efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Ron sikeresen kikotyogja Piton "sötét titkát", de szerencsére megússza a kis kalandot. Lys leteszi az RBF vizsgákat, majd a kis csapat lassan útnak indul a minisztérium felé...

Feltöltve: 2016.10.22.


Amikor Lys meglátta Harryt a hétfõi reggelinél (az idõbeosztása miatt napok óta nem találkozott a fiúval), égetõ kíváncsiság fogta el, hogy megtudja, mivel borította ki kedvenc tanárát pár nappal korábban, ennek ellenére úgy döntött, tiszteletben tartja Perselus kérését, és nem feszegeti a témát. Hermione azonban úgy tûnt, nem fogja megkönnyíteni a dolgát.

– Szerintem Pitonnak továbbra is foglalkoznia kellene veled – erõsködött, Harry fásult tekintetébõl ítélve már sokadszorra az elmúlt napokban.

– Hermione – szólt közbe Lys mindannyiuk legnagyobb meglepetésére –, légy szíves, hagyd békén!

A prefektus úgy tett, mintha csak most vette volna észre õt.

– Nahát, Lys, itt vagy? – nézett rá lelkesen. – Ez nagyszerû! Beszélned kell Pitonnal, hogy tanítsa tovább Harryt!

– Nem, nem kell. – Harry megkönnyebbülten sóhajtott, ahogy Lys szigorúan összefonta kezeit a mellkasán. – Piton professzornak nagyon is jó oka volt arra, hogy ne tanítsa tovább Harryt.

– Igazán? – kérdezte õszinte megdöbbenéssel Hermione. Harry nyelt egyet. Nagyon remélte, hogy Lys nem tudja... De hát Sirius lánya, emlékeztette magát, miért mondta volna el neki Piton? – És mi volt az a jó ok?

– Biztos az, hogy Tudjátokkinek dolgozik – dörmögte Ron sötéten. – És rájött, hogy ha tovább gyakorol Harryvel, Tudjátokki elõbb-utóbb nem fog tudni belemászni Harry fejébe.

– Ron ez nem... – kezdte Hermione, Lys kiáltása azonban belefojtotta a szót.

– HOGY MIT MONDTÁL? – tajtékzott, s keze eltûnt talárja zsebében. Meg fogja átkozni Ront, döntötte el, még akkor is, ha újabb ötven pontjába kerül a Griffendélnek. A manóba is, ez akár száz pontot is megér!

– Azt, hogy Piton Tudjátokkinek dolgozik – ismételte Ron készségesen, s szeplõs arcára gunyoros kifejezés ült. – Mi van, talán nem tudtad?

– Ez nem igaz! – vetette oda Lys ingerülten. – Jobban ismerem õt, mint ti, Piton professzor nem dolgozik Voldemortnak!

A Weasleyk és Hermione összerezzentek a név hallatán.

– Hát... ezért tagja a Rendnek – mondta Hermione fojtott hangon. – Kémkedik. Információkat szerez Tudjukki terveirõl.

Lys továbbra is nemlegesen ingatta a fejét. Ismerte Perselust, ha valaki, õ jó ember volt, és biztosan nem dolgozott egy olyan alaknak, mint Voldemort. Az, hogy információkat gyûjt a feketemágusról, nem hangzott annyira lehetetlennek, de abban biztos volt, hogy Perselus, az az ember, aki felnevelte õt, és mindig mellette állt, nem halálfaló.

– Csak azért utáljátok õt, mert mardekáros volt – sziszegte Lys. – Nem minden mardekáros gonosz! Az, hogy van néhány rossz példa, még nem jelenti azt, hogy mind egyformák! – Ingerülten felpattant az asztaltól. – Pettigrew is griffendéles volt, aztán mi lett belõle! – Mielõtt bárki reagálhatott volna, Lys elrohant.

– Tudjátok, ebben van valami – mondta Ginny elgondolkodva.

– Piton akkor is halálfaló – erõsködött Ron, Harry pedig nem túl készségesen rábólintott.


Lys legszívesebben megátkozta volna Ront, amiért képes volt halálfalósággal vádolni Perselust. Mégis hogy jön õ ahhoz, hogy ilyesmivel vagdalkozzon? Perselus volt a legjobb ember, akit Lys ismert, és tudta, hogy ha van valaki a világon, aki sosem dolgozna Voldemortnak, az bizony Perselus.

Bár húsvéti szünet volt, Perselus úgy döntött, felesleges a kizökkenteni Lyst a megszokott kerékvágásból, ezért aztán a felkészítõ órákat az órarendnek megfelelõen tartották, így az aznapi reggeli után a gyógynövényekrõl beszélgettek.

A varázslónak feltûnt, hogy Lys szokatlanul ingerült és mogorva, amit egy idõ után szóvá is tett.

– Nem érdekes – rázta fejét Lys. – Ron egy idióta.

– Ezzel egyetértek. Szeretnél még ezen rágódni, vagy folytathatjuk a munkát?

A lány újfent megrázta a fejét.

– Gondolni sem akarok rá. Folytassuk a munkát! – indítványozta és feltett szándéka volt, hogy a húsevõ növényekrõl szóló eszmecserével teljesen kiûzi a fejébõl Ron szavait.


***



Aznap este nem tudott aludni. Bár a lelke mélyén tudta, hogy Ron csak gonosz akart lenni, azért mondta, hogy Perselus Voldemortnak dolgozik, lénye egy részében felébredt a kétkedés. Mi van, ha Ronnak történetesen igaza van? Mi van, ha õ maga annyira rajong Perselusért, hogy egyszerûen csak elsiklik afölött, hogy a varázslónak oka lehet Voldemortnak dolgozni.

Ronnak nincs igaza, ismételte egy hang makacsul a fejében. Perselus nem halálfaló.

Nem tudott elaludni, de hallotta, hogy négy szobatársa már javában húzza a lóbõrt. Neki pedig korábban kellett kelnie náluk, hogy idõben odaérjen Perselushoz... Az oldalára fordult és csak azért is lehunyta a szemét, de az álom nem akart jönni. Körülbelül fél egyig forgolódott, mire nagy nehezen elbóbiskolt.

