efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


11. fejezet Tíz éve már annak, hogy elhagytam a Roxfortot, de büszkén jelenthetem ki, hogy a tanári diplomám ott díszíti a vitrint a nappaliban és megannyi bájitalt találtunk fel Belbyvel, köztük is talán a legfontosabbat, amin igaz, hogy vagy öt évig kísérleteztünk, de mára végre kijelenthetem, hogy a Farkasölőfű-főzet tökéletes. Vagyis, amiről mindig is álmodtam, az, hogy ezzel megannyi emberen segíthetek, akiket vérfarkas harapott meg, mint apámat, végre valahára tökéletes. Most már csak arra várunk, hogy hivatalosan is teszteljék és szabadalmaztassák.
Mióta Regulus nincs köztünk, már nem véd minket Fidelius-bűbáj, mivel a halálával együtt, maga a védelem is megszűnt és Perselus hiába ajánlgatta, hogy majd ő végrehajtja, én nem mentem bele, mert nem kell több haláleset, így csak szimpla megtévesztő és riasztóbűbájokkal vagyunk körülvéve, ami eddig tökéletesnek bizonyult. Most is éppen őt és Ameliet várjuk vacsira és végre eljutottam arra a szintre is a főzés terén, hogy kijelenthetem, ehető kajákat főzök. Természetesen Perselus anyukája, Elien, aki nem mellesleg ugye a nagynéném, szakácskönyveiből lestem el egy-két receptet és tippet.
- Danielle! Segíts kérlek, a keresztapádék mindjárt itt vannak és a nappaliban akkora kupi van...- sápítozok a lányomnak az emeletre.
- Jó, mindjárt, na!
- Ne akard, hogy felmenjek! Ne mondjam még egyszer!
- Aaaajjjj, jól van már! - nyávog vissza, majd végre lejön és rendet rak - Te nem segítesz?
- Nem, mivel az ott mind a te motyód és ha nem látnád, épp főzök!
- Dirigálni azt tudsz...- dörmögi az orra alatt, de ráfázott, mert hallottam.
- Nem dirigálok, csak jó lenne ha megtanulnál végre rendet tartani legalább magad körül és egyébként is kértelek - magyarázok neki, mikor megszólal a csengő.
- Nyitooom! - rohan Danielle az ajtóhoz, majd hallom ahogy Perselus nyög egyet, mikor a lányom a nyakába ugrik, hát igen, egy tíz évesnek már van súlya.
- Sziasztok, gyertek csak, mindjárt kész vagyok - csacsogom.
- Segítsek valamit? - kérdezi Amelie.
- Nem, nem kell köszi. Inkább meséljetek, mi újság?
- Hát, az a helyzet, hogy van itt neked valami - vette át a szót Perselus - A napokban megkeresett engem Dumbledore és felőled érdeklődött.
- Mit mondtál neki?
- Semmit, de utána járt és megtudta, hogy tanári diplomád van, így megkért, hogy ezt juttassam el hozzád. Esküszöm nem mondtam neki, hogy tudom hol vagy, ne nézz így! Az öreg átlát mindenkin, te is tudod!
- Jó, na ide vele! - kapom ki a levelet Perselus kezéből és hangosan olvasni kezdtem. Ms de Beauvoir! Mivel hallottam, hogy megszerezte a tanári diplomáját, melyhez ezúton is szeretnék
gratulálni, illetve meg is ragadnám az alkalmat, hogy felajánljak önnek egy
tanári állást a Roxfortban. Természetesen bájital oktatásról lenne szó, mivel a mi
drága Lumpsluck professzorunk nyugdíjba vonul és nagy szükségünk lenne egy
kiváló tanerőre, én pedig önre gondoltam. Ezzel egyetemben, ön lenne az egykori
háza vezetője is. Remélem élni fog a lehetőséggel és kérem önt, amint tud jelezzen
nekem, hogy elvállalná-e. Természetesen nem feledkeztem meg arról, hogy önnek
van egy gyermeke is, így ha esetleg nem tudná elhelyezni sehová, míg kegyed tanít,
őt is szívesen elszállásoljuk itt az iskolában. Várom válaszát, mélységes tisztelettel,
Albus Dumbledore
- Édes Merlinem! - kiáltottam fel.
