efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Lys folytatja a felkészülést az RBF vizsgára, összeszed egy büntet?munkát és még arra is jut ideje, hogy elmenjen egy DS edzésre, hogy megtanulja a patrónus b?bájt. Jó olvasást! :)

Feltölve: 2016.10.05.


Lys délután részt vett egy dupla számmisztikán, aztán Perselushoz rohant leckét írni, a rohanás szó legszorosabb értelmében. A számmisztikával nem volt gondja (bár Perselus továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy átolvassa, amit írt), és Binnsnek is egész szépen összeszedett dolgozatot körmölt a koboldlázadásokról (már értette, miért pont ezt az anyagot választotta a reggeli ismétléshez Perselus), azonban a bûbájtannak nem igazán tudott nekiállni, így némán bújta a negyedikes tankönyvet.

– Eltûntetõ bûbájok, hm? – lépett mellé a férfi elégedett arccal tekercsbe csavarva Lys mágiatörténelem dolgozatát.

– Igen. – Lys fel sem nézett a könyvbõl. – Sajnos csak egyet ismerek, de arról sem tudok valami sokat. A könyvben vagy féltucatnyi van, és halvány fogalmam sincs, mi lehet köztük a különbség, miért van szükség többre.

– Figyelj ide – szólt Perselus, mire Lys engedelmesen becsukta a könyvet.

A varázsló tucatnyi különféle kacatot bûvölt az asztalra Lys elé, például egy gyertyát, egy darab üres pergament, egy üvegbõl készült vázát, egy folyadékkal teli palackot, egy szál liliomot, egy hatalmas szöget meg egy szelet pitét. A lány érdeklõdbe bámult a férfira, mire az egyesével rámutatott a tárgyakra, és három különféle varázsigét használva mindet eltûntette. Mielõtt Lys kérdezhetett volna, egy nyúlt tûnt fel az asztalon, amit Perselus a negyedik varázsige segítségével tûntetett el, aztán várakozóan a lányra nézett.

– Oké, azt hiszem, értem – szólt Lys töprengõ hangon. – Más varázsige kell az egyszerû, hétköznapi, élettelen tárgyak eltûntetéséhez, mint például a pergamen és a váza. Viszont a liliom, mint szerves anyag, egy másik varázsigét követel, csakúgy, mint a nyúl, ami gerinces élõlény.

– És a szög?

– Hát az…; hát az fém. A fém pedig nehéz. – Piton elkomorodó arcát látva hozzátette. – Úgy értem, varázstani szempontból is nehéz, mert nagyobb az anyagsûrûsége.

A varázsló biccentett.

– És a palack?

– A Dolorium méreg? – kérdezett vissza a lány, Perselus szemében pedig elismerés csillant, amiért a lány felismerte a bájitalt, pedig még csak könyvekben láthatott ilyet. – Hát, az valamilyen szinten szerves anyag, mint a virág.

– Tegyük fel, hogy el akarsz tûntetni egy csigát – melyik varázsigét választod?

– A Doloriumét. – A varázsló felvonta a szemöldökét. – Lehet, hogy a csiga élõlény, de nincs gerincoszlopa, és emiatt más kategóriába sorolandó, mint mondjuk egy nyúl vagy egy mókus.

– Pontosan. Ennek fényében meg tudod írni az esszédet?

– Azt hiszem – mondta árnyalatnyi bizonytalansággal a hangjában, aztán gyorsan lekörmölte Perselus bemutatójának tanulságát, majd nekilátott a Flitwick számára írandó feladatnak. Abban a pillanatban, amint leírta az utolsó szavakat az esszében, a varázsló a pergamenért nyúlt, hogy átolvassa azt.

– Mindjárt öt óra – szólt. – Jobb, ha indulsz McGalagony professzorhoz.

– Igen, persze. – Lys fejébõl ki is ment az átváltoztatástan ismétlõ óra – Akkor holnap reggel találkozunk. – Azzal az ajtóhoz sietett, s legnagyobb meglepetésére, amint kitárta azt, Harryvel találta szemben magát. – Harry!

– Befelé, Potter! – hallották Piton professzor hangját. Lys bátorítóan a fiúra mosolygott, aztán kisietett Perselus dolgozószobájából és a hetedik emelet felé vette az irányt, házvezetõje dolgozószobájába.

A McGalagony professzor már várta õt. A korrepetálás elsõ húsz perce azzal telt, hogy elmondta Lysnek, milyen varázslatokkal foglalkoztak az elmúlt négy hónapban, és hogy nagyjából mire számítson, amikor elérnek az ötödéves anyaghoz. Lys lelkesedését egyáltalán nem törte le a tudat, hogy mennyi új dolgot kell elsajátítania ilyen rövid idõ alatt.

A tanárnõ aztán elõvarázsolt egy sündisznót, és azt a feladatot adta a lánynak, hogy változtassa tûpárnává, majd elmondta neki az ehhez szükséges varázsigét, amit Lys kétszer elismételt, mielõtt pálcáját az egykedvûen heverészõ sünre szegezte volna.

– Hûha! – kiáltott fel meglepetten, amikor a sün helyett egy díszes, ezüstszínû tûpárna pihent az elõtte lévõ asztalon, egyetlen próbálkozás után. McGalagony professzor roppant elégedett pillantást vetett rá. – Megpróbálhatom még egyszer?

Az átváltoztatástan korrepetálás meglehetõsen jól sikerült. Lys további három alkalommal változtatta sikeresen sündisznóját tûpárnává, és a teknõcébõl is egész szép ezüsttálcát bûvölt (igaz, a teknõ mintái haloványan még látszottak a tálcán, de McGalagony professzor szerint ez igazán szép teljesítmény volt elsõ próbálkozásra). Elsõ pillantásra még a tanárnõ sem volt egészen biztos benne, hogy a teknõcminta nemcsak dekoráció-e.

Hat órakor aztán Lys elköszönt a tanárnõtõl, azonban a Nagyterem helyett a Szükség Szobája felé vette az irányt. Ginny, ígéretéhez híven hozott fel neki pár szendvicset, amiket Lys gyorsan eltûntetett, amíg Harry a patrónus-bûbáj alapjait magyarázta a csoportnak.

Amikor aztán bemutatta saját patrónusát, Lys kezébõl kis híján kiesett a második szendvics utolsó néhány falatja, s egészen addig le sem tudta nyelni a megrágott falatot, amíg az ezüstös szarvas szerte nem foszlott. Apja sok mindent mesélt neki a hétvégén, többek között azt is, hogy õ maga, és három gyerekkori barátja animágussá vált, hogy Lupinnal legyenek a teliholdas éjszakákon. Lys megtudta, hogy James Potter, Harry apja szarvas alakját öltötte, így számára már egyértelmû volt, hogy Harry patrónusa nem más, mint az apja, James.

Lys elvigyorodott, ahogy eszébe jutott, mit szólna Sirius, ha az õ patrónusa egy hatalmas, ezüstös kutya lett volna. Biztosan feldobta volna a napját…; Alig várta már, hogy megírhassa neki.

