efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Szépség és a Szörnyeteg - Védd meg őt, Remus Lupin! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 33] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
gy t?nik, mgsem tudom befejezni a trtnetet sulikezdsig.
Eredetileg is a Remus szemszgb?l akartam ezt fejezetet, de mivel "rjttetek", gondoltam Fenrir szemszgb?l rom meg. Csak gy.
Aztn gy elment a kedvem most ett?l a trtnett?l, hogy rlk, hogy ennyi sikerlt. Nem, nem akarom befejezni ezt, csak egy kicsit elt?nt a motivcim, nincs j kedvem, hasonlk, s nem tudok rni.
Igaz, azt grtem ebben a rszben minden rthet? lesz, s mindent megmagyarzok... ht nem. Egyszer?en nem tudom most megrni. Remlem, azrt elviselitek ezt a fejezetet, s nem utljtok meg a trtnetet. Mert ez most vszesen silnyra sikeredett.
Aztn lehet, kijavtom ks?bb. :) Szval majd figyeljetek.


Hihetetlen sebességgel rohantunk végig a folyosón. Talán még Friccs elől sem szaladtunk soha ilyen őrületes tempóban. Gondolkozás nélkül csaptam ki oldalra a bejárat ajtaját, én szinte fel sem tűnt annak a súlya. James mellett rohantam, Sirius pedig két lépéssel mögöttünk futott. Mind a ketten erősen ziháltak, és én is már kezdtem kapkodva szedni a levegőt.
James a vadőrlak felé kezdett el szaladni, én pedig egy pillanatra visszavettem a tempómból. Valami nem stimmelt. Mély levegőt véve éreztem meg azt az undorító bűzt. A szívem még őrületesebb dobogásba kezdett, és szinte éreztem, ahogyan a mellkasomat veri. Már szinte csak azt hallottam.
Egy szempillantás alatt kivert a veríték, aztán a fogamat csikorgatva sarkon fordultam, mit sem törődve a barátaimmal, és a Tiltott Rengeteg széléhez siettem. Éreztem annak a mocsoknak a szagát. Aztán megláttam. Megláttam, ahogyan ott térdel felette...
Éreztem, hogy a hosszú éveken át visszafojtott és megfékezett harag lassan elárasztja az egész bensőmet, és végigszivárog az ereim falán. Vicsorra húztam az ajkamat, és morogva, lelapulva ugrottam a nyakának, magammal sodorba ezt a szemétládát méterekkel arrébb Aishától. Erősen arcul ütöttem, egyenesen az orrába vertem az öklömet sorozatban. Először nem tudott védekezni a meglepetéstől. Aztán mikor észbe kapott üvöltve dobott le magáról, nekem taszítva az alkarjait.
A földre estem, de egy szempillantás alatt felpattantam, és akadályként magasodtam a barátaim és e közé a rohadt seggfej közé.
- Vidd innen! – kiáltottam hátra, de nem néztem oda. Minden idegszálammal erre a kibaszott gennyre koncentráltam. Szinte csak távolról hallottam, hogy Sirius megismétli a mondatomat, sürgetve Jamest, hogy vigye innen Aishát.
Greyback kissé lelapulva méregetett engem, majd lassan kiegyenesedett, és lehunyt szemekkel a levegőbe szimatolt, majd lustán elvigyorodott.
- Te vagy az a kis cuki kisfiú a fenyvesből – nézett végig rajtam újra, most azonban már másképp tekintett rám. – Megnőttél… A szüleid hogy viselik a teliholdat? – suttogta csúfondárosan.
Ökölbe szorított kezekkel álltam előtte, miközben fogaimat csikorgatva figyeltem minden egyes rezdülését. Nem hagyhattam magam teljesen kihozni a sodromból. Ésszel kellett csinálnom, különben végünk. Vagy ami még rosszabb; mind olyanná vállnak, mint én. Azt pedig nem hagyhattam. Mindenáron meg kellett védenem az barátaimat és Aishát.
Ha csak az én életem múlott volna rajta, gondolkodás nélkül engedem eluralkodni magamon az agresszív énemet, de nem tehettem. Életben kellett maradnom, hogy életben tarthassam őket. Mert egy szempillantás alatt Siriusnak eshetett volna. A következő pillanatban pedig Jamesnek. Kirázott a hideg, mikor a szemeim előtt Aisha feltépett nyaka jelent meg.
Hunyorogva figyeltem minden idegszálammal ezt a görényarcú seggfejt, de ő nem mozdult. Úgy tűnt, én jelenleg érdekesebb vagyok a többieknél. Vagy úgy gondolta, bőven van ideje, elintézni a többieket utánam is. Alig észrevehetően kifújtam a levegőt.
Azt nem fogom hagyni. Nem fogom engedni, hogy megölje őket. Azt pedig végképp nem, hogy olyan szörnyszülötté változtassa őket, mint amilyen én vagyok.
Hirtelen bennem rekedt a levegő.
- Tapmancs! – kiáltottam el magam hátra sem nézve. Hallottam, hogy Sirius megdermed egy pillanatra, és nem érti, hogy mit akarok. Aztán minden bizonnyal lesett neki, hogy mit is próbálok a tudtára hozni, hiszen elkezdett futni az erdő felé.
Kissé megkönnyebbülten figyeltem, ahogyan ez a gennyláda a szemével figyeli a barátom útját, aki úgy tűnt, megértette, miért is a becenevén szólítottam – tőlem szokatlan módon.
