efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Inkább az ismeretlen csókot Szerző: Laurena
[Vélemények - 0] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Folytatódik az információáramlás: triádok, tisztavérű családok, ... És egy nagy meglepetés vár Hermionéra ;)


7. Fejezet: Meglepetések

Hermione nem akart Hop-porral érkezni a Grimmauld térre. Csábította a gondolat, de nem, mégsem akaródzott megtenni. Helyette a kertbe rejtett, nyilvános hoppanálási pontot használta. Ellenőrizte, hogy sem varázsló, sem mugli nincs a közelben, majd elsuttogta a szavakat, amelyek elhangzását követően megjelent a ház: – Harry Potter a Grimmauld tér 12-es szám alatt lakik – elmosolyodott, amikor a szomszéd házak közül előkúszott az épület. Hermione, a fogadtatása miatt aggódva, még a szokásosnál is lassabban lépdelt fel a lépcsőfokokon. Amint felért a tetejére, kicsapódott az ajtó és egy igen boldog Luna zárta a karjaiba. – Gyere be, gyere be, annyi mindent kell elmondanunk! – Luna alig vett levegőt a szavai között, miközben a zavart Hermionét bevezette Mrs Black portréja mellett a könyvtárba. Harry ült az egyik karosszékben, s arcán széles vigyor látszódott, mintha csak megnyerte volna a mugli lottót. – Mi! – kiáltotta felpattanva és heves puszik között megölelte. – Nem tudom, hogy csináltad, de örökké szeretni foglak – mondta Harry a még inkább összezavarodott boszorkánynak. – Harry, még nem magyaráztad el Hermionénak, aki úgy néz ki, mintha ligert*, vagy valami hasonló mágikus lényt látott volna – mondta Luna behozva és letéve a teás tálcát. Hermione már nyitotta a száját, hogy kijavítsa a boszorkányt. A ligerek igenis valóságosak… de legalább olyan gyorsan be is csukta. A megjegyzései ma nagy valószínűséggel senkit sem érdekeltek. – Amit Harry a maga megnyerően ügyetlen módján szeretne megosztani, hogy tudjuk, tegnap sikerült megtörnöd egy Bellatrix Lestrange által kibocsátott átkot – tájékoztatta Luna tárgyilagosan, miközben tejet öntött a kávéscsészéből a teásbögrékbe. Hermione elmosolyodott a látványon. Ez volt az a barátnője, akit ismert és szeretett. – Nos, igen, megtörtem – honnan tudtátok? – nézett a lány egyikőjükről a másikra. – Mivel a Minisztériumban is megtört egy átok – mondta Harry hatalmas vigyorral. A szoba egyik árnyékos sarkából mély hangú kuncogás ütötte meg a fülét. – Helló, kicsim. Úgy tűnik, ismét az adósod lettem – mondta egy számára nagyon kedves és ismerős hang. – Sirius!!! – sikoltott fel Hermione, mielőtt a Tekergő karjai közé vetette magát. Sirius szorosan magához szorította a boszorkányt, aki lábait is a férfi csípője köré fonta, s emiatt együtt estek hátra a kanapéra. Hermione olyan szorosan ölelte, ahogy csak tudta, miközben szeméből záporoztak a könnyek. – Mindannyiunknak annyira hiányoztál – mondta a sötét hajú férfinak. Kissé visszahúzódva közelebbről is megszemlélte az arcát. – Jól érzed magad? Akarom mondani, ugye, nem a mennyből vagy máshonnan hívtunk elő? – Semmi ilyesmi, kedvesem. