efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Feltltve: 2016.12.17.



Egy nagy adag Álomtalan Álom főzet elfogyasztása után (igazából arra is szükség volt, hogy Perselus megígérje, egész idő alatt vele marad, amíg alszik, nehogy megtámadjon valakit álmában) Lys zavartalanul átaludta az egész napot. Mivel a varázsló úgy gondolta, Lys még mindig nem pihente ki magát rendesen, estére újabb adag Álomtalan Álom főzetet diktált bele, aminek hatására a lány frissen és kipihenten ébredt szombaton reggel. Annyira kipihenten, ahogy már régen nem érezte magát. Viszont ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be a férfinak.

Ahelyett, hogy felmentek volna reggelizni a Nagyterembe, Perselus dolgozószobájában ettek, igen komor hangulatban – ez elsősorban Lysnek volt köszönhető –, és nem nagyon szóltak egymáshoz. A lány szíve szerint órákig beszélt volna arról, amit Perselus tegnap elmondott neki, de fogalma sem volt, mit mondhatna. Igazából abban sem volt biztos, hogy a férfi szívesen beszélne-e Voldemortról.

Reggeli után Perselus néhány pálcaintéssel a falhoz tolta a dolgozószoba berendezését, hasonlóan ahhoz, mint amikor a párbajozást gyakorolták. Miután ezzel végzett, az egyik szekrényhez lépett, melyben Lys egy hatalmas kőtálat pillantott meg. Bár még nem látott ilyet, tudta, hogy egy merengő az. Perselus ezután a halántékához illesztette a pálcáját, aztán elhúzta, s ekkor már egy ezüstös gondolatszál kötötte össze a pálcát és a varázsló halántékát. Amikor a gondolatszál elvált a férfi halántékától, a merengőbe hullott. Perselus még négy alkalommal ismételte meg ezt a műveletet. Mikor végzett, szembefordult Lysszel és a szoba közepére sétált.

A lány nem tudta eldönteni, hogy az emlékek eltávolítása vajon csupán elővigyázatosságból történt-e, vagy Perselus mégsem bízik benne, dacára annak, amit tegnap mondott. Nem, ez butaság. Ki bízna benne, ha nem Perselus?

– Szóval akkor, öhm… – szólalt meg bizonytalanul Lys. – Olvastam már pár könyvet, szóval nem kell elmesélned az alapokat – fejezte be csendesen. Egy kicsit idegesnek tűnt.

A varázsló kimérten biccentett és előhúzta a pálcáját.

– Rendben. Megpróbálok behatolni az elmédbe. Lássuk, mit szólsz hozzá. – A lány bólintott. – Próbálj megátkozni, ha azt könnyebbnek találod, de jobban örülnék, ha csakis az elmédet használnád.

– Rendben – mondta Lys és előhúzta a pálcáját. – Készen állok. – Hangja magabiztosan csengett ugyan, azonban nyugtalanul az ajkába harapott.

– Legilimens! – érkezett a varázsló válasza.

Lys hirtelen úgy érezte, mintha egy filmet nézne a saját elméjében. Öt éves önmaga a mugli iskolában, az első héten, amikor egy csapat elsős és másodikos piszkált egy aprócska, szeplős, szemüveges elsős kislányt, és ő, Lys, kiállt a csúfolt lány mellett. Ahogy az egyik másodikos fiú ellökte őt, és ő, amint földet ért, önkéntelenül használva a varázserejét, a bokájuknál fogva fellógatta őket. A heves vita az első Roxforti éve előtt arról, hogy Salembe vagy Roxfortba járhat-e szeptembertől.

Lyst annyira lenyűgözte a látvány, hogy egy ideig megfeledkezett arról, mi is a dolga valójában – megakadályozni, hogy Perselus bármit lásson. De hogyan csinálja?

Amíg ezen töprengett, ő és Perselus végig nézték, ahogy először találkozik Luciusszal Diana dolgozószobájában.

Ne, nem akarom… menj el… gondolatban felemelte a pálcáját és kimondta az első átkot, ami eszébe jutott.

– Obstructo!

A kép olyan hirtelen szakadt félbe, mint amikor a dugót kirántják a palackból. Lys ismét Perselus dolgozószobájában találta magát, megállapította, hogy Perselus jóval távolabb áll tőle, mint amire emlékezett.

– Bocsánat – motyogta és az ajkába harapott. – Egy kicsit belefeledkeztem a gondolatok örvényébe.

– Elhagytad magad – javította ki Perselus komoran. – Bár kétségtelen, a hátráltató ártás remek ötlet volt.

– Igen, azt hiszem – mondta Lys bizonytalanul. – Megpróbálhatnánk újra?

A varázsló bólintott.

– Ürítsd ki az elméd – tanácsolta, és vár pár másodpercet, hogy a lányka legyen ideje engedelmeskedni. – Legilimens!

A dolgozószoba ismét elmosódott, s helyette feltűnt a Fonó sori ház, egy késő nyári délutánon, amikor Di elment valahova, és ő, Lys titokban leosont a ház pincéjébe, ahol Perselus bájitalos laborja volt. Lyst ezúttal nem bűvölte el, ahogy gondolatai örvénylettek. Minden erejével arra koncentrált, hogy kidobja Perselust az elméjéből, bár fogalma sem volt, hogyan csinálhatná. A gondolatai között hirtelen Ron jelent meg, amint a szemébe mondja, hogy Perselus, az ember, aki felnevelte őt, halálfaló.

Vad gyűlölet öntötte el, s mire észbe kapott, ismét a dolgozószobában találta magát. Piton görnyedten állt vagy öt méterre tőle.

– Mi… mi történt? – kérdezte aggodalmas hangon.

– Semmi – hazudta a varázsló, és felegyenesedett. – Sikerült visszaverned.

Lys aggodalmas arccal harapott az ajkába – vajon miért nézett ki úgy Perselus, mintha legalábbis gyomorszájon vágták volna?

– Akkor… újra?

– Igen. – Lys mély levegőt vett, és megpróbálta kiüríteni az elméjét. – Legilimens!

A dolgozószoba elmosódott, s egy pillanatig Lys csak az ürességet látta. Aztán megérkeztek az emlékek: ő és Lucius, amikor a Szent Mungóban teáztak karácsony előtt. Amikor elsős korában összeveszett Ginnyvel. Egy pillanatnyi sötétség, majd a DS edzés, amikor ő, Lys megidézte élete első patrónusát…

Amikor Lys ismét meglátta Perselust, a férfi jobb vállán csúnya vágás éktelenkedett.

