efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


4. fejezet

Ezután az eset után, a háztársaim megkeserítették az életemet, mert mi az hogy a mardekárosok legmenőbb fickóját csak úgy megátkozom alapon. Természetesen magamra vállaltam a két gorillájának a megtámadását is, ezért cserébe Regulus és Perselus titokban mellém álltak, akik igyekeztek védeni engem a többiek haragjától. Ebből kifolyólag a tekergők is mindig velem voltak, akár a könyvtárban, vagy a szünetekben, sőt bárhol és bármikor.
Most is épp velük vagyok és egy elhagyott folyosó végében ücsörgünk. Természetesen megint az életemről faggatnak, amit persze nem bánok, hiszen vagyok már velük olyan nexusban, hogy egyre több titkomba avatom be őket.
- Egyet mondj már meg nekem - néz rám fürkészően James - Mondd mégis mi vitt rá, hogy bájital fejlesztőnek készülj?
- Hosszú történet - komorultam el hirtelen.
- Na halljuk, időnk az van bőven - biztatott Sirius is.
- Hát jó, de azt tudnotok kell, hogy egyik legféltettebb és legszörnyűbb titkomat fogom most elmondani, kérlek ne mondjátok el senkinek, oké?
- Ez megtisztelő Emily és ünnepélyesen esküszünk, hogy lakat lesz a szánkon! - felelte James, majd mind a négyen úgy csináltak, mint ha becipzározták volna a szájukat.
- Hét éves voltam, mikor a szüleimmel elmentünk nyaralni. Mivel rettenetesen untam magam, elindultam sétálni a közeli erdő felé, ahol szebbnél szebb virágok nyíltak és rögtön szedegetni kezdtem őket. Észre sem vettem, hogy egyre beljebb megyek az erdőben, csak akkor tűnt fel, hogy baj van, mikor a hátam mögött megreccsent egy ág. Megfordultam és egy vicsorgó vérfarkas állt előttem. Nem tudom merre, de mint az őrült rohanni kezdtem és segítségért kiabáltam torkom szakadtából, de aztán elestem. A dög már épp csapott volna le rám mikor hirtelen ott termett az apám - itt megálltam a mesélésben, mert könnyek kezdték szúrni a szememet, de nagy levegőt vettem és folytattam - Meg akarta átkozni a vérfarkast, de az egy lépéssel előtte termett és a földre lökte apát, aki kiabálni kezdett, hogy fussak, de nem bírtam megmozdulni mindaddig, amíg meg nem harapta apámat - a könnyeim most már záporoztak a szememből - Ezután kezdtem el futni mint az őrült, mind addig míg egy varázsló a segítségemre nem sietett, aki valószínűleg vadőr volt, nem tudom. Apa ezután a Mungóba került, de nem tudta feldolgozni a tényt, hogy most már ő is minden teliholdkor vérszomjas fenevaddá fog átváltozni és három hónap után öngyilkos lett - a történetem végére érve totál kiborultam, hiszen rég nem idéztem már fel ezeket a szörnyű emlékeket, amik a jelek szerint még mindig olyan élénken élnek bennem, mint ha csak tegnap történt volna. Meglepetésemre nem Remus ölelt át nyugtatólag, hanem Sirius.
Kis idő múlva összeszedtem magam és folytatólag még hozzá tettem.
- Óriási bűntudatom volt, mert miattam történt az egész és az eset után három évig folyamatos rémálmaim voltak. Úgy nézett ki, bele fogok őrülni ebbe az egészbe, de aztán mikor kiderült hogy boszorkány vagyok és felvettek a Beaubatonsba, eldöntöttem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy feltaláljak valamit, ami segít azokon akiket vérfarkas harapott meg. Tudtam, hogy ezzel már nem hozhatom vissza apát, de a tudat, hogy mások talán elkerülhetik ezt a sorsot, vagy csak enyhíthetek a helyzetükön, valamelyest megnyugvást hozott az életembe.

