efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


14. fejezet

Másnap reggel Danielle az ágyamon ugrálva ébresztett, aminek roppant mód nem örültem, mert olyan fáradt voltam, hogy az valami leírhatatlan.
- Anyaaaaa! Menjünk mááááár!
- Hány óra?
- Hét.
- Jaj, csak még egy kicsit hagy aludjak.
- Kelj már fel!
Kész, ennyi volt a pihenés. A lányomnak tett ígéretem szent és sérthetetlen, ezért kelletlenül ugyan, de felkeltem és lezuhanyoztam, majd kinyitottam a szekrényemet, hogy kitaláljam, mit vegyek fel. Kipakoltam egy hosszú nadrágot, hosszú ujjú felsőt, de Danielle máris jött és belekötött, hogy ez nem jó. Aztán kidobálta a ruháimat az ágyra és válogatni kezdett. Hát mit ne mondjak, kapásból két infarktust kaptam, ekkora kupi láttán, de a lányom elintézte ezt egy ,, Te majd egy pálcaintéssel rendet raksz." mondattal. Végül talált egy ruhát, ami eléggé testhez simuló volt és szerintem a szoknya része kicsit rövid, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ezt vegyem fel.
Utoljára négy éve volt rajtam ez a ruha, még Amelie csinálta nekem, de azóta egyszer sem vettem fel és örültem hogy egyáltalán rám jön még. Kerestem hozzá egy nem túl magas sarkú cipőt, hajamat leengedve hagytam csupán kifésültem, s még egy kis sminket is tettem fel, majd jeleztem Daniellenek, hogy indulhatunk.
- Este mikor jöttél vissza? - kérdezi.
- Hát elég későn mert, közbejött egy kis gond és muszáj volt intézkednem is - magyaráztam, miközben a kastélyon át baktattunk.
- Ahha...
- Jaj, Danielle olyan vagy! A diákjaim nem mentek büntetőmunkára és az miatt kellett... De minek is magyarázkodok én neked? Most mit vigyorogsz?
- Azt hogy elpirultál.
- Nem is!
- De! - nevet továbbra is.
- Na most elkaplak, teee...- és elkezdtünk kergetőzni a lányommal a birtokon. Persze, ő röhögve elfutott, míg én a magassarkúmban alig haladtam, ezért megálltam, levettem és mezítláb rohantam utána.
- Úgyse kapsz el! - öltött rám nyelvet, majd hirtelen irányt váltott, én pedig úgy gondoltam elé vágok, így én is hirtelen indultam oldalra, egyenesen Sirius karjaiba, aki alig tudott talpon maradni.
- Jaj, ne haragudj!
- Miért haragudnék, mikor a karjaimba futsz? - nézett mélyen a szemembe, én pedig elvesztem az ő óceánjában. Mélázásomból a lányom hangja ébresztett fel.
- Szép vagy mondhatom, én itt futkosok össze-vissza, te meg leállsz pasizni. Kísérletezni megyek Siriushoz! - torzította el a hangját, ezzel utánozva engem - Úgy szeretem mikor hülyének nézel.
- Micsoda? Nem igaz!
- Aha, persze - vigyorgott a lányom.
- Te, ha én egyszer elkaplak...
- Lassú vagy - öltött nyelvet, majd Siriushoz fordultam, aki csak röhögött megállíthatatlanul.
- Most megyek és kicsinálom ezt a gyereket, délután pedig beszélhetünk, ha akarod.
- Naná, hogy akarom, ez nem kérdés - kacsintott, én pedig nekiindultam, hogy tovább kergessem a lányomat.

