efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Õrangyal Szerző: Naphinel
[Vélemények - 5] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Minden jog JKR-, n csak rklok. A bejellteken kvl emlts szintjn fet?nik Voldi, pr tanr s a hrom j bart is. :)

J olvasst!


.

1. fejezet: Kizárt!

 

Sirius zúgó fejjel ébredt. Kóvályogva talpra állt, és indulni készült… Megtorpant, homlokráncolva körülnézett: egy hosszú, hófehér folyosót látott; lába alá kőpadló simult, körülötte kétoldalt szürkés erezetű márványoszlopok sorakoztak, tőle nem messze pedig egy ember állt. Felé sétált, ám még mindig nem értette, mit keres itt – egyáltalán hol az az itt? –, hisz ő a Minisztériumba indult, hogy megmentse keresztfiáékat.

– Elnézést – szólította meg a neki háttal állót; ismerősnek találta, különösen a haját. Ez a fekete, borzas üstök, teljesen olyan, mint… de nem, az nem lehet! Képtelenség. A férfi ekkor megfordult, ő pedig döbbenten hátrált pár lépést. – James?

– Szia, Tapi!

– Mit… mit keresel itt? – hebegett Sirius továbbra is. Vészcsengő szólalt meg a fejében: valami nem stimmel, hisz barátja tizennégy éve halott. Értetlenül meredt rá, mire James szomorkásan elmosolyodott. Hirtelen beugrott neki minden: a csata a Főosztályon, Bella, mint ellenfele, a felé suhanó átok, aztán a boltív. Egykedvűen kérdezte: – Meghaltam, ugye?

Barátja aprót bólintott.

– Harry túlélte? – érdeklődött Sirius, és szíve hirtelen hevesebben vert. Kérlek, Merlin, add, hogy nem esett baja.

James ismét bólintott, ő pedig kifújta a levegőt. Hála égnek!

– Mi ez a hely? – nézett körül ismét. Nem döbbent meg túlságosan a halálán, hisz amilyen életet élt, csoda, hogy eddig megúszta. A folyamatos fenyegetettség, hogy rátalálnak, és újból Azkabanba viszik, megszűnt, így nyugodtan… szóval el lehet.

– Egyfajta átjáró az élő és halott lét között – magyarázta James. – Mi, akik még nem teljesítettük be a végzetünket, vigyáznunk kell valakire vagy más dolgunk van, itt élünk.

– Akkor Lily is…

– Sirius? Tényleg te vagy az? – csendült egy halk hang a háta mögött. Megfordult; vele szemben a vörös hajú, smaragd szemű Lily állt. A könnyező nőhöz lépett, szorosan megölelte.

– Örülök, hogy találkozunk – dörmögte, mire az asszony kibontakozott a karjai közül, és felháborodott arccal tekintett rá.

– Mekkora egy érzéketlen tapló vagy, Black! – csattant fel, mire a két férfi akaratlanul elnevette magát.

– Semmit nem változtál, Evans – csóválta a fejét Sirius, és megborzolta barátnője haját. – És mi lesz a feladatom? Mivel, gondolom, azért maradtam a két világ határán – nézett rájuk, mire James sokatmondó pillantást váltott Lilyvel. – Nos?

– Mondd te – jelentette ki gyorsan James, de felesége hasonlóan szeppentnek látszott.

– Sóbálvány átkot szórtak rátok? Ennyire szörnyű nem lehet… úgy értem, Pipo… szóval Pitont már nem látom többé, ezek után pedig már csak jobb lehet. Na, bökd már ki – noszogatta Lilyt.

– Nem fogsz neki örülni – suttogta ő, és nem nézett rá.

– Evans! – csattant fel, mire bezsebelt barátjától egy helytelenítő arckifejezést.

– Öhm… szóval… az a dolgod… – hebegte a nő. – Szóval őrangyallá válsz.

– Vigyáznom kell valakire? – villanyozódott fel, és gyorsan sorba vette a szóba jöhetőket: Tonks, valamelyik Weasley, Hermione, esetleg egy Rendtag, Remus… igen, biztos ő az. – Kire?

– Perselusra – nyögte ki Lily szaporán pislogva.

Kire? – sziszegte Sirius, és azonnal rávágta: – Kizárt! Még a nyüves másod-unokaöcsémet is szívesebben pesztrálom, mint azt a denevért.

– Sajnos muszáj – felelte James.

