efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


18. fejezet

Sirius Black

Április van, vagyis Em már elmúlt négy hónapos terhes és sajnos úgy tűnik, egyre kibírhatatlanabb - Milyen lesz még a szülésig? Merlin, kegyelmezz! - töprengek magamban. Ugyanis a helyzet az, hogy mióta először összezörrentünk azon, hogy egyedül fog maradni, én kieszeltem egy remek tervet és már három hónapja ezen dolgozok. Vettem egy házat Roxmorts központjában, melynek az alsó szintjén egy üzlethelyiség is volt, így a tervem tökéletes. Persze se Emi, se Danielle nem tud semmit, mert szeretném meglepni vele mindkettejüket.
A ház összesen három szintes, s mint már mondottam, a földszinten az üzlethelyiség található,ahol majd egy bájitalfőző műhely lesz kialakítva, Emilynek. Az üzlet mellett egy másik ajtó van, ahol egy lépcsőn feljuthatunk a házunkba. Az első emeletre a nappalit, az étkezőt és a konyhát terveztem berendezni, a második szintre pedig a hálónkat, valamint Danielle és a pici szobáit. A harmadik emeleten még két vendégszoba és egy könyvtárszoba kap majd helyet. Természetesen minden szobához saját fürdő tartozik. Tehát bőven volt és van mind dolgoznom, ha el akarok készülni mindennel, mire a második gyermekem megszületik. Csak remélni merem, hogy Eminek tetszik majd az ötletem, illetve a házunk is.

Az otthonunk már ugyan beköltözésre készen áll, viszont a bájital műhelynek még egy hónap biztos kell, hogy elkészüljön, s ehhez kénytelen vagyok egy olyan ember segítségét is igénybe venni, akit nem igazán szívlelek, de mivel sokat segített Eminek és Daniellenek, ezért elfelejtem a régi sérelmeimet, hogy írok Perselusnak a tervemről és, hogy kéne a segítsége. Merlinnek hála, vállalta a dolgot, de leszögezte, hogy nem miattam, ami persze nem érdekel csak legyen kész, legkésőbb szeptemberre.
Míg én megpróbálok gondoskodni a családom jövőjéről, titokban, addig Emily teljesen kiborít, mivel ugye tanítás után én a házon munkálkodtam, minden áldott nap, így a drágám folyton azzal vádolt, hogy megcsalom, amikor távol vagyok. Hiába bizonygattam, hogy erről szó sincs, egyszerűen nem hitte el, viszont az igazat csak akkor mondom el neki, ha minden teljesen kész lesz az otthonunkban. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az utóbbi időben nem közeledtem felé, úgy, mert nem tudom, hogy meddig lehet ilyesmit csinálni, sőt Emily a fejemhez vágta még mielőtt összejöttünk, hogy mikor olyan szemét módon elbántam vele, mielőtt elment a suliból, már terhes volt és többek közt ezért sem merek most hozzáérni. Igaz, Daniellenek nem lett semmi baja, de inkább nem kockáztatok, úgyhogy ez még egy mínusz pont Emily szemében, pedig majd meg őrülök, annyira hiányzik a testi kapcsolat köztünk.
Fogalmam sincs hogy az öcsém, hogy bírta ki Emilyt ilyenkor, vagy, hogy hogyan állt neki ellent, de én mondom, ez szinte már lehetetlen, de az is elképzelhető, hogy csak én vagyok ennyire mániákus. Emily most szebb mint valaha, mivel az arca kicsit kerekebb, a többiről ne is beszéljünk, ám ami a legszembetűnőbb, azok a mellei. Anyám, sokszor alig bírom elvenni róluk a tekintetemet, pedig muszáj, mert még a végén olyat tennék, amit nem biztos hogy szabad, úgyhogy a helyzet az, hogy most akár papnak is állhatnék. Vagy nem?