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy a kedves Bella kuzinommal párbajozok, majd pedig hülyének érzem magam, amiért átestem a fátylon; aztán évekkel később felébredek és egy évet sem öregedtem. Testileg! – hangsúlyozta ki. Hermione mindig mondta, hogy ideje lenne felnőnie. – A sok minisztériumi tag pedig ott lármázik körülöttem, és követelik, hogy áruljam el, hogyan jöttem vissza… Átkozottul semmit nem tudtam nekik mondani. Aztán kiválik Percy Weasley, és elmondja, hogy a háború véget ért, nyertünk és mind hősök vagyunk. A következő pillanatban pedig a Szent Mungó felé tartok egy folyamatosan zokogó Harryvel. – Hé – érkezett hátulról a felháborodott válasz. – Sikerült meglepjelek, Hermione? Jól csináltam? – csendült Harry hangja, kissé szánalmat keltően, amiért Hermione sajnálni kezdte. – Igen, jól csináltad, Harry – nyugtatta meg Hermione az idősebb varázsló karjaiból a fiatalabbat. – Nekem is van egy meglepetésem. Felvettek a Mágus Egyesületbe. Sirius diadalmasan felkiáltott és körbeperdült vele. – Hermione, ez fantasztikus! Annyira büszke vagyok rád, kedvesem. Szép munka! Ezt meg kell ünnepelni! – De nem velem – mondta Hermione. – A tegnapi nap kicsit fárasztó volt, azután hazamentem és úgy gondoltam, gyorsan eltávolítom a manóbűbájt a portrékról, de még meg kellett… Szóval Bella vélhetően megnémította őket, mielőtt Szpudlinak sikerült elrejtenie a képeket… – Hmm, Hermione. Ennek így nincs sok értelme és nem értem, mi olyan különleges a Mágus Egyesületben. Még sosem hallottam róla – nézett rájuk kérdő tekintettel Harry. – Ebédeljünk együtt és mindenbe beavathatsz. – Én nem maradhatok – mondta Luna, majd szorosan megölelte Hermionét. – Gratulálok a Mágus Egyesülethez: anya is tagja volt. Most dolgoznom kell, de később találkozunk. – Nyakára tekert egy zöldeskék sálat, amelyet répa alakú brossal tűzött össze, majd a kandalló felé indult.
Szipor boldogan tette ki az asztalra a hideg húsokból és sajtból álló ebédet. Mellé friss kenyeret tálalt az ebédlőben, ahová Harry úgy esett be, mint egy napok óta éhező ember. – Úgy fest, mint az a Weasley kölyök, akivel gyakran lógtatok együtt. A hirtelen eluralkodó csend és a Hermione szemében megjelenő fájdalommal teli pillantás nem kerülte el Sirius figyelmét. – Kicsim? Mondtam valamit? – szorította meg a lány kezét Sirius. – Ront letartóztatták – mondta Harry csendesen. – Boszorkányokat bántalmazott, köztük Hermionét is. – Megölöm! Darabokra tépem, hogy a saját anyja sem ismer majd rá. Az a hülye fasz! – kiáltott fel szikrázó szemekkel Sirius. Sosem hasonlított még úgy tébolyodott unokanővérére, mint ebben a pillanatban. – Az Azkabanban van, Sirius. Letartóztatták és húsz évet kapott – mondta Harry keresztapjának. – Elzárták. Eltűnt. Ez az ügy felzaklatja Hermionét, Sirius. Nem kéne felzaklatnunk őt. Még egyszer nem, főleg nem ebben a házban. Hermione megpróbált mosolyogni. Szörnyű érzés volt, de a mosoly láttán Sirius látszólag megnyugodott. Kiabálása azonban ismételten felhergelte anyját. – Elnézést, Sirius, szeretnéd, hogy elhallgasson? – kérdezte Hermione. – A vendégem vagy. Mindent kipróbáltunk már – szólt közbe Harry. Hátratolta székét és követte Hermionét a hallba. Sirius menet közben bólintott. Még mindig a Weasley fiúval kapcsolatos híreket dolgozta fel. – Jó napot, Mrs Black. Hogy érzi magát? – érdeklődött Hermione udvariasan. – Nem beszélek holmi mocskos sárvérűekkel! – őrjöngött a portré. – Nincs tekintélye ebben a házban, nem kellene itt lennie és azoknak a vérárulóknak sem! – Önnek Sárvérű Varázslónő – mondta Hermione határozottan. Előhúzta pálcáját, majd bonyolult mintát rajzolt a levegőbe. – Silenzio il Ritratto – mondta hangosan és Mrs Black hirtelen elhallgatott. Még csak a száját sem tudta kinyitni. – Varázslónő? Mágus Egyesület? Merlinre, jó sok