– Bocsánat! – rohant oda a varázslóhoz aggodalmas arccal. – Sajnálom, nem akartam…

– Nem történt semmi – mondta Piton és pálcáját végig húzta a seb fölött, mire az nyomban begyógyult.

– Bocsánat… szörnyen béna vagyok.

– Ha ez bármit is számít – szólalt meg a férfi –, Potternek csak két alkalommal sikerült visszavernie.

– Hurrá – motyogta cseppet sem lelkesen a lány. – Megpróbálhatom újra? Csak adj pár percet.

Lys behunyta a szemét, és próbálta, tényleg próbálta kiüríteni az elméjét és elcsendesíteni az érzelmeit, de az elmúlt napok fényében érthető módon nem ment valami könnyen. Mikor úgy érezte, úgy-ahogy felkészült, aprót biccentett.

– Legilimens!

Egy hosszú pillanatig nem történt semmi, aztán a Trimágus Tusa harmadik próbáján találta magát. A bal alkarjához kapott, és valamilyen furcsa késztetés hatására nevetni kezdett. Koncentrálj, unszolta magát. Gyerünk…Változott a kép: London karácsonyi díszekkel borított, havas utcáján rohant próbálva elmenekülni azok elől, akik a keresésére indulhattak. Aztán hirtelen ismét sötétség vette körül. Egy pillanatra megijedt, de nem volt sok ideje a csodálkozásra, ugyanis egy újabb emlék jelent meg a szeme előtt. Sebeslábú, ahogy az ölébe heveredik a barghestek barlangjában.

Ismét kitisztult a kép, de Perselus nem úgy nézett ki, mintha megátkozták volna. Lys egy pillanatig úgy gondolta, talán sikerült saját erőből visszavernie a varázslót, de ekkor meglátta a földön a férfi pálcáját. Csalódottan sóhajtott.

– Ne elégedetlenkedj – korholta a varázsló. – Sokkal jobban megy, mint amire számítottam.

– Hurrá – morogta Lys epésen. Ismét lehunyta a szemét, és próbálta kiüríteni az elméjét.

– Legilimens!

Lucius, amikor rábeszélte őt, hogy lépjen be a DS-be. Sötétség. Ő, Harry és Hermione a könyvtárban ülnek és sárkányokkal kapcsolatos könyveket olvasnak. Sötétség. Fred egy csomag maximuláns terméket küld neki. Hosszú sötétség. A tengerparton állt, mellette Iain, a selkie állt, s folyamatosan pikáns megjegyzésekkel bombázta. Aztán a selkie közelebb hajolt, s Lys szinte látta, ahogy Perselus dolgozószobájában állva a varázslóra szegezi a pálcáját, és így kiált:

– Appandax!

Ahelyett, hogy ismét a dolgozószobát látta volna maga előtt, a Roxfortban találta magát, egy másik emlékben – Perseluséban. Nem volt nehéz felismernie a fiatal Perselust, aki éppen kivédett egy átkot, ami egy roppant kócos, Harryre nagyon hasonlító fiútól érkezett. Lys feltételezte, hogy ő lehet James, Harry apja. James mellett egy hosszú hajú fiú állt, s most éppen ő küldött átkot Perselus felé. Lys érezte, hogy teste, amely még mindig Perselus dolgozószobájában volt, megtántorodik. A másik fiú Sirius volt, a saját apja. Ahogy Perselus ismét kivédte az átkot, Lys újabb ismerőst látott: a saját anyját, aki ott állt néhány méterre Perselustól, elmélyülten beszélgetve egy fekete hajú lánnyal, és szemmel láthatóan fel sem merült benne, hogy segítsen Perselusnak.

Változott a kép. Perselus jóval fiatalabb volt, talán kilenc éves. Egy vörös hajú, hasonlóan fiatal lánnyal ült a folyóparton, és elmélyülten beszélgettek valamiről. Lys egy pillanatra látta a lány szemeit – ugyanolyan mandulavágású zöld szemei voltak, mint Harrynek.

– Elég!

Amikor Lys előtt feltűnt a dolgozószoba, döbbenten konstatálta, hogy ezúttal ő volt az, aki pár méterrel hátrébb állt, mint ahol lennie kellett volna. Bár pontosan tudta, hogy Perselus dolgozószobájában van, gondolatai még mindig a férfi elméjében látottak körül forogtak.

– Nem állt ki melletted – suttogta maga elé meredve.

– Tessék?

– Di. – Felnézett Perselusra. – Láttam őt, amikor apa meg Harry apja megtámadtak. Ott állt, néhány méterre tőletek, és nem állt ki melletted. Nem védett meg.

A varázsló hallgatott. Pontosan tudta, miért nem állt mellé Di; még mindig dühös volt rá, amiért akaratlanul sárvérűnek nevezte Lilyt. Lys továbbra is várakozóan nézett rá, s a varázsló látta a lány szemeiben a csalódottságot. Lys rengeteg rosszat hallott mostanában Diről, s bár Perselus élvezte volna, ha a lány Dit tartja meg egyedüli felelősként, úgy érezte, tartozik Lysnek annyival, hogy legalább részben őszinte lesz vele.

– Korábban csúnyán összevesztünk.

A varázsló legnagyobb döbbenetére, a lány arca elsötétült.

– Mit számít az? Hiszen a vita előtt barátok voltatok, Merlinre, még mindig azok vagytok, ki kellett volna állnia melletted. – Lys dacosan a férfi szemébe nézett. – Ketten voltak egy ellen, ilyenkor pont nem az a fontos, hogy volt egy kis vitátok valamikor, és épp nem szóltok egymáshoz.

Perselus erre már igazán nem akart semmit mondani. Lys továbbra is mogorván ácsorgott előtte, s ő hallotta, ahogy motyogva Dit szidja, amiért nem volt képes félretenni a pillanatnyi nézeteltérésüket és kiállni egy barátjáért. Ahogy nézte a lányt, arra gondolt, egy darabig kénytelenek lesznek felfüggeszteni a gyakorlást, mert Lys jelenleg nem volt olyan állapotban, hogy képes legyen kiüríteni az elméjét.

A varázsló adott pár percet Lysnek, hogy kimotyogja magát, mielőtt megszólalt volna, abban a reményben, hogy sikerül kitörölnie a lány fejéből az anyja iránti heves indulatokat.

– Szóval ő volt Iain.

Arra számított, hogy Lys ismét elpirul, ehelyett a lány csak kimérten bólintott.

