efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


19. fejezet

Május van és épp írásbelivel vizsgáztatok, miközben a tanári székemen ülve, csinos kis pocakomat simogatom, néha pedig érzem az apró lábacskák rugdalózását. Sirius még nem tudja, de a második gyermekünk is kislány lesz, épp tegnap tudtam meg. Remélem nem veszi zokon, hogy nőuralom lesz a családban.
Sajnos ez a vizsgaidőszak eléggé elveszi az időmet Danielletől, de ő megnyugtatott, hogy ne aggódjak, remekül elvan Jamesszel, aminek nagyon örültem és hálás vagyok mindkettőjüknek. Sirius is gőzerővel teszteli a nebulókat, így egymásra is kevés időnk van, csupán az étkezésekkor tudunk néhány szót váltani. Egyre jobban fáradok is, de már nem sok van hátra az iskolából, egész pontosan holnap vizsgáztatom az utolsó csapatot, aztán jöhet a javítgatás, osztályozás, a diákok pedig fellélegezhetnek, úgyhogy ezt a kis időt már kibírom.
Valamikor a napokban Perselus is ellátogat a Roxfortba, mert mivel ő is tud róla, hogy bővül a családunk, így felajánlottam neki a tanári állásomat, amit persze előzetesen megbeszéltem Dumbledorerral. Az igazgató roppant hálás volt érte, hogy nem neki kell bájitaltan tanár után keresgélnie és ő is alkalmasnak találja Perselust a posztra. Tisztában van a képességeivel és még élénken emlékszik a kiemelkedő teljesítményére, a tantárgyból.

Aznap vacsora után, váltottam pár szót Daniellel, elmentem zuhanyozni, majd bedőltem az ágyba és már aludtam is. Azt sem vettem észre, hogy Sirius mikor jött meg, pedig még nem volt olyan túl késő, de kimerült voltam.
Az éjjel rémálmom volt, fel is ébredtem rá, közben pedig zihálva kapkodtam a levegőt és teljesen leizzadtam.
- Mi baj kicsim? - riadt fel Sirius is.
- Szörnyű álmom volt, Daniellet bántották és nyújtottam a kezem és nem értem el őt és...és...- hadartam el.
- Nyugodj meg, tudod mit, megnézem, hogy minden rendben van-e vele, oké?
- Köszönöm, én addig lezuhanyozok - mondtam és elindultam a fürdőbe.
Pár perc múlva utánam jött, majdnem megijedtem tőle hirtelen, de megnyugtatott, hogy a lányunk édesdeden alszik, így miután lezuhanyoztam, nyugodtabban tudtam elaludni, úgy hogy Sirius közben szorosan magához ölelt.

