efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


13. fejezet

Emily de Beauvoir

A mai napon szinte az összes órámon szétszórt voltam és ennek több oka is van. Például az éjjel alig aludtam pár órát, mert rémálmok gyötörtek, meg aztán a Siriusszal való külön órák miatt is aggódom, mert nem tudom hogyan fogok reagálni a mumusra és aggódom, de igaza volt abban, hogy szembe kell néznem a félelmeimmel, hiszen nem retteghetek egy életen át.
Tíz perc múlva mennem kell a sötét varázslatok kivédése terembe, de én már vagy fél órája reszketek, mint a nyárfa levél.
- Anya, megint Remusszal találkozol? - érdeklődik Danielle.
- Nem, most Siriusszal, tudod segít nekem egy kicsit.
- Aha....
- Danielle, ne képzelj többet bele a dolgokba légyszíves.
- Akkor miért vagy ilyen ideges?
- Hát mert kicsit aggódom, hogy hogyan sikerül majd a kísérletünk.
- Persze...
- Te lány, holnap majd az igazgató úrral fogsz összeboronálni?
- Nem, ő túl öreg hozzád - feleli komoly arccal, én meg elnevetem magam - Amúgy hányra mész?
- Hatra - mondom, majd az órámra pillantok és látom, hogy már öt perccel el is múlt - Merlinem, elkéstem! Majd jövök, szia! - kiáltok hátra a lányomnak és rohanok át a kastélyon.
Mielőtt bekopogok, kicsit kifújom magam, nehogy azt higgye Sirius, hogy szívemen viselem a tizenöt perces késésemet. Kopogok kettőt az ajtón és rögtön hallom is bentről a hangját.
- Gyere!
- Jó estét.
- Neked is. Azt hittem, nem jössz el.
- De, csak Danielle kicsit kiakasztott és elnéztem az időt.
- Nem gond. Na, készen állsz?
- Sosem fogok, de vágjunk bele - mondtam végül, majd Sirius egy ócska szekrényhez lépett és kinyitotta az ajtaját, mire rögtön egy vicsorgó vérfarkas lépett ki belőle. Egy pillanatig lefagytam, de aztán megpróbáltam erőt venni magamon és azon kezdtem agyalni hogy vajon mitől lenne vicces ez a dög. Ám mire kitaláltam, addigra átváltozott és most ott lógott az apám egy kötélen előttem. A pálcám elgurult, én pedig teljesen leblokkoltam. Sirius ekkor elém lépett és most az ő legnagyobb félelmét láttam, de csak éppen egy pillanatra, mivel gyorsan eltüntette. Egy vérbe fagyott testet láttam csupán, de az illető arcát nem néztem meg.
- Jól vagy?
- Nem.
- Van egy kis nyugtató teám, mindjárt hozok rendben? - kérdezi, én pedig bólintok és pár pillanat múlva már nyomja is a kezembe a csészét.
- Köszönöm.
- Szívesen.
- Az ki volt, aki ott feküdt az előbb? - kérdezem a teámat szürcsölgetve.
- Te.
- Tessék? - néztem rá tágra nyílt szemekkel - Neked a legnagyobb félelmed az, hogy én meghalok?
- Miért lepődsz meg ezen?
- Csak...mert...mindegy, nem érdekes.
- Na, jobban érzed magad?
- Igen.
- Láttam, amikor a vérfarkasnál gondolkoztál és ez jó. Ha sikerülne még az előtt eltalálnod a bűbájjal, hogy átváltozna, akkor már nyert ügyed van. Egyenlőre erre koncentrálj és ha ez már menni fog, megyünk tovább.
- Rendben. Engedd ki! - mondtam határozottan, ő pedig teljesítette a kérésemet.
Még kétszer neki kellett futnom a dolognak, hogy sikerüljön és végül megvalósult, most pedig itt áll előttem egy vérszomjas vérfarkas, aki vonyítani akar, helyette azonban kiscica hangon nyávog, ezért akaratlanul is nevetni kezdek rajta, Siriusszal együtt.
- Ha ezt Remus megtudja, neked véged!
- Ne mondd el neki!
- Nyugi, nem fogom, de ez jó volt. Eszembe sem jutna.
- Köszönöm, hogy segítettél. Már ez is óriási dolog tőlem - mondom elhalványuló mosollyal, a tekintetünk pedig összekapcsolódik és lassan közelebb jön hozzám.
- Ne köszönd, még nincs vége.
- Tudom, de ... - eközben a kezeit, a csípőmre csúsztatta és ködös tekintettel nézett továbbra is - Sirius, mit csinálsz?
- Fogalmam sincs - feleli, közben pedig egyre közelebb hajol, hogy megcsókoljon. Egy pillanatra hozzáér az ajka az enyémhez, aztán itt megáll, majd bezárja a távolságot kettőnk közt és ízlelgetni kezdi az ajkaimat. Annyira óvatos és érzéki volt, hogy teljesen levett vele a lábamról és azon sem lepődnék meg, ha erre az időre emlékezet kiesésem lenne. Azután egyre szenvedélyesebben követeltük egymás ajkait, közben pedig egész testemben reszkettem, ahogy hozzám ér és simogat. Ekkor hirtelen észbe kapok, majd elhúzódok tőle.
- Miért csináltad ezt?
- Mert szeretlek.
- Hazugság! Ó, tudom már! Biztos nem volt más a közelben, ugye?
- Emi, kérlek! Ezerszer megbántam már!
- Az lehet, viszont engem összetörtél, megaláztál és ezt sosem bocsájtom meg! Van fogalmad róla, mit éreztem? Sőt, csak hogy még rosszabbul érezd magad, már terhes voltam, mikor utoljára lefeküdtem veled!
- Én nem tudtam...
- Hát most már tudod! Szerettelek, talán az életemnél is jobban, de ez már nem működne kettőnk közt tovább! Más ember lettem, erősebb, magabiztosabb és megfontoltabb mindezt pedig neked köszönhetem, akárcsak a ma esti teljesítményemet. Míg élek hálás leszek neked azért, amiért segítesz, de többet ne várj.
- Rendben, felfogtam. Holnap azért jössz?
- Igen. Most viszont mennem kell. Jó éjt!
- Neked is.