Amikor Harry befejezte a demonstrációt, a DS tagok szétszóródtak a hatalmas teremben, majd pár másodpercenként fel-felhangzott egy-egy „Expecto Patronum” kiáltás, de néhány ezüstös felhõcskén kívül semmi más nem bukkant fel.

Lys abban a pillanatban tudta, melyik emlékkel fog dolgozni, amikor Harry elmondta, mire van szükség a bûbájhoz. Elõre szegezte hát a pálcáját és felidézte a csodás hétvégét, amit apjával töltött.

– Expecto Patronum!

A pálcájából apró, ezüstös füstfelhõ bújt elõ, aztán pár pillanat múlva semmivé foszlott. Lys lebiggyesztette az ajkait, és arra gondolt, talán mégsem volt eléggé boldog a hétvégén. Viszont amikor elõször találkozott az apjával…; Akkor igazán boldog volt.

– Expecto Patronum!

Ezúttal is csak egy ezüst füstfelhõre futotta, igaz ez jóval nagyobb volt. Lys ezt bíztató jelnek vette, így újra-meg újra felidézte, ahogy Sirius elé állt, és közölte vele, hogy õ az apja.

– Expecto Patronum!

A hetedik vagy a nyolcadik próbálkozás sem vezetett eredményre, de Lys nem adta fel. Biztos volt benne, hogy ezzel az emlékkel majd sikerül patrónust idéznie, csak próbálkoznia kell. Immár tízedik alkalommal szegezte elõre pálcáját, felidézve ahogy Sirius elõtte állt karácsonykor a Grimmauld téren, azonban elméjébe egy másik kép tolakodott.

Õ, Lys akkor jóval fiatalabb volt, éppen csak elmúlt kilenc éves. Az volt az elsõ alkalom, amikor Perselus engedte, hogy teljesen egyedül fõzzön meg egy bájitalt, anélkül, hogy segített volna neki. Szája önkéntelenül mosolyra görbült, ahogy kimondta a varázsigét.

– Expecto Patronum!

Megtörtént a csoda: a pálcájából kiröppenõ ezüstös felhõ alakot öltött. Hatalmas volt, négylábú és Lys egy pillanatig reménykedett benne, hogy kutya lesz, akárcsak Sirius. Már meg is fogalmazta a levél elejét, amiben beszámolni készült apjának a szép új patrónusáról. Azonban õszinte döbbenetére a patrónusa nem kutya alakját öltötte.

– Ó â€“ motyogta csalódottan, ahogy patrónusa megállt vele szemben és mogorván végigmérte a DS többi tagját.

– Szép munka – állt meg mellette Harry, és megveregette a vállát. – Miért nem örülsz neki?

A lány csalódott tekintete a fiúra vándorolt.

– Azt szerettem volna, hogy kutya legyen – mondta fojtott hangon. – Neked is az apukád a patrónusod. Azt szerettem volna, ha az enyém is…;

Lys feketepárduc alakú patrónusa elegáns, ugyanakkor meglehetõsen lassú léptekkel a lány mellé sétált, továbbra is komoran bámulva a többi diákot. Lys, patrónusa példáját követve körbenézett, tekintete megállapodott Hermione ezüstös vidráján, egy fekete hajú, hollóhátas lány hattyúján és egy hatodéves griffendéles fiú macskáján. Pillantása a falon lógó hatalmas órára tévedt, és rádöbbent, hogy indulnia kell McGalagony professzorhoz.

– Harry! – lépett a fiúhoz, aki épp a fekete hajú hollóhátas lány mellett állt. – Rohannom kell.

– Persze, menj csak – intett Harry, Lys pedig az ajtóhoz sietett, feketepárduca fürgén követte, s csak akkor foszlott semmivé, amikor a lány kitárta az ajtót.

Rohanva tette meg az utat McGalagony professzor irodájáig, egy percig sem gondolva a cseppet sem kutya alakú patrónusára. Hármat koppintott a tanárnõ dolgozószobájának ajtaján, de nem érkezett válasz.

McGalagony professzor majd egy óra késéssel érkezett, gyûrött talárral, mogorva arccal. Egy pillanatra megtorpant meglepetésében, amikor meglátta Lyst.

– Miss Williams, maga mit…; Ó! – A tanárnõnek eszébe jutott, miért várja õt Lys. – Hát persze, a korrepetálás. Jöjjön – tárta ki az ajtót.

– Minden rendben, tanárnõ? – érdeklõdött a lány.

– Nem, dehogy, semmi sincs rendben. – Azzal a tanárnõ pár szóval beszámolt Dumbledore szökésérõl. – De magának, Miss Williams, emiatt ne fájjon a feje. Koncentráljon csak arra, hogy behozza az elmúlt hónapokat és készüljön fel a vizsgáira.

Lyst olyan ingerült hangulatba ejtette Dumbledore távozása (és a tény, hogy õ is a DS tagja volt, emiatt felelõsnek érezte magát az igazgató távozásáért), hogy a kelleténél jóval nagyobbat lendített a pálcáján, így az ezüsttálcán, amit a teknõcbõl bûvölt, fülek helyett éles tüskék nõttek. Bár ez a lány véleménye szerint hatalmas hibának számított, McGalagony professzor mégsem tette szóvá, ugyanis ezek a tüskék nem a teknõc „tartozékai” voltak.

Az óra végeztével Lys továbbra is mogorva hangulatban ment vissza a klubhelyiségébe, felcsörtetett a csigalépcsõn a hálóba, lefürdött és lefeküdt, igaz, órákig nem jött álom a szemére.

***



Másnap a reggeli elõtti különórán (bûbájtanon) az eltûntetõ bûbájokat gyakorolták Perselusszal. Mindketten mogorvábbak voltak egy kicsit a szokottnál, s amikor Lys reggelizni indult, a varázsló óvatosságra intette. Õ csodálkozva nézett vissza, de nem tette szóvá. A nagyterem ajtajához érve azonban rájött, mirõl beszélt Perselus. Egy hatalmas tábla hirdette, hogy Albus Dumbledore „megüresedett” posztját Dolores Umbridge veszi át. Lys egy pillanatra halálra rémült: Dumbledore professzor figyelmeztette, hogy Umbridge majd beszélni akar vele a négy hónapos távollétérõl, amire mindeddig nem került sor.

Azonban most, hogy a fõinspektor igazgatói minõsítésben dolgozott az iskolában, akár ki is rúghatta. Kellett neki elszökni! Ha kirúgják, az is Di hibája lesz. Vajon az apja megengedné, hogy hozzá költözzön?

Mivel nem találta Ginnyt a nagyteremben, gyorsan bekapott egy pirítóst, közben készített három szendvicset, aztán barátnõje keresésére indult. A bejárati csarnokban, a házak pontversenyének állását jelzõ homokórák elõtt találta meg õt, Harryvel, Ronnal és Hermionéval együtt. Épp csak odaért melléjük, amikor Fred hangja ütötte meg a fülét.

