efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Inkább az ismeretlen csókot Szerző: Laurena
[Vélemények - 0] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Először is elnézést a késlekedés miatt (betegség, utazás, jetlag,...). De most itt a folytatás!! Harry úgy dönt, itt az ideje látogatást tenni a veszélyzónában, Hermionénál...


5. Fejezet: Csetepaté

Rodolphus és Rabastan végigsétált a felső galérián, kiélvezve a szabadság minden pillanatát, hogy bármikor, bárhova mehettek. A reggelt az életnek és testüknek adózva az Abszol úton töltötték: illendő hajvágás és borotválkozás szükségeltetett. Mindketten megszokott kecskeszakállukat és vállig érő hajukat viselték. Megrendelték talárjaikat a Twilfit & Tatting’s üzletből, ahol az eladó ígéretet tett, hogy az elkövetkezendő napokban meg is érkeznek majd a ruhaneműk. Addig kénytelenek beérni a fiatalkorukból megőrzött, szegényesen szabott darabokkal. A húsz év alatt az ízlés és a divat is megváltozott.

Rodolphus megállt a folyosó végén lévő falikárpit előtt és félrehúzta. Érintésére az ajtó könnyedén kinyílt, a fivérek pedig beléptek. Pálcájuk intését és egy könnyed Lumos-t követően apró fénysugár világította meg a szobát. Minden falat portrék borítottak. Rabastan meglendítette szabad kezét, s a gyertyák fellobbantak, világosságba borítva a szobát.

– Épp ideje volt, hogy eljöjjetek – szólt egy hang. – Úgy hallottam, napok óta az udvarban vagytok. Mi tartott vissza?

– Lábadoztunk az azkabani tartózkodásunkat követően, apám. Mindenben megfelelt hírnevének. – Rodolphus megpróbálta elnyomni a benne rejlő feszültséget, miközben a portréhoz beszélt.

– Nos, örülök a jó egészségeteknek, fiam – mondta egy másik hang, s egy férfialak lépett a keretbe.

– Köszönöm, papa – szólt halkan Rabastan. Feltekintett másik apjuk képére, majd tekintetét körbehordozta a Lestrange fivérek generációin. Két báty, apák és fiaik.

– Mik a terveitek? – kérdezte Paolo, az idősebb testvér. – Szándékotokban áll tovább harcolni az aranyvérűek fensőbb hatalmáért?

– Nem, apám. Miss Granger pálcaesküt kért ez ügyben. Bekérettek a Mágiaügyi Miniszterhez is. Kissé nyugtalanító volt, hogy őszinte legyek, ahogy egy csapat auror kísért minket végig.

– Mit akart? Több megkötést, gondolom – jegyezte meg Dante gúnyos hangon.

– Meglepő módon nem. Csak tájékoztatott minket, hogy a Minisztérium szigorúan megtorolja a legkisebb Miss Granger elleni tettet. Valamint értesített minket, hogy a hölgy Varázslónő – szemlélte Rodolphus figyelmesen a portrék arcát. Egyértelműen újdonság volt számukra.

– Varázslónő? – Merlinre! – És még mindig dolgozik? – Hol van a kísérete? – Kit választott? – záporoztak a kérdések a szoba minden sarkából.

– Tudomásunk szerint még nem választotta ki azt a varázslót, akivel megosztani kívánja az életét. És az udvarba való belépési joggal csak igen kevés férfi rendelkezik. Számos lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy meggyőzzük, úgy lássa a dolgokat, ahogy azt mi szeretnénk – vigyorgott Rabastan a körülöttük lévő varázslókra. – Ráadásul vádat emeltek a börtönigazgató és az őrök ellen, valamint felkértek minket, osszuk meg a bánásmóddal kapcsolatos emlékeinket egy merengőben. Az elkövetkezendő napokban – amint átnézték az ügyvédek a megfogalmazását –, a Miniszter kibocsát majd egy nyilvános bocsánatkérést. A Gringotts széfjeinket újra rendelkezésünkre bocsátják, ahogy a tőlünk elvett javakat is visszaadják. Engedélyeztük Miss Grangernek, hogy addig maradhasson itt, amíg szeretne.

– Derék munka, fiam, derék munka – mondta apjuk nevetve, miközben a fivérek elhagyták a szobát. – Engedélyezni itt maradását. A fiaink szemet vetettek erre a boszorkányra. Végtére is, elég hatalommal bír számukra…

A csukódó ajtó elvágta a testvérek elől a további beszélgetés foszlányait.



