efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Inkább az ismeretlen csókot Szerző: Laurena
[Vélemények - 0] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Sziasztok! Ím a következő fejezet. Otthon, édes otthon és egy kis gyógyítás :)


3. Fejezet: Otthon

Luna Lovegood tátott szájjal nézett barátnőjére, de amint rájött, Hermione nem viccel, felmarkolta táskáját és a kandalló felé iramodott.

– Átjövök – mondta Luna, mielőtt megérkezett a Lestrange udvarba. Kíváncsian körbenézett, mivel most járt először Hermione otthonában. Pont olyan fenséges volt, ahogy beszélték, azonban Luna aggódott kissé, nehogy furmászok fészkeljenek a díszes faragványokban. Nagyon óvatosnak kell lennie.

– Szia, Luna. Köszönöm, hogy eljöttél. – Hermione szorosan megölelte a szőke boszorkányt. Luna szinte mindig úgy festett, mintha egy része manó lenne, legalábbis valami varázslatos vagy nem evilági. Hermione azt kívánta, bár tisztelettudóbb lett volna vele az iskolában. Amikor megpróbált bocsánatot kérni, a lány csak mosolygott, átölelte és ennyit mondott: – a barátok mindig megbocsátanak.

– Artemisz úgy gondolta, fontos. – Luna a normális, dallamos hangján válaszolt. Artemisz, a bagoly pedig szelíden huhogott, mintha egyetértene minden szóval. – Ez a hely bámulatos! De majd később alaposabban körbenézek. Azt mondtad, szükséged van egy gyógyítóra.

Luna Lovegood a háborút követően gyógyítónak tanult. Elhagyta Angliát, hogy a Kos Akadémiára járhasson. Az akadémia gyógyítói mindig is szigorúan pártatlanok voltak. A diplomás hallgatók még most is pálca-esküvel tették le a hippokratészi fogadalmat. Luna hű volt esküjéhez, amely szerint:

“tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik”, illetve “minden házba a beteg javára lépek be, s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól. Amit kezelés közben látok vagy hallok - akár kezelésen kívül is a társadalmi érintkezésben, - nem fogom kifecsegni, hanem titokként megőrzöm.”*

Ő volt az egyetlen gyógyító, akiben Hermione megbízhatott ebben a kényes helyzetben: nem fogja elpletykálni vagy elárulni senkinek, ami itt történni fog. A titkok valóban azok maradtak Lunánál, és nem csak barátságból.

Hermione felkísérte Lunát a fényezett, szépen faragott falépcsőn. A faburkolatú folyosó mindkét oldalán sűrűn követték egymást az ajtók. Megállt az elsőnél és kinyitotta. Súlyos függönyök akadályozták a szobába áramló fény útját, de a gyertyafény elegendő világosságot adott ahhoz, hogy Luna jól láthassa az ágyon elnyúló két alakot. Csapzott hajuk eltakarta arcukat, azonban így is kivehető volt karjukon a Sötét Jegy. A lány megtorpant az ajtóban, hogy mágiája segítségével felmérhesse mindkét férfi állapotát: varázserejüket vizsgálva, érezte, mennyire gyenge a pajzsuk, majdhogynem észrevehetetlen. Időbe és rengeteg munkába fog telni teljes erejük visszanyerése.

Hermione óvatosan közelített az ágyakhoz, apróbb zajt csapva, hogy a férfiaknak legyen idejük észlelni jelenlétét.

– Hoztam egy gyógyítót, hogy segítsen – mondta gyengéden, megnyugtató hangon, akárcsak menekülésük idején Harrynek.

Az egyik alak felriadt. Az idegenek érkezésétől megrémült Rodolphus készen állt bármit megtenni, hogy megvédje öccsét. Luna lefegyverző mosollyal nézett a varázslókra, mikor barátnője mellé állt.

– Lovegood gyógyító vagyok. Miss Granger kért meg, hogy gondoskodjam Önökről. Koson tanultam – biztosította a férfiakat. Rodolphus bólintott és visszahanyatlott a párnára. Rabastan egyáltalán nem mozdult. Ha a folytonos levegővételtől nem emelkedett volna mellkasa, Hermione a legrosszabbtól tartott volna.

Luna a férfiak felé suhintott pálcájával, majd alaposan megvizsgálta a fejük felett kirajzolódó rúnákat. – Gondos ápolásra szorulnak, és adhatok egy listát a bájitalokról, amelyeket be kell venniük. Némelyik nehezen beszerezhető – tette hozzá.

– Van itt egy saját laborom – mondta Hermione halkan. – Bármit el tudok készíteni, amire szükséged van, csak add a listát és már hozzá is látok.

