efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: A Szépség és a Szörnyeteg - Védd meg őt, Remus Lupin! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 32] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Igazából ez a történet több mint fél éve bennem van, de nem mertem még megosztani veletek, mivel sok történetem van, aminek második részt is akarok vagy be sem fejeztem. Most viszont úgy döntöttem, ez nem lesz hosszú, iskolakezdésre letudom. :)


A Watre diákjai igazán elbûvölõek voltak. Egyáltalán nem viseltek egyenruhát, helyette mindannyian különbözõ szerelésben voltak, melyek közül egy sem volt hétköznapi.
Az egész terem tátott szájjal figyelte, ahogyan elárasztják a Nagytermet, és helyet foglalnak a mardekárosok asztalánál. Kissé csalódott voltam. Azt hittem, Aisha P. rögtön mellénk fog ülni.
Elkedvetlenedve gyûrtem össze a tenyeremben szorongatott papírt, melyen az új szobatársunk neve állt, majd felemeltem a tekintetemet. Kis híján elnevettem magam. Az Alice mellett ülõ James Potter olyan megnyúlt képpel bámulta a Waltre diákjait, hogy semelyik savanyú griffendéles arc nem ért fel vele.
Kissé vidámabban fordultam a tányérom felé, mely még teljesen üres volt. Halk sóhajjal néztem fel az emelvényre, melyrõl Dumbledore professzor ebben a másodperben sétált le jó étvágya kívánva. Abban a pillanatban rántottam arrébb a karomat, mikor a kezem helyén megjelent egy tál krumplipüré.
Hangosan megkorduló gyomorral kaptam a natúr húsos tálca felé, majd leemeltem onnan két szeletet.
- Nem értem, hogy Frank, miért nem akar eljönni velem a tánc szakkörre – kezdett bele Alice, miközben megrovó pillantást vetett a mellettem ülõ barátjára, aki éppen Blackkel beszélgetett valamit. – De mindegy is…; - kapta rám a tekintetét, majd egy kicsit mögém lesett. – Mi ez a sok mardekáros?
Mélyen beszívtam a levegõt. Igazából meg sem lepett, hogy Alice ismét nem tudja, mi történik. Alice sose tudta, mi történik. Türelmesen elmagyaráztam neki, hogy a Waltre iskola diákjai valami forduló alkalmából meglátogatták az iskolánkat, és itt töltik az idei évüket. Alice csámcsogva hallgatta végig a beszédemet, miközben biztosra vettem; oda sem figyel.
Szerencsére a vacsorának hamar vége lett, és mindenki szedelõzködni kezdett. Állva figyeltem a Mardekár asztalánál ülõ vendégeinket, akik nevetve beszélgettek vagy éppen egy roxforti tanulót követve kisétálnak a Nagyterembõl.
Mély levegõt véve indultam el a mardekárosok asztala felé, kezemben a waltres szobatársunk nevével ellátott papírt szorongatva, mikor a vállamnak ütközött a nevetõ Alice, aki kézen fogva húzta maga után a még mindig Blackkel beszélgetõ Franket.
Black zsebre vágott kezekkel sétált Alice barátja után, miközben jól láttam, hogy fél szemével felméri az újonnan érkezõ lányokat, aztán megtorpan és féloldalas mosollyal egy pontra mered, pontosa elém.
Egy szempillantás alatt megfordultam, velem szemben pedig egy sötétbarna, már-már feketében hajló hajú lány állt. Hatalmas fekete írisze volt, melyekkel -kissé elõre dõlve - egyenesen az arcomba meredt. Zavartan pislogtam kettõt, és egy lépést hátráltam.
- Te vagy Lily? – emelte fel a kezében tartott cetlit, melyen a nevem díszelgett. Halványan elmosolyodtam, majd kihúztam magam.
- Amennyiben te vagy Aisha.
Rám vigyorgott, majd megragadta a kezemet, és magához rántott.
- Annyira örülök! – nevetett rám, miközben átölelt, majd egy szempillantással késõbb már el is engedett, és a mögöttem állóknak integetett. – Sziasztok, Aisha vagyok!
Legnagyobb megdöbbenésemre újdonsült szobatársunknak, egy egész kis csapatot kellett üdvözölnie, hiszen Alice mellett ott sorakozott még Frank és az összes Tekergõ. Barátnõm hatalmas mosollyal integetett vissza Aishának, Frank pedig valami köszönésfélét mormolt vigyorogva. Ellenben Black féloldalas mosollyal, Lupin kedvesen és némi elégtétellel a szemében, Potter pedig teljesen elbûvölve figyelte a lányt, miközben Pettigrew oda sem mert nézni.
