efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Szépség és a Szörnyeteg - Védd meg őt, Remus Lupin! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 32] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Azt hiszem, ennek a fejezetnek a végével el is érkeztünk az izgalmakhoz. Alig várom már, hogy megírhassam a következ? részeket, hiszen tele lesznek eseményekkel. Legalábbis szerintem. :) Imádom írni azokat a részeket, mikor minden pörög, ezért is volt nehéz megírnom Sirius és Peter fejezeteit, melyek inkább egy ilyen átköt?, magyarázó részek voltak.
Remélem, azért sikerült átvészelnetek. :)
Nem akartam rögtön belecsapni a történésekbe, hiszen néhány apró dolgot tisztázni kellett. Most azonban, azt hiszem, végre nekikezdhetek. Hurrá! :D
Remélem, azért el tudtátok viselni az utolsó két fejezetet, és talán még tetszett is. Bár ezt azért kétlem. ;D Vagy már teljesen feladtátok az olvasást? ;)


Csak hajnali kettőkor értem vissza a büntetőmunkából, de legnagyobb örömömre a srácok megvártak a klubhelyiségben. Hálásan mosolyogtam rájuk, miközben leültem velük szembe a kanapéra. Ágas és Tapi kifejezetten élénknek tűntek, Holdsáp azonban alig bírta nyitva tartani a szemét. Szegény csak ült a fotelben, a lábát az asztalon pihentetve, és félig lehunyt pillái alól minket lesett. Szerintem nem is figyelt oda. Igaz, neki nem is kellett.
Én sem nagyon szóltam bele a tervbe, úgyis mindig Ágas és Tapi hozta meg a végső döntést a teliholdas éjszakákkal kapcsolatban. Na, meg nekik volt a legtöbb eszük ahhoz, hogy átlássák a buktatókat. Igaz, minden egyes holdtölte alkalmával ugyanaz volt a terv.
Mindenesetre örültem, hogy én is velük mehetek, és hogy át tudok változni. Jó, buli volt minden egyes telihold, akkor is, ha előtte minden egyes alkalommal széttördeltem a tenyerem, annyira izgultam. Habár, nekem sose volt nagy szerepem az ilyen alkalmakkor.
Rendszerint csak a Fúriafűznél voltam hasznára a srácoknak, onnantól kezdve viszont ők vigyáztak rám. Mégis jól éreztem magam. Általában Ágas hátán ülve töltöttem ezeket az éjszakákat, mivel nehezen tudtam tartani velük a tempót, mikor futkároztak. Emellett kifejezetten veszélyes volt a földön lennem, hiszen Holdsáp bármikor bevadulhatott, és félő volt ilyenkor, hogy eltapos.
Végül nagy komolyan Ágas és Tapi befejezték a ma esti terv megvitatását, amely pontosan ugyanaz volt, mint eddig minden alaklommal. Ők ketten a láthatatlanná tévő köpenyben kiosonnak, én pedig patkány alakban követem őket. Aztán lemegyünk a parkba, le a Fúriafűzhöz, én megérintem a göcsörtöt, lemegyünk az alagúton, és ott is vagyunk Holdsápnál. Aztán egész éjjel dorbézolunk. Megkergetünk pár nyulat – az esetemben katicabogarat-, majd sétálunk egy keveset a Tiltott Rengetegben, aztán visszakísérjük Holdsápot a Szellemszállásra. Sima ügy.
Vigyorogva szedelőzködtünk össze, miközben a hálókörletbe menet a többiek kifaggattak, milyen volt Tacobin professzorral a büntetőmunka, majd mindannyian befeküdtünk az ágyunkba, és már aludtunk is.

Másnap reggel nem más, mint Aisha keltett minket. Hatalmas robajjal robbant be a szobába, majd sikongva a bátyja helyén fekvő takarókupacra vetette magát. Ágas halkan felnyögött, Holdsáp pedig a fejére húzta a takarót. Egyedül Tapit hagyta hidegen az ébresztés. Ugyanúgy aludt tovább, az ágyról félig lelógva, félmeztelenül.
