efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


2. fejezet

Másnap reggel, mikor megkaptam az órarendemet, először felderültem, majd nyomban el is komorultam. Örültem, mert dupla bájitaltannal kezdünk, annak viszont kevésbé amikor megláttam, hogy a griffendélesekkel leszünk egy csoportban, mivel nem volt kedvem az idióta James és Sirius pároshoz, ám nem úsztam meg. Ahogy a terem előtt várakoztunk, rögtön megtaláltak engem és Sirius kérdőre is vont.
- Mi volt az a nagy lamúr jelenet Pitonnal?
- Nem hiszem, hogy túl sok közöd van hozzá - vetettem oda hűvösen.
- Csak nem a pasid?
- Nem, nincs pasim, Perselus pedig az unokatestvérem. Az ő édes anyja és az enyém, testvérek. Kielégítő volt a válasz? - kérdezem fölényesen, mire Sirius végig simít az arcomon, majd elmosolyodik
- Kielégítő - lépett közelebb, de én abban a pillanatban, hátat fordítottam neki és besiettem az éppen nyíló terembe, ahol tekintetemmel rögtön megkerestem Perselust, és mellé ültem le.
Hamarosan megjelent, egy igen méretes pocakkal rendelkező alacsony tanár és rögtön velem kezdte az órát.
- Miss de Beauvoir, iskolánk új tanulója és ha jól hallottam, kiváló bájital ismeretekkel rendelkezik, ezért kisasszony ha nem bánja, előbb felmérném a tudásszintjét. Kérem, fáradjon ide és töltse ki ez a felmérő lapot, legyen olyan kedves - mosolygott biztatóan a tanár, én meg kisétáltam hozzá, majd hozzáláttam a felmérőlap megírásához.

Nem egész negyedóra múlva, visszaadtam a pergament a tanárnak, ami teljesen ki volt dolgozva, mivel roppant könnyű feladatokat írt rá, legalábbis szerintem.
- Nahát, kisasszony! Az elméleti tudása tökéletesnek tűnik főként, hogy ilyen rövid idő alatt elkészült vele, ezért most mutassa meg a gyakorlatban is mit tud, legyen kedves. A feladata ugyan az, mint a többieknek, vagyis az élő-halál eszenciájának elkészítése, jó munkát kívánok.
A dupla bálitaltan órák vége előtt, tíz perccel készültem el, s mikor intettem a tanárnak, hogy megnézheti a munkámat, boldogan érkezett meg az asztalunkhoz.
- Ez tökéletes, kisasszony! Húsz pont, a Mardekárnak! - felelte, majd Perselusét is megnézte és az övé is hibátlan volt, így összemosolyogtunk. Hát, nem hiába vagyunk rokonok.
Következő óránk gyógynövénytan volt, ami úgyszintén jól ment nekem, ezért nem volt mitől tartanom. Viszont ami utána jött azzal bajba voltam, ugyanis a sötét varázslatok kivédése, sosem volt az én műfajom, így igyekeztem a háttérben maradni, ami több kevesebb-sikerrel össze is jött.

