efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Szépség és a Szörnyeteg - Védd meg őt, Remus Lupin! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 33] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Most fognak beindulni az esemnyek. :) Termszetesen, nem minden fejezet rdik majd Lily szemszgb?l.
Vagyis rdni fog, ha van, aki olvassa. :)


Reggel nem vártam meg Aishát, amíg elkészül. Igazából, ha akartam sem tudtam volna, mert mikor a szobánkból sétáltunk le a klubhelyiségbe, akkor találtuk meg a kanapén feküdve, Potter és Black mellett.
Ahogy megláttam őket, máris éreztem, hogy lefelé görbül az ajkam, ezért elfordítottam róluk a tekintetem, majd megkerültem a hármas körül ácsingózó diákokat – akik máris azt találgatták, melyik fiúval feküdhetett le a szobatársunk-, aztán kiléptem a folyosóra. Alice furcsán csendesen követett engem, ezért kénytelen voltam kiszakítani magamat a gondolataim közül, melyek minduntan Potterre összpontosultak, és csak a barátnőmre figyelni.
Alice azonban engem bámult, kissé összeszűkült szemekkel.
- Nem bírod Aishát – jelentette ki, habár kérdő hangsúllyal mondta. Vállat vontam, de ő nem tágított. – Lily, nem azért mondom, de látom, hogyan nézel rá. Főleg, reggel hogy néztél rá… - magyarázta az ujjait tördelve, mégis kíméletlenül rámutatva az igazságra. – Más esetben nem szólnék bele, mert igaz a barátnőm vagy, te döntöd el, ki utálsz. De mégis, Lily… Téged az zavar, hogy James vele foglalkozik, nem?
Egy ideig csendben meredtem Alicere, aki megállt a zsúfolt folyosó közepén, és úgy figyelt engem. Éreztem, hogy kiszáradt a szám a hallgatástól. Valahol mélyen pedig tudtam, hogy a barátnőmnek igaza van, és valami oknál fogva hízeleg nekem, ha Potter velem foglalkozik. Ezt mégsem akartam bevallani. Sem neki, sem magamnak.
Ajkamat beharapva néztem Alice szemébe, aki türelmesen várt. Az egyik felem tényleg el akarta mondani neki azt az összevisszaságot, ami bennem volt, és görcsbe rántotta minden egyes alkalommal a gyomromat, a másik felem viszont mindent le akart tagadni. Nem akartam beismerni, mennyire elkezdett érdekelni James a nyár folyamán. Minden héten küldött nekem baglyot, de én sose válaszoltam neki. Ellenben minden egyes alkalommal elolvastam az üzenetét.
Be kellett látnom, James rengeteget változott az ötödikes incidens óta, mikor eldöntöttem; soha nem fogom megszeretni.
De most azonban már mindegy is volt. Mikor végre úgy éreztem, még egy kis unszolás után képes lennék igent mondani egy randi meghívásra… már nem érdekeltem. Idegesített a tehetetlenség, hogy már csak egy kicsi kellett volna, és ő feladta. Egy ici-pici. Potter pedig rögtön, a cél előtt odébbállt, és nem küzdött tovább. Egy ismeretlen lány miatt, aki ráadásul a szobatársam!
Ha ezt tudtam volna… Biztosan igent mondtam volna neki a vonaton.
- Nem, Alice. Minden rendben – mosolyogtam végül a barátnőmre, majd a szemkontaktust kerülve, elindultam vele a Nagyterem felé.
Már javában reggeliztünk, mikor befutottak a Tekergők, Potter hátán Aishával. Nevetve dobták le magukat mellénk, én pedig legszívesebben felugrottam volna, és a hálókörletig rohantam volna.
- Lily! – sziszegett Alice a fülembe, és megragadta a könyökömet, mire végre lenéztem. A kezemben tartott pergamen szélei kormosak voltak, a mellettem lévő bögrében lévő tej pedig forrásnak indult.
Mély levegőt véve hunytam le a szememet, mire a tej ismét úgy nézett ki, mint azelőtt, hogy Potterék megérkeztek volna. Szerencsére, ugyanis pont ebben a pillanatban mászott át Blacken Aisha, és leült velem szemben.
