efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Szépség és a Szörnyeteg - Védd meg őt, Remus Lupin! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 33] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Mr fl ve nem frisstettem, pedig az egyik kedvencem ez a trtnet. :) De sajnos az eskvő, a vizsgk, s lustlkods mindig kzbeszlnak. :D
Hajnal hromkor rtam ezt a fejezetet, remlem, azrt rthető, s tetszeni fog nektek. :) Ha van mg itt olyan, aki olvassa. :)


- Te őrült vagy, ha a húgodnak engem akarsz… – jelentettem ki értetlenül, teljesen ledöbbenve. Ennyire még James sem lehet bajtársias!
- Nem vagyok őrült – rázta meg a barátom a fejét, miközben próbált nyugalmat erőltetni a hangjára. – Aisha sosem találna nálad jobbat. Ismerlek… és ismerem őt is… - meredt maga elé tűnődően, majd hirtelen rám kapta a pillantását. Egész este fent voltam, egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni. Végig Aisha járt a fejemben, és James szavai. Szerinte hibát követek el, ha eldobom magamtól a húgát. De hogyan is mondhat ilyeneket? Nem gondol bele a következményekbe, hogy mivel járna, ha Aishával járni kezdenénk? Aisha érdekeit nem figyeli? Hogy lehetne együtt a húga egy vérfarkassal? Annak előbb-utóbb katasztrófális vége lenne.
Aisha nem ilyen fickót érdemel maga mellé, mint én.
Csalódottan ejtettem hátra a fejemet a kanapé háttámlájára, miközben az összekulcsolt ökleimet magam elé ejtettem a terpeszbe tett lábaim közé. Legszívesebben visszafordítottam volna az időt. Hogyan tehettem meg ezt Aishával? Hogyan rúghattam fel így a barátságunkat egy csókkal?
Felsóhajtottam.
Egy életre megbántottam a lányt, tudtam jól. Hol volt akkor az önuralmam? Sosem fogom tudni ezt helyrehozni…
Hirtelen felkaptam a fejemet, a szívem pedig eszeveszett vágtába kezdett. Nem is tudom, hogyan nem hallottam meg előbb a lépteit...
Megbabonázva figyeltem az alakját, miközben az agyam folyamatosan vetítette elém az emlékképeket a csóktól duzzadt ajkáról, ahogyan megadóan hátra ejtette a fejét, hogy a selymes nyakához érhessek. Ökölbe szorítottam a kezemet.
Épp ebben a pillanatban ért a lépcső tetejéhez, hogy lejöjjön a klubhelyiségbe. Ám ahogy megpillantott engem, egy pillanatra megtorpant. Láttam rajta, hogy látni sem akar. Hatalmasat nyeltem. Nem bírtam levenni róla a szemeimet.
- Jó-jól vagy? – kérdeztem rekedten. Nem felelelt, csak egy aprót bólintott. Láttam rajta, hogy legszívesebben elsüllyedne a föld alá, de nem mondtam semmit. Szó nélkül változtatta meg a léptei irányát, és a lányok hálókörlete felé vezető lépcsőhöz indult.
A szívem a torkomban dobogott. Most már örökké így lesz? Mindig kerülni fog? Ezentúl soha nem fog tudni a szemembe nézni?
- Várj! Aisha! – ugrottam fel egy szempillantás alatt, mire lassan rám emelte hosszú pilláit. Zavartan meredtem rá.
- Bocs, Remus, de most nincs kedvem beszélgetni – mondta furcsán halkan, és ha nem lett volna tökéletes a hallásom, lehet, nem is értettem volna a szavait. Összeszorítottam az ajkamat, mikor az ujjai a lépcső korlátjához értek, és fellépett az első fokra.
Szoborrá dermedve figyeltem a lépteit. Nem bírtam elengedni… A szemem égni kezdett.
Három lépéssel szeltem át a köztünk lévő távolságot, de Aisha addigra már majdnem a lépcső tetején járt. Tudtam, hogy soha nem jönne le onnan a kérésemre...
Gondolkodás nélkül tettem a lábamat az alsó lépcsőfokra.
A bűbáj rögtön működésbe lépett. Aisha talpa alól kifutott a talaj, ő pedig hátra dőlve csúszott végig a lépcső alja felé. Az utolsó pillanatban kinyújtottam a karomat, és megtartottam a lányt. Benne rekedt a levegő. Bennem pedig jól eső érzés cikázott végig, már csak attól is, hogy hozzáérhettem. A levegőt mélyen beszívva ittam magamba a látványát.
- Mit csinálsz? – sziszegte, és legszívesebben hátra hőköltem volna az izzó tekintete elől.
- Szeretnék veled beszélni – engedtem kissé a szorításomon, de nem eresztettem el a könyökét. Nem akartam, hogy elfusson.
- Majd később, most nincs… - fordult el tőlem, hogy újból felmenjen a lépcsőn, de nem eresztettem. A könyökénél fogva rántottam vissza magam elé.
- Most – néztem mélyen a szemébe, mire elkerekedett az írisze. Nem szólt semmit, csak engedelmesen hagyta, hogy arrébb vezessem, és lenyomjam a székbe.
- Nem akarom hallani a sajnálkozásodat és a kifogásaidat – vágott a szavamba élesen, mikor szóra nyitottam a számat. Megdermedtem. Pontosan ezt akartam csinálni. Elmagyarázni neki, hogy nem lehetünk együtt, és hogy felejtse el azt a csókot. Hogy jobbat érdemel…
Összeszorított ajkakkal nézett engem, majd keserűen elmosolyodott.