Másnap reggel pokoli fejfájással ébredtem, így gyorsan átmentem az irodámba és gyorsan magamhoz vettem, egy fájdalomcsillapítós fiolát. Nagy nehezen összekapartam magam, majd reggelizni indultam, mikor is az alagsori folyosók egyikénél hangokat vélek hallani, így gyorsan odarohanok. Megdöbbentett amit láttam, mivel egy rózsaszín hajú hugrabugos lány ellen támadott három mardekáros és a kis hölgy hősiesen állta a sarat.
- Elég! Smith! Bayer! Ruttenford! Ma délután büntetőmunka, mind a hármójuknak.
- De Beauvoir professzor, ez a hugrabugos...
- Nem érdekel, húsz pontot vonok le fejenként, mivel megszegték a házirendet! Tilos a folyosón varázsolni! Remélem érthető voltam? - néztem rájuk mérgesen, majd mind a hárman elindultak, így a lányhoz fordultam - Jól vagy?
- Igen, professzor.
- Még is mi történt? - kérdeztem, miközben elindultunk a nagyterem felé reggelizni.
- Csak a szokásos. Nekem estek, mert félvér vagyok és metamorf mágus.
- Ezért?
- Igen, tanárnő.
- Figyelj, ez nem fog többé előfordulni, erről gondoskodni fogok.
- Jó lenne...
- Jó reggelt hölgyeim! - hallottam meg a hangot, melytől a hideg futkos a hátamon.
- Neked is Sirius.
- Szia! - köszönt a lány is én meg elkerekedett szemekkel néztem rá, hogy tegezi az egyik tanárát, de Sirius rögtön magyarázni kezdett.
- Unokahúgom. Emlékszel még Narcisszára?
- Hogyne - felelem undorral, mire mindketten nevetni kezdenek.
- Szóval az ő nővérének, Andromedának a lánya.
- Ó, el is felejtettem, hogy a te családod milyen népes.
- Az lehet, de mi ketten Dorával a jobbik fajtából származunk.
- Ő biztosan, de hogy te...
- Ne már, Emi! Hiszen ismersz.
- Épp ezért mondtam.
- Beszélhetek én egy mardekárosnak - legyint - Amúgy hogy hogy ti együtt? - néz rám és Dorára felváltva.
- Az alagsorban párbajozott három mardekárossal egyedül, én meg épp arra jártam.
- Na ez igen! Büszke vagyok rád Dora, nem hiába vagyunk rokonok...
- Most komolyan a saját fényezésedet kell hallgatnom kora reggel? - rivallok rá Siriusra.
- Nagyon harapós kedvedben vagy ma. Talán baj van?
- Ha lenne sem kötném az orrodra - mondtam flegmán, majd elköszöntem Dorától és elindultam a tanári asztalhoz, hogy magamba borítsak egy liter kávét minimum.
Épp a második lekváros pirítósomat majszolom, mikor Sirius oda ül mellém, én pedig csak sóhajtozok, hogy ezt nem hiszem el.
- Nem lehetne kérvényezni, hogy változtassák meg az ülésrendet a tanári asztalnál? - kérdezem szem forgatva.
- Ülök Remus mellé ha akarod...
- Mellőled szeretnék elkerülni a lehető legmesszebbre!
- Vagy úgy! - játssza meg a hülyét, majd odahajol a fülemhez - Tegnap este nem nagyon tiltakoztál a közelségem miatt.
- Megbeszéltük nem?
- Arra gondolsz amiket összehazudtál? Például, hogy nem kellek neked?
- Az nem volt hazugság.
- Jó, ha nem volt az, mond a szemembe, hogy már nincs szükséged rám - mondta határozottan és fogvatartott a tekintetével.
- Muszáj ezt épp itt megbeszélnünk?
- Igazad van - feleli, majd mosolyogva elfordul, és csendben enni kezd.