Beszámolómat hosszú csend követte, Remus ijedten bámult maga elé, a többiek meg csak döbbenten hápogtak, végül Sirius szólalt meg először.
- Így már értető az elhatározásod és le a kalappal. Viszont azt tudnod kell, hogy ha bármiben segíthetünk, azonnal szólj, oké?
- Köszi, ígérem úgy lesz - feleltem szipogva.
- Emily ez borzasztó, én nagyon sajnálom - mondta James.
- Én is - sóhajtottam - Annyira belém vésődött ez az egész, hogy harmadikban a mumus először a vérfarkas, majd a halott apám alakját vette fel. Azóta sem tudom kivédeni a mumustámadást - mondandóm befejeztével, Remus felpattant és elrohant. Utána akartam menni, de Sirius megállított és James eredt a nyomába.

- Ennyire megharagudott rám? - kérdeztem Siriustól.
- Nem hiszem, de James majd kideríti, ne aggódj - felelte, én meg hozzábújtam és éreztem az egyre gyorsuló szívverését, közben pedig a hátamat simogatta. Kis idő múlva, kezdtem megnyugodni, s ekkor feleszméltem, mert nem biztos, hogy jó ötlet volt épp Sirius karjaiba bújnom, hiszen tudom mit érez irántam. Mikor felnéztem az óceán kék szempárba, amelyben most valami különös fény csillogott, hirtelen elszégyelltem magam és gyorsan egy lépést tettem hátra.

Aznap nem találkoztam Remusszal, ezért nagyon aggódtam érte, mert fogalmam sem volt, vajon mitől borult ki ennyire, aztán arra gondoltam, hogy talán nagyot csalódott bennem és most ez miatt fogunk szakítani. Így hát felkészítettem magamat erre a lehetőségre, hogyha valóban megtörténik, ne érjen váratlanul. Meglepetésemre azonban nem dobott, ugyanakkor roppant távolságtartó volt velem attól kezdve és mondhatom, hogy ez rosszabbul esett mint ha szakítottunk volna.
Akár hányszor kérdeztem tőle, hogy még is mivel bántottam meg, vagy mi a baja, ugyanúgy hallgatag volt, mint Sirius, mikor még nem tudtam hogy érez irántam, ám itt most másról volt szó, de semmit nem értettem.

Az elmúlt pár hétben egyetlen dolognak örültem csupán, mégpedig annak, hogy a százfűlé főzetünk tökéletesre sikerült, így újabb húsz pontot szereztem a mardekárnak, emiatt a háztársaim egy kicsit békén hagytak és nem kötöttek belém lépten-nyomon. Remusszal viszont nagyon eltávolodtunk egymástól, alig beszéltünk, így nem csodálkoztam rajta, hogy sorozatosan mondja le a találkáinkat, ahogy most azt is, amit ma estére beszéltünk meg. Nap végén közölte velem, hogy ma este semmiképp nem tud eljönni, én pedig kezdtem már belefáradni ebbe.
Este ültem a szobámban, az ágyamon és azon gondolkoztam, hogy ha ő nem szakít velem akkor megteszem én, mert ez a se veled, se nélküled kapcsolat nem vezet sehová. Ám egyszerre egy bagoly röppent a szobámba és egy cetlit dobott az ágyamra, majd kirepült.

Emi!

Mégis el tudok menni, a találkozóra, így kérlek gyere az előzőleg megbeszélt
helyre, kilenc órára. Ott foglak várni.