Megrökönyödve kaptam vissza a pillantásomat Potterre, aki még mindig a waltres lányt bámulta hihetetlen csodálattal a tekintetében. Valami furcsa érzés szorította össze a mellkasomat, és én is Aishára pillantottam, aki oldalra döntött fejjel nézett minket mosolyogva.
Ismét végigmértem az újdonsült lakótársunkat, de most már nem tûnt se szépnek, se aranyosnak. Egyenesen bután mosolygott, a haja rendezetlen volt, a ruhája pedig ide nem illõ. Jó, tényleg jó alakja volt, de akkor sem értettem, mit eszik rajta az összes Tekergõ. Ráadásul James is.
James!
Az a James, aki naponta tízszer megkérdezi, elmegyek-e vele randira. Aki idegesítõ. Aki csak meg akar dönteni.
Végül is.. kit érdekel, kit bámul Potter?
Összeszorított szájjal emeltem fel a tekintetemet az új lányra, majd mondtam neki, hogy kövessen, és elmagyaráztam, melyik termet hol találja, kik a tanáraink. A fiúk végig hûséges pincsikutyaként követtek, csak a klubhelyiségben hagytak minket magukra, ahol ugyanis rögtön befoglalták a kandalló mellett lévõ kanapét, mi pedig a hálókörletbe mentünk.
Aisha figyelmesen hallgatott, de úgy tûnt, nagyon izgága, és folyton valami elterelte a figyelmét, amire rá is kérdezett. Ez nagyon idegesítõ volt. Viszont Alicenak kifejezetten tetszett a lány, és rögtön válaszolt is a kérdéseire. Csak hangos torokköszörüléssel tudtam rávenni õket, hogy végre figyeljenek rám.
Végül megmutattam a lánynak az ágyát – ami az enyém mellett foglalt helyet- és a szekrényét is, ahova a ruháit pakolhatta. Azonban azzal ellentétben, hogy elkezdett volna kicsomagolni, körbeugrálta a szobát, benézett a fürdõbe, kimászott az ablakon, majd kipróbálta, milyen az ágyon ugrálni, amihez Alice is csatlakozott.
Fáradtan, kissé savanyú ábrázattal ültem le az ágyam szélére, miközben nem tudtam hova tenni azt az érzést, ami bennem volt. Ez a lány teljesen szerethetõ volt és aranyos, én mégsem bírtam. Valamiért taszított, és úgy éreztem, le kell gyõznöm.
- Ömm…; nem jöttök le? – állt meg elõttem tétován Aisha, és a klubhelyiség felé mutatott a hüvelykujjával.
- Mi? De igen! – ugrott fel a párnák közül Alice, és egy szempillantás alatt kiviharzott a szobából. Csalódottan bámultam utána.
- És te, Lily? – hajolt le kissé a szintemre mosolyogva, de én megráztam a fejemet, és kissé túl élesen mondtam neki, hogy nem.
Nagyokat pislogva bólintott egyet, majd lassan elsétált, és halkan becsukta maga után az ajtót.
Felsóhajtottam.


Hajnali kettõkor tértem magamhoz. Rettentõen száraz volt a szám, és elsõre nem is tudtam, mi ez a különös lehangoltság bennem. Aztán a mellettem lévõ üres ágyra kaptam a tekintetem, és rögtön felpattantam. Körbenéztem a szobában, a fürdõben, de sehol sem találtam Aishát.
Mérgelõdve trappoltam végig a folyosón, majd le a lépcsõn a klubhelyiség felé, ahonnan hangokat hallottam felszûrõdni. Alig értem a lépcsõ feléhez, máris láttam, ahogyan az utolsó Tekergõ is átlépi a klubhelyiség bejáratát Aisha nyomában. Mindannyian nevettek, és hihetetlenül ziláltak voltak.
Még levegõt is elfelejtettem venni, mikor Potter mosolyogva maga mellé pendítette az új lányt, majd a hajába csókolt. Éreztem, ahogyan a torkom összeszorul, a szívem pedig heves vágtába kezd. Keményen markoltam a korlátot, úgy, hogy az ujjaim is belefehéredtek, majd mikor Potter lehajolt a lány ajkának szintjére, sarkon fordultam mielõtt még megcsókolhatta volna.
Aznap éjjel nem aludtam túl sokat.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.