efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Még egy csésze Metafizikát? Szerző: VirginiaJ
[Vélemények - 11] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
"Megpróbált segíteni. Megpróbálta levenni a felelősséget a vállamról.
Én pedig becsaptam.
Tényleg nem vagyok gonosz?"


Az ajtó hirtelen becsapódott, James pedig legédesebb álmából felébredve lefejelte az asztalt, és hanyatt esett a székkel, ezzel bevágva fejét a kemény padlóba, úgyhogy perceken keresztül csak csillagokat látott. Ez még nem is lett volna olyan furcsa, ha a csillagok közé nem úszott volna be lassan Bellatrix Denem arca.
A férfi felsikoltott, és próbálta elhessegetni a látomásszerű víziót, aminek az lett az eredménye, hogy egy nagy, csattanós pofont kevert le a nagyon is valóságos Bellának, aki viszonzásul jókorát rúgott az oldalába.
James felnyögött, eltakarta az arcát, és erősen próbálta meggyőzni magát arról, hogy ez csak az egyik rémálom, ami mostanában instant kísérti őt.
- Mit műveltek?
Úristen még egy hang – gondolta James, és bedugva mind a két fülét elkezdett „salalázni”.
- Bella? Joy?
Bella még mindig az arcát tapogatta, miközben aggódva nézte a bolondként viselkedő James Pottert. Joy pedig a nappali ajtóban állt egy tál cseresznyével a kezében.
Lily a lépcsők felől lépett be a konyhába.
- Ó ne, már megint – sóhajtotta.
- Megint? - vonta össze a szemöldökét Bella.
- Amióta Siriusék megléptek, éjjel-nappal itt virraszt a konyhában, hogy segítsen nekik, ha megtalálták Flovert… Azóta lehetetlen normális körülmények között felébreszteni, mert mire magához tér, szétveri maga körül a berendezést, és mindenfelé hülyeségeket fantáziál a kialvatlanságtól.
- Akkor most mit csináljunk? - kérdezte Joy a magába gubózó Jamest nézve.
- Aquamenti!
Lily pálcájából jókora vízsugár csapott elő, és borította el Ágast, aki pár pillanat múlva immár éberen és csurom vizesen ácsorgott a tűzhely mellett.
Kiropogtatta a hátát, majd az őt figyelő tömegre meredt.
- Nahát… sziasztok! Bella, neked mitől ilyen vörös az arcod?
A nő elképedve tátogott, aztán legyintve kifordult az ajtón, és visszaült Remus mellé. Egyikőjük sem volt igazán jó passzban. Remus megszerezte az információkat Tom lányáról. Kilőtték a lehetőségét, hogy lehetne testvére, így most Natalie Harp aktája feküdt előtte.
- Tiszta apja – suttogta a férfi, és óvatosan Joyra pillantott.
Hogy a kislányt megviselte-e, hogy előkerült egy valódi Denem? Egy igazán picit. Inkább az a tudat bántotta, hogy neki semmi köze vérségileg se Bellához, se Tomhoz, nem is hívhatná őket anyának vagy apának, sőt ebben az egész kompániában semmi keresni valója nem lenne.
- Szerintem nem is hasonlít rá – suttogta a kislány. - Apa jó fej, ez a csaj meg mindenkit megpróbál megölni.
- Tom is így kezdte – jelent meg Perselus az ajtóban, megjegyzését pedig három gyilkos pillantás követte. - Most mi van? Csak őszinte voltam – morogta, és ledobta magát a kandalló elé belemarkolva a cseresznyés tálba.
Bellatrix sóhajtott, majd vett egy adagot a gyümölcsből, és már ketten köpködték a lángokba a magokat.
Milyen meghitt – gondolta Lily, és azon töprengett, valóban ez e a legmegfelelőbb jelző, amivel a helyzetet illetni lehet.
Pár pillanat múlva Lisa érkezett meg utazóköpenyét a kezében tartva, és rákacsintott Lilyre. A lány izgatottan elvigyorodott, és intett, hogy kövesse a konyhába, de mielőtt még két lépést megtehetett volna, Remus kérdése szegeződött a hátának.
- Mitől vagytok ma ilyen vidámak?
- Semmitől – vágta rá Lisa. - Ugyan már, drágám, csak úgy már nem is mosolyoghatunk?