– Nektek is feltûnt?

– Malfoy most szabadított meg vagy ötven ponttól – dörmögte Harry.

– Ötven ponttól?

Lys annyira belemerült a homokórák vizsgálatába, hogy nem is hallotta a beszélgetést. A pontokat jelzõ kövek a Griffendél, Hollóhát és Hugrabug számlálójában egymás után röppentek fel, jelezve, hogy a házak folyamatosan pontokat veszítenek.

– Hát, nekünk mennünk kell SVK-ra – szólt Ginny és karon ragadta Lyst. Megpróbálta húzni õt a második emelet felé, de Lys nem mozdult.

– Nem, nem kell – dörmögte. – Amíg a Williams professzor tartja az Sötét Varázslatok Kivédését, én ugyan nem fogok bemenni.

Mind a hat másik meghökkent.

– Talán szívesebben járnál SVK-ra, ha Umbridge tartaná? – kérdezte Harry sötéten.

Lys keserûen elvigyorodott.

– Tulajdonképpen igen.

– Akkor mit fogsz csinálni? – érdeklõdött Ginny.

– Azért csak vigyázz – intette Fred tõle szokatlan komolysággal. – Ha kihúzod a gyufát Umbridge rezsimje alatt, komolyan megütheted a bokád.

Lys kihívó pillantást vetett a fiúra.

– Szeretném látni, ahogy Williams professzor beárul Umbridge-nél – mondta, aztán Ginnyhez fordult. – Jobb, ha nem tudod, hova megyek, ez amolyan családi ügy, nem akarlak belekeverni.

Azzal sarkon fordult és elindult a Griffendél-torony felé, gondosan ügyelve rá, hogy Ginny, ha követi, biztos legyen benne, hogy a klubhelyiségbe megy. Az ötödik emeleten aztán hátrasandított a válla fölött, befordult a jobb kéz felõli folyosóra, elrohant a folyosó végére, ahol balra fordult, majd megállt egy hatalmas, ronda falikárpit elõtt. Anélkül, hogy bárki látta volna, félrehúzta az anyagot és bebújt a keskeny résbe. Elõhúzta a pálcáját és háromszor megkocogtatott egy kõdarabot szemmagasságban, mire a kõ eltûnt, feltárva elõtte egy kõbõl faragott csigalépcsõt.

Még elsõs volt, amikor Perselus megmutatta neki ezt a titkos, pincébe vezetõ útvonalat, s õ azóta is titokban tartotta a létezését. Sebesen kapkodta a lábát, és röpke tizenöt perc múlva, alig öt perccel becsengetés után verejtékezve, zihálva állt Perselus dolgozószobájában bejárata elõtt. Elmormogta a jelszót, elõkeresett egy Perselus által választott Sötét Varázslatok Kivédése könyvet és olvasni kezdett.


***




Diana Williams alapjában véve türelmes és kedves ember volt, azonban tanári pályafutása alatt még sosem esett meg vele, hogy valaki arra vetemedjen, hogy ellógjon az órájáról. Az, hogy éppen a saját lánya követett el ilyesmit, egyenesen vérlázító volt. Az óra azzal kezdõdött, hogy megkérdezte lánya összes szobatársát, merre van Lysandra, de egyikük sem tudott válaszolni.

– Miss Weasley, mondja meg Miss Williamsnek, hogy holnap fél ötkor várom büntetõmunkára, és elvárom, hogy megjelenjen a holnapi órán.

Ginny bólintott, és kinyitotta A defenzív mágia elméletét, majd olvasni kezdett. Di magában végig fortyogta a dupla órát. Mégis hogy jön ahhoz Lys, az õ kicsi lánya, hogy ellógja az óráját?

Ginny felpillantott a tanárra, amikor lapozott a könyvében. Williams professzor ingerültnek tûnt – talán Lys lógása miatt? A Weasley-lány el sem tudta képzelni, mi késztethette barátnõjét a lógásra, fõleg Umbridge igazgatósága alatt, ezért eldöntötte, hogy amint lehet, a végére fog járni a dolognak.

Amikor kicsengettek a dupla óráról, Williams professzor még Ginny lelkére kötötte, hogy szól Lysnek a másnapi büntetõmunkáról, mielõtt útjára engedte az osztályt.

Ginny cseppet sem lelkesen baktatott le a pincébe, s legnagyobb meglepetésére, Lys már a bájitaltan terem elõtt állt, alaposan belefeledkezve egy fekete, bõrkötéses könyvbe.

– Holnap büntetõmunkád lesz – köszöntötte barátnõjét, aki fel sem pillantott a könyvébõl. – Williams professzor fél ötkor vár az irodájában. – Várjon csak, gondolta Lys, válasz helyett azonban csak hümmögött. – És elvárja, hogy ott legyél a holnapi órán. Mit olvasol ilyen önfeledten?

Lys vigyorogva felmutatta a könyvet, amit Perselustól csent el. Kivételesen, engedéllyel, hiszen szabad bejárása volt a férfi dolgozószobájába és a magánkönyvtárába.

– Ázsiai ellenmérgek – mondta, bár barátnõje ebbõl a szögbõl már el tudta olvasni a borítóra írt szöveget.

– Bájitalos könyv – húzta el a száját Ginny. – Jellemzõ.

– Zseniális könyv – javította ki Lys. – Tudtad, hogy Kínából származik az ellenszer a…; – Lys nem fejezte be a mondatot (Ginny legnagyobb örömére), ugyanis kinyílt a bájitaltan terem ajtaja (Ginny cseppet sem nagy örömére) és Piton beparancsolta a diákokat.

Ginny élt a gyanúperrel, hogy Piton említette Lysnek, mivel fognak foglalkozni az órán, és barátnõje azért olvasott éppen az ellenmérgekrõl. Piton asztalán tucatnyi kis fiola várakozott, Lys pedig Ginnyre hagyta, hogy válasszon belõlük, mert ha õ tenné, az csalás lenne, hiszen valószínûleg mindegyik mérget azonnal felismerné.

A vörös hajú lány tehát odalépett Piton asztalához, és szemügyre vette a fiolákat.

– Williamsszel akar dolgozni, Weasley? – ijesztett rá alaposan Piton.

– Igen – egy szívdobbanásnyi idõvel késõbb hozzátette: – tanár úr.

– Akkor azokból válasszon – bökött a tanár az asztal túlsó végén található négy fiolára. – Szemernyi kétségem sincs afelõl, hogy Williams mindegyik itt található mérget azonnal felismeri, ami igazságtalan elõnyhöz juttatná a csapatukat. – Ginny nem mozdult. – Gyerünk, Weasley, válasszon egy mérget!

A lány fintorogva eloldalazott az osztály többi tagjának szánt fiolák elõtt, és találomra kiemelt egyet a négy közül, amiben valamilyen halvány lila színû méreg volt, s ingerülten csapta le azt a Lysszel közös asztalukra.

– Szerintem azt akarja, hogy mindketten megbukjunk – morogta, ahogy helyet foglalt Lys mellett.