– Ő volt Iain, a selkie. – A lány mélyet sóhajtott. – Szerencsére pillanatokon belül megjelent Drust, és alaposan helyretette. A selkie-k remekül értenek ahhoz, hogy elcsavarják az emberek fejét. Viszont megállapodtak a druidákkal, hogy nem használják rajtuk a képességeiket, még akkor sem, ha csak tanoncok.

Lys elhallgatott. Ezúttal nem kérte, hogy folytassák – talán ő is tudta, hogy most képtelen lenne fékezni az elméjét. Helyette inkább magához hívott egy széket, lerogyott rá, és hagyta, hogy gondolatai villámként cikázzanak a fejében.

Az, amit Perselus elméjében látott az apjáról, rengeteg dolgot megmagyarázott. Csupán a kirakós egyik legfontosabb darabja hiányzott: a miért. Miért átkozta meg Sirius és James rendszeresen Perselust? Miért utálták egymást ennyire? Igaz, ezt egyszer már megkérdezte a varázslótól: nem voltak azonosak az életcéljaik. Na és? Az ő életcéljai sem egyeztek mondjuk Ronéval, mégsem állt le folyton-folyvást veszekedni vagy párbajozni vele. Ahogy eljutott ehhez a gondolathoz, önkéntelenül arra gondolt, talán Perselus igencsak nagy vonalakban válaszolt a kérdésére.

– Szóval ezért nem voltál mérges – szólt hirtelen. Perselus felkapta a fejét, és azon gondolkozott, miről beszélhet a lány. – A mugli iskolában. Amikor az első héten levelet kaptatok, hogy baj van. Amikor… amikor varázsoltam. Ő tajtékzott, hogy ezt mégis hogy képzeltem, miért csináltam, miért nem voltam képes megülni a hátsómon. Neked viszont egy rossz szavad sem volt.

– Nem volt – értett egyet a varázsló.

– Pedig akkor még nem is tudtad, hogy Sirius az apám – folytatta Lys. Bár ezt nem vonta kétségbe, kíváncsi volt, mit mond erre Perselus.

– Nem tudtam. Di sosem mondta el. – Rövid csend. Perselus is magához hívott egy széket. – Egy ideig azt hittem… – Elhallgatott. – Dinek rengeteg mardekáros barátja volt. Azt hittem, egyikük lesz az apád.

Lys bólintott.

– Számított volna? – kérdezte. A varázsló értetlen pillantását látva hozzátette: – Ha már az első pillanattól kezdve tudod, ki az apám.

Ő maga is rengetegszer tette már fel ezt a kérdést, s most újra eltöprengett rajta. Számított volna, ha az első perctől kezdve tudja, hogy Sirius Black Lys apja? Próbálta elhitetni magával, hogy minden ugyanúgy alakult volna, mint most, de ez hazugság volt. Ha tudja, hogy Sirius Black lánya él a házában, még esélyt sem adott volna neki. Tekintete Lysre tévedt, aki továbbra is rendületlenül bámulta őt. Önkéntelenül arra gondolt, hogy a lány ígyis-úgyis kiharcolta volna azt az esélyt…

– Sok dolog másképp alakult volna – felelte végül halkan.

Lys bólintott, aztán minden előzmény nélkül zavartan mocorogni kezdett a székében.

– A Süveg azt mondta, a családom legtöbb tagját a Mardekárba osztotta – szólalt meg halkan. Perselus felkapta a fejét; Lys ezt még sosem mesélte el neki. – De én griffendéles akartam lenni Di miatt. Olyan akartam lenni, mint ő. – Mereven bámult maga elé, mintha nem is lenne tisztában a környezetével, és keserűen elmosolyodott. – Nem nagyon jött össze, és valamiért nem is bánom. – A varázslóra nézett. – Pedig ha mardekáros lettem volna, te lettél volna a házvezetőm.

– Tartok tőle, hogy nem nagyon illettél volna a Mardekárba.

A lány őszintén felnevetett.

– Lehet, hogy igazad van. De ha az apám példáját nézzük, a Griffendélbe sem nagyon illek. – Lys nyugtalanul elnézett Perselus mellett. – Hú, mindjárt kiderül, hogy valójában a Hugrabugban van a helyem – mondta szórakozott mosollyal.

– Nem, az kizárt. A te vérmérsékleteddel semmi esélyed sem lett volna arra, hogy hugrabugos légy.

– Az én vérmérsékletemmel? – visszhangozta tettetett dühvel Lys. – Mi van az én vérmérsékletemmel?

– Meglehetősen griffendéles a vérmérsékleted.

– Úgy, szóval visszatértünk a házak közötti ellentétekhez? – A lány összefonta karjait a mellkasán. – Tizenegy évesnek érzem magam…

– Ha jól emlékszem, éppen annyi idősen vágtad a fejemhez, hogy undok mardekáros dolog elégtelent adni a barátnőd főzetnek nem nevezhető löttyére.

– Ú, tényleg, azt már el is felejtettem… – mondta nosztalgikus mosollyal Lys. – Pár év múlva meg folyton hozzá rohangáltam, hogy beszéljen veled, mert ez így nem állapot.

– Élénken emlékszem.

– Mintha ezer éve lett volna – vigyorgott a lány. – Emlékszel hány délután ültem itt elsősként, hogy folyton hangokat hallok, és kezdek megbolondulni? Máig sem tudom, mi volt az oka, de egyszer csak megszűntek a hangok…

Most Perseluson volt a sor, hogy nyugtalanul oldalra nézzen. Szerencsére Lys annyira belemerült a nosztalgiába, hogy ezt észre sem vette.

– Emlékszem – folytatta Lys –, mennyire rendületlenül hajtogattad, hogy nem vagyok bolond, csak az új környezet az oka… – hirtelen elhallgatott, ahogy tekintete a varázslóra tévedt. – Perselus?

A varázsló Lysre nézett.

– A kígyó hangját hallottad – mondta, bár látszott rajta, hogy nem szívesen teszi. – Mardekár kígyójáét. – Rezignáltan sóhajtott. – Nem voltam benne biztos, hogy Di tudja, hol van a Titkok Kamrájának bejárata, Dumbledore pedig ezek után úgy gondolta, ne vonjuk bele őt, ha nem muszáj.

– De hát miért… Ó! – Lys az ajkába harapott. – Párszaszájú vagyok.

– Igen.

