efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Szépség és a Szörnyeteg - Védd meg őt, Remus Lupin! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 32] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Eddig azt hittem, ezt a történetet nem olvassa senki, vagy csak egy-két ember, de az olvasószámláló szerint ez a legnépszerűbb történetem! :o Örülök is neki, meg el sem tudom hinni, hiszen eddig azt hittem, csak egy ember olvassa. :D
(Köszönöm a véleményeket LexaK és aNitacska! Annyira jól esett, hogy totál bezsontam, úgyhogy itt egy új fejezet nektek! :D )
A Segítség, fiú lettem! c. történetem folytatásában vagyok most újból benne, úgyhogy annak a frissülése várható ezentúl gyakrabban, de természetesen ezt a történetet is igyekszem frissíteni. :) Csak épp be van gyulladva a csuklóm is és az ujjaim is, és sajnos nem tudok írni, mert nagyon fáj a pötyögés is. :p


Jól esett megölelni Remust. Nyoma se volt már annak a vézna tizenegy éves fiúnak, akit anno megismertem, mikor Jamie hazajött az első roxfortos éve után, és hozta magával az egész baráti körét. Akkor még zavarba jöttem a fiútól, akinek már akkor is tetszett a szeme.
Most azonban már változott a helyzet.
Habár Remus pillantását még most is csodálatosan gyönyörűnek találtam, a fiú határozottan férfiassá vált. A keze nagyobb lett, izmokat szedett fel, majdnem két és fél fejnyit nőtt, és az arcán borosta sercegett. Furcsa volt belegondolni abba, hogy milyen régóta ismerem. Szinte testvérekként éltünk együtt.
De most nem testvérként öleltem Remust.
Jól esett, ahogyan a meleg bőre az enyémhez ért. Ahogyan az orrán kifújt levegő a nyakamat simogatta. Jól esett, ahogyan végigsimíthattam a széles hátán az ölelés miatt. Jól esett közel érezni a testét az enyémhez, és nem akartam őt elengedni.
Aztán halkan felsóhajtott, és a vállamba temette az arcát.
Kissé bátortalanul emeltem meg a kezeimet, majd a hajához értem. Az ajkamba kellett harapnom. Remus haja puha volt. A tincsei közé túrtam, mire hangosan beszívta a levegőt, miközben egész testében megmerevedett, és nekem is mély lélegzetet kellett vennem. Csodálatos érzés volt hozzáérnem.
- Bocsáss meg… - kezdtem, mikor hirtelen kivágódott a gyengélkedő ajtaja, és a dühös öcsém rongyolt be rajta, de ahogy észrevett minket összeölelkezve, megtorpant.
- Itt meg mi folyik? – kérdezte rosszat sejtve, mire Remus egy szempillantás alatt húzódott el tőlem.
- Mégis mi folyna? – kérdeztem megemelt szemöldökkel, de Jamie szinte nem is foglalkozott velem, csak állt ott megkövülten, minket méregetve.
- Van valami köztetek? – kérdezte furcsa hangsúllyal, amiben kissé fenyegető él villant.
- Ez meg mi…? – háborodtam fel, de Remus rövid és határozott válasza belém folytatta a szót.
- Nincs.
Levegő után kaptam, majd gyorsan kiegyenesedtem a fiú előtt, aki hirtelen rám szegezte karamellszín tekintetét, és fürkészően vizslatott engem. Nem tudtam kiolvasni a pillantásából semmit, pedig ezernyi érzelem villant át rajta. Mégis… szomorúnak tűnt.
Az öcsém ezután nem mondott semmit csak ledobta magát az egyik ágyra, és duzzogva figyelt minket. Fura érzésem volt vele kapcsolatban. Furcsán nézett minket…
- Szeretnék beszélni Remusszal. Kimennél egy picit? – kérdeztem az öcsémet, de rá se néztem. Még mindig Rem előtt álltam, és a borostyánbarna szemeibe mélyedtem.
- Nem.
Meglepetten fordultam felé.
- Tessék?
- Jól hallottad, húgi – sziszegte mérgesen, és nem moccant. – Van egy kis dolgunk egymással.
Megforgattam a szemeimet, tudva, hogy addig nem fog tágítani, míg le nem hordhat a Keith-szel történt incidens miatt. Elléptem Remus mellől, és a fejemmel intettem az öcsémnek, hogy jöjjön ki a gyengélkedő elé.
- Ne hallgatózz! – intett Jamie még Remus felé az ujjával, mire a fiú keserűen felhorkantott.
- Hogy tudna már hallgatózni?! – néztem hátra szemrehányóan az öcsémre, de ő csak vállat vont. – Mi az? – kérdeztem szembe fordulva vele, miközben a karjaimat máris keresztbe fontam magam előtt.
- Ne csináld ezt! – nézett le rám, mire értetlenül meredtem rá.
- Mit?