- Nem is tudom… vegyük számba, hogy ma miért lehet rossz kedvünk. – szólalt meg Perselus a megszokottnál is mogorvábban. – Flovert valószínűleg beszippantotta a sötét oldal, vele együtt Tomot is, akinek az őrült lánya mindenféle extrém gonosz főszereplőket hívott elő random könyvekből, ráadásul Siriusék is felszívódtak, ennek tetejébe pedig már Regulusék is eltűntek, az első hármat körözi a Minisztérium, a másik kettő meg a jó ég tudja merre csámborog. Szóval mitől van jó kedved?
- Semmi közöd hozzá – sötétedett el Lisa tekintette.
Lily már érezte, hogy a kirobbanni készülő vihar egészen határozottan megtámadta az eddig csendes feszültségben cseresznyézgető társaságot, de mielőtt bármit is tehetett volna, Bella megszólalt.
- Mikor akarod elmondani végre? Mire mindenkinek nyilvánvaló lesz?
- Már emlékszem rá, miért nem vagyunk jó barátnők – sziszegte Lisa vörösödve.
- Mi a francról van szó? - nézett fel Remus is értetlenül.
- Én csak arra próbálok rávilágítani, hogy elveszed tőlünk az örülésre való lehetőségünk, addig halogatod, de a csökött agyad ezt valahogy nem bírja feldolgozni – vágott vissza Bella teljesen figyelmen kívül hagyva Remust.
- Talán nem ez a megfelelő pillanat az örömködésre – szorította ökölbe a kezét a nő.
- Úgy hallottam, az idegeskedés nem tesz jót ilyen állapotban – szólalt meg Perselus, elhallgattatva mind a két nőt.
Remus elfehéredve, McGalagonyra emlékeztetően vékonyra préselt ajkakkal egyenesedett fel, sétált oda feleségéhez, és számonkérően ránézett.
- Miért nem mondtad el?
- Nem is tudom, nem gondoltam, hogy most kellene bejelentenem, vagy ezzel terhelnem téged…
- Terhelni? Elisabeth, ha beteg voltál, akkor arról tudnom kellett volna! - csattant fel Remus.
Lisa kikerekedett szemekkel meredt a férjére, és hitetlenkedve Lilyre pillantott, aki a kezébe temetve az arcát próbálta visszanyelni a nevetését.
Csattanás hallatszott – Per, és Bella egyszerre csaptak a homlokukra, és néztek az ujjaik közül Holdsápra, aki egyre inkább összezavarodott. James csak az ajtónak dőlve figyelte a jelenetet, hasonlóan értetlenül, ugyanakkor kiválóan szórakozva rajta, hogy mindenki tud valamit, kivéve őt és Remust.
- Merlinre, Rem! - csattant fel Joy. - Lisa babát vár!
- Hogy mi van? - kerekedtek el az illető szemei. - De hát mikor?
- Hát ezt inkább neked kellene tudnod – röhögött fel Perselus.
- Kislány – mosolyodott el Lisa, és megfogta a hitetlenkedő Remus kezét. - Apa leszel.
- Te jó ég – ölelte át a férfi Lisát. - Apa leszek.
Az idilli pillanatot James szakította félbe, aki a hasát csapkodva nevetett Lily mellett. Szegény nő azt hitte, férje megint rohamot kapott, és már készítette a pálcáját, hogy újabb vizes bombával hűtse le élete párját, de az feltartotta a kezét, és levegő után kapkodva megszólalt:
- Hát gratulálok srácok. De tényleg. Tök király, sose hittem volna, hogy ezt a napot is megérjük. Én akarok lenni a keresztanya. Egyébként, tiszta röhej, hogy négy éven keresztül nem csináltatok semmit békeidőben, most meg a legnagyobb háború közepén… Tényleg örülök nektek, de azért megnyugtat, hogy én és Lily sokkal felelősségteljesebbek vagyunk ilyen tekintetben – fejezte be a monológot.
Halk horkantás hallatszott a szoba másik végéből. Bella igyekezett visszafogni a kuncogását.
- Nem tudom, hogy most töröljelek képen, mert egy bunkó paraszt vagy, vagy egyszerűen röhögjelek körbe.
- Ugyan miért? - döbbent meg James.
