efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Még egy csésze Metafizikát? Szerző: VirginiaJ
[Vélemények - 11] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Kiderül, hogy Floverék hova repülnek, mi történik Siriusszal és...
Kritikáknak nagyon örülnék! :(


Virág szemszöge Ab a mennyezettel együtt robbant ki a levegőre London városának kellős közepén. Mondanom sem kell, mekkora pánikot keltett egy gigantikus méretű lyuk, amiből méteres lángok csaptak fel, és egy hatlábú hófehér sárkány, aki visítva távozott az ég felé.
Te jó Merlin. Hány muglit kell majd amneziálni itt?
Annyira görcsösen kapaszkodtam, mintha még mindig a tűz elől menekülnénk, hiába múlt el a veszély. El kellett tűnnünk, hiszen bármelyik pillanatban megjelenhetett egy csapat auror, ahogy a férfi mondta, hogy leszedjen minket az égről, vagy éppen egy katonai repülőgép, hogy hő követésű rakétát lőjön a fenekünkbe. Egyik sem kecsegtetett túl sok jóval.
Tom lazábbra engedte a fogást a pulóveremen. Azt hiszem, kezdett megnyugodni.
– Ez meleg volt – nyögte.
– Kell egy hely, ahol leszállhatunk, és nem fedeznek fel – kiabáltam vissza.
A férfi alig láthatóan biccentett, én azonban tudtam, hogy egyetért.
Olyan volt, mintha évek óta ismerném. Mintha már csináltunk volna együtt hülyeséget. Mintha…
– Mintha kerültünk volna már életveszélybe közösen? – fejezte be a gondolat menetemet Tom. – Egy nap nem telt el úgy, hogy valami ne robbant volna ránk, esett volna szét, vagy próbált volna megölni minket.
– Azért egy kávé belefért, nem?
Felnevetett.
Tényleg ismertem.
Lassan elhagytuk a várost. Hatalmas szántásterületek, mezők következtek. Skócia irányába repülhettünk. Az egyébként is hideg menetszél miatt már régen kockára fagytak a kezeim, de ahogy ment le a nap, egyre hűvösebb lett. Ránéztem Tom ujjaira, és láttam, hogy kékülnek a hidegtől. A sajátjaimat már nem is éreztem.
Megütögettem Ab oldalát, hogy szálljunk le, és ő lassan vitorlázva ereszkedni kezdett. Magas hegységek, tóvidék. Ez nem Anglia.
Ab egy zökkenéssel földet ért, és éppen csak le tudtunk csúszni az oldalán, mikor nekiiramodott, és meg sem állt a tóig, addig ment, még éppen csak kilátszott a háta, és nemes egyszerűséggel belefejelt a vízbe.
Fázósan dörzsöltem meg a kezem, majd tüzet gyújtottam a tenyeremben, és odatartottam a lángokat Tomhoz, hogy ő is meg tudjon melegedni egy kicsit. Én meg a piromániám.
– Ki is vagy te tulajdonképpen? – néztem rá a lángocska táncoló fényénél.
– Keressünk menedéket, rakjunk tüzet, és utána beszélgetünk – válaszolta csendesen, majd elindult az erdő felé.
Egy utolsó pillantást vetettem a tóban rohangáló Abre, aki látszólag nem akart minket faképnél hagyni, úgyhogy követtem a férfit.
Fiatalnak tűnt. De nem volt az. Amikor megkérdeztem, hogy hány éves valójában, csak elhúzta a száját, és félre nézett.
Csendben gyűjtögettem a rőzsét.
Messze a tó felett esőfelhők gyülekeztek, az éjszakai eget hamar eltakarta a sötétség, én pedig az orromig nem láttam, és mielőtt odaértem volna Tomhoz, aki behúzódott egy tágas beugró alá, megbotlottam valami kiálló kőben, és szép ívben elhasaltam a földön.
Megpróbáltam felállni, de éles fájdalom nyílalt a bokámba, és felszisszentem.
– Mi a baj?
– Semmi, azonnal megyek – morogtam, és újra nekifutottam a műveletnek, ezúttal is sikertelenül.
– Maradj ott, ahol vagy.
Mást nem igazán tudnék csinálni…
A férfi hamar visszaért hozzám, és bár a sötétben nem látta, hogy mi a bajom, kérdés nélkül a hónom alá nyúlt, és felkapott a karjaiba.
