efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Segtsg, fi lettem! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 55] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Remélem, tetszeni fog nektek ez a fejezet :) Remélem, sikerült a témánál maradnom, mert most épp A szépség és a szörnyeteg ficemben vagyok benne. :)


Sokáig ültem a szobában magam elé meredve. Habár úgy gondoltam, Remus nem sejthet semmit, mégsem zárhattam ki ennek a lehetõségét. De akkor biztosan mondaná, nem? Hiszen kiakadna…;
Nagy sóhajjal vetettem magam az ágyra, és a párnámat az arcomba nyomtam, mikor kinyílt az ajtó, és a letört James jelent meg.
- Mij történt? – ültem fel rögtön az ábrázatát látva, mivel azt hittem, baj van.
Hirtelen rám kapta a tekintetét, majd az ajkát összeszorítva elfordult. A számat belülrõl harapdálva figyeltem a fiút, ahogy kedveszegetten leül az ágyára, és lehajtja a fejét.
- Mij a baj? – kérdeztem a párnát szorongatva az ölemben, pontosan abban a pillanatban, mikor Black rontott be az ajtón. Éppen meghallhatta a kérdésemet, mert rögtön felhorkantott.
- Te vagy a baj! – vetette oda nekem, majd a barátjára pillantott. – Lehet, elment volna vele, ha te nem vagy – nézett rám ellenségesen, de James felemelte a kezét.
- Hagyd! – mondta még mindig a földet nézve. – Nem õ tehet róla, ha Lily nem kedvel engem.
- Nem értem…; - szóltam közbe, de most kivételesen nem a szavaik jelentésével volt gondom, mert nem ismertem eléggé a nyelvet, hanem azzal, hogy nem értettem, mi James baja. – Mij történt, James?
- Mintha nem tudnád…; - morogta Black, miközben ellenségesen méregetett. Értetlenül meredtem rá. James fáradtan kifújta a levegõt.
- Hagyd már abba, Sirius! – ripakodott a barátjára, aki meglepettségében még a száját is nyitva felejtette. James pedig kiviharzott a szobából. Nagyot nyelve meredtem utána. Kínos csend telepedett a szobára.
Hirtelen Black szeme rám villant.
- Mondtam már neked, hogy húzd meg magad!
- Nem értem, mij bajjod van – morogtam a fiúnak, és elfordítottam róla a tekintetem, majd úgy tettem, mintha ott sem lenne.
Nem tudtam, mi a baja Jamesnek, de ha õ azt mondta, nincs közöm hozzá, nem fogom hagyni Blacknek, hogy õ a semmiért próbáljon meg rajtam bosszút állni James problémái miatt.
Hirtelen egy rántást éreztem a karomnál, és a következõ pillanatban már talpon is álltam a villogó szemû Sirius-szal szemben, aki egy pillanatig hökkent képet vágott, majd egy másodperc alatt elengedte a karomat.
- Miért vagy ilyen könnyû? – nézett végig rajtam motyogva, majd zavarodottan pillantott rám. Aztán az arcomba nézve, újból összepréselte az ajkait. – Nem érted, mij bajjom van? – próbálta utánozni gúnyosan a kiejtésemet. – Az a bajom, hogy akármerre megyünk, te mindig az utunkba kerülsz, és keresztbe teszel nekünk! Ráadásul most még Ágasnak is – mért végig utálkozva, majd lökött rajtam egyet, mire Remus ágyára zuhantam. – Ez volt az egyetlen álma, és te elvetteted tõle!
Az ágy tulajdonosa pont ezt a pillanatot választotta, hogy benyisson a szobába. Meglepetten állt meg a mozdulatában, mikor megpillantott engem az ágyán félig feküdve, miközben Sirius fölém tornyosult. Felvonta a szemöldökét, majd mintha mi sem történt volna belépett a szobába.
Black nagy lendülettel pördült meg, majd viharzott ki a szobából. Gondolataimba mélyedve néztem a becsapódott ajtót.
- Nem értem, mij a baja – morogtam magamnak félhangosan, mire Remus rám kapta a pillantását, miközben a táskájában turkált.
- Sirius elég szeszélyes, ne vedd magadra, amikor ilyen. De vigyázz vele, mert elég indulatos mostanában, fõleg ha a legjobb barátjáról van szó – tanácsolta a fiú, mire egy aprót bólintottam. – Nem lenne jó, ha neked esne…; - motyogta halkan, elsötétülõ pillantással Remus, én pedig felé kaptam a tekintetemet, de mire kettõt pisloghattam volna újra borostyánbarnán csillogott a szeme. Zavartan méregettem, de nem találtam benne semmi furcsát. Mégis olyan különös érzésem volt vele kapcsolatban, de nem tudtam, micsoda.
- Ezt meg hogy érted?