Pár órával késõbb verítékezve, zilálva ébredt egy rémálomból, amire egyáltalán nem emlékezett, bármilyen erõsen is koncentrált. Csak a páni félelmet tudta felidézni, így pedig semmi kedve nem volt újfent álomra hajtani a fejét. Inkább az elmúlt hét különóráira és az egyetlen, utolsó DS edzésre gondolt, amikor társaival együtt patrónust idéztek.

Nem az a dolga, hogy szép legyen, hallotta Harry hangját a fejében, hanem hogy megvédjen téged.

Vajon a cseppet sem kutya alakú patrónusa megvédené õt a rémálmoktól? Egy próbát igazán megért... Áthajolt az ágyon, majd az éjjeliszekrényen matatott pálcája után. Mikor végre megtalálta, felült az ágyon, behúzta a függönyöket, és felidézte az egyetlen emléket, aminek hatására meg tudta idézni a patrónusát.

– Expecto Patronum – suttogta olyan halkan, ahogy csak tudta. Alighogy az ezüstös feketepárduc alakot öltött, elnyúlt az ágya végében. – Rémálmom volt – szólt a patrónusának. – Itt maradsz velem?

A feketepárduc komoran biccentett, felállt és odalépett a lányhoz. Így, hogy Lys ült, a szemük egy magasságba került. A lány finom mosollyal eldõlt az ágyon, s még látta, hogy patrónusa mellé heveredik, mielõtt elnyomta volna az álom.

A rémálom aznap már nem tért vissza

***



A húsvéti szünet Lys számára ugyanolyan kemény munkával telt, mint az ittléte óta eltelt bármelyik nap. Mióta rájött, hogy a patrónusa mellett nincsenek rémálmai, lefekvés elõtt minden alkalommal elvégezte a patrónus-bûbájt, így másnap reggel mindig kipihenten ébredt. Perselus és McGalagony professzor egyöntetû véleményemére szerint a lány remekül haladt az ismétléssel és a vizsgafelkészüléssel, amit õ a lehetõ legnagyobb örömmel fogadott. A csütörtöki, vacsora utáni bájitaltan felkészítésen azonban szokatlan dolog történt.

Lys éppen a Béke Elixírjét fõzte, s közben különféle ártásokról beszélgettek, amikor Perselus hirtelen mozdulatlanná dermedt, de nem úgy, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami; sokkal inkább úgy, mintha hirtelen fájdalom nyilallt volna a testébe. A lány kíváncsian nézett rá, miközben a bájitalát kavargatta (hatszor jobbra, kétszer balra, amíg a fõzet halványkékké nem változik), és már nyitotta a száját, hogy megkérdezze, mi történt, de a varázsló megelõzte.

– El kell intéznem valamit – mondta. – Fejezd be a bájitalt, aztán menj lefeküdni! Ha úgy érzed, nem vagy még fáradt, vigyél magaddal valami olvasnivalót.

Mielõtt a lány reagálhatott volna, a varázsló kisietett a laborból. Lys engedelmesen befejezte a bájitalt, közben azon töprengett, mi lehetett olyan fontos Perselus számára, hogy csak így elrohant. Pontosan tudta, hogy a könyv csak figyelemelterelés volt – Perselus még azt sem mondta meg, hogy a vizsgáihoz kapcsolódó könyvekbõl válasszon, és a laborban (valamint a dolgozószobájában) rengeteg olyan könyv volt, amitõl korábban mindig távol tartotta õt.

Amikor Lys letakarította az asztalát és az üstöt is elpakolta, visszament Perselus dolgozószobájába, kiválasztott egyet a Sötét Varázslatok Kivédése tankönyvek közül, összekuporodott a karosszéken és olvasni kezdett.

Már jócskán elmúlt éjfél, amikor Perselus elszabadult a Sötét Nagyúrtól, így amikor visszatért a Roxfortba, egyáltalán nem számított arra, hogy Lyst ébren találja a dolgozószobában.

– Már rég elmúlt takarodó. Mondtam, hogy menj lefeküdni, ha befejezted a bájitalt – szólt. Hangjában fáradtság csengett.

Lys felemelte a fejét, s a férfi legnagyobb meglepetésére egyáltalán nem tûnt álmosnak. Óvatos mozdulattal csukta be a könyvet és leengedte a lábait.

– Bocsánat – mondta csendesen. – Meg akartalak várni.

A férfit tökéletesen meglepte a kijelentés.

– Mégis miért? – kérdezte. Ugye nincs semmiféle kérdése az aznapi felkészítéssel kapcsolatban? Nagyon is kedvelte a lányt, de most nem volt hangulata ahhoz, hogy órát tartson neki.

– Mert... – motyogta bizonytalanul. – Ha esetleg szükséged lenne valamire vagy beszélni akarnál valakivel...

– Miért akartam volna beszélni valakivel? – Tényleg nagyon fáradt vagy, gondolta Lys és aggodalmas pillantást vetett a vele szemben álló varázslóra.

– Hát, mert... – A lány elbizonytalanodott. – Emlékszel, amikor pár napja azt mondtam, hogy Ron idióta?

– Élénken.

– Az azért volt, mert... mert azt mondta, hogy Voldemortnak dolgozol. – Perselust úgy meglepték a lány szavai, hogy rá sem szólt, amiért kimondta a nevet. – Majdnem megátkoztam érte – folytatta csendesen. – Ismerlek, tudom, hogy te nem vagy olyan... te nem vagy olyan ember. Hermione azt mondta, a Rendnek kémkedsz. – Szóval Granger azt mondta, mi? – De még így sem volt könnyû elhinni. – Lys habozott, mielõtt folytatta volna. – Viszont rengeteget gondolkodtam, és arra jutottam, hogy a kémkedés olyasmi, amit tényleg remekül tudnál csinálni a te adottságaiddal.

