efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


17. fejezet

Gőzerővel készítettem fel a mardekárosokat a karácsonyi bálra táncórákkal és természetesen a kis családom is részt vett minden egyes próbán. Egy idő után Sirius felajánlotta magát, hogy megmutassa a diákjaimnak, hogy is táncoljanak egy hölggyel, én pedig nevetve mondtam igent, minden egyes alkalommal, mikor felkért. Daniellet ostromolták a pár nélkül maradt negyedéves fiúk, mivel megemlítettem, hogy ő is jön a bálba, így legalább szemmel tudjuk tartani őt.
Az viszont feltűnt, hogy a lányom és az apja talán titkolnak előlem valamit, mivel elég sokszor van úgy, hogy mikor ők épp nagyban diskurálnak valamiről és én feléjük tartok, hirtelen elhallgatnak. Nem szólok érte, mert boldoggá tesz, hogy ennyire jóban vannak egymással, vagyis az apa-lánya viszony máris tökéletes, ami nem csoda, hiszen olyan egyformák mint két tojás és nem csak külsőre, hanem a természetük is egyezik. Mondhatom, hogy le sem tagadhatnák egymást és nem is hiszem hogy akarnák.

A bál estéjére Amelie anélkül küldött ruhát nekem és Daniellenek is, hogy kértem volna. Kicsomagoltam és rögtön felragyogtam, majd magamhoz is próbáltam. Beleszerettem a ruhába egyből, így miután elmentem megfürdeni, hajat mosni, majd megszárítottam és rögtön magamra is kaptam. A hajammal nem sok mit csináltam, mivel eleve hullámos volt, így csupán két oldalt feltűztem egy-egy ezüst csattal, majd kisminkeltem magam és cipőt húztam.
Mikor utoljára végig néztem magamon a tükörben, elégedett mosollyal az arcomon nyitottam ki a hálószobám ajtaját és pózoltam Siriusnak, aki a nappalirészben ült, s mikor meglátott...
- Nem mész a bálba! - pattant fel a kanapéról és sebesen megindult felém.
- Mi? Miért?
- Mert dolgunk van! - mondta határozottan és elkezdett taszigálni vissza a szobába, miközben a nyakamat csókolta, én pedig felnevettem.
- Majd, utána! Most uralkodj magadon, kérlek - nyomtam egy puszit a szájára.
- De, annyira gyönyörű vagy...
- Te sem panaszkodhatsz. Szeretem, mikor kiöltözöl.
- Khm... kész vagyok! - szólalt meg Danielle, mire szétrebbentünk.
- Hű, Danielle...- ámultam a lányomon, hiszen tényleg olyan volt, mint egy mesebeli hercegnő.
- Nem hiszem, hogy nálam szerencsésebb ember létezik most a földön. Két ilyen gyönyörű hölggyel megyek bálba - nézett végig mindkettőnkön, mi pedig összemosolyogtunk a lányommal, majd Sirius kinyújtotta mindkét karját, én balról, Danielle jobbról karolt bele és így indultunk meg a nagyterem felé.

Danielle a száját végig nyitva felejtette, mikor beléptünk a helyiségbe, mivel a kis drágám, most látja először ezt a gyönyörű dekorációt, ami nekünk már nem újdonság. A csillárokról most is csüngnek a jégcsapok, miközben hullik a hó, de nem ér földet. A padló most is olyan, mint ha jégpáncél borítaná, persze nem csúszik, hiszen ez csak varázslat, egy megtévesztő bűbáj és hát az elmaradhatatlan karácsonyfák, melyek szinte a mennyezetig érnek. A fenyők külön-külön a házak színeiben pompáznak, csak úgy, mint mikor még én is ide jártam.
Mikor ma diákjaim meglátták Daniellet, már vitték is táncolni, én pedig ahogy a parkettre néztem, hirtelen eszembe jutott , mikor Siriusszal táncoltunk és mindenki előtt megcsókoltam. Akkor volt az a pillanat, mikor hivatalosan is járni kezdtünk. Álmélkodásomból, Sirius ébresztett fel azzal, hogy a szemem előtt lóbálja a kezét, majd mosolyogva néz rám és szerintem tudja mi jutott eszembe, mert már húz is be középre táncolni, én pedig csak szélesen vigyorgok.
