efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Segtsg, fi lettem! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 55] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Tudom, hogy nagyon rövid, de az az igazság, hogy nagyon nincs ihletem ehhez a történethez. Most mintha éreznék egy kis szikrát, de elég kevés. :/ Remélem, azért tetszeni fog nektek! :D
ApplePatronum köszönöm szépen a kritikádat, ez adta azt a kis erőt, hogy megerőszakoljam magam, és írjak egy kicsit. ;)


Nem törődtem sokat Black ajánlatával, hogy egy hónap múlva nyomozzam ki, hova tűntek éjszaka. Éreztem a hangjában, hogy valami veszélyesbe akar keverni. Egyenesen felhívás volt! Nem volt erre szükségem.
De reggelre minden Blackkel kapcsolatos gondolatomat elfelejtettem, ugyanis a Nagyterembe érve mindenki a Reggeli Próféta vezércikkéről beszélt, de fogalmam sem volt, miről szólhat. Kissé fásultan ültem le a lányok mellé reggelizni, ugyanis a Tekergők még sehol sem voltak.
- Szia, Keith! – csillingelt felém Lily, és megajándékozott egy elragadó mosollyal. – Hogy érzed magad?
- Szijjasztok – nyögtem halál fáradtan, és hirtelen nem is értettem a kérdését. – Tes’ék?
- Jobban vagy már? – kérdezte újból a vöröshajú lány, mire én csak zavartan ráncoltam a szemöldökömet. Miért lennék jobban?
Lily minden bizonnyal úgy értelmezte a hallgatásomat, hogy nem értem a kérdést, ezért elkezdte lassan tagoltan kiejteni a szavakat. És hirtelen beugrott!
- Jól vaggyok – bólintottam egy nagyot, és teát öntöttem a bögrémbe. – Mad’m Pomfrey rendbe rakott – hazudtam halvány mosollyal az ajkamon, és már most utáltam magam, amiért ezt teszem ezzel a kedves lánnyal.
- Csodaszép reggelt, Lily! – kurjantotta el magát James a hátam mögül, és rögtön le is ült mellém, majd sugárzó mosollyal meredt a vöröshajú barátnőmre. Elmosolyodtam a lelkesedését látva, és belevigyorogtam a bögrémbe. James valósággal szárnyalt.
- Sziasztok – köszönt Lily kissé megrökönyödve, mikor a Black és Peter is leült mellénk az asztalhoz.
- Kipihented magad, Lily? – könyökölt az asztalra James, és nem tudtam nem mosolyogni, ahogyan próbálkozott felhívni magára a lány figyelmét. De legalább már a keresztnevén szólította.
Ezzel szemben Peter egy szempillantás alatt rávetette magát a reggelire, Black pedig unottan kapta el Lily elől a Reggeli Prófétát, majd füttyentette el magát.
- Azta! – olvasta végig a cikket, mi pedig egy emberként fordultunk felé. – Igor Karkarovot az Azkabanba csukták…
- Ő nem a Durmstrang igazgatója? – kérdezte Lily érdeklődve, pontosan abban a pillanatban, mikor én kiköptem a teámat.
- Fúj, Dupont! – rázta le magáról Black a kezére fröccsenő teát.
- Meleg volt – szabadkoztam, de különösebben nem érdekelt mennyire sikerült eláztatnom a beképzelt szobatársamat.
- De, ő az – felelte James Lilynek, de a tekintetét egy másodpercre sem vette le rólam. Fürkészve figyelte az arcomat, miközben én igyekeztem a legértetlenebb arckifejezésemet magamra ölteni.
- Mij az? – kérdeztem a fiút, mire végre abbahagyta a meredt bámulásomat.
- Tegnap volt a tárgyalása – közvetítette Black az olvasottakat.
- Azt hallottam, hogy az ő iskolája az egyetlen, ahol sötét varázslatokat is oktatnak a diákoknak – kezdett bele annak a szemét Karkarovnak a kitárgyalásába Lily, mire megremegett a kezemben a bögre. Nagyot nyelve tettem le az asztalra.
- Akkor tuti egy halálfaló nevelde a Durmstrang – köpte ellenségesen Black, de még mindig a Reggeli Prófétába temetkezett. – Pont olyan, mint a Mardekár – tette hozzá elsötétülő szemekkel, miközben a tekintete az öccsén pihent meg.
Erősen szorítottam a bögrémet, miközben megpróbáltam egyenletesen lélegezni. Az emlékek azonban így is az elmémbe tódultak kezdve az első patrónusomtól a szüleim haláláig.
- Felmentették – zárta le a témát Black, majd becsukta az újságot. Lehunytam a szememet.
Szabadlábon van…
Mély csalódottság fojtogatta a torkomat, és a reménytelenség érzése szétáradt a tagjaimban. Nem lehet, hogy felmentették… Hiszen bűnös!
