efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Ismételt késés, ráadásul még a szokottnál is rövidebb fejezet. (Viszont ha ezt most nem tettem volna fel, ki tudja, mire jutottam volna el a kész fejezetig.)
Jó olvasást mindenkinek! NAL a Facebookon


…;gondolj rám, ha egyedül állsz a dobogó tetején…;

Lys hallgatott. Nem tartotta jó ötletnek ezt a déli küldetést. Ösztönei ordítva követelték, hogy beszélje le Voldemortot, de õ nem az az engedetlenkedõ típus volt, ezért inkább csak felvetette, hogy szeretne õ is elmenni. A férfi felvonta a szemöldökét.

– Sokáig Newburyben éltem – mondta Lys magyarázkodásképpen. – Ismerõs vagyok délen, és muglik között is elboldogulok. – Rövid csend. – Te mondtad, hogy legjobb lenne, ha nem keltenénk túl nagy feltûnést.

A férfi kelletlenül bólintott. Nem akarta, hogy Lys elmenjen, ugyanakkor tagadhatatlan tény volt, hogy a lány egymaga jobban elboldogul a muglik között, mint az emberei összessége, ráadásul erõsebb is náluk. Beleegyezõ pillantást vetett a lányra, aki erre elmosolyodott, felállt, és elindult a szobája felé.

– Miért? – Voldemort hangja az ajtóban érte, az utolsó pillanatban. Keze önkéntelenül megszorította a kilincset.

– Még mindig szeretem – mondta, majd kinyitotta az ajtót, és becsukta maga után.

Voldemort arra gondolt, ez így nem lesz jó.


***



Mulciber az állát vakargatta, Greyback a vért és a koszt piszkálta ki a körmei alól, Dolohov és Nott nyugodtnak tûnt, Lucius idegesnek, amikor a Nagyúr pontosan elmondta a rájuk váró feladatot. Lys szótlanul nézte a fiút, ösztönei ordítva követelték, hogy üljön le mellé, ölelje át, és nyugtassa meg, de azzal csak kellemetlenséget okozott volna, elsõsorban saját magának. Lucius megrezzent, ahogy Voldemort kimondta Lys nevét, Nott és Mulciber riadtan néztek össze, Dolohov úgy meredt a Sötét Nagyúrra, mintha azt várná, hogy ura legyintsen, és hozzátegye, csak viccelt. Csakhogy Voldemort nem szokott viccelni.

Lys látta, ahogy Di Lucius mellett sétál, és folyamatosan motyog valamit a fiúnak. Bella fél szeme folyamatosan Dit figyelte – Lys ezt is nagyon jól látta. Tehát keresztanyja sejt valamit. Elbizonytalanodott – vezesse rá õt anyja és Lucius kapcsolatára, vagy oszlassa el a gyanúját? Esetleg…; ne tegyen semmit? Hiszen eredetileg õ nem volt itt, nem szólt bele…;

Di ellépett Luciustól, mintha nem akarna elbúcsúzni tõle. Voldemort nem kísérte ki õket, így Lystõl nem köszönt el senki. Néhányan, élükön Bellával, vetettek rá egy nagyon csúnya pillantást, de õ fel sem vette. Lucius kivételével mindenki Lys mellett állt, indulásra készen, amikor Di odalépett a fiúhoz, és szorosan átölelte. Lys elfordult, és csak akkor nézett vissza, amikor a fiú egyre közeledõ lépteinek halk zaja elhalt.

Végignézett a csapaton, majd mind a hatan egyszerre dehoppanáltak.

Egy erdõ szélén bukkantak fel. Lys körbenézett; nem voltak messze Newbury déli részétõl. Persze nem az a város volt az úti cél, õ mégis szeretett volna egy éjszakát annak a helynek a közelében tölteni, ahol gondtalan gyermekéveit töltötte – másra jelenleg nem akart gondolni.

