efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Tlvagyok a (sajnlatos mdon) hosszra nylt tervezsi szakaszon.

Lys lete első nyart tlti az apjval. Az rm azonban nem tart sokig, s Lys gy rzi, el kell dntenie, milyen ember akar lenni. De vajon kpes j dntst hozni egy ilyen helyzetben?

Feltltve: 2017. februr 5.


Sirius és Lys szavak nélkül megállapodtak, hogy nem beszélnek a lány érkezése estéjén történtekről. E kellemetlen téma helyett inkább jókat beszélgettek; Sirius mesélt a régi, repülő motorjáról, vagy Ginnyvel és Ronnal ücsörögtek a szalonban. A varázsló ekkor anekdotákkal szórakoztatta a társaságot.

– Ez valamilyen családi ereklye? – kérdezte Lys. A kandalló melletti egyik vitrin előtt állt, és egy aranyláncon függő medálra bökött. Sirius, aki immár harmadszorra mesélte el a Tekergők Térképének elkészítéséről szóló történetet, kíváncsi vigyorral felemelkedett a kanapéról, magára hagyva a némán ülő Ront és Ginnyt.

– Fogalmam sincs – szólt őszintén. – Anyámék rengeteg kacatot halmoztak fel itt, tavaly több zsákra valót dobtunk ki. – Elhúzta a vitrin üvegét és kiemelte a medált az ezüst párnácskáról. – Nem is értem, miért nem szabadultam meg ettől.

– Megnézhetem? – nyújtotta kezét a lány, mire Sirius igen kritikus szemmel mérte végig a kezében tartott ékszert, mielőtt lányának adta volna. Lys megpróbálta kinyitni a medált, de nem járt sikerrel. Miután feladta a próbálkozást, kedvtelve babrált az aranylánccal és forgatta a medált ujjai között. – Ha úgyis kidobtad volna… megtarthatom?

Sirius meg akarta kérdezni, mégis miért kell lányának egy szépnek még nagy jóindulattal sem nevezhető medál, de valamiért úgy döntött, inkább hallgat.

– Persze, miért is ne. Ha ártalmas lenne, már rég a kukában landolt volna. – Azzal Sirius fél kézzel magához ölelte lányát, aki közben a zsebébe süllyesztette a medált, és egymás mellett baktattak vissza Ronhoz és Ginnyhez.

***

Mikor épp nem a Weasley gyerekekkel töltötték idejüket, bezárkóztak Sirius szobájába – Lys még a sokadik alkalommal sem tudta elfojtani kaján vigyorát a bikinis lányokat ábrázoló mugli poszter láttán, ugyanis ismerve apai nagyanyja festményét, folyton arra gondolt, milyen képet vágott a boszorkány, amikor meglátta őket – és animágiát gyakoroltak, amit Lys születésnapi ajándék gyanánt kért az apjától. Sirius állítása szerint az örökölt képesség lehetővé tette Lys számára, hogy a kutyán kívül más állat alakját is felvegye, azonban a tények ezt nem voltak hajlandóak igazolni.

Sirius, hogy közelebb tudja magához a lányát, saját szobát adott neki a harmadik emeleten, pár ajtónyira az övétől. Lys mérhetetlenül örült ennek, ugyanis így, hogy a szoba csakis az övé volt, nyugodtan elvégezhette a patrónus-bűbájt lefekvés előtt, hiszen senki sem láthatta őt varázsolni. Titkát egészen az ötödik reggelig meg tudta tartani, egészen addig, amíg a ház ura úgy nem döntött, hogy felébreszti a lányát.

Amikor Sirius lelkes mosollyal (és azzal a hátsó szándékkal, hogy tizenhat éves késéssel végre láthassa, milyen a lánya, amikor alszik) belépett Lys szobájába, igencsak meglepve konstatálta az ezüstös lényt, aki Lys mellett feküdt az ágyon, összegömbölyödve. Az ajtónyitásra a hatalmas párduc felkapta fejét, és vicsorgásszerű mozdulatot tett, de nem mozdult meg. Amikor Sirius, felocsúdva első meghökkenéséből, becsukta az ajtót, Lys felriadt.

– Apa! – Riadt pillantást vetett apjára és a patrónusra, mely még mindig mellette hevert, lustán legyezve a farkával. – Meg… meg tudom magyarázni.

– Ez a te patrónusod? – kérdezte őszinte meglepettséggel a hangjában Sirius. A párduc erre felállt, és komor pillantást vetett a varázslóra, majd védelmezően a két fél közé lépett.

– Igen.

– Mióta tudsz te patrónust idézni?

– Április óta – vallotta be zavart mosollyal. – Az utolsó DS edzésen tanultam meg.

– Bámulatos. – Sirius megbabonázva meredt a patrónusra, a párduc azonban mogorván bámult rá, aztán Lys felé fordult.

– Persze, menj csak – szólt a lány. – Köszönöm, hogy vigyáztál rám. Rémálmaim voltak – fordult az apjához –, azért idéztem meg először. Azóta mindig így alszom, és nincsenek rémálmaim, mert vigyáz rám. – Nem volt bátorsága hozzátenni, mennyire szerette volna, ha kutya alakú lesz a patrónusa, mint az apja animágus alakja.

