efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ellentétek vonzásában Szerző: LilyZs
[Vélemények - 12] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


10. fejezet

Jól kezdődik az iskola a tavaszi szünet után, hiszen megint a gyengélkedőn ébredek, de most Regulus az első akit megpillantok magam mellett.
- Szia, Emi cica.
- Szia.
- Hogy vagy?
- Voltam már jobban is.
- Mondtam, hogy ne ordibálj. Egyébként a bátyám most ment el és mocskosul aggódott.
- Nem tud meghatni.
- Hát, minden esetre én még nem igazán láttam eddigi életem során könnyeket a bátyám szemében.
- Legalább eljutottak hozzá a szavaim.
- És darabokra is szaggatták.
- Mikor engednek ki?
- Szerintem már ma este.
- Alszol velem?
- Szeretnéd?
- Mindennél jobban.

Mivel Madam Pomfrey számára egyértelművé vált a terhességem, így rögvest értesítette az igazgatót is, aki ugyan csak halványan mosolygott a hír hallatán, majd engedélyt adott rá, hogy a többiektől külön időpontban tegyem le a vizsgáimat. Ezért hát gőzerővel nekifogtam a tanulásnak és mivel ez nálam azt jelentette, hogy órák után könyvtár, majd hálókörlet, ja és persze az étkezések, de semmi szórakozás, csak a magolás ezerrel. Regulus is sokat tanul, így örülök ha vasárnaponként találkozunk pár mondta erejéig. Az egyetlen ember akivel többet kommunikálok, az Perselus, de valahogy nem is bánom.
A pocakom is egyre jobban gömbölyödött, így kénytelen voltam ruhatárat cserélni és laza ruhákba járkálni, hiszen a negyedik hónapban jártam már. Különleges engedéllyel mentem el vizsgálatokra a Mungóba és mindig jó híreket kaptam, miszerint a kisbabám szépen fejlődik, egészséges. Ez elég erőt adott ahhoz, hogy a lehető legjobban teljesítsek a tanulásban, az órákon és kizárjak minden fájó tényezőt az életemben.

Május közepe van és elérkezett a vizsgaidőszak, amire úgy érzem, kellően felkészültem, mindenből. Először bűbájtanból tettem vizsgát, ami szerintem elég jól sikerült, mivel a gyakorlatin Flitwick professzor elámult a teljesítményemtől és a pergamenem is tele volt írva. Aztán az átváltozástan következett és ez bizony már nem volt olyan hű de egyszerű, főleg mikor McGalagony azt a feladatot adta nekem, hogy egy csészéből varázsoljak kanárit, abból pedig egy kákalagot, majd visszafelé is hajtsam végre a varázslatot. Második próbálkozásra sikerült is, így csak remélni tudtam, hogy nem kapok rossz osztályzatot. A mágia történetem, hála Remus év eleji különóráinak, szintén egész jó lett. A bájitaltan, ha mondhatom nagyképűen, szinte kisujjból kiráztam, a sötét varázslatok kivédésével viszont voltak gondjaim, de talán nem lett olyan szörnyű. Legutoljára a gyógynövénytan vizsga maradt, amiből mindig is jó voltam, tehát emiatt sem kell aggódnom azt hiszem. Mindegy, túl vagyok rajtuk, így most már tervezhetem a bujkálásomat.
A vizsgák után még egy hónapig a Roxfortban kell maradnia a diákoknak, akik ezt bulizással és szórakozással tölthették el, én viszont engedélyt kértem az igazgatótól a mielőbbi távozásra, a gyermekemre való tekintettel és ezt meg is kaptam, úgyhogy, most épp csomagolok.