– Ó, hát ez remek… – dörmögte sötéten, de úgy döntött, inkább nem fejezi be a mondatot. Hirtelen eszébe jutott még valami, amit meg szeretett volna kérdezni Perselustól. – Az a vörös hajú kislány az utolsó emlékben… Ő volt Lily? Harry édesanyja, akivel… akivel annyira jóban volt? – Még most sem mondta ki az anya szót, pedig valamiért könnyebben jött a nyelvére, mint a nő neve.

– Igen, ő – válaszolta kelletlenül a férfi.

Szerencsére Lys úgy döntött, nem feszegeti tovább a témát. Helyette felnézett a falon lógó órára.

– Elmegyek ebédelni – mondta a lány. – Ha estefelé visszajövök, folytatjuk az okklumenciát?

– Igen.

***

Az ebéd igencsak vidám hangulatban telt. Lys, bár próbált nem ünneprontó lenni, nem tudott nem arra gondolni, hogy valójában kicsoda, így a mosoly folyton-folyvást lehervadt az arcáról. Amikor kiléptek a nagyteremből és a márványlépcső felé vették az irányt, Lys érezte, hogy valaki megböki a vállát. Sarkon fordult és Harryvel találta szemben magát.

– Beszélhetnénk? – kérdezte a fiú.

– Igen, persze.

Elváltak hát Ginnytől, Hermionétól és Rontól, kimentek a parkba, és kerestek egy félreeső sarkot.

– Sajnálom – szólt Harry hirtelen, és zavartan izgett-mozgott a lánnyal szemben. – Az én hibám volt. Nem akartam… nem voltam hajlandó megtanulni az okklumenciát Pitontól.

– Piton professzortól, Harry.

– Azért tudott átverni Voldemort… – folytatta a fiú nem törődve Lys közbeszólásával. – Nem gyakoroltam, pedig Piton mindig mondta…

– Piton professzor – ismételte a lány.

– Ezért láttam azt, hogy kínozza Siriust a minisztériumban. Megsérülhettünk volna.

– Nem számít – legyintett. – A lényeg, hogy mindenki jól van, nem?

– De, igen – sütötte le a szemét Harry. Lys kétkedve nézett rá. Eszébe jutott, hogy Harry valahogy elérte, hogy Perselus ne tanítsa őt tovább, s hogy őt mennyire érdekelte, mégis mit csinált a fiú. Nem, Perselus kérte, hogy ne beszéljen erről.

– Hát, nekem végre sikerült rábeszélnem Piton professzort, hogy tanítson okklumenciára – mondta Lys vidáman. A fiú megütközve nézett rá. – Talán, ha szépen megkéred, esetleg téged is tanítana ismét.

– Azt kétlem – motyogta sötéten Harry. – Engem nem kedvel annyira, mint téged.

Hosszú percekig hallgattak.

– Kedvel vagy sem, nekem egy kicsit rosszul esett, hogy néhány emléket áttöltött a merengőjébe gyakorlás előtt. Úgy értem, azt hittem, bízik bennem. Mármint, mi lehet a legrosszabb, amit látok? Hogy Williams ugyanúgy nem törődött vele, mint velem?

Harry zavartan mocorgott, és idegesen felnevetett.

– Bár az lenne a legrosszabb – csúszott ki a száján. Nagyon remélte, hogy a lány nem hallotta, vagy csak nem foglalkozik a szavaival.

Lys elgondolkozva nézett a fiúra, aki még mindig idegesen vigyorgott rá. Ha Perselus az ő esetében is a merengőbe töltött pár emléket, akkor Harry nem láthatott semmi olyasmit, amit Perselus feltétlenül nem akart, hogy lásson. Hacsak… A lány szigorúan összeráncolta a homlokoát.

– Harry… – szólt vészjósló hangon. – Harry, te sültbolond. Nem néztél bele a merengőjébe, ugye?

A fiú nyugtalan arccal fordult el tőle, és megbámulta a csillagvizsgáló tornyot, mintha most építették volna oda.

– Neeeem – nyújtotta el a választ idegesen.

– Harry Potter! – sziszegte Lys, és megragadta a fiú állát, hogy az a szemébe nézzen. – Harry Potter… – A fiú, aki korábban szemrebbenés nélkül dacolt Voldemorttal, aki két nappal korábban félelem nélkül tartott távol tíz halálfalót a jóslattól, most megsemmisülten állt Lysszel szemben. – Te belenéztél a merengőjébe! – A fiú csupán egy hosszú pislogással mert felelni a feltételezésre. – Jószagú Merlin, én pedig majdnem megkértem, hogy foglalkozzon tovább veled! Hogy lehettél ekkora idióta, Merlinre, Harry, ez privát dolog! Itt egy ember emlékeiről van szó, a lehető legbizalmasabb dologról, ami csak létezik, te meg…

– Ő is beleturkált a fejembe – talált a hangjára Harry.

– Neki az volt a dolga, Harry! Mégis mit gondolsz, hogyan tudna megtanítani úgy az okklumenciára, ha nem hatol be az elmédbe?

– Nem t’om – vont vállat a fiú. – Akkor sem kellett volna olyan elégedett arcot vágnia, mert… – Harry elharapta a mondatot. Lys keze eltűnt a talárja zsebében.

– Harry – szólt vészjóslóan nyugodt hangon. – Ugye még véletlenül sem próbálsz arra utalni, hogy tulajdonképpen az ő hibája volt, amiért belepofátlankodtál az emlékeibe?

A fiú dacosan bámult Lysre.

– De, lehet, hogy azt mondom.

– Harry! – Lys megszorította a pálcáját a talárzsebében, de mielőtt előrántotta volna, elszámolt tízig és mélyeket lélegzett. – Abba bele sem gondoltál, hogy jó oka van arra, hogy megakadályozza, hogy lásd azokat az emlékeket?

Harry elkomorodott.

– De, igen, miután láttam, hogyan bántak vele az apáink, belegondoltam – morogta. – Csak hát akkor már késő volt.

Lys arcára csodálkozás ült ki. Hiszen ő is látta, hogy James és Sirius megátkozták Perselust, és hogy Williams nem tett semmit, Perselus mégsem mondta, hogy nem fogja tanítani többé. Persze, nyilván Harry esetében komoly érv volt, hogy engedély nélkül nézett bele a férfi merengőjébe…

– Én… én is láttam, hogy megtámadták, kettő az egy ellen, de…

– Azért csinálták, mert Sirius unatkozott – morogta sötéten Harry. – A te apád kezdte az egészet.

Lys elsápadt, aztán hirtelen a fülére tapasztotta a tenyerét.

