efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Még egy csésze Metafizikát? Szerző: VirginiaJ
[Vélemények - 11] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Dumbledore visszatr Siriushoz, Virg megismerkedik pr idegennel, s kiderl egy megolds... de mire is?


Virág Összeráncolt szemöldökkel meredtem az oszlopnak támaszkodó alakra. Az illető magasabb volt, mint az átlagemberek, öltözéke egy hosszú köpenyből, és valami sötét anyagból készült nadrágból állt, a hátára két szablya csatolva, csuklyája az arcába húzva. Nem is ez volt a furcsa, hanem a mellette békésen ücsörgő fekete párduc. Ami még ijesztőbb volt az egészben, hogy összesen ketten tartózkodtunk az aluljáróban. Én a kettes metróhoz mentem, hogy hazajussak a könyvtárból, miután maratoni olvasást tartottam újdonsült professzorom vérengzésül feladott anyagából, és alig találtam el a metró lejáratáig, annyira tele volt a fejem mindennel. Nem csoda, ha két ilyen furcsa alakot látok magam előtt.
Már épp azon gondolkoztam, hogy figyelmen kívül hagyom a jelenséget, mondván, hogy csak káprázik a szemem, mikor a párduc hirtelen felállt, és megindult felém.
Meg fog enni – jutott el a tudatomig, és ijedten hátrálni kezdtem az ellenkező irányba. Sajnos a nagymacska elvágta a kijárathoz vezető utat, és a másik oldalról próbálkozott, hogy megkóstoljon. Legalábbis én így láttam.
Meghallottam a közeledő metró hangját. Csak érjen ide előbb, mint hogy megkóstolsz – néztem a párducra, amit látszólag nem érdekelt, hogy nem illik csak úgy megcsócsálni másokat.
Segélykérően a gazdájára pillantottam, de az még mindig ugyanabban a testhelyzetben állt, mint az imént, alig pár méterre.
A szerelvény fényei feltűntek az alagútban, én pedig abban a pillanatban ráeszméltem, hogy nincs hova hátrálnom tovább, a lábam megcsúszott, és rázuhantam… volna a sínekre, amikor a köpenyes előttem termett, magához rántott, és egy hajszállal, de elkerültem a sebesen érkező járművet. A menetszél belekapott a hajamba, és talán el is visz, ha a furcsa idegen nem tart erősen. Időközben a párduc is odaért hozzánk, és megszagolta a lábamat, majd nekidörgölőzött, és elsétált.
Végre magamhoz tértem, és döbbenten belebámultam a lilás, borostyán szempárba. Egy másodperc töredékéig tartott az egész. A férfi fellökött a vonatra, én pedig ráfeszültem a csukódó ajtóra, de már nem tudtam kinyitni. A különös alak sebes léptekkel a párduc után indult, ami beugrott a használaton kívüli járatba, és eltűnt a szemem elől.
Egész hazaúton rázott a hideg, és mindenhol idegen, ismeretlen lényeket véltem felfedezni a sötétben. Végül nem bírtam tovább, és hazáig futottam, de éreztem, hogy néznek. Éppen a kapu kulcsát rángattam elő a táskámból, amikor közvetlenül a fejem mellett valami izomból nekicsapódott a fémnek. Felsikoltottam, és a torkomban dobogó szívvel szemrevételeztem egy döglött galambot, aminek furcsán ki voltak tekeredve a végtagjai, és valami kivájta a szemét.
Egy halott madár nem repül neki az ajtónak – jutott el a tudatomig, aztán meghallottam a szörcsögő hangot.
Valahonnan az átellenben lévő utcáról jöhetett. Nem láttam mi az, de valószínűsítettem, hogy hatalmas, és nem kellene léteznie.
Elég mára a hallucinációból.
Nyugalmat erőltettem magamra, és végre kinyitottam a kaput, majd sietve becsuktam magam után, és bementem a négyemeletesbe. Szerencsére nem fordultam vissza, hogy lássam, ahogy egy furcsa groteszk odacaplat a kapuhoz, elfalatozza a galambot, majd kicsiny vizenyős szemeivel próbálja kivenni, hogy mit láthat az ajtó koszos üvegein keresztül.
