efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Segtsg, fi lettem! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 55] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Ez a fejezet egy kicsit lazább lett, mint az előzőek, mert mikor írtam, akkor köszöntött be a tavasz, csipogtak a madarak és trálállálá. Remélem, azért tetszeni fog. :)


Hiába döntöttem el, hogy nem kések el az óráról, csak sikerült öt percet ellógnom bájitaltanról. Szerencsére Lumpsluck professzor jó kedvében volt, így egy erélyes kézmozdulattal a helyemre engedett. Halkan kifújtam a levegőt, és nekiálltam a táblára felírt bájital elkészítéséhez.
Nem mertem senkire sem nézni a háztársaim közül, főleg nem Jamesre. Biztos voltam benne, hogy már az összes Tekergőnek elkotyogta, hogy a Durmstrangból jöttem. Ezért nem mertem még csak a környékükre sem pillantani.
Hirtelen összerezzentem, ahogyan Lily a padok szintjén guggolva felém közelített, majd levágódott a mellettem levő székre. Megrökönyödve bámultam rá.
- Minden rendben? – kérdezte kissé aggódva.
- Neked nem itt van helyed – mondtam neki csodálkozva, mire rám kacsintott.
- Úgy eltűntél a reggelinél, hogy aggódtam. Ugye nincs semmi baj? – nézett egyenesen a szemembe, de a pillantásában csak őszinte érdeklődést véltem felfedezni.
- Nem, nincs – mosolyogtam rá halványan. Örültem, hogy Lily személyében ilyen kedves és őszinte barátra leltem. Aztán elkomolyodtam. Sajnos, én nem voltam ilyen barát. Én nem voltam hozzá őszinte.
- Akkor óra után beszélünk! – hajolt hozzám közelebb, de mire kettőt pisloghattam volna, Lily már a padok között cikázott guggolva, majd fél perc múlva feltűnt a saját helyén, és folytatta a bájitalfőzést, mintha mi sem történt volna. Elismerően felvontam a szemöldökömet, aztán oldalra kaptam a tekintetem.
James Potter olyan nyálcsorgatva figyelte a tőlem távozó Lilyt, hogy biztos voltam benne; mindent hallott. Aztán ahogy hirtelen rám kapta a pillantását, meg is bizonyosodhattam róla, hogy így volt. Ám a tekintete fenyegetés és rosszindulat helyett – amit jogosan vártam-, csak őszinte aggodalmat és némi sajnálatot tükrözött. Nagyot nyeltem. Nem akartam látni ezt a pillantást.
Nem akartam, hogy szánakozzon miattam. Sőt, azt akartam a legjobban, hogy még annyit se sejtsen, hogy egykor Igor Karkarov tanítványa voltam…
Elkaptam a fiúról a szememet, és a táblára meredtem, hogy minél gyorsabban elkészíthessem a főzetemet. Szerencsére kivételesen jól ment az aprítás, és a bájital színe is olyannak tűnt eddig, amilyennek lennie kellett. Büszke voltam magamra. Általában sosem sikerültek.
Hirtelen kinyílt a terem ajtaja, és Remus sétált be rajta, ám a tanár mintha mi sem történt volna, csak intett egyet a kezével a késő fiú felé. Lumpsluck professzornak tényleg igazán jó napja volt ma…
A pillantásom a most érkező fiúra tévedt, aki mosolyogva ült le a barátai mellé, akik vigyorogva fogadták. Madam Pomfrey azt mondta, hogy Remusnak fertőző betegsége volt, és ami azt illeti, szörnyen nézett ki tegnap este a fiú. Hogyan gyógyulhatott meg ilyen hamar?
Gyanakodva figyeltem Remust, de semmi szokatlant nem láttam rajta azon kívül, hogy sötét karikák kéklettek a szeme alatt. Aztán arrébb billentette a fejét, és megláttam.
Egy apró, de mély karcolás volt a szemöldöke felett.
