efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Segtsg, fi lettem! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 55] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Tudom, hogy rövid fejezet lett, és egy picit átvezető is, de mindig úgy fellelkesülök a véleményeitektől, hogy olyankor muszáj írnom nektek mindig új részeket. :D Remélem, tetszeni fog nektek, akkor is, ha csak ennyi. ;)


Hiába gondoltam át a dolgokat, végül arra jutottam, hogy le kell mondanom Lilyvel a roxmortsi hétvégét, holott ez lett volna az álcám tökéletesítése. Ha egy lánnyal randiznék, soha se buknék le, hogy én is lány vagyok. Senki sem gyanakodna rám. De nem akartam játszani a Lily érzelmivel. Ha azt gondolja, hogy én tényleg fiú vagyok, és véletlenül belém zúg, az…. szörnyű lenne. Emellett feltett szándékom volt Jamesnek segíteni, hogy sikerüljön egy randit összehoznia a lánnyal.
Láttam, hogyan szenved szegény fiú a viszonzatlan szerelemtől, és én a többiekkel ellentétben úgy gondoltam, tényleg megbecsülné Lilyt, és nem játszana a lány érzéseivel.
Éppen ezért húztam elő a pálcámat a pizsamanadrágomból, és suttogva bors-bűbájt szórtam magamra. A hatás nem maradt el. Rögtön ömleni kezdett a könny a szememből és egy szempillantás alatt szipogni kezdtem, mert az orrom is elkezdett folyni. Gyorsan előkaptam egy csomag zsebkendőt, és megtöröltem az orromat és a szememet, majd felöltöttem a legszánalmasabb arckifejezésemet, és meggörnyedve kiléptem a fürdőből, melynek kilincse immáron hibátlanul működött. (Szerintem valamilyen kastélyon levő varázsnak volt köszönhető, mert még aznap este megjavult a fürdő zárja, hogy Remus rám törte annak az ajtaját, miközben ott álltam egy szál kötéssel a mellemen.)
Arra számítottam, hogy a fiúk bent lesznek a szobában, de sajnos a háló teljesen üres volt. Halkan felsóhajtottam, miközben kifújtam az orromat.
A fiúknak bent kellett volna maradniuk a szobában, mire visszajövök. Így meg tudtam volna beszéli Jamesszel, hogy menjen el helyettem a roxmortsi randira Lilyvel. De most ötletem sem volt, hol keressem a fiút, ráadásul félő volt, hogyha Lily tudomást szerezne a „betegségemről”, esze ágában sem lett volna elmenni Jamesszel a faluba. Éppen ezért az utolsó pillanatban akartam a lány tudomására hozni, hogy „sajnos megbetegedtem”, de engesztelésül - nehogy egyedül kelljen mennie Roxmortsba-, James elkíséri helyettem. Tökéletes tervnek gondoltam, hogy a fiút küldöm magam helyett.
Csoszogó léptekkel sétáltam az ajtónk felé, hogy megkeressem a fiúkat, és megkérjem Jamest, hogy menjen el helyettem Lilyvel Roxmortsba, de az ajtó nem nyílt ki. Csodálkozva rángattam meg újra a kilincset, de az nem engedett. Beragadt volna?
Gyorsan előkaptam a pálcámat, és elmormoltam egy „Alohomora”-t, de semmi sem történt. Az ajtó zárva maradt. Újból elkezdtem rángatni a kilincset, de az nem engedett.
- Ki akarsz menni? – hallottam meg hirtelen a hátam mögül Black hangját, én pedig levegő után kapva megperdültem, de mikor megláttam az alakját, csak akkor dőltem neki kissé megnyugodva az ajtónak.
- Nem tuddom kinyitnij – magyaráztam a fiúnak felegyenesedve, de aztán eszembe jutott, hogy én éppen a beteget játszom, ezért felvettem a legbágyadtabb arckifejezésemet, és a zsebkendőmért nyúltam, mikor megpillantottam a fiú kezében James láthatatlanná tévő köpenyét.
Zavartan kaptam a szememet a fiúra, aki lassan lenézett a kezére, majd halványan elmosolyodott.
- Gondolom, megérted, hogy nem foglak kiengedni az ajtón – magyarázta nyugodtan, miközben hanyagul nekidőlt a falnak. – Ágas fog elmenni helyetted Evansszel a randira – nézett mélyen a szemembe. Felhorkantam, majd megforgattam a szemeimet.