- Mert én is terhes vagyok, Potter – sóhajtott fel Lily, és odament a cseresznyés tálhoz.
- Mi?! Kitől? - tátotta el a száját Ágas
A nő vágott egy grimaszt, és válaszul homlokon köpte a férfit egy cseresznyemaggal. * Dumbledore, Rémszem és Caramel felváltva sétálgattak körbe-körbe a miniszter irodájában. Szerencsére a helyiség elég tágas volt ahhoz, hogy ezt egyszerre kivitelezni tudják, különben összeütköztek volna.
- Értse meg, ha bevonom Blackékről a körözést, a minisztériumban mindenki azt fogja hinni, hogy kedvére olvasgathat államtitkokat! - csattant fel Caramel.
- Figyeljen rám, Cornelius! - állt meg Dumbledore is, és lépett egyet a kopaszodó férfi felé. - Mind a ketten tudjuk, hogy jelen helyzetben a világon senkit nem érdekelnek az államtitok. Az emberek békére vágynak, és arra, hogy a kialakult problémát végre kezelni tudjuk, és ne csak látszatmegoldásokkal simogassuk az ördög hátát. Sirius az egyik legjobb, ismétlem, legjobb varázslónk. Ráadásul ismeri Flovert, ami még akkor is előnyt jelenthet a számunkra, ha a lány az ellenség oldalát erősíti.
- Hát nem érti? Kiépíteni egy Siriust védő, a minisztériummal, és a furalényekkel is szemben álló harmadik felet taktikailag jelentősen csökkenti az esélyeinket, és meglehetősen szokatlan idiotizmusra vall! - csattant fel Mordon.
- Ó, már látom, miben mesterkednek! - dühöngött Caramel.- Maguk egy oldalon állnak, és kényszeríteni akarnak arra, hogy…
- Nem akarjuk kényszeríteni – vágott közbe Dumbledore.
- Nem? - nézett rá Mordon az igazgatóra, mire ő egy lapos pillantást küldött felé. - Hát persze, hogy nem!
- Ha megtiltom, mit tesznek? - kérdezett vissza a miniszter?
- Kénytelenek leszünk másik oldalról megközelíteni a dolgot, és illegálisan megvalósítani az egyetlen lehetséges túlélési esélyünket – válaszolta Dumbledore nyugodtan.
Caramel agyában pörögtek a fogaskerekek. Már akkor tudta, hogy ez a beszélgetés rossz ötlet, mikor reggel magára borította azt a vanília fagyit, amit titokban feszültségcsökkentés gyanánt eszegetett.
- Mi a terv? - kérdezte végül megtörten.
- Minden védelmi egységet a Roxfortba rendelünk. Az az egyetlen biztonságot nyújtó hely, ahol megállíthatjuk az ellenséget – mondta az igazgató.
Abban a pillanatban, hogy Dumbledore befejezte a mondatot, az ajtó szinte kirobbant a helyéről, és beesett rajta egy igencsak megviselt Regulus Black és egy nem kevésbé nyúzott Gandalf. Mind a ketten koszosak, fáradtak és a szokásosabbnál is zavartabbak voltak.
- Elkapták őket, Flover pedig főgonoszt játszik – nyögte a férfi lassan feltápászkodva a padlóról.
- Mennyire vagy biztos ebben? - kérdezte Dumbledore idegesen.
- Holt biztos – válaszolt a fiú.
- Ki mondta?
- Szarumán – morogta dühösen Gandalf.
Caramel innen már tudta, hogy ostobaság lenne tovább ellenkeznie pusztán büszkeségből, és az igazgatóra nézett.
- Megadom az engedélyt mindenre. Azonnal kezdjenek hozzá a szükséges intézkedések végrehajtásához. Egyetlen dolgot még. Mi lesz Flover Hydal?
- Megpróbálhatnánk elfogni, mutatni neki egy merengőt az emlékeivel, vagy…
- Arra nincs időnk – suttogta Dumbledore.
- Mégis mit akar tenni?
- Ha meg akarjuk nyerni a háborút, előbb kell megölnünk őt, mint ahogy ő megöl minket.
Regulus szemei kikerekedtek a borzalomtól, és megrázta a fejét.