Hirtelen elöntött a forróság. Nagyon régen nem voltam közel ennyire férfihez, ha csak Sirius erőszakos csókját nem számítjuk. Erőszakos… tulajdonképpen fura mód még élveztem is. Talán még meg is ismételtem volna, ha nem vagyok olyan információk tudatában, hogy évekkel ez előtt részt vettem már ebben a fura varázsvilágban, és ő már jó ideje belém van esve.
Egy ilyen pasas, mint Black…
Tipikusan az a srác, akinek mind a tíz ujjára hat nő ugrik egyből.
Ez meg belém szerelmes. Tuti nem normális.
Nem az a fajta lány voltam, akit könnyű megkapni. Mióta finoman szólva kibújtam anyámból, összesen négy barátom volt, ha azokat számolom, akikre emlékszem. Világéletemben fiúkkal jöttem ki jobban, velük lógtam, a legjobb barátom is az erősebbik nemből került ki. Néha elkapott a hév, hogy szoknyát húzzak és magas sarkút rövid kis lábacskáim hangsúlyozására, végigtipegjek a városon, aztán hónapokig megint csak a tornacipő-farmer kombinációmat hordjam.
Sirius nem olyan férfinek tűnt, akinek ezek a nők jönnek be.
Szóval túl közel voltam Tomhoz.
– Merlinre, Flover. Rettenetesen sokat gondolkozol – csóválta meg a fejét. – Nős vagyok, és van egy lányom, neked köszönhetően.
– Nekem köszönhetően? – csillant fel a szemem azonnal.
– Igen. Visszamentünk abba az árvaházba, ahol felnőttem, mikor éppen elraboltalak, és ott találkoztunk vele. Joynak hívják, igazi kis bajkeverő.
– Elraboltál? – döbbentem meg.
– Te jó ég…
– Mi az?
Tom óvatosan letett az újonnan kialakított tűzrakó hely mellé, a szája féloldalas mosolyra húzódott, majd lassan vigyorrá szélesedett, ő meg elfordult tőlem, és egy fatönkkel kezdett babrálni.
Gyanakodva húztam fel a szemöldököm, és hozzávágtam egy kavicsot a hátához.
– Követelem, hogy mondd el, miért röhögsz ki az orrom előtt! – fújtattam dühösen.
A férfi nem úgy nézett ki, mint akit érdekel, hogy megdobáltam, csak még szélesebben vigyorgott, majd lassan, tökéletes máglyát rakva leguggolt velem szemben, megfogta a vállam, mélyen a szemembe nézett, majd megszólalt:
– Flover… tudod, tényleg te vagy mindenidők legsötétebb mágusa…
– Ki a második? – öltöttem rá nyelvet.
– Természetesen én – kacsintott rám.
Kicsit bosszankodva ellöktem magamtól, rátettem a kezemet a tuskóra, és meggyújtottam.
Tom leült, és szemügyre vette a lábamat. A tűz fényében látszott, hogy a bokám kicsit vörös lett, és feldagadt. A férfi hideg ujjai óvatosan végigsimítottak a duzzanaton, én meg felszisszentem, és az ajkamba haraptam.
Elengedett egy apró morgást, majd levette a talárt, amit eddig viselt, kitűrte nadrágjából az ingét, és legnagyobb meglepetésemre hasított az aljából egy csíkot, majd felállt, és eltűnt a sötétben.
Pár perc múlva visszatért a vizes rongyot lóbálva. Nyomában ott ügetett Ab, szájából pedig két jókora hal lógott ki.
Tom átkötötte a bokámat, amíg a sárkány elégedetten beledobta az uszonyosokat az ölembe, aztán kiskutya módjára körém tekeredett.
– Jó üzlet voltál, Abigél – dőltem hátra kényelmesen.
– Milyen jó dolgod van, kis beteg. Gondolom, főzni is én fogok rád – mondta Tom. – Kis híján kificamítottad a bokádat. Egy darabig még nagyon fog fájni.
– De itt vagy nekem te, meg Abi – világítottam rá a tényre.
– Mióta van eldöntve, hogy Ab lány? – kérdezte Tom két halpucolás között.
– Azért lány, mert figyelmes – öltöttem nyelvet.