- Csak nem eszedbe jutott valami szép emlék? - kérdezi huncut mosollyal.
- Honnan tudtad?
- Mert én is rögtön arra gondoltam - feleli, majd egyik kezébe fogja az enyémet, míg a másikkal a derekamat öleli, vagyis most az erkölcsösség határait betartva táncoltunk. Sirius keze viszont néha lecsúszott a fenekemre, mire csak egy szúrós pillantást kapott válaszul, így nem próbálkozott tovább.
A tánc után kezet csókolt, majd leültünk az asztalunkhoz és onnan figyeltük Daniellet, aki most is ropta a parketten, és ahogy láttam borzasztóan jól érezte magát,bár gyanítom azóta sem ült le egy percre se. Míg ott ültünk egymás mellett, beszélgettünk és nem volt rest arra is célozgatni, hogy ha visszaérünk a lakosztályunkba, nem fogunk sokat aludni, persze én ilyenkor csak a fejemet csóváltam. Aztán nem szólt, csak nézett engem, én pedig belementem a játékba, kezemmel megtámasztottam az államat és én is rá emeltem a tekintetemet. Hihetetlen, de annyi mindent láttam a szemében, örömöt, boldogságot, büszkeséget, és szerelmet. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre, hiszen ebben az óceánban én most mindent látok, amit ő érez és nagyon tetszik, a látvány. Fogalmam sincs hogy honnan, vagy hogy miért, de egy könnycsepp gördül le az arcomon, melyet óvatosan letöröl, majd megfogja azt a kezemet amivel az államat támasztom, csókot lehel rá és el kezd a parkett felé húzni, közben pedig el sem szakadunk egymás látványától. Mikor a lágy dallam eljut a tudatomig, jön a felismerés, hogy ez pont ugyan az a zene, amire hetedikben lassúztunk. Elmosolyodok, majd csak úgy mint akkor, a nyakát átkarolom, fejemet a vállára hajtom, míg ő szorosan magához ölel. Pár perc múlva azonban megszólal.
- Emi, most kérdezni fogok valamit, amit már nagyon régóta meg kellett volna tennem.
- Mi az?
- Leszel a feleségem? - a kérdés után - ami annyira váratlanul ért - hirtelen a lábaim megálltak, lassan ráemeltem a tekintetem. Ciki nem ciki, vészesen remegő lábakkal és könnyes szemmel, szólaltam meg.
- Igen, hát persze! - feleltem, majd éreztem ahogy a szemembe nézve egy gyűrűt húz az ujjamra és vigyorog. Pont nem érdekelt, hogy ki látja vagy ki nem, megcsókoltam, mire hallottam ahogy tapsolni kezdenek az emberek körülöttünk. Mivel se a tanulók, se a tanárok előtt nem volt titok, hogy Siriusszal egy pár vagyunk egy ideje, így most úgy bújtam szorosan hozzá, mint ha a bőrévé akarnék válni - Szeretlek!
- Én is téged! - válaszolja, majd megpillantom a gyűrűt az ujjamon és látom, hogy egy fehérarany, gyémántkövekkel kirakott darab, ami eléggé drágának tűnik, én pedig nem hiszek a szememnek. Majd rögtön eszembe jut a mondat, amit még Regulus és az én eljegyzésemen mondott.
- Sirius, ez az a gyűrű amit...- haraptam el a mondatot, mert nem akartam se Regulusra, se arra a szörnyű estére gondolni tovább - Ez tényleg sokkal szebb - felelem, mire győzedelmesen elmosolyodik.
- Reméltem, hogy egyszer mégis az ujjadra húzhatom, de most gyere, mert valakinek a kívánsága teljesült - mondta, majd húzni kezdett az asztalunkhoz, ahol a lányom ült.