- Sziasztok! – mosolygott ránk, mire kényszeredetten visszavicsorogtam. Ő azonban úgy tűnt, mindebből semmit sem vett észre. – Annyira király az iskolátok! Jamie mondta, hogy csúcs, főleg a teteje, de ez… állati! – lelkendezett, miközben én elengedtem a kezemben tartott kanalat, ugyanis rögtön elgörbítettem, mikor meghallottam Potter becézett nevét. – Nálunk sajnos, elég unalmas az egész, de ez a hely… gyönyörű! – magarázta, miközben lehúzta kezéről a bordó bőrkesztyűjét, melyből az ujjai szabadon voltak, majd az asztalra dobta. Mikor találkozott a pillantása a mi döbbent tekintetünkkel, zavartan felnevetett, majd felkapta a kesztyűjét, és az ölébe helyezte. – Hopsz, bocsi.
- Minek a kesztyű, nincs egy kicsit meleg még?- kérdezte rögtön Alice, hogy megtörje a feszült csendet, ami főképpen én hibám volt.
- Ó – nézett ránk mosolyogva, miközben lenyelt egy hatalmas szelet kalácsot. – Hát… azt mondták a fiúk, SVK-val végzünk, és állítólag a tanár össze akarja mérni a mi képességeinket a roxfortosokéval – magyarázta egy bögre kakaó mögül.
Elhúzott szájjal figyeltem, ahogyan tömi magába megállás nélkül a sok ételt. Eléggé különös ízlése volt, ugyanis szemrebbenés nélkül evett a kakaó mellé szilvát és ananászt.
- És hol jártál este? – puhatolózott Alice, ugyanis a Nagyterembe érve, bevallottam neki, éjszaka láttam Aishát a három Kergével visszalopózni a klubhelyiségbe, és mindannyian eléggé ziláltak voltak. Arról nem is beszélve, hogy egész este Blackkel és Potterrel aludt.
Aisha szájában megállt a falat, majd gyorsan lenyelte, és vigyorogva közelebb hajolt.
- A fiúk megmutatták a Roxfortot.
- Ja, persze, a Roxfortot… - morogtam olyan halkan, hogy meg sem hallotta.
- Hé, Evans! – kiáltott át Black felett nekem Potter, majd meg sem várva, hogy valamit mondjak, rögtön folytatta. – Eljössz velem Roxmortsba?
Tátott szájjal bámultam rá egy másodpercig, majd lassan felálltam, és elindultam felé. Úgy éreztem, mintha megaláztak volna, és a mellkasom helyén egy fekete lyuk lenne, ami habár üres, mindent magába szippant, és csak nyomja és nyomja még beljebb magát a testembe.
Potter érdeklődve figyelte minden mozdulatomat, én pedig rá sem nézve lelassítottam mellette, és a bögrémben lévő tejet a fejére borítottam. Hirtelen az egész terem elnémult, és minden szem rám szegeződött. Tettem néhány lépést, kerülve a szemkontaktust mindenkivel, majd elhaladtamban letettem az asztalra a poharamat, és kisétáltam a Nagyteremből.
Mikor behúztam magam után az ajtót, még fél szemmel láttam, hogy Aisha vigyorogva figyeli Pottert, aki megsemmisülten ült a helyén.
Alice nem tette szóvá a reggeli incidenst a nap folyamán, azonban a fél Roxfort nem volt ilyen tapintatos. Néhányan megrovóan, mások vigyorogva, míg rengeteg lány gyilkos tekintettel mért végig. Hátba veregetést azonban egyetlen embertől kaptam – pont attól, akitől a legjobban zavart. Ashia vigyorogva gratulált, majd továbbsietett a Tekergők után, akik Jóslástanra igyekeztek.
Megsemmisülten meredtem a lány után, aki Potter karjába kapaszkodva magyarázott, miközben próbálta rávenni azt, hogy figyeljen rá. Kis elégtételt éreztem, mikor láttam, hiába próbálkozik az a kis… James nem figyel rá. Aztán megfordult, és egyenesen rám nézett.
Megkövülten álltam James bánatos pillantását, ami a következő percben megkeményedett. Aztán visszafordította a barátaira a tekintetét, és átkarolta a másfél fejjel alacsonyabb Aisha vállát, majd lekanyarodott a folyosón.
Az ajkam akaratlanul is lekonyult, miközben éreztem, hogy ki akar törni belőlem a sírás. Egészen mélyről. Habár a torkomat szorongatta, mégis a gyomromat és az egész hasamat rázta a remegés, hogy visszafojtsam. Lesütöttem a szememet, majd makacsul a padlóra szegeztem a könnyes pillantásomat, és Aliceszal a nyomomban elindultam Rúnaismeretre.