Órák után a könyvtárba mentem, hogy gyorsan megcsináljam a házimat, mert én sosem szerettem az utolsó pillanatokra hagyni a leckeírást. Nagyban görnyedek a pergamenem fölött, mikor egy hang mögülem megszólal.
- Ne haragudj Emily, nem akarlak zavarni, de nincs máshol hely...
- Nem zavarsz Remus, gyere nyugodtan - mondtam kedvesen, ő pedig leült - Te mivel kezdesz?
- Mágiatörténettel.
- Fúj, utálom.
- Én nem, mert szerintem érdekes tárgy és hát ha tanár szeretnék lenni...
- Te tanítani akarsz? De jó, erre nem is gondoltam, mármint, szóval ...
- Tudom, nem sokan nézik ki belőlem.
- Nem úgy értettem, hanem én bájitalfejlesztőnek készülök, de eszembe se jutott, hogy esetleg tanár legyek, pedig tetszik a gondolat.
- Vagy úgy! Hát, az tény, hogy kiváló érzéked van hozzá - mondta, mire én elpirultam - Jaj, nem akartalak zavarba hozni.
- Hát pedig sikerült, de mindegy. Kedves vagy.
- Akkor meg van rá az esély, hogy egy napon kollégák leszünk?
- Meglehet, minden esetre én örülnék neki - mosolyogtam rá.
- Én is.
Valahogy egyre szimpatikusabbnak találtam Remust, mert az ugyan feltűnt, hogy talán tetszem neki, mégis ő inkább afelé hajlott, hogy megismerjen nem pedig, hogy megszerezzen és ez óriási különbség. Nem mellesleg azok a meleg barna szemei, valahogy olyan mélységes megnyugvást árasztottak magukból, hogy akárhányszor belenéztem, mindig mosolyognom kellett.
Már majdnem kész voltam a tanulnivalóimmal, mikor meghallottam a hátam mögött, Remus barátainak jellegzetes vihogását. Gyorsan pakolni kezdtem, hogy eltűnjek onnan, de lassúnak bizonyultam, mivel már körül vettek.
- Áh, a Roxfort legszebb nője, személyesen - mondta Sirius - Nem kell rohannod, nem akarunk zaklatni, csupán tanulni jöttünk.
- Nem azért megyek el, hanem mert épp végeztem.
- Nézd Emily, esküszöm semmi olyat nem fogunk mondani, sem tenni, ami miatt menned kell. Tényleg csak tanulni jöttünk - bizonygatta Sirius és mivel őszintének tűnt, így visszaültem, hogy befejezzem a házimat.
Valóban nem piszkáltak, hozzám se szóltak, így kicsit kezdtem feloldódni a hirtelen jött indulatomból. Épp egy bájitalokkal foglalkozó könyvet tanulmányoztam, amikor felpillantok Remusra és látom hogy rettenetesen gondolkozik, miközben a pergamenjére mered.
- Gond van? - kérdezem tőle.
- Hát a bájital házim sehogy se akar összeállni, valami nem jó - vakarta a fejét.
- Segítsek? - érdeklődtem továbbra is, majd választ nem várva, mögé léptem és átnéztem a pergament. Rögtön meg is találtam a hibát, így elmagyaráztam, hogy mit rontott el és menet közbe már rá is jött, így gyorsan kijavította.
- Örök hálám, tanárnő! - nevetett rám.
- Semmiség, de ha bármikor segítség kell, szólj nyugodtan - mondtam mélyen a szemébe nézve és éreztem, hogy kezdek vörösödni, mivel elég közel voltunk egymáshoz. Gyorsan elkaptam a tekintetemet róla, hogy leplezzem a zavaromat, majd felmarkoltam a táskámat és egy gyors köszönést követően elindultam a klubhelyiségünkbe.

Remus Lupin

- Hé, Holdsáp! Úgy nézem, tetszel a csajnak - vigyorgott Tapmancs.
- Mi? Mindezt abból szűrted le, hogy segített a bájital háziban? Tudod te is, hogy jó belőle.
- Nem, hanem abból, ahogy rád nézett és úgy elvörösödött, mint a főtt rák, mikor rájött milyen közel volt hozzád.
- Tényleg?
- Ja, ja! Nagy mázlista vagy! Neked is tetszik, mi?
- Hát, nagyon szép lány.
- SZÉP? Ez egy álomnő barátom! - csattant fel Tapmancs, mire a könyvtárosnő rámordult, hogy csendesebben.
- Igen, épp ezért nem való hozzám, hiszen én ...
- El ne kezd, Holdsáp, én a helyedben inkább ráhajtanék, hiszen látszik rajta, hogy bejössz neki - szólt közbe Ágas.
- Én nem is tudom..., de mégis, mit csináljak? Vagy mi van, ha nem...
- Kizárt! Egyébként meg csináld azt amit eddig, látod, hogy mi labdába se rúgunk nála Tapmanccsal. A te szerénységedre és áldott jó szívedre van szüksége.
- Hát, megpróbálom - böktem ki bizonytalanul.
- Ez a beszéd! Ja, de mindent tudni akarunk - vigyorgott Ágas.
- Jó, persze - hagytam rájuk a dolgot, majd elindultam a hálókörlet felé.
Út közben végig azon gondolkoztam, hogy miért pont engem szemelt ki, hiszen ilyen csodaszép lányhoz nem illik egy olyan, mint én. Nem vagyok se gazdag, se jóképű és van egy óriási hibám is, amiről ugyan nem tehetek... az én legféltettebb titkom. Vérfarkas vagyok és azt gondolom, ez elég nyomós ok arra, hogy ne legyen barátnőm. Kétség kívül Emilybe könnyedén bele tudnék szeretni, hiszen nem csak szép, de okos is.


