efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Szépség és a Szörnyeteg - Védd meg őt, Remus Lupin! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 33] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Nem terveztem minden rszt mindig ms szemszgb?l megrni, de az elejn gy lesz egy ideig. ?k fogjk bemutatni a trtnteket s az embereket, majd mikor beindulnak a dolgok, onnantl mr csak egy, legfeljebb kt ember szemszgb?l olvashattok. :)


Egykedvűen figyeltem Aishát, ahogyan lábait James ágytámláján pihentetve, érdeklődve vizsgálja a cikeszt. Eközben bátyja ide-oda rohangált a szobában, és zsörtölődve magában motyogott valamit Evansről. Holdsáp egy ideig némán figyelte Ágas műsorát, de fél óra után megunta a bemutatót, és elkezdte körmölni az átváltoztatástan házit.
Összességében elégedett voltam. Hála Holdsápnak a leckém kész lesz, Ágasnak a szíve újfent a padlón hevert, Féregfark már az első héten büntetőfeladatot kapott, én pedig sikeresen beégtem az egész iskola előtt, mikor Aisha a nagy arcom ellenére, egy szempillantás alatt elbánt velem.
Habár tisztában voltam a képességeivel, és azzal, hogy nem tudok ellene nyerni, mégis reménykedtem benne, hogy ez alkalommal legalább az esélyt megadja a győzelemre. De sose adta meg. Legtöbb esetben még a reményt sem.
Ágassal azonban más volt a helyzet. Vele már öt éve folyamatosan néma szempárbajt vívtak, de egyszer nem estek egymásnak mágiával. Emlékszem, a roxforti évek kezdetén még néha felvágtak egymás előtt, de mivel Ágas alig ismert néhány komolyabb bűbájt, Aisha pedig még képtelen volt irányítani az elemeket, hamar letettek a párbajról. Amúgy is, harmadik környékén Ágas minden energiáját lefoglalta az, hogy sikeresen megtanulja az animágiát.
Azonban az utóbbi években már mind a ketten képesek voltak kezelni a bennük lévő mágiát. Ágas több bűbájt sajátított el, Aisha pedig immár megtanulta uralni mindhárom elemet úgy, hogy közben nem tett kárt magában. Ami komoly fejlődés volt a másodikos produkciója után, mikor is a fél Potter-kúriát lerombolta, miután Ágassal megpróbáltuk rávenni, hogy üljön fel a seprűre, és repüljön vele egy kört.
Akkor döbbentünk rá mindannyian, hogy Aishában nem olyan mágia csörgedezik, mint bennünk. Ő egyszerűen képtelen volt a levegőbe emelkedni a seprűvel, és úgy állt ott, mint egy közönséges kvibli. Egyszerűen nem volt meg benne az a varázs, ami felrepíti a magasba. Azt hiszem, azon a napon rettenetesen kiborult, és valami elszakadt benne. Ágas pedig teljesen megrendült.
Kellett nekik egy jó másfél év, mire el tudták fogadni, hogy hiába ikrek, mégis, a mágia szempontjából egymás ellentétei. Talán az Aishában lévő erő nem is mágia volt... De ezt soha, senki sem mondta ki hangosan.
Aztán elteltek az évek. Ám hiába a sok tanulás és koncentráció, Aishát és Jamest még sosem láttam egymás ellen harcolni. Egyszer nem szegezte rá a barátom komoly szándékkal a pálcáját, a húga pedig sosem tett olyan mozdulatot, ami arra utalt volna, hogy a bátyja ellen akarná használni az erejét. Mikor rákérdeztem ennek az okára, csak vállat vontak, és azt felelték, nem tudják bántani a másikat, és ha akarnák, akkor se tudnák, mivel pontosan tudják, mi lenne a másik lépése. Így általában csak szembe álltak egymással, és órákon keresztül csak nézték egymást. Állításuk szerint ilyenkor fejben harcoltak.
Velem gyakrabban kiállt Aisha. Engem Ágassal ellentétben nem féltett, és én pedig voltam olyan vakmerő és makacs, hogy mindegy egyes bukásom után visszavágót kértem. Mert Aisha kíméletlenül elbánt velem. Ez pedig baromira izgatott. Na meg persze idegesített.
Sose tudtam őt elintézni.