Sirius elkapta a gyűrűs kezemet és Danielle orra elé dugta, mire a lányom az apja nyakába ugrott, aki megpörgette őt a levegőben és mindketten nevettek.
- Köszönöm, apa!
- Valaki esetleg elmagyarázná? - néztem kérdőn kettejükre.
- Azt kértem karácsonyra apától, hogy kérje meg a kezedet.
- Danielle...- mondtam elhaló hangon és a könnyeim utat törtek, annyira boldog voltam.
- Anya, ne bömbölj már, tiszta ciki!
- Fogd be, prücsök! - öleltem magamhoz a lányomat, majd az apját is.

Másnap reggel, irtózatos fejfájásra ébredtem, s mivel most szünet van az iskolában, így hálóingben és köntösben indultam el a bájital terembe, de mikor az ajtóhoz értem, Sirius utánam morgott.
- Hova mész? Gyere visszaaaa - dörmögte a párnájába.
- Mindjárt jövök, csak iszonyatosan hasogat a fejem és összedobok valami löttyöt rá.
- Jó, de siess - morogta, én pedig elindultam.
Útközben a tanterem felé, kezdtem egyre rosszabbul lenni, szinte már csillagokat láttam, úgy rám tört a szédülés is. Ahogy beértem, összeszedtem a hozzávalókat, majd megfőztem a löttyöt és gyorsan felhajtottam. A főzet szinte azonnal hatni kezdett, így elkezdtem pakolászni mindent vissza a helyére, de a szédülésem ekkor felerősödött, s most már a hányinger is rám tört.
- Az nem lehet! - beszéltem magamban, majd nekiálltam egy újabb főzet előállításához, ami sokkal lassabban haladt, mint normál esetben. Megannyi üveg és fiola tört össze a kezem alatt, annyira rosszul voltam, de végül elkészültem vele, majd egy tűvel megszúrtam az ujjamat és a főzetbe csepegtettem néhány vércseppet - Csak ne kék legyen könyörgöm! - mondtam aggódó hangon, miközben kavargattam a löttyöt, de az kék lett. Ezért megcsináltam újból a műveletet, majd még kétszer, de mindegyik eredmény ugyanaz lett. Dühösen a falhoz vágtam a teszteredményeket és lerogytam a tanári asztal mögötti székembe, majd sírva hajoltam a térdemre.
Pár perc múlva, Sirius lép be a terembe.
- Emi, nem jöttél vissza, gondolta... A francba! Mi van? - rohant oda hozzám - Kicsim, mi a baj? Megijesztesz!
- Hagyjál! - rivalltam rá dühösen.
- Nem! Mondd már el! Mi ez a sok összetört üveg, ennyire rosszul vagy?
- Terhes vagyok Sirius! - feleltem dühösen.
- Mi? - és hangjából kihallatszott, hogy mosolyog.
- Jól hallottad! Négyszer csináltam meg a tesztet és mindegyik kék lett!
- Vagyis, lesz még egy gyerekünk.
- Nem lesz, mert nem akarom!
- Emily...
- Oda a karrierem, az állásom, az álmaim Sirius hát nem érted?
- Te fontosabbnak tartod ezeket, mint a családodat?
- Nem, de én szeretek tanítani.
- Tudom, kicsim, de ez már nem csak a te döntésed, nekem is és Daniellenek is van beleszólásunk.
- Én nem szeretném megtartani.
- Én viszont igen, úgyhogy a lányunk dönt és nem érdekel a hisztid. Gyerünk!
- Sirius!
- Mondom, nem érdekel! - felelte, majd az ölébe kapott és egészen a hálószobánkig cipelt, majd lerakott az ágyra és Daniellért kiáltott, aki szinte azonnal ott termett. Bezzeg ha én szólok neki, akkor sokszor beletelik vagy fél órába is mire elővánszorog.
- Sziasztok, boldog karácsonyt! - dugja be a feját az ajtón, a lányom.
- Neked is hamupipőke - köszönti az apja nevetve.