Legnagyobb megkönnyebbülésemre felértem a negyedikre, és gond nélkül bezárkóztam a lakásba. Ledobtam a táskám a fotelbe, levettem az eper formájú kancsómat, beledobtam két teafiltert, felengedtem vízzel, és beraktam a mikróba.
Szórakozottan odasétáltam az asztalomhoz, és összeszedtem róla a mosatlant. Időközben a tekintetem a könyvespolcra tévedt.
A kezemben lévő bögre nagyot csattanva tört ripityára a padlón. Sietve felmásztam az ágyamra, és levettem egy könyvet.
A menedék – olvastam fel hangosan, és úgy bámultam, mintha szellemet látnék. R. A. Salvatore. A borítóról ugyanaz a fekete párduc, és a különös férfi nézett vissza rám, akikkel a metróban találkoztam, csak ezúttal a csukja szabadon hagyta az arcát, így láthatóvá vált a hófehér haj, és a sötét, szinte fekete bőr.
Hitetlenkedve visszatettem a könyvet a polcra, majd a szilánkokra meredtem a padlón.
– Kár érted, te voltál a kedvencem – húztam el a szám, és elindultam megkeresni a partvist, meg a lapátot.
Mikor visszaértem, majdnem elhajítottam a két célszerszámot is, mert már nem volt mit feltakarítanom. A bögrém tökéletesen hibátlanul ott terpeszkedett a padló közepén, ugyanolyan kávéfoltosan, mint ahogy elvettem az asztalról.
Lassan lehajoltam érte, és tanácstalanul meredtem a kerámiára, és mint aki már eleget látott a mai nap folyamán, betettem a mosogatóba, és elpakoltam a lapátot, meg a partvist is a helyére. Majd még mindig révületbe esve leültem az ágy szélére, és feltettem magamnak a kérdést: Mi a francot keresne Drizzt Do’Urden Guenhwyvarral a kettes metró peronján? * Sirius – Elképesztő micsoda bődületes katasztrófahelyzet van odakint… A délelőtt folyamán három goblint húztam ki a minisztériumi vécéből, utána pedig kiküldtek levadászni egy bőgő, éneklő egyfejű sárkányt, valami Süsüt… Rémes… még mindig itt lüktet az a hülye dalocska a fejemben…
– Szia, Rémszem – meredtem rá az ajtóban álló férfire. – Szeretnél bejönni?
– Nem, csak gondoltam becsöngetek egy random házba, hogy előadjam a bánatomat valakinek.
Ezt olyan halálosan komolyan mondta, hogy majdnem rácsuktam az ajtót, de aztán belenéztem a szemébe, és rájöttem, hogyha megteszem, rám robbantja.
Úgyhogy beengedtem.
Nem volt már így is elég hobbit, törpe, és varázsló elszállásolva a házamban, dehogy. Szükségem volt még Alastor Mordonra is, hogy kopogó falábával felverje drága, megboldogult anyám fali képmását, és oda kelljen mennem hozzá berántani a függönyt.
Dumbledore már két napja volt távol, bár azt ígérte, olyan gyorsan tér vissza, amilyen hamar csak lehet.
Ami azt illeti, ez egészen addig nem foglalkoztatott, míg mi Peter kerestük össze-vissza, aki valahogy eltűnt a Föld színéről, bár patkány lévén lényegesen egyszerűbb dolga akadt, mint nekünk a megtalálásával.
Végül Lily botlott bele a házam konyhájában lévő kuka alatt.
– Merlin szerelmére, Pettigrew, azt hiszed ez vicces volt?! – esett neki Piton. – Épp a legnagyobb káoszban próbáljuk menteni a menthetőt, te meg bújócskázol, mint valami ostoba gyerek?
– Neheeem… nehem érthiteeekk… - dadogott a férfi zavartan.
– Akkor talán sürgősen add ki magadból, hogy megértsük, vagy levágom a gyűrűsujjad! – reccsent rá Rémszem.
– Én… én valami rettenetesen csináltam… Sirius… uram… Sirius, ugye megbocsátasz? Én nem akartam, én…
– A francba Féregfark, nem tudom, mit tettél, de jó lenne, ha kinyögnéd, mert életek függnek tőle! – ragadtam meg a férfi ingnyakát.