Nem akartam, hogy sírni lássanak, ezért vadul pislogtam, hogy a szempilláimmal felitassam a könnyeket, miközben próbáltam tudomást semmi venni arról, hogy alig látok.
Tudtam, hogy hülyeséget tettem, és örültem, hogy James randira hívott. Mégis annyira mérges voltam, amiért engem is… Engem is, mi? Mit akar tőlem? Hiszen este még Aishát döngette! Mint ahogy Black és Lupin is.
Remus is?
Zavartan köszörültem meg a torkomat. Remusból nem tudtam volna kinézni, hogy ilyesmire rávehető, hiába hallottam róla, hogy azért ő sem veti meg a lányokat, ha arra kerül a sor. Mégis… képtelen voltam elképzelni Remusról, hogy így váltogatja a lányokat. Azonban, ha így is történt, ő sokkal diszkrétebben tette, mint Black. Az ő hancurjaitól legalább nem volt hangos a Nagyterem.
Vajon hármasba csinálták?
Égő arccal tereltem a gondolataimat a helyes irányba. De annyira csalódott voltam! Biztos voltam benne, hogy mégse szeret. Legalábbis a mai után biztosan nem…
Egész nap alig találkoztam Potterrel, és ha mégis… egyszerűen keresztülnézett rajtam. Egyedül SVK-n fordult felém egy pillanatra, mikor Ray ártása telibe talált, és ezzel ki is estem a körből.
A feladat az volt az órán, hogy párokba állva próbáljuk meg lefegyverezni egymást, és aki először eltalálta a másikat, az tovább jutott. Aztán így tovább, míg végül hárman maradnak, akik a dupla óra második felében megmérkőzhetnek a Waltre diákjaival. Sajnos, az én esélyeim itt véget is értek, de mondanom sem kell, ki volt az a három jó madár, akik elnyerték a megtiszteltetést, hogy képviselhették iskolánkat.
Potter, Black és Lupin álltak a tanár mellett elégedett arccal, mikor megérkeztek a waltres diákok. Habár Remus mintha inkább zavarban lett volna, amiért mindenki őt nézi. Olyan húszan lehettek a másik mágusképző tagjai, de közülük csak négyen váltak ki – köztük Aisha-, hogy odamenjenek a professzorunkhoz.
Úgy vettem ki, hogy a negyedik férfi a Waltre tanára volt, aki most a mi SVK oktatónkkal sutyorgott valamit, amit senki sem hallott, így inkább szemügyre vettem a fiúk ellenfeleit. Egy magas, szőke hajú fiú és egy ugyanolyan hajú lány állt Aisha mellett magabiztos mosollyal. Ezzel szemben a szobatársunk szinte meg volt szeppenve, ahogyan a fiúkra bámult. Alig bírtam elfojtani egy elégedett mosolyt. Ma kivégzés lesz…
Igazából Aisha mindenhogy kinézett, csak éppen úgy nem, mint aki képes megküzdeni valamelyik fiúval a mijeink közül. Karba font kezekkel állt az iskolatársai mellett, mégis szinte gyámoltalannak tűnt. Hiába rittyentette ki magát a combjára feszülő sötétzöld nadrágba, és a fehér, tapadós topba, mely a dekoltázsánál szét volt vagdalva, jól tudtam, a fiúkat nem tudja most a bájaival elbűvölni. Ilyenkor csak a párbajra koncentrálnak. Szerencsére, volt annyi esze, hogy a magamutogatást minimálisra csökkentse, hiszen magára kapott még egy derékig érő bordó kis kabátkát, mely pontosan illett a kesztyűjéhez – amit nem értettem, miért visel-, és a magassarkú bokacsizmájához – amit szintén nem értettem, miért kapott magára. Mindenesetre alig vártam már, hogy egy jó nagyot essen benne.
Úgy tűnt, ez neki is megfordulhatott a fejében, mert mikor a tanáraink végre abbahagyták a tanácskozást, és végre ránk is figyeltek, majd beosztották Potter párjának a kis Aishát, alig akart megmozdulni. Úgy tűnt, Potter is ódzkodik a feladattól, de végül mégis közelebb lépett a lányhoz, aki még mindig magát ölelve állt a társai között.
Végül a professzorok egy sorba állították a roxforti diákokat, majd velük szembe a waltresokat. Így került Blackkel párba a szőke fiú, Remusszal pedig a másik lány.