Összeráncoltam a homlokomat, majd a bájitalom felé fordultam. Biztos voltam benne, hogy tegnap az egész teste a láztól égett, és szinte alig volt magánál. És megesküdtem volna rá, hogy nem volt rajta az az aprócska heg. Mi történt ez alatt a fél nap alatt?
Halkan felsóhajtottam, amikor tovább akartam gondolni Remus furcsa gyógyulását a betegségéből. De aztán hirtelen rádöbbentem, hogy én nem ezért jöttem a Roxfortba, hogy más dolgába avatkozzak, és mások magánéletében kutassak. Azért jöttem, hogy tanuljak. De mostanában úgy tűnt, túlságosan is szeretek belekeveredni a Tekergők életébe. Ez pedig így nem jó. Ezért jött rá James is a titkom egy részére, és ha nem vigyázok, bárki más is lebuktathat.
De a fiú szavait nem tudtam kiverni a fejemből…
Ha az apja találna valakit, aki tanúskodik az ellen a szemét Karkarov ellen… akkor tényleg az Azkabanba tudná csukni? Valóban képes lenne rá?
Összepréselt fogakkal kevergettem az üstömben lévő főzetet. Meg kell tanulnom újból elvegyülni a többiek között, mielőtt még többet megtudnának rólam a többiek… vagy bármelyik auror.
Lily azonban ezt nem hagyta. Óra után mellém csapódott, és ott folytatta a beszélgetést, ahol a reggeli közjátékom után abbamaradt. Éppen ezért a lánnyal könnyen ki tudtam jönni, ráadásul észrevétlenül terelte el a zaklatott gondolataimat annak a szemét Karkarovnak a szabadlábra helyezéséről. Megértő volt, mikor arról beszélgettünk, miért nem tudtam elmenni a „randinkra”. Habár Jamesről egy jó szót nem mondott, de legalább rosszat sem. Igaz, óvatosan megpróbáltam ki-kikérdezgetni, milyen volt Roxmorts a fiúval, Lily mindig megrovó pillantásokkal jutalmazott, így inkább nem feszegettem a témát.
Be kellett látnom, hogy Lilyt nem olyan egyszerű lenyűgözni. Pláne, ha James Potternek hívnak.
Felsóhajtottam.
- Mijért utá’od ennyire Jamest? – fordultam a lány felé végül, mire zavartan elhallgatott, majd a füle mögé tűzte a haját.
- Tudod Potter elég éretlen – nézett végül rám, mire felvontam a szemöldökömet. – És beképzelt.
- Én nem íggy gondolom – vontam végül vállat. Ám úgy tűnt, őt érdekli a véleményem, mert kíváncsian felém kapta a pillantását. Beszívtam a levegőt, hogy a magyarázatba kezdhessek. – Tudod, ő igazán figgyelmes az emberekkel. Igazán figgyel mij’denkire, és olyan részleteket vesz észre, amik felett mij’denki más elsijklik – meséltem a lánynak, miközben az emlékezetemben felidéztem, hogyan leplezett le ma a mosdóban James Potter. – Sokan azt gondolják, hoggy James rosszindulatú vaggy felvágós… - hirtelen elhallgattam. – Jó… ténnyleg felvágós – ismeretem el, mire a vörös hajú barátnőm felkacagott. – De James ráérez a dolgokra. Pontossan tudja, mikor kell hülyéskednij, mikor kell hallgatnij, és mikor kell segítenij másoknak – emlékeztem vissza a szobatársam pillantására bájitaltanon. Tudtam, hogy a fiú időt ad nekem, sőt, talán hagyja, hogy örökre a titkom titok maradhasson.
- Furcsa, hogy ennyire közel kerültetek egymáshoz – gondolkodott el Lily egy pillanatra, de nem kommentálta a véleményemet a fiúról, pedig azt hittem, rögtön ellenkezni fog, és kapásból felsorolja majd James összes rossz tulajdonságát.