– Én varázsoltam. Véletlenül felolvastam egy régi varázsigét… aztán a pulzálás… de nem foglalkoztam vele mert…
– Hogy lehet véletlenül felolvasni egy varázsigét, te esztelen fajankó?! – ordított Mordon.
– Nem ő tehet róla.
A hirtelen beálló csendben mind a hárman a konyha bejárata felé fordultunk, és megpillantattuk a felszegett fejjel álló Joyt. A kislány zavarában elvörösödött, és rá egyáltalán nem jellemző feszültséggel tördelni kezdte a kezét.
Elgondolkoztam rajta, hogy mégis hogy lehet az egész dimenziós dolognak köze Joyhoz, mikor lassan összeállt bennem a kép. Joy azt látta, hogy boldogtalan vagyok, és a szülinapom közeledtével valami olyat akart nekem adni, ami megváltoztatja az életemet. Épp ezért bevette magát a könyvtárba, véletlenül rátalált erre a varázslatra, megcsinálta a szertartást, és valószínűleg Peter naivságát felhasználva végrehajtotta azt… csak azzal nem számolt, hogy nem egyetlen kaput nyit majd meg, és hogy le kell zárnia a szertartást, különben végtelen számú mutáció megy végbe. Elképesztő.
– Merlinre – nyögte Piton. – Hogy lehet egy gyerekben ennyi találékonyság?
– Hogy lehet egy felnőtt ennyire ostoba? – Mordon még mindig inkább Petert szidta a történtek miatt.
– Joy, ha jól értelmezem, akkor te ismered a szertartást, ától cettig, nem igaz? – kérdeztem.
– De igen. És fel is bontottam a kört, így nem igazán értem, hogy miért folytatódik a varázslat – mondta a kislány.
Ezek után természetesen az egész aurorcsapat Joy vezetésével meglátogatta a szertartás helyszínét, és miután magyarázatot nem találtak semmire, hazahozták a kislányt.
Ezt történt tegnap. Azon kívül, hogy Gandalf egész csapata nálam vert tanyát.
Mivel nem igazán értettem létezésük okát, ezért átfutottam a könyvet, amit James talált a könyvtárban.
A történet szerint létezik egy gonosz Középfölde birodalmában, aki egy harcban elpusztul, nevezzük Szauronnak, és hátrahagyja maga után a gyűrűjét. Ezek után az egész arról szól, hogyan kallódik ez a veszélyes ékszer ide-oda, kerül egy Gollam nevű szerzethez, akitől Bilbó a hobbit ragadja el, végül Frodó nevű unokaöccse kapja azt a nemes feladatot, hogy pusztítsa el. Eleinte a törpék azért indulnak útnak, hogy visszaszerezzék régi királyságuk székhelyét, de felverik Szmaugot, egy sárkányt, és kitör a háború.
A rejtélyes varázsló pedig, aki elragadta tőlem Flovert, nem más, mint Fehér Szarumán, Szauron segítője.
Azt is világossá vált számomra, hogy Gandalf világában egyáltalán nem átlagos dolog, hogy varázslók rohangálnak az utcán, erejüktől függően színekkel különböztetnek meg egymástól. Például Gandalf szürke. Aztán fehér lesz. De ez egy elég bonyolult dolog, és az összegzés is, amiről beszámoltam kissé sarkos, leegyszerűsített, és… hát sokkal izgalmasabb. Nem leszek író.
Szóval Mordon becsörtetett az étkezőbe, és holtfáradtan ledobta magát az egyik székre.
– Milyen sárkánnyal találkoztál? – kérdeztem tőle, miközben kitöltöttem neki egy bögre teát.
– Komolyan, én ilyet még nem éltem – kezdett bele.
Mielőtt folytathatta volna, lábdobogás hallatszott az emeletről, és megjelent Joy, Remus, valamint Tom, akik időközben áthelyezték időleges tartózkodási helyüket hozzám, hogy figyelemmel kísérhessék idegösszeroppanásomat.
– Szóval, az egész kábé olyan magas volt, mint én, és úgy festett, mintha össze lenne varrva, ügyetlenül mozgott, és végig sopánkodott, hogy elhagyta a herceg barátját, aztán mikor döbbenten kifaggattam, hogy mégis kicsoda, elénekelte nekem, hogy ő a híres egyfejű, valami Süsü… Még mindig az a hülye dal jár a fejemben! – csapta le a bögrét az asztalra, úgy, hogy letörött a keze.