– Nem… elég, Harry. Perselusnak jó oka volt, hogy megtartsa magának ezt az emléket. Nem akarom, hogy akár egyetlen szót is szólj arról, amit láttál. Nem akarom hallani.

Így aztán Harry jobbnak látta hallgatni.

***

A Griffendél-torony folyamatos nyüzsgése sem volt elég ahhoz, hogy Lys gondolatait elterelje a Harryvel való beszélgetésről és Perselus emlékeitől. A tény, hogy Di nem állt ki a barátja mellett, a tudat, hogy a férfi ismerte Lilyt, Harry édesanyját, aki Di legjobb barátja volt – s nyilván Perselusszal is barátok voltak. Miért… miért nem állt ki egyikük sem a fiú mellett? És ezek után Diana Williams elvárta, hogy Perselus segítsen neki felnevelni őt, Lyst?

– Hahó, föld hívja Lyst, itt vagy?

S ő felnézett, egyenesen Ginnyre, aki kezeivel ott integetett az ő arca előtt.

– Bocsi, elgondolkodtam.

– Szóval épp azt mondtam Hermionénak – folytatta a vörös hajú lány szemrebbenés nélkül –, hogy milyen szuper lesz, hogy együtt leszünk egész nyáron.

– Hogy…? – értetlenkedett Lys.

– Hiszen Siriusszal töltöd a nyarat, nem?

– De… de, asszem. – Hirtelen eszébe jutott a Fonó sori ház és Perselus ottani laborja, ahová nagyon szívesen bezárkózott volna, ahelyett hogy Di újabb csodás húzásaival szembesül.

– És hát, gondolom, anyáék még mindig a Rend főhadiszállásán vannak – tette hozzá csevegő hangon. – Szóval én is ott leszek.

– Jól hangzik – mondta, aztán kinézett az ablakon. – Nekem most… nekem most mennem kell. Megígértem valamit Piton professzornak. Majd később találkozunk. – Azzal felpattant és kisietett a klubhelyiségből.

Ahogy a pince felé sétált, Lys képtelen volt kiverni valamit a fejéből. Ha Perselus és Lily előbb voltak barátok, mint Di és Lily, és Perselus összeveszett Divel, az azt jelenthette, hogy Di elérte, hogy Lily az ő pártját fogja a vitában. Már meg sem lepődött ezen a húzáson…

Perselus szemmel láthatóan várta már őt, s mielőtt Lys megállt volna vele szemben, gyakorlásra készen, óvatosan megszólalt.

– Kérdezhetek valamit?

– Kérdezz.

– Szóval sokat gondolkodtam, és… Ha az a vörös hajú kislány Lily volt, Harry édesanyja. Di mindig azt mondta, mennyire jóban voltak… – Piton kimérten bólintott. Lys ezt egyszer már kérdezte. – De te már korábban is ismerted őt, úgy értem Lilyt, igaz? Szóval… – A lány az ajkába harapott, és feltűnően kerülte a varázsló tekintetét. – Szóval, gondolom, ő kiállt melletted, mikor apáék megtámadtak. De amikor te és Di összevesztetek… lehetséges, hogy… hogy Di ellened fordította őt?

Ha volt olyan kérdés a világon, amire Perselus soha nem akart válaszolni, akkor Lysnek sikerült feltennie azt. Talán ha mondd valamit, amivel kielégíti a lány kíváncsiságát, leszáll a témáról. Nem, erről egyáltalán nem akart beszélni. Lysszel nem, még akkor sem, ha ő… ha ő más.

– Nem hinném, hogy Di ezt ki tudta volna taktikázni.

Lys sötéten felhorkant.

– Sikerült egész életemben hazudnia mindkettőnknek – mondta keserű dühvel a hangjában. – Én nem becsülöm alá.

A varázsló kénytelen volt egyetérteni. Talán mégiscsak jobb lenne beszélni Lysszel az esetről? Talán akkor nem hozná fel többet… és nem bonyolódna ostoba találgatásokba. Merlin nevére, talán még Potterrel sem fog beszélni ezzel kapcsolatban.

– Elmondok valamit – szólt kimérten. – De meg kell ígérned, hogy nem kérdezel, és nem hozod fel a témát soha többé.

Lys az ajkába harapott. Vajon mi lehet az, amiről Perselus ennyire nem szívesen beszél?

– Igen, persze, megígérem – mondta óvatosan.

– Dühömben mondtam valamit, amit nem gondoltam komolyan. – Perselus hangja halk volt és tárgyilagos. – Később pedig már nem tudtam meg nem történtté tenni.

– De hát Di is gondolhatta volna, hogy… – szólt közbe Lys, ám azonnal elnémult, amikor a varázsló folytatta.

– Nem Divel vesztem össze, hanem Lilyvel.

Lys önkéntelenül eltátotta a száját.

– De… – Hirtelen eszébe jutott, mit ígért, így lesütötte a szemét, és nem fejezte be a kérdést. – Bocsánat.

A lány betartotta az ígéretét, és többet nem hozta fel a veszekedést, sem pedig Lilyt, pedig roppantul érdekelték a részletek. Egyszerűen nem volt képes kitalálni, mit mondhatott Perselus, amivel egyszerre két barátját sértette meg, főleg úgy, hogy nem gondolta komolyan. Hiszen Dinek tudnia kellett, hogy csak a düh beszélt belőle… Tudnia kellett, igaz?

Az egyik gyakorlás alkalmával Perselus látta a minisztériumban történteket, amikor ő, Lys először használta az animágiát, és igencsak meglepődött, amikor a lány közölte vele, hogy soha többé nem akar átváltozni. A varázsló bevallotta, hogy őt magát különösebben sosem érdekelte az animágia, ugyanakkor roppant hasznos tudománynak ítélte.

– Azért én inkább maradok a bájitalkészítésnél – dörmögte Lys sötéten, és jelzett a férfinak, hogy készen áll egy újabb próbára.

A gondolat, hogy Perselus szerint az animágia roppant hasznos tudomány, igen mélyen beszivárgott a lány elméjébe. Este, amikor visszatért a klubhelyiségbe, folyton arra gondolt, mi mindenre tudná használni ezt a képességet, s mikor lefeküdt, álmaiban kutya alakjában járt órákra, mintha mi sem lenne természetesebb. Hirtelen felriadt az álomból, s mikor oldalra fordult, hogy visszaaludjon, arra gondolt, talán beszélnie kellene az apjával, hogy segítsen neki minél jobban elsajátítani az animágiát a nyár folyamán.