mindenről maradtam le. Gyerünk vissza az ebédhez és avassatok be – mondta Sirius, s átkarolta Hermione derekát. Harry még mindig a képet nézte; most először volt csendben. Mire visszaért az ebédlőbe, Siriusnak már sikerült felvidítania Hermionét. – Mi az a Mágus Egyesület? – kérdezte Harry egy sajtot emelve a tányérjára. – Egy kutatócsoport, ami segít másoknak, megosztja a tudását és fejleszti a varázsvilágot. Nagy megtiszteltetés, hogyha felkérnek, csatlakozz hozzájuk – magyarázta Sirius, mert Hermionénak addigra már tele volt a szája és épp kezdett volna vadul gesztikulálni. – És mitől ilyen csábító a dolog? – akarta tudni. – A könyvektől! A világ összes könyvtárához hozzáférnek – mondta nekik mosolyogva Hermione. – Könyvekkel vesztegettek meg? – röhögött fel Sirius. – Remus pontosan ugyanezt mondta, amikor vele vacsoráztam. Ennyire nyilvánvaló? – kérdezte a lány. Sirius ledermedt. – Holdsáp? De hát azt mondták, meghalt. Lupin meghalt a Roxfortban. Benne volt azokban az átkozott újságokban, amiket Weasley-től kaptam. – Nymphadora Lupin halt meg; Remus Lupin még él és virul. Ő és a fia a Fonó soron élnek – mondta Hermione a döbbent varázslónak. – Fonó sor? Együtt él Pi-pogy-usszal? – nyújtotta el mondandóját, meglátva Hermione arckifejezését. – Igen, a Fonó soron él Perselusszal és a fiával, Teddyvel. Boldog, Sirius. Nagyon boldog – hangsúlyozta ki a varázsló számára. – Mindig is kedvelte őt. Ez volt az egyik oka… őőő, de ez már mind a múlté. Azért szeretném látni: mármint Holdsápot. Tudathatjuk vele, hogy visszatértem? – kérdezte Sirius. – Kérlek? Hermione felnevetett, s a semmiből, pálca nélkül pergament és pennát idézett meg. – Varázslónő – vigyorgott Sirius, szemében csintalan mosollyal. – Egy Varázslónőt tudhattam az ágyamban. Hermione vállon ütötte. – Tizennégy voltam és te a kanapén aludtál. Ha így meséled, elég perverznek hangzik. Harry nevetett csipkelődésükön, majd Szapphót, a baglyát hívta. A gyönyörű, rőt színű madár a ház baljós felső részéből szállt alá, s megállapodott Harry székének hátán. Lágyan, érdeklődőn huhogott. – Mi azt szeretné, hogy vidd el az üzenetét a Fonó sorra – simogatta meg a madár puha tollait, miközben visszaemlékezett a napra, amikor Hermione neki ajándékozta. Hermione felemelt egy nagy szelet csirkehúst. Szapphó hálásan fogadta el. A kis üzenetet a lábához erősítette. – Remusnak, Szapphó – mondta neki. A madár huhogva repült ki a délutáni napfénybe. A hús maradéka a Siriusszal történő pletykálás és beszélgetés közben fogyott el. Sort kerítettek arra is, hogy felvilágosítsák az aktuális hírekről, amelyekről lemaradt. Sirius cseppet sem örült annak, hogy a lány együtt él két halálfalóval. – Nemcsak a védelmemre tettek esküt, Sirius, hanem arra is, hogy szándékosan nem követnek el ellenem semmit. Még vért is adtak a kutatásomhoz. A vérüket pedig bármikor felhasználhatom ellenük – próbálta elmagyarázni Siriusnak. – Hadd lássam a saját szememmel, kicsim. Csak hadd lássam a saját szememmel – mondta neki szeretetteljesen Sirius. – Amikor csak szeretnéd. A Lestrange udvarban lakom, és imádom. Szpudli olyan segítőkész, bár úgy utal rám, mint az igaz úrnőre. Sirius, nincs véletlenül olyan könyved, ami a házimanókról és a gazdáikhoz fűződő kapcsolatról szól? – kérdezte Hermione, miközben egy barackot vett magához a gyümölcsös tálból. Sirius elborzadva, ám mégis szórakozottan nézett a lányra. – Kicsim, ne