Sirius megértően bólintott, azonban úgy gondolta, nem lenne fontos, hogy tisztázza Lysszel, a patrónusok nem védenek a rémálmok ellen. Legalább addig is nyugodtan aludt…

***

Összességében elmondható volt, hogy Lys a Grimmauld téren töltött napok minden percét imádja, s csupán egyetlen apróság hiányzott neki, napról napra egyre jobban.

Perselus és a laborja.

Már másfél hete a Grimmauld téren volt, és egyetlen árva főzetet sem készített, egyetlen árva bájitalos könyv sem volt a kezében. Igaz, nem is lett volna ideje olvasni, ezért aztán vasárnap délelőtt úgy döntött, megkeresi a bájitalfőzéshez legközelebbi tevékenységet a házban: mégpedig segít Mrs. Weasleynek az ebéd elkészítésében. Aznapra rekordszámú embert vártak a közös étkezésre, ezért aztán Mrs. Weasley igencsak hálásan fogadta a segítség felajánlását. Tonks pár perccel korábban ment el Hermionéért, és az ikrek is megígérték, hogy eljönnek. Sőt, ahogy segítéség közben megtudta, a legidősebb Weasley-fiú is hivatalos volt az ebédre.

Az ebédkészítés, bár alapjaiban közel állt a bájitalfőzéshez, a valóságban cseppet sem hasonlított rá. Persze nem ez volt az első alkalom, hogy ételt készített (igaz, általában sokkal egyszerűbb dolgokat főzött), azonban Mrs. Weasley felügyelete mellett úgy érezte, mintha eddig barlangban élt volna, és soha még csak a tűz közelébe sem ment volna. Nagyából fél órába telt például, mire elsőre eltalálta a fűszerek mennyiségét, amit eddigi bájitalos karrierjét tekintve komoly kudarcként élt meg.

Tizenegy óra körül aztán szállingózni kezdtek az ebéd vendégei. Hermione (Tonks kíséretében) érkezett elsőként, utánuk Lupin futott be (aki rögtön félrevonult Siriusszal és fojtott hangú beszélgetésbe elegyedett vele), majd az ikrek, s végül, de nem utolsó sorban a legidősebb Weasley-fiú lépett be a konyhába – egy gyönyörű, szőke hajú lány kíséretében. Lys a Beauxbatons bajnokára, Fleur Delacourra ismert benne.

Mrs. Weasley azonban úgy tűnt, nem vette észre fia kísérőjét.

– Bill, drágán, de jó, hogy itt vagy! – ölelte meg a copfos-fülbevalós fiút, aki Lys érzése szerint úgy nézett ki, mintha valamilyen rockegyüttes plakátjáról lépett volna le. Mrs. Weasley tekintete most Fleurön állapodott meg, és csodálkozó pillantást küldött fia felé.

– Emlékszel még Fleurre, anya? Ő volt a Beauxbatons bajnoka a Trimágus Tusán.

– Á, igen, igen. – Az asszony szemlátomást még mindig nem értette, hogy került a lány a családi ebédre.

– Annyirha várhtam márh ’ogy megismerhhessem! – szólt lelkesen Fleur, és megölelte Mrs. Weasleyt, annak legnagyobb meglepetésére. Már a konyhában tartózkodó minden személy a kialakult közjátékot figyelte.

– Néhány napja megkértem a kezét, anya – szólt mosolyogva Bill. – Jövő nyáron összeházasodunk, és szeretném, ha jobban megismerné a családomat, ezért úgy gondoltam, remek ötlet lenne, ha ideköltözne. Persze csak ha nincs ellenedre – fordult hirtelen Siriushoz, aki vigyorogva rázta a fejét. – Így sokkal könnyebb összeismerkednetek, mintha Franciaországban élne.

Lys meglepetten látta, hogy apja, bár arcáról nem hervadt le a kaján vigyor, úgy bámul Billre, mintha fejbe kólintották volna.

Fleur eközben körbejárt az ebédlőben, és mindenkinek bemutatkozott. Ginnyt alaposan meg is ölelgette, elidőzött Hermionénál, s úgy tűnt, mintha Tonksot ott sem akarná hagyni. Amikor Lys elé lépett, szemeiben örömteli fény csillogott. Lys úgy gondolta, talán még emlékszik rá.

– Na’át, sak nem…

– Lys – sietett a segítségére a lány, mielőtt Fleur befejezete volna a mondókáját. – Lys Black.

Őszinte döbbenetére Fleur keserűen elhúzta a szája szélét.

– Aszt ’ittem valaki más vagy – mondta szenvtelenül.

– Nemrég változtattam nevet – vallotta be Lys és büszke pillantást vetett az apjára, aki valamikor odalépett közvetlen mögé. – Korábban Williamsnek hívtak.

– Nem-nem, aszt ’ittem… nem járhtál véletlen Frhanciaorhszágban? Vagy valamelyik saládtagod?

– Nem tudok róla – rázta fejét Lys.

– Nincsenek rokonai Franciaországban – sietett leszögezni Sirius. – Sirius Black – mutatkozott be. – Én vagyok az apja.