A tanévből hátralévő egy hétben minden nap hosszú órákat gyakoroltak, s Lys eljutott arra a szintre, hogy, noha nem mindig pálca nélkül, de elég hamar sikerült visszavernie Perselust, amikor az megpróbált behatolni az elméjébe.

Az utolsó napon reggeli után Lys, abban a reményben, hogy a hazautazás előtt még gyakorolhatnak egy kicsit, úgy döntött, felkeresi Perselust. A varázsló ezt hallva őszintén meglepődött, ugyanis ő arra számított, Lys alig várja már, hogy újra láthassa az apját.

– Hát, azt várom is – mosolygott Lys. – De azért nem hiszem, hogy egy kis gyakorlás árthat.

– Valóban nem – bólintott, azonban nem húzta elő a pálcáját, készen arra, hogy behatoljon Lys elméjébe. – Gyere! – indult el az ajtó felé.

– Azt hittem az okklumenciát itt is lehet gyakorolni – jegyezte meg a lány, de azért engedelmesen követe a varázslót.

– Azt lehet – értett egyet Perselus. – Viszont a hoppanálás elég nehézkes lenne.

– Hoppanálás? – visszhangozta Lys értetlenkedve. – Azt hittem, azt nem lehet tizenhét év alatt. – A lány homlokráncolva nézett Perselusra. – Öhm… ugye emlékszem, hogy még most sem varázsolhatok iskolán kívül?

– Velem leszel – szólt rá szigorúan a férfi, miközben elhaladtak a bájialtan terem előtt, mintha ennél nagyobb ostobaságot még nem hallott volna. – Kivételesen engedélyezem, hogy varázsolj iskolán kívül.

– De akkor eddig… – Lys kénytelen volt elharapni a mondatot, ugyanis a szeme sarkából kiszúrt egy csapat mardekárost. Egészen addig nem tudta folytatni, amíg meg nem látták a roxforti birtok kapuját, ugyanis amennyire csak lehetett, igyekezték eltitkolni, hogy nemcsak tanár-diák kapcsolat van közöttük. – De akkor eddig miért nem engedted meg soha? – Hangja egyáltalán nem volt szemrehányó, sokkal inkább kíváncsi.

– Ez egy kivételes alkalom.

– Azt rögtön sejtettem – vigyorgott Lys, és hagyta, hogy Perselus előre engedje őt a kapunál. Mielőtt bármi mást mondhatott volna, a varázsló megragadta a csuklóját, mire ő ösztönösen behunyta a szemét, és amikor ismét kinyitotta, már egy napsütötte, dombokkal segélyezett rét közepén álltak. – Hol vagyunk?

– Valahol Skóciában. – A varázsló egy pillanatig hagyta, hogy Lys kigyönyörködhesse magát. – Tudom, hogy egyszer már sikerült hoppanálnod.

– És biztos akarsz lenni benne, ha legközelebb megtörténik, nem tart majd négy hónapig, amíg megtalálsz – húzta el a száját Lys. Maga sem tudta miért, de csalódottságot érzett.

– Nem éppen erre gondoltam.

Az elkövetkező fél óra azzal telt, hogy Perselus elmagyarázta, hogyan kell helyesen hoppanálni, s mielőtt hagyta volna, hogy Lys próbálkozzon, megjegyezte (roppant Piton professzoros stílusban) mennyire hálás lenne, ha a lány nem amputoportálná magát.

Huszonöt, harminc perc kellett ahhoz, hogy Lys valamilyen szemmel látható eredményt (az egyensúlyát vesztett esést leszámítva) mutasson. Nagyjából kettő métert hoppanált, szinte pontosan Perselus elé érkezve, és roppant elégedett arcot vágott.

– Sikerült!

– Igen – bólintott a férfi, és egy pálcaintéssel tükröt varázsolt, amit Lys kezébe nyomott. – Elegáns a szemöldököd.

– Miért, mi van a… Ó! – Lys belenézett a tükörbe: mindkét szemöldöke hiányzott, ettől az arca meglehetősen nevetségesen festett. – Öhm, Perselus… hol a szemöldököm?

– Pontosan ott, ahol hagytad.

Lys sarkon fordult. A férfinak igaza volt: szemöldöke, melyet nem vitt magával a hoppanáláskor, ott lebegett a kiindulási ponton, pontosan abban a magasságban, ahol lennie kellett volna, ha ő nem mozdul meg. A lány tett pár óvatos lépést árván maradt szemöldöke felé.

– Perselus, ezzel mi lesz? A régi itt marad, és a szemöldököm majd kinő újra?

– Ne beszélj ostobaságokat. – Perselus odalépett mellé, és pálcájával elegáns mozdulatokat tett, mire Lyst bíborszínű füst borította be, és hatalmas dörrenést hallott. Amikor a füst elült, ismét birtokában volt a szemöldökének, amit megkönnyebbült sóhajjal tapogatott meg.

– Tiszta szerencse – dörmögte a lány –, hogy karácsonykor egyetlen testrészemet sem hagytam ott sehol.

– Akkor nagyon hamar megtaláltalak volna – jegyezte meg a varázsló élesen. – Egy hátrahagyott testrész alapján könnyű lett volna követnem téged.

Lys kuncogott, és elhátrált a férfitól, hogy pár perc múlva a háta mögött bukkanjon fel – ezúttal a szemöldökével együtt.

Egészen sötétedésig kint maradtak, hogy a lány minél magabiztosabban és pontosabban tudja áthelyezni magát egyik helyről a másikra.

***


Sirius Black alig várta, hogy véget érjen a tanév és újra láthassa a lányát. Annyi minden volt, amiről nem tudtak beszélni, amikor Lys áprilisban vele töltött egy hétvégét, és amiről a minisztériumi csata napján nem akart beszélni, így amikor meghallotta, hogy kinyílt a bejárati ajtó, és az előszobát megtöltötte a fojtott hangú beszélgetés, lelkesen vendégei elé sietett.

Csakhogy Lys nem volt velük.

– Nem tudod, hol van Lys? – fordult Ginny felé.

– Reggeli óta nem láttam – rázta fejét a lány lépcső felé indult. – Szerintem fel sem szállt a vonatra.

Ginny vállat vont, majd elindult felfelé. Sirius elkomorodott.