Amíg õ nézelõdött, Nott és Dolohov felállítottak egy nagy, fekete sátrat, Lucius és Mulciber védõvarázslatokat vontak a táborhely köré, Greyback pedig kritizált mindent, amit társai csináltak. Csak akkor hagyta abba, amikor Lys odalépett mellé, igaz a vérfarkas, egyetlen szava sem jutott el a tudatáig. Megszemlélte a sátrat – Dolohovék lélegzetvisszafojtva várták, mit szól hozzá –, majd körbejárt, és néhány másik varázslattal toldotta meg a Luciusék által kiszórt védõbûbájokat. Aztán elsétált a sátor mellett, egyenesen az erdõbe. Az öt fiú fellélegzett, ahogy a lány alakja eltûnt a fák között.

Megszólalni csak percekkel késõbb mertek, ugyanis Nottnak eszébe jutott valami fontos apróság, így fojtott hangon odasúgta társainak:

– A sátorral lesznek problémák…; – azonban elhallgatott, ugyanis Lys alakja ismét feltûnt a fák között.

– Nem messze van egy mugli város – közölte, mintha eddig nem tudott volna róla. – Próbáljátok elkerülni ma éjszaka.

A fiúk egymásra néztek, mintha azt próbálnák eldönteni, hogy ez most fenyegetés vagy kérés volt-e. Egy bagoly hangosan huhogott a fák között. Lys lehajolt, félrehúzta a sátor bejáratát fedõ vászonajtót, belépett, és körbenézett. Ismerte ezt a sátrat; ugyanezt vitték magukkal, amikor Dolohovval a Durmstrangba utaztak, hogy ellenõrizzék Karkarovot.

A fiúk sorban beléptek, Nott, az utolsó, lezárta a bejáratot, majd zavartan megköszörülte a torkát. Lys ránézett.

– Az…; öhm…; két szoba van – motyogta. – Négy ágyasak…;

Lys ezt nagyon jól tudta, és azt is sejtette, mire akar kilyukadni a fiú, hiszen ezt a problémát õ maga is sejtette: valakinek, rosszabb esetben valakiknek, vele, Lysszel kell egy szobába kerülni. A lány végigmérte a fiúkat, olyan pillantással, mintha õ maga sas volna, amazok pedig egerek. Tekintete Mulciberen állapodott meg, aki gondolatban már éppen temette magát.

– Lucius – mondta ki Lys az ítéletet. Mulciber fellélegzett, Lucius elfehéredett. A négy szerencsés vállon veregette a szõke fiút, közben Lys nyugodt léptekkel besétált a bal oldali szobába.

Persze, tudta, hogy nem õt kellett volna választania – a jövõben jóban volt Greybackkel és Dolohovval, választhatta volna bármelyiküket, elvégre Nottot és Mulcibert különösebben nem ismerte. Mégis azt akarta, hogy Lucius aludjon vele egy szobában. Érezte, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége, de esze ágában sem volt megváltoztatni a döntését.

Már rég lefeküdt, amikor a fiú óvatosan kinyitotta az ajtót. Nem nézett fel, nem akarta megijeszteni, ezért csak fülelt, és úgy tett, mintha aludna. Lucius sokáig forgolódott, mielõtt elaludt volna, de Lys ekkor még ébren volt.

Elõbb kelt fel Luciusnál, ezért csendesen ült fel, a lehetõ legkisebb zajjal öltözött, meggyõzõdött róla, hogy a fiú még alszik-e, aztán odaült az ágya mellé a földre, és egészen közelrõl nézte, ahogy alszik. Vajon mit álmodhat? Elhúzta a száját. Valószínûleg nem akarta tudni.

Felállt és kiosont a szobából. Sajnálta, hogy a sátornak nincs ablaka, bár a nappaliként szolgáló helyiségben uralkodó komor félhomály arra engedett következtetni, hogy igencsak korán van még. Vett egy szelet kenyeret a konyhapultról, és beleharapott, majd odasétált a sátor bejáratához – út közben megette a maradék kenyeret –, feloldotta a lezáró varázslatot, félrehúzta a sátor ajtaját, és kilépett a hajnali derengésbe.

Havazott az éjszaka. Mindent több centiméter vastagon fehér takaró borított. Lys lehajolt, felvett egy marékkal, és elmélázva morzsolgatta a kezében. Kellemetlenül hûvös volt, mégis jó érzés volt, ahogy a hó vízzé olvadt, és lecsepegett a kezén. Amikor a felvett hó teljesen elolvadt, újra lehajolt, és újra belemarkolt az addig érintetlen hótakaróba.

