efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Segtsg, fi lettem! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 55] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Csütörtökre ígértem az új fejezetet, de a barátomnak külföldön autóbalesete volt, nekicsúsztak egy sziklának, és fejre álltak a kocsival, így nem voltam olyan idegállapotban, Móunika, hogy feltegyek egy fejezetet. :) Szerencsére semmi baja sem lett, se neki, se a családjának. Jejejejeeee! :)
Remélem, azért tetszeni fog nektek, és elnézitek, hogy ilyen rövid lett. :)


Egész este álmatlanul forgolódtam, és egy szemhunyásnyit sem bírtam aludni. Nagyon felzaklatottak Dumbledore és McGalagony professzor szavai. Nem akartam, hogy Karkarov megússza. Azt akartam, hogy kapja el az igazságszolgáltatás, és hogy kapja meg a dementorcsókot. Mindennél jobban vágytam erre, és nem egyszer kaptam azon magamat, hogy azon morfondírozok, hogy hibát követtem el, amiért nem avattam bele az igazgatót a titkomba. Ha tudta volna, hogy én túlélem a támadást, akkor biztosan elvitt volna magával a Minisztériumba, hogy vallomást tehessek Karkarov ellen. Segített volna. Én pedig az Azkabanba juttattam volna azt a szemétládát, ahol megkapta volna a dementorcsókot, ahogyan megérdemelte.
De féltem. Féltem attól, hogyha leleplezõdöm, még Dumbledore sem tudott volna megvédeni a halálfalóktól és Voldemorttól. Én pedig erõssé akartam válni addigra, mire szembekerülök velük. Nem a haláltól féltem. Szeretek élni, de tudtam, hogy nagy valószínûséggel nem élhetek túl egy harcot majd Voldemorttal és a csapatával. Annyira azért reálisan láttam a helyzetemet. Viszont szerettem volna minél többet magammal vinni a halálba.
De ez a lehetõség, hogy Karkarovot dementorkézre juttathattam volna ahelyett, hogy Dumbledore tudatlanul megmenti az átkozott életét, nem hagyott nyugodni.
Gondolataimból egy halk suhogás zökkentett ki, majd egy elfojtott káromkodás.
- Jesszus, de kicsi ez a hely! – hallottam meg James Potter hangját, mire oldalra kaptam a fejemet. A következõ pillanatban két fej, és a hozzájuk tartozó test tûnt fel. Potter kezében ott pihent a láthatatlanná tévõ köpeny. – Tapi? – kémlelt bele az éjszakába, mire lehunytam a szemem.
A mellettem levõ ágyon alvó fiú mocorogni kezdett.
- Ágas? – suttogta Black is a sötétbe.
- Hogy vagy, haver? – kérdezte Potter vidáman a barátjától. Hallottam, ahogyan az ágyra huppant. A halk, de fémes csikorgásból arra következtettem, hogy Remus egy széket húzott a fiú ágya mellé.
- Halkabban! – sziszegte Black. – Itt van Dupont.
- Nem hiszem, hogy spicli – szólalt meg végre Remus is, de a hangja érdektelenül csengett. Potter felhorkantott.
- Ezt azért én nem mondanám!
- Megvédett téged Gideon átkától – mutatott rá Remus hangja. – Te meg cserébe megátkoztad.
- Azt hittem, felém küldi a rontást! – védekezett Potter.
- De mint kiderült mégsem…;
- Legközelebb várjam meg, megátkoz-e valaki, ha rám emeli a pálcáját? – dühöngött tovább a szemüveges fiú.
- Nem. Csak mérlegelhetnél.
- Ugyan mit?
- Hogy volt-e okod azt feltételezni, hogy Dupont megátkoz.
- Miért ne lett volna? Evanst is megátkozta. És ha nem tûnt volna fel, még mindig nem tért magához – mutatott rá Potter, én pedig újra elszégyelltem magam.