Sirius Black

Hiába vagyok őszinte vele, hiába mutatok felé bármit is, nem hisz nekem, pedig tudom, hogy még mindig szeret, érzem. Ahogy visszacsókolt, ahogy reszket a karjaimban, ez mind engem igazol, de akkor miért utasít el még mindig? Az oké, hogy eléggé szemétül viselkedtem vele, de könyörgöm, azóta eltelt tíz év! Miközben itt ülök mellette és unottan eszem a reggelimet, azon kezdek gondolkozni, mit tehetnék, hogy higgyen nekem, hiszen már nincs semmi ami közénk álljon, ezért hirtelen az jut eszembe, hogy mi lenne ha azt játszanám, hogy feladom és nem érdekel. Hátha akkor majd rosszul esik neki, és ő fogja keresni a társaságomat, viszont ebben van némi rizikó, mondjuk, hogy még jobban eltávolodik tőlem, már ha ez lehetséges. Kell nekem és nem érdekel mi az ára, visszaszerzem, még akkor is ha már nem olyan mint régen volt.

Este hat óra van és pillanatokon belül belép azon az ajtón, hogy tovább gyakoroljunk. Mondtam én, már itt is van, így hát, közömbös stílust felvenni!
- Nyitva van.
- Jó estét! - köszönt.
- Neked is. Na, belevágsz? - kérdezem rá sem nézve.
- Igen - feleli, mire én a szekrényhez lépek és kiengedem onnan a félelmeit. Ahogy meglátja a vérfarkast, nem dermed le rögtön, hanem azonnal cselekszik és a mumusa már nyávog is. Elfordulok, hogy ne lássa a vigyoromat, mert innentől kezdve mindig Remus fog az eszembe jutni és várni fogom a vékony cicahangot a pofájából, mikor a Holdra akar vonyítani.
- Remek. Látom ez már megy. Mehetünk tovább.
- Nem biztos, hogy fel vagyok rá készülve.
- Akarsz uralkodni a félelmeiden, vagy sem?
- Most mi bajod van?
- Semmi, miért?
- Bunkó a stílusod.
- Mindenkinek lehet rossz napja - felelem, kissé flegmán és látom hogy nem tetszik neki - De most ne velem foglalkozz, hanem amiért jöttél.
- Jó. Engedd ki! - vált ő is kicsit morcosabb hangnemre, vagyis ez bejött, eddig.