– Pipogyusz! – sziszegte parázsló indulattal. Ha bármit csinált, amivel megakadályozta, hogy láthassa a lányát, olyat kap, amit nem tesz zsebre. Tudta, hogy este Rend gyűlés lesz, amin Pipogyusznak is jelen kell lennie. Eldöntötte hát, hogy el sem mozdul az ajtó közeléből, amíg a másik meg nem érkezik. Mégis hogy jön ahhoz Pipogyusz, hogy magával cipelje a lányát Merlin tudja, hová?!

Már sötétedett odakint, amikor kitárult a Grimmauld téri ház ajtaja, s Sirius fülét megütötte az ismerős hang:

– … szóval nem hiszem, hogy nem sikerült. Mármint, komolyan, hetekig gyakoroltunk, simán… – Lys ekkor pillantotta meg az apját, aki még mindig az előszobában ácsorgott, pár méterre az ajtótól. – Apa!

Amíg Piton becsukta az ajtót, Lys odaszaladt az apjához és lelkesen átölelte. Siriust kissé váratlanul érte lánya heves öröme, de egyetlen szóval vagy mozdulattal sem tiltakozott. Ahogy Lys elengedte őt és Piton felé fordult, Sirius arca nyomban elkomorodott.

– Ide figyelj, Pipogyusz – szólt, mire Lys könyöke igencsak határozottan fúródott a bordái közé.

– Ne hívd így, apa!

Sirius nem törődött vele.

– Engem aztán nem érdekel, hogy mennyire vagy jóban Divel, nem fogom szó nélkül tűrni, hogy csak úgy magaddal vidd a lányomat!

– Tényleg? – húzta fel szemöldökét Perselus. – És mit tervezel tenni ellene, Black?

Mielőtt a nevezett személy válaszolhatott volna, Lys csípőre tett kézzel a vitatkozók közé lépett, szemben az apjával és igencsak szigorúan nézett rá.

– Hagyd már békén, apa!

– Ne fogd a pártját – mordult rá az apja.

– Tényleg? Akkor csak álljak itt mögötted, amíg piszkálod, pont, mint Di?

Lys a hátán érezte Piton figyelmeztető pillantását.

– Neked sem kellene védened – szólt rá Sirius szigorúan.

– Tényleg? Miért nem?

– Mert egy mocskos kis halálfaló, azért. – Sirius nyilván arra számított, ez az információ el fogja venni lánya kedvét régi ellenlábasa védelmétől, azonban terve nem igazán vált be. Lys összefonta kezeit a mellkasán, és felvonta a szemöldökét.

– Tényleg? – kérdezte hihetetlenkedve. Piton szája széle megrándult a hangsúlytól. Volt egy olyan érzése, pontosan tudja, melyik lesz az a kártya, amit Lys kijátszani készült, és roppantul kíváncsi volt Black reakciójára. – Tényleg? – ismételte a lány. – Komolyan ez az érved, apa? – Ezúttal Sirius vonta fel a szemöldökét. – Nézd el a kifejezést, de ágyba vitted Voldemort lányát. Erre van képed felhozni azt az érvet, hogy Perselus „halálfaló”. – Ujjaival idézőjelet rajzolt a levegőbe, amikor a halálfaló szót mondta. – Csak gratulálni tudok.

Kellett két perc, amíg Sirius felfogta a hallottakat, és meg tudott szólalni.

– De hát… Ezt meg mégis honnan… – Tekintete Pitonra tévedt, aki különösen elégedettnek tűnt a Lys által bevitt találat hatására. – Piton… – Az említett felvonta fél szemöldökét. Sirius szemében kárörvendő fény csillant. – Di meg fog ölni. Megmondta, hogy nem beszélhetünk Lysnek a családjáról.

– Szeretném látni, hogy megpróbálja – dörmögte egyszerre Lys és Piton. A férfi hangja kárörvendő volt, a lányé inkább komor.

Mivel Lys úgy gondolta, apja befejezte Perselus szapulását, sarkon fordult és kísérőjére nézett.

– Maradsz vacsorára?

– Nem marad – szólt közbe Sirius, mire lánya igen sötéten nézett hátra a válla fölött. Piton csupán egy pillantásra méltatta.

– Nem.

– Akkor… később találkozunk? – kérdezte Lys reménykedve.

– Minden bizonnyal. – Azzal sarkon fordult és távozott.

Lys aggodalmas arccal nézett utána.

***

– Szóval Piton elmondta – dörmögte Sirius vacsora után, mikor végre sikerült kettesben maradnia a lányával. Felmentek az első emeleti szalonba, és a varázsló magukra zárta az ajtót, és kiszórt pár bűbájt hallgatózás ellen.

– Igen – sóhajtotta a lány. A témának cseppet sem örült, annak viszont igen, hogy apja végre-valahára nem a csúfnevén szólította Perselust. Apja helyett a családi falikárpitot nézegette igencsak szórakozott arccal.

– Mit mondott pontosan?

Lys megforgatta a szemeit és az apjára nézett.

– Azt, hogy Voldemort Di apja.

– És nem próbált…

– Apa – szólalt meg szigorúan. – Perselus kém, nem halálfaló. Különben is, ez még mindig elég gyenge érv annak fényében, hogy ki a gyereked anyja.

Sirius eleresztette a füle mellett az epés megjegyzést.

– Nézd, Lys, nem tartom jó ötletnek, hogy a közelében maradj – szólt, s közben megvető pillantást vetett az ajtóra, mintha Piton amögött rejtőzne. – Bármit is mond Dumbledore, bármit is hazudik neked ő maga, tudom, hogy az ő oldalán áll. Te pedig veszélyben vagy.

A lány erre igen sértetten húzta fel a szemöldökét és kezeit összefonta a mellkasán.

– Ez nagyon aljas volt, apa.

– Tessék? – hökkent meg Sirius.

– Próbálod fúrni Perselust – szólt szigorúan, az apja szemébe nézve. – Ami aljas dolog.

A varázsló erre megvetően felhorkant.

– Mintha ő nem csinálná ugyanezt.

– Nem csinálja – tájékoztatta komoran a lány. Pedig megtehetné, tette hozzá gondolatban.

– Na látod… – vágta rá diadalmasan Sirius, aztán felfogta lánya szavait. – Micsoda?

– Perselus meg sem próbált fúrni téged – ismételte készségesen Lys. – Pedig többször szóba kerültél; szerettem volna tudni, miért utáljátok egymást ennyire.