– Nagyon örhülök – mondta Fleur és arrébb libbent.

Nagyjából tíz perc múlva mindenki helyet foglalt az asztalnál. Lys Fred és Sirius között talált magának helyet, s a fiú folyamatosan az új, jól menő varázsviccboltról mesélt.

– … de tényleg szinte szaladnak le a polcról. Még a mugli trükköket is viszik, mint a cukrot. El sem hinné az ember. – A fiú tekintete Siriusra tévedt, aki csak fél füllel figyelt a beszélgetésre. – Muszáj megnéznetek a boltot valamikor. Tudom, hogy anya nem hajlandó apa nélkül eljönni, és neki meg rengeteg dolga van, de…

– Nem – szólt közbe Sirius szigorúan. A két fiatal meglepetten nézett rá. – Nem megyünk sehova.

– Ugyan, apa – vigyorgott Lys. – Ez csak egy varázsvicc bolt az Abszol út közepén… mi lehet a legrosszabb, ami történhet?

Mr. Weasley volt az, aki megválaszolta a kérdést, mielőtt Siriusnak lehetősége nyílt volna eltöprengeni egy jó indokon, amit nyilvánosan is kimondhat.

– Reggel egy dementortámadás miatt riasztottak minket – szólt kimérten, mire minden fej felé fordult az asztalnál. – És a halálfalók leromboltak egy hidat Brockdale-ben.

A társaság hirtelen elkomorodott. Hermione a szája elé kapta a kezét, és ijedten bámult Mr. Weasley-re, aki levette a szemüvegét.

– Csak azt akarom mondani – folytatta a varázsló, a szemüvegét törölgetve –, hogy apádnak igaza van. Nem tanácsos elhagynod a házat, ha nem muszáj.

Lys a nyelvére harapott. Egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy a származásával – amire legkevésbé sem volt büszke – vág vissza Mr. Weasleynek, azonban egyáltalán nem volt kedve az asztalnál ülők orrára kötni, ki is ő valójában. Közben az asztaltársaság napirendre tért a rossz hírek fölött, ugyanis Bill, aki az asztal túlsó végén ült, így nem hallhatta Fred és George korábbi beszámolóját arról, mennyire virágzik a varázsvicc biznisz, a fiúk boltjáról érdeklődött.

Ebéd után Lys még felajánlotta Mrs. Weasleynek, hogy segít elpakolni az asztalról, illetve elmosogatni az edényeket, de az asszony a többi gyerek után küldte őt. A szalonban talált a népes csapatra: Weasley-ék iskoláskorú gyerekeire, az ikrekre, az apjára, Lupinra és Tonksra. George éppen a csalizajgépről mesélt Siriusnak, aki hirtelen Lupinhoz fordult, éppen amikor Lys helyet foglalt mellette a kanapén.

– El tudod képzelni, mennyire hasznos lett volna a csalizajgép, amikor betörtünk az átváltoztatástan szertárba?

– Minek törtetek be az átváltoztatástan szertárba? – kérdezte gyorsan Ginny.

– Az animágiával foglalkozó könyvek miatt – felelete Lupin bűnbánóan. – Sajnos Hóborc rajtakapott minket, és akkora zajt csapott, hogy három tanárt is odavonzott.

– Három hét büntetőmunkát kaptunk érte – dőlt hátra Sirius. Ginny, Ron és az ikrek nevettek, Lys megcsóválta a fejét.

– Gondolom, azért ti elmentetek arra a büntetőmunkára – vigyorgott Ginny és Lysre bámult, aki alig észrevehetően elvigyorodott.

– Még szép – húzta el száját Sirius. – El sem tudod képzelni milyen fejmosást kaptunk volna Remustól, ha megpróbáltuk volna ellógni. – Ginnyből ettől kitört a nevetés és Lys szája is megrándult. A szalonban tartózkodók értetlenül bámultak rájuk.

– Ez miért olyan vicces? – kérdezte George. Hirtelen mintha lámpa gyúlt volna a fejében. – Ginny… ugye nem azt akarod mondani…

– De, szerintem pont azt akarja mondani, George – szólt közbe Fred. Felállt, húgához lépett, és büszkén megveregette a vállát. – Mondd csak, Ginny, mikor lógtad el a büntetőmunkádat?

Ginny arcáról lehervadt a mosoly, s helyét őszinte meglepetés vette át.

– De hát én nem is…

– Én voltam – szólt Lys büszkeséggel vegyes keserűséggel a hangjában. Minden tekintet rászegeződött.

– Te? – hökkent meg Sirius, bár egyáltalán nem tűnt dühösnek.

– Ellógtam egy sötét varázslatok kivédése órát – vont vállat. – Williams professzornak nem tetszett a dolog.

– Ezt meg tudom érteni – szúrta közben Lupin szigorúan, s szándéka szerint felhívta volna Sirius figyelmét arra, hogy a lógás talán megérne egy atyai beszélgetést.

– Pedig megállapodtunk, hogy nem kell találkoznom vele soha többé – sóhajtott fel. – Szóval büntetőmunkát kaptam, de nem mentem el. Aztán ellógtam még egy órát, és ismét büntetőmunkára küldött, és azt is mondta, ha nem leszek ott a következő órán, akkor levon tőlünk ötven pontot.