– Aztán kiderül, hogy csak jól nevelt, és te kényszeríted homoszexualitásra. Albertnek szüksége van érzelmi biztonságra.
– Ha Albertnak hívod, azzal csak összezavarod – húztam fel az orrom. – Rossz szülő vagy.
– Úgyis tudom, hogy engem szeret jobban – öltött nyelvet.
Elvigyorodtam.
Tegnap délután még csak egy budapesti diáklány voltam, aki kíváncsiságból követett egy vadidegen srácot egy polcon keresztül a varázsvilágba. Azóta kiderült, hogy amnéziás vagyok, mindenki ismer, lezuhantam egy tárnába, húsevő és foszforeszkáló növények között mászkáltam, kiderült, hogy boszorkány vagyok, szörnyek kergettek végig minket az alagutakon, megszelídítettem egy sárkányszerű izét, kis híján felgyújtottam magunkat, forgalmi dugót okoztunk London belvárosában, és elrepültem Skóciába egy gyilkossal, aki úgy tréfálkozik velem, mintha legjobb barátok lennénk.
És akkor rájöttem, hogy ez egyáltalán nem zavar.
Végre úgy éreztem, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. * Sirius szemszöge – Uramisten…
– Sirius… Tapmancs, haver?
– Hé, hagyjátok már, nem kap levegőt…
– Nézzétek, magához tér… nem, még sem.
– Hé, Cimbi, ha hallasz minket, ints kettőt a nagylábujjaddal!
Ennél a résznél pattantak ki a szemeim, és egyenesen belebámultam James elragadóan gyönyörű arcába, ráordítottam, majd szorosan visszacsuktam.
Persze kezdődött előröl a susmus, én pedig próbáltam kizárni a hangokat, és emlékezni rá, hogy mi is történt velem a képszakadás előtt.
Lementem Remushoz, rájöttünk, hogy a genetika vizsgálat mégis különbözik, aztán megjelent Drizzt, észrevettük, hogy lángol a tárna, és jött egy fehér repülő gyík, meg a tűz, és a robbanás…
Arra eszméltem, hogy James már mesterségesen próbálja felnyitni a szemhéjaim, én pedig egyre jobban küzdök ez ellen.
Hirtelen felültem az ágyban, lefejeltem a fölém hajoló srácot, beazonosítottam a körülöttem állókat, és a háttérben falnak dőlő Drizztnek szegeztem a kérdést:
– Hol van Flover?
– Igazán nincs mit – vont vállat hunyorogva.
– Kösz… - morogtam. – Szóval?
– Hé, hé, hé, várjatok egy kicsit! – csattant fel Lily. – Most ébredtél fel egy kómából, és az az első kérdésed az, hogy hol van Flover?
– Elrepültek, de előtte jó kis pánikot kevertek Denemmel – hallottam meg Mordon morgását az egyik sarokból. – A fél város látta őket.
– Utána kell mennünk! – csattantam fel. – Veszélyben lehetnek, megsérülhettek…
– Tom vigyáz rá.
Felkaptam a fejem, és megpillantottam Bellát az ajtónál állni.
Észre se vettem eddig, hogy mennyit fogyott mióta a férjét bezárták a Minisztériumban. Sápadt volt, haja kócos, szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek.
Diszkréten megköszörültem a torkom, a többiek pedig jobbulást kívánva kioldalogtak a kórteremből.
A nő lassan odasétált hozzám, leült az ágy szélére, majd rám függesztette a tekintetét.
– Nem ő tette – szólaltam meg.
– Merlinre – engedett ki egy hosszú sóhajt, és a tenyerébe temette a kezét.
– Végig tudtam, hogy lehetetlen – ültem hozzá közelebb. – Amióta ti vagytok neki Joyjal, teljesen megváltozott.
– Nem. Akkor változott meg, mikor Flover legelőször hülyét csinált belőle a vártömlöcében – nevetett fel a nő.
Elmosolyodtam, és Bella viszonozta. Lassan kibuggyant egy könnycsepp a szeme sarkából, én meg önkéntelenül átöleltem, és magamhoz húztam.
Azelőtt sosem kerültünk ilyen helyzetbe. Életem első tizenhét évében utáltuk egymást, a maradékban pedig mint valami elveszett, és megtért, mégiscsak jó fej rokonnak könyveltem el. Most pedig itt pihent a feje a vállamon, és patakokban folytak ingemre a megkönnyebbülés könnyei.