A szürke szemű karba fonta a kezét, és fel-alá járkált. Még jó, hogy márványból volt az oszlop, különben tuti beleöklözik. Hát veri őt a sors? Mi tett, amiért azt a rémséget kell óvnia? Biztos van más megoldás… muszáj lennie.

– És ha nem teszem meg? – kérdezte lazán. Ugyan, mi történhet? Maximum…

– Akkor örökre itt ragadsz – válaszolt közben James.

Sirius felordított tehetetlen dühében: – Ez nem igaz! Ki volt az az idióta, aki kitalálta?

– Én – motyogta Lily, és James háta mögé menekült.

Sirius villogó szemmel rámeredt, aztán barátjához lépett. – Ha nem mész előle, odébb doblak.

A szemüveges rezzenetlenül állt a helyén, mire Sirius egyszerűen félrelökte, és megragadta Lily karját; mindennek elmondta volna őt, ám az annak szemében tükröződő félelem némileg lehűtötte.

– Miért? – sóhajtotta végül. – Életcélod, hogy kicsinálj, Evans?

– Bocsi – suttogta Lily. – Tudod, valakinek muszáj… és James meg én Harryt őrizzük… kérlek, Sirius.

– Vállalod? – nézett rá James is, miközben kiszabadította a markából Lily karját.

– Tehetek mást? – kérdezett vissza Sirius keserűen. – Úgy értem, következmények nélkül? Nem. Akkor meg vágjunk bele – vont vállat. Ha ez kell, hogy veletek maradhassak, megteszem. Behunyta a szemét.

– Mit csinálsz? – csendült Lily bátortalan hangja.

– Megyek Pipohoz – válaszolt a férfi. Tudta, mi a dolga: minden eszközzel segíteni ex-évfolyamtársát, csak arról nem volt fogalma, miben, és hogyan.

– Sirius – szólalt meg ismét a nő, mire bosszúsan kinyitotta a szemét. – Ne haragudj.

Ő csak legyintett, barátjára mosolygott, aztán a védencére koncentrált, mert mellette kellett lennie.

 

A széken ült, és a zsíros hajú tanárt bámulta. Még mindig nem hitte el, hogy képes volt igent mondani erre az egészre. Őrület. Igen, ez volt rá a megfelelő szó. Az ágyon fekvő közben nagyot nyújtózott, aztán kinyitotta a szemét.

– Helló, Pipogyi! – köszönt neki Sirius.

A hatás leírhatatlan volt: Piton egy hatalmas sikollyal kiugrott fekhelyéről, a sebtében felkapott pálcát pedig a varázslóra szegezte.

– Black – sziszegte. – Hogy mered?

Siriust azonban jobban érdekelte a férfi alsóteste, azon ugyanis nem egy, hanem két alsónadrág is feszült. A szürke szemű elvigyorodott: – Ennyire mély nyomott hagyott benned James?

– Fogd be – vetette oda Piton és villámgyorsan felhúzta fekete hosszúgatyáját, és még talárját is maga köré tekerte. – Egyáltalán mit keresel itt, meghaltál… nem is, mi vagy te?

– Ereszd már le – biccentett Sirius a rá szegezett pálca felé –, nem tudo… pontosabban nem szabad ártanom neked.

– Meghaltál, láttam – ismételte Piton.

– Elakadt a lemez, Pipogyusz? – érdeklődött gunyoros mosollyal Sirius, aztán készséggel válaszolt: – Feladatot kaptam; vigyáznom kell rád.

– Tudok én vi…

– Ezek szerint mégsem – vágott közbe ő. – Amúgy nem lep meg.

– Kettőnk közül nem is tudom ki a halott, szóval befoghatod – a bájitaltanár diadalmas pillantással nyugtázta Sirius elsápadását, aztán elfordult. – Egyébként kösz az önfeláldozást, de…

– Nem képzeled, hogy voltam annyira hibbant, és önként vállaltam ezt!? – méltatlankodott a szürke szemű. – Ha Lily nem…

– Találkoztál Lilyvel? – vágott közbe Piton, és ezúttal ő vált falfehérré.

– Jamesszel együtt – bólintott Sirius. Nem kerülte el a figyelmét, ahogy egykori évfolyamtársa arca megnyúlik. – Csak nem képzelted, hogy külön vannak?

Piton összeszorította a száját, amit a másik egyértelmű igennek vett. – Hihetetlen vagy, Pipo – nevetett fel, aztán elkomolyodott. – De azt nem tudom, mi történik, ha kudarcot vallok, szóval próbálj meg nem életveszélybe keveredni. – Persze, Voldemort mellett… hülye vagy te, Sirius!