*



Harry egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát. Utált várakozni, márpedig éppen azt tette Hermione védővarázslatán kívül. Megpróbált a házba hoppanálni, azonban a védelmező az udvarház árkán kívülre taszította. Egy házimanó sietett felé a fahídon, fülei egymásnak csattantak az igyekvéstől, hogy láthassa, ki próbált illetéktelenül behatolni.

– A nevem Harry Potter, és azért jöttem, hogy találkozzak Hermione Grangerrel – követte a manót a hídon.

– Mr Potter vár a kapusházban, kérem – mutatott a manó az egyik épületre a híd feljáratánál. – Megnézni, hogy az úrnő szabad látogatáshoz.

Harry hümmögve lépett be a szobába. Inkább hasonlított egy nagyon drága orvos vagy fogorvos várótermére, nem egy barát megvárakoztatására alkalmas helyre. Az ablakok a főépületre és az vizesárokra néztek, valamint a csodálatos kertekre, azonban őt sem a látvány, sem a kis asztalra helyezett magazinok és könyvek nem érdekelték. Unottan járkált fel-alá a szobában. Egy pukkanás jelezte a manó visszatértét.

– Az úrnő a könyvtárban vár és azt mondja, beszélni Mr. Harry Potterrel. Erre jönni – a kis manót követve átkelt az árkon átívelő fahídon és megfigyelhette a Lestrange udvarház díszesen faragott ajtóit. A legkifinomultabb, magánkézben lévő Erzsébet-kori birtokként emlegették Britannia szerte, és nem túloztak. Az ajtók egy márvány előcsarnokba nyíltak, amelyet fafaragások díszítettek, s egy üvegfal választott le a nappalitól. A manó meghajlással nyitotta ki az ajtót és engedte be Harryt maga előtt a szobába.

– Mr Harry Potter, Hermione kisasszonyka – mondta meghajlással a lény. Harryben csak távozása után tudatosult, hogy a manó rendes ruhát viselt.

– Hermione, itt vagy? – kiáltotta belépve a napsütötte szobába. Pontosan ezt várta Hermione könyvtárától. Mindenhol könyvek hevertek. Az íróasztalon takarosan sorakoztak azok, amiket bizonyára valamiféle rendszer alapján csoportosítottak, s pergamenek halma várta, hogy használatba vegyék őket. Egy kifinomultan faragott fatartó tömve volt mindenfajta pennával. Még néhány albínó pávatoll is helyet kapott közöttük. Harry emlékezett még, Hermione mennyire szerette használni őket, amikor az RBF vizsgájára készült.

Egy mordulást hallva felnézett a galériára. Hermione mindkét keze és álla alatt pergamentekercsekkel jött lefelé a lépcsőn. Harry a kandallónál állva nézte, hogyan igyekszik nem eltéveszteni a fokokat, majd leérve az asztalra hajítja a tekercseket. Fel sem merült benne, hogy segítségét ajánlja.

– Harry – mondta Hermione óvatosan. – Hogy vagy?

– Jól… nos… megrendülve. Kingsley-től megtudtam, amit mondani szeretnék az az… Kingsley mesélt Ronról – nyögte ki Harry végül.

Hermione ingerülten forgatta szemeit. – Én beszéltem neked Ronról, Harry. Hónapokkal ezelőtt! De úgy döntöttél, semmibe veszed. Minden alkalommal, amikor meglátogattalak benneteket, megpróbáltál rábeszélni, menjek vissza hozzá. Féltem visszatérni, mert nem tudhattam, ott lesz-e vagy sem. És ez téged nem érdekelt. Csak próbáltál újra összehozni vele; még a támadását követően sem álltál le. – Hermione kiabálni kezdett, felhívva ezzel a ház többi lakójának figyelmét a történésekre. Dühe szüntelenül áramlott belőle most, hogy a gát már átszakadt.

– Én voltam, aki jóban-rosszban, szakadatlanul kitartottam melletted, Harry! Én! Én voltam, aki segített neked a Trimágus Tusán, aki életben tartott a horcruxok keresése során, aki ételt és fát szerzett magunknak. Én gondoskodtam róla, hogy legyen sátrunk és hálózsákunk. És Ron elmenekült és magadra hagyott. Amikor végül visszatért, tárt karokkal fogadtad és velem kezdtél morogni, amiért eltört a pálcád! Torkig vagyok ezzel! Elegem van, hogy mindig csak a második vagyok a sorban! Megmondtam, hogy nem akarok Ronnal járni, amit te semmibe vettél és azt mondtad, randiznom kell vele. Nos, Harry Átkozott Potter többet nem parancsol nekem. Jelentheti a szavad a törvényt a Varázsvilág hagyományai szerint… de ugyanúgy az enyém is! – Hermione kifulladt a kirohanása után, s egész testében remegett. Sem ő, sem Harry nem figyelt fel a Lestrange fivérek érkezésére.