- A kezeddel! – mutatott a mellkasomra, mire az én pillantásom is a blúzomra siklott. Elvörösödtem, és gyorsan a gombokhoz nyúltam. – Főleg Remus előtt ne!
- Nyugodj meg, Jamie, most mondta, hogy nem fog rám fanyalodni! – sziszegtem alig hallhatóan, mire az öcsém felhorkant.
- Úgy is legyen! – vágta rá indulatosan, majd hirtelen rám kapta a tekintetét. – Mi? Te…? Micsoda?! – nevetett fel szinte köhögve, majd megragadta meg a könyökömet, és elkezdett húzni a folyosó vége felé.
- Mit csinálsz? – nyögtem, miközben próbáltam tartani gyors lépteivel a tempót.
- Nem akarom, hogy hallgatózzon…
- A szoba másik végében van! – mutattam rá, de úgy tűnt Jamie-t ez nem érdekelte. Hirtelen megperdített és elengedett.
- Neked tetszik Remus? – szegezte nekem alig hallhatóan a kérdést, mire az ajkaim elnyíltak egymástól. Próbáltam valami frappánsat rávágni, de nem jött ki egy hang sem a torkomon, csak tátogtam. – Ezt nem hiszem el! – vette igennek Jamie a reakciómat. – Te és Remus?- fordult egyet a tengelye körül, és az arca előtt lehúzta a tenyerét, kissé belemarva a bőrébe. Láthatóan nem tudta eldönteni, sírjon-e vagy nevessen, mérgelődjön vagy örüljön. Hirtelen megtorpant, majd az enyémbe fúrta a pillantását. – Ti ketten… Ti megérdemlitek egymást!- legyintett lemondóan, majd hátat fordított, és zsebre tett kézzel sétált végig a folyosón. Jókedvűnek tűnt… Tátott szájjal meredtem utána.
Ennek meg mi baja?
Gondolataimba mélyedve sétáltam vissza a gyengélkedőre. Remus még mindig ott ült az ágyon, és a gondolataiba merülve nézett ki az ablakon. Elképesztően gyönyörű látványt nyújtott, ahogyan a lemenő napfény rávetült a hajára és az arcára. Alig hallhatóan csuktam be magam mögött az ajtót. Nem akartam megzavarni, annyira szép volt.
- Mit szerettél volna mondani? – kérdezte hirtelen, de nem mozdult felém. Meglepetten szívtam be a levegőt. Sose tudtam megszokni, Remusnak milyen jó hallása van. A legapróbb neszt is képes volt észrevenni. Kiskorunkban sem tudtam soha megijeszteni.
Lassan Rem mellé lépkedtem, és leültem mellé az ágyra. A karjaink majdnem összeértek. Szinte éreztem a bizsergést a bőrünk között.
- Bocsánatot szerettem volna kérni – néztem a cipőm orrára, majd lassan a fiúra néztem, mikor ő rám kapta a szemeit.
- Miért? – nyögte meglepődve, mire keserűen elmosolyodtam.
- A nyakad miatt… - néztem rá a feltépett bőrére, melyen a seb elég frissnek tűnt. - Ha nem lettem volna lent Malenie-val… Ha jobban hallgatok a megérzéseimre, és előbb elindulok… Vagy csak jobban har… - szedtem össze a gondolataimat, de befejezni nem tudtam, mert Remus az ajkaimra szorította a tenyerét.
- El se kezd, Aisha! – mondta, miközben teljesen felém fordult, és kissé legörnyedt a szintemre, hogy a szemeink egy magasságban legyenek. – Ne mondj ilyeneket! – suttogta. Lehelete az arcomat csiklandozta. Gyönyörű borostyánbarna szemei ide-oda jártak az én tekintetem között, miközben pillantásával szinte végigsimogatta a hajamat, a homlokomat, ahogyan lassan végignézett rajtam. A pupillája óriása tágult. Csodálatot véltem felfedezni a szemeiben. Lassan leeresztette a kezét, és óvatosan végigsimított az arcom élén, majd nagyon gyengéden egy elszabadult tincsemhez ért, és hátratolta a fülem mögé. A szívem a torkomban dübörgött. Elnyílt az ajkam attól, ahogyan rám nézett. Remus pillantása hirtelen a számra tévedt, én pedig elfelejtettem levegőt venni.
Egyikünk sem mozdult a másik felé.
Rem csak nézett engem leplezetlen csodálattal a tekintetében, mintha igyekezne minden egyes porcikámat az elméjébe vésni. Nagyon zavarba ejtő és bensőséges érzés volt, amit a pillantása okozott.
- Ne mondj ilyeneket, Aisha! – suttogta még mindig a szemembe nézve, miközben a keze lassan végigsimított a hajamon, pillantása pedig az ajkam és a tekintetem között cikázott. Egy hajszálnyival közelebb húzódott hozzám. – Gondolkodás nélkül rohannék érted bármikor, ha bajban vagy – lehelte az arcomba, és lassan közelebb hajolt a számhoz.