A futástól kifulladva értünk le Roxmortsba, közben pedig sokat nevettünk. Meg sem tudnám mondani, mikor éreztem magam ilyen boldognak utoljára, így Danielle rávehetett akármire ma. Úgyhogy első utunk Zonkó csodabazárába vezetett és nem túlzok ha azt mondom, ott töltöttük a fél délelőttünket, majd a másik felét a Mézesfalásban. Sorra jártuk az üzleteket, Danielle pedig tátott szájjal csodált meg mindent amit csak látott. Nagyon örültem ennek a közös kiruccanásnak, hiszen erre eddig nem igazán volt alkalmunk. A lányom nagyon fel volt pörögve, én viszont már sóvárogtam egy kávé után, így hát nagy nehezen rávettem, hogy üljünk be a Három Seprűbe.
A pultnál egy számomra ismeretlen emberke vette fel a rendelésünket, amit persze nem bántam, hiszen Rosmertát úgy is utáltam és most felcsillant a remény, hogy talán már nem dolgozik itt, s ha ez így van, biztos hogy gyakrabban jövök majd ide. Az erről szőtt álmom sajnos pár pillanat múlva szerte foszlott ahogy megláttam a türkiz cipőjében tipegni egy férfi felé és azon nyomban a nyakába is vetette magát, hogy ott helyben felfalja. Erkölcsi nulla, gondoltam magamban, ám mikor felismertem a smároló partnerét, további jelzők jutottak eszembe, mint például a hazug, mocskos, szemétláda, de ezeket már nem Rosmertára értettem, hanem Siriusra, ugyanis vele smárolt a kocsmárosnő.
Becsuktam a szemem, vettem egy mély levegőt, majd szaggatottan fújtam ki és mosolyt erőltettem az arcomra, nehogy Danielle kiszúrja, hogy valami bajom van. Gyorsan kiittam a kávémat és a lányomat is sürgetni kezdtem, ám ekkor megszólalt mögöttem Rosmerta.
- Na nézd már, ki van itt! A Roxfort egykori erkölcsi mintaképe! - tette csípőre a kezét, majd vigyorogva indult meg felém, közben Siriusra pillantottam, az ő arcán kétségbeesést láttam.
- Rosmerta, remélem nem te akarsz kiselőadást tartani az erkölcsösségről? Kímélj meg tőle kérlek, de főleg a lányomat, ha lehet!
- Ó, ő a lányod? Legalább azt tudod, ki az apja? - gúnyolódott tovább.
- Addig fogd vissza magad, amíg finom vagyok és nőies.
- Te engem fenyegetsz a saját kocsmámban?
- Rosmerta, elég legyen! - rivallt rá Sirius.
- Nem szorulok a segítségedre, Black, egyedül is meg tudom oldani. Gyere Danielle menjünk! - fogtam meg a lányom karját, a pénzt odadobtam az asztalra és kisétáltunk a Három Seprűből.
- Anya?
- Most ne kicsim. Kérlek ne kérdezz semmit! Szeretnél még valahová menni?
- Nem, gyerünk vissza és meséld el, mi ez az egész, mert nem akarom hogy szomorú legyél. Regulus is mindig ezt csinálta és utána sosem voltál bánatos.
- Jaj, csibe. Te áldott jó gyermek! - öleltem magamhoz Roxmorts utcájának kellős közepén.

A hálótermünkbe érve, Danielle beváltotta az ígéretét és addig nem hagyott nyugtomat, amíg el nem mondtam neki mindent, persze itt-ott átírva, kisípolva egy két részletet, egészen attól kezdve, hogy a Roxfortba kerültem. Soha semmit nem titkoltam el a lányom elől és mindig egyenrangúként kezeltem őt, mert így éreztem helyesnek. Mit nem adtam volna én is, ha az anyám a barátnőmként kezelt volna, nem a bábjaként.
- Szóval te Remusszal jártál, de aztán szét mentetek és összejöttél Siriusszal, aki szerelmes volt beléd, aztán a nagyanyámék nem mentek bele, hogy elvegyen feleségül, helyette Regulushoz akartak adni.
- Valahogy így.
- Miért nem mentél hozzá Regulushoz? Olyan jól megvoltatok együtt.
- Mert ő csak a barátom volt, méghozzá a legjobb. Ő nem akart megnősülni és ez így volt jó.
- Ne sértődj meg anya, de a történetetek, kicsit Rómeó és Júliás.
- Most, hogy mondod, tényleg, viszont én nem fogom megölni magam és Sirius most rontotta el azt, hogy happy end legyen a mi történetünk vége. Tegnap mindent elhittem neki és másodszor vágott át, többször nem fog, mert nem hagyom - feleltem határozottan, majd hirtelen kopogtatnak - Ha ő az, ne engedd be!