– Óvatosan – szisszentem fel a drámai hatás kedvéért, mintha nem tudnám, hogy egy pöccentéssel helyre tudom hozni a poharat.
– Egyéb szokatlan dolgok? – érdeklődött Remus.
– Totális katasztrófa, a minisztérium tele van hableányokkal, meg egy fabábúval, akinek ha hazudik, megnő az orra… indiánok mászkálnak az utcán, meg dinoszauruszok… Sirius, örülhetsz, hogy megbuktál a vizsgán.
Erre a megjegyzésére kissé elszégyelltem magam, ugyanis simán átmentem volna a tavalyi vizsgán, csupán csak nem akartam átmenni, hiszen egészen tegnapig meg akartam halni.
– Mi a helyzet a varázslattal? – kérdezte Mordon Remust. – Sikerült megfejteni?
– A csapatom még mindig az ügyön dolgozik, nem ismerik az írást, annak ellenére, hogy latin, van még benne valamilyen csel, mert értelmetlen szavak követik egymást benne.
– Titkosírás?
– Olyasmi.
– Én a helyükben vigyáznék arra a könyvre…
Egy másodpercig azt hittem, hogy Dumbledore tért vissza, de csak Gandalf állt az ajtóban, a szokásos titokzatos dumájába burkolózva.
Remus legyintett egyet, és biztosította róla, hogy a Mágiaügyi Minisztériumban a kézirat a lehető legnagyobb biztonságban van.
Mielőtt varázsló leállhatott volna vele vitatkozni, Tom felpattant, és kirohant a szobából. Pár perc múlva egy igencsak megviselt, és ziháló Dumbledoreral tért vissza.
Kihámoztuk a professzort az utazóköpenyéből, óvatosan leültettük az asztalhoz, és elétettünk kancsó teát, Joy pedig egy tál ételt.
Dumbledore eltolta maga elől a tányért, majd ránézett Gandalfra.
– Miért nem szólt, hogy ilyen súlyos a helyzet?
– Nem vette volna komolyan – válaszolt a varázsló.
– Bocsásson meg, miről beszélnek? – vágtam közbe.
Tom sötéten rám nézett.
– Mint mindenidők ex legsötétebb varázslója, azt hiszem, bennfentes vagyok a témában. Az átjárók megnyílásával, a világok lakói összezavarodtak, felborult az egyensúly, és mire a vezetők átlátják a káoszt, már lépésekkel le lesznek maradva a rosszfiúkhoz képest.
– Mire akarsz pontosan kilyukadni? – kérdezte sötéten Remus.
– Különböző történetek sötét szereplői kihasználva a fejetlenséget, sereget gyűjtenek, összefognak, és leigázzák a világokat, lerombolva és eltaposva mindent, ami eléjük kerül. A mi világunk lesz a harcszíntér.
Kikerekedett szemekkel bámultam magam elé.
– Mi köze ehhez Flovernek?
– A kislányról már mindenki hallott – szólt Gandalf. – Legalábbis a mi világunkban mindenki, és semmi kétségem róla, hogy máshol ugyanígy történt. Megjósolták. Mindenidők legerősebb boszorkánya elsöprővé erősíti az egyik oldalt, ami uralkodni fog a másikon.
– Melyik oldalt?! – csattantam fel.
– A prófécia befejezetlen – mondta a férfi. – A lánynak szabad akarata van.
– Akkor nem lesz probléma – sóhajtottam. – Flover jó lélek.
– Ez így teljesen igaz, de… - kezdte Tom.
– De? – kapta fel a fejét Joy remegve.
– De egyszer már majdnem gyilkost csináltam belőle.
– Ez nem fordulhat elő még egyszer – mordult fel Remus. – Vissza kell szereznünk őt…
– Mi lenne, ha egyszerűen csak elrabolnánk, hogy Szarumán ne vethesse ki rá a hálóját? – kérdezte Tom.
– Mindenképpen önszántából kell cselekednie, különben az egész a viszályára fordulhat – rázta meg a fejét Gandalf.
– Akkor csak egy megoldás van.