– Az én adottságaimmal – visszhangozta Perselus. – Mégis miféle adottságom van nekem a kémkedéshez?

Lys szélesen elmosolyodott.

– Jól tudsz hallgatni, jó emberismerõ vagy, kitartó, bátor és nem tudnak rád ijeszteni. Plusz igen kivételes tehetségû varázsló is vagy.

Perselus úgy döntött, jobb, ha szó nélkül hagyja Lys érveit. A lány már így is többet tud, mint kellene. Fáradtan lerogyott a székébe, és ahelyett, hogy cáfolta vagy megerõsítette volna Lys gyanúját, így szólt:

– Menj aludni.

– Nem lehet – rázta fejét Lys. – Ahogy te is mondtad, már rég elmúlt takarodó. Nem mászkálhatok a folyosón egyedül ilyen késõn. Csak úgy mehetek vissza a Griffendél toronyba, ha felkísérsz. – Kezeit szigorúan összefonta a mellkasán. – Márpedig nem fogsz. Látszik rajtad, mennyire fáradt vagy. – A varázsló felvonta a szemöldökét. – Inkább itt alszom. Megtennéd, hogy átalakítod a széket kanapévá?

A férfi kénytelen volt egyetérteni Lys megállapításával, miszerint szörnyen fáradt volt, így kelletlenül, de átalakította az egyik karosszéket kanapévá, majd egy újabb pálcaintéssel párnát és takarót varázsolt elõ a semmibõl.

Lys megvárta, ahogy Perselus becsukja maga után az ajtót, aztán elõhúzta a pálcáját és megidézte a patrónusát.


Másnap kora reggel, amikor Perselus belépett a dolgozószobába, hogy felkeltse Lyst, döbbenten konstatálta, hogy a lány nincs egyedül. Nem, nem egy másik diákot talált ott vele – szerencsére – hanem egy fénylõ, ezüstös lényt, egy patrónust. Az ezüst alak összekuporodva feküdt a földön, Lys feje közelében, s a lány keze (ami lelógott a kanapéról) a patrónus hátán pihent.

Mióta tud Lys patrónust idézni? Kitõl tanulta? Csak nem Pottertõl?

A feketepárduc felemelte a fejét és mogorván nézett rá, s õ hirtelen arra gondolt, ez a tekintet neki valahonnan ismerõs. Abban viszont biztos volt, hogy még sosem látta Lys patrónusát, így nem láthatta annak mogorva pillantását sem. A párduc most felemelkedett, fejét Lys felé fordította, mintha meg akarna bizonyosodni afelõl, hogy a lány még alszik, aztán felé indult, s pár lépés után szertefoszlott.

Piton elindult hát Lys felé, hogy felkeltse, azonban két lépés után megtorpant, amikor rájött, honnan volt ismerõs a párduc tekintete. A felismerés villámként hasított belé.

Õ maga volt Lys patrónusa.


***



Amikor Lys felébredt, már jócskán reggeli idõ volt. Csodálkozott, hogy Perselus nem keltette fel, s mivel nem látta õt a dolgozószobájában, egyenesen a laborba ment.

– Szia – köszönt a varázslónak, aki éppen egy könyvet olvasott, háttal az ajtónak. – Nem keltettél fel.

– Nem – értett egyet a férfi.

– Miért?

– Fáradtnak tûntél – szólt a varázsló. Felállt és becsukta a könyvet. – Most, hogy kipihented magad, folytassuk a munkát.

Aznap varázsláselmélettel kezdtek, majd reggeli után átváltoztatástant gyakoroltak (úgy döntöttek, a húsvéti szünet délelõtti részében hagyják pihenni McGalagony professzort), majd eszmét cseréltek a húsevõ növényekrõl, számmisztikát gyakoroltak, és a pénteki Sötét Varázslatok Kivédése órát elméleti ismétléssel töltötték. A hétvégi maratoni bájitaltan felkészítõt Lys ugyanannyira imádta, mint az elõzõ hetit, a gyakorlati Sötét Varázslatok Kivédése órák nagy részét pedig ismét párbajozással töltötték. Lys, bár még mindig nem volt ellenfél Perselus számára, igen pozitívan nézett az egyre közeledõ RBF vizsgák felé.


***



Piton úgy döntött, sétál egyet amíg Lys Minervánál van átváltoztatásnak felkészítésen. Az volt a helyzet, hogy karácsony óta nem volt hosszabb õrjáraton, hiszen minden szabad percében Lyst kereste, s mióta a lány visszatért, különórákat tartott neki. Annak tudatában, hogy Lys biztonságban van, meglepõen jól esett neki, hogy lobogó talárjában végig vonulhat a Roxfort folyosóin, s hogy diákjai többségét ettõl kirázza a hideg. Az egyik harmadik emeleti folyosón egy csapat hatod-hetedéves diákra lett figyelmes, akik igazán hangosan beszélgettek valamirõl.

Megállt, ügyelve rá, hogy a fiúk ne vegyék észre, ugyanis roppantul kíváncsi volt, mirõl beszélgetnek, ha már ekkora zajjal teszik.

– Szerintem egy erõs hetes – mondta a hugrabugos Anthony Rickett.

– Á, inkább hatos – vetette ellen egy másik fiú, akit a varázsló nem látott.

Ezek számokról vitatkoznak? Máris nem volt olyan érdekes a beszélgetés. Perselus sarkon fordult, és már épp távozni készült, amikor egy ismerõs nevet hallott.

– És mi van Williamsszel?

Piton megdermedt. Vajon Lysrõl van szó, vagy az anyjáról?

– Õ még csak negyedikes, nem? Akkor csak tizennégy, elég kicsi.

– Na és? Nem lesz örökké tizennégy éves. – A varázsló felismerte ezt a hangot; egy David Nolton nevû griffendéleshez tartozott.

– Fúj már, Nolton – röhögött valaki.

– Nem, igaza van – vetette ellen egy másik fiú. – Williams már most is egy erõs nyolcas, várjátok csak ki, mi lesz pár év múlva...