Hiszen én is így terveztem!
De elmondani már nem tudtam neki, mert hirtelen valaki lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki.
- Mi a…? – hallottam meg James hangját a túloldalról, majd újból feszegetni és rángatni kezdte a kilincset. – Tapi? – szólalt meg újból tétova hangon.
Épp válaszolni akartam neki, hogy bent vagyunk, de Black gyorsabb volt. Egy szempillantás alatt mögém került, és a számra szorította a kezét. Hiába próbáltam megnyikkanni, erősen tartott, így kiszabadulni sem volt lehetőségem a karjai közül. Egy pillanat alatt a mellkasához szorított, lefogva a karjaimat, és megemelt, miközben másik kezével elővette a pálcáját.
- Egy hangot se! – perdített meg az ágyam mögé, és egy nagyot lökött rajtam, miközben egy sóbálvány-átkot szórt rám. Elkerekedett szemekkel meredtem a paplanomra, de mozdulni sem tudtam, a következő pillanatban pedig Black elém lépett, és rám terítette a láthatatlanná tévő köpenyét.
- Tapi? – hallottam meg újra James hangját az ajtó túloldaláról, mire Black ellépett mellőlem, és lekapta magáról a pólóját, és egy törölközőt kapott a kezébe.
- Mi van már? – azzal lassan komótosan sétálva kinyitotta az ajtót. James majdnem beesett rajta.
Legalábbis a cipőjéből amit láttam, abból erre következtettem.
- Fél órája kereslek – morogta James szemrehányóan, és beljebb lépett szobába. – Nem megyünk Roxmortsba?
- Nincs kedvem.
- Ne csináld már, haver! Remus se jön, most már te sem akarsz jönni?
- Mondom, hogy nincs kedvem. Menj Féregfarkkal!
- Ne csináld már! Peterrel nem olyan, mint veletek… - nyafogott James szinte már kétségbeesetten, de hirtelen elhallgatott. – Hol van Keith?
- Mi az, ilyen jóban vagytok? – kérdezte Black gúnyosan.
- Csak ma Lilyvel randizik, és nem láttam a reggelinél. Nem akarom, hogy felültesse szegény Lilyt – morogta, de a hangja őszintén aggódónak tűnt. Mindenesetre Blacket ez nem hatotta meg, mert rosszindulatúan felhorkant.
- Akkor jobb lesz, ha elkezdesz izgulni, mert Dupont épp a gyengélkedőn van. Benyelt valami vírust – szólalt meg nemtörődöm hangon Black, én pedig őszintén csodálkoztam a színészi tehetségén. Úgy hazudott, mint a vízfolyás a legjobb barátjának. – Azt üzente, ha látlak, kérjelek meg, kísérd el Evanst Roxmortsba!
- És ezt csak most mondod?! – kiáltott fel hirtelen James kissé csalódottan, mégis túl lelkesen.
- Még mindig tartom magam ahhoz, hogy Evans nem hozzád való – morogta Black, de addigra csak James cipőinek koppanásait lehetett hallani, ahogyan leviharzott a klubhelyiségbe vezető lépcsőn.
Kifújtam a bent tartott levegőt. Megkönnyebbültem, hogy Blacknek ilyen egyszerűen ment. Reméltem, most már feloldja az átkot.
- Nem láttad véletlenül a…? – hallottam meg hirtelen Remus hangját, de a következő pillanatban elhallgatott.
- Mit? – kérdezte mogorván Black, és jól láthatóan keresztül repült a törölközője a szobán.
- Az egyik könyvemet… - suttogta furcsán elhalló hangon Remus.
- Ma este lesz? – suttogta izgatottam Black, de azt nem hallottam, mit mondott neki Remus, mert együtt elhagyták a szobát.
És én?!
Csalódottan meredtem az előttem levő paplanra és az ágy lábára, de hiába teltek a percek Black nem jött vissza.
Egy haszna mégis volt ennek a szörnyű sóbálvány-átoknak, hiszen azzal, hogy szinte kővé változtatott a bors-bűbájom hatását is megfagyasztotta. Örülhettem, hogy csak ekkora slamasztiába kerültem. Az még rosszabb lett volna, ha az orrom a sóbálvány-átok hatása alatt is folyt volna megállás nélkül.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.