Mikor elpakoltam mindenemet, még vettem a bátorságot, hogy körbe járjam a kastélyt még egyszer, utoljára. Volt ahol megkönnyeztem és volt olyan helyszín is ahol nevetőgörcsöt kaptam, az emlékek miatt. Például a tónál, mikor Siriusszal állati alakunkban fogócskáztunk és felmásztam egy fára. Most épp ez előtt a fa előtt állok és úgy nézek fel rá, fátyolos tekintettel, hogy ezt a helyet már soha többé nem látom viszont és nem élhetem újra ezeket az emlékeket. Fáj hogy vége mindennek és hogy elmegyek innen, szívbe markolóan rossz érzés itt hagyni a második otthonomat, de mennem kell. Ezért elindulok és felkeresem azt a pár embert, akiktől el akarok búcsúzni, mert valószínű soha nem találkozok már velük ezek után, egyedül csak Regulusszal és Perselusszal.
Siriust kihagytam a búcsúzásból, mert úgy éreztem, hogyha kimondom azt, hogy viszlát, elsírom magam és azt nem akartam, ezért inkább a csomagjaimért indultam a szobámba. Odabent még elköszöntem Narcisszától, majd elindultam az előcsarnokba, de félúton egy kéz befogta a számat és behúzott egy üres terembe, majd mikor szembefordult velem, láttam, hogy az illető nem más mint Sirius.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem.
- Hallottam, hogy elmész és el akartam köszönni, habár te vígan meglettél volna a búcsúm nélkül is, nem? - kérdezte, majd megsimította az arcomat.
- Sirius, én...
- Ne mondj semmit, csak egy csók és már itt se vagyok - suttogta szinte a számba, én pedig becsuktam a szemem, erre ő megszüntette a távolságot kettőnk közt. Gyengéd volt, mint mindig és ezzel felébresztette bennem az összes vágyat, amit ezidáig elnyomtam magamban iránta. Kis idő múlva, zihálva távolodott el tőlem, de én nem hagytam és a tarkójánál fogva húztam vissza, hogy most én csókoljam meg. Karjaimat átfontam a nyakán, ő pedig úgy ölelte a derekamat, mint ha sosem akarna elengedni. Egyre szenvedélyesebben követeltük egymás ajkait, aztán felkapott és a falhoz támasztott, majd felhajtotta a szoknyámat és ott helyben egymáséi lettünk.
Annyira boldog voltam, akkor és ott, hogy újra ennyire közel érezhettem őt magamhoz, még akkor is, ha nem is tartott sokáig a dolog, mert most csak az számított, hogy szeretem és megint velem van.
- Szeretlek - támasztottam a homlokomat az övéhez, közben pedig kapkodtam a levegőt és még mindig a falnak támasztott, miközben a lábaim a dereka köré fonódtak, de ő egyszerűen lelökte magáról, majd hűvösen így szólt.
- Az a te bajod.
- Mi?
- Szerinted ennyitől megváltozik rólad a véleményem? Nem Emily, csupán a mai csajom lemondta a találkánkat, te pedig pont kapóra jöttél - felelte, majdnem hogy lenézően, miközben öltözködtünk, én meg megfagytam egy pillanatra, majd ahogy kisétált a teremből, utána rohantam és üvöltöttem, kivont pálcával.
- Te utolsó, mocskos, szemétláda!
- Parancsolsz? - kérdezte unottan.
- Megaláztál! Hogy lehetsz ennyire... - törtek elő a könnyeim és egy kábító átkot küldtem felé, majd még egyet, de nem talált.
- Párbajozni akarsz Emi baba?
- Gyűlöllek! - és tovább szórtam rá az átkaimat sorozatosan, míg az egyik el nem találta és ájultan esett a földre, ekkor összeroskadtam és hisztérikusan bömbölni kezdtem.
- Emily, mi történt? - rohant oda Perselus.
- Megalázott és kihasznált, én meg...én meg...
- Semmi baj, gyere ide - ölelt át - Nyugodj meg! - csitított és közben Regulus is megérkezett, majd odament a bátyjához, felélesztette, aztán hozzám sietett.
- Mi a fene van? - kérdezte.
- Ez a mocskos, rohadt patkány...- mutattam rá.
- Jaj, Emi, ne játszd már a szűzkurvát! - mondta lenézően Sirius, mire ott az iskola közepén akartam átváltozni állati alakomba, hogy minimum átharapjam a torkát, de nem sikerült, mert annyira dühös voltam, hogy nem tudtam koncentrálni.
- Soha többé nem akarlak látni, sem tudni rólad és te sem fogsz soha megtudni rólam semmit! - vágtam hozzá dühösen.
- Gyere Emi, menjünk, jó? - mondta halkan Regulus, majd vissza se nézve csörtettem ki az iskolából és meg sem álltam a Roxforti birtok kapujáig, Regulusszal és Perselusszal együtt. Ott viszont újra elgyengültem és Reg nyakába vetettem magam.
- Na mondd el, mi történt köztetek?
- Az, hogy el akart búcsúzni egy csókkal, de aztán több lett belőle és mikor mondtam neki hogy szeretem, azt válaszolta, hogy az az én bajom és hogy azért történt meg köztünk, mert az aktuális szajhája épp nem ért rá, én pedig kapóra jöttem...
- Basszus, ez durva. Annyira sajnálom, Emi!
- Soha, nem akarom őt többé látni, érted? Soha! Úgyhogy ne szólj neki hol vagyok, se a gyerekről, se semmiről, mert befejeztem vele, egy életre!
- Rendben, csak nyugodj meg és kapaszkodj, indulunk a házba - mosolygott halványan, majd elhoppanáltunk a birtok elől és a következő pillanatban már egy kedves kis falucska utcájában álltunk és egy barátságos ház felé sétáltunk.