Ökölbe szorította a kezét, hogy a hó tömöttebb legyen, aztán teljes erejébõl behajította a fák közé. Valószínûleg nem talált el semmit, mégis megnyugodott tõle egy kicsit. Megkerülte a sátrat, és az erdõ felé indult. Ismerte ezt az erdõt: kiskorában Triciával sokat játak a fák között.

Az erdõ Newbury déli oldala mentén terült el. Nem volt hatalmas, de ahhoz éppen elég nagy volt, hogy két kisgyermek eltévedjen benne. Elhaladtában végigfuttatta ujjait egy terebélyes tölgyön, melynek gyökerei apró dombokat formáltak a sima talajba. Nyolc évesek voltak, amikor egy otthonról elcsent késsel belevésték a nevüket a fába. Tricia sosem mert felmászni rá; igaz, egyszer megpróbálta, mert õ, Lys annyira unszolta, de lecsúszott, és felhorzsolta a térdét. Minden fát ismert: szinte mindre felmászott kiskorában.

Egy hóborította bokor ágacskái lomhán integettek a hirtelen támadt szélben. Lys apró mosolyra húzta a száját. Kiskorában mindig leszedték az összes mogyorót errõl a bokorról. A szél elhalt, amikor Lys elhaladt a bokor mellett.

– Hé, Tricia! Kapd el! – Ledobott egy frissen szedett, még zöld héjjal borított diót, de Tricia nem nyúlt érte idõben, így a dió a földön landolt. – Gyere fel, itt még rengeteg van!

Tricia azonban megrázta a fejét. Õ maga felállt az ágon, megkapaszkodott, és feljebb mászott, egészen addig, amíg a fa levelei eltakarták õt barátnõje elõl.

– Vero, le fogsz esni! Gyere le! – Tricia féltette õt. Elmosolyodott, lemászott a legalacsonyabb ágra, aztán leugrott barátnõje mellé.

– Csak akkor, ha leugrom! – válaszolta, és felkapott egy diót.

És most, bõ tíz évvel korábban itt állt a hóval borított fa elõtt, gyermekkorának egyik legszebb emlékén merengve, azzal a tudattal, hogy Tricia nem állhat a fa elé, és nem gondolhat a gyermekkorukra. Tenyerét nekitámasztotta a fa törzsének, felnézett, megcsóválta a fejét, és továbbindult.

Szemei szárazok voltak.

Amikor kiért az erdõbõl, rögtön a házak felé indult. Emlékezett rá, hogy az erdõtõl nem messze van egy kisbolt, ahol különféle környékbeli látványosságokról lehetett tájékozódni, valamint az érdeklõdõ vásárolhatott egy térképet, aminek segítségével eljuthatott oda. Neki most csak a térképre volt szüksége: a feladathoz még délebbre kellett menniük, Southampton felé, és még egy kicsit nyugati irányba.

A bolt még zárva volt, de ez neki egyáltalán nem jelentett akadályt. Begyûjtõbûbájjal három térképet hívott magához, majd elsétált, mintha semmi sem történt volna.

Amikor visszatért a sátorhoz, már felkelt a nap. Félrehúzta a sátor ajtaját, és belépve mind az öt útitársát a nappaliban találta. Szó nélkül a zsebébe nyúlt, elõhúzta a három térképet, és az asztalra dobta. Nott és Dolohov nyúltak érte elõször, megmutatva a szomszédjuknak. A harmadikat Greyback vette el, kissé kedvtelenül.

– Ez micsoda? – kérdezte Nott. Meglobogtatta a papírt.

– Véleményem szerint egy térkép, de javítsatok ki, ha tévedek – válaszolt Lys. A másik négy fiú arca megrándult. – Southampton és környéke, nekünk leginkább a nyugati oldal számít. – A fiúk rögtön tanulmányozni kezdték a nyugati, lakatlannak tûnõ területet. – Búvóhelynek tökéletes.

Nott szemei elkerekedtek.

– Ezt az egészet…; át kell fésülnünk? – kérdezte meghökkenten Mulciber.