- Azt nem mondanám – mosolyodtam el -, csak én is figgyelem az embereket, és látok dolgokat.
- Én ezeket még sose láttam benne – húzta el a száját a barátnőm, mire elvigyorodtam.
- Ha nem láttad volna már Jamesben ezeket a tulajdonságokat, akkor már rég azt ecsetelnéd, mekkora hülye vaggyok, James pedig mekkora egy…
- Beképzelt tuskó – lépett mellénk az említett, és a vállamra ejtette a karját, miközben közénk állva felvette a lépteink ritmusát. – Csak nem rólam van szó? – kérdezte vigyorogva, és egy szeretetteljes pillantást küldött Lily felé.
- Mint mindig – morogtam, de igazából jól szórakoztam.
- Egy szavát se hidd el, szép hölgy – tette a mellkasára színpadiasan a kezét. – Egy beképzelt tuskó vagyok, éppen ezért zavarba ejtőnek találom a társam szavait – nézett rám sandán, de a szemében vidámság csillogott. – Rontana az imidzsemen – kacsintott a vörös hajú lányra, és még Lily szája széle is megremegett a visszafojtott mosolytól.
Mosolyogva néztem őket, és el kellett ismernem, helyes pár lennének. Én, Lilyvel ellentétben, biztos voltam benne, hogy a lány James mellett jó kezekben lenne. Éppen ezért megpróbáltam elódalogni mellőlük, hogy magukra hagyjam őket.
- Te meg hova settenkedsz? – kapta el a kezemet James, mire elhúztam a számat, és lassan felé fordultam. – Szeretnék veled beszélni.
- Nem – vágtam rá gyorsan, mire meghökkent arcot vágott. – Nem akarsz velem beszélnij. Lijlyvel szeretnél – téptem ki a karomat az ujjai közül, és egy pillanat alatt eltűntem mellőlük.
Még a szemem sarkából láttam, hogy James elgondolkodva a vöröshajú lányt nézi. De úgy tűnt, végül szíve hölgyét választhatta, mert nem jött utánam. Fellélegezve dőltem neki a falnak. A szívemre szorítottam a kezemet.
Ez meleg vot…
- Hát te meg ki elől bujkálsz? – lépett mellém Remus egy könyvvel a kezében. A hangja jókedvűen csengett.
- Nem bujjkálok – fújtam ki a levegőt, mire a fiú féloldalasan elmosolyodott. Most olyan volt, mint egy ragadozó.
- Akkor segítesz megkeresni Ágast? – kérdezte vidáman, mire gyorsan megráztam a fejemet. Felvonta a szemöldökét.
- El kell mennem… - nyögtem gyorsan, de nem jutott eszembe, mit hazudhatnék.
- Igen? – kérdezte érdeklődve, miközben megpróbált komoly arcot erőltetni magára. Úgy tűnt, túl jól szórakozik.
- Hát… - nyújtottam el a szót, de még mindig nem jutott eszembe semmi.
- Igen?
- Oda… - mutattam jobbra, mire felvonta a szemöldökét.
- Neki akarsz menni a falnak? – kérdezte megrökönyödve, én pedig a oldalra kaptam a pillantásomat. Zsákutca. Zsákfolyosó…
A francba…
- Úgy értem, oda… ki. A parkba… – próbáltam menteni a menthetetlent. Mindenesetre Remus hatalmas önuralomról tett bizonyságot, mert habár megrándult a szája széle, nem mosolyodott el. Továbbra is úgy tett, mint aki teljesen hülye, és komolyan nem érti, hogy hova akarok menni, amiért nem tudom vele keresni Jamest.
- Elmehetek? – kérdeztem könyörgő hangon, szánalmasan alárendelve magamat a fiúnak, hiszen teljesen lebuktatott.