Egy alkalommal, mikor újra - sokadjára - összekaptunk Emivel, elegem lett és megkerestem az én országos cimborámat, Jamest, hogy most már segítsen, adjon tanácsot vagy valami, mert esküszöm felkötöm magam. Azt kell mondjam, hogy jó nagy barom vagyok, hogy nem tettem meg hamarabb.
- ... úgyhogy ez a helyzet, én meg már nem bírom elviselni - panaszoltam el Ágasnak mindent - Az otthonunkat csinálgatom és én vagyok a legszemetebb ember a világon, ezért is. Mégis mi a frászt csináljak?
- Hát, az se válik be amihez a legjobban értesz?
- Én nem szoktam Emilyvel párbajozni, csak szóban, de nem pálcával...
- Júj, Tapmancs, ez elég nagyképűen hangzott, de nem erre gondoltam, hanem amit a hálószobában, szoktatok csinálni - mondja röhögve.
- Az a helyzet - vakarom a fejem - hogy nem mertem, mert fogalmam sem volt róla hogy lehet-e ilyenkor.
- Hogyne lehetne! Csak azt ne mondd, hogy mióta megtudtátok, hogy terhes, hozzá sem értél!
- Hát, nem. Basszus értsd már meg, nem mertem...
- Akkor probléma megoldva. Azt javaslom Tapmancs, hogy most azonnal vesd rá magad - mondja, miközben csak röhög és röhög.
- Biztos, nem lesz bajuk?
- Dehogy lesz! Most komolyan én magyarázzam el a női test biológiáját? Hidd el, le sem lehet őket vakarni ilyenkor, főleg ha Lilyből indulok ki. Figyeld meg barátom, hogy életed, legélvezetesebb négy hónapja vár most rád.
- Akkor csapjunk a lovak közé és kösz Ágas, életet mentettél!
- Nincs mit barátom, a James Potter lelkisegély-szolgálat bármikor igénybe vehető!
- Idióta - mondom fejcsóválva, majd elrohanok Emihez, hogy bebizonyosodjon James igaza.

Életem szerelme épp dolgozatokat javított péntek délután, mikor benyitottam az irodájába.
- Nem tudsz kopogni? - háborgott rám sem nézve. Pedig ha tudná mi vár rá...
- Elnézést professzor asszony, ha óhajtja, megismétlem a bejövetelt, kopogtatással.
- Ne játszd magad, nem érek rá. Mit akarsz? - kérdezi fagyosan.
- Rám figyelnél esetleg?
- Mondtam, hogy nem érek rá, úgyhogy mondd gyorsan, vagy menj ki és várd meg míg befejezem!
Kezdett felmenni bennem a pumpa és már majdnem sarkon fordultam, de aztán vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugodjak és egy intéssel bezártam az ajtót, mögé léptem, majd belecsókoltam a nyakába, erre ijedtében összetintázott egy dolgozatot.
- A fenébe, Sirius, most nézd meg, ez is miattad van! - dühöngött, én pedig felszippantottam a pálcámmal, a kiömlött tintát, majd Emit felhúztam a székről, magam felé fordítottam és gyengéden megcsókoltam. Egy darabig habozott, de pár pillanat múlva már ő vetette rám magát, úgy ahogy még soha.
Ott az irodája közepén a tanári asztalon tettem magamévá kétszer is és valóban olyan szenvedélyes volt, hogy csak pislogtam - Merlin áldjon James! - mosolyodtam el magamban.

- Sirius, elmondnád mi tartott vissza idáig? - kérdezi zihálva és úgy hullámzott a mellkasa ahogy kapkodta a levegőt, hogy nem bírtam levenni róla a tekintetemet.
- Én azt hittem, hogy ilyenkor nem lehet...
- Na persze, inkább mondd azt, hogy Rosmerta ma nem ért rá.
- Ne kezd megint, könyörgöm!
- Mégis mivel magyarázod, hogy órák után eltűnsz, csak este kerülsz elő hulla fáradtan és hozzám se érsz?
- Emily...- sóhajtottam.
- Nem, Sirius, ne haragudj, de nem hiszek neked!
- Nem? Hát jó! Öltözz, most azonnal! - mondtam dühösen.
- Mert?
- Azért, mert azt mondtam, gyerünk! - ragadtam meg a karját és berángattam a lakosztályunkba - Két perced van, addig összeszedem Daniellet is.
Szegénykém láttam, hogy mindjárt elsírja magát, amiért ilyen durva voltam vele, de nagyon berágatott. A francért nem bízik bennem!

- Kész vagy? Csodás, gyerünk! - ragadtam meg újra a karját és vonszolni kezdtem, Danielle pedig szó nélkül jött mellettem.
- Engedd el a karom, ez fáj!
- Nem, Emily! Nem bíztál bennem, viseld el!
- Szemétláda!
- Remélem húsz perc múlva is ezt mondod majd, ostoba tyúk!
- Apa, miért veszekedtek? - kérdezi Danielle kicsit félve.
- Azért, mert anyád, nem bízik bennem, de ezért most olyat kap, hogy nem teszi zsebre és egy életen át emlegetni fogja a nevemet! Hallod ezt, Emily? A mai napra emlékezni fogsz, erre megesküszöm! - néztem rá mérgesen egy pillanatra, majd sietős léptekkel folytattuk utunkat.