Talán Féregfark volt az egyetlen közülünk, aki sosem mert Aisha közelébe kerülni. Nem tudom miért, de úgy gondoltam, fél tőle. Neki új volt és rémisztő a lány képessége, mivel nem ismerte,és nem is akarta azt megismerni. Talán ez volt az oka, hogy mikor nyári szünetben átmentünk a Potter-kúriába, Féregfark sose tartott velünk.
Azt hiszem, egyedül Holdsápot nem nyűgözte le Aisha mágiája. Ő sose akart párbajozni a lánnyal. Eleinte azt hittem, ő is fél tőle, de mivel rendszerint ugyanolyan jól - mint velünk-, sőt jobban, órákig képes volt elbeszélgetni és nevetgélni Aishával, végül arra jutottam, Holdsáp egyszerűen csak elfogadta azt, amire én képtelen voltam; hogy nem lehet legyőzni a lányt.
Igazából a mostani volt az egyetlen alkalom, hogy azt láttam pálcát ránt ellene. Soha meg sem fordult volna a fejemben, hogy képes lenne túljárni Aishán. De ő könnyűszerrel megtette, és ez idegesített. Pláne az, hogy ilyen természetesen vette a győzelmet, mintha mindennapos lenne. És nem csak ő, Aisha is. Se egy elégedett mosoly Holdsáp részéről, vagy egy megjegyzés. Semmi. Egyszerűen mind a ketten tényként kezelték már az elejétől fogva, hogy Remus képes arra, amire én soha nem voltam.
Aztán lement a párbaj, Holdsáp segített Aisháról levenni a köteleket, majd teljesen visszahúzódott.
A fogamat csikorgattam a szerencséjén. Biztos voltam benne, hogy holnapra még több rajongója lesz.
Gyanakodva figyeltem, ahogyan kinyitja az átváltoztatástan könyvet, de semmi szokatlant nem találtam benne. Ő ugyanaz a Remus maradt, akit megismertem.
Felsóhajtottam, majd elvigyorodtam, mikor arra gondoltam, hogy megnyúlt mindenki arca, mikor a tanár elmondta, hogy Ágas és Aisha ikrek. Öröm volt látni Evans arcát. Majd ha James végre lenyugszik, talán el is mondom neki, hogy a hőn szeretet szíve hölgye talán mégis bekajálta azt a pletykát, ami a fülembe jutott Maryn keresztül. Habár még nem mertem neki elmondani.
Ágas hihetetlenül berágna, ha megtudná, a húgát leribancozta a fél iskola, és azt hitték, hogy egyszerre három Tekergővel töltötte az éjszakát. Még szerencse volt, hogy az egyik közülünk ő volt, akivel Aishát hírbe hozták, mert különben gondolkodás nélkül nekünk rohant volna, és azelőtt kasztrált volna le mindnyájunkat, hogy rájött; ez egy baromi nagy kamu. Bár lehet, így is megteszi, ha a fülébe jut. Mindenesetre jobb lesz erre felkészülni.
Viszont annyiból megérte volna elmondani neki az egész mendemondát, hogy lássa, Evans akciója csupán féltékenység lehetett. Ha Lily is hallotta a pletykát, akkor immár értelmet nyert a reggeli incidens, mivel ilyen drasztikusan még sose utasította el Ágast. Persze, az is lehet, hogy tényleg beleunt az állandó széptevésbe… Ezt azonban kétlem. Felismerem, ha egy lány kezdi beadni a derekát. Evansnek pedig nem kellett sok, hogy végre igent mondjon Ágasnak. De Jamesnek erről még nem kell tudnia.
Kicsattanó jókedvvel néztem végig a szobám, majd a tekintetem újból Aishán pihent meg, aki lassan elengedte a repkedő cikeszt, majd szép lassan megfogta. Annyira hasonlított néha Ágasra, hogy még a kedvem is elment ilyenkor tőle.
Szerencsére azonban Aisha Mrs. Potterre ütött a sötét hajától és szemétől eltekintve, ami egy az egyben ugyanolyan volt, mint Ágasé. Azt leszámítva, hogy a húga haja majdhogynem fenékig ért, és akkora volt, mint egy hatalmas szalmafészek.
Aisha összességében tényleg jó csaj volt. Egyetlen hatalmas fekete pontja volt, hogy Ágas húgának… vagy nővérének(?) született. Az kellene még, hogy James rájöjjön, nem egyszer már szemet vetettem a testvérére. Azt hiszem, rögtön kilógatna a Csillagvizsgálóból. Bár, ahogy ismerem, több esze van. Biztosan kviddics meccs alatt intézné úgy, hogy pár hónapra csak úgy eltűnjek. Vagy talán örökre.