- Anya, Remus az, ő is kint maradjon?
- Nem, ő bejöhet.
- Kit nem akarsz ennyire látni? Ó, várj csak, kitalálom, Sirius Blacket. Mit tett már megint?
- Mond neked az a név valamit, hogy Rosmerta?
- Igen, de ... csak nem?
- De igen. Ma délután kavart vele a Három Seprűben, a szemem láttára.
- Idióta! Pedig azt mondta, szakít vele.
- Mi? Ők együtt jártak?
- Igen, már egy ideje.
- Most már mindegy.
- Ha akarod, beszélek vele.
- Merlin ments, még csak az kéne!
- Tudod mit? Épp vacsorázni indultam és igazából azért jöttem, hogy ezt odaadjam, hiszen te kérted a dátumokat, amikorra a bájitalt kell főznöd, én meg felírtam.
- Jaj, de jó, köszönöm.
- Inkább én köszönöm. Na, jöttök vacsizni csajok?
- Jó hogy! Farkas éhes vagyok! - kacsintok Remusra, aki csak a fejét csóválva nevet.
- Én is! - feleli a lányom, majd hármasban elindulunk a nagyterembe.
Örültem mikor láttam, hogy Sirius nincs a vacsoránál, így kicsit nyugodtabb szívvel ültem le az asztalhoz és jól kibeszélgettük magunkat Remusszal.

Visszafele viszont gondok adódtak, mivel egy eléggé nem józan Sirius támaszkodott a hálókörletünk ajtaja melletti falnak. Intettem Daniellenek, hogy menjen be, majd én is követem, mert ezt a beszélgetést, vagy ordibálást, nem úszhatom meg és mihamarabb túl akartam lenni rajta. Mikor a lányom becsukta az ajtót maga mögött, Sirius felé fordultam.
- Mit keresel itt?
- Téged, Emi baba.
- Mit akarsz tőlem?
- Megmagyarázni azt amit feltehetőleg ma láttál.
- Sirius, nem érdekel.
- Azért mentem ma Rosmertához, hogy dobjam, de ő nem akarta és rám mászott.
- És te megsajnáltad, ó szegény Rosmertát.
- Nem, nem! Gondolom észre vett téged és mivel nem nagyon szívlel azért, mert közöm volt
hozzád,sőt tudta, hogy őrülten szerelmes voltam és vagyok beléd...
- Hagyjuk a körítést, jó? Nekem nem úgy tűnt, mint ha ellenkeztél volna.
- Emi, nézd hiba volt hagynom, sajnálom. Meg tudsz bocsájtani?
- Hány esélyt akarsz még Sirius Black? Ha jól tudom épp tegnap kaptál egyet.
- Csak most utoljára és ígérem, nem játszom el!
- Az ígéretekkel tele van a padlás. Nézd Sirius, én nem az a nő vagyok, akinek ha csettintesz, ugrik azonnal, még akkor sem, ha ezt egy olyan ember teszi, akit a lányom után a legjobban szeretek ezen a világon. Én első sorban anya vagyok, másodszor pedig pedagógus, vagyis két felelősségteljes szerep. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy érzelmileg meginogjak, egy olyan ember miatt, aki ezekhez a dolgokhoz még nem nőtt fel, mert nem tudom eszedbe jutott-e már, hogy ha én valóban kellettem neked, akkor kaptál volna mellém egy tíz éves kislányt is, akinek apja helyett apja kellett volna, hogy legyél. Már pedig te erre még nem állsz készen, sőt, ahhoz sem nőttél még fel, hogy tanár legyél, mert egy pedagógus, még ha nem is hivatalosan az, nem mászkálhat részegen egy bentlakásos iskola falai között. Elmondtam amit akartam, menj aludni, engem pedig felejts el! - mondtam végül, majd bevágtam az orra előtt az ajtót és lecsúsztam annak mentén.
- Anya, ez szép volt.
- Kösz, kicsim. Tudod, nekem te vagy a legfontosabb a világon - öleltem magamhoz a lányomat.