Megérkeztünk a roxmortsi házunk elé, majd kinyitottam az ajtót és mutattam, hogy menjenek fel a lépcsőn, amit szó nélkül meg is tettek. Az előszoba ajtónál azonban megálltak, mert nem értették hogyan tovább, de mikor azt is kinyitottam, finoman berántottam Emit, a lányunk pedig követte.
- Minek hoztál ide? Mi ez a hely? - kérdezi Emily.
- Nem tetszik?
- De, nagyon szép és ízléses,de nem értem.
- És még nekem lassú a felfogásom...- nézek Emire lesajnálóan, mert a lányom már vigyorog.
- Sirius, mondd már!
- Hát jó. Üdv, itthon család!
- Apaaaaa! Tudtam, én annyira tudtam! - ugrott a nyakamba a lányom és már rohant is felfedezni a házat, én pedig csak nevettem utána, majd Emihez fordultam, egy olyan ,,Na mi van" pillantással, majd így szól.
- Te jó ég...- teszi a kezeit a szája elé.
- Látod? És te nem bízol bennem.
- Te...te ezen dolgoztál, ez miatt tűntél el?
- Jé, felfogtad? Képzel Rosmertával, már kipróbáltuk az összes szobát, ó és a konyhát is természetesen - mondom gúnyosan.
- Én annyira...sajnálom! - feleli könnyes szemmel és nekem nagyon vissza kell fognom magam, hogy magamhoz ne öleljen. Nem, még főljön csak egy kicsit a saját levében.
- Remélem most már elég rosszul érzed magad, legalább annyira, amennyire nekem fájt, hogy folyton vádaskodtál! - válaszolom végül, majd ott hagyom és megkeresem Daniellet, hogy kifaggassam, mit szól az otthonunkhoz.
Hát ahogy azt sejtettem, a lányom odáig volt, meg vissza és láttam a szemében, hogy annyira boldog, mivel most már igazi családja lesz, igazi otthonnal és tudom hogy mindig is erre vágyott. Miután jó alaposan kinézelődte magát, megkerestük az anyját, aki a gyerekszoba közepén ült a szőnyegen, egy macit szorított magához és sírt. Csendben mögé léptem és megsimítottam a haját, amire összerezzent.
- Tetszik? - kérdezem halkan.
- Micsoda? Ez gyönyörű, nem találok szavakat! - nézett rám könnyes szemekkel - Annyira sajnálom! Hogy lehettem ekkora idióta...
- Na, gyere ide te hárpia - öleltem magamhoz mosolyogva.
- Én ezt meg sem érdemlem és téged se!
- Ezt meg ne halljam még egyszer! Te is, Danielle is és a pici is, ezerszer többet érdemeltek. Szeretném, ha igazi családként élnénk és figyelembe vettem azt is, hogy nem akarsz egyedül lenni. Így majd minden este haza tudok jönni hozzád és Danielle is mint harmadik évfolyamos lesz, hétvégente haza tud jönni. Ennyit tudtam tenni, jó lesz így?
- Ennél többet nem is kívánhattam volna - feleli halványan mosolyogva - Tudod most milyen boldoggá tettél?
- Fogalmam sincs szívem, de még ne örülj, mert van még valami, habár még nincs teljesen kész, de ha már itt vagyunk...
- Merlinre Sirius, MÉG?
- Igen, még. Na, gyerünk csajok! - mondtam, majd felálltunk és levittem őket az üzlet elé, úgy hogy mielőtt beléptünk volna a helyiségbe, befogtam Emily szemét. Az ajtót kinyitottam és óvatosan bevezettem rajta, közben a lányom már vigyorog és én annyira imádom, hogy ennyire okos. Lassan elvettem a kezemet Emi szeme elől, aki úgy nézett körbe, mint egy gyerek a játékboltban, majd tőle szokatlan módon úgy elkáromkodta magát, hogy nem győztem befogni Danielle füleit.
- A rohadt életbe, Sirius Black, te nem vagy igaz! - mondja csillogó tekintettel - Azt ne mondd, hogy ez az otthonunk alatt van!
- De.
- Legmerészebb álmaimat múltad felül! Mégis hogyan fogom ez meghálálni neked?
- Elég ha egyet megígérsz.
- Akármit! Bármit!
- Ezentúl megbízol bennem.
- Megígérem, úgy lesz, esküszöm! - feleli, majd megcsókol - Júj, körbenézhetek? - kérdezi csillogó szemekkel és levakarhatatlan vigyorral.
- A te birodalmad, királynőm! - tártam szét a kezem, ő pedig nem habozott minden üvegcsét, fiolát, dobozt végigsimítani és egy egy résznél hangosan felnevetni.
Míg szerelmemet nézet, ahogy boldogan rohangál a polcok közt, Danielle oldalba bök és int, hogy hajoljak közelebb hozzá.
- Nem akarom hangosan mondani, mert anya ma már eleget bőgött, de szeretném, hogy tudd, még sosem láttam őt ennyire boldognak és ez a te érdemed. Te vagy a legjobb apa a világon, mert szereted az anyukámat! - mondja majd egymás nyakába borulunk és bármily hihetetlen, Danielle szavainak hatására, egy pillanatra elérzékenyülök, mert ezzel igazán szíven talált.
- Téged is nagyon szeretlek és a kis tesódat is fogom.
- Tudom.
- Kész vagyok! - jön felénk Emily szélesen vigyorogva - Na, mi ez a nagy összeborulás?
- Csak megköszöntem apunak az otthonunkat - feleli Danielle.
- Tényleg, még én sem köszöntem meg - áll meg előttem, és végigsimít az arcomon - Igazad volt. Míg élek nem felejtem el ezt a napot, hiszen ilyen boldog még sosem voltam, mióta az eszemet tudom. Szeretlek és mindent köszönök - mondja, majd megcsókol.
- Na, most lesz elég az érzelmes jelenetekből csajok! - ráztam meg magam hirtelen.
- Nehogy már te is bőgjél! - mondja Danielle.
- Addig álljál fél lábon! - válaszolom, majd miután gondosan bezártam mind az üzletet és a házunk ajtaját is, kergetni kezdtem a lányomat,majd jól meg is szadiztam, mert ,,Mi az hogy én bőgök?" alapon, de az a helyzet, hogy tényleg nem sok hiányzott.