- Az a Remus, akit én ismerek soha nem próbálkozott volna ilyen hülyeségekkel vigasztalni – rázta meg a fejét, miközben összeszorította az ujjait ökölbe. – Te se tedd! – hajolt közel az arcomhoz. Bennem rekedt a levegő, mikor megéreztem az édes illatát. Egy szempillantással később azonban már felettem állt, hogy ott hagyjon.
Nem tudtam mit mondani. Ültem ott a kanapén mozdulatlanul, és hagytam elmenni.
A szívemben soha nem volt ennyi üresség.
Én pedig soha életemben nem voltam ennyire tehetetlen. Hiába ültem a Nagyteremben a barátaim társaságában, úgy éreztem, teljesen egyedül vagyok. Pár emberrel arrébb Aisha szintén az ebédjét kavargatta maga elé meredve. Nyoma sem volt annak a cserfes lánynak, akit úgy szerettem kiskorom óta.
Összeszorítottam az ajkamat.
Nem akartam őt ilyen helyzetbe hozni. Nem akartam, hogy azt gondolja, hogy kihasználták. De hogyan is mondhattam volna ezt el neki? Hogyan is lehettem volna együtt vele? Vérfarkas vagyok. Egy szörnyeteg.
- Tudom, mi jár a fejedben, haver. De emlékeztetlek rá, hogy csak havonta egyszer – térített ki James hangja a gondolataim közül. Megütközve meredtem rá. Legilimentor?
- Az éppen elég, hogy kárt tegyek benne – morogtam sötéten, mire James teli szájjal felkacagott.
- Az én húgomban nem olyan egyszerű kárt tenni…
- Könnyűszerrel legyőztem.
- De nem Holdsápként – vágta rá James, mire elhallgattam.
- Egy olyan ölte meg a barátnőjét, mint én – halkítottam le a hangomat, és a szememet az asztallapra szegeztem.
- Soha nem jutna eszébe ilyesmi.
- Nem vállalom ezt a kockázatot – emeltem fel a szemeimet a barátom tekintetébe. Ebben az egyben határozott voltam. Soha nem engedném, hogy Aisha élete veszélybe kerüljön miattam. Bármelyik holdtöltén kárt tehetnék benne. Azt nem bírnám elviselni.
- Aisha vállalná – felelte nyomatékosan James.
- Arra sosem fog sor kerülni, hogy erről dönthessen – zártam le a témát, de a barátom nem hagyta magát.
- Szereted őt az istenért!
Szánalmasan nézhettem fel rá, mert hirtelen elhallgatott, és némán az előtte levő tálba temetkezett. Felsóhajtottam.
Legszívesebben kiszaladtam volna a bőrömből. Nem találtam a helyemet, és nem bírtam tovább Jamest nézni, miközben Sirius hallgatagon méregetett minket, de mégsem szólt semmit. Elegem volt belőlük, ahogyan próbáltak egy ilyen abszurd és idétlen ötlettel előállni…
Csak volt a baj, hogy ez az őrült és lehetetlen ötlet a szívemnek nagyon is kedvére való volt…
Szó nélkül löktem el magam elől az ennivalót, majd felkaptam a táskámat, és otthagytam az egész Nagytermet.
Nem kellett volna...
Pontosan abban a pillanatban értem az ajtóhoz, amikor Aisha. A szívem összefacsarodott, mikor egy pillanatra rám emelte a tekintetét, miközben megpróbált úgy tenni, mintha észre sem vett volna.
Gondolkodás nélkül kaptam el a karját, de résen volt, és rögtön elrántotta azt az ujjaim elől.
- Nem! – fordult hirtelen szembe velem, én pedig megtorpantam. Soha az életben nem nézett még rám ennyire elutasítóan. A szívem fájdalmasan dobbant egyet. – Megértettem, Remus, nem kell erőltetned! – sziszegte a fogai között, és nem tudtam nem észrevenni a megbántottságot a hangjában.
- Mégis mit értettél meg, Aisha? – suttogtam önkéntelenül, hiszen az ajkaim magukról formálták a szavakat. Meglepetten merevedett meg egy másodpercre, de összeszorított ajkai nem feleltek nekem. Felsóhajtottam. – Szeretnék veled beszélni.
- Én viszont nem aka… - vágta volna rá, mikor hirtelen a szemei óriásira kerekedtek, a ruháján levő kis arany kitűző pedig ketté törve leesett a földre.
- Mi a baj? – kaptam rögtön a könyöke után, mert egy pillanat alatt elsápadt, ahogyan a földre hulló kis ékszert bámulta kissé elnyílt ajkakkal. – Aisha? – szólongattam ijedten. Azt hittem, ott helyben összeesik. – Ai…?
Egy másodperc alatt kapta fel rám a pillantását. Bennem rekedt a levegő. Könnyek csillogtak a szemében, de nem engem nézett, hanem a vállam felett a Nagyterem másik végében álló Keitht. A fiú felé fordultam, aki elnyílt ajakkal ijedt szemekkel meredt ránk.
Színtiszta jeges félelem ült a tekintetében.
Egy szempillantás alatt fordultam vissza az előttem álló lány felé.
- Asiha, mi a…? - kezdtem bele rémülten. Soha nem láttam még ennyire ijedtnek a lányt azt az esetet leszámítva, mikor felgyújtotta a Potter kúria felét.
Lassan rám emelte a sötét pilláit, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán. Remegő ajkai szóra nyíltak, de szavakat képtelen volt formázni velük.
- Ai…? Mi a baj? – suttogtam halkan, tehetetlenül, és a haja felé nyúltam, hogy végigsimítsak rajta, ám hirtelen leesett a kezem magam mellé, amikor válaszolt. A szívem kihagyott egy ütemet.
Alig értettem a szavait, de biztos voltam benne, hogy jól hallottam…
- Elesett a Waltre.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.