Sirius Black

Merlinnek hála, a vizsgáknak végre vége, ezért úgy döntöttem, hogy most minimum két teljes napot a családommal fogok tölteni, a dolgozatok meg ráérnek, van rá egy teljes hónapom, kijavítani.
A hálótermünk felé igyekszem éppen, mikor az előcsarnokban összefutok Pitonnal, akit szinte alig ismerek meg, akkora változáson ment keresztül. A haja rövid lett, az öltözéke pedig rendkívül elegáns, így azt kell mondanom, egészen emberi külseje lett.
- Black - biccent
- Piton - viszonozom.
- Emi és a keresztlányom merre vannak?
- Épp hozzájuk indulok, gyere - mondtam, ő pedig követett a hálókörletünkig, majd beinvitáltam a nappalinkba és keresni kezdtem őket a lakosztályon belül, de nem voltak ott, ezért átmentem Emi irodájába, majd a bájitalterembe, de ott sem volt egyikük sem, így aggódva indultam vissza a hálókörletünk felé, mikor Merlinnek hála, épp Emibe botlottam, de látszott rajta, hogy eléggé zaklatott.
- Szia, Emi, épp téged kereslek. A nappaliban vár Piton - tájékoztatom, majd az említett helyre indulunk mindketten.
- Nem láttad Daniellet? - kérdezi és most már tudom miért aggódik.
- Nem, de lehet hogy Jamesszel van - válaszolom, közben pedig belépünk a nappaliba és Piton ölelésbe zárja Emit. Fel nem fogom-e percben, hogy ők ketten hogy lehetnek rokonok, hiszen Piton egy idióta bunkó, Emi pedig maga a megtestesült jóság, de az is lehet hogy elfogult vagyok.
- Szia Emi! De jól nézel ki! - mondja Piton.
- Köszi, te sem panaszkodhatsz - feleli mosolyogva.
- Amelie mellett nem adhatom lejjebb, de mondd valami baj van? Olyan rossz kedvűnek tűnsz. Talán bántott? - bökött felém Piton.
- Hé! Én sose bántanám Emit!
- Ja, tudjuk. Miattad zakkant meg majdnem - veti oda, erre mindketten nyúlunk a pálcánkért.
- Jaj, kérlek, fiúk! - lép oda Emi - Inkább segítsetek megkeresni Daniellet - erre viszont mindketten lenyugszunk és a feladatra koncentrálunk, aztán hirtelen eszembe jut valami.
- Ne menjetek sehova, mindjárt jövök! - mondom sietve majd Frics szobája felé veszem az irányt. Mivel a drága jó gondnok úr volt olyan kedves elkobozni tőlünk, a tekergők térképét hetedikben, ezért most veszem a bátorságot és visszaszerzem, mert azzal mégis csak könnyebb lesz megtalálni a lányomat.
Merlinnek hála Frics nem volt a szobájában, így pár perc alatt meg is találtam a térképet és már rohantam is vissza a hálókörletünkbe.
- Na ezzel könnyedén megtaláljuk - mondtam
- Egy pergamennel? - kérdezi Piton lesajnálóan.
- Figyelj Pipogyusz, még te is tanulhatsz tőlem - felelem majd rászegezem a pálcámat a papírra - Ünnepélyesen esküszöm, hogy rosszban sántikálok! - s az iskola térképe már ki is rajzolódott rajta.
- Meg kell hagyni Black, ez ügyes kis trükk volt.
- Kösz. Na keressétek őket, hátha ráakadunk.

- Nézd, ott van James, Dumbledore irodájában - szólt hirtelen Emi - de Danielle nincs vele! - és láttam rajta hogy kezd pánikba esni.
- Nyugi, van B tervem is. Piton, légyszives tartsd a szád! - néztem rá nyomatékosan, majd átalakultam kutyává és Danielle szobájában kezdtem a keresést. Ahogy szimatolni kezdtem a dolgai között, az ágya alatt egy cetlit találtam, ami valószínűleg véletlenül csúszott oda. Gyorsan felkaptam és kirohantam a nappaliba Emiékhez, immáron emberi alakban.
- Ezt találtam! - nyújtom át Eminek a cetlit.

Kicsim!

Most végeztem, találkozzunk, a tónál, öt perc múlva.
Ott foglak várni.

Puszi, anya

- Nem, nem, NEM! - üvölt fel Emi.
- Mi van?
- Ez anyám kézírása!
- Perselus, maradj itt vele és ne engedd utánam.
- Rendben - feleli, én pedig ismét felöltöm kutya alakomat és követem a lányom nyomait, a kastélyon át.
A szagok elvezettek a parkon keresztül, egészen a szellemszállásig, vagyis nem a tóhoz mentek. Fogalmam sincs, hogy Danielle hogyan birkózott meg a fúriafűz csapkodó ágaival és csak remélni merem, hogy itt lesznek bent, a romos épületben. Ám csalódnom kell, mert ahogy az alagúton át elérem a szellemszállást, a szagoknak nyoma vész. Eminek igaza volt, tényleg Gabrielle járt itt, hiszen azt a tömény édes illatú parfümöt akármikor felismerném, szörnyen émelyítő és most is azt érzem.
Gyorsan visszarohanok Emiékhez és megpróbálom a lehető leghiggadtabban közölni a szörnyű hírt, de tudom, hogy tök mindegy, Emi ki fog akadni.
- Na mi van, megtaláltad? - rohan elém, ahogy belépek az ajtón.
- Emi, figyelj rám, kérlek. Nyugodj meg...
- De mi van mondd már!
- Elvitte az anyád.
- Nem...Danielle...a rémálmom, NEM!
- Kicsim! Figyelj...
- A kicsikém!
- Emi, hallod? Nézz rám! - fogom a két kezembe az arcát, mert annyira pánikba van esve, hogy képtelen összpontosítani, de így végre rám néz - Azt ígérted bízol bennem, igaz?
- Igen.
- Meg fogom találni és visszahozom, megígérem! - mire bólintott, de szegénykém újra elsírta magát, én pedig szorosan magamhoz öleltem, miközben a tervet szövögettem a fejemben.
- Piton, segíts, vigyük fel a gyengélkedőre - az említett pedig már ugrik is és Emibe karol.
- Nem, én veled megyek! - mondja a drágám, teljesen kétségbe esve.
- Az kéne még! Nem, Emily, te itt maradsz, vigyázol, magadra és a picire.