- Menj – adta meg az engedélyt, miközben intett a fejével teljesen semleges hangon, de láttam a száján, hogy alig bírja visszatartani a nevetését. Megmaradt büszkeségemet összekaparva indultam el az ellenkező irányba, mint amerre mutattam. De Remus követett.
- Ne kövess! – fordultam hátra kissé durcásan, de Remus nem felelt, csak előre mutatott.
Épp hogy meg tudtam állni.
A lépcső egyszerűen fogta magát, és elindult egy másik irányba, amikor rá akartam lépni.
- Nem követlek – hallottam meg a fiú hangját pontosan magam mögül. – Egyszerűen csak, én képtelen vagyok átsétálni a falakon, hogy kijussak a kastélyból – tette hozzá komoly hangon. Leforrázva pillantottam fel rá, elővéve a kiskutya szemeimet. Lányként mindig bejött…
- Ugye, nem mondod el Jamesnek? – kérdeztem félő hangon, de ő csak meredten nézett.
Aztán megrázta a fejét.
Bingó.
Úgy tűnik, ez fiúként is bejön…
Majdnem elvigyorodtam.
- Ha elmondod, miért nem akarsz vele találkozni – tette hozzá, nekem pedig lefagyott az arcomról a képzeletbeli majdnem vigyor.
- Lijlyvel beszélget – vágtam rá gondolkodás nélkül, és gondolatban vállba veregettem magam.
- Tényleg? – vonta fel a szemöldökét, és a vállamnál fogva az egyik távoli folyosó felé mutatott, ahol egy Lilyéhez hasonló vörös üstök suhant el.
- …ett – fejeztem be a mondatomat múlt időben.
- Szóval mehetünk megkeresni – vidult fel Remus, de tudtam, hogy igazból csak élvezi, hogy engem piszkál.
- Szörnyű prefektus vaggy – néztem végig rajta lesajnálóan, mire érdeklődve megcsillantak a szemei. A kimondatlan kérdés egyértelmű volt: „Miért?”. – Mert szeká’sz.
- Miért szekálnálak? – kérdezte hátra hőkölve, de a pimaszság ott csillogott a szemében.
- Mert te is tudod jól, hoggy James elől bujjkálok – vágtam rá, mire lassan, kissé gonoszan elvigyorodott, majd a fejével mögém biccentett.
- Pedig én annnnyira kereslek – nyomta meg mögöttem James Potter vidáman a szót, mire nyeltem egyet. Dühösen a remekül szórakozó Remusra meredtem, majd lassan a mögöttem álló fiú felé fordultam.
- Nyüsz – préseltem ki magamból, de James Potter addigra már meg is ragadott.
- Na, gyere csak velem! – ragadta meg a könyökömet, én pedig Remus felsőjének az ujját kaptam el. – Héé, engedd el!
- Nem akarom! – ráztam a fejem partra vetett halként, ám mielőtt eldönthettük volna a kérdést, Remus egy határozott mozdulattal megrántotta a karját, mire kicsúszott az ujjaim közül a ruhájának az anyaga. – Áruló vaggy, Remus Lupin! – kiáltottam még utána, miközben James töretlenül vonszolt végig a folyosón.
- Na, mit mondott? – fordult meg hirtelen, és a vállamra tette a kezét, miközben kissé lehajolt a szintemre.
- Kij? – nyögtem meglepetten. Miért érdekli Jamest, miről beszéltem Remusszal?
- Lily!
Kinyitottam a számat, majd becsuktam.
- Lijly? – nyögtem meglepetten. Nem értettem. Nem arról akar beszélni, hogy a Durmstrangba jártam? És hogy mit tudok arról a szemét Karkarovról?- Nem mondott semmijt… - válaszoltam megrökönyödve.
- De rólam beszéltetek – vallatott tovább James ragyogó szemekkel. Totál odavolt.
- Igen, de inkább én – vontam meg az egyik vállamat. – Ő csak hallgatott.
De Jamest nem törték le a szavaim.