Lys bólintott.

– Ez akár hetekbe is telhet…; – jegyezte meg Dolohov. Lucius elfordította a fejét, Lys ezt látva sokat megadott volna érte, ha büntetlenül használhatna legilimenciát a fiún.

– Ráérünk – vont vállat Lys. – Egyébként ez az egyik oka, amiért csapatokban fogunk dolgozni. – A fiúk Lysre meredtek. Tudta, hogy ezúttal tényleg nem választhatja Luciust, viszont azt sem akarta megszabni, hogy kivel legyen egy csapatban a fiú. – Greyback velem jön, a többiek úgy alakítanak ki kétfõs csoportokat, ahogy akarnak.

Behatárolták a csapatok által átvizsgálásra kerülõ területet, megállapodtak, hogy minden harmadik este visszajönnek ide, és megbeszélik a keresés eredményét. Lys biccentett Greybacknek, aki erre ellökte magát a kanétól, aminek addig támaszkodott, és követte a lányt a sátor elé.

Egyszerre dehoppanáltak, és egymás mellett bukkantak fel. A keresés roppant egyszerû elv alapján mûködött: sétálgattak, és vaktában felderítõ átkokat lõttek ki valamerre. Beszélgetni nem igazán beszélgettek.

Az elsõ éjszakát egy hóval borított fa alatt töltötték. Greyback kiszórta a védõbûbájokat, Lys varázslattal tábortüzet gyújtott, és nekidõlt a fa törzsének. Nem emlékezett rá, mikor aludt el.

Az elsõ három napos találkozón egyik csapat sem tudott eredménnyel szolgálni, bár Lys örült, hogy láthatja Luciust. Este a fiúk kártyáztak egyet, csak fél szemmel nézte õket, aztán elvonult lefeküdni.

Még a harmadik megbeszélés alkalmával sem jutottak eredményre. Lys kezdett aggódni. Tíz nap telt el az indulásuk óta, kilenc napja járják a lakatlan földet, varázslók után kutatva. Az ellenfeleik nem ostobák, nyilvánvaló, hogy rég észrevették már õket. Ebbõl két dolog következik egyenes úton: megerõsítik a védõbûbájaikat, és õk sosem találnak rájuk, vagy hagyják, hogy valamelyik csapat rábukkanjon a rejtekhelyükre, és csapdát állítanak nekik. Lys az utóbbit tartotta valószínûnek.

Felriadt egy bagoly huhogására. A varázslattal gyújtott fa szinte az utolsó szálkáig elégett, körülötte felolvadt a hó. Körbenézett, mintha keresne valakit vagy valamit, de csak a hóval borított tájat látta maga körül, melybõl néhol kinõtt egy-egy barna, törzsbõl és ágakból álló fagyott fa. Elõhúzta a pálcáját, és pár apró bûbájjal leellenõrizte a környéket. Valaki közeledett dél felõl.

– Greyback. – Csizmája orrával finoman megbökte a vérfarkas bokáját, de az meg sem rezdült. – Greyback! – sziszegte fojtott hangon, ezúttal megkocogtatva társa vállát.

– He? – nézett fel morogva, s csak ezután jött rá, kivel beszél. – Mi történt? – Lys elsiklott a mogorva üdvözlés fölött.

– Valaki jön – közölte a lány hûvösen, továbbra is a bûbáj által mutatott irányba nézve. A vérfarkas erre rögtön körbenézett, és még szimatolt is, mintha most is birtokában lenne a fejlettebb szaglás képességének.

Lys elõbbre lépett. Átkozta a varázstudományt, amiért a jelzõbûbáj azt nem tudja megmondani, ki közeledik. A távolban két alakot pillantottak meg. Lys tett pár lépést elõre, hunyorított, majd néhány perc múlva eltette a pálcáját. Greyback értetlenül meredt rá, mire a lány intett, és hátat fordítva az érkezõknek hozzálátott, hogy újabb tüzet bûvöljön.

Mire Lucius és Nott megérkeztek, a védõbûbáj által levédett területen kellemes meleg volt.