Miután Madam Pomfrey lelkére kötöttem, hogy ne engedje elmenni, ha kell szíjazza le, elindultam, hogy megkeressem a lányomat, de Piton utánam jött.
- Black várj! Veled megyek!
- Kösz. Van ötleted?
- Van. A de Beauvoir rezidencia és a szülőházad, kezdetnek, aztán ha itt nincs semmi, akkor útközben még kitaláljuk.
- Kezdésnek én is erre gondoltam, úgyhogy mehetünk.
- Potternek nem szólsz? Hárman mégis csak többre megyünk.
- Még a végén tudunk együtt működni, Piton.
- Hé és Emire ki fog vigyázni? Hiszen ismered, ha a lányáról van szó, kétlem, hogy egy Poppy Pomfrey az útjába áll.
- Remus majd segít. Ott az irodája, menj és mondj el neki mindent, én hozom Jamest! - mondom, majd rohanni kezdek az igazgatói iroda felé.

Út közben összetalálkoztam vele, mivel éppen visszafelé jött, megkönnyítve ezzel a dolgomat, mert nem kellett vagy kétezer lépcsőfokot mászni.
- Mi van Tapmancs?
- Daniellet elvitték, meg kell találnom! Mondd, mégis miért mentél el a helyedről?
- Kaptam egy üzenetet, miszerint Dumbledore vár engem az irodájában és mivel Danielle azt mondta, hogy az anyjával találkozik, hát feljöttem, de ezek szerint olcsó kis csapdába sétáltunk bele, mivel kiderült hogy Dumbledore nem is hivatott.
- Mindegy. Segítesz?
- Még szép! Mi a terv?
- Piton ráállítja Holdsápot Emilyre és aztán indulunk.
- Pipogyusz?
- Ja, Danielle keresztapja és hidd el, Piton nem ostoba.
- Hát ha te mondod...

A következő sarkon végre odaérünk Remushoz, Pitonhoz, és én már indulnék, hiszen rengeteg idő eltelt már azóta, hogy Daniellet elvitték.
- Tapmancs, van ezzel egy kis gond! - mondta Holdsáp.
- Erre nincs időnk!
- Ma telihold lesz, nem hiszem hogy Emi állapotának jót tenne, ha egy vérfarkas lenne a közelébe.
- A fenébe! - túrtam idegesen a hajamba.
- Sőt, azt sem hiszem, hogy ma meg tudja főzni a bájitalt.
- Akkor majd azt én megcsinálom, mert tudom, hogy kell, ti meg addig menjetek el az említett két helyre. Ha nem találtok semmit, gyertek vissza, mert a harmadik tippem az az a ház ahol Emiék tíz évig éltek, de annak a címét csak én tudom. Igyekszek elkészülni addigra a főzettel, mire visszaértek.
- Rendben, gyerünk! - mondtam végül és Ágassal elhoppanáltunk először a szülőházamba.