Remus

Ránéztem az órára, ami mutatta hogy alig van tíz percem oda érni, de meg kellett próbálnom, hiszen most talán elmondja mi bántja, vagy ha nem, akkor véget vetek ennek az egésznek. Gyorsan megigazítottam magamon a ruhámat és a hajamat, majd elindultam. Félúton azonban Fricsbe botlottam majdnem, így el kellett bújnom és megvárnom míg tovább áll, ám a jelek szerint nem nagyon sietett, más úton meg nem tudtam menni a megbeszélt helyre. Majd fél óra múlva, végre elhúzott, így rohanni kezdtem és reméltem, hogy még ott találom Remust.
Elértem a sötét folyosószakaszra ahová a találkát beszéltük meg, ám hiába szólongattam, nem felelt, így tudtam, hogy elkéstem. A következő pillanatban azonban hátulról két kéz siklott végig a csípőmön, majd átölelt.
- Jaj, Remus megijesztettél!
- Ne haragudj - mondta halkan, majd húzni kezdett, egy falikárpit mögé - Gyere, itt nem talál ránk Frics.
- Remus, beszélnünk kell - néztem a szemébe határozottan, de ő mint ha meg se hallotta volna, a falhoz támasztott és megcsókolt. Először csak gyengéden, majd egyre szenvedélyesebben követelte az ajkaimat, miközben a kezeivel simogatott. Valahogy más volt az egész, még sosem éreztem őt ennyire szenvedélyesnek, de nagyon jól esett és teljesen magával ragadott engem is a hév. Olyan vágyak keltek életre bennem, amiről eddig fogalmam se volt, csak azt tudtam, hogy minden porcikámmal őt akarom és igen, megkívántam. Habár még soha nem voltam úgy senkivel. Majd egyszer csak váratlanul elhúzódott tőlem és elfordult.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan és a vállára tettem a kezem.
- Emily, valamit tudnod kell - mondta, majd megfordult, én pedig megdermedtem attól amit láttam - Én nem Remus vagyok sajnálom, de nem bírtam már tovább.
- Sirius... - suttogtam magam elé, majd hirtelen leesett a tantusz - Százfűlé főzet, azt ivott - gondoltam magamban és saját döbbenetemre, nem ordítottam, nem vágtam szájon, hanem egyik kezemet a tarkójához emeltem, magamhoz húztam, s most én csókoltam meg őt. Először meglepődött, majd ugyan ott folytattuk ahol abba hagytuk. Azokban a percekben fel sem fogtam, hogy gyakorlatilag most csalom meg Remust, mert mindent kizártam a gondolataimból és engedtem, hogy újra hatalmába kerítsen a vágy.
Mikor azonban, már a nyakamat csókolta, amit hátra vetett fejjel és csukott szemmel élveztem, hirtelen elhúzódott, majd zihálva így szólt.
- Ezt nem szabad... - és tudtam hogy igaza van így nem szóltam, hanem hagytam, hogy elhúzódjon. Belül mardosott a bűntudat, azért amit tettem, ugyan akkor mégsem bántam meg, igazán, mivel Remus elhanyagolt engem az utóbbi időben, de talán ezt mégsem érdemelte meg.
Össze voltam zavarodva teljesen, de egyet biztosan tudtam, mégpedig, hogy holnap szakítok Remusszal és nem Sirius miatt. Habár legbelül nem akartam, hogy csak ennyi legyen, ugyan akkor nem lenne szép dolog Remusszal szemben, ha rögtön a barátja karjaiba vetném magam. Hát azt meg kell hagyni, jó kis kalamajkába keveredtem.

Reggel, amint felébredtem, egyből Remus keresésére indultam, majd Petertől tudtam meg, hogy a gyengélkedőn fekszik, mert rosszul érezte magát. Ahogy beléptem az említett helyiségbe láttam, hogy valóban elég rosszul néz ki. Mikor észre vett, arca ugyan olyan komor volt, mint az utóbbi időben mindig.
- Mi történt veled? - kérdeztem az ágya szélére ülve.
- Semmi, rosszul lettem.
- Igen hallottam, azért vagyok itt.
- Nem kell, hogy sajnálj, Emily!
- Remus kérlek, mondd el mi rosszat tettem ellened, hogy hetek óta ilyen rideg vagy velem.
- Semmit, csupán rájöttem, hogy nem illünk össze.
- Remus...
- Vérfarkas vagyok Emily! Minden okod meg van rá, hogy undorodj tőlem! - vágta a képembe indulatosan, én pedig lefagytam.
- Ez nem igaz...
- De igen, kérdezd csak meg Jameséket, igazolnak majd.
- Nem - suttogtam könnyes szemmel.
- Hagyjuk egymást Emi, szabad vagy! - felelte, én pedig rémülten, könnyes szemmel rohantam ki a gyengélkedőről.