Mindenestre abban biztos voltam, sose adná áldását az Aishára való kapcsolatomra. Ami nem is lenne kapcsolat. Bírom a lányt meg minden, de nem járnék vele tovább, mint bárki mással. Ezért nem is próbálkozom. Szeretem őt annyira, és tartok annyira Ágastól, hogy ne kerülgessem Aishát, és ne próbáljam meg elcsábítani. Bár őt ismerve az sem lenne egy könnyű menet.
Unottan dőltem végig az ágyamon, miközben szemeimmel követtem Ágas útját, aki megállás nélkül rótta a köröket a kicsiny szobában. Igazából kissé irigy voltam rá. Bár nem ez a megfelelő szó. Mindenesetre frusztráló volt a tudat, hogy többet tudok a legjobb barátom húgáról, mint a saját öcsémről.
Ez pedig csak az én hibám volt, hiszen nem voltam jó testvér. Mikor felébredtem még mindenki nagyban durmolt, nekem pedig nem volt kedvem felkelteni senkit sem, habár nagyon unatkoztam. Szegény Holdsáp így is teljesen kész lehetett, amit nem is csodálok. Sajnálatára idén az első hétre esett a telihold, és emiatt teljesen maga alatt volt. Habár mi, a többi Tekergő ezt jó bulinak véltük, tudtuk jól, hogy Holdsáp rettentően ideges minden egyes alkalommal.
Rettegett attól, hogy le fogunk bukni az animágiával, vagy hogy kint kóborlunk vele telihold idején, és megsérülünk, illetve hihetetlenül szégyellte magát, amiért visszaél minden egyes alaklommal Dumbledore bizalmával. Bár ezeket sosem mondta ki. Mint ahogy azt sem, mennyire hálás nekünk, hogy nem kell minden egyes holdtöltét magányosan, önmagát marcangolva töltenie. Mi mégis tudtuk.
Remus egyetlen, és talán a legnagyobb hibája az volt, hogy képtelen volt értékelni önmagát. Pedig ő volt a legjobb ember – a Potter házaspár után-, akit ismerek. Mi pedig hiába próbáltuk kigyógyítani a tévképzetéből, ő rendíthetetlenül ragaszkodott hozzá. Tudtam, habár egyszer sem mondta ki, mennyire nem közénk valónak érzi magát. Jó, igazából Holdsáp az egyik legellentmondásosabb ember, akit ismerek. Hiszen hiába gondolja ezeket magáról, mégis csak velünk érzi igazán önmagának magát, és ennyire otthon. És mégis úgy érzi, nem ide való. És hogy nem szerethető.
Jó, igazából a tökéletes Tekergőknek hitt csapatból mindannyian ezzel küszködünk. Holdsápnak ott a kis szőrös problémája, Féregfarknak a folyamatos alsóbbrendűség érzése, és hogy a fél iskola lenézi, és nem érti, miért barátkozunk vele. Ágas azóta érzi ezt, mióta egyszer úgy ébredt, szerelmes Evansbe, aki természetesen mindig elutasítja. Én pedig… nos, én érthető okokból.
Igazából én vagyok az egyetlen Tekergő, akire jogosan mondhatná bárki, hogy nem szerethető. Nehezen fejezem ki, mennyire fontosak nekem a barátaim, és mindenkivel bunkó vagyok. Főleg a lányokkal. De inkább így legyen, minthogy egy újabb ember taszítson el azért, aki nem vagyok. Mint ahogy a családom tették.
Halk sóhajjal néztem végig a barátaimon, majd az ágy matracára csaptam, kihúztam az erszényemet a szekrényem fiókjából, magamhoz vettem egy pergament, és egy pennát, majd lesétáltam a klubhelyiségbe. Gyorsan megcímeztem pár levelet, aztán felmentem a bagolyházba, és elküldtem a rendeléseket a boltokba, hogy küldjék tovább a címzetteknek.
Úgy döntöttem, ma tartom az Ajándék napot.
Ezt a szokást Mrs. Potter hozta be a családba, és igazából annyi volt az egész lényege, hogy szülinapok, karácsony és mindenféle ünnepek helyett az év bármely napján megajándékozhatod a szeretetteid, hogy tudják, te minden nap szereted őket, és az év minden percében fontosak neked, és számítasz rájuk, illetve számíthatnak rád. Így ha az évben ünnepnapokon kívül a Potter családtól vagy valamelyik Tekergőtől ajándékot kaptunk, rögtön tudtuk, ő most éppen Ajándék napot tart, és így fejezi ki; nagyon szeret miket.