– Most kell randira hívni, amíg még szabad – helyeselt Nolton.

Hogy micsoda? Na, álljon csak meg a menet. Ezek a kis semmirekellõk nem fogják randevúra hívogatni Lyst. Fõleg nem most, amikor a lánynak sokkal fontosabb dolga volt. Legfõképpen nem az a David Nolton, aki T-t kapott a bájitaltan RBF vizsgájára.

– Öt pont a Hollóháttól, a Hugrabugtól és a Griffendéltõl – szólalt meg Piton, alaposan ráijesztve a fiúcsapatra. – Fejenként.

– Professzor úr, de hát nem csináltunk semmit! – ellenkezett a hollóhátas Eddie Carmichael. – Csak beszélgettünk, az még nem tilos...

– A huszonnégyes számú oktatásügyi rendelet alapján nem engedélyezett gyülekezést tartottak. – Piton olyan szigorú pillantást vetett Carmichaelre, hogy a fiú nem mert ismét megszólalni.

– De professzor – ellenkezett Nolton –, a huszonnégyes számú oktatásügyi rendelet szerint csak akkor tilos... – Piton szigorú tekintete azonnal elnémította a fiút.

– Egy hét büntetõmunka, Mr. Nolton – mondta negédesen. – Ma este hét órakor jelentkezik Frics úrnál, ahogy az elkövetkezõ héten minden nap. Megértette?

– Igen, tanár úr – motyogta lesújtottan a fiú.

Piton elégedetten lépett el a csapattól. Ez a tökkelütött ezután kétszer is meggondolja, el akarja-e hívni Lyst bárhová.

***



Amikor Lys megérkezett a hétfõ esti átváltoztatástan vizsgafelkészítõre, McGalagony professzor leültette az íróasztala elõtti puha karosszékbe.

– Bizonyára már tudja, Miss Williams, hogy az ötödéves tanulók pályaválasztási tanácsokat kapnak a házvezetõjüktõl a vizsgáik elõtt.

– Igen, Pe... Piton professzor említette, és õ maga már beszélt is néhány diákkal.

– Nos, nem hiszem, hogy az idõbeosztása mellett lett volna ideje átnézni az ötödéveseknek kihelyezett tájékoztatókat. – A tanárnõ intett egyet a pálcájával, mire tucatnyi színes prospektus tûnt fel az asztalán. McGalagony nyilván arra számított, hogy Lys majd a tájékoztatók felé nyúl, de a lány meg sem mozdult. – Nyugodtan szánja rá az idõt és nézze át õket. A pályaválasztás fontos dolog.

Lys zavartan fészkelõdött a székben.

– Tanárnõ... én már egy ideje tudom, mivel szeretnék foglalkozni a Roxfort után. – McGalagony professzor csodálkozva ráncolta a szemöldökét. – Bájitalmester szeretnék lenni – folytatta Lys könnyedén.

– Bájital... Ó! – McGalagony professzor értesült róla, hogy Perselus és Lys Diana jóvoltából már a Roxfort elõtt is ismerték egymást. Valószínûleg ennek hatására döntött Lys a bájitalmesteri pálya mellett.

Ez volt az a pillanat, amikor a Griffendél házvezetõje megértette, miért éppen Piton készíti fel a lányt a Rendes Bûbájos Fokozat vizsgákra.

– Piton professzor azt mondta, a minisztérium álláspontja szerint csupán bájitaltanra van szükségem.

– Igen – értett egyet McGalagony. – Piton professzornál a Kiváló minõsítésû RBF a belépõ. – A tanárnõ kinyitott egy dossziét, kihúzott egy pergamendarabot és átfutotta. – Nos, úgy tûnik, azzal nem lesz gondja, Miss Williams. Úgy látom, még sosem kapott Kiválónál rosszabb érdemjegyet Piton professzortól.

Lys büszkén elvigyorodott.

– Gondolkozott esetleg más tárgyon, amit szívesen tanulna tovább?

A lány eltöprengett a kérdésen. Volt olyan tárgy, amibõl jó volt, vagy aminek hasznát venné? A mágiatörténelem kellõen izgalmas volt Perselus elõadásában, de Binns professzornál nem szívesen töltött volna még két évet.

– Gondolom, a Sötét Varázslatok Kivédése hasznos lenne – szólt elgondolkodva. – Az átváltoztatástant is szeretem. – Óvatosan a házvezetõjére sandított. – Piton professzor azt mondta, ha sikerül kilencven százalék fölötti eredményt elérnem átváltoztatástanból, bájitaltanból és varázsláselméletbõl, felvehetem az alkímiát.

– Igen – felelte a tanárnõ, leküzdve meglepetését. – Habár figyelmeztetnem kell, Miss Williams, hosszú évek óta egyetlen diákunk sem szerzett ilyen magas eredményt varázsláselméletbõl.

– Még Ginny bátyja, Percy sem? – kérdezte. Percy Weasley a Griffendél-torony igen legendás strébere volt, így Lys biztos volt benne, ha valaki, õ elérte a szükséges szintet.

– Nem. Mr. Weasley igen közel volt, nyolcvankilenc százalékkal, de még õ sem ütötte meg a mércét. – A tanárnõ ismét a kezében tartott pergamendarabra nézett. – Úgy látom, az átváltoztatástannal sem lesz nagy baj, eddig Kiváló és Várakozáson felüli eredményeket ért el. Egy kicsit komolyabbra vesszük a gyakorlást, és nem hiszem, hogy problémát okozna a kilencven százalék. Ami a Sötét Varázslatok Kivédését illeti... – A tanárnõ aggodalmasan csóválta a fejét, ahogy újra a pergamenlapra nézett. – Lupin professzornál igazán bíztató eredményeket ért el, Williams professzornál azonban... ¬– Lys tudta, hogy az anyjánál elért Elfogadható eredmény még ahhoz sem elég, hogy RAVASZ szinten folytassa az SVK-t.

– Piton professzorral dolgozunk az ügyön – sietett leszögezni Lys.

