efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Segtsg, fi lettem! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 55] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


Sötét volt, mikor magamhoz tértem. Egyből tudtam, hogy elaludtam. Kapkodva ugrottam fel az ágyból, de rögtön belehasított a fejembe a fájdalom, így visszahanyatlottam a párnákra. Egy fél percig csak meredtem a plafonra, majd lassan felültem, és halkan elhúztam a függönyt az ágyam elől. Elképedve néztem végig a szobán.
Az összes fiú az ágyában durmolt. Az ablakon beszűrődött a Hold fénye. Az ajkamba haraptam. Átaludtam az egész délutánt?! Halk nyekkenéssel, megsemmisülten ültem vissza az ágyra, de rögtön megbántam, mert újra belehasított a fejembe a fájdalom. A halántékomhoz kaptam a kezem, de nem használt.
- V ada – nyögtem halkan, és a szememre nyomtam a tenyeremet, és a térdemre hajtottam a fejemet.
- Jól vagy? – hallottam meg rögtön Remus álmos, mégis éber hangját, mire összerezzentem, és felkaptam a fejemet. Újra belehasított a fájdalom.
- Ja, igen.
- Ha fáj valamid, inkább menj el a gyengélkedőre – motyogta, majd magára húzta a takarót, és hátat fordított.
Szótlanul ültem az ágy szélén, és hallgattam a fiúk egyenletes légzését, de nem mozdultam. Megnyugtatott a csend. Lassan visszaereszkedtem a párnámra, és reszketegen kifújtam a levegőt. Csak figyeltem a plafont.
Máskor is volt már ilyen. Valószínűleg agyrázkódást kaphattam, mikor nekiestem a falnak. Ismertem már ezt az érzést, és a tüneteit, de mindig elmúltak pár nap alatt. Nem volt miért aggódnom.
Sokáig feküdtem mozdulatlanul az ágyamban, és figyeltem a plafont, de nem tudtam elaludni, pedig nagyon fáradtnak éreztem magam.
Vánszorogtak a percek és az órák, de szépen lassan elkezdett világosodni. Ilyenkor szoktam kelni, de most mégsem tudtam magam rávenni arra, hogy elkezdjek készülődni. Habár aludni nem tudtam, de képtelennek éreztem magam arra, hogy felkeljek. Csak feküdtem az ágyamon, és kábán bámultam a plafont.
Lassan elkezdtek mocorogni a fiúk, halk dünnyögéssel beszélgettek valamiről nyújtózkodások közepette. Motyogva próbálták összekaparni a felszerelésüket és a ruháikat, miközben ásítva váltották egymást a fürdőben, hogy fogat mossanak. A szemem is alig rebbent a hangjukra, inkább oldalra fordultam a fal felé. Úgy éreztem, mintha magához szorítana az ágy. Jól esett az ágynemű hűvös érintése a bőrömön, és nem akartam felkelni. Semmi kedvem nem volt tanulni.
A fiúk kezdtek magukhoz térni, egyre hangosabban beszélgettek és röhögcséltek, majd egyszer csak kinyitották az ajtót, és lassan elhalt a hangjuk. Lehunytam a szemem. Olyan jó volt a csend! Kényelmesen eresztettem rá a fejemet a párnára…;
Alig hunytam le a szemem, máris éreztem, hogy figyelnek. Egy árny jelent meg felettem. Egész testemben megmerevedtem, de nem mozdultam. Csak a szívem heves dobogása árulhatott volna el, de nyugton maradtam.
Hirtelen megragadta a vállamat, én pedig összerándultam, és rögtön az árny felé fordultam, hogy elüthessem a kezét. Csak a furcsa szörcsögő hörgést hallottam. Elakadt a lélegzetem.
Anyám állt felettem. Bőre kissé szürkés árnyalatú volt, és megperzselt szagot árasztott magából. A karján lassan csordogált a vér. A szemére néztem…;
Az arca furcsán lefittyedt.
- Anya? – nyögtem, és rettegve figyeltem az alakját.
- …;let – hörögte, miközben az orrából hirtelen folydogálni kezdett a vér, ahogy megdöntötte a fejét.
- Anya?
Örülnöm kellett volna neki, hogy láthatom, de mégis ösztönös rettegés szorította össze a szívemet.
- Anya? – nyöszörögtem újra, és átfordultam a másik oldalamra, hogy megragadjam a csuklóját.
- Miattad…;
- Tessék? – simítottam végig, hideg élettelen kezén, és feltérdeltem az ágyon. – Mi az, anya?
