efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Szépség és a Szörnyeteg - Védd meg őt, Remus Lupin! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 33] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Most teszem fel ezt a fejezetet, mert jv?hten hastnc fellpsem lesz, s minden nap prblni fogunk. :)


Minden a feje tetejére állt. Semmi sem volt normális. Minden, minden tönkrement. A vicces és izgalmasnak ígérkező kirándulás a Roxfortba, már nem is tűnt olyan jó ötletnek. Erre nem készültünk fel. Levelet kaptunk… Mikor a tanárok összehívtak minket, még semmit sem sejtettünk. Persze, mindannyian tudtuk, hogy Melaniet elrabolták. És ez mindannyiunkat nagyon megviselt. Mégis, mindannyian készek voltunk harcba szállni, akár most rögtön azért, hogy megmentsük az osztálytársunkat. Mind hatalmunk teljében voltunk, és mindannyian erősek. Szinte megállíthatatlanok.
Elszánt voltam. Biztos voltam benne, hogy valaki a csoportunkból fel fogja tenni a kérdést. Azt a kérdést, mely mindannyiunkat foglalkoztatott. Ki jön? Ha körbenéztem, mindenki szemében láttam azt az elszánt lobogást, melyet a sajátomban is megpillanthattam minden egyes tükörbe nézésemkor. Mind készek voltunk. Mind készek voltunk arra, hogy mentőcsapotokként, együttes erővel felkutassuk Melaniet és az elrablóit. Mindannyian azért jöttünk, hogy tervet készítsünk Melanie kiszabadítására.
Szinte vibrált a levegő körülöttünk. Nem jött el mindenki az iskolánkból, de aki itt volt a Waltre-ból a Roxfortban, azok közül mindenki arról sutyorgott, hogyan lehetne Melaniet kiszabadítani. Mindannyian menni akartunk segíteni neki. És tudtuk, hogy a tanáraink vezetni fognak minket. Mr. Gerardo lépett be elsőnek a terembe, én pedig feszengeni kezdtem. Valami nem stimmelt vele. A mindig jól fésült, elegáns tanerő, most görnyedt háttal, szürke ábrázattal jelent meg előttünk. Halálsápadtan nézett végig rajtunk, kinyitotta a száját, de nem szólalt meg.
Összevontam a szemöldökömet. Mi történt? Síri csend támadt a teremben, miközben mindenki a tanárunkat nézte. Tőle vártuk a lelkesítő szavakat, de nem történt semmi. Csak állt előttünk, miközben mindenki a nyakát nyújtogatva kémlelt előre, arra várva, hogy Mr. Gerardo majd lelkesítő szavakkal biztat miket arra, hogy induljunk el most. Menjünk, és közös erővel mentsük meg az osztálytársunkat. Mindenki arra várt, hogy végre megmutathassa a világnak, hogy mekkora erő birtokában vagyunk. Hogy végre megtudja a varázslótársadalom, hogy nem nyomhatnak el minket, és nem rabolhatnak el közülünk senkit sem. Mert mi hatalmasak vagyunk. És aki egyet bánt közülünk, annak mindannyiunk haragjával kell szembenéznie!
Azonban semmi sem történt.
Mr. Gerardo hamuszürke arccal nézett végig rajtunk, majd megigazította a nyakánál az ingét.
- Melanie elrablói levelet küldtek nekünk – szólalt meg végül, de hangja alig volt több vékony cincogásnál. A terem hirtelen felbolydult, és mindenki egyszerre kezdett el beszélni.
Többen feltették a kezüket, de Mr. Gerardo nem úgy tűnt, mint aki válaszolni akar bármilyen kérdésre is. A szemei… a szemein láttam.
Remegő kézzel emelt fel egy piros borítékot. Elakadt a lélegzetem. Jamie sokat mesélt már ezekről, és apa is kapott párat már a munkahelyén, a Mágiaügyi Minisztériumban, de sose gondoltam arra, hogy egyszer jelen leszek én is egy ilyen levél felbontásakor. Ez egy rivalló volt. Nagyot nyeltem.
Azonban úgy tűnt, többen tanácstalanok voltak, hiszen sose láttak még ilyen levelet. Nem tudták, tulajdonképpen mit tud ez a boríték. És ezt én is csak sejteni véltem a családtagjaim elmondásából. Ha pedig a fele igaz volt annak, amit mondtak… tudtam, hogy ez szörnyű lesz.
Tanárunk még egyszer utoljára végignézett rajtunk, majd egy nagy levegővétellel kinyitotta a borítékot, mire az kirepült a kezéből. Többen felkuncogtak. Aztán a piros papír hirtelen egy szájat formázott, majd egy ijesztő, vörös szempárt is hozzá. A nevetés elhalt.
