efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Segtsg, fi lettem! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 55] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Egy kis átvezető fejezet inkább magamnak, hogy tudjam folytatni az eseményeket. :)
Remélem, azért örültök neki. :D


Sokáig álltam a tükör előtt a szememet nézve, de sajnos fogalmam sem volt, hogyan tüntethetném el a felemás színű tekintetemet. A bűbájt az íriszem színének megváltoztatására nem mertem alkalmazni, mert akkor lebuknék. Madam Pomfrey még nem engedte meg, hogy használjam, mivel attól tartott, károsítaná a szememet a varázs. Természetesen ez nem volt igaz, de nem is tehettem ellene semmit. Be kellett tartanom a játékszabályokat.
- Minden rendben? – kopogott be Remus, mire felsóhajtottam, majd elkaptam a pillantásomat a tükörtől, és kinyitottam a fürdő ajtaját.
- Azt hijszem, mára fent maradok – zártam le a témát, mire Remus összevont szemekkel méregetett engem, majd egy aprót bólintva ellépett tőlem, és az ágyához sétált.
Meglepetten torpantam meg.
- Ez az ennyém? – kérdeztem kerekre nyílt szemekkel.
- Gondoltam, éhes lehetsz – vont vállat Remus kissé zavartan, és megvakarta a tarkóját.
- Nahát, Remus! Kösz’nöm! – lelkendeztem boldogan, majd levettem magam az ágyamra, és az éjjeliszekrényemre néztem, melyen főtétel is volt, na meg desszert. Mielőtt nyálcsorgatva rávetettem volna magam az ennivalóra, felsandítottam a fiúra.
- Mi az?
- Te ettél már? – kérdeztem végül, mire felsóhajtott.
- Ettem – felelte csendesen, én pedig abban a másodpercben rávetettem magam az ennivalóra. Remus szemforgatva emelte a pillantását a plafonra.
- Neb kellene elátnijb a sebed? – kérdeztem két falat között, fél szemmel figyelve az előttem ülő fiút, miközben egy óriás paradicsomszeletet próbáltam a számba gyömöszöni.
Remus fintorogva nézett rám.
- Egyáltalán nem vagy… - kezdte, de hirtelen elhallgatott, és ijedten meredt rám, majd elfordult.
- Mij? – kérdeztem lehunyt szemekkel élvezve az ízeket.
- Mindegy – sóhajtott lemondóan.
- Szóval a sebbed…
- Jól van az úgy.
- De csak eggy egyszerű bűbájj…
- Tényleg nem kell – hárította el a segítségem egy legyintéssel. Összevont szemekkel néztem rá, majd egy pillanat alatt előkaptam a pálcámat, és már motyogtam a varázst. Remusnak mozdulni sem volt ideje.
Levegőt sem véve engedtem le a pálcát tartó kezemet.
Remus szemöldöke felett levő mély seb nem gyógyult be.
Meghökkenve meredtem a pálcámra. Elromlott?
Hirtelen felkaptam a szememet Remus pillantására, mely dühösen, borostyánsárgán meredt rám. Nagyot nyeltem. Ijesztő volt, ezért elkaptam róla a tekintetemet.
- Nem láttad, Pettigrewt? – rántotta fel hirtelen Esau az ajtót, én pedig egy szempillantás alatt kaptam a szemem elé a kezemet. A szívem a torkomban dobogott. Meglátta?
Remus hirtelen, minden előjel nélkül felpattant, és szinte fellökve az ajtóban várakozó Esaut becsapta maga mögött az ajtót. Pislogva meredtem a hűlt helyére. De biztos voltam benne, hogy jól láttam.
Most nem képzelődtem.
Remus szeme nem borostyánbarna volt, hanem borostyánsárga…
Kifújtam a levegőt. Mi baja lehet Remusnak?
- Mi van a szemeddel? – lépett beljebb értetlenül a szőkés hajú fiú, mire vállat vontam.
- Aszt hisszem, van benne valamij… - nyögtem rögtön az első dolgot, ami eszembe jutott.
- Segítsek kiszedni? – jött még közelebb, mire hevesen megráztam a fejemet. Hirtelen Esau elmosolyodott. – Vagy Lupin bevert egyet? Elég dühösnek tűnt…
- Nem – meredtem rá kifejezéstelenül.
- Na, de most komolyan – ült le Remus ágyára nevetve. Megrökönyödve meredtem rá. Most itt akar ülni? - Nincs abban semmi szégyen, ha Lupin benyomott egyet. Állítólag rohadt erőset tud ütni.
Érdeklődve néztem rá.
- Honnan veszed?