Barátnõje szó nélkül felemelte a fiolát, finoman megforgatta ujjai között, majd kihúzta a dugót és óvatosan megszagolta. Arca azon nyomban felderült.

– Ez Dolorium!

– Mi? – kérdezte Ginny mogorván.

– Egy hatodéves szintû méreg – csicseregte Lys lelkesen. – Sajnos nem tudom a pontos receptet, de már olvastam róla. A Reveliummal könnyen alkotóelemeire lehet bontani, és akkor tudunk ellenmérget készíteni.

– Csodás – dörmögte barátnõje. – És hol találjuk a receptet ehhez a Revel-izéhez?

Lys válasz helyett a bájitalos szekrényhez sietett és egy ócska, kopott könyvvel tért vissza.

– Az ötödéves könyvben – magyarázta, és lelkes lapozgatásba kezdett. – A Revelium ötödéves szintû bájital.

– Mi pedig negyedévesek vagyunk – mutatott rá Ginny. Õ, barátnõjével ellentétben egyáltalán nem volt lelkes, sõt, legszívesebben Pitonhoz vágta volna a mérget tartalmazó fiolát.

– Pontosan – lelkendezett Lys. – Egy évvel elõbb megfõzhetjük ezt a bájitalt, nem szuper?

– Nem – vágta rá barátnõje komoran. Lys fel sem vette.

– Tessék, itt van – tette Ginny elé a könyvet. Ujját sebesen végig húzta a hozzávalók listáján, aztán sarkon fordult, majd pár perc múlva hiánytalanul meghozta mindet. – Segítesz felaprítani a kalánfüvet, vagy inkább a fúriafúz-gyökeret szeretnéd darabokra törni?

Ginny a gyökeret választotta. Eléggé ingerült hangulatban volt ahhoz, hogy kedvet érezzen dühe levezetéséhez.

Negyven perccel késõbb, amikor az utolsó kavarásokat végezte a Revelium fõzeten, Ginny körbenézett a teremben, és döbbenten állapította meg, hogy legtöbb társa verítékezbe próbál valami használható bájitalt összekaparni, amivel egyáltalán a választott mérgüket fel tudják ismerni. Õk pedig perceken belül elkészülnek az ötödéves szintû bájitallal, s Lys elsõ pillantásra azonosította hatodéves szintû mérgüket.

Ginnynek sosem volt kétsége afelõl, hogy Lys bájitaltanból. De álmában sem gondolta volna, hogy ennyire jó. Ahogy befejezte a bájitala kavargatását, ami magasan meghaladta az õ szintjét, arra gondolt, ha van a Roxfortban valaki, aki RBF vizsgára készült bájitaltanból, és nem kellett tartania az eredménytõl, az Lys volt.

Amíg gondolataiba mélyedt, Lys már ki is adagolta a Revelium fõzetet tizenkét apró fiolába, és mindegyikbe töltött pár cseppet a Dolorium méregbõl, ezután pedig egy-egy újabb Revelium cseppet adagolt a fiolákba. A tizenkét fiolába töltött bájital lassan tizenegy különbözõ színre színezõdött, s amikor a színek nem változtak tovább, Lys lelkesen összecsapta a kezét.

– Ez csodálatos! – Ginny nem értette, mi csodálatos ezen. – Csak tizenegy hozzávaló kell az ellenméreghez, várj, mindjárt fel is írom, mi melyik. – Piton ebben a pillanatban ért az asztalukhoz, így Ginny gyorsan a Lys által írt pergamen fölé hajolt, mintha értené, mit csinál barátnõje. Amikor Lys felírta a tizenegy hozzávalót, Ginny elé tolta a negyedéves könyvet. – Segíts, légy szíves – szólt. – Egy olyan bájitalt keresünk, aminek minden hozzávalója ez a tizenegy a listán. Egy sem maradhat ki, és egyetlen plusz hozzávaló sem lehet.

Ginny kedvtelenül lapozgatni kezdett, aztán hirtelen felderült az arca.

– Ez lesz az! – Újra átfutotta a hozzávalókat. – Ja, nem. Ebbe kell két csepp gránátalmalé, de az nincs a listán.

– Hadd nézzem – nyújtotta Lys egyik kezét Ginny könyve felé, másikban pedig az ötödikes könyvet. – A gránátalmalé nem olyan erõs hozzávaló.

Lys többször átolvasta a teljes receptet, s közben Ginny újabb lehetséges ellenmérget talált.

– Van itt még egy. Valami Tolerane, és itt nincs más hozzávaló. – Lys elragadta a könyvet Ginny elõl, és gyorsan átfutotta a receptet.

– Aha, ez lesz az. Lássunk neki! – indítványozta, és beszerezte a hozzávalókat. Menet közben elhaladt Seráék asztala mellett. A lányok nem igazán tudtak mit kezdeni egy szimpla véralvadást elõidézõ méreggel.

Amikor az óra vége elõtt öt perccel Piton körbejárt, szándékosan a végére hagyva Lys és Ginny asztalát, cseppet sem volt elégedett diákjai teljesítményével. A legtöbben nem nagyon tudtak bármit is kezdeni a mérgeikkel, míg mások szemlátomást félreértették a feladatot, és még rosszabb mérgeket fõztek belõlük. Hirtelen megállt Lysék asztala elõtt.

– Weasley, Williams – szólt, mire a két lány felpillantott. – Hogy állnak? – Lys a bájitalra sandított.

– Még két perc, és készen vagyunk, tanár úr – mondta Piton szemébe nézve. A varázsló csak bólintott, aztán ellépett tõlük.

Két perccel késõbb Ginny abban a tudatban nyomta rá a dugót az ellenméreg mintát tartalmazó palackra, hogy eddigi roxforti pályafutásának legjobb (és legnehezebb) bájitalát készítette el.


***



Lys már meg sem lepõdött, amikor szerda reggel magától ébredt fel, hogy részt vegyen a mágiaelmélet ismétlésen Perselusszal. A nap nagy része eseménytelenül telt, az aznapi sötét varázslatok kivédése órát is ellógta, amiért egy újabb napnyi büntetõmunkát kapott, azzal az ígérettel megtoldva, hogy a Griffendél ötven pontot veszít és Lysnek év végéig büntetõfeladatra kell járnia Williams professzorhoz, ha még egyszer lógáshoz támadna kedve.

Így aztán fél ötkor elkéredzkedett Perselustól, megígérve, hogy pótolni fogja az elmaradott leckékéjét, és szinte futólépésben vette az irányt a márványlépcsõ felé.


Minerva McGalagony éppen dolgozatokat javított, amikor valaki kopogott az ajtaján. Az a falon lógó kakukkos órára nézett – pontosan fél ötöt mutatott –, és eltöprengett, ki és mit akarhat ilyenkor. Talán büntetõfeladatra jött valaki? Nem, az nem lehet, arra biztosan emlékezne. Williamst is csak ötre várta.