- Sehogy – préselte ki kelletlenül a szavakat a száján, mire vállat vontam, õ pedig elégedetten kikapott egy könyvet a táskájából, ahol eddig kutatott, és a vállára tette. - Nemsokára kezdõdik a vacsora – mondta még, majd kisétált az ajtón. A számat harapdálva meredtem utána. Mi baja lehetett Jamesnek?

Elgondolkodva lépegettem a Nagyterem felé, mikor valaminek nekiütköztem, és csak a szerencsémen múlt, hogy nem vágódtam hanyatt.
- Nem megmondtam mi lesz, ha még egyszer a szemem elé kerülsz? – hallottam meg a fülsértõ vinnyogást. A mardekáros Amandába sikerült beleszaladnom, aki a múltkor megátkozott.
- Bocs, nem figgyeltem – mondtam, és már indultam volna tovább, de a pálcájával már intett is, az enyém pedig egy szempillantás alatt repült ki a kezeim közül. – Mij az? – fordultam hátra mérgesen.
- Múltkor megmondtam neked érthetõen, hogy ne kerülj az utamba – fonta össze maga elõtt a karjait, mire felsóhajtottam.
- Visszaadnád a pá’cámat? – nyújtottam felé a kezemet, mire fitymálóan végigmért.
- Miért adnám vissza? – kérdezte lenézõen, ujjai között játszadozva a pálcámmal.
- Mert az ennyém, és semmij jogod hozzá, hogy nálad leggyen – magyaráztam neki unottan, de már kezdett elegem lenni Amandából.
- Igazad van – mondta majd hirtelen felém küldött egy ártást, ami elõl csak az utolsó pillanatban tudtam elugrani, de a mardekáros lány nem zavartatta magát, újabb két átkot lõtt felém. Az egyik elõl le tudtam bukni, de a másik telibe talált volna, ha valaki nem húzott volna elém egy pajzsbûbájt.
- Capitulatus! – hallottam a hugrabugos Nathan hangját, a következõ pillanatban a pálcám és Amandáé is ott pihent a tenyerében. - Most fejezzétek be, vagy kénytelen leszek levonni tõletek pontokat, és elküldeni titeket büntetõmunkára – mondta a prefektus, mire a lányok sértetten elvonultak. Mégis úgy éreztem, lesz még ennek folytatása. – Jól vagy? – fordult felém Nathan, miután a szemével végigkísérte a mardekárosok útját a Nagyterembe.
- Iggen, köszij – néztem fel hálásan a meleg barna szemeibe, miközben a kezembe nyomta a pálcámat.
- Ezért szoktunk a barátainkkal közlekedni a folyosókon – magyarázta a prefektus fiú, és beterelt a Nagyterembe. – A mardekárosok mindenkit megátkoznak, akit tudnak, de különösen szeretik az olyanokat, mint te – nézett rám jelentõségteljesen.
- Mily’neket, mint én?
- Akik egyedül kószálnak – magyarázta. – Gondolom, észrevetted, hogy a házak közötti ellentét miatt a griffendélesek és a mardekárosok mindig párbajoznak egymással. De õk szívesen megátkoznak bárkit, bármelyik házból, aki képtelen megvédeni magát túlerõvel szemben – mondta megvetéssel a hangjában, mire egy aprót bólintottam. – Vigyázz a mardekárosokkal! – nézett mélyen a szemembe, én pedig ismét bólintottam
- Kösz’nöm, hoggy segítettél – hálálkodtam újra, de õ csak jókedvûen legyintett, majd elindult a Nagyterem felé. Zavarodottan néztem a távolodó alakját. Kedves fiú volt…; Pont az esetem.
- Keith! – hallottam meg Lily hangját magam mögül, mire megfordultam. A vörös hajú lány a lépcsõkrõl sietett lefelé, hátrahagyva a barátnõit.
- Mij a baj? – kérdeztem, miközben megálltam, és hagytam, hogy kifújja magát.
- Ööö…; semmi – kapta rám a pillantását, majd elmosolyodott. – Csak arra gondoltam, ehetnénk együtt – karolt belém, és a Griffendél ház asztalához terelt. A Tekergõk mellé akartam ülni, de Lilynek esze ágában sem volt a fiúk közelében vacsorázni, és mikor belenéztem Black elsötétülõ tekintetébe, aztán James szomorú szemeibe, már nekem sem volt hozzá sok kedvem. Hirtelen eszembe jutott Lily belém karoló keze, és az, hogy én most fiú vagyok, így egy pillanat alatt leráztam magamról a lány ujjait. Megrökönyödve bámult rám, én pedig hirtelen azt se tudtam, mit mondjak neki.
- Bocsij, csak fáj – dörzsöltem meg a kezeimet, de a vörös hajú lány még mindig zavarodottan meredt rám. – Megsérült – hazudtam szemrebbenés nélkül, õ pedig rögtön megértette, mert bûnbánóan pillantott rám, majd megragadta az ingem alját, és lehúzott maga mellé a padra, pontosan abban a pillanatban, mikor a barátnõi leültek mellénk. – Szijjasztok! – köszöntem nekik. Jó volt újra lány társaságban lenni. Õk is így gondolhatták, mert rögtön mindannyian elvigyorodtak.