Ekkor döntötte el, hogy ezt a csatát elvesztették, ha a nagy Albus Dumbledore szeme előtt is ez az egy opció lebeg. * Sirius szemszöge Amikor Natalie aznap délelőtt elém állt két csúnyán megtermett orkkal, és azt mondta, Hyde Úrnő hívat… hát nem mertem kinevetni.
Ahogy haladtunk felfelé a trónterem irányába, egyre csak azon járt a fejem, mégis hogyan kezeljem a helyzetet.
Tény volt, hogy Flover alkalmazni fogja rajtam az erejét, ha a helyzet úgy kívánja, és jelenleg úgy álltunk, hogy a helyzet nemes egyszerűséggel bármikor kívánhatta csak úgy random úgy. Nem mondanám, hogy kifejezetten féltem volna, mit tehet velem a lány. Attól már inkább tartottam, hogy véletlenül kiadok valami olyan információt, ami mindannyiunk vesztét okozhatja.
Natalie vezetésével ezúttal a saját lábamon sétáltam be a hatalmas csarnokba, és meglepődve konstatáltam, hogy rajtunk kívül a helyiségben csak egy ember tartózkodott.
Kifelé bámult az ablakon, egy kicsit görnyedt testtartásban és egyik kezével tűnődve a hajába túrt. Megdobbant a szívem, ahogy felrémlett bennem a kép, mikor ugyanígy figyelte az esőt a klubhelyiségből. A párhuzam: akkor sem mehettem oda, hogy hátulról átöleljem, és belecsókoljak a nyakába.
Flover hirtelen megfordult, és kis híján felbukott a magassarkújában. Egy egyszerű fekete ruhát viselt, mély kivágással a nyakánál.
- Köszönöm, elmehettek. Natalie, te is, csinálj valami értelmeset – küldte el őket.
Ketten maradtunk.
Érdeklődve néztem, ahogy vesz egy mély levegőt, és közelebb jön hozzám.
A hajam olyan hosszúra nőt az utóbbi időben, hogy ha nem tűrtem a fülem mögé, a fél arcomat eltakarta.
Valószínűleg Flover is észrevette, hogy mennyire idegesíthet, és megeresztett egy halvány mosolyt.
- A mai napra azt a feladatot kaptam, hogy szórakoztassam el magam veled. Úgy szó szerint. Sejtem mire gondoltak, de mivel ezt a mondatot többféleképpen is lehet értelmezni…
Kitört belőlem a nevetés, és egyszerre meg is könnyebbültem a lány hozzáállása miatt. Másrészről láttam, hogy teljesen zavarba hozom, ami furcsa elégedettséggel töltött el, még így bilincsbe verve is.
- Szóval rosszalkodni akarsz? - kacsintottam rá.
- Vedd úgy, hogy egy szót se szóltam – komorodott el hirtelen.
Megcsóváltam a fejem, amitől még több haj hullott a szemembe, de nem igazán érdekelt, és vigyorogva megszólaltam.
- Hé… csak vicceltem.
A lány rám hunyorgott, és a hajamra bökött.
- Nem zavar?
- Ezt én is kérdezhetném – vigyorodtam el újfent.
- A ruha vagy a cipő? - kérdezett vissza ezúttal.
Mind a kettőnkből kitört egy halvány nevetés.
- Na jó, ez így nem fog menni – törölte meg a szemét, csettintett, és a bilincseim a földre hullottak.
Meglepetten néztem rá, ő pedig idegesen az ajkába harapott.
Black. Itt az alkalom, amire időtlen idők óta vársz. Ne cseszd el.
- Szóval átöltözöl? - kérdeztem kedvesen.
- Azt hiszem, nem ártana – válaszolta.
Legnagyobb meglepetésemre kibújt a magassarkúból, és úgy ahogy volt, mezítláb indult meg kifelé a teremből.
Pár pillanat alatt felzárkóztam mellé, és megrovóan rászóltam.
- Ne mászkálj cipő nélkül, iszonyat hideg a parketta, fel fogsz fázni, nem lehetnek gyerekeid, és…
- Mielőtt túlságosan beleélnéd magad abba, hogy megöl a padló, megkérdezném, hogy biztos vagy-e benne – mosolygott rám.
Lepillantottam a talpára, és láttam, ahogy felcsapnak körülötte a lángok, ugyanakkor sem ő, sem a környezete nem ég meg.