- Meghaltunk…; - nyöszörögte újra, de a hangja köhögésbe fulladt. Nem tette a szája elé a kezét, mint régen, csak megállíthatatlanul köhögött. Vér fröccsent a kezemre. Rettegve bámultam a karomra, és elengedtem anyám csuklóját. Hátrébb húzódtam, de ő megragadta a felkaromat, és magához rántott. Hihetetlen erő volt benne.
- Ne…;! – hunytam le a szememet.
- Miattad…; haltunk…; meg…; – hörögte, és a másik kezével is megragadta a vállamat, és erősen megrázott.
- Ne byakh – sikítottam sírva, és megpróbáltam kirángatni magamat a kezéből.
- Hééé! – kiáltotta egy férfi hang, és egy kissé fájdalmas valami az arcomnak ütődött. Kinyitottam a szememet.
- Maĭka – suttogtam meglepetten, és az arcára fókuszáltam, de csak elmosódva láttam az alakját.
- Na, végre! – morogta, és engedett a szorítása.
- Sŭzhalyavam , az ne iskam da umra – ragadtam meg a könyökét. Azt akartam, hogy bocsásson meg nekem, és hogy tudja, nem én árultam el a családunkat. – Molya…;
Oldalra bicsaklott a fejem, mikor a tenyere az arcomon csattant. Bennem rekedt a levegő.
Lassan felé fordítottam a tekintetem, de anyám nem volt sehol. Remus állt a helyén, kissé ziláltan. Térdelve az ágyamon figyeltem a fiút, de alig fogtam fel a történeteket. Lassan leereszkedtem a bokámra, és csak meredtem magam elé. Álmodtam volna?
- Hé, jól vagy? – nyúlt a vállam után Remus, de én automatikusan elütöttem a kezét. Aztán észbe kaptam.
- Ne haragudjál! – kértem halkan, kiszáradt szájjal.
- Tessék, víz – nyújtott felém egy palackot, én pedig kábán nyúltam utána, majd pár korttyal megittam az összes folyadékot.
- Minden oké? Alig bírtalak felébreszteni – ült le mellém az ágyra, és a térdére könyökölt, kezeit pedig összekulcsolta. Aprót bólintottam, de még mindig mereven mozogtam. Csak egy álom volt…; - Fel kellene menned a gyengélkedőre. Szerintem a láz miatt rosszat álmodtál – magyarázta figyelmesen nézve engem.
- Jól vaggyok – krákogtam nehezen, és rácsavartam az üres üvegre a kupakot.
Még mindig furcsán üresnek éreztem magam, és a szemem előtt továbbra is anyám összetört, halott képe lebegett. Nem bírtam elszakadni az arcának a látványától és a vádló szavaitól. Tényleg úgy érezhette, hogy én tehetek a halálukról?
- Inkább felkísérlek. Szerintem, azt sem tudod, hol van – ajánlotta kedvesen, de nekem eszem ágában sem volt felmenni a gyengélkedőre. Ott bármikor kiszúrhatja a javasasszony egy rutinvizsgálat során, hogy lány vagyok.
- Kösz, nem kell – tettem le közénk az üres palackot, mire kérdőn meredt rám.
- Csak megvizsgál, és ad egy főzetet neked, amitől rögtön jobban leszel – magyarázta nyugodtan, de közben éreztem, hogy feszülten figyel.
- Tényleg jól vaggyok, kösz’nöm – hárítottam el a kedvességét. – Nincs semmij komoly – tettem hozzá, mire rögtön a homlokomra szorította a kezét.
- De hiszen lángolsz!
Elakadt a lélegzetem, ahogy a hűvös keze az arcomhoz ért.
- Öhm, Remus…;
- Igen?
- Tij mindig ilyen figyelmesek vaggytok egymással? – kérdeztem a túlzott törődésére utalva, mire vörösödve elkapta a kezét, és zavartan a hajába túrt.
- Ne értsd félre! Nem akartak kellemetlen helyzetbe hozni – nyögte fülig pirulva, és még távolabb húzódott tőlem. – Csak aggódtam. Nem nézel ki túl jól, és tegnap sem voltál a toppon – magyarázta hadarva, mire halványan elmosolyodtam. Végre nem csak anyám meggyötört arcát láttam magam előtt.
- Nincsen semmij baj. Mennyij az idő? - néztem rá.
- Most kezdődött az ebédszünet.
- Micsoda? –pattantam fel az ágyról, de rögtön meg is szédültem. Lehunytam a szememet, és megmerevedtem. Mikor kissé csillapodott a szédülés, gyorsan elkezdtem összedobálni a cuccaimat. Megpróbáltam lazán előkapni a ruháimat és a bokszeralsót, ahogy ők szokták. – Muszáj lezuhanyoznom – motyogtam szinte csak magamnak, és becsuktam magam mögött a fürdő ajtaját.