– És elmentél? – kérdezte mohó érdeklődéssel a hangjában Fred.

– A következő órára? Nem. A büntetőmunkára? Igen, de McGalagony professzorhoz. – A lány szája megrándult. – Williams professzor iszonyúan dühös volt.

– És levonta az ötven pontot – csóválta fejét Ginny. Lys bólintott, de azt nem tette hozzá, hogy Perselus visszaadott negyvenet a levont pontok közül.

– Igen.

A szalonra néma csend telepedett. Lupin szigorú tekintettel szuggerálta Siriust, így próbálva elérni, hogy barátja elbeszélgessen a lányával a lógásról, azonban a ház ura szemlátomást nem vette a lapot.

– Ugye tudod, hogy a lógás komoly szabálysértés – szólt Lupin szigorúan, mikor rájött, hogy korábbi erőfeszítése csúfos kudarcra van ítélve.

– Igen, tudom, már megkaptam érte a fejmosást, köszönöm – fojtotta belé a szót a lány.

Mindenki Siriusra meredt, akit meglepett a hirtelen jött figyelem. Körbenézett; csodálkozó és elégedett tekinteteket látott.

– Miért néztek így rám? Nem én voltam. Lys sem mondta, hogy én voltam, nem? Tényleg – fordult most a lányához – ha nem tőlem kaptad a fejmosást, akkor… – Siriusnak hirtelen bevillant az egyetlen személy, aki megejthette ezt a beszélgetést a lánnyal.. – Ó.

– Bizony – helyeselt Lys. Sirius elkomorodott

– Mégis mit csinált?

Az ikrek, Tonks, Hermione és Ron értetlenül nézték a párost. Mégis kiről beszélnek? Ha ellógta Williams professzor óráit, akkor nyilván nem ő beszélt vele, nem? Talán McGalagony professzor volt?

– Semmit, ne parázz már!– pirított apjára.

Sirius válasz helyett felmordult, majd hátradőlt a kanapén, és nem szólalt meg többet.

– Nem érdekes – legyintett Lys, mikor látta, hogy Fred szólásra nyitotta a száját.

A társaság hamar napirendre tért a közjáték fölött, és perceken belül vidámabb dolgokra terelődött a szó, csak Sirius ült szótlanul lánya mellett, karba font kézzel, igencsak komor arccal.

***

Amikor Sirius, Tonks, Lupin és az ikrek kora este elhagyták a szalont, hogy részt vegyenek a Főnix Rendjének gyűlésén, Lys éppen Ginnyvel és Ronnal kártyázott igen elmélyülten, csak azt vette észre, hogy igencsak megfogyatkozott a szalonban tartózkodók száma. Hermione könyvet vett elő és a kanapén összekuporodva olvasni kezdett.

– Igazságtalanság – dörmögte Fred, mikor lehuppant Lys mellé.

– Micsoda? – kérdezte Ginny felpillantva bátyjára.

– Miért nem vagytok a Rend gyűlésén?

– Hát éppen ez az – morogta George ahogy Ginny másik oldalára ült. – Anya azt mondta, Dumbledore professzor szerint jobb, ha itt maradunk veletek.

– Pedig kíváncsi lettem volna, miféle jelentést tesz a jó öreg Piton – dörmögte Fred.

– Piton professzor – javította ki Lys automatikusan, fel sem fogva a fiú szavait. Amikor azok elérték a tudatát, kiejtette kezéből a kártyalapokat és felnézett Fredre. – Ő is itt van?

– Bizony – bólogatott a fiú.

– Szerintünk éppen ezért küldtek fel minket – toldotta meg ikertestvére. – Mert anya nem akarja, hogy halljuk Piton szupertitkos jelentését Tudjukkiről meg a halálfalóiról.

– Piton professzor – ismételte Lys.

Másfél hete nem látta a férfit. Azóta, hogy a tanév utolsó napján elhozta őt a Roxfortból, a rögtönzött hoppanálás óra után. Most pedig ismét itt volt, odalent, a konyhában. Erős késztetés fogta el, hogy a lépcső aljában ólálkodva várja meg, és beszéljen vele, hogy megtudja, minden rendben van-e vele. Perselus valószínűleg nem állhat le beszélni vele, de legalább láthatná…

– Ráadásul az ajtót is páncélozták – dörmögte George sötéten. – Szóval lőttek a telefülnek.

– De hát fel tudjátok oldani azt a bűbájt, nem? – kérdezte Ron értetlenkedve. Hiszen bátyjai már rég nagykorúak voltak és befejezték a Roxfortot.

– Persze, hogy fel tudjuk, öcskös. De akkor anya rögtön tudni fogja, hogy mi voltunk, és nem szívesen haragítanánk magunkra.

– Biztosan érdekes a gyűlés – szólt Fred töprengve. – Piton még a szokásosnál is mogorvábbnak tűnt, kíváncsi vagyok, milyen híreket hozott.

– Piton professzor – ismételte harmadszorra Lys.