– Ezt örömmel hallom – bólintott a tanárnõ. – Nos, rendben, Miss Williams, lássunk neki a gyakorlásnak – az a kilencven százalék nem szerzi meg magát.

Lys elvigyorodott a tanárnõ szavait hallva.


***




Ahogy egyre közelebb értek az RBF vizsgák, Lys kénytelen volt megállapítani, hogy Drustnak igaza volt, amikor az oktatási rendszert bírálta. Bár kihagyott négy hónapot, a Perselusszal és McGalagony professzorral töltött különórák hatására mégis úgy tûnt, bármelyik tárgyból könnyûszerrel képes felülmúlni a társait, amit Ginny igen keserûen vett tudomásul. Piton immár minden bájitaltan órára nehezebb feladatot hozott Lysnek, és õ továbbra is mindig Kiválót kapott az órai munkáira. Ginny emiatt kicsit féltékeny volt, hiszen õ legfeljebb akkor kapott K-t, ha Lysszel közösen dolgoztak, így a Kiváló érdemjegyét teljes mértékben barátnõjének köszönhette.

Mivel Lys éppen Perselusnál volt, csak másodkézbõl értesült Fred és George szökésérõl, viszont volt szerencséje többször is megcsodálni a keleti szárny ötödik emeletét elborító mocsarat, amit az ikrek hagytak itt. A legmegdöbbentõbb dolog azonban a szökés utáni második reggelen történt vele, amikor egy ismeretlen uhu szállt le elé egy kis csomaggal, amíg a reggelijét fogyasztotta. A címzésem csupán ennyi állt:

Lys W., Roxfort, Griffendél ház

A csomag egy darab pergament és egy csomag színes bogyót tartalmazott. Lys széthajtogatta a pergament és gyorsan elolvasta. Csupán ennyi állt rajta:

Néhány maximuláns édesség, hogy könnyebben elviseld Pitont meg Umbridge-t.
Fred


Lys értetlenkedve bámult a színes bogyókra, amiket az ikrek találtak fel, és csupán az az egy kérdés járt a fejében, miért gondolja mindenki (fõleg az ikrek) hogy neki betegítõ édességre van szüksége, hogy átvészelje a Perselus által tartott különórákat.

Az ikrek távozása után az iskolán káosz uralkodott el. Folyamatos volt a maximuláns termékek által okozott betegség azokban az osztályokban, ahol Umbridge tartotta a Sötét Varázslatok Kivédése órákat. A folyosókon trágyagránátokat dobáltak, vagy éppen fogas frizbit hajítottak el a szünetekben, s Lys társai elbeszélésébõl megtudta, hogy Hóborc árvizet csinált a második emeleten.

Szerencséjére õ egészen az évad utolsó kviddicsmecsséig megúszta a Hóborccal való találkozást. Május harmincadikán azonban a kopogószellem belebegett Perselus laborjába, amikor Lys éppen az Agy-forraló fõzeten dolgozott. Mielõtt bármit tehetett volna, a kopogószellem elragadta elõle a gõteszemekkel teli palackot és a fõzet felett kezdett zsonglõrködni vele.

Lys szólásra nyitotta a száját, azonban Perselus megelõzte:

– Ha nem teszed le azonnal azt az üveget – mondta szigorúan és kivont pálcával Lys mellé lépett –, idehívom a Véres Bárót.

A kopogószellem egy pillanatig mérlegelte, vajon komolyan beszél-e a bájitaltan tanár, majd Lyshez vágta a gõteszemes palackot (szerencsére sikerült többé-kevésbé ügyesen elkapnia), aztán Perselus asztalához lebegett, összetört három tintatartót, majd távozott.


***



McGalagony professzor június elsõ átváltoztatástan felkészítõjén egy vizsgaidõpontokat tartalmazó pergament adott át neki, mielõtt hozzá láttak volna a gyakorláshoz.

– A vizsgákat két egymás utáni hétre osztották el – magyarázta. – Délelõtt az elméleti vizsgákon kell bizonyítania a társaival együtt, Miss Williams, délután pedig a gyakorlati megmérettetésre kerül sor. Az asztronómia természetesen kivételt képez ez alól – az a vizsga az éjszaka folyamán lesz. – A tanárnõ továbbá azt is megjegyezte, hogy a vizsgán tilos csalni, és hogy az igazgatónõ (itt McGalagony elfintorodott) azt is üzente, hogy bármiféle csalás a lehetõ legszigorúbb büntetést vonja maga után.

Bár Lys remekül haladt a felkészüléssel, Perselus és McGalagony professzor egyöntetûen úgy gondolta, némi extra gyakorlás nem árt. Lys, a vizsgákat megelõzõ héten csak hétfõn és szerdán aludt a Griffendél-toronyban (amikor házvezetõjével voltak az utolsó felkészítõ órái), de oda is McGalagony professzor kísérte fel, majdnem éjfélkor. Perselus, azokon a napokon, amikor nála fejezõdött be a felkészítés (nem egyszer hajnalig tartott) megengedte neki, hogy az irodájában aludjon.

Az elsõ vizsganap reggelén Lys csatlakozott Hermione, Harry és Ron hármasához a bejárati csarnokban, míg Ginny órára ment. Ron rögtön szóvá tette Lys jelenlétét:

– Nem kellene órára menned?

– Én is vizsgázom – rázta fejét Lys.

– Te csak negyedikes vagy – vitatkozott Ron. Úgy tûnt, számára remek feszültséglevezetés volt, hogy vitatkozhat valakivel.

Lys próbált nem felháborodni, hiszen Ron nem tudott Di mesterkedésérõl. Erre a részletre egyáltalán nem volt büszke, így nem is mesélte el barátainak. Önkéntelenül babrálni kezdett a Drusttól kapott amulett láncával, miközben válaszolt a fiúnak.

– Megkaptam az iskolai felügyelõbizottság engedélyét. Ha sikerrel leteszem a vizsgáimat, jövõre hatodéves leszek, mint ti.