Az előszobában halkan elsuttogtam egy ,,Homenium revelio"-t, de Siporon kívül senki más nem tartózkodott a házban, minden esetre azért körülnéztünk, ám nem semmit nem találtunk, ezért úgy döntöttem, elmegyünk Emiék régi otthonába, így megpróbáltam visszaemlékezni, hogy mikor régen hozzájuk mentem karácsonykor, milyen címet mondtam a kandallóban állva. Miután a ház elé hoppanáltunk Jamesszel, hirtelen megborzongtam, mert egyre jobban féltem, hogy vajon hogyan találok rá a lányomra. Azt viszont valahogy biztosan éreztem, hogy itt találunk valamit, így habozás nélkül benyitottam és hálát adtam Merlinnek, hogy anno Emi volt szíves körbe vezetni ebben a hatalmas házban, így nagyjából tudom, hogy mi hol van. A bűbájom itt is azt jelezte, hogy nincs senki a házban, de mondtam Jamesnek, hogy nézzünk körül.
Hosszas keresgélés után, James kiabál, hogy menjek, mert talált valamit, én pedig mint az őrült rohanok, végül kiderül, hogy Emi régi szobájáig.
- Ezt találtam, azt hiszem, ez Emi gyűrűje volt.
- Igen és Danielle nyakában volt ma reggel még, vagyis jártak itt! Hol találtad?
- A fürdőszobában a mosdószekrényben.
Gyorsan feltúrtam az említett bútordarabot, majd meg is találtam amit kerestem. Egy cetli, ami egy tisztítószeres flakon alatt volt, rajta pedig rövid szöveg, rúzzsal írva.

Apa!

Tudom, hogy megtalálod ezt, gyere értem, nagyon félek!
Azt hallottam, hogy a régi házba visznek és számítanak rá,
hogy utánam jössz.

Danielle

- Megyek kicsim! - mondtam és a cetlivel a kezemben, lerohantam Jamesért, hogy visszamenjünk a Roxfortba, mivel ugye azt a címet csak Emi és Piton tudja.
Mire visszaértünk, már besötétedett és csak remélni mertem, hogy az iskolában minden a terv szerint alakul és Piton elkészült a bájitallal, Remusnak, de legfőképpen abba is bíztam, hogy Emi jól van. Ám ekkor pont belefutottunk Pitonba.
- Meg van? - kérdezi.
- Meg. A régi házban, úgyhogy jól tippeltél. Nézd, leírta egy cetlire.
- Okos kislány, gyerünk! - mondja és újra futásnak eredünk immáron hárman.
- Itt minden rendben? - kérdezem menet közben.
- Igen. Lupin már megitta a főzetet, Em pedig nyugtatót kapott és vele van.
- Remélem kibírja Remus átváltozását, siessünk! - mondtam végül, majd hárman hoppanáltunk el a roxforti birtok bejáratától egészen az említett házig, Franciaországba.

Odabentről világosság szűrődött ki az ablakon, ezért csendben a ház tövéhez osontunk, miközben Piton nagyjából vázolta, hogy hogyan is néz ki a ház belülről és hol kell vigyázni az esetleges rejtekhelyekkel. Felmásztunk a ház oldalán lévő viráglétrán az egyik nyitott ablakhoz és bementünk rajta. Odabent nem volt semmi, se bútor, se lom, de még fény se, ezért az ajtó felé indultunk és kilestem rajta. Megállapítottam, hogy a folyosó tiszta, így tovább mentünk a következő szobáig és benyitottunk, de ott sem volt semmi, így most jött a rázósabb rész, mert odalent viszont meghallottam anyám jellegzetes érdes hangját, majd Gabriellét is és a helyzet az, hogy valószínű a lányom is lent van.
Lesétáltunk a lépcső aljáig és láttam hogy balra a konyhában is vannak, bár őket nem ismertem fel, illetve anyámék tartózkodtak a nappaliban, jobbra. Intettem a két társamnak, hogy én a nappali felé indulok, fedezzenek, ők pedig bólintottak. Belestem a helyiségbe és rögtön megláttam a lányomat, aki egy székhez volt kötözve, csuklója tiszta vér volt és nem volt eszméleténél. Szinte biztos voltam benne hogy megkínozták szegényt, így rögtön elborult az agyam és kivont pálcával rontottam be a helyiségbe.
- Mit csináltatok a lányommal? - üvöltök az anyámra.
- Na nézd már Orion, itt a mi pici fiúnk! - mondta gúnyosan.
- Meggyaláztad az egyetlen lányomat és tönkretettétek a terveinket! Megdöglesz te is, akár csak az áruló öcséd! - köpte a szavakat Gabrielle. Rögtön látszott rajta, hogy őrült és közveszélyes. Oda sétált Daniellehez és a torkához szegezte a pálcáját.
- Hozd ide, Emilyt, vagy a lány meghal! - vette át a szót anyám.
- Ölj meg engem, de a lányomat engedd el!
- Az is meg lesz, de előbb HOZD IDE! - üvölti és ekkor a két segítőm mellettem termett, én pedig rögtön húztam egy pajzsot a lányom köré, így Gabrielle halálos átka nem tudott végezni vele. James azonnal elkábította, Piton és én pedig a drága jó szüleimmel küzdöttünk.
Ahogy a párbaj elkezdődött, a konyhában lévő két másik figura is jött és így már négy felől támadtak.
- Vidd innen! - üvöltök Jamesnek, aki pár pillanat múlva már el is tűnik a lányommal a karjában.