Perselus mogorvábbnak tűnt a szokásosnál? Hiszen…

Lysnek abban a pillanatban jutott eszébe, hogy amikor a minisztériumban volt, a halálfalók felismerték őt. Ha Malfoy nem is beszélt róla, valaki egészen biztosan megemlítette a tízesből. Mi van, ha… Mi van, ha Voldemort elvárja Perselustól, hogy vigye el őt? Ő pedig egészen biztosan emlékszik még, hogyan reagált ő, Lys arra, amikor megtudta, hogy rokonok. Lehet, hogy Perselus dacol Voldemort akaratával, miszerint a feketemágus látni akarja őt, Lyst?

Lehet, hogy Voldemort bántotta Perselust miatta?

Nem, ezt nem engedheti. Perselusnak nem eshet baja, csak mert ő, Lys fél Voldemorttól!

– Eszembe jutott valami – szólt hirtelen és felpattant a fotelból. – Majd később találkozunk. – Azzal kirohant a szalonból felrobogott a vadonatúj, harmadik emeleti szobájába. Az utazóládájába túrt és előkereste a pálcáját, aztán egyenesen a földszintre ment, a folyosó végére, és megállt az ajtó előtt, mely a konyhába vezetett, és ami most elválasztotta őt a Rend gyűlésétől.

Vajon hogyan tudná megtörni a páncélozó bűbájt?

Fel sem merült benne, hogy kiskorúként nem lenne szabad varázsolnia, még akkor sem, ha apja nem szidta le a patrónus bűbáj miatt, vagy, hogy odabent van a Roxfort igazgatója és még legalább két másik tanár, egy kisebb csapat aurorral karöltve.

– Miben mesterkedsz? – hallotta Fred halk hangját. A fiú úgy osont mögé a hosszú folyosón, hogy észre sem vette.

– Be akarok menni – felelte.

– Mégis miért?

Lys az ajkába harapott. Mégis mit mondhatna Frednek? Azt mégsem árulhatja el, hogy ő Voldemort unokája, és hogy odabent egészen biztosan róla volt szó. Valószínűleg olyan formában, miszerint neki sürgősen meg kellene jelenni a világ leggonoszabb nagypapája előtt. A fiú el sem hinné – ha mégis, soha többé nem állna szóba vele, amit tökéletesen meg tudna érteni.

– Én… egyszerűen csak muszáj bemennem. – Ismét az ajtóra fordította a tekintetét. – Éppen egy bűbájon gondolkodom, amivel feloldhatom a páncélozó bűbájt.

– De te még nem varázsolhatsz, igaz?

Lys mutatójukkával megbökte az állát, majd megrázta a fejét. Nem varázsolhatott még egy évig, és ebben a pillanatban cseppet sem örült ennek. Bár, ha őszinte akart lenni, ez a tény nem nagyon tartotta volna vissza attól, hogy bemenjen a gyűlésre.

– Attól még muszáj bemennem – mondta végül. Előhúzta a pálcáját és az ajtóra szegezte, de Fred elkapta a kezét.

– Akkor legalább hadd segítsek – ajánlotta fel.

Lys meglepetten nézett rá.

– Tényleg? – A fiú bólintott. – Hát akkor… köszönöm.

Fred néhány gyors pálcamozdulattal feloldotta a bűbájt, aztán a lányra nézett.

– Mi a következő lépés?

Lys az ajkába harapott. Semmiképp nem akarta ennél jobban belekeverni a fiút, azt pedig végképp nem akarta, hogy itt legyen, amíg beosont.

– Innentől… boldogulok egyedül, köszönöm.

Fred néhány másodpercig még ott állt mellette, aztán vigyorogva bólintott, sarkon fordult és elindult a lépcső felé. Lys megvárta, hogy a fiú léptei elhalljanak, aztán behunyta a szemét, pálcájával a saját fejére koppintott és elmotyogta a kiábrándító bűbáj varázsigéjét.

Fogalma sem volt, hogyan jutott be konyhába anélkül, hogy bárki észrevette volna. Bár még mindig a kiábrándító bűbáj hatása alatt állt, az egyik félhomályos sarok felé iramodott, s közben fél füllel hallgatta a beszélgetést.

– … lehervad majd a kaján vigyor a képedről, Black. – Ez Perselus hangja volt. megtorpant, az asztal felé fordult és szorosabbra húzta magán a pulcsiját, mintha az segítene abban, hogy ne vegyék észre. Az ikreknek igaza volt: a férfi tényleg szokatlanul komornak tűnt, azonban Lys, aki jobban ismerte őt náluk, valami mást is észrevett: Perselus fáradtnak látszott. – A Sötét Nagyúr a lányodat akarja, záros határidőn belül. – Sirius arcáról valóban nyomban lehervadt a kaján vigyor, ahogy azt Perselus megjósolta. Lys tekintete Dumbledore professzor arcára tévedt, aki szintén nyugtalannak tűnt.

A kijelentés bombaként robbant a gyűlés résztvevői között. Egy hosszú pillanatig csend volt, aztán mindenki egyszerre kezdett beszélni, de Lys csak néhány hangot tudott elkülöníteni közülük.

– De hát miért akarná a lányodat, Sirius? – kérdezte Mrs. Weasley aggódó hangon. Senki sem méltatta válaszra.

– Egészen biztos, hogy őt akarja? – Lys Tonks hangjára ismert.