Emily de Beauvoir

Hogy is kételkedhettem benne, hiszen épp azon volt, hogy gondoskodjon a jövőnkről és az a ház, gyönyörű, otthonos, tágas...egyszerűen imádom. Aztán a bájital műhely, hát az vitt mindent és ezek után azon sem lepődnék meg, ha egy napon tényleg lehozná a csillagokat az égről.
Épp a fürdőbe készül, én pedig vágyakozva nézem a testét, melyet csupán egy törölköző takar a derekánál, majd bemegy a helyiségbe, én pedig mint egy megszállott, felállok és utána megyek. Megnyitja a csapot, majd beáll a forró vízsugár alá, én pedig követem a példáját és csatlakozom hozzá. Igaz, pont most zuhanyoztam, de nem számít, hiszen nem ezért jöttem. Egy pillanatra meglepődik mikor meglát, de én nem habozok a tudtára adni, miféle szándékkal is jöttem. Vadul birtokba veszem az ajkait, és szorosan hozzábújok, miközben a víz simogatóan nyaldossa a hátamat. Ahogy észre veszem, ez a helyzet egyáltalán nincs ellenére, sőt erőteljesen a fenekembe markol és az ölébe vesz, miközben a lábaimat átkulcsolom a derekán, majd a falhoz nyom és hagyjuk, hogy magával ragadjon a szenvedély.

Kis idő múlva már az ágyban fekszünk, ő pedig hátulról átölel engem, ahogy szokta.
- Emi?
- Hm?
- Tényleg ilyen felajzott leszel a terhesség alatt?
- Hát, ha az elsőből indulok ki, akkor igen. Baj?
- Dehogyis, csak reméltem. De ha így áll a helyzet, akkor lesz még vagy hat gyerekünk.
- Amúgy is bármikor megkaphatsz.
- De most olyan más az egész, most annyira...nem is tudom megfogalmazni.
- Tény, hogy jobban akarlak és ez a hormonok miatt is van, többnyire.
- Annyira szép vagy. Az arcod, az egész tested, egyszerűen nem lehet neked ellenállni, na nem mint ha akarnék.
- Te most bókoltál?
- Szoktam.
- Hát megtehetnéd sűrűbben - mondom nevetve.
- Ha ez a kívánságod, bármikor leveszlek a lábadról.
- Szó szerint? - kérdezem huncut mosollyal, ő pedig a fejét csóválja nevetve.
- Ha akarod szó szerint Emi. Nagyon szeretlek és sosem engedlek el, hiszen éppen eleget voltam távol tőled és Danielletől.
- Nem telt el nap, hogy ne jutottál volna eszembe.
- Nálam is így volt. Tíz éven át vártam, hogy írj, vagy hogy felbukkanj és mikor megláttam, hogy belépsz tanárként az ajtón, abban a pillanatban mindet megbocsájtottam neked, úgy, hogy akkor még nem is tudtam az igazat. Legszívesebben ott helyben letepertelek volna.
- Igen, azt láttam és azt hiszem díjaztam volna legbelül.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.