– Saját bájitalmestered is van – mosolygott Luna. – Örülök, hogy találtál egy családot. Mindkettőtöknek szüksége volt rá. – Visszafordult a betegeihez, akikre rögtön bűbájokat kezdett szórni. Hermione elgondolkozott Luna kijelentésén. Mindig elkápráztatta, mennyi mindent észrevett.

Ábrándozása közben Luna a páciensekre koncentrált. Rodolphusnak eltört néhány bordája, kilyukadt a tüdeje és megsérültek a veséi, valamint a lépe; kifakadt a hasnyálmirigye, felszakadt a mája és egy szakaszon perforált a bele. Szerencsére csak egy kis részen, különben már nem élte volna túl. Jobb lába alsó részén eltört a csont, és négy ujja kificamodott. Hermionéhoz fordult. – Van itthon fájdalomcsillapító bájitalod? – kérdezte. – Mert több üstnyi cuccra lesz szükséged, mielőtt végzünk.

– Máris hozom, viszont már adtam nekik egy keveset. Perselusnak biztos van raktáron: üzenek neki, hogy hozza el az összeset – válaszolta a boszorkánynak, behúzva maga mögött az ajtót, hogy Luna békésen dolgozhasson.

Luna néhány pillanatig még nézte a csukott ajtót. – Hermione nem olyan, aki kulcslyukaknál hallgatózik, így bármi is hangzik el a szobában, köztünk marad – mondta Rodolphusnak. – A legtöbb sérülését meggyógyítottam, beleértve a nemi szervet érintőt. Továbbra is zavartalanul fog teljesíteni azon a területen… egyiküknek sincs maradandó károsodása, de be kell venniük az előírt bájitalokat. Tájékoztatom majd Hermionét a diétájukat illetően. Egyelőre gyengébb húslevesen és különféle leveseken fognak élni, majd pár nap múlva jöhetnek a fehér húsú halak és a csirke. – Luna biztató mosolyt küldött felé. – Most pedig figyelheti, ahogy meggyógyítom az öccsét. Tudom, hogy ettől nyugodtabb lesz.

Rabastan felé legyintett, és Rodolphus nézte, ahogy az ezüstös füst beteríti öccse testét. Rabastan elernyedt a gyógyító varázslat hatására. Légzése egyre mélyebb lett, és bordái gyógyulása után csendesebb is. Bőre kezdte visszanyerni korábbi színét. A szörnyű szürkeség, amely a piszok alatt rejlett, természetesebb színt kezdett ölteni. Egy egészségesebb színt.

– Dolph? Itt vagy? – suttogta, megfeledkezve az őt gyógyító boszorkányról.

– Itt vagyok, Rab, itt vagyok. Biztonságban vagy – krákogta Rodolphus, miközben fontosabbnak tartotta biztosítani öccsét a történtekről, mint aggódni torka állapotáért.

Rabastan biccentett egyet, mielőtt elhatalmasodott rajta a fáradtság.


Kaparászás hangzott az ajtó felől, majd Hermione bedugta fejét. – Bejöhetek? – kérdezte.

Luna összpontosítás közben intett fejével. Rabastannak vérrög volt a nyakában, amely bármelyik pillanatban agyvérzéshez vagy szívinfarktushoz vezethetett.

– Szükségem lenne egy kis segítségre – mondta Luna, még mindig a lila sugárra összpontosítva, amely páciense nyakánál ragyogott.

– Mit csináljak? – kérdezte Hermione az ágy mellé térdelve. Látta a vérrel teli artéria lüktetését.

– Tartsd azt a kis edényt a nyakához, amíg megszabadulok a vérrögtől – motyogta Luna suhintásának ritmusára.

Hermione mosolyogva tett eleget a kérésnek. Luna sosem idegeskedett. Ettől volt igazán jó gyógyító. A tálat tartva Hermione elfordult, amikor a majdnem barna rög beleloccsant. Csípős és fémes szaga volt, amely túl sok harctéri emléket és veszteséget idézett fel benne. Az éjjeliszekrényre tette a tálat. Luna pálcájának intésére Rabastan bőre ismét sima és hibátlan volt. Mint mindig, most is tökéletes munkát végzett.

– Most mindkettőjüket gyógyfürdőbe kell tennünk, hogy egy óráig ázzanak. Utána egy tál leves és alvás. Az étrendet a tükörre tűzöm majd. Te biztosítsd, hogy a bájitalaikat időben megkapják.