Felállt hát, és lassú léptekkel az ajtóhoz ment, lenyomta a kilincset és kitárta az ajtót. Legnagyobb döbbenetére Lysandra Williams állt az ajtó túloldalán. A kislány zavartan tûrt a füle mögé egy kósza tincset.

– Miss Williams, mi szél hozta ilyen korán? – kérdezte csodálkozva. – Úgy tudtam, öt óráig Piton professzornál van Rendes Bûbájos Fokozat felkészítésen.

Lys házvezetõje szemébe nézett.

– Büntetõmunkára jöttem – mondta csendesen.

McGalagony lázasan kutatni kezdett az elméjében, mert egyáltalán nem emlékezett, hogy büntetésbe küldte volna a lányt. Lys határozottan nem csinált semmit, amiért büntetést érdemelt volna.

– Én nem küldtem büntetõfeladatra.

Lys arca keserû mosolyra húzódott.

– De Williams professzor igen.

McGalagony a plafonra emelte a tekintetét. Rendtagként és Lysandra Williams házvezetõjeként természetesen pontosan értesült a karácsonyi szünetben történtekrõl, amikor Lys megismerkedett az apjával, akirõl anyja akarata szerint tudnia sem kellett volna, a bûbájról, amit Diana felelõtlenül lányára szórt. Tudta, hogy a lány elszökött – ezt minden rendtag tudta –, és négy hónapnyi távollét után tegnapelõtt kezdte meg ismét roxforti tanulmányait. Arról is tudott, hogy Lysandra továbbra sem volt hajlandó beszélni az édesanyjával, és tisztában volt vele, hogy Williams professzor úgy tûnt, ezt nem szándékozott annyiban hagyni.

A tekintete elkomorodott. Ha választania kellett volna, kinek ad igazat, egészen biztosan a griffendéles diákot választotta volna. Persze, megértette, hogy Diana nem akarja, hogy a kislánya tudjon az õ, Diana apjáról (senki sem tudhatta, mit tenne a Tudjukki Lysszel, ha tudomást szerezne róla), de Sirius egészen más kategóriába tartozott.

A tanárnõ még szélesebbre tárta az ajtót, és intett a lánynak, hogy lépjen be. Lys lassan kifújta a levegõt, elhaladt hátvezetõje mellett, s annak utasítására helyet foglalt az íróasztal elõtti puha karosszékben.

Minerva becsukta az ajtót, és egy bûbájjal le is zárta. Ha Williams professzor nála akarná keresni a lányát, lelke rajta, de õ aztán nem fogja megkönnyíteni a dolgát. Erre a szegény gyerekre igazán ráfér egy kis nyugalom.

Leemelt egy skótkockás dobozt az egyik polcról, és a lány felé nyújtotta.

– Vegyen egy kekszet, Williams.


***




Di felkereste Perselust, tud-e valamit lánya hollétérõl, azonban tõle is nemleges választ kapott, akárcsak Lys szobatársaitól Sötét Varázslatok Kivédése óra elején.

– Ha rejtegeted õt, Perselus! – sziszegte fenyegetõen a boszorkány, azonban a varázsló nem riadt meg tõle.

– Akkor? Megátkozol? Kíváncsian várom.

– Te is nagyon jól tudod, hogy nem lóghat csak úgy az órámról, sem a büntetõmunkáról, amit kapott – erõsködött a boszorkány. Kezeit összefonta a mellkasán és szigorúan nézett gyerekkori barátjára, így próbálva nagyobb hatást gyakorolni.

Perselus azonban nem válaszolt, elsõsorban azért, mert még véletlenül sem akart Di oldalára kerülni egy Diana-Lysandra vitában. Abban ugyanis Dinek volt igaza, hogy Lys nem lóghatott csak úgy az óráiról, viszont volt egy apró részlet, amirõl a boszorkány nem tudott: mégpedig az, hogy Lys nem lógta el a büntetõmunkát, hanem inkább a házvezetõjénél jelentkezett Williams professzor helyett. Ezt még az iskolai házirend is megengedte.

– Van más is, ami aggaszt – folytatta a boszorkány néhány perc múlva. – Ha Lys eddig nem tudott róla, a Prófétából vagy a diáktársaitól könnyen értesülhet Belláék szökésérõl, és arról, hogy szegrõl-végrõl rokonok. Még véletlenül sem szeretném, ha a lányom megpróbálna kapcsolatba lépni vele.

– Bellatrix halálfalóként szökött meg az Azkabanból – emlékeztette Piton mogorva arckifejezéssel. – Kétlem, hogy Lys rohanna hozzá, csak mert rokonok.

– Siriusról is ezt szajkózza a minisztérium – vágott vissza Di élesen.

Piton arca elsötétült.

– Tartok tõle, hogy Black maga érdemelte ki Lys megbocsátását. – Valahol betegesnek tartotta a lány rajongását Black iránt. Persze, a régóta megismerni vágyott apjáról volt szó, mégis…;

– Nem az a lényeg. Nem akarom, hogy Bella tudjon Lysrõl, mert akkor apa is megtudná, igen záros határidõn belül, és akkor kárba veszne minden erõfeszítés, amit azért tettünk, hogy megvédjük Lyst az apámtól.

– Úgy érted, amit te tettél, hogy megvédd Lyst az apádról – javította ki a férfi.

– Miért, te talán örülnél neki, ha Lysbõl halálfaló lenne?

A varázsló komoran bámult a boszorkányra. Már a feltételezést is sértõnek találta; annak örült volna a legjobban, ha Lys és a Sötét Nagyúr a világ két végén éltek volna.

– Egyáltalán nem. Én csupán a módszereiddel nem értek egyet. – Fõleg nem az Aeatasszal, a varázslattal, ami kis híján megölte a lányt.

– Tényleg? – kérdezte szarkasztikusan a nõ. – Mondd, te mit tettél volna a helyemben?

– Egészen biztosan megpróbáltam volna az õszinteséget. – Di látványosan elsápadt. – Talán még nem vetted észre, de Lys egészen értelmes gyerek.

Di elengedte a füle mellett a csípõs megjegyzést, majd hosszú percekig néma csendben meredt maga elé.

– Tudod, hogy én kedvelem Bellát, Perselus – folytatta a boszorkány árnyalatnyival halkabban. – Nem lenne túl hiteles, ha megpróbálnám azzal traktálni Lyst, hogy mennyire gonosz és veszélyes nõszemély.

Feltéve, ha ráveszed, hogy álljon szóba veled, jegyezte meg gondolatban Piton. A szája széle megrezdült, mintha gúnyos mosolyra akarta volna húzni, de még idejében meggondolta volna magát.

– Mert mi mind tudjuk, hogy mennyire távol áll tõled az, hogy hazudj a lányodnak.

Di szemei összeszûkültek. Nagyon nem tetszett neki, hogy a férfi továbbra is azon élcelõdött, hogy titokban tartotta mindannyiuk elõl ki is a lány apja.

– Perselus... - sziszegte olyan ember hangsúlyában, mint aki legszívesebben egy kiskanálnyi vízben fojtogatná a másikat.