Menő.
A szobája valahol a kastély másik felében helyezkedett el a második emeleten. Előre engedtem az ajtóban, majd követtem a helyiségbe. Szolid kis kuckó volt, két személyes, ebből arra következtettem, hogy nem egyedül alszik benne.
Flover egyből a szekrényhez lépett, előhúzott egy farmert és egy pólót, majd a fürdőszoba ajtajából visszafordulva közölte:
- Most lehetőséged van szökéssel próbálkozni, ha gondolod, bár én nem tenném, mert úgy is megtalállak, blablabla, szóval tíz perc és kész vagyok – azzal magára csukta az ajtót. Megcsóváltam a fejem, és körül néztem. Pillantásom egy félig nyitott füzetre tévedt az éjjeliszekrényen.
Odasétáltam, és beleolvastam.
„Egészen különös álmom volt ma éjjel. Egy fekete hajú sráccal ültem egy tó partján. Azt hiszem, Perselusnak hívták. Különös név. Volt még ott egy nagy hasonlóan sötét kutya is, és valamiért rendkívül viccesnek találtam, hogy a hasát vakargatom. Perselus mindenáron azt akarta megtudni tőlem, hogy tetszik-e nekem Black, de nem akartam válaszolni, ő pedig elköszönt. Emlékszem rá, hogy megszidtam a kutyát, aki képen nyalt, én pedig felriadtam.”
„Ma felgyújtottam egy lányt álmomban, mert levetkőztette nyilvánosan Sirius Blacket. Talán féltékeny lehetettem.”
„Egy sötét, hangszerekkel teli szobában találtam rá Siriusra, aki éppen magát hánytatta, én pedig odarohantam hozzá. Nagyon dühösnek éreztem magam, kiabáltam vele, meg is pofoztam, de ő csak megölelt, és azt mondta, félt, hogy elveszített.”
- Könnyű esti olvasmánynak pont megteszi, ugye?
Ez volt az a hangnem, amitől nyüszítenem kellett, ha meghallottam, és ennyire tökéletesen még csak Molly Weasley tudott hasonló érzéseket kelteni bennem.
Flover szerencsére megfeledkezve róla hogy ő egy boszorkány, dühösen kitépte a kezemből a füzetet, és kettészakította.
- Próbáltál volna inkább megszökni – morogta, és bevágta a polcba.
Lerogyott az ágyra, és a tenyerébe temette az arcát.
Azt hittem, hogy sír, de mikor rám nézett, láttam, hogy egyetlen könnyet sem hullajtott.
- Arra vártál, hogy sírok, mi? - kérdezte keserűen.
- Mi történt veled, Flover? - kérdeztem halkan.
- Ez most egy komoly kérdés? - nevetett fel hisztérikusan, miközben belebújt a tornacipőjébe. - Képzeld, valaki egyszer csak kitalálta, hogy boszorkány vagyok, végigkergettek a fél világon, és rettenetes alakokkal rettenetes dolgokat művelek, Drizzt soha egy ujjal nem nyúlt hozzám, és én megkínoztam, Tom végre-valahára elmondta az igazságot, erre őt is, mindenki azon van, hogy baromira megszerezzen magának, nehogy megöljem őket véletlenül, nem vagyok semmi más csak egy kibaszott fegyver emlékek nélkül, és ezt a rohadt cipőfűzőt sem tudom megkötni! - kiabálta.
Döbbenten ácsorogtam az ágy mellett, és próbáltam feldolgozni, hogy az erős Flover Hyde éppen az idegösszeroppanás szélén áll.
Merlinre. Egészen eddig azon aggódtunk, hogy úristen mi lesz, ha Flover agyát megkörnyékezi a gonosz, megszállja, és pusztító atomfegyverként felhasználva kinyirbál mindannyiunkat.
Már az elején elrontottuk. Elfelejtkeztünk arról az apróságról, hogy Flover Hyde alapjáraton egy jó ember, és semmi másra nem lett volna szüksége, csak hogy meg tudjon valakiben bízni.
Rám se nézve megszólalt.
- Mit keresel még itt?!
Most már sírt.
Odaléptem elé, letérdeltem, és komótosan elkezdtem megkötni a cipőfűzőit.