Reszketegen felnyögtem, mikor a puha ajka alig érezhetően hozzáért az enyémhez. Hihetetlen édes volt a csókja. Nagyon finoman simított végig a szája az enyémen, szinte csak épphogy hozzáért. Ismeretlen remegés kúszott végig a gerincemen, és úgy éreztem, menten elolvadok. Kissé leeresztettem a vállamat, szabadabbá téve a nyakamat, és megadtam magam Remusnak.
Rögtön észrevette a változást, mert egy pillanat alatt túrt bele hátulról a hajamba, és határozottan, mégis hihetetlenül gyengéden tartotta a hajamat, és mélyítette el a csókot. Belenyögtem a szájába. Hihetetlenül izgató volt, ahogyan átvette felettem az uralmat, és mindent ő irányított. Még jobban tartotta a karjával a hátamat, és még mindig a hajamba túrva irányította a mozdulataimat. Soha nem veszítettem még el ennyire a fejemet, és soha nem hagytam még senkinek, hogy ennyire uralkodjon a testemen. Végignyaltam a fogán és az ajkán, mikor levegő után kapott, mire még jobban megragadta a tarkómat, és a hajamnál fogva húzta hátra a fejemet. Felnyögtem, mikor az ajka megtalálta a legérzékenyebb pontot a nyakamon. Azt hiszem, ekkor hagytam el teljesen magam.
- Remus… - nyögtem, de magam sem tudtam, mit akarok. Hirtelen megmerevedett, majd lassan rám emelte a vágytól égő, karamellszín pillantását, miközben az álla a mozdulattól lassan végigsimított a nyakam vonalán. Megremegtem. Nem álltak össze a gondolatok a fejemben.
Minden egyes érintésétől, mozdulatától, apró rezdülésétől, ahogyan hozzám ért, valami furcsa érzés cikázott végig bennem.
Nem mondtam semmit, de úgy tűnt mintha megértette volna, mi játszódik le bennem, mert hirtelen megragadott, és erősen magához ölelt. Még jobban zihálni kezdtem. Úgy éreztem, megőrülök, ha nem érhetek hozzá, ha nem lehetek hozzá még közelebb.
Nem mozdult, csak erősen szorított, és lassan a tarkómra szorította a kezét. Jó érzés volt, biztonságban éreztem magamat a mozdulattól, habár olyan érzések kerítettek hatalmukba, melyektől megijedtem. Nem ismertem őket. És magamra sem ismertem.
Remus nem szólt semmit, meg sem moccant. Úgy tűnt, jobban ért engem és a reakciómat, mint én magam, és ez egy kicsit megnyugtatott.
Percekbe telt, mire képes voltam egy kicsit lenyugodni, és nem akartam… Mit is? Remusnak esni? Rámászni? Magam sem tudtam, mi történt velem, és mit akarok, mit akartam. Nem értettem magamat.
Felsandítottam Remusra, aki lepislogott rám, halvány mosollyal az ajkán.
- Gyönyörű vagy – puszilta meg az arcomat, és még jobban magához vont.
Úristen! Csodálatos érzés volt a nyakába fúrni az arcomat. Annyira jó illata volt, és olyan tökéletes volt a bőre! És ahogy magához szorított! Úgy éreztem, soha semmi rossz nem történhet velem.
A szívem megállás nélkül zakatolt.
Jólesően bújtam közelebb hozzá, miközben igyekeztem egybeolvadni vele.
- Aisha, én… - súgta Remus a fülembe, és még jobban ölelt.
- Remus én tényleg nem tudom, mit tettem volna, miattam megsérülsz, és vérfarkassá változol! – szólaltam meg vele egyszerre, és még erősebben fontam át a karjaimmal. Hirtelen megmerevedett, majd elengedett. – Mi az?
Nem válaszolt, csak lassan felegyenesedett, és rám pillantott. A szemeibe mérhetetlen bánat uralkodott.
- Azt hiszem, ez nem megy – mondta halkan a szemembe sem nézve, majd átnyúlt felettem, és felkapta mellőlem a nyakkendőjét. Megdöbbenve, elnyílt ajkakkal meredtem rá. Azt hiszem, fel sem fogtam a szavai értelmét. Megszólalni sem tudtam. Szó nélkül hagytam, hogy kilépjen a gyengélkedőről.
Szinte levegőt sem véve meredtem a csukott ajtóra. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, míg ott ültem egyedül a javasasszony kórtermében, és csak bámultam a zárt ajtóra.
- Kedvesem, te még mit keresel itt? – hallottam meg hirtelen Madam Pomfrey hangját. Nyeltem egy nagyot, majd szó nélkül felkaptam az szétszakadt, mocskos ruháimat, és zavartan a javasasszonyra néztem, de addigra már el is tűnt.
Szinte magamnál sem voltam, mikor kinyitottam a gyengélkedő ajtaját, és kiléptem a folyosóra.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.