- Az hát, boldog...- mondom duzzogva.
- Ne is figyelj anyádra. Szóval Danielle, lenne egy kérdésem.
- Igen?
- Mit szólnál egy kis tesóhoz?
- Miért? Jövő karácsonyra kapok egyet?
- Szeretnél? - kérdezi az apja.
- Nagyon! - ragyogott fel Danielle.
- Tudod mit? Megkapod most karácsonyra, mármint a hírét csak. A te drága jó édesanyád kisbabát vár.
- Mi? Most? Tényleg?
- Kérdezd csak meg tőle.
- Anya, tényleg?
- Igen - mire a lányom a nyakamba vetette magát visítva.
- Hát, bocs Miss de Beauvoir, de le vagy szavazva - öltött rám nyelvet Sirius, mint egy igazi felnőtt.
- Anya és mikorra születik meg?
- Majd előbb egy gyógyítóval kell beszélnem, de ahogy gondolom - itt jelentőségteljesen Siriusra pillantottam, aki még mindig csak vigyorgott - körül-belül mikor a szülinapod lesz szeptemberben, úgyhogy, inkább szülinapi ajándék, sem mint karácsonyi.
- Annyira szeretlek anya! - mondja, mire meghatódom és végig simítok az arcán.
- Én is kincsem - majd Siriusra pillantottam - Te, meg most már remélem elégedett vagy magaddal, mert győztél, vagyis...meggyőztél.
- Tudod, hogy én mindig elégedett vagyok magammal.
- Igen, tudom. Beképzelt majom - dünnyögtem halkan.
- Tessék?
- Csak azt mondtam, hogy téged is nagyon szeretlek - pislogtam rá bájosan, műmosollyal.
- Ó, ez az érzés kölcsönös, drágám és amiért ilyen kedves vagy, bátorkodom mindkettőtöknek az ágyba hozni a reggelit.
- Téged megszállt egy házimanó?
- Csak most reggelre és ezt köszönd Daniellenek. Remélem nem képzelted, hogy egy életen át kiszolgálom majd a csinos kis hátsódat, Emi?
- Őőő, de.
- Hát tévedtél - mondta, majd dudorászva indult el nekünk reggeliért.
- Anya?
- Hm?
- Olyan jó, hogy most már igazi családom van.
- Én is erre vágytam, mindig.

Miután mind a hárman megreggeliztünk - hozzáteszem, az ágyban - Danielle, fogta magát és visszament a szobájába, én pedig egy kellemes fürdőt követően,felöltöztem és indultam a bájitalterembe, hogy rendet rakjak, mivel minden úgy maradt, ahogy reggel hagytam, ám Sirius megállított, mert látta, hogy még mindig morcos vagyok.
- Ennyire nem akarod megtartani?
- Megtartom, mert igazad van és a szívem mélyén eszembe sem jutott volna...
- Akkor mi van?
- Jövőre Danielle már a Roxfortba fog járni és te is itt fogsz tanítani, én viszont már nem, mivel egy csöppség mellett lehetetlen, így totál egyedül fogok maradni.
- Figyelj, csak négy napot kell kibírnod nélkülem, mert minden pénteken hazamegyek majd és csak hétfő reggelente jövök vissza.
- Ki leszek vele segítve - dörmögtem.
- Ha akarod, Pitont is áthívhatod hozzánk bármikor, nem fogok vele kekeckedni, mivel segített nektek és nem mellesleg Danielle keresztapja.
- Értsd meg! Az nem ugyanaz! Nekem...rád van...szükségem - mondtam bizonytalanul, mint aki fél beismerni amit érez.
- Ez fordítva is így van, de nem tudok más megoldást Em. Sietek majd haza minden péntek délután és minden percünket együtt töltjük.
- Jó, mindegy, majd kibírom. Ha egyszer már ment, megcsinálom, én akárhányszor - mondtam dühösen, majd felpattantam és ott hagytam, mert egyedül akartam lenni, hogy gondolkozhassak.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.