Mikor beléptünk a kapuján, az első amit megláttam az előkertben, az a rengeteg virág, ami ugyan gondozatlan volt, de ez nekem nem jelent majd gondot, nagyon fogom szeretni és ápolgatni a növényeket. Ezután a ház következett, ami ugyan nem volt valami nagy, de nekünk bőven elég lesz , hiszen van két hálószobája az emeleten, saját fürdőszobával. A földszinten pedig egy nagy nappali az egyik oldalon, a másikon pedig egy konyha, amiben az étkező is megtalálható. A két helyiség között van a lépcső, ami felvisz az emeletre.
Egyszerűen beleszerettem ebbe a házba, mert nyugalmat árasztott magából és nekem most pont arra volt szükségem. Miután körbe jártuk minden szegletét, Perselus kitárt egy ajtót ami a konyhából nyílt és egy hatalmas bájital főzde kellős közepén álltam. Nem győztem ámuldozni, de főleg azon, hogy szinte mindenféle hozzávaló ott sorakozott a polcokon és mosolyogva öleltem meg Perselust, hogy ennyire figyelmes.
Ezután Regulus felhúzta a Fidelius-bűbájt a ház köré, én pedig könnyes szemekkel csókoltam meg őt, hálám jeléül. Habár már nem kellene bujkálnom a Blackek elől, mivel már nem érdekel Sirius, de Regulus ragaszkodott hozzá, mivel ha megtudják, hogy gyerekem lesz, mielőtt összeházasodnánk, vagy netán kiderülne hogy nem Regulusé, megölnének engem és a lányomat egyaránt, mivel szégyent hoznék a Blackek nevére.
Igen lányom lesz, már kiderítettem a Szent Mungóban, mikor legutoljára ott voltam vizsgálaton és végtelenül örülök neki. Úgy döntöttem, hogy Daniellenek fogom hívni, mert a nagymamámat is így hívták, akit nagyon szerettem, de már sajnos nem él.

Már egy hete itt lakok és nagyon élvezem az önállóságot, habár a főzéssel még meggyűlik a bajom, de azért egyre többször csinálok már ehető ételeket is. Most is épp ebédet készítek, Perselus is itt van és rajtam nevet.
- Hogy van az, hogy a bájitalok megfőzése nem okoz gondot neked, de egy sült csirke kifog rajtad?
- Fogd be, épp koncentrálok! - mordulok rá mosolyogva, de ekkor érek valamit a hasamnál és gyorsan odakapok.
- Hé, mi az? Baj van? Fáj valamid? - jött oda aggódva.
- Nem, csak nem tudom, azt hiszem rúgott.
- Mutasd! - mondta, majd rátette a kezét a hasamra - Szerintem csak képzelted.
- Nem vagyok hülye!
- Én nem is azt mond... Tényleg! Én is éreztem!
- Na? Ki a hülye? - kérdeztem nevetve.