- Akkor nem vágott a szavadba, hogy én milyen egoista, öntelt, felfújt hólyag vagyok? – kérdezte hihetetlenkedve, mire nemet intettem a fejemmel. – Gondolj vissza rendesen – nézett komolyan a szemembe. – Biztos nem emlékszel semmi ilyesmire? – kérdezte nyomatékosan, de én még mindig csak a fejemet ráztam. – Hm… Lehet, hogy valaki Lilynek adta ki magát… - morfondírozott el hangosan, és láttam rajta, hogy komolyan töri ezen a lehetőségen is az agyát. – Százfűlé főzet lehet a dologban… - vonta le a végső következtetést bólintva, én pedig tátott szájjal meredtem le.
Ugye, ezt a sok badarságot nem gondolja komolyan?
- Arra gondoltál már, hoggy esetleg megkedvelt a randijn? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire egy pillanatra elképedve meredt rám.
- Nem – vágta rá őszintén.
- Pedig szerintem ez a helyzet – mosolyogtam rá félénken, mire egy másodpercre felcsillant a szeme.
- Biztos vagy benne? – kérdezte bizonytalanul, én pedig majdnem elnevettem magam. James Potter igazán ennivalóan önbizalomhiányosan tudott viselkedni, ha Lily Evansról volt szó.
- Szeri’tem jó úton jársz – vigyorodtam el, de James arca nem vidult fel. Kifürkészhetetlen tekintettel meredt rám.
- Téged jobban kedvel – szólalt meg végül, és hangjába szomorúság vegyült.
- Mij?- kérdeztem döbbenten, holott visszagondolva Lilynek egyszer volt egy elszólalása a barátnői előtt, hogy randizni megyünk Roxmortsba. – De én nem… - kezdtem bele a magyarázkodásba, de nem is tudtam, hogyan folytathatnám. Hogy én lány vagyok? – Mij nem…
- Nem kedveled Lilyt? – nézett döbbenten rám James. Elképzelhetetlennek tartotta ezt a lehetőséget.
- De. Csak nem úggy, mint te – feleltem őszintén, mire kifújta a levegőt. Tanácstalanul meredt rám. – Lily nem az esetem – próbáltam úgy fogalmazni, hogy ne legyen hazugság. Megrökönyödve meredt rám. Nem értette, hogy nem lehet valakinek Lily az esete.
- Te nem vagy normális – hüledezett teljesen őszintén. Én csak vállat vontam, de ő még mindig tanácstalanul meredt rám.
- Ha te nem szereted, de ő téged szeret… Akkor én mit csináljak? – kérdezte teljesen maga alatt.
- Lijly nem szeret engem, James – néztem rá megnyugtatóan, de ő nem igazán hitt nekem. – Nem vaggyok itt túl régóta ahhoz, hoggy Lijlynek valódij érzelmeij legyenek irántam…
- De akkor is tetszel neki – kötötte az ebet a karóhoz, mire felhúztam a szemöldökömet. Most akkor kinek drukkol, nekem vagy magának?
- Akkor tetssz nekij jobban, mint én – vágtam hátba Jamest, mire hirtelen rám kapta a pillantását. Újra fellobbant benne a szikra.
- Mit csináljak? – nézett rám hatalmas szemekkel.
- Add önmagad – vigyorogtam rá.
Együtt sétáltunk vissza a Nagyterembe Jamesszel, de nem hozta szóba a mosdóbeli beszélgetésünket. Őszintén szólva úgy tett, mintha meg sem történt volna. Én pedig ezért nagyon hálás voltam. Legnagyobb megdöbbenésünkre azonban a legnagyobb perpatvar közepére csöppentünk.
A mardekáros Josh McKinnon megátkozott egy harmadikos kislányt a folyosó közepén, ezért párbaj alakult ki pár griffendéles-hugrabugos kontra mardekáros diákok között. Néhányan pedig csak a hecc kedvéért csatlakoztak a felforduláshoz. Tanár meg sehol.