Igazából mind tudtuk, hogy csecsebecsék helyett szóban és tettekben is kifejezhetnénk magunkat, én mégis inkább hagytam, had beszéljenek a tárgyak.
Az egyetlen, aki közülünk szélesebb körben is ki akarta terjeszteni ezt a „családi” hagyományt, az Ágas volt. Ő ahányszor csak úgy döntött, ma ajándékozni fog, Evanst sem hagyta ki a sorból. Ilyenkor rendszerint a lány egy hétig kérdőn, de főképp furán meredt Ágasra, de legalább annyi esze volt, hogy sose küldte vissza az ajándékot. Azzal egy életre összetörte volna a barátom szívét.
Vigyorogva sétáltam vissza a klubhelyiségbe, majd ledobtam magam a kanapéra, pontosan abban a pillanatban, mikor Holdsáp sétált le ásítozva a lépcsőn.
- ’reggelt! – nyögte, majd kócos hajába túrva levetette magát velem szemben. Tenyerem támasztva az arcomat bámultam, ahogy nagy nehezen magához tér, valahonnan elővarázsol egy tábla csokit, majd a felét letöri, a másik részét pedig nekem dobja.
- Kösz – kezdtem el kibontani a csomagolásból az édességet. Mindig elámultam rajta, hogy lehet valaki olyan édesszájú, mint Holdsáp. Bár ahogy elnéztem szerencsétlent igazán ráfért a boldogsághormon, mivel a szemei alatt hatalmas nagy karikák éktelenkedtek.
Remus reggelente sose beszélt, ha korán kelt. Mindig lejött a klubhelyiségbe, ledobta magát egy fotelbe, és feltette a lábát az asztalra, majd relaxált. Én pedig ilyenkor rendszerint unatkoztam. Ágas-bogas számára nap fénypontja a bűbájtan óra volt, amire a szokatlanul vidám Aisha is velünk tartott. Mivel a Waltre diákjainak nem abból állt a varázserejük, mint nekünk, roxfortosoknak, így nekik nem kellett a mi óráinkra bejárniuk, csak ha kedvük volt. Nekik helyette csak délelőttönként és délutánonként tartottak meg pár órát, de ott sem volt kötelező a megjelenés, amennyiben igazolni tudták, hogy valamelyik roxforti tantárgyon vesznek részt.
Aisha elmondása szerint, nekik nem voltak ilyen szerteágazó ismereti, mint nekünk. Egy tantárgy volt csak, ami leginkább az SVK-ra és egy Ágas által szervezett kviddicsedzésre hasonlított. Ők minden órán harcoltak.
Azonban James legnagyobb örömére Aisha nem mellénk ült, hanem Evansékhez csatlakozott, amit én kifejezetten furcsálltam. Nekem tegnap még úgy tűnt, egyáltalán nem bírja Ágas húgát. Most viszont teljesen másképp nézett ki. Nevetgélve sutyorogtak két asztallal feljebb, és Evans is kifejezetten kedvesnek tűnt.
Talán mégis igaz volt a gyanúm, hogy a pletykát hallva, Lily féltékeny volt Aishára. Elégedetten elmosolyodtam, hiszen ha helyes az elképzelésem, Ágasnak minden oka meg van a boldogságra. Bár úgy látszott, ő már annak is őszintén örül, hogy Evans legalább egyvalakit kedvel a Potter családból.
- Lesz ez még jobb is, haver – csaptam bíztatóan a hátára, mire vigyorogva, mégis bizonytalanul rám kapta a tekintetét, majd oda sem figyelve bedobott egy gótics gyökeret az üstbe, ami furcsán sercegni kezdett.
Kedvtelenül kinyitottam a könyvemet a táblára felírt oldalszámnál, majd én is nekiálltam aprítani és a különféle leveleket és állati szerveket beledolgozni az üstbe. Igazából azt sem tudtam mit készítek, mégis meglepően jól haladtam, hiszen minden az előírtnak megfelelően nézett ki. Az illata kellemes cukros-mentás volt, a színe pedig sárgásbarna.