viccelődj egy öregemberrel. Áruld el, hogy érzed magad, amikor a közeledben vannak? Nyugodt vagy? Félsz? Hermione egy percig elgondolkozott, majd elpirult. – Felnőttként. Veled és Remusszal, még Perszelusszal is inkább biztonságban érzem magam, akárcsak apával, mikor még gyerek voltam. Bocsi – rezzent össze Sirius reakciójától –, de ez az igazság. Velük is biztonságban érzem magam, csak másként. Egy részem azt kívánja, hogy Dolph kikezdjen velem. – És a másik részed? – kérdezte Sirius. Hermione Harryre nézett; nem akarta felzaklatni, de az igazságot sem akarta elhallgatni előle. – Nem ítéllek el – mondta Harry, megadásképp emelve maga elé kezét. – Csak tudnom kell, összegyűjtsem-e a csapatot, hogy megvédelmezzek a becsületed – vigyorgott rá –, vagy csak félre kellene állnom, hogy rájuk vethesd magad. Még mindig te vagy a legjobb parti. Hermione melegséggel telve mosolygott legjobb barátjára. – Rab más. Szeretném a legközelebbi falhoz lökni. Még sosem éreztem így korábban. Helytelen, hogy mindkettejük érdekel? – Hermione, beszéltél… nem, biztosan nem tennéd. Merlinre, ez az a pillanat, amikor beszélned kell egy nővel. Keressek neked valakit? Talán Andromédát? Ő túlélte, igaz? – kérdezte Sirius, s ujjaival hajába túrt, miközben gondolkodni próbált. – Bízom benned és Harryben – mondta Hermione nyomatékosan. – Jobban, mint bárki másban. Kivétel talán Remus és Perselus. Egy szót se, Tapmancs! – Ujját figyelmeztetően emelte fel. – Rendben, oké. Itt jövök, hogy mindent összekuszáljak… Rendben – ismételte Sirius –, minden főbb varázsló családnak megvan a maga - néha nyakatekert - szokása. Mindannyian a hatalomra pályáztak. Mindenki. Potterék, Longbottomék, Malfoyék, a Blackek, a Lestrange-ek, Lovegoodék, mindannyian. Potterék hajlamosak voltak magukhoz vonzani az erőteljes boszorkányokat. Lily csak az egyik volt azon mugliszületésű boszorkányoknak, akik hosszú generáción keresztül házasodtak be a családba. Minden negyedik vagy ötödik nemzedék megtalálta a legjobbat és a vérvonalhoz adta a képességeiket. A Lovegoodok tényleg látnak dolgokat, amiket mások nem. Köztük Luna is, Harry. A leszármazottaik közül rengetegen voltak Látók. A Malfoyok pedig szeretnek a háttérben munkálkodni, olyan Machiavelli-stílusban… Harry ábrázata zavart volt és kérdően nézett Hermionéra. – A trón mögött álló hatalom – tátogta Hermione, nem akarva megszakítani Sirius mondandóját. – A Blackek: pénz és, ismételten, hatalom. Nézd meg azt is, hány Bones lett Mágiaügyi Miniszter, vagy hány Dumbledore a Wizengamot elnöke. Lestrangék a leghatalmasabb boszorkányokkal alkottak triádokat. Egyébként is nagy esély van rá Hermione, hogy két férfit válassz. Olyanokat, akik képesek egyensúlyban tartani az erődet. Egy időben azt hittem, Harry lesz az és… nos, tudod, ő. Remus és jómagam is megtiszteltetve éreznénk magunkat, ha minket kérnél meg. Senki sem becsülne ettől kevesebbre. Serena Lightfoot volt a legutolsó Varázslónő, akiről tudok és ő végül négy férjnél állapodott meg. – Persze, de egyszerre csak egynél – mondta Hermione. Olvasott a nőről. Amint Minerva elmondta neki a próba eredményét, kutatni kezdett. Sirius nem válaszolt, csak gonoszul vigyorgott, amivel pirulásra késztette a két fiatalt. – Tegnap megtaláltam a Lestrange asszonyok portréit. Egy szobában tárolták őket. A manók bűbájt bocsátottak rájuk, hogy ne mozoghassanak. – Azt hiszem, Bella megátkozta