Rodolphus előhúzta tokjából pálcáját. Semmit sem akart jobban, mint megátkozni az idiótát, akivel Miss Granger kiabált. Egy a fal felől érkező hang akadályozta meg.

– Hagyd őket egy pillanatig, ifjú. Szükséges megszabadulnia mindentől. Az üknagyanyádra, Mary Zillahra emlékeztet. A mugliszületésből adódik, azt hiszem. Indulatos volt, s ugyanez a tűz égett a szemében. Hagyd, hogy megoldja. A fiú még nem nyúlt a pálcája után, és a hölgy sem.

Rabastan odafordult és fejet hajtott üknagyapja, Haakon előtt. A varázsló általában tudta, mit beszél, s jó volt látni, hogy a folyosón függő portré ismét eleven. Valaki megbűvölhette.

Rodolphus mindkét beszélgetésre odafigyelt. Hermione most tárgyakat dobált a fiú felé. Egy párna kevésbé tévesztett irányt, mint az utána küldött tintatartó. Rodolphus egy intéssel megakadályozta, hogy a tinta kárt tegyen a könyvekben vagy a jelenetet szemlélő portrékban; a párna azonban pont arcon találta Harryt.

– Tehetek egy javaslatot? – kérdezte Haakon, majd töltött magának egy pohár bort.

– Igen Sir, természetesen.

– Ha kicsit is hasonlít a mi feleségünkre, ne bosszantsátok fel túl gyakran. Az eredmény nem lesz túl élvezetes – nevetett fel a jóképű férfi. Szürke szemeiben derű csillant, amikor Hermione egy nem túl elegáns megjegyzést tett vendégére. – Ó, jobb, ha bementek és megfékezitek, különben még megöli a fiút. Épp most jegyezte meg, hogy sosem gondolt rá lányként.

Rodolphus finoman benyomta az ajtót, elbújva a szobában jelenlévők elől, miközben óvatosan szemlélte az eléje táruló jelenetet. Hermione az asztal közelében állt, szemei csillogtak a visszafojtott könnyektől és úgy reszketett, mint egy viharba került falevél.

– Te ostoba, idióta hülye. Még hogy nem lány! Mégis mit gondoltál, mi vagyok, egy házimanó? – Hermione egy vázát hajított Harry fejének irányába. Rodolphusnak sikerült elkapnia, mielőtt az a falhoz csapódott. Hermione sosem bocsátotta volna meg magának, ha eltör egy Ming vázát.

Haakonhoz ekkor csatlakozott bátyja, Soren. A két férfi ikertestvére lehetett volna a könyvtárban, egy védőbűbáj mögött várakozó fivéreknek.

– Mary Zillahra emlékeztet. Boldog idők – mondta Soren a csetepatét figyelve. Elmosolyodott, amikor a díszpárnákat felváltotta a kerámia. – Azt hiszem, szereti a férfit – tette hozzá.

Valamilyen oknál fogva Rodolphus vére felforrt a gondolatra. Arcvonásait látva Rabastan ugyanezt érezte.

– Úgy értem Mi, hogy a családomnak tekintelek. És nem tudtalak megvédeni, sem Malfoytól, sem Bellatrixtól, amikor megkínzott, sem Rita Vitroltól, még Rontól sem. Az egyetlen embertől, akinek segítenie kellett volna megóvni téged és erre mindkettőnket elárult – Harry hangja elcsuklott. – Nincs… én… a francba, soha semmi sem sikerült. Megbíztam Dumbledoreban és kijátszott minket. Gyűlöltem Pitont és kiderült, igazi hős. Szerettem Ginnyt, de ő a hírnevemet szerette. Bíztam Ronban és ő… – Harry a padlóra roskadt, s arcát tenyerébe temetve zokogásban tört ki. Megsiratta rossz döntéseit, a butaságait, és sírt a fájdalom miatt, amit Hermionénak okozott.

Hermione leeresztette karját, eldobta a párnát és barátja mellé térdelt, szorosan átölelve vállait.

– Még mindig nem mondtad ki, Harry. Nem kértél bocsánatot. Sem tőlem, sem azoktól a boszorkányoktól, akiket amiatt bántott, mert védelmezed. – Hermione hangja elveszetten csengett a szobán eluralkodó csendben. Elveszetten és magányosan.