– Megígérem – válaszolta Hermione, majd pálcájával a fürdő felé legyintett. Miközben Luna gyógyfüveket keresett a táskájában, hallották, ahogy a víz megtölti a kádat.

Percek alatt kiválasztotta a szükségeseket. Luna beszökkent a fürdőbe, hogy bedobja a növényeket a vízbe: nagyezerjófű, levendula és rózsa a gyógyulásért. A levendula képes elpusztítani a fertőzéseket is. Fűzfaháncs a fájdalom enyhítésére, és teafa olaj a tetvek ellen. Kis mennyiségű aprított medvehagyma virágjával szórta be a víz tetejét, ami segíteni fog a bolhák elpusztításában. Luna két nagy üveg majonézt helyezett a fürdőkád mellé: ezekre is szüksége lesz.

– Szpudli! – kiáltotta Hermione, mikor Luna jelezte, készen áll a páciensek ellátására. Egy házimanó jelent meg. Luna elmosolyodott a ruhát viselő manót látva. Elgondolkozott, vajon mennyi alkudozásra volt szüksége Hermionénak, hogy a manó elfogadja a ruhákat.

– Szpudli, lecserélnéd, kérlek az ágyneműt, amíg a fürdőben vagyunk? A lepedőket égesd el és állíts fel nekem egy tábori ágyat ma éjszakára. Köszönöm – mondta Hermione udvariasan.

A manó Hermionét nézve dobbantott a lábával. – Mit parancsol az úrnő? – kérdezte erélyesen. Luna rögtön tudta, hogy ez egy folyamatban lévő vita közöttük. Érdekes lenne végignézni, ki nyeri. Hermione igazán makacs tudott lenni.

– Szpudli, kértelek, hogy cseréld le az ágyneműt – ismételte meg Hermione, mielőtt visszafordult a betegekhez.

– Igen, úrnőm, kérte – mondta Szpudli, kihangsúlyozva az utolsó szót. – Ön nem mondani.

Hermione megforgatta szemeit. Az utolsó dolog, amire most szüksége volt, az egy nehéz felfogású házimanó.

– Szpudli. Amíg Luna gyógyítóval a fürdőben vagyok, azt szeretném, ha megágyaznál, elégetnéd a lepedőket és felállítanál számomra egy tábori ágyat. Szükségem lenne pár korsó vízre és tiszta poharakra is – utasította.

– Feltétlenül, Miss Hermione. Azonnal hozzálátok – mondta a manó, mielőtt egy pukkanással elindult a tiszta lepedőkért.

– Ki nyerte ezt a fordulót? – kérdezte visszatérve Luna.

– Úgy hiszem döntetlen lett – mondta a lány barátnőjének. Rodolphus felé suhintott, mire a varázsló felemelkedett az ágyról. Hermione bevezette a fürdőbe, míg testét illendően betakarta egy lepedővel. – Szpudli már évek óta itt van. Imádja a birtokot és összetört a szíve, amikor fel akartam szabadítani őket. Megállapodtunk, hogy parancsokat adok nekik, mintha még mindig szükség lenne rájuk, cserébe ruhát hordanak és szólnak, ha távozni szeretnének. Bármit is kérek Szpudlitól, úrnőnek kezd hívni és makacskodik. Amint viszont parancsolni kezdek, boldogan engedelmeskedik – mondta Lunának, miközben Rodolphust a meleg vízbe engedte. A férfi nagyon sovány volt, testét zúzódások és harapások tarkították.

– Szóval meglehetősen gyorsan idomít téged? – kérdezte Luna. Rabastant bátyja mellé engedte. Egy bűbáj megakadályozta, hogy fejük a víz alá merüljön, miközben a boszorkányok hozzáláttak testük megtisztításához. A mocskos lepedők kiröppentek a szobából.

Hermione felhorkant. Valóban ő az, akit betanítanak. Kiváló úrnővé képezik.

Luna folyadékot nyomott egy szivacsra és Hermionének adta. – Finoman dörzsöld bele – mondta, majd megismételte Rabastannál. A piszok fokozatosan távozott bőrükről, szürkévé és egészségtelenné változtatva a vizet. Rovarok küzdötték fel magukat a hab tetejére, majd pusztultak el. Luna a mocskot látva felhúzta orrát. Pálcáját magához véve egy Suvickuszt suttogott, majd felmelegítette a tiszta vizet és még több gyógyfüvet adott hozzá.

Luna maroknyi majonézt dörzsölt Rabastan hajába, eloszlatva a teljes hosszán, mielőtt ujjaival kilazította a csomókat. Hermione hasonlóan járt el, bízva Luna hozzáértésében. A boszorkány előszeretettel keverte a mugli és a varázs világ módszereit, kiegészítve a mindig újonnan megismert praktikákkal.