– Az nagyon furcsa lesz – jegyezte meg Harry.

Hermione aggódva ráncolta a szemöldökét.

– De hát kihagytál négy hónapot! Csak áprilisban jöttél vissza. Hogyan tudtál ennyi idõ alatt behozni egy egész évet meg négy hónapot?

– McGalagony és Piton professzorok segítségével – felelte Lys büszkén. – És egyre kevesebb alvással.

Amíg be nem hívták õket a Nagyterembe, Hermione folyamatosan az elmúlt két hónapról faggatta Lyst, és úgy tûnt, a fiatalabb lánynak sikerült lenyûgöznie a prefektust. Az átrendezett nagyterembe lépve (a négy hosszú asztal helyén sok kis asztal állt a tanári asztal felé nézve) a diákok hozzá láttak, hogy megkeressék a számukra kijelölt helyet. Lys a harmadik oszlop nyolcadik asztalánál találta meg a helyét, négy sorral elõtte Hermione ült.

– Kezdhetik a munkát! – szólt McGalagony professzor, mire Lys mély levegõt vett, majd megfordította a feladatlapot.

Két órával késõbb, amikor befejezte a dolgozatot, lerohant a pincébe Perselushoz, hogy elújságolja, hogy ment a vizsga. Mivel nem akarta elkiabálni, ezért nem említette meg a férfinak, de úgy gondolta, legalább Várakozáson felülit kapott, aztán visszasietett a nagyterembe, hogy megebédeljen.

– Na, hogy ment? – kérdezte Ginny. Lys látta, hogy Hermione is nagyon fülel.

– Szerintem egész jól. Minden kérdésre tudtam írni valamit. – Mikor Perselusnak mesélt a vizsgáról, nem pont ezeket a szavakat használta.

– Mondd csak – kapott a szón Hermione –, te leírtad a csuklásszüntetõ ellenbûbájt?

Lys vigyorogva nézett a prefektusra.

– Nem, az túlzás lett volna. Viszont sikerült mindent leírnom a vidító varázsról. – Ezen a ponton Ron és Harry látványosan megforgatták a szemüket. – És majdnem két oldalt írtam az eltûntetõ bûbájokról...

– Kettõt?! – irigykedett Hermione. – Azt mégis hogy csináltad? Írtál a...

– Hermione, elég már – nyögött fel Ron, és két kezével eltakarta a fülét. – Senki nem akarja hallani!

Lys kuncogott és úgy döntött, inkább a tányérján heverõ csirkecombnak szenteli a figyelmét.

Az ebéd utáni gyakorlati vizsgára a nagyterem melletti helyiségben várakoztak. Lys tudta, hogy utolsóként kerül majd sorra, így inkább lehunyta a szemét, és felidézett néhány bûbájtan órát, hogy elméjébe vésse a pálcamozdulatokat, amiket Perselustól látott.

– Turpin, Lisa; Weasley, Ronald; Williams, Lysandra; Zabini, Blaise.

Lys felkapta a fejét a saját neve hallatára, és Ron nyomában belépett a nagyterembe. Körbenézett, és becélozta az egyik szabad vizsgáztatót, egy ráncos arcú, görnyedt boszorkányt.

– Williams, igaz? – szólította meg a kelleténél jóval hangosabban a boszorkány.

– Igen.

– Üljön le, Williams. Lássuk csak, lássuk... – Az idõs professzor végignézett az elõtte heverõ tárgyak sokaságán, aztán az egyik ezüsttálcára bökött. – Nos, Miss Williams, látja ezt az ezüsttálcát? Azt szeretném, ha átrepülne a terem túlsó végébe.

Lys elvigyorodott, és megsuhintotta a pálcáját.


***



Lys a vizsga utáni szabad óráiban visszament Perselus dolgozószobájába átváltoztatástant ismételni. Az, amit Lys egyszerû elméleti ismétlésnek szánt, gyakorlati bemutatóba torkollott, s mire észbe kaptak már elmúlt éjfél, így Lys ismét kénytelen volt tanára dolgozószobájában tölteni az éjszakát (noha egyáltalán nem bánta a dolgot), ugyanis Perselus jobbnak látta, ha legalább hellyel-közzel kialussza magát a vizsga elõtt. Mielõtt magára hagyta volna a lányt, még megjegyezte, hogy talán ideje lenne helyet csinálnia a szekrényében Lys holmiainak, s hogy azok valószínûleg remekül elférnének az akromantula-méreg mellett.

– Miért, te mérget tartasz a ruháid között? – vágott vissza Lys fásultan, azonban mielõtt Perselus válaszolhatott volna, a lány szemei lecsukódtak, õ pedig nyomban elaludt.

A lány a hét minden további vizsgája után lement a pincébe ismételni a másnapi megmérettetésre, és minden alkalommal kénytelen volt lent maradni, olyannyira belemerültek a vizsga anyagának átnézésébe. Szerdán este még egy rövid párbajt is megengedtek maguknak a másnapi Sötét Varázslatok Kivédése vizsga elõtt.

Amikor a csütörtök délutáni gyakorlati Sötét Varázslatok Kivédése vizsga után Lys belépett Perselus irodájába, a férfi Lys legnagyobb meglepetésére csodálkozva fogadta õt.

– Azt hittem, ismétlünk a hétfõi bájitaltanra – mondta megszeppenve a lány.

– Igen, majd holnap. Most szépen visszamész a Griffendél-toronyba és alszol egyet.

– De hát nem is vagyok fáradt! – ellenkezett Lys. Perselus szigorúan nézett rá.

– Az elmúlt öt hétben alig aludtál többet négy-öt óránál. Szóval most szépen fogod magad, felmész a szobádba és nem akarok arról hallani, hogy holnap kilenc elõtt felkelnél.

– De hát a bájitaltan ismétlés... – biggyesztette le az ajkát.

– Lys – szólt Perselus komoran. – Ha nem mész fel most azonnal a Griffendél toronyba aludni, teljesen véletlenül megitatlak egy nagy pohár Álomtalan Álom fõzettel, amitõl garantáltan pillanatokon belül el fogsz aludni.