A lány gondolatban elmosolyodott. Vajon… vajon sikerülne rábeszélnie az apját, hogy egyszer és mindenkorra ássák el a csatabárdot? Ha elmondja az igazat (ami cseppet sem volt szörnyű), esetleg itt-ott ferdít egy egészen picit…

– Azt miért nem tőlem kérdezted? – érdeklődött sértett hangon Sirius.

– Mert az elképzelt válaszaid mindegyikét hallottam ma már kétszer.

Sirius feldobta a lábait a dohányzóasztalra és hátradőlt a kanapén.

– Akkor mit mondott rólam Pip… Piton? Kíváncsian hallgatom.

– Azt, hogy mások voltak az életcéljaitok – vágta rá hűvösen a lány. Aztán hirtelen eszébe jutott a másik dolog amit Perselus mondott. – És azt, hogy kis híján megöletted egy vérfarkassal.

Sirius ajkai álmatag mosolyra húzódtak ahogy maga elé meredt.

– De szép is lett volna…

– Egyáltalán nem lett volna szép – torkolta le Lys. – Nagyon is ostoba és meggondolatlan dolog volt!

Sirius arca elkomorodott.

– Ő szaglászott folyton Remus után. Én csak annyit mondtam neki, ha végigmegy a Fúriafűz alatti alagúton, megtudja, merre csavarog.

– Az nem elég?! – kiáltott rá a lány. – Meggondolatlan voltál.

– Fiatal voltam és bolond. Kinőttem a legtöbb hibámat – vágta rá a férfi.

– Úgy – vonta fel fél szemöldökét Lys. – Szóval, ha Perselus most érdeklődne Lupin felől…?

– Valószínűleg ugyanezt mondanám. – Lys szemei villámokat szórtak. – Nézd, Lys, lehet, hogy én kinőttem a legtöbb hibámat, de ő nem.

– Tényleg? Nekem nem úgy tűnik. – Sirius jobbnak látta nem válaszolni. – Tudod, Perselus tanított okklumenciára. – A varázsló felvonta a szemöldökét. – Láttam, amikor rátámadtatok, te meg James. Ketten egy ellen. Fogadok, ugyanez menne, ha James még élne.

– Piton megérdemelte.

– Igen? – kérdezett vissza Lys rosszul palástolt felháborodással a hangjában. – Miért, mit csinált? Tizenévesen még nem volt halálfaló, Di viszont egész életében Voldemort lánya volt.

– Di egészen más kategória – dörmögte Sirius.

– Miért? Mert griffendéles volt? – Lys látta az apján, hogy bólintani készül. – Te magad mondtad, hogy Pettigrew is griffendéles volt, a barátotok, erre tessék.

– Pettigrew egy gyáva féreg – sziszegte sötéten a varázsló.

– Bizonyára. – A lány habozott, mielőtt folytatta volna. – Tudod, hogy majdnem mardekáros lettem?

– Tessék? – hökkent meg Sirius, aznap már sokadszorra. Ahogy jobban belegondolt, ennek a kijelentésnek nem kellett volna ennyire váratlanul érnie őt – hiszen a lánya mégiscsak magának Mardekár Malazárnak, a nevezett ház alapítójának volt a leszármazottja, mégis, a gondolat, hogy Lysből, az ő a lányából undok mardekáros is lehetett volna, valamiért sértőnek tűnt.

– Bizony. A Süveg azt mondta, a családom legtöbb tagja mardekáros volt, és hogy én is megállnám ott a helyem. Perselus lehetett volna a házvezetőm, imádtam volna. Tudod, miért akartam griffendéles lenni? – Sirius megrázta a fejét. – Di miatt. Mert akkor még azt hittem, csodálatos ember, és olyan akartam lenni, mint ő.

– Ez nem ugyanaz.

– Lehet – ingatta fejét a lány. – Nem is ez a lényeg. Az a lényeg, hogy nem a házunk dönti el, kik vagyunk. Maga Merlin is mardekáros volt, és nem volt rossz ember. Perselus sem az.

– Semmit sem tudsz Pipogyuszról.

– Épp eleget tudok Perselusról – hangsúlyozta a varázsló nevét – ahhoz, hogy ne tűrjem szó nélkül, ahogy viselkedsz vele.

– Igen, persze, ő nevelt fel, már hallottam – gúnyolódott Sirius. Nem igazán értette, miért nem jött még rá Lys. Hiszen olyan okosnak tűnt.

– Nemcsak felnevelt, mellettem állt és áll még most is. Tudni akarod hányszor vitatkoztam Divel életemben? Sokszor. És Perselus volt az, aki minden alkalommal mellettem állt. – A varázsló hihetetlenkedve nézett a lányára. – Di mugli iskolába küldött, mert jó ötletnek tartotta. Perselus szerint felelőtlenség volt, és igaza lett. Az első héten bajba keveredtem, mert véletlenül varázsoltam. Tudod, ki rendezett ingyen cirkuszt miatta? Di. Tudod ki mondta azt, hogy nem történt semmi visszafordíthatatlan? Perselus. Tudod, ki állt mellém, mikor Di Salembe akart küldeni, de én nem akartam Amerikába menni? Perselus.

– Fel sem merült benned, hogy csak azért csinálta, mert halálfaló és te Di lánya vagy? A főnöke unokája, persze, hogy vigyázott rád.

Lys arckifejezésén látszott, hogy erre még nem gondolt. Egy hosszú pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy Perselus talán tényleg csak ezért állt mellette… Nem, az apja téved. Ő ismerte Perselust. Perselus jó ember volt. Nem azért törődött vele, mert Di Voldemort lánya.

– Tévedsz – sziszegte dühösen. – Tudod, miért? Mert soha nem volt egy rossz szava sem rólad. Nem próbált meg ellened fordítani. Pedig megtehette volna, ő is pontosan tudja. Mégsem tette. És egyáltalán nem viselkedik úgy velem, mintha a régi iskolai ellenségének lennék a lánya. Ugyanúgy segített felkészülni a vizsgákra, mintha semmi sem történt volna. – Lys felemelkedett a fotelból és az ajtó felé indult. – Kiengednél? Szeretnék lefeküdni.

– Persze. – Sirius megpöccintette a pálcáját, mire halk kattanás hallatszott, jelezve, hogy az ajtót lezáró bűbáj feloldódott. Lys a kilincsre kulcsolta a kezét, de még nem nyitotta ki.

– Tudod, azon gondolkoztam – fordult az apja felé –, hogy talán csak azért bántottátok Perselust, mert megtehettétek.

Mielőtt Sirius válaszolhatott volna, Lys lenyomta a kilincset és kisietett a résnyire nyíló ajtón.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.