Hermione már vagy tizedjére futtatta át ujjait Rodolphus haján. Végül az összes csomó és gubanc távozott, ahogy a hajtetvek is. A rovarok puszta látványára bizseregni kezdett a bőre. Átvette a sűrű, finom fésűt Luna kezéből és fésülni kezdte Rodolphus haját. Úgy tűnt, minden simítással egyre több tetű távozik. A két nő végül több mint fél óráig dolgoztak. Egyik varázsló sem ébredt fel, sőt eszméletlennek tűntek.

Még háromszor cserélték ki a vizet, mielőtt Luna elégedetten felsóhajtott. Hermione már látta, hogyan gyógyulnak be a Rodolphus karján és lábán található sérülések. Luna leengedte a vizet és visszalebegtette Rabastant az ágyba. A kádból kiemelkedett testet egy törülközővel takarta be, az illemre való tekintettel. Figyelte, ahogy Hermione megismétli a műveletet.

– Tudom, nem lenne szabad ezt mondanom – szólalt meg Luna a szobába tartó rövid szakaszon –, de bárki köt is ki eme varázslók mellett, szerencsés boszorkány. A természet igencsak áldásos munkát végzett.

Bűbájjal szárította meg a férfiakat, majd a friss lepedőre fektette őket. Miután vastagon bekente testüket krémekkel és ápolókkal, rájuk adta a selyem pizsamanadrágot, amelyet Szpudli hagyott ott számukra, majd fáradtan süppedt bele a karosszékbe. Hermione még mindig el volt pirulva, amikor Szpudlit szólította. Ételt kért a betegeknek és saját maguknak. Leült Lunával szemben, a kis asztal másik oldalán, azonban túl fáradt volt a beszélgetéshez. El sem tudta képzelni, Luna mennyire kimerülhetett.

Egy csendes kopogás jelezte a könnyed vacsora érkeztét: pont, amire szükségük volt. A férfiak vacsoráján sztázis bűbáj volt. Egyikük sem mozdult a fürdés óta, azonban Luna nem aggódott. Varázserejük annyira megcsappant és kimerült, hogy amint biztonságban és otthon kezdték érezni magukat, egyszerűen elengedtek és testük végre pihenhetett.

Hermione gondolkodás nélkül evett. Nem emlékezett rá, mikor volt utoljára ilyen éhes. Luna hasonlóan gyorsan pusztította el levesét és tésztáját.

– Most inkább hazamegyek – állt fel Luna. – Harry csodálkozni fog, merre lehetek. Értesíts, ha szükséged van valamire. Nemsokára képesek lesznek egyedül felülni – pillantott az ágyak felé –, így nem lesz szükségük segítségre a levesük elfogyasztásánál. De figyelni kell rájuk az elkövetkezendő napokban. A legtöbb varázsló vagy annyit zsémbeskedik, hogy a plafonra mászol tőlük, vagy nem akarnak megmozdulni és azon kezdesz gondolkozni, vajon gyökeret eresztettek-e. Kíváncsi vagyok, ők melyikek lesznek… – Luna vállat vont, majd megölelte Hermionét, aki felkészült a virrasztásra.

– Add át üdvözletemet, hogyha meghallgat – kérte Hermione, amikor Luna útnak indult.

– Át fogom – hallatszott az ajtóból.

Hazaérve, Harryt a könyvtárban találta. Az új kviddics könyvét olvasta. A férfi, aki túlélte, felnézett a felé perdülő lányra, mielőtt felemelkedett egy csókra.

– Nehéz nap? – kérdezte bodzabort töltve Lunának.

– Érdekes. Elfoglalt voltam és találkoztam Hermionéval. Üdvözletét küldi. – Luna némán várta a reakcióját.

– Bárcsak újra összejönnének Ronnal. Nehéz középen lenne, és nem szeretnék választani közülük – sóhajtotta Harry vágyakozón, miközben ölébe húzta a lányt.

– De hát választottál, Harry. Ront választottad, amikor nem hittél Hermionénak. Szerintem tényleg beszélned kellene Kingsley-vel, tudod? Hogy megértsd, mi történt valójában – simult Harryhez és belekortyolt borába.

– Te tudsz valamit – nézett Harry Lunára, próbálva átlátni rajta.

– Nagyon sok mindent tudok, Harry. Sok-sok mindent – válaszolta Luna őszintén.

– Tudsz Ronról és Hermionéról? – Részben kérdés volt, részben kijelentés.