- Az első álomban, miután képen nyalt a kutya, azt kérdezted, hogy emberi alakban már nem is merek ilyet csinálni, és én visszaváltoztam, ugyanis, animágus vagyok, ami azt jelenti, hogy képes vagyok állattá változni. Szóval visszaváltoztam, hogy elmondjam neked, mennyire nem tetszik a gondolat, hogy Perselus Pitonnal kezdj el járni. Persze akkor azt még nem tettem hozzá, hogy mindenki más is zavarna magamon kívül. Késő délutánig kinn ültünk a tónál, azután kitaláltad, hogy neked órád van az öcsémmel. Akkor tanultad meg használni a mágiádat. Először egy faágat lebegtettél, később pedig átváltoztattál egy talpaspoharat – mosolyodtam el. - Akkor békültem ki az öcsémmel hat év néma hadakozás után miattad. A második álomban Jessicát gyújtottad fel, mert előzőleg már volt vele konfliktusod. Ő mindenkinél előbb rájött, hogy szerelmes vagyok beléd, és hát ő mindenkinél jobban erőlködött, hogy inkább vele akarjak összejönni, a végén már megfenyegetve, hogy bántani fog téged, ha nem hagyom magam neki. De te figyelmeztetted, hogyha még egyszer hozzám ér, te felgyújtod. És hát, meg is tetted. Azon az estén teleportálódott át a világunkba Ati is, a legjobb barátod – vettem egy nagy levegőt, hogy belefogjak az utolsóba. - A harmadik álomban éppen sikerült megakadályoznod, hogy megöljem magam. Mivel egy idióta döntés következtében, amit szinte azonnal meg is bántam, feladtalak Voldemortnak, éppen akkor érkeztél vissza tőle, és én egészen addig azt hittem, hogy beleszerettél, és gyűlölsz, aztán ennek kiderült az ellenkezője. Ezután te elmentél találkozni a többiekkel, meg szólni Dumbledornak, én rendbe tettem magam, és sikerült akkor beesnem a kupaktanács közepébe, mikor valami olyasmit mondtál, amit félre tudtam érteni, és szokás szerint félre is értettem, úgyhogy felmásztam egy toronyba, te utánam jöttél, én abban a hitben, hogy mégiscsak Denemet szereted, ott akartalak hagyni, te pedig megállítottál az ajtóban és megcsókoltál. A lány döbbenten nézett rám, még levegőt venni is elfelejtett. Óvatosan megigazítottam a masnit, és megfogtam a kezét.
- Azért vagyok itt, hogy bekössem a cipőfűződet, ha te nem tudod – suttogtam.
- Te annyira idióta vagy – törölte meg a szemét. - Sirius…
- Flover – mosolyogtam rá.
Legszívesebben megcsókoltam volna, de tudtam, hogy el kell vetnem az ötletet, mert nem biztos, hogy jót tennék vele.
Kisebb csalódásomra kihúzta a kezét az enyémből, és legnagyobb meglepetésemre a nyakamba vetette magát, majd szorosan megölelt.
- Mikor vágták le a hajad utoljára? - kérdezte. - Rettenetesen idegesítő.
- Hát, nyugodtabb körülmények között akár szerét is ejthetnénk – utaltam a távozás lehetőségére.
- Megfontolom – válaszolta. - Azt javaslom, nézzünk valami ennivaló után, Drizzt is biztos örülne valami normális kajának.
- Jessicáról se feledkezz meg – tettem hozzá.
- Ő mit keres itt? - kérdezte már a folyosón.
- Hát ez egy nagyon hosszú történet, szóval amikor…
Ebben a pillanatban két métert repültem hátrafelé, és nekicsapódtam a falnak. Mikor felpillantottam, Szarumánt és a Pókkirálynőt véltem felfedezni Flover oldalán, akinek… akinek a torkához az egyik ork egy kellemetlenül hegyes lándzsát nyomott.
- Remélem semmi fontosat nem szakítottunk félbe – mosolyodott el a nő hidegen.
- Nem ő tehet róla, engedjétek el! - álltam fel.
- Akkor térjünk is a tárgyra – tárta szét a kezét Szarumán. - Te elmondod nekünk, hol van az ellenállás központja, a kislány pedig sértetlenül megússza a kalandot.