- Azért, James, mert téged soha nem átkozott még meg – felelte fásultan Remus, meg sem hallva a barátja szavait, mire Black levegõ után kapott, és felnevetett.
- Ezt úgy mondod, mintha Dupont meleg lenne, és szerelmes lenne Ágasba!
- Nagyon vicces, Sirius. Én csak azt próbálom veletek megétetni, hogy eddig Dupont sose emelt pálcát Ágasra, csupán egyetlen egyszer átkozta meg Lilyt egy párbaj közben, amire amúgy órán utasítva is volt.
- Váárj…; Te mióta hívod Evanst Lilynek? – kotyogott közbe Potter. A hangjában aggódás csendült.
- A lányok nem szeretik, ha a vezetéknevükön szólítják õket – vágta rá Black, mire majdnem felhorkantottam.
- Jó…; de…; - motyogta Potter, de valószínûleg semmi sem jutott eszébe. – De te meg miért véded ennyire Dupontot? – támadott újra Remusra. Hálás voltam neki, amiért megpróbálta Pottert lecsillapítani az irányomba.
- Nem védem. Csak próbálom neked bebizonyítani, hogy nem látod õt reálisan.
- Ugyan már! – horkantott fel Potter, de Black elgondolkodva hümmögött.
- Igaza van, pajtás! – szólalt meg végül Black, én pedig azt hittem, leesik az állam. – Ha belegondolok, Dupont soha nem támadt rád vagy átkozott meg, és nem is kezdeményezett ilyesmit. Te pedig jól szétverted a képét, és most még meg is átkoztad, mikor épp a bõrödet mentette…;
- Ezt nem hiszem el!- csattant fel Potter. – Arra senki sem emlékszik, hogy megátkozta Evanst?!
- De – felelte rövid hallgatás után Remus. – Csak arra meg volt az oka.
- Mi folyik itt? – csattant fel hirtelen a javasasszony hangja, és hirtelen világosság lett, mire gyorsan lehunytam a szememet a fény elõl. – Potter, Lupin! Mit keresnek maguk a gyengélkedõn? – sétált közelebb csípõre tett kézzel a javasasszony. Hunyorogva kinyitottam a szememet. – Látják! Felkeltették! – mutatott vádlón a fiúkra a középkorú nõ, majd odaszaladt hozzám.
- De hát semmi baja nem volt addig, Madam Pomfrey, míg maga be nem jött kiáltozva! - vágott vissza Potter, de a javasasszony csak egy szúrós pillantással illette.
- Te csak ne mozgasd a fejedet, kedvesem! – mondta nekem, miközben felém iramodott. – Még hogy iskolai párbaj! – kezdte a sopánkodást, majd újra rám nézett. – Szép kis átkot kaptál! Nem tudom, milyen varázs védte eddig a szemedet, de elfelejtheted, hogy többet használod. A bal szemed károsodott a rontástól, amit rád szórtak. Egyszerû varázs, viszonylag kártékony. De volt valami másik varázs a szemeden, ami kölcsönhatásba lépett az átokkal – magyarázta a javasasszony, de én alig értettem pár szót abból, amit mond. De volt egy sanda gyanúm, mit szeretne közölni velem. – Sajnálom, kedvesem – nyomott egy tükröt a kezembe. Az arcomhoz emeltem. Nem érdekelt, hogy az összes Tekergõ élénken figyelt.
A javasasszony ezt próbálta velem megértetni…; Õ azt hitte, azért lett ilyen, mert sérült a szemem Potter átka miatt, amit felém küldött a párbaj során. Úgy gondolta, Potter ártása kölcsönhatásba lépett az izlandi boszorkánymester varázslatával, mely hosszútávra eltüntette az egyetlen ismertetõjelemet az elõzõ éltembõl, amelynek segítségével bárki felismerhetett.
Sokkolva ejtettem ki a kezembõl a tükröt.
A szemem visszaváltozott az eredeti színére.
Nedelya Atanas jellegzetes, felemás tekintete pillantott vissza rám.
Nekem befellegzett.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.