James egy másodperc alatt sem tétovázott, hiszen meglátta Blacket, aki a vérző homlokú Remust próbálta védeni. Remus viszont Lily felé próbált araszolni az embertömeg között, mivel szegény lány és az egyik barátnője beszorult három tagbaszakadt maradekáros közé.
Rögtön a lányok felé indultam, de úgy tűnt, átléptem az egyezményes láthatatlan kört, mely határt húzott a párbajozók és a nézelődők között, ezért ártások halmaza rohamozott meg. Szerencsére egy pajzsbűbájjal könnyedén semlegesítettem őket.
Ahogy elnéztem a párbajozókat, lassan teljesen kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy már senki sem tudta, ki kinek az oldalán harcol. Aztán egyszer csak szürreális fordulatot vettek az események, ugyanis az egyik másodikos fiú pálcájából kirobbant egy buborék-bűbáj, és az egész folyosót derékig érő hab terítette be. Egy másodperc sem telt bele, de én már a földön kötöttem ki, ugyanis megcsúsztam a vizes kövön. De azért sikerült magam mellé rántanom valakit.
Köhögve tápászkodtam fel, ugyanis mindent beterített a fehér hab.
- Keith? – hallottam meg egy fiú hangját, majd egy kéz ragadta meg a karomat, és húzott maga után. Még mindig köhögtem, és az arcomba ragadt habfelhők miatt semmit sem láttam. – Minden oké? – tartott a karomnál fogva, miközben az arcomból segített kitörölni a hófehér buborékokat. Nagyokat pislogtam, ugyanis a szappanos víz rettentően csípte a szememet.
- Asszt hijszem, mostantól eggy hétig nem fürdök – nyögtem két köhögés között, miközben hagytam, hogy a segítőm elvezessen a párbaj kellős közepéből. A karomat fogó fiú nem felelt csak felnevetett.
- Nem kellene ilyenekbe belekeveredned – magyarázta, és éreztem, hogy kihúzott az egyezményes körből, így újból a nézelődők közé tartozhattam a párbajozók helyett. – Bár azt sem tudom, én mit kerestem ott… - tette hozzá csak úgy mellékesen magának, én pedig végre ki tudtam rendesen nyitni a jobb szememet. A bal szemhéjamat még mindig lehunyva vakargattam.
A hugrabugos Nathan állt előttem, teljes, lenyűgöző valójában. Még egy helyes kis habszakáll is megpihent az állán. Rávigyorogtam, mire viszonozta a mosolyomat.
- Szóval csak úgy belekev’redtél? – kérdeztem vidáman, hiszen örültem, hogy beszélhetek a fiúval. Nagyon szimpatikus volt már első látásra is.
- Kénytelen voltam. Hívott a kötelesség. Emily hozzánk jár – csillant meg egy huncut fény a szemében. Minden bizonnyal Emily lehetett az, akit a mardekárosok megtámadtak.
- Ó, íggy már érthető – ismertem el könnyedén, mintha ez mindenre magyarázattal szolgált volna. – Esetleg gondoltál a tanárokra? – kérdeztem inkább incselkedve, mint megróva őt.
- Bevallom, nem akartam őket ilyesmivel terhelni – vonta meg a vállát vigyorogva.
- Íggy viselkedik eggy lelkij’smeretes prefektus – mutattam rá, miközben bólintottam egyet jókedvűen.
- Nem akartam dicsekedni… – húzta ki magát játékosan.
- Ó! Lijly! – intettem a lánynak, aki a barátnőjét húzta maga után. Ám úgy tűnt, semmi bajuk sincs, csak elnyelte őket is a hab. – Jól vaggytok? – kérdeztem őket, mikor mellénk értek.