– Nem – sziszegte Sirius sápadtan. – Lys itt marad.

– Egyetértek – biccentett Piton. – Viszont kezdek kifutni a kifogásokból.

Lys mély levegőt vett és miközben tett egy lépést előre, ismét a fejére koppintott, elsuttogva a kiábrándító bűbájt megszüntető varázsigét.

– Akkor ne keress többet – szólt hangosan. A gyűlés résztvevői egy emberként fordultak felé, ő pedig belepirult a hirtelen jött figyelembe. Tekintetét ennek ellenére konokul előre szegezte, mintha nem most látta volna varázsolni őt több mint két tucat felnőtt, köztük legalább öt auror és három tanár.

– Lys! – Sirius és Mrs. Weasley szigorú hangja egyszerre csattant a konyhában. A lány bocsánatkérő pillantást vetett az apjára. Dumbledore derűsen mosolygott.

– Sajnálom – motyogta őszinte megbánással a hangjában, miközben közelebb lépett az asztalhoz. – Tudom, hogy nem lett volna szabad bejönnöm ide, de úgy gondoltam… hogy rólam lesz szó.

Alig öt lépésnyire állt az apja székétől, de képtelen volt tovább menni. Magán érezte a Rend minden tagjának tekintetét, és ettől hirtelen szörnyen zavarba jött, pedig az előbb egyáltalán nem törődött velük. Pár másodpercig a plafont fixírozta, aztán inkább Perselusra nézett, aki komor, merev arccal bámult rá.

– Nem – ismételte Sirius.

– Nem hiszem, hogy van más választásunk, apa. – Csupán egy pillanatra vette le tekintetét Perselusról, hogy az apjára nézzen. – Nem mintha menni akarnék, vagy ilyesmi, de egyáltalán nem ért váratlanul, hogy oda kell mennem. – Ennél nagyobb hazugságot még sosem ejtett ki a száján. Ismét Siriusra nézett, ezúttal hosszabb ideig. – Hiszen tíz halálfaló látott a minisztériumban. Valamelyik biztos beszélt rólam.

Mrs. Weasley értetlen arccal nézett a férjére, Lys a szeme sarkában látta, ahogy többen összesúgnak a szomszédjukkal.

– Tudom, hogy mi vár rám és készen állok rá – folytatta a lány. Hangja határozottan csengett ugyan, azonban Perselust nem tudta meggyőzni vele. Ő, a Rend többi tagjával ellentétben látta a félelem apró csillogását a lány szemében.

– Fogalmad sincs, mi vár rád! – kiáltott rá Sirius a lehető legszigorúbb apai hangnemben. – Dumbledore, könyörgöm, mondjon már valamit!

Az idős mágus azonban csak egymásnak támasztotta az ujjbegyeit és derűs nyugalommal fürkészte Lyst, aki még mindig kezében szorongatta a pálcáját.

– Ez… ez az én döntésem, apa. Tudom, hogy téged nem érdekel, mi lesz Perselusszal, de engem igen. – Abban a pillanatban, amikor Lys kimondta a bájitaltan tanár keresztnevét, többen méltatlankodva felszisszentek, s a lány hallani vélte Mrs. Weasley rendreutasító hangját:

– Piton professzorral, Lys.

– Nem kellene, hogy érdekeljen – dörmögte Sirius sötéten.

– Márpedig én nem leszek olyan, mint Di! – kibált Lys, és kezeit összefonta a mellkasán. Mivel most végezte el először a kiábrándító bűbájt megszüntető varázslatot, egyáltalán nem lepte meg, hogy nem sikerült tökéletesen végrehajtani az; bal karjának egy része továbbra is áttetsző volt, nevetségessé téve a lány szigorúnak szánt megjelenését. – Nem fogok…

– Elég. – Mindenki legnagyobb döbbenetére Piton szólalt meg, s Lys, meghallva a férfi hangját, nyomban elnémult.

– Segíteni akarok! – mondta a lány, Dumbledore szemébe nézve.

– Nem. – Piton és Sirius hangja egyszerre csendült, s ők vetettek egy meglepett pillantást a másikra. Életükben először értettek egyet, és ez mindkettejük számára roppant furcsa érzés volt. – Menj vissza a szobádba és felejtd el ezt az őrültséget.

– Nem fogod kockára tenni az életed miattam! – Lys hangja remegett, és mintha könnyek csillogtak volna a szemében. Piton felállt, nem törődve a Rend többi tagjával. Sirius, ezt látva, szintén felpattant, bár Lupin elkapta a karját, mielőtt ostobaságot csinálhatott volna.

– Te pedig végképp nem fogod kockára tenni a saját életedet. Még mindig gyerek vagy. – A Rend tagja hihetetlenkedve bámulták a szemül elé táruló jelenetet. Sosem látták még Pitont így besz

– Tizenhat éves vagyok. Jövőre felnőtt leszek.

– Az a mágiahasználatra vonatkozik, nem a Sötét Nagyúrral való találkozásra. – Piton hangja már nem volt annyira nyugodt, mint amit megszoktak tőle. A Weasley házaspár csodálkozva nézett össze. Ők voltak az elsők, akik átlátták a helyzetet, és megértették a szemük elé táruló jelenetet. Nem egy tanár vitatkozott a diákjával. Egy szülő próbálta megvédeni a gyerekét.