Leplezetlenül bámultam Aishát, mikor veszi már észre magát, miközben szégyenlősen eligazgattam magamon a takarót, hogy csak a fejem látszódjon ki. Azonban úgy tűnt, a lányt egyáltalán nem érdekeljük, hiszen egyedül csak Ágasra figyelt. Aki azonban alig akart tudomást venni róla. Végül megunta húga ugrándozását, mert egy egyszerű karmozdulattal lelökte mind magáról, mind az ágyról, majd kába tekintettel kikukucskált a takarója alól.
- Mit akarsz? – nyögte rekedten, és a fal felé fordult, háttal nekünk.
Aisha nem vette magára, a földön fekve a hasára gördült, majd a lábát lógázva a bátyjára kapta a tekintetét, miközben lábujjával arrébb lökte Tapi nadrágját. Könyökölve, a tenyere élén pihentetve az állát pislogott fel a testvérére, de Ágas nem adta jelét az ébrenlétnek.
- Hát jó…; - sóhajtott fel végül Aisha, majd furcsán csillogó szemekkel sandított fel Jamesre. – Akkor nem mesélem el, mit mondott Lily – ugrott talpra egy másodperc alatt, Ágas pedig egy szempillantás múlva fel is ült az ágyában.
Aisha szervtelenül nézett a bátyjára, míg James az ágyon térdelve, teljesen éberen méregette a húgát ugrásra készen.
Aztán egyszerre mozdultak.
Aisha az ajtó felé kapott, és már kint is volt a folyosón, Ágas pedig a takaróba gabalyodva követte a lányt. Nem kellett pár másodperc, és egy hangos csattanás hallatszott a folyosóról, melybe beleremegett a hátam mögött lévő fal. Biztos voltam benne, hogy legurultak a lépcsőn.
Fáradtan felsóhajtottam, majd visszahanyatlottam a párnámra, és a fejem tetejére húztam a takarómat.
Habár nem aludtam vissza rögtön, aznap reggel már csak az első órán találkoztam Ágassal, aki szinte repesett a boldogságtól. Olyannyira szórakozott volt, hogy semmit nem hozott órákra, sőt, Dumbledore professzornak szólította az öreg McGalagonyt.
Holdsáp ellenben a negyedik órán feladta, és szédelegve elindult a gyengélkedőre. Szerencsétlen olyan sápadt volt, mint még soha, egy telihold előtt sem. Azonban hiába ajánlottam fel neki, hogy elkísérem a javasasszonyhoz, ő egy legyintéssel biztosított róla, hogy jól van. Tehát pontosan az ellenkezőjéről, ahogyan valójában érezte magát.
Azonban nem csak Ágas viselkedett furcsán, hanem Tapi is, aki az első két órát sikeresen lekéste, a lyukasórán pedig nemes egyszerűséggel eltűnt. Az ebéden sem jelent meg, és legnagyobb bosszúságomra a Tekergők Térképét is magával vitte. Persze, Jamesnek fel sem tűnt a legjobb barátja hiánya, és Holdsáp eltűnését is csak épphogy vette tudomásul.
Mérgelődve tudtam le gyorsan az ebédet, majd nekiálltam megkeresni Tapit. Ágast nyugodtan a Nagyteremben mertem hagyni, mivel Aisháék pontosan akkor végeztek az óráikkal. Bíztam benne, hogy a lány észreveszi a bátyja furcsa magatartását, és legalább megpróbál addig figyelni rá, amíg én elmegyek megkeresni Siriust. Akit természetesen sehol sem találtam.
Hiába kerestem a hálókörletben, a Szükség Szobájában, a konyhában, a mosdóban és az összes rejtekhelyen, egyszerűen eltűnt. Csak mikor megszólalt a figyelmeztető csengő, akkor indultam el SVK-ra.
Meg sem lepődtem, hogy ott találtam Aishát Ágas mellett álldogálni a tanteremben, aki leplezetlenül méregette Lilyt, miközben mérhetetlen mámor áradt az arcáról, amiért akkora szerencse érte, hogy húga miatt a vörös hajú lány is mellé szegődött.