Érdektelenül vállat vont.
- Egy mardekárostól hallottam.
- Szeri’tem hazudtak… Remus nem verekszijk – jelentettem ki teljes meggyőződéssel. Esau vállat vont, mint akit nem érdekel különösebben a téma.
- Nincsenek tökéletes emberek – szólalt meg végül hirtelen. – Remus sem az, bármennyire is mintaprefektus…
- Ez meg mijt jelent? – kérdeztem megütközve, mire hirtelen rám nevetett.
- Mit tudom én? De jól hangzik, nem? – vigyorgott töretlenül, majd hirtelen felpattant Remus ágyáról. – Ha látod Pettigrewt, mondd meg neki, hogy azonnal adja vissza a telotoszkópomat, vagy ő is kap egy olyan kis foltot a szeme alá, ami neked is van – azzal már ki is fordult a szobából.
- De nekem nem is…
Számat elhúzva meredtem a fiú hűlt helyére. Esküszöm, ez volt életem legfurcsább beszélgetése. Összevontam a szemöldökömet, majd hirtelen a pálcámra meredtem. Ajkamat biggyesztve emeltem fel szemmagasságba, és furcsálva megforgattam, hogy minden szögből láthassam. Elromlott volna?
- Ó, Holdsáp? – rontott be az ajtón James, és kissé megütközve meredt maga mögé. – Mit keresett is Esau?
- Petert – vontam vállat, mire a szemüveges fiú elvigyorodott. – Mij az?
- Azt hiszem, Féregfark bajban van – vigyorgott gonoszul James, mire értetlenül meredtem rá, de nem magyarázta el.
- James… - szóltam a fiú után, mikor ki akart fordulni a szobából.
- Hm?
- Lehetséges, hogy egy pálca elromlik?
- Mi tudom én – vont vállat, majd bezárta az ajtót. Számat elhúzva meredtem utána. A fiúk és a problémamegoldó képességük…

Madam Pomfreyhoz csak este tudtam leszökni a gyengélkedőbe. Egy óra sem telt bele, és máris szerzett nekem új kontaktlencséket. Míg ott voltam, megvizsgálta a szemeimet is, és meghagyta, hogy még mindig kerüljem a párbajt okozó helyzeteket, mert még mindig nem gyógyult meg teljesen a szemem.
Nem értettem, hogyan vonhatta le ezt a következtetést, hiszen a szememnek semmi baja sem volt, de ő volt az, aki a Mungoban tanult medimágusként, így hallgattam rá. A javasasszony meghagyta, hogy két hét múlva menjek vissza hozzá. Szerinte addigra a bűbájt is használhatom majd a szememre, így nem kell majd mindennap kontaktlencsét hordanom.
Elmélyülten ballagtam vissza a hálókörletünkbe, mikor hangos nevetést hallottam meg a folyosó túloldaláról.
- Nahát, nézzenek oda! – hallottam meg egy fiú hangját, és engem pedig levert a víz. Három mardekáros jött velem szembe. – A kis bevándorló…
Megpróbáltam nem foglalkozni velük, és csak elmenni mellettük, de mikor elléptem mellettük hirtelen az egyik nagyobb darab srác megragadott az ingemnél fogva, és a falnak vágott.
- Nocsak, milyen udvariatlanok vagytok ti, kis griffendéles férgek – röhögött az arcomba, miközben én megszorítottam a zsebemben levő pálcámat. Felkészültem rá, hogy használnom kell.
- Nem én vaggyok az, akij a másijkat a falnak lökte – vágtam rá, mire a nagydarab fiú rám vicsorgott.
- Csak mert ilyen vézna vagy – vont vállat, mire a haverjai röhögni kezdtek. Mi ezen ilyen vicces?
- Várj, nem ez szokott lógni azokkal a véráruló Blackékkel? – szólalt meg a vöröshajú Parkinson, és kissé közelebb hajolt hozzám.
- De tényleg! – kapott a szón a másik. Megforgattam a szemeimet. Mekkora bevezetőt akarnak még, hogy végre belém kössenek? – Meg kellene leckéztetni…
És itt is van.
- Nem akarok párbajoznij – kezdtem bele, mire felröhögtek.
- Milyen kár… Pedig azt hittem, a griffendélesek nem a gyávaságukról ismertek.
- Ez nem gyávasság – mutattam rám, de nem foglalkoztak vele. A nagydarab Smith már el is lökött a faltól, és rám szegezte a pálcáját.
- Igazából nem izgat – azzal már el is indított felém egy nonverbális átkot. Egy szempillantás alatt kaptam elő a pálcámat, de nem én voltam az, aki a pajzsbűbájt felhúzta magam elé.