A két vadidegen fickót kiütöttük Pitonnal, de ekkor anyám Cuciatus átka eltalált engem és a földre rogytam, ahogy megéreztem, mint ha ezer kés döfködne, anyám eközben pedig eszelős röhögésbe kezdett. Végül Pitont is eltalálták valamivel, mert csak annyit érzékeltem, hogy összeesik mellettem és ordít.
Mindvégig egy dolog járt a fejemben, mégpedig, hogy ha most meg is halok, legalább Danielle megmenekült. Megígértem, hogy megtalálom és vissza is került az anyjához - Hé, komám azt is megígérted, hogy neked se esik bajod! - Szólalt meg egy belső hang, majd ahogy az ominózus emlék előttem lebegett, ahogy mindezt a lányomnak ígérem meg, hirtelen akkora erő szállt meg, hogy képes voltam felállni, többszörös kínzás után is és tovább harcolni anyámékkal.
Ekkor James újra megjelent és még vagy három auror követte őt, akik végképp kiütötték a szüleimet és intettek, hogy innen már átveszik a dolgot. James elhoppanált velem és Pitonnal a Roxfort elé. Majd Pipogyuszt egy hordágyra varázsolta és a gyengélkedőig lebegtette, én pedig követtem őket.
Ahogy belépek a gyengélkedő ajtaján, egy fekete hajzuhatag omlik az arcomba és olyan lendülettel ölel meg, hogy az amúgy is ingatag lábaimon alig tudok megállni, de nem számít, most nem érdekel a fájdalom, inkább szorosan magamhoz ölelem Emilyt. Ha ezerszer nem hadarta el abban a percben azt hogy köszönöm, akkor egyszer sem, majd körbe puszilgatta az arcomat, végül megcsókolt.
Lassan odasétáltunk Danielle ágyához, én pedig rögtön mellé ülök és megsimogatom az arcát. Szegénykémen látszik, mennyire meggyötört, én pedig csak belülről ostorozom magam, hogy miért is nem vigyáztam rá jobban. Emily látja rajtam, hogy szörnyen aggódok, így elém sétál és megáll velem szembe. Domborodó pocakja most szemmagasságban van velem, így gyorsan magamhoz ölelem Emit és az arcomon érzem az apró talpacskák rugdalózását, ami valamiért pillanatok alatt megnyugtat és megpuszilgatom a hasát, majd Daniellere nézek. Ekkor tudatosul bennem igazán, hogy milyen gyönyörű családom van és ezzel a tudattal bármit képes vagyok legyőzni.

Mint kiderült, Pitonnak eltört az egyik karja és mindkét lába, vagyis apám hőn szeretett csonttörő átkát vetette be. Ismerem milyen kellemes érzés, mivel jómagam, nem egyszer tapasztaltam már meg, apám által. Én majd kiheverem a fájdalmakat, nem számít, majd Emi simogató kezei alatt meggyógyulok. Danielle, hát igen, szegény mikor felébredt, nagyon megrémült, mert azt hitte, még mindig ott van a házban, de amikor észrevett minket, elmosolyodott. A csuklóján a seb hamar begyógyul majd, de a lelki sérülés eltart majd egy darabig, ám én bízom benne, hogy ha a szerető családja körében lesz, hamar meggyógyul majd és elmúlnak a rémálmai is. A rettegésnek vége, most már nem kell attól félniük, hogy bántják őket, mivel anyámék az Azkabanban csücsülnek, Főbenjáró átok használatáért, életfogytiglant kaptak, Gabrielle pedig a Szt Mungó pszichiátriáján fekszik, valószínű leszíjazva, öntudatlanul.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.