Lys a háta mögé rejtette remegő kezét. Valahol mélyen tudta, hogy Perselus csak vigyázni akar rá, mégsem tudta felfogni, miért nem hagyja a férfi, hogy segítsen neki.

– Ha nem megyek oda, megölhet téged. – Lys minden erejével küzdött azért, hogy fenntarthassa a szemkontaktust, de félt, hogy Perselus meglátná a könnyeket a szemében.

– Nem hinném, hogy ezt megengedhetné magának.

Lys dacosan felnézett. Molly ezt a pillantást is túl jól ismerte.

– Voldemortot nem érdeklik a személyi veszteségek – mondta. A Rend tagjai, Dumbledore-t és Pitont leszámítva, egy emberként kaptak levegő után. A bájtaltan tanár csak a szemét forgatta. Ő ár kezdte megszokni, hogy Lyst nem lehet leszoktatni a Voldemort név kimondásáról. – De ezer módja van hogy ártson neked anélkül, hogy megölne.

– Nem – szólt Piton határozottan. – Verd ki a fejedből ezt az ostobaságot.

– Így van – dörmögte Sirius egyetértően, és megpróbálta lerázni magáról Lupin kezét.

– Ha Miss Black ennyire segíteni szeretne – szólt közbe Dumbledore, mire minden fej feléjük fordult –, nem hiszem, hogy akadályoznunk kellene.

– Albus! – Ezt egyszerre több ember kiáltott. Piton két lépéssel Lys előtt termett, élő pajzsként védve őt az igazgató fürkésző pillantásától.

– Nem fogja odadobni Voldemortnak a lányomat, Dumbledore! – kiabálta Sirius és kitépte magát Lupin szorításából.

– Elment az esze, Albus? – kérdezte szemrehányóan Molly Weasley. – Egy tizenhat éves gyerekről beszélünk!

Piton utolsó reménye, hogy Dumbledore elálljon ettől a képtelen ötlettől a Rend Lysért felszólaló tagjai maradtak. Az utolsó dolog, ami ehhez a beszélgetéshez kellett egy támogató, aki szerint Lys szándéka nem volt ostobaság.

A lány érezte, hogy nyerésre áll. Dumbledore támogatásával meg tudják győzni Perselust, hogy ő, Lys igenis tehet valamit. Hogy nem kell itt ülnie tétlenül, bezárva. Hallotta, ahogy az apja egyre emelkedő hangerővel próbálja jobb belátásra téríteni az igazgatót; ahogy a Rend szinte minden tagja szót emel az ősz varázsló ellen.

– Miss Black elég idős már, hogy eldöntse, akar és tud-e segíteni.

– Rendben, Albus, de akkor dobjuk oda Pottert is – szólalt meg Piton, percek óta most először. Hangjára egy csapásra néma csend lett a konyhában. – Kössük át szalaggal is. A Sötét Nagyúr bizonyára értékelni fogja a gesztust.

– Hé! – szólt rá szemrehányóan Sirius, de csupán egy sötét pillantást kapott válaszul.

Lys képtelen volt parancsolni az arcizmainak és elmosolyodott Perselus szavaira. Molly kíváncsi pillantást vetett az igazgatóra.

– Nem küldhetjük oda Harryt, Perselus.

– Mert Lyst igen?! – Nem ez volt az első alkalom, hogy a Rend tagjai hallották, ahogy Piton felemeli a hangját. De ez most más volt. A tény, hogy Lys képes lett volna egy ilyen áldozatot hozni, sokkal mélyebben érintette a varázslót, mint ahogy azt a Rend bármely tagja el tudta volna képzelni.

Lys, bár mögötte állt, nem láthatta a férfi arcát, biztos volt benne, hogy Perselus arcán erősen rángatózik az izom, amelyből ő, Lys mindig ki tudta olvasni, mennyire feszült vagy mérges a varázsló. Óvatosan tett egy fél lépést oldalra, s a következő pillanatban Perselus keze felemelkedett, sorompóként elzárva őt a Rend tagjaitól.

Többen észrevették a mozdulatot, így a kettősre néztek, igaz, csak egy kósza pillanatra. Rémszem tekintete azonban tovább időzött rajtuk, s ha bármelyikük jobban figyelt volna az exaurorra, láthatták volna, ahogy a hegekkel teletűzdelt, ráncos arc elkomorodik, mintha olyat vett volna észre, amit más nem látott.

– Meg tudom csinálni – szólt közbe Lys hirtelen, mire minden fej felé fordult. Érezte, ahogy Perselus elkapja a vállát és figyelmeztetően megszorítja, de nem törődött vele.

Albus Dumbledore derűsen összecsapta a kezét, és Lysre nézett, mielőtt megszólalt volna.

– Akkor úgy vélem, a kérdés eldöntetett. Miss Black önként vállalja a feladatot. – Lys látta, ahogy az apja elsötétül, és Perselus úgy nézett az igazgatóra, mintha képes lenne megátkozni őt.

