efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


3. fejezet

Két hónap telt el az iskolakezdés óta és nagyon sok időt töltünk együtt Remusszal. Akár tanulásról van szó, akár csak a szabadidőnket töltjük együtt, valahogy úgy érzem, napról- napra jobban kedvelem őt. Habár még semmi konkrét dolog nem történt köztünk, mégis néha olyan mint ha már együtt járnánk, amit természetesen nem bánnék, sőt.
Ahogy az várható volt, hogy a drága háztársaim kiutáltak és ott szúrnak ahol csak tudnak, de nem érdekel, mert ők egytől-egyig ugyan olyan felfogással rendelkeznek, mint az anyám, vagyis az aranyvér és a pénz a legfontosabb. Ám amióta ismerem a négy tekergőt, teljesen átértékelődött bennem ez a fajta felfogás, amit még anyám sulykolt belém és végre rájöttem, hogy a barátságnál, meg az összetartásnál nincs jobb dolog a világon. Mivel a jelek szerint a fiúk befogadtak magukhoz, ami nagyon jól esik, igyekszek, hogy olyan baráti kapcsolatom legyen velük, amiben nekem még sosem volt részem, habár Remustól kicsit többet várnék, de majd idővel az is eljön.
James, az örök mókamester elárulta nekem is legféltettebb titkát, vagyis amit már az egész iskola tud, hogy halálosan szerelmes egy Lily nevű lányba, de a hölgyemény valamiért rá sem hederít. Kicsit sajnáltam Jamest, mivel látszott rajta, hogy nagyon bántja a dolog, ezért próbáltam neki tippeket adni, hogy vajon mi lehet Lily állandó elutasításának az oka és a jelek szerint, tudtam újat mondani. Ott van még Sirius is, aki az utóbbi időben sokat változott, főleg az óta mióta több időt töltök velük. Alig szól hozzám, pedig próbálok kommunikálni vele is, vagy bevonni őt is egy-egy beszélgetésbe, de semmi, így hát ő most elég nagy rejtély számomra. Peter viszont beszél helyette is, már nem egyszer kellett rá némító bűbájt szórni, csak hogy öt percre csöndbe legyen végre, de alapjába véve, egy csupa szív ember.

Épp Roxmortsba tartunk a Három Seprűbe, így öten. Remus mellett sétálok s a kezemet fogja, ami egyáltalán nem feszélyez, nem jövök zavarba és ennek kimondottan örülök. Annak viszont nem, hogy Sirius, újfent hallgatag, sőt meg mernék esküdni rá, hogy talán bántja valami, így veszem a bátorságot odasúgom Remusnak, hogy mindjárt utánuk megyek, mire bólint, én pedig megállok, majd elkapom Sirius karját és szembe fordítom magammal. A többiek szó nélkül tovább mennek, én pedig az arcát fürkészem, hátha elárul valamit, de semmi.
- Sirius, mi a baj?
- Honnan veszed, hogy bármi bajom van? - kérdez vissza kissé hűvös hangnemben.
- Látom. Nem vagyok ostoba. Mondd, én vagyok az oka?
- Nem - feleli lehajtott fejjel.
- Hazudsz.
- Nem!
- Nézd, ha zavar, hogy veletek lógok, csak mondd meg és nem haragszom - de nem válaszol, csak áll előttem és a cipőjét fürkészi - Szóval ez a bajod. Figyelj, én nem akarom szétzilálni négyőtök barátságát, majd mondom Remusnak hogy ha akar találkozzunk, de csak kettesben, így nem fogok zavarni - felelem, majd a többiek után indulok.
- Várj! - kiált utánam, de csak megállok és nem fordulok felé, ő viszont elém áll - Emi, nem úgy van ahogy gondolod.
- Hát akkor?
- Én, én...nem tudom.
- Nem értelek, Sirius, mi van? Mondd el és megbeszéljük - simítok végig borostás arcán.
- Nem lehet - sóhajtott fel, gondterhelten.
- Miért nem? - erősködtem tovább, mert láttam, hogy vívódik magában, de válasz helyett csak közelebb lépett és egy puszit nyomott a homlokomra, majd karon ragadott és a többiek után mentünk tovább, szó nélkül.