Azonban mielőtt a társiskola tagjai is előránthatták volna a pálcájukat, Dumbledore lépett be derűsen a terembe. Fél szemmel láttam, hogy az SVK tanárunk magához hívja a Tekergőket, és magyarázni kezd nekik, de Black rögtön le is állította, majd mondott valamit a professzornak, aki zavartan bólintott, majd arrébb sétált, a fiúk pedig öntelten az ellenfélre meredtek.
- Különleges nap ez a mai – kezdett bele az igazgatónk minket nézve, majd folytatta. – Ma olyan csodának lesztek a tanúi, melyet a varázslótársadalom hétszáz éve halottnak hisz. Merem gondolni, hogyha meglátjátok ezt a békés kis összecsapást, egyikőtök előtt sem lesz titok, mit is képviselnek a Waltre tanulói.
Azzal halvány mosollyal végigjárta mindenki arcát a tekintetével, majd intett a pároknak, ő pedig arrébb állt, hogy mindenki jól láthassa, miről is beszélt olyan különösen az imént.
- Akkor háromra kezdődik a párbaj! – lépett előrébb a másik iskola tanára, majd felemelte a kezét. – Egy. Kettő. Három!
Egyszerre lendült meg a három fiú pálcája, azonban a waltres tanulók nem vették elő a sajátjukat. Kissé előrébb hajolva húztam el a számat, milyen bénák, mikor egyszer csak megmoccantak, és egy egyszerű csuklómozdulattal hárították a támadást.
Elképedve, tátott szájjal meredtem rájuk. Nem értettem, mit látok. Aztán újra próbálkoztak. Remus rontása célba ért, a waltres lány a falnak csapódott, de rögtön talpra érkezett. Habár semmi baja nem volt, a tanár nem engedte visszaállni párbajozni, mivel Remus varázsa telibe találta.
Úgy tűnt, Blacknek komolyan meggyűlt a baja az ellenfelével, hiszen épphogy csak el tudta kerülni a… mit is? A felé repülő… fémdarabkákat? Megrökönyödve figyeltem, és hiába pislogtam, jól láttam. Az a fiú irányította a fémet. Aztán hála Black ártásának, a levegőbe emelkedett, és a szekrénynek csapódott.
Black elégedetten pörgette meg a pálcáját az ujjai között, miközben a szőke fiúhoz odafutott az SVK tanárunk, majd egy hordágyat varázsolva, kilebegtette a teremből.
Potter felé kaptam a tekintetem, aki még mindig küzdött Aishával. Azonban a legnagyobb megdöbbenésemre néma párbaj folyt köztük. Rezzenéstelenül álltak egy helyben, egymást figyelve. Meg sem moccantak, a szemük sem rebbent. Míg Potter a pálcáját maga előtt tartva feszülten várakozott, a szobatársam kissé lelapulva, macskaszerűen méregette a fiút, készen a támadásra. Azonban nem mozdult.
Percek teltek el így, és lassan már mindenki mozgolódni kezdett, vagy értetlenkedni. Egyszerűen fogalmuk sem volt, mi történt. Mit akartak megmutatni ezzel a roxfortosoknak. Én azonban már sejtettem…
Újabb öt perc telt el, de senki sem mozdult. Hirtelen azonban, pontosan egyszerre Potterrel -aki leeresztette a pálcáját-, Aisha felegyenesedett, majd még mindig az ellenfelét méregetve megszólalt.
- Nem megy.
- Mi? – lépett közelebb a tanára, majd Potterre pillantott, aki beleegyezően bólintott.
- Tudjuk, mit akar a másik. Nem megy – erősítette meg a lány szavait. A professzor egy percig összevont szemmel méregette Pottert, majd hirtelen, mintha megértette volna egy aprót bólintott, és intett Blacknek.
- Mr. Black! Kérem!
A fekete hajú fiú magabiztosan elvigyorodott, majd elindult Asha felé, ujjai között a pálcáját forgatva. A lány azonban szervtelen arccal viszonozta Black kacérkodását.
- Őt legyőzöm – jelentette ki végül, és nem mozdult.
- Ugyan már, baba! Tudom, hogy félsz, de azért próbáljuk már meg – gonoszkodott Black, mégsem tűnt sértésnek a szájából. Aisha vállat vont, majd karba tett kézzel közelebb lépett.
- Akkor háromra – kezdte a tanár. – Egy. Kettő. Három!