Gyűlöltem ezt a zuhanyzót. Nem lehetett rendesen reteszre zárni az ajtót, így fent állt az esélye annak, hogy bármelyik fiú, bármelyik pillanatban rám ronthatott. Éppen ezért mindig nagyon gyorsan fürödtem mindig, és igyekeztem, minél inkább a csempe felé fordulni, hogyha valaki be is nyitna, ne lásson semmit sem. Ami vicces volt, mert egy halk bűbájjal mindig bezártam az ajtót, hogy első nyitásra ne moccanjon meg, de sose lehetett tudni, melyik fiút hagyhatja hidegen a varázslatom, melyet egy egyszerű Alohomora-val pikk-pakk fel lehetett oldani.
Gyorsan lefürödtem, majd hideg vízzel megpróbáltam eltüntetni a szememről a sírás nyomait, kisebb sikerrel. A hajammal lassan kezdenem kellett valamit, ugyanis mióta rendesen, minden nap ételhez jutottam, újra elkezdett nőni szép egészségesen.
Anyáék halála után, a nyári szünetben, épp csak annyi pénzt tudtam összekaparni, hogy egy nap egyszer egyek, és fizetni tudjam a szállást. Úgy taktikáztam, hogy inkább legyen fedél a fejem felett, ahol nem láthatnak, minthogy legyen minden nap mit ennem, de mindig szem előtt legyek, kockáztatva, hogy valaki megismer. Így inkább az éhezést választottam, ezért a tápanyaghiánytól hajam fénye megfakult, én pedig vészesen lefogytam. Nem mertem kivenni a bankból a pénzemet, hogy enni vegyek magamnak, hiszen semmi jelét nem akartam adni annak, hogy élhetek. Ha valaki kiszagolta volna, hogy pénzmozgás történet a széfünkben, rögtön keresni kezdtek volna. Azt pedig nem akartam.
Így egész nyáron dolgoztam, és éheztem. De most, a Roxfortban élve, újból felszedtem pár kilót. Még mindig túlságosan sovány voltam, de már legalább egészségesebben néztem ki. Legalábbis a tükörben nem tűnt már olyan beesettnek az arcom. Csak a szemeim alatt éktelenkedtek fekete karikák a sok tanulástól.
Alig hallhatóan felsóhajtottam, és elzártam a csapot. Nyoma sem volt már rajtam, annak a nevetős, gyönyörű lánynak, aki pár hónapja voltam. Még csak lány sem voltam. Csak egy lányos fiú, akit igazán senki sem ismert.
Gyorsan megtöröltem az arcomat, és felegyenesedtem, majd a dolgaimmal a kezemben kiléptem a fürdőajtón. Nem vártam rá, hogy Remus megvár, de ott ült az ágyán, és rögtön felkapta a tekintetét, ahogy beléptem a szobába.
- Tessék, ezt neked hoztam – nyújtott felém egy fiolát, melyben valami világoskék ital lötyögött. – Fejfájásra van – magyarázta, és felém nyújtotta az üvegcsét.
Mindig meglepett Remus kedvessége és a természetessége, ahogyan ezt tette. Nem volt tolakodó, de minden részletre figyelt. Mégis furcsa volt nekem, hogy fiú ennyire óvó és törődő lett volna egy vele azonos nembelivel.
- Kösz’nöm – vettem át az üvegcsét, és egy korttyal lehörpintettem.
Azonnal éreztem a bájital hatását. A fejem kitisztult és sokkal könnyedebbnek éreztem. Óvatosan jobbra-balra forgattam a fejemet, és habár még mindig éreztem egy apró, tompa sajgást, egyáltalán nem okozott fájdalmat a mozdulat.
- Szívesen- vonta meg a vállát, és zsebre vágta a kezét. Tétovázva pillantott felém, mintha mondani akarna valamit, de végül mégis csak összeszorította a száját. – Akkor én megyek, megkeresem a többieket! – nézett végül rám zavartan, én pedig vállat vontam, de már sarkon is fordult. Szinte kimenekült a szobából.
Értetlenül meredtem utána, majd vállat vontam, és gyorsan összeszedtem a könyveimet az órákra.
Sajnos akárhogy siettem, nem sikerült elérnem az ebéd végét, így korgó gyomorral ülhettem be az SVK órámra. Szerencsére Remus bájitala úgy tűnt az agyrázkódásomra is hatott, mert a lázam hőemelkedéssé szelídült, és a fejemet se hasogatta az éles fájdalom minden apró mozdulatra.