őket, nehogy beleavatkozzanak a dolgaiba. Egyszer eldicsekedett azzal, hogy legyőzte a Lestrange nagyasszonyokat. Ha ezt oldottad fel, akkor ezzel szabadítottál fel engem is. – Örülök, hogy megtettem – mosolygott Hermione. – Tehát engedélyezik a triádokat? – Nemhogy engedélyezik, de buzdítanak is. És ne aggódj a két varázsló miatt. Ez az, amire a kezdetektől fogva nevelték őket. Hermione lassan bólintott, eltöprengve a hallottakon. Időre volt szüksége, hogy feldolgozhassa. Mielőtt bármi mást kérdezhetett volna, nagy robajjal kivágódott az ajtó. Remus Lupin sietett be rajta, akit a Teddyt cipelő Perselus követett. A szófukar varázsló pálcája segítségével éppen a kormot tisztogatta a kisfiúról. – Szép napot, Hermione – mondta Perselus, nem törődve a párja irányából érkező fecsegéssel. – A mágia törvényeit meghazudtoló tudásod eredményekén sürgősen igény támadt a jelenlétünkre – mondta megszokott hangján, de Hermione figyelmét nem kerülte el a szemében felbukkanó aggodalom, amikor letette Teddyt, hogy a kisfiú üdvözölhesse keresztapját. Hermione gyorsan Siriusra nézett. A férfi visszalépett Remustól, amitől a lány úgy érezte, azonnal közbe kell lépnie. Előreszaladt, Perselus karjai közé vetette magát és szorosan magához szorította. – Miss Gran… – akarta eltolni a lány szorosan ráfonódó karjait. – Csináld utánam és bízz bennem – suttogta Hermione a fülébe. – Amikor legutóbb ezt tettem, ennél az átkozott vérfarkasnál kötöttem ki – dörmögte halkan Perselus, de nem neheztelt a lányra. Hermione pimasz mosollyal válaszolt. Amint Sirius meghallotta Perselus hangját, magasba emelte pálcáját. A célpontot azonban nem látta tisztán. Hermione kiváló golyóállóként védelmezte. – Kicsim? – mondta lágyan. – Nem adnál nekem tiszta utat? – Hangjában vidámság csendült, s közben pálcáját is leeresztette. – Nem, nem fogok! – motyogta Perselus nyakába. – Tapmancs – morogta fenyegetően Remus. Sirius régi barátja felé fordult. Remus szemei fényesen ragyogó, aranyló pontokká váltak. – Ne fenyegesd a társamat és a kölykömet – mondatta vele a benne rejlő vérfarkas. Sirius eltette pálcáját, majd Remusra nézett. – Úgy látszik, elég sok mindenről lemaradtam – emelte megadóan maga elé kezeit. Remus Lupin abbahagyta a morgást és Harry is elengedte keresztfiát. – Hermy néni. Papa azt mondja, a rossz pénz nem vész el. Mi az a rossz pénz? – Olyan, amit nem költhetsz el a Weasley boltban – mondta Hermione pókerarccal a kisfiúnak. Perselusra nézett, akinek sikerült ártatlan arcot magára öltenie. – Akkor nem akarok olyat, ugye papa? Sirius röhögve felvakkantott és előrenyújtotta jobbját: – Sirius Black. Azt hiszem, a kis barnámat már ismered. Perselus gyanakvóan nézett, míg Hermione szabadjára engedte öreg bájitalmesterét és szigorúan rá nem tekintett. – Perselus Piton. Azt hiszem, együtt jártunk iskolába – válaszolta Siriusnak. – Nem sok mindenre emlékszem az iskolából, csak arra, hogy végig egy seggfej voltam. Hermione mindkét férfira rávigyorgott, majd karjába vette Teddyt. – Megnézzük, találunk-e egy kis kekszet? Szépen játszatok fiúk, vagy közbelépek – figyelmeztette őket és kilépett a szobából. – Na, ez ijesztő volt – borzongott meg Harry. – Őrülten gonosz tud lenni, ha a bosszúról van szó. A férfiak egyetértően néztek egymásra, majd visszaültek az asztalhoz. Hermione visszatértekor elégedetten konstatálta, hogy a férfiak végre civilizáltan társalognak.