Piton felvonta a szemöldökét.

– Szóval azt akarod, hogy játszak baglyot közted és Lys között, amíg a lányod nem lesz hajlandó megbocsátani neked? Ezt se sem gondolhatod komolyan.

Di válasz helyett felvett egy üres fiolát, majd a falhoz vágta, mégpedig úgy, hogy az csak centiméterekre kerülte el a férfi arcát. Piton rosszallóan megcsóválta a fejét.


***



Lys õszinte döbbenetére Umbridge professzor egész héten nem kereste õt a négy hónapos távollétével kapcsolatban, igaz, más miatt sem. Perselus jóvoltából azonban kapott egy kiadós fejmosást csütörtökön, amiért zsinórban a negyedik Sötét Varázslatok Kivédése órát lógta el.

– Te is tudod, hogy ez nem mehet így tovább – szólt szigorú arccal. – Tudom, mit ígértem, tudom, hogy nem akarod látni Dit, de nem lóghatod el az órákat. Ülj be, olvasd azt az átkozott könyvet, és ne törõdj a tanárral.

Lys szemében sértett fény csillant.

– Miért nem tud leakadni rólam? Az ember azt hinné, azok után, hogy kis híján eltett láb alól, örül, ha nem kell látnia.

A varázsló egy hosszú pillanatig hallgatott. A napokban többször eljátszott már a gondolattal, hogy mindent elmond Lysnek a családjáról, de valami azt súgta, jobb, ha ezzel még vár egy kicsit.

– Nem akarok arról hallani, hogy még egy órát ellógsz – mondta. – Nem érdekel, mennyire utálod Dit, elvárom, hogy kedden reggel megjelenj az óráján, ahogy minden következõn is.

A lány elfintorodott, és hogy ne kelljen válaszolnia, hozzálátott a bájitaltan házidolgozat elkészítéséhez. Perselus azonban úgy tûnt, nem tekinti lezártnak a beszélgetést, amíg Lys szóbeli ígéretet nem tesz.

– Lys – szólt szigorúan. – Hallani akarom, hogy ott leszel az összes többi Sötét Varázslatok Kivédése órán.

Õ pedig mély sóhajjal, kelletlenül így szólt:

– Ott leszek minden további Sötét Varázslatok Kivédése órán.

Perselus bólintott, majd furcsa fintor jelent meg az arcán.

– Negyven pont a Griffendélnek – szûrte a fogai között. – A Di által levont pontok a lógásaid miatt. Megjegyzem, Minerva jogosnak ítélte a levont pontokat.

– Azt hittem, az ötven pont volt – jegyezte meg Lys, nem törõdve azzal, hogy házvezetõje szerint Williams professzor jogosan fosztotta meg a Griffendélt ötven ponttól.

– Tízet megtartottam, mert tényleg nem kellett volna ellógnod az órákat. De ha így jobban tetszik…; Tíz pont a Griffendélnek, hogy kipótoljam ötvenre a levont pontokat. – A lány az ajkába harapott. – És tíz pont a Griffendéltõl, mert lógtál négy óráról.

Lys úgy döntött, bölcsebb, ha inkább a bájitaltan házidolgozattal foglalkozik. Ez volt az elsõ alkalom, hogy Perselus pontot vont le tõle, ezért valami furcsa érzés kerítette hatalmába – csalódottság.

– Harry azt mondta, megtanulta az okklumencia alapjait, és most már egyedül is gyakorolhat – szólt, amikor az utolsó pontot is odabiggyesztette a dolgozata végére. Piton elkomorodott, de a lány ezt nem látta. – Furcsa, nem? Úgy értem, olvastam az egyik könyvedet a témáról, még régebben, szóval, ha tényleg csak az alapokat akarta tudni, miért nem olvasott inkább egy könyvet? – A varázsló nem felelt. – Mármint, alapozásra tényleg jó egy könyv, de ha igazán el akar mélyülni az ember az okklumenciában, nem árt egy tanár, aki ért hozzá. – Lys csak most nézett fel Perselus szokatlanul komor arcára. – Ó! – kapta a kezét a szája elé. – Mit csinált Harry?

– Tessék? – kérdezte a férfi õszinte meglepettséggel az arcán.

– Perselus, tizennégy éve ismerlek. Nem csak te tudod olvasni az arcomat, az mûködik visszafelé is. – Egy hosszú pillanatig csak a falióra kattogása törte meg a csendet. – Mit látott? – kérdezte aztán Lys csendesen.

A varázsló megütközve nézett rá. Tudta ugyan, hogy hosszú ismertségük (és jó kapcsolatuk) okán a kelleténél talán jobban megnyílt Lys elõtt, de sosem gondolta volna, hogy a lány tényleg képes átlátni rajta. Eldöntötte azonban, hogy nem fog válaszolni a kérdésre – már csak az hiányzott, hogy Black gyereke is megtudja, miféle „nagyszerû” ember volt az apja.

Lys továbbra is érdeklõdve nézett tanárára, s mikor rájött, hogy az nem fog megszólalni, folytatta:

– Tudom, hogy van egy csomó dolog, amirõl nem szeretsz beszélni – mondta óvatosan. – A gyerekkorod, a roxforti éveid…; Rá hivatkoztál mindig, amikor kitértél a válasz elõl, de láttam a szemedben, hogy te magad sem akarsz válaszolni. Harry látott valamit, igaz? Valamit, amit nagyon nem szerettél volna, hogy lásson.

– Lys, elég. – A férfi hangjában hûvös figyelmeztetés csendült. A lány egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy folytatja a hangos elmélkedést, végül inkább úgy döntött, hallgat a férfira.

– Bocsánat – mondta leszegett fejjel. – Egy kicsit messzire mentem, azt hiszem. Csak arra akartam kilyukadni, ha esetleg beszélnél valakivel…; akkor itt vagyok.

A különóra további részében Perselus szokatlanul mogorva volt, s Lys újra meg újra arra gondolt, mit láthatott Harry, ami ennyire felzaklatta a varázslót.


***



Lys alig várta már a szombati maratoni bájitaltan felkészítést. Bár korábban volt már Perselusnál bájitaltan különórán, azok sosem voltak hosszabbak egy-két óránál, azonban a tény, hogy reggel kilenctõl este hatig csak bájitalokat fognak fõzni, egyenesen felvillanyozta.

– Tegnap beszéltem Minervával – szólt Perselus szombat reggel hat órakor, miután Lys elõpakolta a bûbájtan könyvét. – Bár remekül haladsz átváltoztatástanból, jobbnak látja adni még néhány plusz órát. Ma délután négytõl vár az irodájában vacsoráig.

– De…; de az bájitaltan lett volna – mondta Lys elszontyolodva. – Nem lehetett volna valamilyen más tárgyat feláldozni az átváltoztatástan felkészítõ órák oltárán?

– Túl drámai vagy – szólt rá a férfi, bár valahol igencsak hízelgõnek találta a lány kétségbeesését, hogy elmarad heti két bájitaltan felkészítõ órája.