- Igen, minden rendben – bólintott a vöröshajú lány, mire az egyik fürtjéről egy nagyobb darab habfelhő esett le. Megkönnyebbülten vigyorodtam el, majd újból vakargatni kezdtem a szememet, mert szörnyen viszketett, ahogyan a hajamból belecsepegett a szappanos víz. – Láttalak egy pillanatra, de aztán eltűntél – magyarázta nekem Lily, de én csak vállat vontam.
- Leszorított a habok alá – kotyogott közbe Nathan, mire meglepetten pislogtam rá. Nem gondoltam volna, hogy a fiút rántottam magammal, mikor megcsúsztam a padlón.
- Nem kerültél túl mélyre – néztem végig rajta kissé lesajnálóan, ugyanis a haja sértetlen volt. Egy habos csepp sem volt rajta.
- És ez remélhetőleg így is marad – mosolygott rám halványan, én pedig nagyot nyeltem. Nathan határozottan az esetem volt.
- Remus! – hallottam meg Lily halk sikkantását, így elvettem a szemem elől a kezemet, és megfordultam. – Mi történt a fejeddel?
- Semmi különös, csak felszakadt egy régi seb – vont vállat a fiú, miközben a talárja ujját a homlokára szorította. Pontosan oda, ahol reggel megláttam a heget.
- El kellene menned a gyengélkedőre – mérte végig a vöröshajú boszorkány, és én egy aprót bólintottam.
- Nem vészes – morogta a fiú, de nem mozdult. Hirtelen rám kapta a tekintetét, majd a szeme elkerekedett. – Lehet, mégis el kellene mennem… - indult el felém, majd karon ragadott, és már húzott is maga után. – A földet nézd! – sziszegte a fülembe, és már tolt is maga mellett.
- Mij van? – kérdeztem az arcába bámulva, de hagytam, hogy elvonszoljon a többiektől.
- A szemeddel a földet nézd! – szorította meg kissé a karom, én pedig értetlenül tettem eleget a kérésének.
- Mi folyik itt? – hallottam meg hirtelen McGalagony hangját, mire mind a ketten megtorpantunk. Remus felől mintha káromkodás hallatszott volna…- Maguk hova igyekeznek, Mr Lupin? – nézett végig rajtunk, majd a pillantása megállapodott Remus véres felsőjén, melyet a szemöldöke fölé szorított, aztán hirtelen rám kapta a pillantását. – Menjenek a gyengélkedőre! – engedett szabadon minket a házvezető tanárunk, mi pedig ellenkezés nélkül iszkoltunk el.
Már előre sajnáltam a többieket, hogy ők mit fognak kapni a professzorasszonytól.
Elgondolkozva meredtem a falakra, miközben Remus vezetett végig a kastélyon.
- A földet! – adta ki az utasítást, mire újból a padlóra meredtem.
- Mijért? – morogtam. – Te sérültél meg, nekem kellene téged kíjsérnem a gyengélkedőre.
- Az lehet… - vont vállat. – De nem az én szemem felemás színű – morogta alig hallhatóan, mire a szemem elé kaptam a kezemet. – Ne aggódj, senki sem látta meg! – nyugtatott, mikor meglátta, mennyire elsápadtam.
- Mijért nem szóltál?! – húztam össze magam kétségbeesetten.
- Szóltam – nézett rám komolyan.
- Az, hoggy asszt mon’tad, hoggy nézzek le a földre, az nem asszt jelentij! – magyaráztam neki ijedten, de ő továbbra is nyugodtan nézett rám.
- Ne pánikolj! Alig értem, amit mondasz – célzott a kiejtésemre, mire összeszorítottam a számat.
- Könnyű asszt mondanij… - morogtam, de csendben maradtam végül.
Remus kinyitotta a gyengélkedő ajtaját, majd intett nekem, hogy menjek előre. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban még be sem tettem a lábam, máris visszarántott a könyökömnél fogva.