Az asztal sarkán gubbasztó Mordonról addigra teljesen megfelejtkeztem. Időközben megitta a teáját, visszaragasztotta a bögréje fülét, és most féloldalasan, épp lábára helyezve a súlyát állt a kályha előtt.
– Pontosan mire gondolsz? – kérdeztem.
– Odamentek, te elcsavarod a fejét megint, előadjátok neki a tervet, ő szépen visszaemlékszik, és minden happy – vont vállat az öreg.
– Egyszer is elég nehéz volt meghódítani Flovert – kerekedtek ki a szemeim. – És ha most nem sikerül?
– Ne legyél marha – nézett rám Remus. – Én az életemet is odaadnám azért a lányért, akkor is, ha majd ő lök a halál karmai közé. Egyszer már megmentett minket. Itt az idő, hogy mi mentsük meg őt!
– Hát persze… - válaszoltam. – Mert ez ilyen egyszerű lesz.
– Nem mondtam, hogy egyszerű lesz. Amikor Dumbledore előadta azt a képtelen ötletet, hogy mostantól egyetemisták vagyunk Magyarországon, és cserediákot játszunk, azt hittem képen röhögöm. Teljes pesszimizmussal álltam hozzá a tervhez. Flover nem tartozott a könnyűvérű nőcskék közé, és úgy éreztem, ahhoz, hogy elnyerjem a bizalmát, én nagyon kevés vagyok. Mindazonáltal a csapat többi tagja, név szerint James, Lily, Remus, Perselus megrögzötten hittek benne, hogy meg tudjuk váltani a világot.
Apropó világ. Úgy tűnt, hogy London kívül máshol egyelőre nem harapódzott el dimenziós probléma, vagy csak nem vettük észre, mert a helyi erők felkészültebbek voltak nálunk. Nem tudom. A lényeg, hogy pillanatokon belül ott álltunk az egyetem kapujában, kezünkben egy-egy órarenddel.
– Akkor mindenki keresse meg a saját bázisait – mondta Remus.
– Mindenki egyedül, úgy kevésbé vagyunk feltűnőbbek – válaszolta Perselus. – Szarumánt messziről kerüljétek el. Indulunk.
Mikor vette át kedvenc zsíros kenyerem az irányítást?
Teljesen mindegy, ugyanis másodperceken belül abszolút egyedül ácsorogtam az épület előtt. A kiözönlő diákok tömegében teljesen kétségbeesetten néztem körül, majd vetettem egy pillantást az órarendemre, majd azt bámulva elindultam egyenesen, és… Virág szemszöge Életemben nem borultam még akkorát gördeszkával, mint amikor az ismeretlen srác kilépett elém. Lehet, hogy jobban kellett volna figyelnem, vagy körülnézni, mielőtt kikanyarodok a főkapun, de olyan hirtelen került elő a porta takarásából, hogy nyílegyenesen beleütköztem.
A deszka kirepült alólam, a fejem elé húzva a kezem találkoztam a földdel, és láttam, ahogy a narancssárga drágaságom kisiklik a biciklisávra.
Az egyik lány, aki visszafordult a csattanásra villámgyorsan felkapta, és behozta a veszélyzónából, és odajött, hogy felsegítsen, de mielőtt odaért volna, két erős kéz megragadott, és felhúzott a földről.
Szembetaláltam magam az elütött sráccal, aki teljesen sértetlenül, de annál ijedtebben nézett rám, miközben engem tartott, ugyanis a lábaim még mindig remegtek a meglepetés okozta ijedségtől, és nem akartak rendeltetésszerűen működni.
Bámultuk egymást az út kellős közepén, aztán felfedeztem, ahogy a tenyeremen lévő nem túl vészes horzsolásból kibuggyan egy vércsepp.
Lassan összeszedtem magam, és kérdés nélkül kihúztam a karom a fiú kezei közül, majd kerestem egy zsebkendőt a táskámban, betekertem vele a tenyerem, és kérdő tekintettel felé fordultam, majd csettintettem egyet az arca előtt.
Egyszerre szakadt ki belőle az összes mondanivalója.
– Merlin, te jó ég, ne haragudj, nem figyeltem, csak sétálok itt össze-vissza, mint a szerencsétlen, te meg itt jössz, én meg itt állok, és akkor puff, nincs semmi bajod, nem vertél be mást? Nem fáj a fejed? A lábad? Jól van a lábad?