- Na? Elvállalod? - kérdezte Perselus.
- Micsoda? Még szép! Már is válaszolok neki! - ragadtam rögtön tollat, pergament, majd megírtam az igazgatónak, hogy számíthat rám és rögtön el is küldtem a baglyommal, aztán tálalni kezdtem az ebédet.
- Úgy tudom, Remus Lupin most a mágiatörténet tanár a Roxfortban - mondta Perselus.
- Hát kollégák leszünk...
- Emi?
- Igen?
- Sirius Black tartja a sötét varázslatok kivédése órákat, igaz ő auror, de Dumbledore épp ezért kérte fel...
- Na neeeee!
- De, ez egészen biztos. Lily Evans, vagyis már Potter a szerencsétlen, szóval ő mondta.
- Ó, hogy a fene enné meg...
- Anya? Az a Sirius a rokonom? - kotyog bele a lányom.
- Öhm, csak névrokon kicsim - hazudtam neki.
- De ez miatt azért elvállalod ugye? - érdeklődött Per.
- Micsoda? Persze hogy vállalom, én nem félek attól az embertől! Ne viccelj, ez egy óriási lehetőség! - áradoztam - Viszont nagyon szurkoljatok, mert a napokban végre lehet hogy szabadalmaztatják a Farkasölőfű-főzetet.
- Tényleg? Gratulálok! - ölelt meg Amelie - Viszont, neked kell egy ruha és Daniellenek is, nem de?
- Megtennéd?
- Ha ma nekiállok, holnap estére kész lesz. Van valami különleges kérésed?
- Illő legyen, egy tanárhoz - nevettem fel - Daniellé pedig egy hercegnőhöz.
- És az se baj ha kicsit kiesnek a szemei utánad nem igaz? - kacsintott rám Amelie.
- Tudod mit? Legyen! Remélem megeszi majd a penész!
- Te jó ég! Ti nők szörnyűek vagytok! - csóválta nevetve a fejét Perselus. Miután Dumbledorerral levélben mindent egyeztettünk, Daniellel összepakoltuk az összes holminkat és szeptember elsején már készen álltunk, hogy a Roxforban éljünk ezek után. Mivel az aznapi készülődés kicsit hosszúra sikeredett, így gyönyörűen lekéstük a Roxfort expresszt, ezért kénytelenek voltunk elhoppanálni megannyi lekicsinyített csomaggal Roxmortsba, amit csak szakaszonként tudtunk megtenni, mert hiába voltak összezsugorítva a dolgaink, mocskos nehezek voltak. Majd bementünk a Roxfort birtokra és elsétáltunk a kastélyig, ahol Merlinnek hála, épp összetalálkoztam Friccsel és megkértem, hogy engedjen be minket a szobájába, hogy átöltözhessünk a lányommal.
Roppant komoly késésben voltunk, mivel a gólyák beosztása már elkezdődött, mi meg még egymás cipzárjával vergődtünk. Aztán nagy nehezen kifésültem a hajamat, megigazítottam mindent, magamon is meg a lányomon is és remegő lábakkal, apróra zsugorodott gyomorral, elindultunk a nagyterem felé. Az ajtó nyitva, így Dumbledore rögtön észre is vett, majd szélesen mosolyogva konferált fel.
- Kedves diákok és tisztelt tanárok, mint azt tudjátok, Lumpsluck professzor, a tavalyi tanév végen, nyugdíjba vonult. Én azonban nem voltam tétlen, így bátorkodtam a Roxfortba csábítani egy kiváló bájital szakértőt és tanárt, aki nem mellesleg a mardekár ház vezetését is elvállalta. Nem szaporítom tovább a szót, köszöntsétek sok szeretettel, leendő bájital professzor asszonyunkat, Ms Emily de Beauvoirt.