Perselus velem lakott a tanév végéig és rengeteget segített nekem, na meg persze tartotta bennem a lelket, amire nagy szükségem volt. Hamarosan a bizonyítványomat is megkaptam amit készségesen el is hozott nekem és örömmel láttam, hogy csak sötét varázslatok kivédéséből kaptam várakozáson felülit, az összes többiből pedig kiválót, így vettem a bátorságot és levelező tagozaton jelentkeztem a tanárképzőbe, ahova csak fél évente egyszer kellett bejárni, hogy vizsgázzak, olyankor persze mindig Regulusszal mentem, Daniellere pedig, aki már addigra kibújt a pocakomból, Perselus és Amelie vigyázott. A lány természetesen Per barátnője, nagyon szeretik egymást és gyakran vannak nálam vendégségbe, hogy ne érezzem magamat annyira egyedül, mivel Regulus is dolgozik, így ő ritkán van csak itt.
Perselusszal emellett működtetjük a bájital főzdét, ami úgy néz ki, hogy ő veszi fel a különböző rendeléseket és el is készíti, én pedig a hátsó részében kísérletezek, ami elég nehéz néha Danielle mellett, ezért fel kellett venni egy segítőt is a fejlesztésekhez. A bájital főzde így nyilvánossá vált, de nem bánom, mert remekül haladunk és az üzlet virágzik. Damocles Belby, a segítőm pedig kiváló tehetség.
Anyámékról és a Black családról csak annyit tudok, hogy tajtékzottak amikor megtudták, hogy eltűntem, így most keresnek engem, hogy bosszút álljanak rajtam, amiért csorbát szenvedett a híres nevük - Nehogy már olyan nyugodtan éljek nem de? -Viszont, Siriusról nem tudok, nem is akarok tudni semmit, mert még mindig fáj amit velem tett és azok is amiket mondott. Regulus hiába erősködik, hogy felejtsem el a múltat és beszéljek vele, én nem akarok. Persze tudom, hogy ezzel ő csak a bátyja megbocsájtására pályázik, de egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy Siriusszal akár egy szót is váltsak.

***

Több mint hat éve annak hogy bujkálok, Daniellel, aki már meglehetősen kezd hasonlítani az apjára, mármint a természetét illetően, mivel annyira nagyszájú és akaratos, ami persze még párosul az én őszinte jellememmel és ha ezeket összeadjuk, megkapjuk Danielle Blacket.. Néha totálisan kiakaszt, de amikor a legnagyobb szükségem van rá, akkor annyira megértő és kedves, hogy esküszöm, jó néhány felnőttet hajaz olyankor. Mint például most is, mivel anyámék rájöttek valahogy arra, hogy talán Regulus tudhat a hollétünkről, ezért a saját családja kínozta, de nem vallott semmit, végül pedig megölték. Így most itt vagyok összetörten, magamba roskadva és az egyetlen ember aki a legjobban támogat, nem más mint a lányom. Perselus és Amelie is próbálnak segíteni, de nagyon nehéz, mert Regulusszal egy olyan ember hagyott itt engem, aki nem volt a szerelmem, de mégis több volt mint a legjobb barátom. Túlságosan sokat jelentett nekem és képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy nincs többé. A legszörnyűbb az egészben, hogy miattunk halt meg, pedig pont ezt akartam elkerülni, hogy még egy ember halála száradjon a lelkemen, sőt, még a leghőbb vágya sem teljesülhetett Regulusnak mielőtt meghalt, mégpedig, hogy a bátyja megbocsásson neki mindenért. Nagyon hiányzik, el sem tudom mondani, mennyire.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.