– A bájitalok iránti rajongásom a te lelkeden szárad – vágott vissza vigyorogva Lys. – Szóval te tehetsz róla, ne is akard rám fogni.

– Hát persze, hogy az enyémen – ingatta fejét a férfi, s közben gyors bemutatót tartott a begyûjtõ bûbájról. – Hiszen én kértem, hogy gyere le a laborba és nézd, ahogy dolgozom. Teljesen elfelejtettem.

Lys a kelleténél szélesebben vigyorodott el a gondolatra, hogy sikerült kirángatnia a férfit az elmúlt napok mogorva hangulatából.

– Nem, ha jól emlékszem, te azt mondtad, ha már itt vagy, tedd hasznossá magad és aprítsd fel ezeket. Azt hiszem, valahol ott kezdõdött.

A könyv, amit Perselus asztaláról akart magához bûvölni finom huppanással a padlóra hullott, éppen azután, hogy elérte az asztal szélét. A férfi egy pálcaintéssel az asztalra röptette a könyvet, hogy Lys újra próbálkozhasson.

– Tehát nem rajtam múlt – mondta a férfi. – Te döntöttél úgy, hogy a hozzávalók felaprítása olyan izgalmas, hogy rajongani kezdesz a bájitalokért.

Lys önkéntelenül felnevetett, s elvesztette uralmát a gyakorolt begyûjtõbûbáj felett, így a könyv, mielõtt elérhette volna, elegáns ívben a padló irányába indult, aztán hirtelen megállt a levegõben.

– Elvesztetted az irányítást – szidta le Perselus, és egyetlen pálcaintéssel visszaküldte a könyvet a kiindulási pozícióba. – Próbáld újra!

– Próbálom – dörmögte Lys és a bûbájra koncentrált. Ezúttal sikerrel járt, amitõl úgy meglepõdött, hogy ügyetlenül kapta el a könyvet, hogy az felpattant és cserébe jól állon vágta. – Aú! – jajdult fel az állát dörzsölgetve. – Jól vagyok – szólt gyorsan, mikor látta, hogy Perselus megmozdul.

– Akkor küldd vissza a könyvet az asztalra és ismételd meg a bûbájt anélkül, hogy kárt tennél magadban.

Válaszul egy meglehetõsen sötét pillantást kapott.

Lys az átváltoztatástan különóráig nem is hagyta el a pincét. Perselus egy pálcaintéssel reggelit majd ebédet bûvölt az asztalra, így az egész napnak olyan hangulata lett, mintha nyár lenne, és õk otthon lennének a Fonó sori házban. És bájitalokat fõztek – rengeteg bájitalt. Bájitalokról beszélgettek, és egy pillanatig sem kellett attól tartaniuk, hogy Di, vagy bárki más megzavarja õket, és mindkettejük fejét leszedi, mert a lánya a laborban van, és nem is kellett kapkodva abbahagyniuk a munkát, csak mert Lysnek hamarosan a szobájában kellett lennie a takarodó miatt.

Amikor Lys négy óra elõtt tíz perccel elindult átváltoztatástan gyakorlásra, még visszanézett Perselusra, aki szokatlanul jókedvûnek tûnt. Persze ezt rajta kívül más egészen biztosan nem vette volna észre. Mindentudóan elmosolyodott, aztán kislisszolt a laborból, mielõtt a varázslónak feltûnt volna, hogy igen hosszasan ácsorog az ajtóban.


***



Másnap reggel Lys nyugtalanul ébredt. Visszatérése óta még nem volt sötét varázslatok kivédése felkészítõje, hiszen Perselus az összeset vasárnapra tette. Ráadásul már reggeli elõtt is ez volt a program…; Lámpalázasan lépett be Perselus dolgozószobájába, aki (a lány legnagyobb döbbenetére) a fáradtság legcsekélyebb jelét sem mutatta, sõt, már elõ is készített három csinos kupac könyvet.

– Úgy gondoltam, reggeli elõtt ismétlünk egy kis elméletet – mondta, mire Lys megkönnyebbülten sóhajtott. Igaz, hogy bizonyítani akart, megmutatni, hogy nem ügyetlen õ, mégis, most, hogy hamarosan be kellett mutatnia a tudását, egy kicsit tartott az eredménytõl. Habár Perselus akkor sem szólt egy rossz szót sem, amikor a taszítóbûbájjal letarolta az összes dolgozatot, pennát és tintát az asztaláról, csak annyit mondott, legközelebb lendítsen kisebbet a pálcáján, majd rászólt, hogy segítsen összeforrasztani a tintatartók maradványait, amíg õ leszedi a tintát az elsõsök dolgozatairól.

– Jól hangzik – motyogta Lys.

– Tudtommal bizonyos varázslényeket vettetek Lupinnal másodévben. – Lys bólintott. – Az elsõ, harmad és negyedév viszont…; – Lys kuncogott a gondolatra, hogy Perselus egy kategóriába sorolta Dit és Lockhartot. – Egyszóval lesz mit átnéznünk.

– Ühüm – értett egyet a lány, és átvette az elsõ könyvet, amit Perselus nyújtott felé.

Az elméleti SVK óra merõben más volt, mint a többi. Lysnek olvasnia kellett egy kicsit a Perselustól kapott könyvekbõl, melyek elsõsorban különféle varázslényekrõl szóltak, mint a vérfarkas vagy a mumus. Amint végzett a megfelelõ résszel, alaposan átbeszélték az olvasottakat, a legapróbb részletekig. Szemlátomást Perselusnak feltett szándéka volt, hogy Lys legalább olyan jó eredményt érjen el a sötét varázslatok kivédése RBF vizsgán, mint a bájitaltanon.

A reggeli és az ebéd közötti négy órában gyógynövénytant ismételtek. Lysnek pont kapóra jött, hogy az elmúlt négy hónapban Drust jóvoltából rengeteg dolgot megtanult a különféle gyógynövényekrõl, ugyanis az elsõ öt percben leszûrte, hogy a gyógynövénytan nem Perselus szíve csücske. Nem, egyáltalán nem arról volt szó, hogy nem értett hozzájuk, azonban az eszmecseréjükbõl hiányzott…; valami. Valami, ami ott volt, amikor a bájitalokról csevegtek, amikor a különbözõ varázslényeket beszélték át, amikor a koboldlázadásokról vagy a régi törvényekrõl diskuráltak, amikor a mozgatóbûbájokról értekeztek…; és most nem volt ott.

Perselus, annak ellenére, hogy nem igazán rajongott a gyógynövénytanóráért, nem kérte fel Bimba professzort, hogy segítsen neki. És õ ezért roppant hálás volt. El is határozta, hogy nagyon keményen fog dolgozni, hogy minél kevesebb idõt kelljen a gyógynövényekrõl beszélniük.