Emily de Beauvoir

Másnap, majdnem elaludtam így kapkodva készültem el, hogy beérjek az első órára, mivel a reggelit már sikeresen lekéstem. A sötét varázslatok kivédése terem felé rohanva kaptam a fejemhez, hogy hosszú hajam most szanaszét áll, pedig én mindig szigorú kontyban hordom. Végszóra értem be a terembe és meglepődök, mikor csak Remus mellett találok üres ülőhelyet, így nincs mit tenni, mellé telepedem le. Közben hallottam, hogy a hátunk mögött Jamesék valamin roppant jól szórakoznak és gyanítom köze van hozzám a dolognak.
Mivel Remus mellett ültem és még élénken élt bennem, hogy tegnap mit váltott ki belőlem a közelsége, meg sem mertem szólalni, helyette próbáltam figyelni az órán, de valahogy, nem ment.
Miközben a tanár a táblára írt, Remusra pillantottam, s ezzel egy időben ő is rám nézett, így sikerült elvesznünk egymás tekintetében, majd ismét érezni kezdtem, ahogy lángra gyúl az arcom, ő pedig halványan elmosolyodik ezen. Lesütöttem a szememet és gyorsan a könyvemre meredtem.

Kicsengetéskor rájöttem, hogy az egész órából semmit nem fogtam fel, így Perselustól kellett elkérnem az anyagot, hogy bepótoljam. Nem értette ugyan, hogy miért kérem el, mivel hogy ott voltam órán én is, de azzal magyaráztam, hogy elaludtam, közben pedig ostoroztam magam, hogy mekkora idióta vagyok, hogy egy fiú, aki jóképű, intelligens, kedves - Nem, nem, nem! Nem veheti el az eszemet ennyire! - dühöngtem magamban és elhatároztam, hogy megpróbálom őt figyelmen kívül hagyni, de arra nem gondoltam, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű feladat.

Szombat délelőtt épp a reggelimet fejeztem be, majd a klubhelyiségünk felé indultam, mikor Remus termett mellettem.
- Szia - köszöntött mosolyogva.
- Szia. Mi újság?
- Semmi különös. Veled?
- Hasonló. Mi járatban? - kérdeztem.
- Hát, igazából téged kerestelek.
- Ó, és miért?
- Tudod, szóval, én arra gondoltam, hogy mivel olyan szép idő van odakint, talán lenne kedved sétálni velem egy kicsit.
- Rendben, mehetünk csak elugrok a szobámba egy pillanatra. Megvársz?
- Hogyne - mondta mosolyogva, én pedig mikor már nem látott, sietősre vettem az iramot, mert rettenetesen örültem. Úgy kalapált a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
Gyorsan megnéztem magam a tükrömben és úgy döntöttem, leengedem a hajamat, majd megigazítottam a ruhámat és visszamentem hozzá. Ahogy meglátott elmosolyodott, én meg szokás szerint elpirultam, remélem egy idő után elmúlik nálam ez a zavartság, mikor a közelemben van.