– Ezt nem mondhatja komolyan! – A megdöbbent felkiáltás Mrs. Weasley-től érkezett.

– Albus! – szólt közben McGalagony professzor. – Ő még csak egy gyerek!

– Aki az egyik legtöbbet tehet azért, hogy minél előbb befejezzük a háborút.

– Nem! – pattant fel Sirius Black a székéről. – Dumbledore, ezt nem engedheti. Nem fogjuk… nem fogjuk felhasználni a lányomat a háborúban!

– Apa – szólalt meg Lys, mielőtt az igazgató reagálhatott volna. Miután lefejtette a válláról Perselus kezét, odalépett az apjához, és egészen közelről nézett fel rá. – Nem lesz semmi baj. – Látta, hogy a varázsló hihetetlenkedő válaszra készül, ezért gyorsan folytatta. – Jól leszek. Van valamim, ami Voldemortnak nincs.

– Tényleg? – kérdezte őszinte döbbenettel Sirius. – És mégis mi lenne az?

Lys végignézett a Rend összes jelenlévő tagján, mielőtt válaszolt volna, azonban kiemelt figyelmet fordított arra, hogy elkerülje Perselus tekintetét.

– Egy feketepárduc.

***

Lys a lépcső legalsó fokán ülve várta, hogy vége legyen a gyűlésnek. Már vagy húsz perce hagyta el a konyhát; eleinte sétálgatott az előszobában, de azt megunta, és most pálcáját forgatta az ujjai között. Hirtelen kitárult a konyha ajtaja, s ő rögtön talpra szökkent. Albus Dumbledore lépett ki elsőként, és rögtön a lány felé indult, amint megpillantotta őt. Lys látta, hogy az igazgatót Sirius és Piton követik, komor arccal, még véletlenül sem nézve egymásra.

Lys rögtön Siriushoz sietett és egyetlen szó nélkül ölelte át őt. Érezte, ahogy apja karjai szorosan fonódnak köré, s amikor hosszú percekkel később elengedték egymást, magabiztosnak tűnő mosollyal így szólt:

– Nem lesz semmi baj.

Mielőtt Sirius válaszolhatott volna, Tonks tűnt fel Lys előtt, és igencsak szoros ölelésben részesítette. Amikor elengedte őt, Lys körbenézett, és döbbenten vette észre, hogy Lupin, Mr. és Mrs. Weasley, de még McGalagony professzor is az előszobában ácsorognak, mintha rá várnának. Miután Lys átvészelt egy szoros, anyai ölelést Mrs. Weasleytől, bezsebelt még egy-egy kevésbé szoros, de nem kevésbé bíztató ölelést Mr. Weasleytől, Lupintól és McGalagony professzortól, aztán még egyszer megölelte az apját, mielőtt Perselus felé fordult volna, aki az ajtó közelében várta.

A varázsló csak akkor mozdult meg, amikor Lys mellé ért. Hátat fordított az előszobában álló díszes társaságnak, és az ajtó felé indult.

– Piton… – szólt utánuk Sirius, amikor a páros elérte az ajtót, de torkára forrtak a szavak, mintha nem tudná, mit mondjon. Hiszen éppen most bízta rá egyetlen lányát arra az emberre, akit talán még Voldemortnál is jobban gyűlölt.

Lys megfordult és rámosolygott az apjára, s Perselus is megtorpant és hátranézett a válla fölött.

– Nem kell mondanod, Black. – Azzal kitárta az ajtót és kiterelte Lyst, aki egészen addig mosolygott a válla fölött, amíg be nem csukódott mögöttük a nehéz faajtó.

A mosoly ekkor lehervadt Lys arcáról, és a helyét riadalom vette át. Addig rendben volt, hogy bármi áron meg akarta védeni Perselust, de valahogy eddig nem jutott el a tudatáig, hogy kiharcolt egy találkozót koruk leghatalmasabb feketemágusával. Remegő lábakkal sétált le a lépcsőn, fél lépéssel maradva le a varázsló mögött.

– Tudod, hogy nem kell ezt csinálnod – mondta a varázsló. Szembefordult Lysszel és töprengve nézte őt. Élénken emlékezett még a lány reakciójára, amikor megtudta, ki ő. Mégis mi változott azóta?

– Ó, ne légy álszent – vigyorgott a lány. – Te is megtennéd értem. – Piton felvonta a szemöldökét. – Hiszen te vagy a patrónusom.

A varázsló önkéntelenül felvonta a szemöldökét. Vajon mikor jött rá Lys?

– Ezt meg honnan veszed?

– Nem ejtettek a fejemre, összeraktam. Eleinte persze csalódott voltam – azt hittem, kutya alakú lesz, apa után – vallotta be zavartan –, hiszen Harrynek is az apja a patrónusa. De minél többet gondolkodtam rajta… – Elharapta a mondatot, és megrázta a fejét. Kezét Perselus felé nyújtotta, hogy a varázsló hoppanálhasson vele, s csak akkor folytatta, suttogva, amikor már egészen biztosan nem Londonban voltak. – Annyira akartam, hogy az apám legyen a patrónusom, hogy nem vettem észre, hogy a patrónusom az a személy, aki egész életemben legközelebb állt ahhoz, hogy az apám legyen.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.