Az egész termet betöltötte egy hideg, vérfagyasztó hang. Sose hallottam még ezt a hangot, mégis tudtam, hogy kié…
- Egy hónapot kapnak. Minden diákja egy hónapot kap, hogy döntsön, Önnel együtt Mr. Gerardo – sziszegte a földöntúli hang, nekem pedig minden egyes szőrszálam az égnek állt. Hirtelen rettentő hideg lett. – Döntsenek, mert egy hónapon belül eljövök mindannyiukért. Aki pedig nem csatlakozik hozzám azon az estén, az a kínok kínjával fog meghalni. Nem lesz könyörgés. Mindenkit elkapok. Mindenkiért elmegyek, és lemészárolom, aki ellent mond nekem! Pontosan úgy, mint az a lányt, akit a halálfalóm talált az iskola szélén – elakadt a lélegzetem, és a tanárunkra kaptam a tekintetem. Mr. Gerardo tátott szájjal bámult a vörös szemekbe, és úgy tűnt, menten elájul. – Gondoljátok meg! Egy hónapot kaptok! Vagy úgy jártok, mint Melanie… – a szívem egy pillanatra megállt. Tudja a nevét! - … vérfarkasok eledeleként. De ha mellém álltok… a jutalmatok busás lesz! És ti, megmutathatjátok a világnak, milyen hatalmasok is az elem irányítók! A levegőm hirtelen elfogyott, pontosan abban a pillanatban, mikor a rivalló egy hatalmas robbanással eltűnt. Néma csönd borult a teremre.
Ökölbe szorítottam a kezemet, de nem néztem senkire. Éreztem, ahogyan megváltozik a levegő a teremben. Hirtelen mindenki ellenség volt. Senki sem tudhatta, ki ijedt meg. Senki sem tudhatta, ki vette komolyan az ajánlatot. Senki sem tudhatta, ki az, aki máris elfogadta az ajánlatot. Senki sem tudhatta, ki az, aki félti az életét.
Remegve szuggeráltam a földet, miközben éreztem, ahogyan kiver a hideg veríték. Remegni kezdtem. Már most tudtam, hogy lesznek árulók. Már most tudtam, hogy máris vannak árulók.
Az ember bármit megtenne az életéért…
Hirtelen úgy éreztem, nincs elég levegő a teremben. Remegve oldalaztam el Jeremy mellett, vigyázva, nehogy hozzám érjen. Lehet, hogy ő az egyik, akik örök hűséget fogad neki…
Majdnem hisztérikusan nevettem fel. Egyetlen rivalló! Egyetlen rivallót küldött, és máris megtépázta a határozott, tettre kész csapatunkat, akik készek voltak elmenni a végsőkig, hogy kiszabadítsák az osztálytársukat! Egyetlen rivallót küldött, és úgy szétzilálta a csapatunkat, ahogyan eddig senki sem. És már senki sem bízik a másikban.
Sheenara meredtem, aki összevont szemöldökkel figyelte síró barátnőjét. Karba fonta a kezét, és úgy meredt rá, mint egy idegenre… El kellett tűnnöm!
Meggyorsítottam a lépteimet az ajtó felé, és már a kilincsen volt a kezem, mikor valaki elkapta hátulról a vállamat.
- Aisha! – mosolygott rám Keith, a szívem pedig heves dübögésbe kezdett. A kezem hirtelen nyirkos lett. – Minden rendben? – mosolygott rám kedvesen, de az arca fal fehér volt.
- Igen – leheltem alig hallhatóan, én még szorosabban fogtam a kilincset. Hirtelen elkezdtem félni Keithtől, holott a Roxfortba tartó út felén mellette ültem. Mindig is jól kijöttünk, és könnyen megtaláltuk a közös hangot.
- Ha bármi baj van, azért szólj bátran! – simított végig a karomon, bennem pedig minden vészcsengő egyszerre kezdett el villogni. Bennem rekedt a levegő.
- Oké… rendben – nyögtem, miközben szinte észrevehetetlenül az ajtó felé léptem. Egy pillanatra összevonta a szemöldökét, ahogy a tekintete hirtelen a lábamra tévedt, de következő másodpercben rám mosolygott, majd kezét a kézfejemre téve kinyitotta előttem az ajtót.
- Pihend ki magad! – taszított meg gyengéden a folyosó felé, majd rám kacsintott. – Minden rendbe fog jönni! – ígérte, de én csak a padlót nézve bólintottam, miközben a szívem majdnem kiverte a mellkasomat. Bent tartottam a levőt.
A földet bámulva lassan, nyugodt léptekkel próbáltam haladni, miközben végig éreztem a tekintetét a hátamon. Mikor azonban lefordultam a folyosón, eszeveszett tempóban kezdtem el rohanni a Griffendél klubhelyiségébe. Észre sem vettem, hogy patakokban folyik a szememből a könny, míg szembe nem találtam magamat Siriusszal.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.