– Hé! – vigyorodtam el. – Vegyél levegőt!
A fiú elmosolyodott, megfogta a kezem, és elhúzott a diákok özönéből.
– Virág vagyok – nyújtottam kezet. – Te?
– Jack – válaszolt – cserediák.
– Hát, örülök, hogy megismertelek – vigyorogtam.
– Nem pont így terveztem az első találkozásunkat – vigyorgott vissza a srác, és beletúrt félhosszú sötétbarna hajába.
Egy pillanatra összeráncoltam a szemöldököm. Ez körülbelül úgy hangzott, mintha a fiú tervezte volna, hogy megismer engem.
Erről a gondolatról Jack külseje terelte el a figyelmem. Nem is vettem észre, milyen adoniszba gurultam bele hirtelen. A srác közepesen magas volt, izmos, csillogó, meleg szürke szemei engem vizslattak.
Engem.
Te jó ég – mosolyodtam el a gondolatra –, elgázoltam egy félistent.
– A barátnődet várod? – kérdeztem.
– Nincs barátnőm – mondta olyan hangsúllyal, mintha nekem ezt pontosan tudnom kellene.
– És ez valami újfajta csajozási technikád? – kötözködtem. – Lerúgod a lányokat a lábukról?
– Na, jó, figyelj, ez így nem lesz jó – rázta meg a fejét, összehajtva a kezében szorongatott papírt -, hadd engeszteljelek ki a figyelmetlenségem miatt.
– Nem nagyon van ilyesmire időm – vontam vállat, és a hónom alá csaptam a deszkám, és épp indulni készültem, mikor a kezem után kapott.
– Csak van időd egy kávéra, vagy egy ebédre – mondta. – Hova indultál ilyen sietősen?
– Ha mindenképpen tudni akarod, könyvtárba – válaszoltam. – Meg kell írnom szabad két órámban egy kétoldalas esszét a boszorkányperek pozitív értékeléséről.
– Hogy miről? – kerekedtek ki a szemei.
– Látom, számodra ez elég elriasztó téma, úgyhogy nem is untatlak saját magammal tovább – mosolyogtam kedvesen.
– Meglátjuk, melléd szegődök eme fantasztikus délelőttön – szegte fel a fejét, és játékosan rám kacsintott.
Megforgattam a szemem, és elindultam a könyvtár irányába, gondolván, hogy Jack csak viccel. De hát nem viccelt. Érdeklődve, szinte vidáman jött mellettem teljesen szótlanul. Hirtelen feldühített a jelenléte. Az még rendben van, hogy véletlenül kilép elém, és elkövetem az évszázad esését, dehogy utána megpróbál felszedni, mint holmi virágot a mezőn… lehet, hazudnom kellett volna a nevemről.
Szóval Jack hűségesen jött utánam, én pedig jobb híján hagytam, hogy kövessen, abban bízva, hogy a biztonsági rendszeren, lévén hogy cserediák nem jut át, elvégre nincs tagsági kártyája.
Láthatóan a fiút nem ejtette kétségbe, hogy nem veszek tudomást a jelenlétéről, egyenesen besétált velem a főajtón, kinyitotta előttem az ajtót, én előkaptam a vonalkódos kis bérletemet, rátartottam az érzékelőre, és átsétáltam az elektronikus kapun.
Jack megtorpant, és nézte a hátamat, ahogy felvágtatok a lépcsőn.
Mikor azt hittem, végre nyugtom lesz újdonsült lovagomtól, nagyot kellett tévednem, ugyanis, pár perc múlva ott állt az olvasóterem ajtajában, és tanácstalanul nézegette a könyvrengeteget.
– Mi a jó életre vállalkoztam – morogtam inkább magamnak, mint a segítőkész könyvtárosnak, és odamentem a fiúhoz. – Segíts megkeresni ezt, ha már itt vagy…
– Szolgálatára, Miss Flover – mosolygott rám a fiú, és elindult a sorok közt.
Egy pillanatra elcsodálkoztam.
Ha tudtam volna, hogy ilyen segítőkész embereket lehet elütni az utcán, előbb elgázolok egyet – vontam le a konklúziót, és Jack nyomába eredtem.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.