A lány keserû fintorral lehajtotta a fejét és a kanapéra pillantott, amin a hét minden eddigi napján aludt.

– Legalább itt maradhatok?

– Csak akkor, ha öt percen belül elalszol – felelte Perselus fel sem nézve a dolgozatból, amit idõ közben javítani kezdett.

Lys eldõlt a kanapén, úgy, ahogy volt, az iskolai talárjában, és pillanatokon belül elnyomta az álom.

***



A hétvége intenzív gyakorlással telt. Bár mindketten a bájitaltan vizsga sikertelenségében kételkedtek leginkább, ugyanannyit ismételtek rá, mint az összes többi hátralévõ tárgyra. A hétfõ délutáni gyakorlati vizsga után Lys lelkes vigyorral kereste fel kedvenc tanárát, és roppant magabiztosan újságolta, hogy Kiválót fog kapni a teljesítményére. A szerda éjjeli asztronómia vizsgáig semmi rendellenesség nem történt. Lys, aki a csillagvizsgáló torony parktól legtávolabbi pontján dolgozott, csak akkor figyelt oda a lent zajló eseményekre, amikor McGalagony professzor megjelent.

– Mégis... mégis hogy képzelték? – füstölgött Perselusnak immár sokadszorra. Éppen a pálcakezelési törvényt vitatták meg a délutáni mágiatörténelem vizsgára, de Lys gondolatai minduntalan elkalandoztak az éjszakai események felé. – Négyen egy ellen...

– Nem volt szabályos – fejezte be fáradtan a varázsló. – Tudom. Nem kell öt percenként elismételned.

– Bocsánat – sütötte le a szemét Lys. – De a házvezetõ tanáromról van szó!

– Igen. És biztos vagyok benne, hogy Minerva is azt akarná, hogy a vizsgáidra koncentrálj. Tehát folytassuk az ismétlést.

Lys beleegyezõen bólintott, és a hátralévõ hetven percben (amíg el nem indult a mágiatörténelem vizsgára) csupán háromszor hozta újra szóba a tegnapi eseményeket. Mielõtt azonban elment volna mágiatörténelem vizsgára, úgy döntött, van valami, amit muszáj megkérdeznie.

– Perselus – szólalt meg hirtelen. A varázslónak volt egy olyan érzése, hogy nem szívesen válaszol majd a lány kérdésére. – Miért utáljátok egymást ennyire apával?

Tudta. Tudta, hogy nem akar majd válaszolni a kérdésre. Pontosan tudta. Lys szemébe nézett, és arra gondolt, mit mondhatna neki. Õ nem volt olyan, mint Black, az apja, és az volt az igazság, hogy még Potterékre sem hasonlított. Végül igen kimérten így szólt:

– Sosem voltunk jóban, és nem voltak azonosak az életcéljaink. – Lys felvonta a szemöldökét. – Volt egy csodálatos húzása, amikor majdnem rámeresztett egy vérfarkast.

– HOGY MIT CSINÁLT?! – kelt ki magából a lány. – Bocsánat – tette hozzá halkan. – Nem akartam ordítani, de... Hogy... hogy fordulhatott meg a fejében...?!

– Apád nem arról volt híres, hogy gondolkodjon – ingatta fejét a varázsló.

– Igen, de ez akkor is túlzás! Várja csak ki mit fog kapni ezért tõlem, ha találkozunk a nyáron.

Bár a gondolat, hogy Black kap egy alapos fejmosást a lányától igencsak hízelgõ volt, Piton nem akarta, hogy Lys akár egyetlen szót is vesztegessen a történtekre.

– Lys – szólt. – Téma lezárva. Már nem tudsz változtatni rajta.

Perselus õszinte meglepetésére Lys szigorúan összefonta a kezét a mellkasán.

– Már ne is haragudj, Perselus – szólt rá. – De az apám kis híján megölte az embert, aki felnevelt. Nem fogom szó nélkül hagyni. Érezze csak rosszul magát. Az a minimum, amit érdemel.

***



Lys õszinte döbbenettel vette tudomásul, hogy az elmúlt harminc percben majdnem négy oldalt írt tele, és még csak a harmadik kérdésnél járt. Erõt vett magán, és pár összecsapott mondattal lezárta a válaszát, majd tovább ment a következõ kérdésre.

Véleményed szerint a pálcatörvény táptalaja volt a 18. századi koboldfelkeléseknek, vagy segített azok megfékezésében?

Lys pontosan errõl beszélgetett Perselusszal a délelõtt folyamán. Felrémlettek Perselus érvei, miszerint a pálcatörvény, más formában akár segíthetett volna megfékezni a 18. századi koboldfelkeléseket, s önkéntelenül elmosolyodott, amikor írni kezdett.

– Nem kell... nem akarok a gyengélkedõre menni – hallotta Harry hangját. Felnézett, és látta, hogy az öreg Dombors professzor kikíséri a fiút a nagyterembõl. Vajon mi történhetett? A feladatlapra nézett; még két kérdés volt hátra. Mélyet sóhajtott és megfogadta, hogy a vizsga után beszél Harryvel, aztán elolvasta az utolsó elõtti kérdést.

A vizsga után felrohant a gyengélkedõre, de Madam Pomfrey azt mondta, Harry (aki csak McGalagony professzort kereste) már rég elment. Lys úgy döntött, semmi értelme a fiú keresésére indulnia, ezért inkább lement Perselushoz, hogy elmesélje, hogyan sikerült a mágiatörténet vizsga.

– Most, hogy felszabadultam – szólt hirtelen a varázsló szemébe nézve –, már semmi akadálya, hogy okklumenciára taníts, ugye?

Piton szája megrándult.

– Nincs.

– Szuper! – A lány lelkesen összecsapta a tenyerét. – Mikor kezdjük a tanulást?