Szinte már röhejes volt, ahogy csak állt Lily előtt, és csorgatta a nyálát. Ezt mások is így gondolhatták, mivel többeknek is felkeltette az érdeklődését a barátom. Végül Aisha gyorsan letudta a problémát egy erős lábra lépéssel. Ágas egy szempillantás alatt magához tért, és sziszegve húzta el a sérült lábfejét húga közeléből.
Ekkor értem oda én, de hiába próbáltam közelebb kerülni Ágashoz, sajnos csak Aisha mellé tudtam csak állni. A lány egy apró integetéssel vette tudomásul a jelenlétemet, majd tovább szuggerálta a bátyját, miközben néha a professzorra pillantott.
Igazából nem volt semmi bajom Aishával, hiába hitték azt a többiek. Igaz, féltem az erejétől, hiszen másodikban én is ott voltam, mikor felégette a fél Potter-kúriát. Azonban azzal is tisztában voltam, hogy már ő is végzős, mint mi, és képes kordában tartani a hatalmát. Mert ennek a lánynak hatalma volt.
Egyedül azért nem mentem soha a nyári szünetben a Potter-kúriába, mert féltem Ágas szüleitől. James és Aisha annyira tökéletesek voltak. Gazdagok, jól néztek ki és tehetségesek voltak. Tapi szintén gazdag és jóképű volt, emellett pedig hihetetlenül jól forgatta a pálcát. Igaz, Holdsápék nem voltak olyan gazdagok, de ő meg egyszerűen tökéletes volt, leszámítva a havibaját.
Egyedül én lógtam ki a sorból. Nem voltam se gazdag, se tehetséges. Jóképű meg pláne nem. Biztosan Ágas szülei is furcsán néztek volna rám. Mint mindenki más. Meg aztán ott volt Aisha. Sose mertem a lányokra még csak ránézni sem, hiszen nekem nem volt jogom hozzá. Ők annyira szépek és jó illatúak voltak, hogy lehetetlen volt, hogy egyszer az a szerencse érhet, hogy egyet közülük a barátnőmnek tudhatnék. Aisha pedig ott élt a Potter-kúriában. Nem bírtam volna ki ott egy hetet. Vagy kettőt. Hihetetlenül zavarban lettem volna.
Szerencse volt, hogy Tapi szülei sosem hívtak meg minket magukhoz nyaralni, mert nem tudom, azt hogyan utasítottam volna el. Habár ez a veszély sosem fenyegetett, hiszen, ha a Potter családot rangon alulinak tartották és mocskos árulónak, engem és Holdsápot pedig ott helyben meggyilkoltak volna, ha csak rá mertünk volna nézni a házuk ajtajára.
Egyedül a Lupin család meghívását fogadtam el. Ott Mrs. Lupinon kívül egy nő sem tartózkodott a lakásban, és Holdsápék sem voltak olyan gazdagok, hogy kellemetlenül érezzem magam miatta. Emellett lehetetlen volt ellenállni Mrs. Lupin süteményeinek.
Mire észbe kaptam már a fele óra lement, és legnagyobb megdöbbenésemre a tanár engem szólítgatott. Idegesen, küszködve egy szívrohammal léptem kissé előrébb. Sajnos, kiderült, hogy a múlt órai feladatot folytatjuk, de most minden egyes varázslótanonc, egy elem irányítóval méri össze az erejét.
Mielőtt azonban a tanár kijelölhette volna számomra az ellenfelet Ágas taszított egy aprót Aishán, aki rögtön vette a lapot, és felém lépett.
- Jól meggondolta ezt, Miss Potter? – lépett rögtön mellé White professzor kissé aggódó hangon. – Pettigrew alkalmatlan arra, hogy megküzdjön önnel…;
Éreztem, hogy fülig vörösödök, és még Ágas is ökölbe szorította a kezét mérgében, mikor meghallotta, hogy többen kárörvendve felkuncognak. White professzor nem szokott szemétkedni, de úgy tűnt, most hogy itt vannak a másik iskola diákjai kifejezetten bunkó stílusra váltott, hogy bevágódjon náluk. Bár, lehet, azért nem tetszett, mert ez az én káromra volt.
Aisha mindenesetre nem szólt semmit, csak felhúzta az orrát, és lekezelően a tanárra meredt, aztán végigmérte őt.