Ma azonban gyakorlati óránk volt, így hamar a táskánkba parancsolta a tanár a pergament és a könyveinket, majd a padjainkat a terem egyik végébe száműzte egy apró pöccintéssel a pálcáján.
- A mai órán a hét év alatt tanultakat ismételjük el egy barátságos párbaj formájában – magyarázta kihúzott háttal, az ujjai között a pálcáját forgatva, miközben lassan sétálgatott közöttünk. – Mindenkit kérek, hogy a lefegyverezésre törekedjetek! – nézett végig rajtunk, majd jelentőségteljesen a mardekárosokon állapodott meg a pillantása. – Mindenki válasszon pár magának!
Alig mondta végig ezt a tanár, máris egy test csapódott neki a karomnak, átölelve azt. Lily csüngött az oldalamon, még mindig a felkaromat ölelgetve.
- Én leszek a párod – hajolt a fülemhez, majd elszántan nézett a szemembe. Nagyot nyeltem. Nem akartam Lilyvel párbajozni.
- Nem akarsz inkább mással? – nyögtem ki végül, és óvatosan lefejtettem a tenyerét a karomról.
- Én nem adom fel ilyen könnyen – kacsintott rám mosolyogva. Nehéz volt nem visszasomolyognom rá, ezért elfordítottam róla a szememet, pontosan abban a pillanatban, mikor James Potter elsötétedő tekintettel súgott valamit a mellette álló Siriusnak, egyenesen minket nézve. Gyorsan elkaptam róluk a pillantásom, mert eszembe jutott, az első napom az iskolában, mikor James elragadtatva ecsetelte, mennyire szerelmes Lily Evansbe.
Aki most történetesen az én karomat ölelgette, és aki nem állhatta a hangos fiút.
- Nézd Lijly, nem akarok veled párbajoznij – fordultam ismét a vörös hajú lány felé, aki halványan elmosolyodott.
- Szóval mégis csak valahol kedvelsz…;
- Egy szóval sem mondtam, hoggy nem – vágtam rá, de rögtön el is vörösödtem. Ez fiúként egyenesen flörtölésnek hangzott!
Gyorsan a tanárra néztem, hogy ne kelljen Lilyre pillantanom, de még így is elkaptam a szemem sarkából a meglepett tekintetét, és mégis jókedvű mosolyát.
- Ennek igazán örülök! – nevetett rám, majd a terem másik végébe táncolt az osztály máik felével együtt.
- Pálcákat fel! – hallatszott a tanár hangja, mi pedig engedelmeskedtünk az utasításnak, majd meghajoltunk. – Egy, kettő, három!
Azt hittem, Lily nem fog túlzottan próbálkozni, hogy párbajozzunk, mégis épphogy csak meg tudtam állítani az ártását egy pajzsbűbájjal, amit szinte tudatlanul varázsoltam magam elé. Nem finomkodott velem a vörös hajú barátnőm, megállás nélkül zuhogtak rám az átkai, és csak a szerencsémen múlott, hogy ki tudtam az összest védeni. Támadásra nem is maradt időm, egyedül csak védekezni tudtam, és csak arra koncentráltam, hogy hatástalanítsam a bűbájait. Nem igazán akartam támadni, ugyanis a Dumstrang-ban – ahova eredetileg jártam a szüleim halála előtt- elég erőszakos párbajokat vívtunk, és ezek sokszor eszméletvesztésig tartottak. Nem akartam elárulni magamat ezzel a harcmodorral, ami szinte úgy belém ivódott, mint az ereimbe a vér. Ráadásul Lilyt sem akartam bántani.
Nem igazán ismertem olyan ártásokat, melyek enyhébbek voltak.
Igor Karkarov – az a mocskos áruló- ragaszkodott hozzá, hogy a tananyag részét képezze a sötét mágia is. Éppen ezért pontosan tudtam, hogyan kell elvéreztetni szépen lassan valakit, de arról fogalmam sem volt, hogyan kell barátságosan, csak a lefegyverezésig küzdeni. Éppen ezért inkább visszavonulva védekeztem Lily támadásai ellen, hiába volt ez sokkal nehezebb.
Pihegve vertem vissza Lily rontását, miközben megremegett a kezemben a pálca. Hihetetlenül jó volt a csaj!
Aztán hirtelen megvillant a szeme, és egymás után két ártást is kilőtt felém.
Nem is tudtam, mit suttogok, csak automatikusan cselekedtem.
Lily pedig egy hatalmas csattanással eszméletlenül a földre zuhant.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.