- Annyira édesen beszélsz! – hajolt át az asztalon Abigail, a szõkésbarna hajú lány, aki mindig Peter mellett ül bájitaltanon.
- A fiúk mindig azt mondják, hogy nagyon béna…; - vágtam rá zavaromban, mire a körülöttem ülõ lányok elnevették magukat.
- Ne higgy nekik! – legyintett kedvesen a fekete hajú Mary.
- Azta! – kaptam a keze után. – Eszmé’etlen szépp a körmöd! – néztem a szép lakkozását, majd rákaptam a pillantásom. Megmerevedve és pirulva méregetett. Megfagyott a levegõ. – Ööö…; - nyögtem, és éreztem, ahogyan elvörösödöm. – Bocsánat! – kaptam el az övé alól a kezem, és az asztal alá dugtam. – Sajnálom! Én nem…; csak tudod…; - habogtam zavarban, de Mary elmosolyodott.
- Jaj, ne kérj bocsánatot, úgy örülök! – csapta össze a két kezét. – Annyira szeretem festeni a körmeimet, de már kezdtem azt hinni, hogy a fiúkat nem is érdekli – biggyesztette le az ajkait, én pedig kerekre tágult szemekkel bámultam rá. – De akkor ezek szerint mégis! – lelkendezett, mire én nagyot nyeltem.
Ezt elrontottam. Mióta lelkendeznek a fiúk a körmök láttán?
- Keith és én együtt megyünk Roxmortsba! – jelentette be hirtelen Lily, én pedig fellélegeztem, hogy elterelõdik a körmökrõl a téma.
- Azta! – lelkendezett Abigail. – Mikor hívtad el? – kapta rám várakozóan a pillantását, mire értetlenül néztem rá. – Lilyt Roxmortsba…; - magyarázta.
- Ja! – csaptam a homlokomra, de a vörös hajú lány megelõzött a válasszal.
- Én hívtam el – vallotta be, mire a barátnõi eltátották a szájukat.
- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen bevállalós vagy – vigyorgott Abigail Lilyre, én pedig felkaptam a fejemet a szavaira. Kezdett furcsa irányba terelõdni a beszélgetés. – Figyelj, Keith nem tudnál beszervezni nekünk is a Tekergõkkel egy randit Roxmortsba?
- Nekünk is? – ismételtem a szavait, de nem jutott el az agyamig a jelentésük. Abigail pedig bõszen bólogatott, könyörgõ szemekkel.
- Nem! – emelte meg a hangját Lily. – Eszedbe se jusson Blackkel randizni – állította le a szõkésbarna hajú lányt, Mary pedig egyetértõen bólogatott.
- Igaza van, Aby. Úgy járnál, mint az összes többi lány – mondta együtt érzõen a lánynak, aki kedvtelenül nézett rájuk. – A Tekergõkkel csak a baj van. Ne dõlj be, Siriusnak, csak azért, mert jól néz ki!
- De annyira régóta tetszik! – suttogta Abigail. – Ráadásul itt a lehetõség. Ha a Tekergõk szobatársával randizol, lehet, hogy Keith rá tudja venni a többieket, hogy jöjjenek velünk – magyarázta a vörös hajú barátnõjének, de én nem figyeltem rá.
Azt hiszi, mi Lilyvel randizni megyünk?
Oldalra sandítottam a vörös hajú lányra, aki most elkomorodó arccal hallgatta barátnõje kifakadását. Láthatóan nem tetszett neki, hogy Abigail oda van Blackért, és hogy bármi közük lehetne egymáshoz. Pedig a fiú annyira nem lehet szörnyû. Biztos kedves a lányokkal…; Bár az is igaz, hogy nagyon népszerû. Mi van, ha ezt ki is használja? Ezért nem akarja se Lily, se Mary, hogy Abigail randizni menjen Blackkel? Lehet, hogy féltik tõle? Hallottam már pletykákat a fiúról, de ez nem jelent semmit.
De vajon Lily is azt gondolja, hogy mi most randizni megyünk? És…;
Szörnyû gondolat kúszott be az agyamba. Rögtön az asztal másik végébe kaptam a pillantásom, a Tekergõk felé. Peter fel sem nézve falta magába a tányérja tartalmát, míg Remus a fentrõl lehozott könyvét tanulmányozta, hozzá sem érve az elõtte levõ ételhez. Mintha egy kicsit sápadt lett volna…; James szomorúan méregette a mellettem ülõ Lilyt. Aztán Blackre kaptam a pillantásomat, aki gyilkos szemekkel meredt rám. Nagyot nyeltem, és egy pillanat alatt elkaptam róluk a tekintetemet.
Mi van, ha James is azt hiszi, hogy Lilyvel randizni megyek Roxmortsba?!
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.