- Valóban úgy gondolja? – nézett még mindig a professzor szemébe, majd hirtelen rám kapta a tekintetét. – Akkor miért érzem ezt a hatalmas mágiát körülötte?
Azzal rá se nézve a zavart tanárra, megkerülte őt, és egyenesen elém állt, mire mindenki megállt a mozdulatában, és minket kezdett el nézni. Egy lépést hátrálva pislogtam a lányra, miközben a szemem sarkából láttam, hogy Ágas a tenyerébe temeti az arcát.
Izzadó ujjakkal markoltam meg a pálcámat, mikor elkaptam Aisha tekintetét. Nem engem nézett, hanem a barátomat. Egy pillantás volt, de rengeteg minden cikázott benne. Ágas hirtelen elvigyorodott, majd egy aprót bólintott.
Más esetben nem vettem volna észre ezt a kis közjátékot, de most annyira dobogott a szívem, hogy szinte mindenem pulzált. Több dolgot is érzékeltem, és minden kiélesedett.
A tanár zavartan méregetett minket, majd sajnálkozva, szinte már szánakozva rám pillantott, és előrébb lépett.
- Rendben, Miss Potter…; - kezdett bele. – Akkor…; egy. Kettő. Három!
Ijedtemben, hogy rögtön eltalál, és abban a másodpercben kiesek, hogy elkezdődik a párbaj, akaratlanul is egy pajzsbűbájt vontam magam köré, mielőtt nekem csapódhatott volna egy tűzcsóva. Legnagyobb megdöbbenésemre sikerült a bűbáj.
Ám mielőtt ezen felbuzdulhattam volna, megállás nélkül sorjáztak felém Aisha támadásai. Azonban meglepő módon mindet ki tudtam védeni, holott fel sem fogtam, mi történik, melyik elemet használja éppen a lány, és én melyik varázzsal védekezem. Egyszerűen csak csapkodtam magam előtt a pálcámmal.
Viszont annyira féltem és örültem, hogy tovább bírom, mint Tapi, hogy kezdtem elbízni magam. Azonban minden egyes Aishától jövő csapás után el is vesztettem az egy másodpercre fellobbanó önbizalmamat. A szívem a torkomban dobogott, és az osztálytársaim ricsaját, valamint a háztársaim biztatását is elnyomta a fülemben lüktető vérem hangja. Rettenetesen leizzadtam, de egyszer sem talált el a lány.
Aztán abban a pillanatban, mikor megcsúszott a nyirkos kezemben a pálcám, úgy döntöttem, most vagy soha. Hangosan kiáltottam el az első taroló átkot, ami az eszembe jutott. Egy villanás volt az egész, mégis minden részletét érzékeltem.
A pillanatot, mikor az ártás nekicsapódott Aisha testének, és a lány meglepett arckifejezését, mikor a varázs a falnak csapta. Aztán a földre esett, miközben néhány vakolatdarabka a hátára hullott. Kábán nézett fel, a könyökére támaszkodva, én azonban ezután már semmit sem láttam.
White professzor megragadta a karomat, és valamit kiabált, mire az osztálytársaim tapsviharban törtek ki. Egy villanásnyi ideig láttam Ágas elképedt tekintetét, de aztán egy test nekem ütődött, majd még több, és gratulációk tömege hullott a nyakamba.
Tátott szájjal, levegő után kapkodva fogadtam a többiek áradozását, aztán olyat tettem, amit még sohasem a hét év alatt SVK órán. Elvigyorodtam, és nevetve válaszolni kezdtem a kérdésekre, vagy elmesélni a többieknek egy-egy jelenetet a párbajból.
Aznap délután egy kisebb tömeg követett óráról-órára, én pedig nem törődtem semmi mással. Sem a barátaimmal, sem a tanárokkal. Egyedül a rivaldafényben sütkéreztem.
Csak másnap reggel jöttem rá, mennyire megrészegített a hirtelen jött hírnév. Akkor azonban már késő volt. Ágas és Tapi kettesben mentek el átvészelni az éjszakát Holdsáppal.
Azután pedig már csak a gyengélkedőn találtam rájuk.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.