Flover szemei rémülten kikerekedtek. Próbált megszólalni, de valószínűleg nem hagyták neki, a teste mereven feszült a varázslat alatt.
- Nem árulom el a barátaimat – szólaltam meg.
Ó de nagyon is el fogod őket árulni.
- Hát, akkor rá nincs tovább szükségünk – intett Szarumán a Pókkirálynőnek.
Flover összeesett, és rángatózva fuldokolni kezdett. A nő arcára leplezetlenül kiült az élvezet, és én tudtam, hogy képtelen vagyok végignézni, ahogy megfojtják előttem a lányt.
- A Roxfort! - ordítottam Szarumánnak, ő pedig elégedetten elmosolyodott.
- NE, SIRIUS, EZ CSAK EGY TRÜKK!
A folyosón Tom, és Drizzt rohant felénk kivont pálcával.
- Gratulálok, Flover, szép munka volt – nyúlt Szarumán a lány felé, aki sziszegve fogta az oldalát.
Egy pillanat erejéig fel se fogtam, mit mondott, de mikor eljutott a tudatomig a szavak értelme, azt hittem, ott süllyedek el menten.
- Nem tehetted – sápadtam el. - Lehetetlen, te nem…
Ó nem… nem lehetett csak egy trükk...
- Ő mi nem, Sirius? - mosolyodott el Szarumán.
- Hol van Natalie? - tért magához hirtelen Flover.
- A pincében – vigyorodott el a sötételf nő gonoszan.
Flover pillanatok alatt talpra állt, és nekiment a felé közelítő Tomnak, akinek még volt annyi ideje, hogy egy robbanóátkot küldjön a folyosószakasz közepére. Ezzel párhuzamosan Drizzt kibocsátott egy sötétségvarázslatot, így miközben vakon botladoztam előre, eltalált a egy darab a mennyezetből, és ájultan esetem össze. * Virág szemszöge Natalie ott hevert eszméletlenül az alagsorban, teste kicsavarodva, és kihűlve. Már alig lélegzett.
Megpróbáltam felmelegíteni, és felemeltem a kezembe. Nem volt túl nehéz, én viszont kellően alacsony voltam ahhoz, hogy ez nehézséget okozzon.
Azonnali segítségre volt szüksége.
Rögtön a trónterembe mentem, és ott találtam Tomot, ahogy középen térdelt megbilincselt kézzel, felrepedt ajakkal.
- Mit műveltél vele?! - léptem oda hozzá.
- Csak elkábítottam – válaszolta halkan, a földre szegezve a tekintetét.
- Nem így néz ki valaki, akit csak elkábítanak! - ordítottam.
- Akkor lehet, hogy nem én tettem! - emelte fel a hangját.
- Hagyd, Flover, ő csak egy eszköz a mi kis harcunkban – hallottam meg Szarumánt mögöttem.
A mágus letérdelt a kislány mellé, és valamilyen bájitalt öntött a szájába.
- Hamarosan magához tér – nézett rám.
- A többiek? - nyeltem egyet.
- Megszöktek – legyintett Szarumán. - Mivel már tudjuk a csata helyszínét, éjfélkor velük is találkozunk. Akkor lesz a legmagasabban az újhold. Mindent elsöprő győzelmet fogunk aratni. Szép munka volt, a Pókkirálynő egy kicsit kételkedett benned, de végül nekem lett igazam, hogy hűséges leszel hozzánk – mosolyodott el.
- Hűséges… - suttogtam.
Az volt a terv, hogy felhasználjuk Sirius érzékeny lelkivilágát arra, hogy megtudjuk a főhadiszállás hollétét. Mindent előre elterveztünk. A beszélgetéseket, hogy mit mondok, azt az átkozott füzetet is, a kínzást…
Mindössze arra nem számítottam, hogy a férfi elém térdel majd, és olyat tesz, amire nagyon régóta vágytam. Ködösítés nélkül elém tárja a valóságot, közli a tényeket, és megpróbál segíteni.
Megpróbált segíteni. Megpróbálta levenni a felelősséget a vállamról.
Én pedig becsaptam.
Tényleg nem vagyok gonosz?
A szerző megjegyzései a fejezet végéhez:
Már nincs sok hátra a történetből, igyekszem befejezeni még a vizsgaidőszak kezdete előtt, úgyhogy, jó olvasást! :)
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.