Megsimítottam a haját.
– Annyira sajnálom – zokogta halkan -, soha nem kellett volna elvennünk tőled őt…
– Nem a te hibád – suttogtam -, nem sajátíthatok ki valakit, aki annyira szabad, mint Flover. Ő csak azt tette, amit jónak gondolt. Valljuk be, őrültség, de ezért ülhetsz most itt mellettem.
– Tudom – válaszolta. – Amióta kibékültek a felek minden annyira más lett… éveken keresztül arra neveltek minket, hogy öljünk, hogy örökítsük tovább a származásunk, és irtsuk ki azokat, akik különböznek tőlünk… Ez az aranyvér mánia, ami átívelt a családon, annyira mérgező volt, és nem értem, miért nem kérdőjeleztem meg soha? Miért tekintettem rád ellenségként, mikor te mindannyiunknál érettebben gondolkozva kiléptél ebből a körből? Ti… ti egy alternatívát tártatok elém, és annyira szégyellem, hogy magamtól nem voltam képest rájönni, hogy máshogy is lehet élni az életet…
Kezdett megnyugodni. Elhúzott egy zsebkendőt, kifújta az orrát, és megtörölte a szemét, majd lassan felállt az ágyamról, és az ajtóhoz sétált.
– Köszönöm – bólintott csendesen, majd kiment.
– Semmi köze a dimenzió varázslathoz – szólalt meg a sarokban álló ruhafogas.
– Meg sem fordult a fejemben ez a lehetőség – rezzentem össze.
Drizzt pillanatokon belül láthatóvá vált, és előttem termett. Mind a két méter harminc centijével fölém magasodva kissé kellemetlenül éreztem magam, ahogy felnéztem rá. Flover bizonyára sokkal nagyobb biztonságban tudta magát, mint mellettem.
– Most már mindig ezt fogod csinálni? – sóhajtottam fel.
– Ne legyél rám féltékeny – rázta meg a fejét.
– Nem vagyok – válaszoltam. – Csak egy egészen kicsit.
– Engem csak kedvel. Beléd meg szerelmes.
– Volt.
– Nos, szerintem neki is sok mindent jelentett az a kis csók a könyvtár előtt – hunyorgott rám.
Elhessegettem a gondolatot, hogy idióta kisfiúként egy rakás kérdést zúdítsak rá azért, hogy megtudjam, mégis mondott-e neki bármit az lány arról az esetről, és hogy pontosan mit is ért ez alatt.
Koncentrálnom kellett.
– Meg kell tudnunk, hová mentek – néztem rá.
– Amíg ájult voltál, kicsit körbekérdezősködtem. Miután a tűz megsemmisítette az alagútrendszer, és a tárnák nagy részét, a miniszter lezáratta őket. Próbáltam megtudni, hogy mégis mi volt az a lény, amin Tom és a kis barátnőnk elegánsan távozott, de nem akartak válaszolni. Azt hiszem, az lenne a legcélszerűbb, ha megtudnánk, mi is az, és így kiderülne, hogy hová vitte őket.
– Miért vagy olyan biztos benne, hogy nem Flover irányított?
– Mert sokkos állapotban voltak mind a ketten. A sárkány is menekült.
– Jól van. Mégis kit kell ahhoz lefizetnünk, hogy információt szerezzünk? – kérdeztem gyanakodva.
– Saraht. * Életemben nem éreztem még magamat ennyire aljasnak.
A nő teljesen elernyedt a karjaim között, én pedig a nyakát ostromoltam apró csókokkal.
Sarah Baleyt az irodájában kaptam el munkaidő után, és hát, mielőtt ellenkezhetett volna, a legkézenfekvőbb dolgot cselekedtem vele, amit csak lehetett. A nőiességére hatva rávetettem magam, és már fél órája csókolóztunk az íróasztalán végigdőlve.
Akkora egy rohadék vagyok.
Miért nem volt soha lelkiismeret furdalásom, amikor a Roxfortban tettem ezt a lányokkal? Olyan egyszerű volt megkapni, amit akarok. Csak egy csábos mosoly, egy sötét, kihalt sarok, és máris a karjaim között hevert a kiszemelt áldozat.