Békésen sétálgattunk egymás mellett és rengeteget beszélgettünk, miközben élveztük a nyár utolsó napsugarait. Sokat nevettünk, mesélt a kalandjaikról a barátaival és megvallom őszintén, kicsit irigy voltam rá, hogy neki ilyen jó cimborái vannak, mivel nekem, ha úgy vesszük egy sincs, mert akik vannak, azok mind csak felszínesek.
Miután kicsit jobban megismertük egymást, úgy elrepült az idő, hogy észre se vettük. Csupán a hangosan korgó gyomrunk jelezte, hogy nem ártana ebédelni menni, így hát visszaindultunk a nagyterembe és most kivételesen a griffendélesek asztalához ültem le, ahol Remus díszes barátai már vígan ettek. Ezután egy számomra utálatos hang szólalt meg mögöttem, ami nem mástól származott, mint Lucius Malfoytól.
- Eltévesztetted az asztalt, Beauvoir!
- Talán megakarod szabni, hogy mit csináljak? - fordultam felé.
- Nem éppen, de jobban tennéd, ha nem cseverésznél mardekáros létedre a csőcselékkel.
- Különben?
- Megjárod! - felelte, mire én felpattantam és rászegeztem a pálcámat.
- Jól figyelj arra amit most mondok Lucius! Nekem senki nem szabhatja meg, hogy mikor, kivel, mit csinálok és jobb ha tudod, hogy nem félek tőled! Engem nem érdekel, hogy ti utáljátok a Griffendéleseket, én azzal barátkozok akivel akarok, világos?
- Azt hiszed megijedek tőled cafka? - nevetett rám gúnyosan, mire meglepetésemre egy sóbálvány átok találta el őt, de az nem én voltam, hanem Sirius.
- Bocs, de nem bírtam tovább hallgatni.
- Meg tudom védeni magam.
- Tökéletesen tisztába vagyok vele Emily, de az etikett így kívánta - felelte halál komoly arccal, én pedig elnevettem magam, majd egy puszit nyomtam az arcára, visszaültem Remus és közé, hogy folytassam az ebédet.
Két perc nem telt el és mögöttünk terem a kedves bájital tanárunk, majd megszólal.
- Ejnye, Black fiam, alig kezdődött el az év, maga máris büntető munkát akar?
- Tanár úr kérem, az egész az én hibám - szólok közbe rögtön.
- Maga? Miket beszél kisasszony, hiszen láttam hogy...
- Igen, de Malfoy belém kötött és Sirius csupán megvédett tőle. Kérem, a büntetés engem illet.
- A bájitalok királynőjét akkor se büntetném meg ha valóban maga tette volna. Nos, ez esetben nem láttam semmit, rendben? - kacsintott Lumpsluck, majd fütyörészve elsétált.

- Miért csináltad? - förmedt rám Sirius.
- Mert az én hibám volt.
- Hazugság! Malfoy kezdte!
- Igen, de ezt ki hinné el?
- Minden esetre köszönöm.
- Nincs mit.
- Hát, mégis csak van előnye annak, ha az ember stréber - mondja nevetve Sirius.
- Nem vagyok az!
- Akkor tetszel a vén kecskének.
- Fúj! - nevetek most már én is - Inkább vállalom, hogy stréber leszek.

Ezután valahogy úgy éreztem, egyre jobban összebarátkozok velük és sokkal több időt is töltöttem a fiúkkal. Nem érdekelte se őket, se engem az, hogy nem egy házba tartozunk és ez tetszett a legjobban. Igaz, Perselus óva intett tőlük, de nem haragudott érte mikor azt mondtam, engem nem érdekel a mardekárosok véleménye, még akkor sem, ha ezzel kiutálnak a saját házamból. Mondjuk az is igaz, hogy én sosem hittem volna magamról, hogy valaha is fiúkkal fogok barátkozni, de mit csináljak, ha jól érzem magam velük.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.