Na itt már gondok voltak, mivel Em, képtelen volt bármit is csinálni, mikor meglátta az apját, csak állt előtte, kezeit a szája elé tette és láttam, hogy mindjárt sír, aztán még rosszabbá változott át a mumus. A kislánya feküdt előtte holtan. Ezt már én sem bírtam nézni, így gyorsan eltüntettem a mumust, majd felé indultam, lassan, ám meglepetésemre ő borult a nyakamba és úgy szorított, azt hittem megfulladok. Gyengéden a hátát simogattam, hátha sikerül megnyugtatnom.
- Ne sírj, ez csak egy mumus volt. Ilyen sosem fog megtörténni, ezt én ígérem meg neked.
- Te meg az ígéreteid...
- Na ezt most fejezd be! Ha nem tűnt volna fel, épp próbállak megnyugtatni, mivel úgy rohantál a karjaimba védelemért, mint egy őrült, erre elkezdesz velem szívózni? Tudod mit? Em, jó lenne ha rendet tennél a fejedben és kitalálnád végre, hogy mit is akarsz, mert az egy dolog, hogy megváltoztál, de hogy dönteni még mindig nem tudsz normálisan, az is biztos! - mondtam dühösen, mivel most mocskosul berágatott, ezután pedig elindultam az irodámba és jól be is vágtam az ajtót magam mögött.
Pár perc múlva azonban Emily benyit az irodámba, bűnbánó arcot vágva, én pedig határán vagyok annak, hogy megsajnáljam, de nem teszem, mert a tervem az, hogy amíg tudok közömbös maradok.
- Ne haragudj - mondja - Igazad van, sajnálom.
- Jó, mindegy - felelem rá sem nézve.
- Sirius tényleg sajnálom! - mondja és egyik kezével végig simít az arcomon, én meg annyira utálom, hogy ennyivel már manipulálni tud.
- Felejtsd el - válaszolom, kedvesebb hangnemben és meglepődök, de nagyon, mert most épp megcsókol, olyan szenvedéllyel, hogy alig tudom követni. Kezeim akaratlanul is vándorútra kelnek a testén és most nem ellenkezik, sőt, viszonozza.
Pár pillanat múlva ott tartunk, hogy az ingem gombjai, az előbb itt röpködtek a levegőben, mivel volt szíves széttépni, amit persze nem bánok, sőt. Mégis attól félek, hogy mi van ha most meggondolja magát és megint itt hagy. Nem, azt már nem teheti meg, mert már elkésett azzal, hogy időben leálljon, így én is kezdem kihámozni őt a ruhájából, ám ekkor alig hallhatóan megszólal.
- Szeretlek - én meg elmosolyodok, mert erre vártam, ezt akartam már mióta hallani és érezni újra.
- Én is szeretlek, sőt imádlak - suttogom a szájába és ő is mosolyog. Ám ekkor hangos kopogást hallok a tanterem ajtaján odalentről és úgy tűnik, a hívatlan vendég önkiszolgáló módon, épp az iroda felé tart. Bánatomra Emi gyorsan visszaküzdi a ruháját, én pedig összehúzom magamon a taláromat és ekkor ki lép be? Na, ki? Hát a mi jó öreg Frics barátunk, hogy húzná a macskáját a ...
- Jó estét professzorok, elnézést a zavarásért, de épp önt keresem tanárnő - Adok én neked olyan zavarást...
- Miben segíthetek?
- A diákok, akiket mondott, nem jelentek meg ma a büntetőmunkájukon, gondoltam szólok - ecseteli, miközben tovább morgok magamban - Hogy a ragya egyen meg, van pofád ez miatt megzavarni?
- Rendben. Máris intézkedek.
- Köszönöm. Engedelmükkel - köszönt el végre ez a híg agyú barom, én pedig amint becsukta az ajtót, újra nekiestem Emilynek.
- Várj, nekem most el kell...mennem. Hív a kötelesség.
- Majd mész - morogtam a nyakába.
- Kérlek... - tolt el magától, erőtlenül.
- Utána visszajössz?
- Nem. Inkább elmegyek lefeküdni, mert holnap korán kelek és megígértem Daniellenek, hogy leviszem Roxmortsba. Ne haragudj.
- Dehogy haragszok - mondom, közben pedig magamban, épp Frics kinyírását tervezgetem.
- Akkor jó. Most megyek, jó éjt.
- Neked is - válaszolom, majd nézem, ahogy az ajtó felé sétál, de ott megáll és egy gyengéd csókért még mosolyogva visszarohan. Na ezért imádom őt annyira, többek közt.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.