Nagy levegő, széles műmosoly, ahogy beléptünk a lányommal a nagyterembe. Minden szempár minket figyelt és természetesen komoly tapsot is kaptunk. Odasúgtam Daniellenek, hogy üljön le a mardekárosok asztalához, mivel ott volt számára egy üres ülőhely, én pedig Dumbledorehoz léptem, aki kezet csókolt, majd a tanári asztal felé indultam és megláttam őt. Engem nézett leesett állal és kikerekedett szemekkel, bennem pedig újra felizzott a harag, de nem tehettem mást, oda sétáltam, majd az egyetlen üresen álló székhez léptem, mégpedig ami Remus és Sirius között volt.
Remus szélesen mosolyogva ölelt meg és rögtön beszélgetni kezdtünk.
- Hát, Merlin hozott újra itthon.
- Köszi! Végül, csak kollégák lettünk.
- Igen és megmondom őszintén, hogy itt senkinek nem volt róla fogalma, hogy ki jön Horatius helyére, de örülök neked.
- Én is csak nem rég tudtam meg, de nem bánom.
- Emi? Ki az a kislány akivel jöttél? Már ha nem vagyok indiszkrét...
- Ő a lányom, Danielle - és hallottam ahogy mellettem Sirius kezéből kiesik az evőeszköz.
- Nagyon hasonlít rád. Hány éves?
- Tíz és hidd el csak külsőre olyan mint én, de a jelleme... Ne tudd meg!
- Olyan mint az apja?
- Igen - hajtom le a fejemet - Majd vacsi után bemutatom neked, ha nem baj.
- Épp kérni akartam - mosolygott.
- Jaj, Remus, majd beszélnünk kell valami fontosról, jó hírem van számodra, de nem itt.
- Rendben, mondjuk vacsi után?
- Inkább ha lefektettem Daniellet. Jó úgy?
- Persze.
Ezután nem esett több szó köztünk, majd a lányomat kezdtem figyelni, aki lelkesen vigyorgott felém. A vacsora, akár csak tíz évvel ezelőtt is, isteni volt és maga a tudat, hogy újra itt vagyok a Roxfortban, akkora örömmel töltött el, hogy boldogabb nem is lehetnék ebben a pillanatban. Miután ettünk, ittunk és a tanmenetemet is megkaptam, mutattam a lányomnak, hogy jöjjön oda hozzám, aki szinte rohant.
- Na mi a helyzet, csibe? - kérdeztem tőle nevetve.
- Jaj, anya! Itt olyan finom volt minden, nem azért, te is jól főzöl, de az itteni koszthoz képest van még mit fejlődnöd.
- Kösz.
- Láttad a plafont? Mint a csillagos égbolt és ahogy a gyertyák is lebegtek, meg az a Véres Báró...
- Levegőt is veszel? - csóváltam a fejem nevetve, a lányom lelkesedésén - Gyere, bemutatlak valakinek - Ragadtam meg a kezét, majd Remushoz fordultam, aki épp Siriusszal beszélgetett. - Elnézést, a zavarásért! - mondtam, kissé feszélyezve - Remus, akkor ha van egy perced, szeretném bemutatni a lányomat, Daniellet. Kicsim, ő itt Remus Lupin professzor, anya régi iskolatársa.
- Szia, Lupin professzor - köszön a lányom, Remus pedig elmosolyodik.
- Nagyon örülök, Danielle! Szólíts nyugodtan Remusnak, rendben?
- Oké.
- Nos, akkor majd később beszélünk - mondtam, majd sarkon fordultunk és egy lépést tettünk csak, mikor Sirius megszólalt.
- Nekem be sem mutatod? - a hangjától szinte megborzongtam és becsuktam a szemem, majd felé fordultunk.
- Kicsim, ő itt Sirius Black professzor, szintén régi iskolatársam - néztem nyomatékosan a szemébe - Sirius, ő itt a lányom Danielle.
- Nagyon örvendek, szép hölgy - nyújt kezet a lányom felé, majd csókot lehel rá.
- Én is professzor úr.
- Maradjunk a tegezésnél, rendben?
- Jó, végül is ha már a névrokonom vagy...
- Névrokonod? - néz kérdőn Daniellere, majd rám.