Ellenben Ágas oda sem figyelt arra, mit művel. Ábrándos arccal folyamatosan a húgával nevetgélő Evanst figyelte, aki nagy szakértelemmel magyarázta a lánynak, hogyan is aprítsa fel a leggyorsabban a hozzávalókat. Úgy tűnt, Aishának kifejezetten tetszett a feladat.
Azt hiszem, Ágas bájitala itt kezdte el megadni magát, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy meg tudtam akadályozni abban a barátomat, nehogy beledobjon a főzetébe egy sárkányhúrfűt.
Hátra fordultam, hogy belenézzek Holdsáp üstjébe is. Az övé ismét kifogástalan volt, sőt, messze túlszárnyalta az enyémet is, hiszen a főzet felett aranyos pára lebegett pontosan úgy, ahogyan az a könyvben meg van írva.
Féregfark munkájára pillantottam, és ismét meg kellett állapítanom, hogy eléggé tehetséges a bájitaltanban. Igaz, neki nem lebegett olyan tömény aranyos pára az üstje felett, de még így is túlszárnyalta az enyémet. Ágasét meg pláne.
Felsóhajtottam, mikor a tanár mindenkit felszólított, hogy vigye az asztalához egy felcímkézett üvegben az órai munkáját. Gyorsan elhalásztam két üvegcsét, majd az ábrándos Ágas kezébe nyomtam az egyiket, teletöltve azt az én főzetemmel, aztán a sajátomba is merítettem.
Az asztal előtt tolongva álldogáltunk a sorunkra várva, így került Ágas és elém Evans és Aisha, akik megállás nélkül beszéltek valamiről, és amikor észrevették, hogy mi vagyunk mögöttük, csak akkor hallgattak el zavartan. Aztán újból ránk néztek, és kitört belőlük a nevetés.
Jamesszel szemöldök felvonva figyeltük őket, de többet nem pillantottak felénk. A teremből kifelé jövet egy kicsit lemaradtam a többiektől, ugyanis a rengeteg pergamen miatt, alig bírtam bezárni a táskámat, és az folyamatosan szétnyílt. A csatjával bajlódva, oda sem figyelve indultam Ágasék után, mikor valakinek nekiütközve megtántorodtam.
Rögtön tudtam, hogy egy lánynak mentem neki, hiszen ő mindent kiejtve a kezéből a földre esett. Egy szempillantás alatt felkaptam a tekintetem, majd belebámultam a sötétkék szemekbe, és felvettem a ragadozó mosolyomat. Ám őt ezt nem hatotta meg. Lekonyuló ajkakkal nézett engem még egy pillanatig, majd elkapta a tekintetét, és a földön térdelve elkezdte összeszedni a dolgait.
Táskámat a földre dobva guggoltam le, hogy én is segítsek neki.
- Sirius Black vagyok – mosolyogtam rá féloldalasan, ahogyan a lányok szeretik. Egy aprót bólintott, de nem válaszolt, csak lehajtott fejjel szedegette a dolgait. – Ö… téged hogy hívnak? – bizonytalanodtam el, mikor átnyújtottam neki az egyik pennáját.
Most sem válaszolt. Csak a szemembe nézett, én pedig hagytam magamat teljesen elmerülni a pillantásában. Úgy éreztem, mintha olyan mélységekbe jutottam volna, melyek egészen a szívéig vezetnek. Aztán a varázs megszűnt.
A földre kapta a tekintetét, majd felpattant és elviharzott.
Megbabonázva meredtem a szőkén lobogó hajára, miközben dermedtem térdeltem a padlón, egyik kezemet még mindig előre emelve. A bőrömön éreztem az érintését, mikor átvette tőlem a pennáját. Csalódottan figyeltem, ahogyan eltűnik a forgatagban, majd felkaptam a táskámat, és feltápászkodtam, pont abban a pillanatban, mikor mellém sétáltak a többiek.
- Mi van veled, Tapi? – csapott a karomra Ágas, de én még mindig azt a helyet bámultam, ahol a lány eltűnt. Zavartan elkaptam a tekintetem, majd a barátomra bámultam, aztán Holdsáp és Féregfark várakozásteljes szemébe.
- Semmi… - feleltem sután, majd újból a lány irányába kaptam a szememet. – Csak találkoztam valakivel.
Ágas vállat vont, majd zsebre vágta a kezeit, és elindult a Nagyterem felé Féregfarkkal a nyomában. Egyedül Remus figyelt engem továbbra is. Azt hiszem, ő már akkor tudta. Tudta azt, amire én csak napokkal később kezdtem el rájönni.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.