Undorító vagyok.
Lihegve ült fel, vágytól csillogó szemekkel nézett rám.
– Nincs kedved feljönni hozzám? – kérdezte suttogva.
Nem volt.
– Persze, menjünk – erőltettem magamra egy mosolyt.
El sem hiszem, hogy ezt csinálom.
Gyorsabban történt, mint hittem. A nő az asztalról hoppanált minket a lakására, és nekem felfogni sem volt időm, mi történik, máris fölém kerekedett, és hámozta le rólam az inget, ott a padlón ahol voltunk.
Emlékeztetnem kellett magam arra, mit mondott Drizzt, hogy miért csinálom ezt, és miért van szükségünk a nőre.
Ha tudta volna, hogy mindezt azért teszem, mert információkat akarok szerezni, hogy megtudjam Flover hollétét…
Persze, Black… játszd csak el a szenvedőt.
Persze, hogy élveztem. Élveztem, de nem annyira, mint amennyire akkor élvezhettem volna, ha nem lebeg egy pallos a fejem felett az elbukástól való félelem miatt. Amiatt, hogy egyszer Flover, ha emlékezni fog rám, és el kell neki mondanom, hogy nagy vágyakozásom közben megcsaltam érdekből. Mégis ki a franc értené ezt meg basszus?
Ott feküdtem a padlón, karjaimban egy tökéletes testű nővel, és mocskosnak éreztem magam a lábujjaimtól a hajam tövéig.
Lassan összeszedtem a gondolataimat, megsimítottam a hátát, ő pedig felsóhajtott, és rám nézett.
– Mitől vagy ennyire gondterhelt? – kérdezte óvatosan.
– Tudod, reggel óta azon töröm a fejem, hogy mégis hogy jutottak ki a tárnából – motyogtam.
– Repültek egy furcsa lény hátán – válaszolta kissé kelletlenül.
– Már kérdeztem a minisztert is, hogy mi volt az, de egyszerűen nem kapok választ. Mintha valami rossz dolog lenne a háttérben – suttogtam, és belecsókoltam a nő hajába.
Éreztem, ahogy megborzong, majd lassan simogatni kezdte a mellkasomat.
Nem fogok túl sok mindent megtudni tőle, ha ennyire erőltetem csak meg magam.
– Boldogabb lennél, ha elmondanám, mi volt az? – kérdezte egyszer csak.
– Megnyugodnék – válaszoltam csendesen.
– Jól van, akkor holnap az lesz az első dolgunk. Sirius?
– Hm?
– Nem mondhatod el senkinek, amit látni fogsz.
– Nem kevernélek bajba, Sarah.
– Tudom.
Máris bajba kevertelek…
Lassan felült, és összeszedegetve a ruháit világosságot teremtve elindult a fürdő felé.
Felöltöztem, és körbenéztem.
Most mit csináljak? Bár nem mondta, hogy maradjak, utalt rá, hogy holnap együtt kell mennünk a minisztériumba. Ha elegánsan lelépnék, tényleg csak egy egyéjszakás kaland lenne, de muszáj úgy csinálnom, mintha számítana.
Holnap mindenki azt fogja hinni, hogy viszonyunk van.
A lakás pontosan ugyanolyan igényes volt, mint a nő. Fehér, fekete bútorok, modern berendezés. Leültem egy bőrkanapéra, és próbáltam elképzelni az életemet ez után. Az életet amiben esetleg szerepel Sarah Baley.
Mikor megjelent előttem, kis híján szívrohamot kaptam. Vizes haja hozzátapadt fehér köntöse vállához, ő pedig kissé vörösödve realizálta, hogy még mindig ott vagyok, ahol hagyott.
– Maradsz éjszakára?
Muszáj volt maradnom, így biccentettem.
– Hozok valami vacsorát – mosolyodott el.
Pár perc múlva egy tálca szendviccsel tért vissza, én pedig, mivel meglehetősen éhes voltam, jóízűen elkezdtem falatozni.
Engem nézett evés közben, aztán egyszer csak felkuncogott.
Kérdő tekintettel felpillantottam.