Black alig mozdította meg a pálcáját, máris eltalálta egy vízsugár, ami a semmiből tört elő, és a falnak repítette.
Ezennel vége is volt.
- Mi a… - nyögte négykézlábra állva, megtörölve véres ajkát. Aztán Aishára meredt, mikor a vigyorgó Potter tűnt fel előtte a kezét nyújtva, hogy segítsen neki. Black még mindig a szobatársunkat bámulva hagyta felhúzni magát.
- Mr. Lupin? – fordult Remus felé a tanár, aki bizonytalanul bólintott, majd Aishával szembe sétált.
- Ő simán lever – jegyezte meg csak úgy mellékesen a lány, mire többen felhördültek. Ellenben a tanára csak felvonta a szemöldökét, Remus pedig zavarában azt sem tudta, hova nézzen.
- Mi? Na, ne már! – ugrott előrébb Black mérgelődve. – Nehogy már azt mondd, hogy Holdsáp erősebb nálam!
Egy pillanatra megfagyott a levegő. Black hihetetlenül beképzelt volt. Azonban Aishának csak a szeme rebbent, Potter pedig egyenesen hahotára fakadt, mire a szobatársunk ajka is megrándult.
Utálkozva néztem a lányt, azonban még sem tudtam levenni róla a szememet. Annyira különös volt ott. Nyoma sem volt annak a nevetgélős, cserfes lánynak. Helyette egy fagyos időzített bomba álldogált Remusszal szemben.
- Ezt nem mondtam – szólalt meg végül Aisha. – Bár tényleg erősebb… Egyszerűen csak több az esze! – tette hozzá vigyorogva, mire Black arca még ádázabb kifejezést öltött.
- Jó, rendben – lépett előrébb a tanár. – Inkább kezdjük el. Egy. Kettő. Három!
Hirtelen megremegett a padló, mikor Remus kilőtte az első rontást. Egy hatalmas kőtömb állta el a varázs útját, ami egyenesen belecsapódott a kiszakadt padlóba. Azonban Aisha nem tétovázott, máris átugrott a kőakadályon, én pedig hirtelen megértettem, minek is a kesztyű.
Ha a szobatársam minden egyes ilyen ugrásnál csupasz tenyérrel lendülne neki, egy darabka bőr nem maradna a kezén.
Ámulva figyeltem, ahogyan Remus felé lendíti a kezét, és égő tűzoszlop keletkezik, melyet az iskolatársam egy erős pajzsbűbájjal hárított el. Azonban egy másodperc sem telt bele, és Aisha máris egy kisebb jégcsúszdán siklott a fiú felé, aki egy nonverbális átkot lőtt a lány irányába, aki azonban egy kisebb szökkenéssel kikerülte azt.
Izgatottan szorítottam meg a ruhám anyagát, mikor Aisha újból meglendítette a csuklóját, de befejezni a mozdulatot nem tudta, mert egy kötél tekeredett az alkarjára egyenesen Remus pálcájából. Szobatársam a másik kezével próbálta meg befejezni a támadást, de a fiú rántott egyet rajta, mire elvesztette az egyensúlyát, és arrébb perdült.
Újból Remus felé lendítette a kezét, miközben felugrott, de a fiú ismét résen volt. Egy jól időzített húzással maga felé fordította Aishát a kötél segítségével, majd a másik csuklójára is felvarázsolt egyet hátulról, és maga felé rántotta. A lány egy apró perdüléssel, háttal Remus mellkasának csapódott, aki egyik kezében a köteleket szorongatta, a másikkal pedig a szobatársam derekát.
- Nos, azt hiszem, itt a vége! Gyönyörű szép tánc volt! – lépett eléjük a tanár, miközben Remus sűrű bocsánatkérések közepette leszedte Aisháról a köteleket. – Ezt a kört Mr. Lupin nyerte. Így elmondható, hogy hála Mr. Blacknek – nézett a fekete hajú fiú felé gonoszan, aki sértődötten megvonta a vállát -, döntetlen az állás a varázslók és az elem irányítók között! – jelentette be ünnepélyesen, mire Dumbledore professzor elégedetten bólintott. – Persze, ha a Potter ikrek mutatványát nem számítjuk. Igaz, ők sem tudtak mit kezdeni egymással…
Azonban a mondat további részét nem hallottam. Egyedül két szó csengett folyamatosan a fülemben. A Potter ikrek.
A Potter ikrek.
Ó, ne, ne, ne, ne, ne!
Aisha és James, testvérek?
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.