A nap további része boldogan telt. Órákon át böngészte a Black könyvtár köteteit, miközben Phineas tanácsait követve emelte le a polcról a különböző fontosabb könyveket. Hasznos volt, hogy egy ilyen intelligens portré segítette munkáját. Egyik fülével mindig követte Perselus és Sirius beszélgetésének fonalát, nehogy baj legyen. Mindkettejüket szerette, de nem volt meggyőződve arról, hogy távozása esetén nem ugranának rögtön egymásnak. Hermione hangosan felsóhajtott, mikor becsukta az éppen kezében lévő könyvet. Tudta, hogy a munkájára kellene koncentrálnia, de majdnem túlcsordult. Elméje mind visszatért arra, amiket az elmúlt napokban hallott. Ő lenne a Lestrange udvar igaz úrnője? Ostobán azt remélte, Szpudli csak megajándékozta a címmel, de tisztában volt vele, hogy ezzel csak az orra előtt lévő tényeket igyekszik tagadni. Bármivel is próbálkozott, Ronnal mindig kellemetlenül érezte magát. Rodolphus és Rabastan azonban feltüzelte. Olyan forró láng égett benne, amelyet nem tudott egykönnyen eloltani. – Phineas? – fordult a portré felé. – Igen, gyermekem? – nézett rá a férfi, s letette a kezében lévő könyvet. – Phineas, amikor igazgató volt, meg kellett őriznie mások titkait, igaz? – Igaz. Be kell vallanom, bár szeretem a jó pletykát, azért főként mardekáros vagyok. Amennyiben megosztana velem valamit, vagy ki akarna nyomozni bármi szokatlant, tőlem egy lélek sem tudja meg. Ezt szeretné? Hermione elpirult szándéka nyilvánvalóságán. Bólintott, majd kezébe vett egy pennát és babrálni kezdte. – Sosem kedveltem a Jóslástant – mondta Hermione. – Mindig is úgy gondoltam, aki ért hozzá, csinálja, viszont a többiek csak az idejüket pazarolják vele. Most mégis úgy érzem, magam váltam egy jóslat részévé, és nem ismerem a szabályokat. Szpudli azt mondja, én vagyok az úrnője. Rodolphus és Rabastan folyamatosan flörtölnek velem és én egyszerűen nem tudom, hogyan kell. – Nem hiszem, hogy Lavender Brownra számítanak, Hermione. Nem gondolom, hogy Miss Brownt akarnák. Ha jól emlékszem a Lestrange fiúkra, szeretik megválogatni a partnereiket. Tudják, hogy Ön ki és mi. – Csak olyan jó lenne, ha megoszthatnám mindezt egy nővel. Anya tökéletes, viszont nincs tisztában a varázsvilág szokásaival. Minerva csodálatos, de sosem volt házas és szégyellnék vele ilyesmiről beszélgetni. – Nincs, mit szégyellnie, Hermione. Mindkettőt kedveli, és akkor? Vallja be magának, hogy korábban is része volt már triádoknak. Potter és az idióta… Hermione felkacagott a Ronra használt jelző hallatán. – A Griffendél volt az egyetlen ház, amelyik befogadta. Képtelen lett volna bejutni a Hugrabugba, mivel sosem volt kitartó. A Hollóhát, nos, a klubhelyiségbe sem jutott volna be a kérdések megválaszolása nélkül. A Mardekár pedig élve falta volna fel – tette hozzá a volt igazgató. Hermione csak remélhette, hogy Phineas képletesen értette a dolgokat. Habár gyanította, hogy mégsem. – Aztán ott volt Sirius és Remus, majd Remus és Perselus. Miss Granger, kérem gondoljon bele, vajon boldoggá tudná-e tenni egy férj. Ki tudná elégíteni a szükségleteit? Egy mágusnőnek legalább két férfi kell, hogy egyensúlyban tartsa a hatalmát, és maga még erősebb. Erre is gondolnia kell. Lesznek az életében olyan pillanatok, amikor a mágia féktelenül lobban fel. Mindannyiunknak vannak ilyen időszakai. Amikor beteg, vagy amikor gyermeket vár. Listát kellene készítenie, hiszen úgyis szereti a listákat – mondta mosolyogva. Hermione elgondolkodott a varázsló szavain, továbbra is a pennával játszadozva. – És senki sem tartana szemérmetlennek, ha azt mondanám, ez az, amit akarok? – Hermione, kedvesem. A hagyománynak megfelelően, mint Varázslónő, bármelyik tetszőleges férfihoz odasétálhat és IGÉNYT tarthat arra, hogy az ágyába vigye és örömet okozzon. Tehát nem, senki sem kritizálhatja amiatt, hogy egynél több férfival él. A családomhoz hasonló tisztavérűek, a Lestrange-ek, a Malfoyok és azok, akiket hagyományosan neveltek, megtiszteltetésnek vennék. Azonban olyan férfiakat, vagy nőket kell találnia, akik mágiája illik az Önéhez, s akikkel együtt élne és szeretni tudná őket. Amint mondtam, készítsen listát.