Sirius Black

Hát vége, elcsesztem. Épp most vágta be az ajtót az orrom előtt és sajnos jogosan, mert mindenben igaza volt, egy gyerekes, felelőtlen barom vagyok. Pedig már minden olyan jól alakult, már majdnem visszakaptam őt teljesen, erre elbaltázom - Hogy lehetek ekkora idióta? - ostorozom magam, miközben a hálókörletem felé kullogok. Ittam, igen, mert ahogy észrevettem, hogy ő is ott van a Három Seprűben és mindent látott, tudtam, hogy ezt már nem fogom tudni kimagyarázni, másképp viszont nem bírtam megbirkózni a tudattal, hogy megint kicsúszik a kezeim közül - Talán a sors akarja, hogy hagyjam őt békén, ezért veszi el őt tőlem mindig? Vagy ez csak egy újabb lecke az élettől, azért amiért a fél Roxfortot megfektettem érzelmek nélkül? - kérdeztem magamtól.
Tegnap este, annyira jó volt őt annyira közel éreznem magamhoz, a bőrét, az ajkát, az érintéseit, mindent, s mikor láttam a szemében a csillogást, hirtelen eszembe jutott az a félénk Emily, aki ott térdel a vendégszobájuk ágyának végében és várja, hogy hozzáérjek. Akkor is pont ugyanezt láttam a szemeiben.
Ma reggel pedig az a szerelés, amiben volt, s ahogy a ruha követte a tökéletes testének vonalát, láttatni engedte a gyönyörű, hosszú lábait, azt hittem menten megőrülök. Vagy ahogy a hosszú fekete haja lobogott a szélben, amibe mindig élvezettel túrtam bele, hát megért egy misét, az biztos. Na, meg Danielle is persze, csak ő a dumája miatt. Imádni való a kiscsaj, ahogy szurkálódik az anyjával, órákon át el tudnám nézni, hallgatni őket.
Ekkor azonban belém hasít egy gondolat - Ha összebarátkozok a lányával, talán rajta keresztül vissza szerzem Emilyt is, elvégre ahogy ő is mondta, ha azt akarom, hogy együtt legyünk, apa szerepet is vállalnom kell és ennyivel amúgy is tartozok Regulusnak - így hát most már azon kezdtem töprengeni, miként nyerjem el Danielle bizalmát.

Másnap reggel úgy ébredtem, hogy tele voltam önbizalommal, mert talán van még remény és meglehet, ez az utolsó esélyem, hogy visszaszerezzem Emit, így elindultam a fürdőbe, lezuhanyoztam, megborotválkoztam, majd normálisan felöltöztem és így indultam reggelizni.
Emily, már ott ült a szokásos helyén, vagyis a mellettem lévő széken és eléggé kialvatlannak tűnt. Úgy kapaszkodott a kávés csészéjébe, mint ha csak az tartaná életben. Odaköszöntem neki, majd hozzáfogtam kajálni, miközben tovább szövögettem a tervemet.
Ekkor megpillantottam az én legkiválóbb segítségemet, Nymphadora személyében, mivel ő mégis csak közelebb áll korban Daniellehez és ő talán tud segíteni, mivel is nyűgözzem le Emily kislányát. Miután befejeztem a reggelit, rögtön fülön is csíptem az unokahúgomat és félre vonszoltam, hogy a segítségét kérjem.
Mivel Dora okos lány, rögtön rájött miben sántikálok, ezért nevetve bólintott a tervemre és naná hogy segít. Végre még egy rendes Black a családban. Rögtön adott is pár tippet, mint például, hogy csináljam azt mint amit régen én is tekergőként, vagyis mutassam meg neki a kviddicsezést, vagy tanítsam meg varázsolni, hiszen Daniellenél már mutatkoznak a mágia jelei és a nyakamat rá, hogy Emily ide íratja majd be, így el is határoztam, hogy kap tőlem egy varázspálcát és megmutatom, hogyan használhatja, persze óvatosan.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.