- Keith? – éreztem meg Lily tenyerét a kezemen. Egy pillanat alatt felpattantak a szemeim. – Nagyon sápadt lettél. Minden rend…? – kérdezte a lány, de aztán a szeme elkerekedett, ahogy a tekintetembe pillantott. Nem tudom, mit láthatott benne, de nem is adtam rá neki tovább esélyt, hogy belenézzen.
Elfordítottam róla a pillantásomat, és gyorsan felálltam.
- Fel meggyek – mondtam kapkodva, rájuk sem nézve. – Fent haggytam a könyvemet.
Azzal már ott sem voltam.
És akkor rájöttem, mi folytatta Lilybe a szót. A szememben ülő könnyektől szinte alig láttam.
Leszegett fejjel siettem végig a folyosókon, majd az első férfi mosdóba berohantam, és bevetettem magam a fülkébe. Szerencsére senki sem volt bent, hiszen mindenki a Nagyteremben reggelizett.
Mélyről jövő pánik szorította össze a szívemet.
Nem Karkarovtól féltem, hiszen nem tudja, hogy itt vagyok. A reményem veszett oda, hogy valaha igazságot szolgáltatnak a családomnak. Hogy nem lesz senki felelősségre vonva azért, amit velünk tettek. Hiszen szabadon engedték…
Reszketve öleltem át magamat, miközben belülről a wc ajtajának dőltem. Legszívesebben elsírtam volna magam, és egész nap az ágyamban feküdtem volna. De ezt nem tehettem meg.
Felcsuklottam, és lassan leguggoltam, miközben a tenyerembe temettem az arcomat.
Anya…
Végig járt a keserűség, mikor megláttam magam előtt az élettelen arcát. Felsírtam, de rögtön a számra tapasztottam a kezemet, és megpróbáltam mélyeket lélegezni, hogy visszatartsam a zokogásomat.
- Pedig láttam, hogy ide jött! – hallottam meg hirtelen James hangját, én pedig bent tartottam a levegőt.
- Nincs itt senki – zengült fel Black unott baritonja.
- Ahj, kellene a térkép… akkor minden egyszerűbb lenne – sóhajtott fel James, majd a hangja egyre távolabbinak tűnt. – Mégis hova tűntethette Holdsáp?
Fellélegezve döntöttem neki a fejemet a falnak, mikor végre megbizonyosodtam róla, hogy a Tekergők elmentek. Becsengetésig adtam időt magamnak, hogy megnyugodjak.
Nem akartam emiatt kihagyni egy órát, hiszen ha jobban belegondolok, nem történt semmi. Az a szemét Karkarov eddig is szabad lábon volt, és senki sem gyanakodott rá, hogy halálfaló. Én csak egy másodpercre kaptam meg a reményt, hogy azt az alávaló férget örökre az Azkabanba zárják, és megkapja dementor csókot… De még mindig bosszút állhatok. Bármikor.
Reszketeg lélegzettel kapartam össze magamat, majd a mosdóhoz sétáltam, hogy leöblítsem az arcomat.
- Tudtam, hogy itt vagy – hallottam meg magam mögül James hangját, én pedig nem foglalkozva a vizes arcommal, rögtön megperdültem. De csak egyedül állt, a falat támasztva.
Nem szóltam semmit, csak visszafordultam az arcom mosásához. Fogalmam sem volt, mit akarhat.
- Ismered valahonnan Igor Karkarovot? – kérdezte még mindig mögöttem állva, így nem láthatta, ahogyan megmerevedik a kezem. – Rögtön gondoltam…
- Nem ij’smerem – suttogtam a szavába vágva, és a tükörbe nézve pont a szemébe tudtam bámulni. Ő nem felelt, csak flegmán megvonta a vállát, mintha meg sem hallott volna, amit mondtam.
- Apám vezette a nyomozást ellene – nézett mélyen a szemembe, és olyan komolyság csillant a szemében, mely felért egy ígérettel. – Akkor tudná csak elkapni Karkarovot, ha valaki tanúskodna ellene – fúrta a pillantását az enyémbe a tükörben, nekem pedig elakadt a lélegzetem. – Gondold meg… - meredt utoljára rám, majd elindult az ajtó felé. Lehunytam a szemem.
Csak tanúskodnom kellene…
- Nem ij’smerem – préseltem ki végül a szavakat a számon, de az egész üres helyiségben ott csengett, hogy: hazugság.
- Mondogasd csak ezt magadnak, Dupont – szólalt meg zsebre tett kezekkel James, de nem nézett rám. – Én mindenesetre láttalak SVK-n… - azzal kilépett a folyosóra.
Összegörnyedve álltam a mosdó mellett.
Dumbledore már leleplezett. És most már James is tudja… Mennyi időm van hátra, míg kiderül, hogy lány vagyok?
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.