- Igen, mert Danielle Black, a lányom teljes neve, de most ha nem haragszol...- sürgettem meg magunkat és gyorsan elrángattam Daniellet is, a hálókörletünk felé, még mielőtt bármit is kérdezne Sirius. Miután lefektettem Daniellet, mondta neki, hogy rövid időre el kell mennem, de sietek vissza és már indultam is Remushoz. Miközben keresztül sétáltam, a kastélyon, majdnem minden festményt megnéztem újra, mosolyogva, vagy épp végig simítottam a lépcsőkorlátokon, lovagi páncélokon, csupán azért, hogy elhiggyem, ez a valóság. Mikor megérkeztem Remus irodájához, bekopogtam és hallottam ahogy kiszól, nyitva van.
- Jó estét! - köszöntem.
- Neked is.
- Ígérem, nem tartalak fel sokáig.
- Ugyan, Emi, tudod hogy én éjszakai állat vagyok.
- Hülye! Voltaképpen épp erről akartam veled beszélni, ugyanis, kedves segítőmmel, kifejlesztettünk egy főzetet, azoknak, akiket vérfarkas harapott meg, vagyis neked is. A lényege annyi, hogy az átváltozás ugyan végbe megy, viszont az emberi tudat végig megmarad. Érdekel a dolog?
- Emily...- néz rám hitetlenkedő tekintettel - Ez csodálatos! Persze, hogy érdekel!
- Helyes. Viszont várni kell amíg szabadalmaztatják, ami már csak pár nap elvileg, de utána minden hónapban megfőzöm neked a bájitalt, ha szeretnéd.
- Igen, szeretném! Ó, te nő, tudod mennyit jelet ez nekem? - teszi fel a kérdést ragyogó arccal.
- Sejtem. Viszont akkor én most mennék is, csak ezt akartam.
- Nagyon hálás vagyok érte és köszönöm.
- Ne viccelj, ez a legkevesebb, azok után amit tettem.
- Már rég el is felejtettem.
- Én nem és nagyon sajnálom.
- Felejtsd el, viszont kérdeznék valamit.
- Igen?
- Sirius az apja Daniellenek ugye?
- Remus...
- A szemei, ugyan olyan kékek, Emi ne tagadd.
- Kérlek, ne mondd el neki!
- Nem az én dolgom ezt közölni vele, de akármit is tett, vagy mondott, joga van tudni.
- Neki semmihez nincs joga, ami velünk kapcsolatos. Kollégák vagyunk csupán és nem több - feleltem, kissé indulatosan Tudod te, hogy miket vágott a fejemhez? Vagy nem mesélte esetleg, hogy milyen csodásan megalázott az utolsó napomon a Roxfortban? - és az említett, ekkor lépett be az ajtón.
- Elnézést, nem tudtam, hogy társaságod, van - szólt Sirius.
- Már úgyis épp menni készültem. Akkor jó éjszakát - köszöntem el és rá sem nézve viharzottam ki Remus irodájából. Úton a hálókörletem felé, a feltörő emlékek hatására, eleredtek a könnyeim és nekidőltem a falnak. Minő véletlen, hogy épp amellett a terem mellett álltam meg ahol legutoljára sikerült porig aláznia, majd valami felfoghatatlan dolog vezérelte a kezemet és benyitottam a helyiségbe. Újra magam előtt láttam a képeket, ahogy megcsókol, majd pedig egymásnak esünk, ekkor leguggoltam a fal tövébe és rám tört a sírás - Miért fáj még ennyire, ennyi idő után is? - dühöngtem magamban.
Nem sokkal később azonban, erőt vettem magamon és kisétáltam onnan, ám ahogy nyílt az ajtó, Sirius állt előttem, én pedig igyekeztem sebtében eltüntetni a könnyeimet.
- Sírtál?
- Semmi közöd hozzá.
- Gyűlölsz, igaz?
- Miért, szerinted nincs rá okom?
- Beszéljünk.
- Nem, kérlek engedj ki.
- Emi..
- Ne, merj hozzám érni!
- Jó, nem fogok, de kérlek hagy mondjam el ...
- Nem érdekel, érted? Semmi nem érdekel, amit mondani akarsz! Most pedig engedj légyszíves, mert Danielle már vár! - förmedtem rá, majd félre állt, én pedig elrohantam a szobámba.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.