efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Szépség és a Szörnyeteg - Védd meg őt, Remus Lupin! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 32] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Úgy t?nik, mégsem tudom befejezni a történetet sulikezdésig.
Eredetileg is a Remus szemszögéb?l akartam ezt fejezetet, de mivel "rájöttetek", gondoltam Fenrir szemszögéb?l írom meg. Csak úgy.
Aztán úgy elment a kedvem most ett?l a történett?l, hogy örülök, hogy ennyi sikerült. Nem, nem akarom befejezni ezt, csak egy kicsit elt?nt a motivációm, nincs jó kedvem, hasonlók, és nem tudok írni.
Igaz, azt ígértem ebben a részben minden érthet? lesz, és mindent megmagyarázok... hát nem. Egyszer?en nem tudom most megírni. Remélem, azért elviselitek ezt a fejezetet, és nem utáljátok meg a történetet. Mert ez most vészesen silányra sikeredett.
Aztán lehet, kijavítom kés?bb. :) Szóval majd figyeljetek.


Hihetetlen sebességgel rohantunk végig a folyosón. Talán még Friccs elõl sem szaladtunk soha ilyen õrületes tempóban. Gondolkozás nélkül csaptam ki oldalra a bejárat ajtaját, én szinte fel sem tûnt annak a súlya. James mellett rohantam, Sirius pedig két lépéssel mögöttünk futott. Mind a ketten erõsen ziháltak, és én is már kezdtem kapkodva szedni a levegõt.
James a vadõrlak felé kezdett el szaladni, én pedig egy pillanatra visszavettem a tempómból. Valami nem stimmelt. Mély levegõt véve éreztem meg azt az undorító bûzt. A szívem még õrületesebb dobogásba kezdett, és szinte éreztem, ahogyan a mellkasomat veri. Már szinte csak azt hallottam.
Egy szempillantás alatt kivert a veríték, aztán a fogamat csikorgatva sarkon fordultam, mit sem törõdve a barátaimmal, és a Tiltott Rengeteg széléhez siettem. Éreztem annak a mocsoknak a szagát. Aztán megláttam. Megláttam, ahogyan ott térdel felette...
Éreztem, hogy a hosszú éveken át visszafojtott és megfékezett harag lassan elárasztja az egész bensõmet, és végigszivárog az ereim falán. Vicsorra húztam az ajkamat, és morogva, lelapulva ugrottam a nyakának, magammal sodorba ezt a szemétládát méterekkel arrébb Aishától. Erõsen arcul ütöttem, egyenesen az orrába vertem az öklömet sorozatban. Elõször nem tudott védekezni a meglepetéstõl. Aztán mikor észbe kapott üvöltve dobott le magáról, nekem taszítva az alkarjait.
A földre estem, de egy szempillantás alatt felpattantam, és akadályként magasodtam a barátaim és e közé a rohadt seggfej közé.
- Vidd innen! – kiáltottam hátra, de nem néztem oda. Minden idegszálammal erre a kibaszott gennyre koncentráltam. Szinte csak távolról hallottam, hogy Sirius megismétli a mondatomat, sürgetve Jamest, hogy vigye innen Aishát.
Greyback kissé lelapulva méregetett engem, majd lassan kiegyenesedett, és lehunyt szemekkel a levegõbe szimatolt, majd lustán elvigyorodott.
- Te vagy az a kis cuki kisfiú a fenyvesbõl – nézett végig rajtam újra, most azonban már másképp tekintett rám. – Megnõttél…; A szüleid hogy viselik a teliholdat? – suttogta csúfondárosan.
Ökölbe szorított kezekkel álltam elõtte, miközben fogaimat csikorgatva figyeltem minden egyes rezdülését. Nem hagyhattam magam teljesen kihozni a sodromból. Ésszel kellett csinálnom, különben végünk. Vagy ami még rosszabb; mind olyanná vállnak, mint én. Azt pedig nem hagyhattam. Mindenáron meg kellett védenem az barátaimat és Aishát.
Ha csak az én életem múlott volna rajta, gondolkodás nélkül engedem eluralkodni magamon az agresszív énemet, de nem tehettem. Életben kellett maradnom, hogy életben tarthassam õket. Mert egy szempillantás alatt Siriusnak eshetett volna. A következõ pillanatban pedig Jamesnek. Kirázott a hideg, mikor a szemeim elõtt Aisha feltépett nyaka jelent meg.
Hunyorogva figyeltem minden idegszálammal ezt a görényarcú seggfejt, de õ nem mozdult. Úgy tûnt, én jelenleg érdekesebb vagyok a többieknél. Vagy úgy gondolta, bõven van ideje, elintézni a többieket utánam is. Alig észrevehetõen kifújtam a levegõt.
Azt nem fogom hagyni. Nem fogom engedni, hogy megölje õket. Azt pedig végképp nem, hogy olyan szörnyszülötté változtassa õket, mint amilyen én vagyok.
Hirtelen bennem rekedt a levegõ.
- Tapmancs! – kiáltottam el magam hátra sem nézve. Hallottam, hogy Sirius megdermed egy pillanatra, és nem érti, hogy mit akarok. Aztán minden bizonnyal lesett neki, hogy mit is próbálok a tudtára hozni, hiszen elkezdett futni az erdõ felé.
Kissé megkönnyebbülten figyeltem, ahogyan ez a gennyláda a szemével figyeli a barátom útját, aki úgy tûnt, megértette, miért is a becenevén szólítottam – tõlem szokatlan módon.