– Furcsa fickó vagy te, Sirius Black – kezdte. – Azóta hogy megláttalak, akartam ezt veled. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak rád. Hogy milyen lehet a karjaidban. Arra gondoltam, hogy mennyire szerencsés lehet az a nő, akit szeretsz. Aztán benyitottál az irodámba, és nem akartam elhinni, hogy ez az egész tényleg velem történik meg. Te… egyszerűen egy főnyeremény vagy. Gyengéd, kedves, szenvedélyes, tökéletes és… azt hiszem, egész életemben rád vágytam.
Kerekre tágult szemekkel néztem rá, és kerestem a szavakat.
Annyira őszinte volt, mintha évek óta készült volna rá, hogy ezt elmondhassa nekem. Megindított. Egyetlen nő még Flover sem mondott soha ilyesmit. Nem hogy tökéletesnek nem gondoltam magam, hanem egyenesen romlottnak tartottam mindenemet. A gondolkodásmódomtól elkezdve a tetteimig, a testemen át mindent. Mint valami szép szobor, aki belülről rohad.
Mielőtt válaszolhattam volna, áthajolt a tálca felett, és megcsókolt.
Behunytam a szemem, és próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyire össze fogom törni ennek a nőnek a szívét, ha egyszer szembesül majd vele, hogy csak kihasználtam… * Virág szemszöge Tom pompás halat sütött, és úgy éreztem magam, mint egy jól lakott óvodás, azután, hogy ő is bevackolta magát mellém a békésen szuszogó Ab által kreált meleg vacokba. Néztük, ahogy az esőfüggöny lefolyik a sziklaperemen, és ráhajtottam a vállára a fejem, miközben ő a hajamat babrálta.
– Annyira szeretnék emlékezni – suttogtam magam elé.
– Tudom – válaszolta. – Elmeséljem azt a részét, amit én tudok a történetnek?
– Jó lenne.
– Nos, az egész úgy kezdődött, hogy átestél egy másik dimenzióba, egy kirakatüvegen keresztül. Állításod szerint az egész világ, amiben most is vagy, egy Rowling nevű nő fantáziájának gyümölcse, és mindent tudtál a jövőről. Black azon az estén a Roxfort parkjában talált rád, te pedig tagja lettél a varázslóiskolának. Nagyon hamar kiderült, hogy mennyire különleges és erős vagy. Akkor még úgy ismertek, hogy…
– Voldemort – szólaltam meg hirtelen.
Kérdő tekintettel rám nézett.
Emlékeztem erre a történetre, valahonnan ködösen derengett elém az elmém mélyéről. Hogy olvastam volna róla, vagy mesélte valaki, arról teljes fekete foltok uralkodtak a fejemben. Rémlett egy sztori egy sötét varázslóról, és egy srácról, aki a végén legyőzi, meg egy varázslóiskoláról, de az összes többi üres, kitöltetlen űrként tátongott az emlékeim között.
– Az volt a célom, hogy leigázzam a világot, és bosszút álljak Dumbledoron, és mindenkin, aki valaha is megalázott, vagy ellent mondott nekem. Sikerült elraboltatnom téged, te pedig sokáig ellenszegültél, azután a legjobb barátod is veszélybe került, mert meg akart menteni tőlem, te pedig feláldoztad az életedet érte…
– Ati? – néztem fel csodálkozva. – Ő mégis honnan tudott erről a katymaszról?
– Ő egy szökőkútba zuhant bele, és úgy került a Roxfortba.
– Pontosan hogyan áldoztam fel magam? – érdeklődtem.
– Meg akartam ölni, te pedig eladtad magad érte – suttogta a férfi. – Sötét boszorkányt akartam csinálni belőled, egy különleges fegyvert, aminek segítségével leigázom a világot…
– Mi történt helyette? – kérdeztem.
– Beteg lettél. Úgy viselkedtél, mint egy gép, minden parancsomat teljesítetted, és én nagyon hamar ráébredtem, hogy nem akarom ezt.
– Miért?
– Fontos lettél. Ráadásul, úgy éreztem, hogy elkezdtem megérteni valamit, amiről korábban fogalmam sem volt. Úgyhogy abbahagytam a képzésed, és meggyógyítottalak.
– Ezután?