Hermione a délután további részét elmélkedéssel töltötte. Valóban kellemesebben érezte magát, ha két varázsló társaságában lehetett. Ezt nem vitatta. A Lestrange férfiak mellett pedig – akik férfiak voltak a javából –, kényeztetve és nőiesnek érezte magát. – Phineas? – kérdezte úgy egy óra múltán. – Igen, Hermione? – sietett vissza a Roxfortból, ahol éppen Minervával folytatott érdekfeszítő társalgást. – Mi a helyzet a korkülönbséggel? Több mint harminc évvel idősebbek nálam. – Ha jól tudom, Rodolphus 1950-ben, Rabastan 1951-ben született. – Közel harminc évvel idősebbek – nézett keményen a férfira. Black volt, így nem volt könnyű megfélemlíteni. – Még csak nem is középkorúak. Amennyiben elkerülik a baleseteket, még legalább száz-százötven évig fognak élni. Inkább amiatt aggódjon, képes lesz-e Ön lépést tartani velük – tette hozzá egy önelégült vigyor kíséretében, amely igencsak emlékeztetett az ük-ük-ükunokájára. Hermione figyelmen kívül hagyta a megjegyzést. – Hogy is mondjam…? Nem vagyok egy tetszetős lány. Ron azt mondta… – gyorsan ráharapott alsó ajkára. – A Varázsvilág sokkalta jobb hely lenne, ha már születésénél beragasztották volna annak az idiótának a száját. Hermione Granger, amennyiben kedves szavakra vágyik, menjen és beszéljen egy griffendélessel. Házvezető voltam akkor, amikor Haakon és Soren találkozott Mary Zillah-val. Ő is mugliszületésű volt. Egy pillantás elegendő volt ahhoz, hogy tudják, senki mást nem engedhetnek a közelébe. Hollóhátas volt és, amennyiben jól emlékszem, Főmágusnőként végzett a próbán. Amikor kiderült, varázslók kezdtek versengeni a kezéért, de a Lestrange fiúk addigra már teljesen magukba bolondították. Mindig mondták, hogy addig kergették, amíg ők maguk estek csapdába. Ne tegyen semmit, gyermekem. Próbáljon ki és sajátítson el egy kis mardekáros ravaszságot. Ne hajszolja őket. Engedje meg, hogy ők udvaroljanak. Tudja, megteszik, amennyiben Őn is ezt akarja. Amikor készen áll, tudni fogja, mit tegyen. Hermione bólintott. Ezt megteheti. A semmit. Rájuk hagyja a teperést, és majd kiderül, mi lesz belőle. A gondolatra elmosolyodott. Hogy őszinte legyen magával, a fivérek már el is kezdték a gondoskodást és az udvarlást. Még bőrén érezte Rabastan forró leheletét, aminek emlékébe még most is beleborzongott. A könyveit felemelve indult el a szalon irányába, ahol Sirius még mindig Remust és Perselust szórakoztatta. A szoba irányából érkező vidám nevetéstől melegség öntötte el a szívét.


*Liger: oroszlán és a tigris keveréke; hibrid állat.

Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.