Nem akartam, hogy Greyback rájöjjön, hogy a barátaim animágusok, viszont át kellett változniuk. Ez volt az egyetlen módja, hogyha egymásnak esünk, akkor õk ne kapják el a kórt. Csak azt reméltem, hogy Aisha már biztonságban van James-szel. És hogy Sirius nem jön ide vissza, hanem egyenesen Dumledore-hoz fut, hogy segítséget hívjon.
Nem akartam mondani neki, hogy meneküljön. Azon az éjszakán, mikor megharapott - ha csak pár percig is tartott-, egy életre megismertem Greybacket. Pontosan tudtam, hogy abban a pillanatban bevadulna, ahogy kiejtem azt a számon, hogy meneküljön el a barátom. Mire észbe kaptam volna, már fel is tépte volna Sirius nyakát. Csak abban mertem bízni, hogy most az egyszer, a barátom az eszét fogja használni az indulatai és a bajtársiasság helyett.
- Nahát, nahát! – lépett egyet felém ez a rohadék, én pedig teljesen megfeszültem. – Igaz, a kislányhoz jöttem…; de ha így nézel rám…; nem tudok nemet mondani neked a harcra.
Nem mozdultam, õ pedig teljesen elém lépett, de nem támadott. Tudtam, mikor fog. De az a pillanat nem most jött el. Most játszott velem.
- Mondd csak, tiéd a kicsi lány? – hajolt kissé közelebb az arcomhoz. Nem hagyhattam magam. Nem engedhettem, hogy feldühítsen. – Végülis…; mindegy. Nekem csak a fajtájából kell egy…; Vagyis a Nagyúrnak – nézett mélyen a szemembe, majd az arcomba röhögött. – De ennek a lánynak igazán hófehér bõre volt…; Vajon, ha lenyúznám róla…;
Az öklöm az akaratom ellenére megemelkedett, de végül mégis elengedtem az izmaimat, és nem mozdultam.
Hibáztam.
Greyback az arcomba röhögött, kissé meghajolva, akárcsak egy õrült, majd a bal tenyerét a mellemnek ütötte, én pedig megtántorodva hátraestem, de egy hátra bukfenccel már fel is egyenesedtem guggoló állásba. Ám, mire felnéztem, eltûnt.
Meglepett mekkora erõ van benne, holott én is vérfarkas vagyok.
A következõ másodpercben azonban éles ugatás törte meg a csendet pár méterre tõlem.
- Kussolj, te rohadt dög! – azzal egy fájdalmas nyüszítés tört fel a bokrok közül.
Egy szempillantás alatt eluralkodott rajtam a pánik, és a növények közé vetettem magam. Nem hagyhattam, hogy valami baja essen!
Tapmancs a földön feküdt egy fa tövében, és halkan, bánatos szemekkel nyüszített. Morogva ugrottam neki Greybacknek, de õ csak a lendületemet használva a földre dobott. Rögtön felpattantam.
Tudtam, hogy semmi esélyem mágiával. Vele csak fizikailag tudok megküzdeni. Csakhogy õ sokkal erõsebb volt nálam.
Elkeseredetten ütöttem, rúgtam felé, de õ a legtöbb mozdulatomat hárította, és ami célba ért, az sem okozott neki komolyabb fájdalmat. Lihegve vittem be egy találatot a nyakára, neki pedig oldalra bicsaklott feje egy hangos reccsenés kíséretében, de a következõ pillanatban megragadta az öklömet, és kicsavarta azt, miközben szabad kezét hátulról elhúzta a nyakam elõtt. Egy pillanatra megdermedtem, minden porcikám megfeszült, a levegõ pedig bennem rekedt. Nem éreztem azt az égetõ, elviselhetetlen fájdalmat, mégis a szagból rögtön tudtam, mi történt. Greyback halkan a fülembe nevetett, majd eltaszított magától, én pedig a földre estem a nyakamat markolva.
- Ha egyszerû ember lennél, már rég halott volnál - nézett le rám lekezelõen, majd lassan leguggolt a szintemre. – Tulajdonképpen hálás is lehetnél nekem – elkeseredetten kiáltottam fel, miközben a bordái felé öklöztem, de könnyedén hárította az ütésem, és az alkaromat keményen a földre nyomta. Egy másodpercre felkapta a fejét, és valami megcsillant a tekintetében, aztán a következõ pillanatban még közelebb hajolt hozzám, miközben én hörögve próbáltam levegõhöz jutni. – Jaj, ne csinálj már ekkora ügyet ebbõl! Csak a torkodat szabdaltam fel! Ez olyan unalmas.. De figyelj jól! – hajolt a fülemhez még közelebb, majd suttogóra fogta. – Nem öllek meg. Nem öllek most meg. Még nem szenvedtél eleget. Fõleg nem e miatt – célzott a farkaskórra. – Majd ha már mindent és mindenkit elvesztettél, visszajövök érted. És akkor megöllek!
Egy utolsót szorított a csuklómon, én pedig éreztem, ahogyan halk reccsenéssel széttörik a csont több helyen is. Nem ordítottam fel a fájdalomtól. Tulajdonképpen nem is fájt. Talán a sokktól nem éreztem. Egy másodpercre sem hunytam le a szememet, csak egy pillanatra az égre meredtem.
Mire visszanéztem, már nem volt sehol.
Ziháló hörgéssel fordítottam oldalra a fejemet. Sirius ebben a pillanatban változott vissza emberi alakjába. Nem volt magánál.
Fáradtan elvigyorodtam, holott semmi okom nem volt az örömre. Nem voltam erõs. Még most sem. Nem voltam képes megvédeni a szeretteimet.
Csalódottan kaptam a lábdobogás irányába a fejemet. Egy fényes gömb világított a szemembe egy pálca végébõl, egyenesen a bokorból. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Tehát, ezért ment el…;
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.