Nem akartam, hogy Greyback rájöjjön, hogy a barátaim animágusok, viszont át kellett változniuk. Ez volt az egyetlen módja, hogyha egymásnak esünk, akkor ők ne kapják el a kórt. Csak azt reméltem, hogy Aisha már biztonságban van James-szel. És hogy Sirius nem jön ide vissza, hanem egyenesen Dumledore-hoz fut, hogy segítséget hívjon.
Nem akartam mondani neki, hogy meneküljön. Azon az éjszakán, mikor megharapott - ha csak pár percig is tartott-, egy életre megismertem Greybacket. Pontosan tudtam, hogy abban a pillanatban bevadulna, ahogy kiejtem azt a számon, hogy meneküljön el a barátom. Mire észbe kaptam volna, már fel is tépte volna Sirius nyakát. Csak abban mertem bízni, hogy most az egyszer, a barátom az eszét fogja használni az indulatai és a bajtársiasság helyett.
- Nahát, nahát! – lépett egyet felém ez a rohadék, én pedig teljesen megfeszültem. – Igaz, a kislányhoz jöttem… de ha így nézel rám… nem tudok nemet mondani neked a harcra.
Nem mozdultam, ő pedig teljesen elém lépett, de nem támadott. Tudtam, mikor fog. De az a pillanat nem most jött el. Most játszott velem.
- Mondd csak, tiéd a kicsi lány? – hajolt kissé közelebb az arcomhoz. Nem hagyhattam magam. Nem engedhettem, hogy feldühítsen. – Végülis… mindegy. Nekem csak a fajtájából kell egy… Vagyis a Nagyúrnak – nézett mélyen a szemembe, majd az arcomba röhögött. – De ennek a lánynak igazán hófehér bőre volt… Vajon, ha lenyúznám róla…
Az öklöm az akaratom ellenére megemelkedett, de végül mégis elengedtem az izmaimat, és nem mozdultam.
Hibáztam.
Greyback az arcomba röhögött, kissé meghajolva, akárcsak egy őrült, majd a bal tenyerét a mellemnek ütötte, én pedig megtántorodva hátraestem, de egy hátra bukfenccel már fel is egyenesedtem guggoló állásba. Ám, mire felnéztem, eltűnt.
Meglepett mekkora erő van benne, holott én is vérfarkas vagyok.
A következő másodpercben azonban éles ugatás törte meg a csendet pár méterre tőlem.
- Kussolj, te rohadt dög! – azzal egy fájdalmas nyüszítés tört fel a bokrok közül.
Egy szempillantás alatt eluralkodott rajtam a pánik, és a növények közé vetettem magam. Nem hagyhattam, hogy valami baja essen!
Tapmancs a földön feküdt egy fa tövében, és halkan, bánatos szemekkel nyüszített. Morogva ugrottam neki Greybacknek, de ő csak a lendületemet használva a földre dobott. Rögtön felpattantam.
Tudtam, hogy semmi esélyem mágiával. Vele csak fizikailag tudok megküzdeni. Csakhogy ő sokkal erősebb volt nálam.
Elkeseredetten ütöttem, rúgtam felé, de ő a legtöbb mozdulatomat hárította, és ami célba ért, az sem okozott neki komolyabb fájdalmat. Lihegve vittem be egy találatot a nyakára, neki pedig oldalra bicsaklott feje egy hangos reccsenés kíséretében, de a következő pillanatban megragadta az öklömet, és kicsavarta azt, miközben szabad kezét hátulról elhúzta a nyakam előtt. Egy pillanatra megdermedtem, minden porcikám megfeszült, a levegő pedig bennem rekedt. Nem éreztem azt az égető, elviselhetetlen fájdalmat, mégis a szagból rögtön tudtam, mi történt. Greyback halkan a fülembe nevetett, majd eltaszított magától, én pedig a földre estem a nyakamat markolva.
- Ha egyszerű ember lennél, már rég halott volnál - nézett le rám lekezelően, majd lassan leguggolt a szintemre. – Tulajdonképpen hálás is lehetnél nekem – elkeseredetten kiáltottam fel, miközben a bordái felé öklöztem, de könnyedén hárította az ütésem, és az alkaromat keményen a földre nyomta. Egy másodpercre felkapta a fejét, és valami megcsillant a tekintetében, aztán a következő pillanatban még közelebb hajolt hozzám, miközben én hörögve próbáltam levegőhöz jutni. – Jaj, ne csinálj már ekkora ügyet ebből! Csak a torkodat szabdaltam fel! Ez olyan unalmas.. De figyelj jól! – hajolt a fülemhez még közelebb, majd suttogóra fogta. – Nem öllek meg. Nem öllek most meg. Még nem szenvedtél eleget. Főleg nem e miatt – célzott a farkaskórra. – Majd ha már mindent és mindenkit elvesztettél, visszajövök érted. És akkor megöllek!
Egy utolsót szorított a csuklómon, én pedig éreztem, ahogyan halk reccsenéssel széttörik a csont több helyen is. Nem ordítottam fel a fájdalomtól. Tulajdonképpen nem is fájt. Talán a sokktól nem éreztem. Egy másodpercre sem hunytam le a szememet, csak egy pillanatra az égre meredtem.
Mire visszanéztem, már nem volt sehol.
Ziháló hörgéssel fordítottam oldalra a fejemet. Sirius ebben a pillanatban változott vissza emberi alakjába. Nem volt magánál.
Fáradtan elvigyorodtam, holott semmi okom nem volt az örömre. Nem voltam erős. Még most sem. Nem voltam képes megvédeni a szeretteimet.
Csalódottan kaptam a lábdobogás irányába a fejemet. Egy fényes gömb világított a szemembe egy pálca végéből, egyenesen a bokorból. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Tehát, ezért ment el…
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.