– Hétvégénél biztosan nem hamarabb. – Lys csüggedten pislogott. – Mielõtt megpiszkáljuk az elméd nyugalmát, jobb, ha alaposan kipihened magad. – Rövid csend állt be a beszélgetésben. Lys az egyik könyvespolchoz lépett és leemelt egy ártásokról szóló kötetet. – Nem mintha kifogásom lenne a társaságod ellen – szólalt meg a férfi, mire Lys felemelte a fejét –, de talán tanácsosabb lenne, ha erre a pihenésre a saját ágyadban kerülne sor.

– Oké, persze.

Mielõtt bármi mást is mondhatott volna, kopogtak a dolgozószoba ajtaján. Lys, aki háttal ült az ajtónak, felhúzta a lábait és mélyebbre csúszott a székben, így a támla tökéletesen takarta õt.

– Draco – szólalt meg Perselus, mikor kinyitotta az ajtót.

– Professzor úr, az igazgatónõtõl jöttem. Önt keresi, professzor úr.

– Egy perc és megyek. – Bár Lys nem látta, úgy gondolta, Perselus bólintott, aztán a mardekáros arcába csapta az ajtót. – Jobb, ha visszamész a Griffendél-toronyba. Vidd a könyvet, ha akarod, de ezt lehetõleg hozd is vissza. – Lys arca lángvörösre gyúlt, amikor rájött, Perselus tud arról, amikor novemberben elvitt tõle egy könyvet.

– Bocsánat – motyogta. – A másik könyvet is vissza fogom hozni.

A varázsló biccentett, aztán kisietett a dolgozószobájából. Lys elolvasott még három fejezetet, majd mélyet sóhajtva feltápászkodott. Pár percig töprengett, vajon elvigye-e ezt a könyvet, vagy válasszon egy másikat, végül inkább úgy döntött, felmegy a szobájába, és elõbb visszahozza a korábban elvitt kötetet.

Amikor a bejárati csarnokba ért, igencsak meglepõ látvány fogadta: márványlépcsõ felõl az igencsak megviselt Ginny, Neville, Ron és hollóhátas évfolyamtársa, Luna közeledett felé.

– Veletek meg mi történt? – kérdezte õket. Ron nem törõdött vele, Luna csak álmatagon pislogott, Neville pedig kérdõn Ginnyre nézett, aki máris Lys elõtt állt.

– Harry azt mondta, Sirius bajban van – szólt csendesen. Lys elsápadt, mire barátnõje a vállára tette a kezét. – Valószínûleg a minisztériumban van Tudodkivel.

– Szólni kell valakinek! – kiáltotta Lys gyorsan, s tekintete a pince felé vezetõ folyosóra vándorolt. – Piton professzor...

– Harry szólt Pitonnak – szólt közbe Ron ingerülten. – De nem úgy tûnt, hogy venné a lapot. Szóval csak mi vagyunk.

– Akkor veletek megyek! – vágta rá Lys. – Sirius az apám, nem fogom cserben hagyni!

Ron egykedvûen megvonta a vállát, aztán elindult a park felé. Ginny követte, azonban Neville továbbra is döbbenten állt egy helyben.

– Amikor azt mondod, Sirius Black – kezdte Luna réveteg hangon – akkor úgy érted...

– Sirius Black – vágta rá Lys és felzárkózott Ron mellé.

A Tiltott Rengetegben érték utol Harryt és Hermionét, akik eredetileg Umbridge professzorral jöttek, de az igazgatónõt elvitte egy csapat kentaur. Lys szánalommal vegyes kárörömöt érzett, miközben társai azon vitatkoztak, hogyan juthatnak el Londonba.

– Ron az egyetlen közülünk, akinek van elérhetõ seprûje – szólt ingerülten Harry.

– Nekem is van seprûm! – szúrta közbe Ginny.

– Csakhogy te nem jössz velünk – szólt rá szigorúan Ron. – Neked ehhez semmi közöd, ez csak Harryre tartozik, és...

– Sirius az apám – jegyezte meg Lys élesen. – Ha azt hiszed, itt fogok ülni és arra várni, hogy megölessétek magatokat Voldemorttal, hát nagyon tévedtek.

Végül Luna javaslatára úgy döntöttek, thesztrálokkal fognak Londonba repülni. Mivel Harry és Hermione talárját vér borította, a szag hamar odavonzott két állatot, amit csak Harry, Luna és Neville láttak.

– Ez még csak kettõ – szólt Harry.

– Három kellene – mondta Hermione és megcsóválta a fejét.

– Öt – sziszegte Lys ingerülten.

– Heten vagyunk – emlékeztette õket Luna, miután végignézett a társaságon.

Lys kénytelen volt megállapítani, hogy mindannyian veszettül makacsuk hajtogatták a saját véleményüket. Bár abban Harrynek igaza volt, hogy Lunának és Neville-nek nem kellett belekeverednie, sértésnek érezte, hogy õt és Ginnyt is ki akarja hagyni a mentõakcióból. Ugyanakkor abban meg Neville-nek adott igazat, hogy az egész DS arról szólt, hogy felkészüljenek a Voldemort elleni küzdelemre.

– Jól van, elég legyen – szólalt meg határozott hangon, s hogy nyomatékot adjon a szavainak, elõhúzta a pálcáját. – Én vagyok Sirius gyereke, én döntöm el, ki jöhet el megmenteni.

– Nélkülem azt sem tudnád, hogy bajban van! – csattant fel Harry ingerülten.

– Pontosan. Hálából te is jöhetsz velem. – Nem törõdve Harry méltatlankodó pillantásával Lys Lunához és Neville-hez fordult. – Hálás lennék, ha ti is jönnétek.

– Ez nem egy átkozott kirándulás! – kiabálta Harry.

– Nem – értett egyet Lys. – Ez egy mentõakció.

Lys Luna segítségével felkászálódott az egyik thesztrálra, amit nem is látott, aztán a lény a levegõbe emelkedett, és õ csupán a sötét éjszakát látta maga alatt. Bárcsak megkérte volna Perselust, hogy tanítsa meg hoppanálni!
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.