- Na, mi a helyzet? - kérdezi Remus halkan.
- Csak beszélgettünk, és próbáltam felvidítani, de nem jött össze.
- Mostanában elég rossz kedvű.
- Igen, észre vettem - motyogtam, talán inkább csak magamnak, majd pár perc múlva már meg is érkeztünk a Három Seprűbe. Alapjába véve szerettem ezt a helyet, de Rosmertát aki felszolgáló volt itt, valahogy nem csíptem, mert mindig olyan undorral méregetett, akár hányszor meglátott, pedig soha egy rossz szót nem szóltam hozzá.
A fiúk kikérték az italokat, én konkrétan vajsört ittam Remusszal, a többiek viszont lángnyelv whiskyt fogyasztottak, ami már ránézésre égette az ember nyelőcsövét és nem értettem, hogy lehet azt a szörnyűséget meginni, de úgy látszott, hogy a fiúknak ez meg se kottyan, gyanítom nem most kezdték a dolgot.
Eleinte roppant jól szórakoztunk, rengeteget nevettünk mind az öten, de ahogy az italok fogytak, kezdett zavarni, hogy Sirius folyamatosan búskomor arccal engem bámul, ezért fogtam magam és kimentem a mosdóba. Visszafelé félúton összeütköztem Remusszal, majd megálltunk egymással szembe és egyre jobban elvesztünk a másik tekintetében. Két kezébe fogta az arcomat, majd lassan felém közelített és gyengéden megcsókolt, én pedig a fellegekben jártam. Karjaimat a nyaka köré fontam, ő pedig a derekamnál fogva húzott szorosan magához. Pár percre kiesett minden, annyira elmerültünk egymásban, de aztán egy hangos robajjal bevágódó ajtó szakította meg ezt a csodás pillanatot. Majd mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket, de semmit nem láttunk, ezért Remus tovább indult a mosdóba, míg én vissza akartam menni a helyemre, de akkor esett le, hogy ki volt az a vadállat, aki ekkora hangerővel rontott ki a kocsmából, mikor Siriust nem találtam az asztalunknál. Kinéztem az ablakon és még láttam ahogy sebes léptekkel a kastély felé csörtet, így fogtam magam és utána indultam.
- Sirius! Állj...már...meg! - loholtam utána ahogy tudtam, mert most hogy ivott talán végre kiszedem belőle hogy mi a baja.
- Hagyj békén! - feleli dühösen, de én nem tágítok.
- Állj meg kérlek! - fogtam könyörgőre a hangomat, közben pedig az oldalamra szorítottam a kezemet, mert nagyon szúrt a sok futástól, de végül utolértem és határozottan elmartam a karját, így majdnem elestünk, de nem érdekelt - Nem hallod, hogy hozzád beszélek?
- Mi a fenének jöttél utánam?
- Mert elegem van a viselkedésedből!
- Az én dolgom! Engedj el!
- Nem! Tudni akarom!
- Emi kérlek, csak hagyjál, jó?
- Felejtsd el, addig innen el nem mozdulok...
- Hát jó, igazán tudni akarod? Hát jó! Megőrülök a féltékenységtől, ahogy Remusszal láttalak smárolni, sőt az is szörnyen fáj, hogy vele vagy, mert...
- Sirius...- nézek rá döbbenten.
- De ne aggódj, nem fogok bele rondítani a kapcsolatotokba, mert Remus a legjobb barátom. Most már mindent tudsz Emi, kérlek hagyj békén - mondta végül, majd ott hagyott, s én egy darabig csak néztem az egyre távolodó alakját, közben pedig próbáltam megemészteni a hallottakat.

Kis idő múlva egy kéz érintését érzem a vállamon, amire összerezzenek, de ahogy meglátom, hogy Remus az, rögtön hozzábújok és átölelem, ő pedig viszonozza.
- Minden rendben? - kérdezi.
- Persze.
- Láttam, hogy Tapmanccsal beszéltél, mondott valamit?
- Nem, semmit, csak terelt ahogy szokott - hazudtam, mert úgy gondoltam ha megtudja, amit pár perce én is, abból baj lehet, ezért inkább hallgattam.
- Ne emészd magad, biztos nem veled van baja.
- Remélem- sóhajtottam - Viszont akkor mi most járunk? - kérdezem mosolyogva.
- Hát, nagyon úgy tűnik - felelte, én pedig megcsókoltam.
Miután, visszasétáltunk a kastélyba, nagy nehezen elszakadtunk egymástól, én pedig a hálókörletem felé vettem az irányt. Közben végig azon gondolkoztam, hogy vajon hibát követek- e el azzal, hogy Remusszal járok, hiszen ha az egyik legjobb cimborája is szerelmes belém, ennek az lesz a vége, hogy kettejük barátsága megromlik, természetesen miattam, ezt pedig nem akarom.
Amint az várható volt, egész éjjel forgolódtam csak és aludni szinte semmit nem tudtam, mert folyamatosan ezen járt az agyam - Most azért szakítsak Remusszal, hogy ők megmaradjanak legjobb barátoknak, de akkor velem mi lesz? Vajon mi lenne a helyes lépés? - tettem fel magamban a kérdést újra és újra, de aztán végül a mardekáros önző énem győzött, ezért úgy döntöttem, azt teszem ami nekem jó és addig élvezem Remus társaságát, amíg csak lehet, Sirius meg majd megbékél. Ahogy eddig elnéztem, rövid időn belül találni fog magának egy lányt aki majd elfeledteti vele ezt az egészet, de legfőképpen engem.