– Jól hallottam, könyörögsz nekem?            

– Soha nem rimánkodok, főleg nem neked! – közölte felháborodva a férfi. Mégis mit képzel ez? – Viszont örülnék, ha elmondanád a küldetésed, hogy tudjam, mikor figyeljek rád.

– Azt már nem, Black! Te lennél az utolsó; még azzal a vadállattal is előbb osztanám meg…

– Ne merészelj így beszélni Remusról! – kiáltott rá Sirius. Legszívesebben ízekre átkozta volna a szemét mardekárost, aki azonban gúnyosan somolygott rajta. Szemmel láthatólag élvezte erőfölényét, hogy most ő parancsol. Azt már nem! – csattant fel benne a büszke Black. – Akkor inkább örökre az asztrálsíkon maradok! Mivel pálcát már nem használhatott, fellendítette öklét, ám az ütés átszaladt a másik férfi arcán, az pedig felnevetett.

– Úgy tűnik, nem vagy erőd teljében, kutya!

– Fogd be – sziszegte Sirius, és hátat fordított egykori évfolyamtársának. Bár még csak negyed órája tartózkodott lenn, már elege volt. Inkább visszamegy Jamesékhez, elmondja, hogy feladta – valamikor el kell kezdeni, ha életében nem tette, hát most, halálában –, és örökre a két világ közti mezsgyén él, de ezt nem hajlandó tovább csinálni…

 

– A legjobb barátomért teszem – ismételgette ökölbe szorított kézzel; még mindig nem tudott hozzáérni ex-ellenségéhez, de lehet, csak amiatt, mert ártani akart neki. – Csakis James miatt.

A mondat és a tehetetlen-dühös mozdulat az elmúlt évben számtalanszor megismétlődött, ugyanis Piton továbbra sem volt hajlandó semmit elárulni neki. Ismételgethette ő naphosszat, hogy másképp nem tud segíteni, a férfi továbbra is megtartotta magának titkait, sőt, bosszantani kezdte őt. Nagy levegőt vett, mintha végre beszélne, aztán Sirius reménykedő kérdésére vigyorogva válaszolt nemmel.

– Mit duzzogsz, legalább nem unatkozol, és megtudtad, hogy humorérzékem is van – felelte az egyik ilyen incidens után Piton.

– Marha vicces – vetette oda sértődötten a szürke szemű, és elvonult. Gyűlölte a férfit, utálta, hogy ki van neki szolgáltatva, amit az láthatóan rendívül élvezett. Csak legyen ennek vége, vagy halj meg, azt is megbánod, hogy egykor megszülettél.

 

– Történt valami, Pipo… Piton? – érdeklődött fáradt-lemondó hangon Sirius, mikor a férfi feldúlt arccal vágta be maga után az ajtót. Mit vár, úgysem fog érdemi választ adni, pedig ő már a sértegetésről is lemondott, hátha így sikerül előrébb lépnie, ám csalódnia kellett.

– Voldemort dühös Belláé… – a bájitalmester váratlanul elharapta a mondatot, és villogó szemmel meredt a vigyorgó Siriusra.

– Befejezed? – érdeklődött a szürke szemű; Piton tagadólag rázta a fejét, neki erre a fejébe szállt a vér, és kiabálni kezdett: – Idióta, makacs denevér vagy, Pipogyusz! Fél éve játszod a mártírt, a fensőbbségest, élvezed, hogy bármit megtehetsz velem! Elhiszem, hogy neked rohadt jó, bosszút állsz, meg minden, de én szeretnék már végezni ezzel, és szerintem te is! Arra nem gondoltál a kis szórakozásod közben, hogy minél előbb beavatsz, annál hamarabb szabadulsz tőlem?

Piton szeme megrebbent, ami az éles szemű Siriusnak nem kerülte a figyelmét; felsóhajtott.

– Tehát nem. Miért nem lep meg? Nos, folytatod a baromságod, vagy együttműködsz végre?

– Hát jó – adta be derekát a férfi (Na, végre!), kikötve, hogy csak a legfontosabbakat mondja el, és magáról, a saját szerepéről egy szót sem (Makacs!). – Szóval, a többiek elszúrták az egyik feladatot… lényegtelen, mi volt az, és a Sötét Nagyúr most dühös rájuk.

– Rád is?

– Mondom a többiek! – hangsúlyozta ki Piton a névmást. – Velem semmi baja, továbbra is bízik bennem. Elégedett vagy?

Sirius bólintott. Legalább ennyit megtudtam; a semminél több.

Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.