- Inkább menjünk a klubhelyiségbe – morogta rosszkedvűen, és kihúzott a gyengélkedőről, majd becsukta mögöttünk az ajtót. Tanácstalanul meredtem rá.
- Ott is sokan vannak – mondtam csendesen, mire csak bólintott egyet. Szabad kezével a talárja zsebében kezdett el turkálni, majd elővett egy ózsdi pergament.
- Mijt csijnálsz? – kérdeztem elvéve a szemem elől a kezemet, és a papírdarabra meredtem.
- Keresek egy helyet… - mondta, és megpróbálta szétnyitni a pergament egy erős legyintéssel. Nem sikerült.
- Seggítek…
- Nem kell – mondta, és újból megpróbálta. Ismét egyben maradt a papírlap.
- Megtaláltad! – hallottam meg magunk mögül James felvillanyozott hangját. Gyorsan a szemem elé kaptam a kezemet, de aztán rájöttem, hogy a fiú tud a felemás színű tekintetemről. A szobatársam azonban nem nagyon foglalkozott velem, csillogó szemekkel kikapta a pergament Remus keze közül, mire a sérült fiú ijedten meredt a barátjára. – Hol volt?
- Hogy kerültetek ide? – erőltetett nyugalmat a hangjára Remus, majd egy szempillantás alatt kihúzta James kezei közül az üres papírlapot.
- McGalagony elküldött a gyengélkedőre – vonta meg a vállát vidoran a fiú, mire Black csak beszívta a levegőt.
- Mij történt száddal? – néztem a fekete hajú, mogorva fiúra, akinek fel volt csattanva az alsó ajka.
- Beverte az öccse – vigyorgott James, majd kajánul mögém bámult. – Bár ő rosszabbul járt...
Hátra fordultam, és valóban. Black öccse kissé sántikálva sétált felénk, hogy bejusson a gyengélkedőre.
- Úúú – húztam el a számat elrettenve. – Remélem, engem nem utálsz enny’jre – néztem a magához képest is túlságosan mogorva szobatársamra, mire James elröhögte magát, Remus szemei azonban elsötétedtek.
- Akkor igyekezz, hogy ne bosszantsd fel! – vágta rá vidáman a szemüveges fiú, miközben rám kacsintott.
- Mi van a szemeddel? – kérdezte most Black, de a hangja továbbra is undok maradt.
- Asszt hiszem, elhagytam a muglij lencsét – biggyesztettem le a számat, mire Remus a talárom nyakához nyúlt.
- Nem éppen. Csak tönkretetted – emelte le rólam a barna lencse maradékát.
- Akkor vigyázz, mert jönnek a maredekárosok! – hajolt hozzám kicsit közelebb Black, én pedig ijedten a szemem elé kaptam a kezemet, de ő addigra már a gyengélkedő ajtaját szorongatta. Miért érzem mindig azt mellette, hogy fenyegetve vagyok?
- Ja, amúgy – fordult felénk James vigyorogva – McGalagony üzeni, hogy holnap vár titeket büntetőmunkára.
- Mijért, tij mikorra mentek? – kérdeztem gyorsan, mire a fiú rám kacsintott.
- Ma este.
A szerző megjegyzései a fejezet végéhez:
Most lesz egy rövidke szünet, mert nagyon benne vagyok a Vérbosszúra éhezvében. Aztán mivel ez krimi gyorsan kell írnom, hogy megmaradjanak a gondolataim, mert különben elfelejtem, hogyan is legyen a nyomozós rész. :D Szóval kicsi türelmet kérek mindenkitől. :) De igyekszem sietni, és gyorsan frissíteni, csak közben tele vagyok táblázva, meg most lesz hastánc fellépésem is, szóval drukkoljatok. ;)
Ráadásul készülünk az esküvőre, mert a barátom megkérte a kezem, és novemberre tervezzük, úgyhogy még lassabban fogok ezért haladni, mert nagyon sok dolog van, amit el kell intéznünk. :)
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.