– Védelmeztem – javította ki Harry –, és nem értettem, Hermione. De most már igen. Azért jöttem, hogy elmondjam, letartóztatták és éppen úton van a börtönbe. A bizonyíték meggyőző volt és húsz évet kapott. Ki kellett vinniük a Minisztériumból, mielőtt Molly rátehette volna a kezét. Azonnali kasztrálással fenyegette.

Harry kitárta karjait és Hermione hozzábújt; a fiú a haját simogatta és a fülébe suttogott: – Úgy sajnálom, Hermione. Nem őt választottam, csak nem tudtam szembenézni a gondolattal, hogy ilyen szörnyűséget tenne. Soha többet nem fogok kételkedni benned, Hermione. Hol siklott minden így félre?

– Miss Granger, nincs szüksége segítségre? – kérdezte Rodolphus.

Csak ekkor vették észre, hogy közönségük van. Hermione felegyenesedett, megszüntetve ezzel a kapcsolatot Harry vállával.

– Rodolphus, Rabastan, találkoztatok már a barátommal, Harry Potterrel? Azért jött, hogy elmondja, biztonságban visszatérhetek a Grimmauld térre elvégezni a kutatásaimat. – Hermione szipogott, majd Harryre mosolygott, mikor az egy zsebkendőt nyújtott felé.

– Sirius mindig azt mondta, legyen nálam egy; mondván, nagy sikere volt vele a hölgyek körében – mondta, megnevettetve a lányt.

A Lestrange fivérek végigfuttatták tekintetüket a szobában szétszóródott romokon, majd megállapodtak a nőn, aki még mindig a barátja karjai között állt.

– Lehetséges, hogy hallottuk a beszélgetés egy kis részét. A Ming váza biztonságban van a hallban, Hermione. Mr. Potter – tette hozzá üdvözlésképpen Rodolphus, s pálcáját visszatette helyére. Rabastan csak figyelt azokkal a szürke, sejtelmes szemeivel. Nem tetszett neki, ahogy a másik férfi átkarolja az ő Hermionéjukat, és különösképpen nem tetszett a boszorkányukon nyugvó bizalmas érintés.

– Rab – figyelmeztette Dolph, s az öccse kinyújtott kezében lévő pálcára szegezte tekintetét. Rabastan mindenféle bájt mellőzve helyezte el azt tokjában.

– Mi a faszt keresnek ezek itt? – üvöltötte Harry, egyenesen Hermione fülébe.

– Ennyit a bizalomról, Harry. Harry! – kiáltotta Hermione, mielőtt ellökte magától a fiatal varázslót. – Azért vannak itt, mert itt élnek. Ez az ő házuk és próbálnak segíteni nekem a kutatásban. Most, amennyiben csak itt állsz és ordítasz velem, távozhatsz. Dolgom van. – Hermione gyilkos pillantást lövellt a Világ úgynevezett Megmentője felé, majd felcaplatott a galéria lépcsőjén. – Esküszöm, hogyha nem tettem volna esküt a védelmére, néha úgy megátkoznám!

Hermione folytatta szónoklatát és dühöngését a lépcső tetején. Különféle köteteket emelt le a polcról és reptetett egy pálcaintéssel a lenti asztalra. – Megígértem, hogy vigyázok rád, Harry. Megígértem. És veled ellentétben, én állom a szavamat! – dobott át a korláton egy nehéz kötetet, mire Harry reflexszerűen behúzta nyakát. A könyv a fejétől nem messze szállt tova.

– Nem tudom, hogy a családjában hogy volt, Mr. Potter, de az enyémben nem szoktunk megbántani egy olyan boszorkányt, akinek az életünkkel tartozunk. Ha jól értettem abból, ami elhangzott, Ön sok mindennel tartozik neki és mégsem érzi alkalmasnak a bizalmára – nézett le Rodolphus az alacsonyabb férfira. – Rab, menj fel és nézd meg, tudnál-e valamiben segíteni a boszorkányunknak – utasította.

– Mit tud maga a vele való törődésről? A felesége megkínozta! És íme, itt élnek, a védelme alatt. Azok a varázslók, akik a Szent Mungóba juttatták Longbottomékat. Tényleg látom, mennyire könyörületes – robbant ki Harryből, mintha csak Ron mondta volna.

– Harry, amennyiben szándékodban áll vitatkozni a vendégeimmel, távozhatsz. Malfoy-jal is megpróbáltad, ha jól emlékszem, és Perselusszal is. Ez az utolsó eset. Dönts, és aztán el is mehetsz, hogyha nem engem választasz. Csak emlékezz arra, hogy többet nem látunk itt szívesen! – kiáltotta Hermione a szoba felsőbb részéből.