Hétfő reggel szokás szerint dupla bájitaltannal kezdünk, s amint az várható volt, Remusszal ülünk egy asztalnál, ám a drága tanár úrnak ez a felállás nem tetszik, mivel, hogy mind a ketten jók vagyunk a tantárgyból, ezért Remust elülteti mellőlem és a helyére ki mást oszt be mellém, mint Siriust. Egyetlen oka van, hogy örülök neki, amiért mellém ült, mégpedig, hogy legalább most nem kell néznem a pukkadt fejét, egész órán. Amint mellém ér, rögtön felderül az arca, én pedig tekintetemet a plafonra emelem és a fejemet csóválom.
- A mai órán százfűlé főzetet fognak gyártani, jobban mondva, az elkövetkezendő egy hónapon keresztül folyamatosan, mivel ennek a bájitalnak az elkészítése ennyi időt fog igénybe venni. Minden óra végén lehibernálják a főzetüket és a következőn folytatják. Eléggé bonyolult bájital így kérek mindenkit, nagyon figyeljenek oda a pontos arányokra, a keverések irányára, és számára, különben akár katasztrófával is végződhet... - magyarázott Lumpsluck professzor.

Siriusszal hozzáláttunk a főzethez és észre vettem, hogy roppant jó kedve van, valószínűleg köze van ahhoz, hogy most egy hónapon át minden bájitaltanon, mellettem fog ülni. Egész óra alatt úgy dolgozott a kezem alá mint a kis angyal, én mondtam neki, mit és mennyit szeleteljen, vagy éppen mérjen, kavarjon, ő pedig készségesen teljesítette, minden kérésemet, így a második óra végére tökéletes összhang alakult ki köztünk, nem túlzok ha azt mondom, fél szavakból is megértettük egymást.
Az óra végén a professzor körbe járta a főzeteket és nem egy páros volt akinek előröl kellett kezdenie a következő órán az egészet, viszont a miénk pont úgy haladt ahogy kellett, így örömmel léptem ki a teremből, miután gondosan hibernáltuk a bájitalunkat. Remus rögtön mellettem termett és átkarolta a derekamat.
- Na hogy ment? - kérdeztem
- Egész jól és ahogy láttam nektek is - én persze kihallottam a sértettséget a hangjából.
- Azt ne mondd, hogy féltékeny voltál.
- Csak egy kicsit.
- Remus! - csattantam fel hirtelen.
- Jó bocs, de tudod nekem te egy igazi kincs vagy és nem esik jól, ha...
- Hé, hé, állj! Sirius a barátod, nem?
- De.
- Nincs több kérdésem.
- Igazad van sajnálom, csak tudod, olyan felszabadult volt mindkét órán, reggel meg majdnem leharapta a fejünket a szobában.
- Mondjuk ez nekem is feltűnt, de nem lehet hogy talán barátnője van?
- Tudod, hogy nem olyan fajta és ha lenne is arról tudnánk - és úgy láttam, hogy Remusnak roppant rosszul esik, hogy valamit titkol előle a barátja - Viszont én most rohanok mágia törire - felelte, majd egy gyors puszit nyomott a számra és elviharzott.

Mivel Bimba professzor megbetegedett és nem helyettesíti senki, ezért elmaradt a gyógynövénytan óránk, vagyis a mardekárosok és a hollóhátasok téblábolhattak a kastélyban, egy teljes órán keresztül. Én leültem a folyosó egyik ablakpárkányára és jó stréber módjára, készültem a következő órámra. Mivel mélyen belemerültem az olvasásba nem vettem észre, hogy szerencsétlenségemre Lucius és két hegyi gorillája, Monstro és Yaxley, épp előttem állnak, közben pedig engem figyelnek.
- Nahát, itt a mi kis fekete bárányunk! - monda gúnyosan - Most egyedül vagy kiscsibém, nincs aki megvédjen!
- Nem szorulok segítségre, és már mondtam, nem félek tőled! - vágtam vissza és egymásra szegeztük a pálcáinkat.
- Tudod, szépségem, nem szívesen bántanám a csinos kis hátsódat, de ha nem mondasz le a csőcselékről és nem viselkedsz mardekáros módjára, sajnos kénytelen leszek...
- ,,Stupor" - küldtem felé egy kábító átkot ami el is találta, majd a fal tövében összerogyott és elájult azonnal, de a két gorillája egyszerre támadtak rám, én pedig csak védekezni tudtam. Aztán egyszer csak két fénycsóva találta el őket, s mikor a hátam mögé néztem, hogy megtudjam kik segítettek, megdöbbentem. Regulus és Perselus közeledett felém, akik épp akkor tették el a pálcájukat.
- Ne hálálkodj, nem szívesen tettük, csupán a kettő egy ellen nem volt fair - mondta Regulus.
- Akkor is köszönöm.
- Emi, ez elkerülhető lett volna, ha nem barátkozol...
- Ne kezd légy szíves, ezt már megbeszéltük egyszer.
- Te tudod - sóhajtott egyet, majd hirtelen megjelentek a tekergők is, akik nagyokat pislogva néztek, hol a mi hármasunkra, hol a kiütött Malfoly bandára.
Rögtön beszámoltam nekik mi történt pontosan, mire Remus aggódva nézett végig rajtam, hogy nem esett- e bajom, de rögtön megnyugtattam, hogy minden oké. Sirius, viszont az öccséhez és Perselushoz fordult, majd mindenki meglepetésére a kezét nyújtotta feléjük, amit nagy nehezen, de elfogadtak, hiszen köztudott dolog, hogy ők utálják egymást.
- Most az egyszer nagyok voltatok! Igen, Pipogyusz, te is.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.