Végül valamelyik folyosó végében roskadtam össze és csak sírtam megállíthatatlanul. Nem érdekelt, hogy perceken belül órám lesz, sőt semmi nem érdekelt - Hát ezért taszított el - suttogtam magam elé, két sírógörcs között.
- Emily, mi tör.. - nézett rám Sirius.
- Remus tényleg vérfarkas? - ugrottam neki hirtelen.
- Mégis honnan...
- Most mondta!
- Igen.
- És te tudtad! - kiabáltam.
- Igen Em, tudtam. Nem mondhattam el, mert ez az ő titka.
- Igazad van, ne haragudj,nem akartam neked támadni.
- Semmi baj - mosolygott halványan, majd átölelt.
- Nézd, ha már minden titokra fény derült, van még valami amit el szeretnék mondani, vagyis inkább megmutatnám.
- Rossz dolog?
- Nem, igazából jó, viszont köze van a vérfarkastól való félelmemhez. Mivel valahogy meg kellett nyugtatnom magam, hogy van védekezési lehetőség ellenük, ezért megtanultam az animágiát - erre elmosolyodik, majd szívből nevetni kezd - Most mi van?
- Gyere! - húzott be egy üres terembe és ahogy becsukta az ajtót, rögtön át változott egy nagy, fekete kutyává, így én is nevetni kezdtem, aztán visszaváltozott. - Most te jössz - nézett rám várakozóan, én pedig felöltöttem az animágus alakomat, vagyis egy fekete párducét, mire Sirius elismerően füttyentett. Felugrottam mögé az asztalra és rá vicsorogtam, de ő erre csak megvakarta a fülem tövét, én pedig dorombolni kezdtem, majd visszaváltoztam.
- Mondd mi ez ha nem a sors iróniája?
- Animágusok egy csapatban.
- Ezt hogy érted?
- Úgy kérlek, hogy James és Peter is azok. Egyikük szarvas, másikuk patkány alakját ölti fel.
- Fogadjunk, hogy Peter a rágcsáló - mondom nevetve.
- Nahát, honnan tudtad? - és éreztem a mondatból, hogy legbelül nevet, majd ez az arcára is kiült.
- Nem volt nehéz, de ti hogy hogy...
- Remus miatt. Csak azért hogy ne legyen egyedül.
- Ti nem vagytok normálisak, ez nagyon veszélyes!
- Az lehet, viszont a barátai vagyunk és ezzel úgy tűnik valamelyest enyhítjük a szenvedését, hiszen nem hagyjuk magára. A baj csak az, hogy én már nem érdemlem meg a barátságát, mert csúnyán hátba szúrtam - mondja lehajtott fejjel.
- Sirius - szólítom meg, majd az álla alá nyúlok és felemelem a fejét, hogy a szemembe nézzen - Remus szakított velem.
- Mi? Mikor?
- Most reggel.
- Akkor azért sírtál...
- Nem, hanem mert megtudtam, hogy vérfarkas és megijedtem.
- Sajnálom.
- Jaj, Sirius! Legalább nekem ne hazudj! Egy frászt sajnálod - nem szólt semmit, de egy apró mosolyt azért észre vettem a szája sarkában bujkálni, mire én szorosan elé léptem, karjaimat a nyaka köré fontam és megcsókoltam, majd éreztem ahogy elmosolyodik.
- Akkor ez most mit jelent? - kérdezi csillogó szemekkel.
- Nem tudom, de talán még nem kéne...
- Áhá, szóval titkos randikra fáj a fogad? Végre valami izgalom.
- De csak ha nem baj.
- Semmi nem érdekel, csak az hogy végre az enyém vagy - suttogta a számba, s most ő csókolt meg.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.