Harry nyelt egyet. Mikor Hermione legutóbb ilyen dühös volt, Malfoyt orrba vágták.

– Nem úgy értettem, Hermione, kérlek, gyere le és beszéljük meg. Légyszíves? – hízelgett Harry.

Hermione óvatosan nézett a fiúra, akit utoljára Piton szemlélt meg ily módon. Hermione nem volt legilimentor, de megvolt a maga módszere a hazugság felismerésére. – Adnál nekem még egy esélyt, kérlek?– könyörgött.

Hermione majdhogynem beletörődően bólintott.

Harry mély levegőt vett, feljebb tolta szemüvegét és idegesen beletúrt hajába. A felbosszantott Hermionénál félelmetesebb jelenséggel még nem találkozott, és ezúttal két ismert halálfaló támogatta.

– Hermione, elnézést, amiért nem hittem neked Ronnal kapcsolatban: igazad volt – ismét – és én nagyot, nagyon nagyot tévedtem. Azért jöttem, hogy elmondjam, letartóztatták és börtönbe vitték. A könyvtár biztonságos, bármikor a rendelkezésedre áll, és mielőtt bármit mondanál, már intézkedtem, hogy felvehessem a kapcsolatot a bántalmazott boszorkányokkal és bocsánatot tudjak tőlük kérni. És nem, nem más indokból hagytalak téged utolsónak, minthogy értesüljek mindenről, mielőtt találkozunk. Emlékszem, mi volt a véleményed a befejezetlen házi feladatokról – nézett fel a lányra kócos hajával Harry, kegyelmet remélve. Túl sok mindenen mentek keresztül ahhoz, hogy ennyiben maradjanak.

Hermione elmosolyodott: – Még nem nyertél bocsánatot – mondta.

– Nem is vártam. Tudom, el fog tartani egy ideig, ‘Mione, de képes vagy megadni nekem azt az időt? – kérte.

– Persze, te seggfej. Megadom, de ez az utolsó eset, Harry. Nincs erőm még egyszer végigcsinálni – indult el a lépcsőn lefelé.

– Tudom, Mi. Tudom. És még jó, hogy megbocsájtottál, mert Luna közölte, amennyiben nem kérek bocsánatot, kivizsgál, hogy nincsenek-e rajtam furmászok vagy valami hasonlók – mosolyodott el óvatosan Harry, figyelve, vajon Hermione egyetért-e vele. – Szóval elmondod, mi folyik itt? Összeköltözöl két varázslóval és Vitrol nem is tudja?

Rodolphus előrelépett: – És jobb, ha nem is szerez róla tudomást, Mr. Potter – mondta fenyegetően.

– Minden rendben, Rodolphus. Harry egy szót sem fog szólni. Csak ugrat. Igen rosszul csinálja, de csak ugratás az egész – biztosította Hermione az idősebb testvért. A két varázsló felé fordította tekintetét, és csak ekkor tűnt fel neki a rumli. – Hoppá. Ez mind én voltam?

– Jól csináltad, Hermione. Egyetlen könyv sem sérült meg, és csak a párnák találtak el – nevetett Harry a boszorkány arcán elterülő kifejezésen. A lány láthatóan elszégyellte magát.

– Hölgyem, amennyiben biztonságban van, a fivéremmel kimentenénk magunkat. A Gringotts kérte, hogy látogassunk el.

– Tökéletesen biztonságban vagyok, Rodolphus, köszönöm. Vacsorán találkozunk? – kérdezte Hermione a két sötét varázslót, mielőtt távoztak volna.

– Igen. Szpudli már tudja. – Rabastan kissé meghajolt távozás előtt. Rodolphus még egyszer ránézett a boszorkányra, mielőtt elsétált. Eléggé nyugodtnak tűnt, azonban mosolyognia kellett, mikor látta, a lány ellenőrzi a combjára erősített pálcáját. A Megmentő talán még sem volt annyira biztonságban, mint remélte. Ravasz vigyorral az arcán dehoppanált a bankba. Rabastan vetett egy önelégült mosolyt Haakon és Soren portréja felé. Úgy tűnt, két üknagyapja figyelemmel kíséri a szobában zajló jelenetet. Biztosan távozhatott.

A szerző megjegyzései a fejezet végéhez:
Ígérem, a folytatás hamarabb érkezik :) A véleményért nem harapok!
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.