– Igen, Harry. Tudok, de nem beszélhetek róla. Munka közben tudtam meg. Tényleg úgy vélem, hogy beszélned kéne Kingsley-vel. Már hónapok óta próbál elérni.

Harry szorosabban magához ölelte a lányt. Ritkán kért valamit, és ha úgy gondolta, jó ötlet találkozni a Mágiaügyi Miniszterrel, akkor holnapra kér is egy időpontot.



*



Hermione már ötödszörre nézte át a Malfoy családfát. A feljegyzések alapján sosem született kvibli az egyenes ágon. Nem volt megmagyarázhatatlan betegség, sem eltussolás. Vetélések voltak, rengeteg vetélés. Narcissa volt olyan kedves, hogy kölcsönadta Hermionénak a naplóit. Azt mondta a mugli születésű boszorkánynak, hogy képtelen lenne beszélni a Draco születése utáni borzalmas időkről, de mindent feljegyzett a naplójában. Hermione boldogan megesküdött, hogy csak a kutatásához fogja felhasználni. Narcissa Malfoy nevét nem lehet majd összefüggésbe hozni a végső jelentésben található információkkal.


Rodolphus ébredéskor halkan felnyögött. Biztosan álmodik: az ágy puha és tiszta, sikolyok sehol. Szuszogást hallott és oldalra fordulva megpillantotta a mellette alvó Rabastant. Halottak voltak az Elíziumi mezőkön. Kétségtelen: Rabastan haja tiszta és jól fésült, nem lehet más magyarázat. Az utolsó emléke, ahogy az a nő beszél hozzá, majd érte jönnek az őrök. Bizonyára megölték és most az Elíziumi mezőkön van.

– Szóval, felébredt. Van egy kis étel az Ön számára, Mr. Lestrange – mondta egy gyengéd hang az oldalánál. Rodolphus hunyorgott a fényben és megpróbált fókuszálni a hang gazdájának arcára. Egy angyal arcára, amit loboncos haj keretezett.

– Ismerem magát – mondta Rodolphus. Hangja sokkal jobban hangzott, mint korábban és tükrözte a férfi zavarát.

– Valóban. Azkabanban beszéltünk. Hermione Granger vagyok. Beleegyezett, hogy segíti a kutatásomat.

Az emlékek visszaáramlottak. Hermione Granger, Harry Potter sárvérű társa. Viszonylagos szabadságot ígért a kutatásában való segítségért cserébe, valamint ha nem okoznak több gondot, amibe ő készségesen beleegyezett.

Hermione segített neki felülni és ölébe tett egy tálcát. Lábai megtámasztották tartalmát, miközben Rodolphus feljebb küzdötte magát az ágyban. A lány megigazította párnáit, feldúcolva azokat, hogy kényelmes ülőpozíciót vehessen fel. Ezután a tálcára helyezte a levest és a kenyeret. Az illat hatására Rodolphus nyála összefutott szájában. Rég volt, amikor utoljára rendeset evett.

– Tudom, kis adag, de szigorú utasítást kaptam, hogy gyakran és kevés ételt adjak. Három óránként kell enniük, illetve be kell venniük bizonyos bájitalokat. Segítik a test megerősödését és az izmok felépítését, amiket elvesztettek. Kizárólag az Önök számára készültek egy bájitalmester laborjában, úgyhogy nem kell aggódniuk. – Hermione folytatta a csacsogást, miközben Rodolphus elfogyasztotta a levesét. Rabastan a lány mondandója közepén ébredt fel, aki beszédét folytatva segített a férfinak felülni és odanyújtotta neki a másik levesestálat.

Mikor mind a két férfi befejezte, Szpudli jelent meg és fürgén begyűjtötte a tálakat, két korsót hagyva a helyükön. Hermione eltette a tálcákat és két éjjeliszekrényt állított fel a férfiak számára.

– Itt van a pálcájuk, és a korsóban sütőtöklét találnak. Felhígítottam vízzel, mivel Luna szerint a gyomruk még nem lenne képes befogadni a sűrű folyadékot. Ha szükségük lenne bármire, csak szólítsanak, a pálcám vibrálni fog. Madam Pomfrey ugyanezt a bűbájt alkalmazza a Roxfort gyengélkedőjén. – Lekapcsolta az olajlámpát az ágy lábánál és elindult a tábori ágy felé. Őszintén, már azelőtt elaludt, hogy feje a párnát érintette.




*Részlet a hippokratészi eskü szövegéből. Forrás: Wikipédia

A szerző megjegyzései a fejezet végéhez:
Folyt. köv. :) Addig is várom az elmés megjegyzéseket!
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.