Regulus iránt, hogy csak azzal foglalkoztam, hogy megtaláljam őt, és addig csókoljam, amíg lélegzem.
A nagyterembe viszont nem volt még ott, ezért leültem a saját házam asztalához reggelizni, közben pedig a helyiséget pásztáztam, hogy hátha meglátom őt valahol. Nem sokkal később végre megjelent Regulus, én pedig azon nyomban felpattantam és odasiettem hozzá, majd rögtön megcsókoltam, amin nagyon meglepődött, de nem ellenkezett.
- Boldog szülinapot Reg - mosolyogtam rá kedvesen.
- Köszönöm - szólal meg, majd kissé feszengeni kezd - de mondd Emily miért csókoltál meg?
- Mert téged akarlak! - csimpaszkodtam a nyakába.
- Vagyis döntöttél, az én javamra?
- Persze, ki más jöhetne szóba melletted?
- Emily! - hallottam egy dühös hangot magam mögött - Még is mi a fenét csinálsz az öcsémmel?
- Semmi közöd hozzá - néztem Siriusra lesajnálóan, majd megcsókoltam az öccsét, de a vállamnál fogva elrángatott tőle.
- Teljesen megőrültél? - tajtékzik, de én nem foglalkozok vele.
- Nem, én őt szeretem! - mutattam az öccsére.
- Tessék? - akadt ki teljesen - Ezt nem hiszem el! Hogy te mekkora egy mocskos ribanc vagy! - vágta a fejemhez, én pedig felpofoztam - Ha ezt tudom, le se állok veled! Végül is rájöhettem volna, hiszem Holdsápot is megcsaltad, nem?
- Tűnj el!
- Megyek is, nincs szükségem ilyen hazug szajhákra! - köpte oda a szavakat, majd elment, én pedig visszafordultam Regulushoz, de most már Perselus is ott volt mellette.
- Emily, minden rendben? - kérdezte Pers.
- Tökéletesen! De ha most megbocsájtasz, Regulusszal van egy kis dolgunk - kacsintok az említettre, majd húzni kezdem magam után, de Pers megállít.
- Ez nem te vagy. Még is mit...
- Gyere már, Regulus!
- Nem, te most velem jössz! - ragadott karon Perselus.
- Hova viszel? Engedj el, én Regulust akarom! - nyavalyogtam.
- Persze, tegnap meg még a bátyját istenítetted!
- Miről beszélsz? Dehogy is! - ellenkeztem, de ekkor megérkeztünk Lumpsluck professzor irodájához, aki aggódva nézett rám.
- Mi történt a kisasszonnyal, Mr Piton?
- Gyanítom, hogy Amortentiát ivott, uram.
- Merlin szakállára, gyertek be, gyorsan!

Arra eszmélek, hogy a fejem irtózatosan hasogat és Lumpsluck professzor irodájában ülök Perselusszal, kezemben pedig egy üres pohár van.
- Mi történt? - kérdezem.
- Amortentia. - közli velem Perselus.
- Azt tudom, de mi volt azután?
- Tudod? Ezt hogy érted?
- Én főztem meg és ittam belőle, mert...mindegy, nem fontos.
- Na akkor azt hiszem mi most beszélgetni fogunk - közölte határozottan Perselus - Köszönjük a segítségét professzor úr! - ezután karon ragadott és elvonszolt egy üres terembe.

- Emily, magyarázd meg mi a francért csináltál ilyet? - dühöngött Perselus, mire én elmeséltem neki mindent, az elejétől kezdve, egészen a ma reggelig.
- Én mondtam, hogy ne barátkozz ezekkel!
- Hát nem érted? Én szeretem Siriust, jobban mint bárkit ezen a világon!
- Megértem Emi, viszont azt kell mondjam, helyesen döntöttél, Regulus mellett, mert így legalább biztonságban vagy a Blackek haragjától.
- Biztonságban, igen. Közben pedig meghalok belülről - törtek elő a könnyeim.
- Mocskos ribancnak hívott, amíg nem voltál magadnál, mert látott titeket smárolni Regulusszal.
- Szóval sikerült... - suttogtam magam elé.
- Ha az volt a célod, hogy meggyűlöljön, akkor mindenképp.
- Perselus, visszakísérnél a klubhelyiségbe?
- Persze, gyere - felelte, majd elindultunk.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.