– Megtaláltuk – dörmögte Nott, és elõhúzta a térképet talárja belsõ zsebébõl. – A felderítõbûbájok itt mágikus álcázást jeleztek – bökött a térképen egy mágikus x jelzéssel ellátott pontra. Nem volt túl messze Lysék táborhelyétõl. – Körbejártuk, aztán úgy döntöttünk, hogy elindulunk megkeresni a többieket. – Elhallgatott. – Még volt két nap…;

– Jól döntöttetek – bólintott Lys. – Dolohov és Mulciber? Velük már találkoztatok? – A két fiú megrázta a fejét. – Idehívom õket. – Szabaddá tette bal alkarját, jobb kezének mutatóujját a Sötét Jegyzet érintette, és a két másik fiúra koncentrált.

Pár perccel késõbb két fekete talárt viselõ alak bukkant fel a védõbûbájok által alkotott körtõl nem messze. Lys felállt, intett a pálcájával, aztán elindult a két fiú felé. Lucius nyugtalan pillantással nézett Nottra és Greybackre.

– Azt hittem, erre csak a Nagyúr és Di képes…;

– Lehet, hogy Bellának mégis igaza volt – dörmögte Nott, sötét pillantást vetve Lysre. Greyback nem szólalt meg.

Dolohov kigombolta a vastag talárját, és leült a földre, Mulciber odalépett a tûzhöz, hogy átmelegítse az ujjait. Lys megvárta, amíg ellép a lángok közelébõl, csak azután szólalt meg.

– Lucius és Nott megtalálták, amit kerestünk – mondta.

– Mit is kerestünk tulajdonképpen? – kérdezett vissza Dolohov, a kelleténél kicsit mogorvábban. Lys úgy döntött, jövõbeni baráti kapcsolatuk miatt ezt szó nélkül hagyja.

– Egy házat, egy kastélyt, egy falut – bármit, amiben emberek el tudnak rejtõzni.

– Remélem van konyhájuk – morogta Mulciber. – Ebben a hidegben még nyulat sem igen találni.

Lys a maga részérõl egyikükbõl sem nézte ki a vadászatra való hajlamot.

– Panaszkodási lehetõség a Nagyúrnál van – válaszolta élesen.

Az éjszakára felállították a sátrat, így Lys ismét Luciusszal osztozott a másik szobán. Látta rajta, hogy nyugtalan valami miatt. Õ igazán nem akarta legilimentálni, de képtelen volt legyõzni a késztetést, hogy megvigasztalja a fiút. Talárzsebébe nyúlt, elõhúzott egy pergament meg egy mugli tollat – nem igazán rajongott pennáért –, és odadobta a fiú ágyára.

– Írj neki – vetette oda. – A zsupszkulcs akkor is aktiválódik, ha senki sem ér hozzá.

Lucius értetlenül nézett Lysre, de õ egyetlen további szó nélkül bevonult a fürdõszobába, és becsapta maga után az ajtót.

Amikor visszatért, Lucius háton feküdt az ágyán, kezeit összekulcsolta a feje alatt. A tollat Lys ágyára tette. A lány léptei hallva oldalra fordította a fejét.

– Köszönöm – mondta. – Nem lett volna…;

– Nem fogok szólni a Nagyúrnak – szólt közbe Lys, és elmosolyodott, bár ez a mosoly sokkal inkább szólt Luciusnak, mint a fiúnak tett szívességnek.


Másnap reggel, miután reggeliztek, összepakolták a sátrat és feloldották a védõbûbájokat, dehoppanáltak a Notték által jelzett területre. Lys elvégzett néhány apróbb bûbájt, majd bólintott.

– Igen, ez az – mondta, és homlokráncolva fürkészte a helyet, amit még egyikük sem láthatott.

Újabb bûbájokba kezdett, röpke fél óra múlva már mind a hatan láthatták a semmibõl kirajzolódó erõdszerû kastélyt. A kapu szemmel láthatóan zárva volt, de ettõl egyikük sem riadt vissza.

– Valószínûleg tudják, hogy keressük õket – szólalt meg csendesen Lys. – Legyetek résen. – Rövid szünetet tartott. – Odabent szétválunk, a csapatok ugyanazok, mint eddig.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.