– Ezután visszamentél az iskolába, és én meg voltam győződve róla, hogy soha többé nem találkozunk. Összejöttél Blackkel, úgy tűnt, hogy minden klappol, aztán megjelentél nálam, ígéretedhez hűen. Persze boldog voltam, de miután bejelentettem, hogy egy ismeretlen ellenség támadja a Roxfortot, és én nem óhajtok segíteni az iskolának, nem sokáig örültünk egymásnak. Kénytelen voltalak bezárni, hogy biztonságban tudjalak.
– Mit csináltam?
– Megszöktél, és az utolsó pillanatban megmentetted az igazgatót. Én pedig fogtam a seregemet, és mentem megmenteni téged.
– Sikerült?
– Igen. De aztán eltalált egy kósza lándzsa, átszúrta a mellkasod, és másodperceken belül halottan hevertél a padlón. Utána gyorsan történt minden. Mindenki megpróbált tovább lépni, élni az életét nélküled. A miniszter nemzeti hőssé avatott, minden gyerek ismeri a nevedet… Lassan minden visszaállt a régi kerékvágásba, két év után én is kaptam munkát, és megjelenhettem felügyelet nélkül köztereken, összeházasodtam Bellával, akivel te hoztál össze… az egyedüli ember, aki minden nap arra várt, hogy egyszer csak visszatérsz, az Sirius Black volt.
– Minden nap? Nem is volt utánam senkije? – csodálkoztam.
– Soha nem volt senkije. Csak ült bezárkózva a szobájában, sokszor részegen találtunk rá. Azt mondta ilyenkor mindig, hogy rád vár. James úgy őrködött felette, mintha az apja lenne, de szép lassan beletörődtünk, hogy Sirius nem fogja feldolgozni az elvesztésedet…
– Utána mi történt? – kérdeztem szorongva.
– Négy év elteltével Joy eldöntötte, hogy a szülinapján boldoggá teszi Siriust. Joy a lányom. Szóval a bonyolultabbik megoldást választva, keresett egy ősrégi szertartást, végrehajtotta, és így megnyílt a világunk között egy átjáró. Ő nem tudta, hogy sikerrel járt, de egyszer csak ott álltál a konyhában, vigyorogva, egy papuccsal a kezedben, és olyan volt, mintha mindig is ott lettél volna.
– Ez eddig egy nagyon szép történet, de még mindig nem értem, miért nem emlékszem semmire.
– Azért mert valaki Joyjal párhuzamosan még egyszer végrehajtotta a szertartást, és nem egy, hanem sok száz átjárót nyitott meg, természeti anomáliát okozva ezzel tér és idő között. Jött egy mágus, visszavarázsolt a saját otthonodba, és úgy intézte, hogy elfelejts minket.
– Ez megmagyarázza, Siriusék miért mászkáltak az egyetem környékén – pislogtam.
– Nos, igen. Nem tudjuk, ki és miért, de meg akar szerezni téged. A minisztérium azt találta ki, hogy biztos én kezdtem el újra a gonoszkodást, de úgy vélem, már rájöttél, hogy közöm sincs az egészhez. Sirius próbált segíteni nekem, de nem igazán járt sikerrel.
Úgy tűnt, a férfi befejezte a beszámolóját, én pedig próbáltam megemészteni, amit hallottam. Mekkora esély van arra, hogy ebből az egész képtelenségből bármi is igaz?
Igaznak kellett lennie. Egyszerűen akkora baromság volt minden, hogy muszáj volt elhinnem ától-cettig, amit hallottam.
És ezek után?
Én ugyanúgy nem voltam szerelmes Siriusba, mint eddig, ugyanúgy nem voltak emlékeim semmiről, és ugyanúgy nem éreztem magam a helyzet magaslatán, mint eddig.
Igen, belenyugodtam abba, hogy egy jóval több, mint húsz éves pasassal táborozgatok, aki egy csomó képtelenséget állít az elmúlt négy évemről, hátam mögött egy sárkánnyal, de akármennyire erőlködtem, képtelen voltam bármit is felidézni azok közül, amit Tom elmondott.
Így hát csendesen évődtem magamban, mikor hatalmas pukkanás hallatszott, és a tűz fényében, egy magas, hórihorgas, fehér köpenyes alak jelent meg.
A férfi felugrott, mintegy élő pajzsként állva közénk, én viszont döbbenten hajoltam ki mögüle, és mikor felénk fordította az arcát, elkerekedett tekintettel a következőt kérdeztem:
– Tanár úr?
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.