- Húsz pont a mardekártól! – hallottam meg Lily hangját, mire a mardekáros fiúk felröhögtek.
- Nahát, a kis sárvérű!
- Egy lány véd meg Dupont? – kérdezte kajánul Smith. – Lehet azért, mert te is inkább lánynak néze…
Befejezni már nem tudta, mert Lily egy ügyes ártással máris a padlóra küldte őt is és Whestont is. A hamadikra pedig én küldtem egy sóbálvány-átkot. Más ártást nem mertem használni, nehogy valamelyik feketemágia legyen. Nem sok legális bűbájt ismertem hála Karkarovnak.
- Sajná’lom, hogy lesá… - fordultam Lily felé, de elharaptam a mondatot. – Hoggy azt mondták rád…
- Hagyd csak – mosolyodott el szomorúan Lily. – Mit kerestél itt?
- Madam Pom’reynál voltam.
- Megsérültél? – kérdezte meglepetten, mire megráztam a fejemet.
- Csak egy ru’in vizsgálat volt a múltkorij párbaj mijatt – láttam, hogy Lily szívesen kérdezne még, de inkább témát váltottam. – És te?
- Remusszal járőrözünk…
- Ő nincs itt – vontam össze a szemöldökömet, miközben a háta mögé lestem.
- Találtunk két másodévest, őket kíséri vissza a klubhelyiségükbe – vont vállat Lily.
- Kísérte – javította ki Remus a lányt, és a következő pillanatban befordult a sarkon. Eltátottam a számat. Hogyan hallotta meg?
- Honnan tudtad, hogy ide jövök? – nézett megütközve a fiúra Lily.
- Évek óta együtt vagyunk prefektusok – vont vállat a fiú, mintha ez természetes lenne, hogy bármikor képes megtalálni a lányt. Összevontam a szemöldökömet, míg Remus meglepetten tekintett körbe a folyosón, ahol alélt mardekárosok feküdtek. – Történt valami?
- Csak pár mardekáros belekötött Keithbe – magyarázta Lily vállat vonva, mire Remus ajka megrándult a visszafojtott mosolytól.
- Értem – bólintott egyet, majd elindult, mi pedig követtük.
- Nem kell őket…? – néztem hátra a vállam felett, de Remus csak a hátamnál fogva átkarolt, és tolni kezdett.
- Semmi szükség rá – suttogta a fülembe, engem pedig kirázott a hideg. Elvörösödve tűrtem egy kósza tincset a fülem mögé, de az rögtön vissza is hullott a helyére. Libabőrös lettem, mikor Remus levette rólam a kezét.

Másnap reggel Sirius morgolódására oda sem figyelve igyekeztem a Nagyterembe a Tekergők társaságában. James boldogan mosolyogva figyelte az embereket, hátha megpillantja köztük Lilyt, míg Sirius zsebre tett kezekkel sétált mellette.
- Semmi értelme állandóan őt lesned – morogta az orra alatt. Úgy tűnt, igazán rossz napja van.
- De hátha… - kezdte vágyakozásteljesen James, de Black felcsattant.
- Miért nem érted meg, hogy nem érdekled? – sziszegte a ledöbbent James arcába, majd szó nélkül ott hagyott minket. Tátott szájjal meredtem utána.
- Valamij történt tegnap? – meredtem a leforrázott szemüveges fiúra.
- Csak az öccse… - vont vállat, és szótlanul folytatta az útját a folyosón.
- Mij történt az öccsével? – léptem Remus mellé, és próbáltam felvenni a hosszú lábaival a versenyt. De nem felelt. Mintha meg sem hallott volna. - Még mindijg haragudsz a reggelij mijatt?
- Mi miatt? – kérdezte szórakozottan, rám sem nézve.
- Hoggy meg akartam gyóggyítanij a sebedet… - magyaráztam, mire rám kapta a pillantását.
- Nem, csak feszélyez, ha valaki közelről pálcát szegez rám, és az nem Madam Pomfrey – felelte mélyen a szemembe nézve, de egy pillanatra sem lassított a léptein.
- Értem… - leheltem meglepetten. – De szerij’ted elromlott a pál…?
Hirtelen megtorpantam, amikor a szemem sarkából a tanári asztalra pillantottam. A levegő bennem rekedt, miközben csigalassúsággal teljesen az emelvény felé fordultam.
Éreztem, hogy egy pillanat alatt lever a víz. A hátam az ing alatt egy pillanat alatt nyirkos lett.
Ott állt Ő.
Dumbledore mellett, és felém közeledett.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.