Ebéd után aztán eljött az a perc, amit Lys egyszerre várt és rettegett. A gyakorlati Sötét varázslatok kivédése felkészítés. Rettentõen izgult, s bár korábban megállapította, hogy a DS edzések miatt rengeteget fejlõdött, most mégis elbizonytalanodott. Azok alapján, ahogy az elsõ két elméleti óra lezajlott, úgy érezte, Perselus igencsak jártas a sötét varázslatok kivédésében, így valószínûleg nem fogja lenyûgözni egy pajzsbûbáj vagy egy lefegyverzés.

Perselus néhány elegáns pálcamozdulattal a fal mellé tolta a bútorokat, hogy helyet csináljon a dolgozószoba közepén.

– Használtad már a pajzsbûbájt? – kérdezte a varázsló, s közben a szoba közepére lépett.

Lys zavartan az ajkába harapott. Használta, igen, a DS edzéseken, amirõl Perselusnak nem kellene tudnia.

– Felteszem, ez nemet jelent – elõzte meg Perselus a válasszal. – Megmutatom, hogyan kell, figyelj, és csináld utánam! – A lány bólintott és a varázslóra szegezte a tekintetét. – Protego!

És Lys figyelt. Õ maga a DS edzések során többször kiszórta ezt a bûbájt és rengetegszer látta, ahogy a társai használják. Mégis, ahogy Perselus csinálta, valahogy teljesen más volt. A mozdulat sokkal elegánsabb (és gyakorlottabb) volt, és a felhúzott pajzs sokkal erõsebb, mint amit Lys valaha látott.

A lány arra eszmélt, hogy Perselus várakozóan néz rá. Zavartan nézett a varázslóra, aztán elõre lépett, megköszörülte a torkát, és (kevésbé elegánsan, mint Perselus) meglendítette a pálcáját:

– Protego!

A pajzsa jóval gyengébb volt Perselusénál, ahhoz azonban elég erõs, hogy a férfi rájöjjön, nem ez volt az elsõ eset, hogy Lys használta ezt a bûbájt. Ami még ennél is rosszabb volt a tény, hogy a varázsló ismerte õt.

– Lys – szólt szigorúan. – Még véletlenül sem voltál tagja Potter ostoba kis önképzõ csoportjának, ugye?

Õ pedig az ajkába harapott.

– Hát, véletlenül éppen nem…;

– Lys! – Perselus hangja még sosem volt ennyire Piton professzoros, amikor hozzá beszélt. – Mégis miféle ostoba gondolat hatására döntöttél úgy, hogy rendszeresen megszeged a házirendet, amikor a minisztérium ilyen kiemelt figyelmet fordít az iskolára?

Lys elpirult, aztán Perselus szemébe nézett, igen komoly arccal.

– Voldemort visszatért…; – kezdte, de a varázsló szigorúan közbeszólt:

– Ne mond ki a nevét!

– Dumbledore professzor és Harry is mindig kimondja – feleselt Lys.

– Dumbledore professzor kivételes képességû mágus, rá más szabályok vonatkoznak. Potter szimplán ostoba.

Lys szája széle megrándult, de gyorsan folytatta a mondókáját.

– És te meg Di egészen tehetségesek vagytok. Mi van, ha eljön, hogy a maga oldalára állítson titeket, vagy csak azért, hogy végezzen veletek? Nem akarom tehetetlenül végignézni…;

A férfi megütközve nézett rá. Lys képes volt kockáztatni, hogy kirúgják a Roxfortból, hogy önvédelmet tanuljon, amire egészen biztosan nem volt szüksége? Legalábbis nem olyan formában, ahogy azt õ elképzelte. Ráadásul, ha önvédelmet akart tanulni, miért nem kérte meg inkább õt? Igaz, hogy Di megtiltotta neki, hogy párbajozni tanítsa Lyst, de õk ketten voltak már olyan gyakorlottak a Diana elõl megõrzött titkok megtartásában, hogy a boszorkány sose tudja meg, mivel foglalkoztak valójában.

Ahogy tekintete találkozott Lys dacos pillantásával, hirtelen ott volt a válasz a ki nem mondott kérdésére.

Di mindig gondosan ügyelt rá, hogy Lys még véletlenül se gyakorolhasson egyelten átkot sem az óráján. Nem mintha attól tartott volna, hogy Lys, a Sötét Nagyúrhoz hasonlóan feketemágusi babérokra tör, sokkal inkább azt akarta elérni, hogy lánya még véletlenül se legyen hasznos az apja számára, ha úgy hozná a sors. Mi lesz akkor, kérdezte tõle Perselus minden alkalommal, ha egy halálfaló úgy találkozik Lysszel, hogy nem tudja, ki õ? De Diana sosem tudott felelni.

Ahogy az imént Lysre nézett, hirtelen megértette, miért nem kérte meg inkább õt a lány, hogy segítsen.

Mivel Di sosem engedte õt gyakorolni, Lys tartott attól, mit fog szólni õ, Perselus, ha Lysnek nem megy olyan jól a különféle támadó és védekezõ átkok kiszórása, ahogy a bájitalkészítés.

– Tudod, hogy segítettem volna, ha szólsz, bárhogy is menjen.

Lys az ajkába harapott.

– Ez valami olyasmi lehet, mint a te múltad – mondta csendesen. – Mindketten tudjuk, hogy a másik nem fog egy rossz szót sem szólni, mégsem beszélünk róla.

A varázsló kénytelen volt egyetérteni.

– Az illegális önképzõ szakkör akkor is túlzás.

– Lehet – ismerte el Lys. – De tudod, négy hónapot kihagytam ott is, szóval igazából feleolyan jó sem vagyok, mint lehetnék.

Perselus nézte õt egy darabig. Emlékezett rá, amikor Lys minden apró-cseprõ problémájával hozzá futott, hogy õ majd segít neki megoldani õket. Kénytelen volt elismerni, ha az önképzõ szakkör nem lett volna illegális, egészen jó ötletlek tartotta volna. A tény, hogy Lys ilyen komoly dologban egyedül hozott döntést (még ha szerinte rossz döntés is volt), meglepte.

Lys kezdett felnõni.

– Milyen varázslatokat ismersz? – kérdezte, s a lány tudta, hogy a DS edzések anyagáról van szó. Elsorolta hát az összes bûbájt, amit karácsony elõtt vettek.

Aztán párbajoztak, csakis a Lys által ismert átkokat használva. Bár mindketten tudták, mennyire kiegyenlítetlen a küzdelem, a lány mégis csalódott volt, amikor veszített. Perselusnak viszont szüksége volt a több éves gyakorlatára, hogy leplezze meglepetését. Nem várta, hogy Lys legyõzze, vagy egyáltalán megszorongassa, mégis látszott rajta, hogy pontosan tudja, mit csinál, hogy mikor és miért választ egy-egy átkot.

A férfi csupán két dologra tudott gondolni: Dinek tényleg volt oka tartani Lys képességeitõl, és, hogy mennyire ostoba dolog volt tõle, hogy ennek ellenére nem képezte õt. Nem, meg sem fordult a fejében, hogy Lysnek harcolnia kellene a Sötét Nagyúr ellen, azonban a képességei alapján…; Ha õszinte akart lenni magához, bele sem akart gondolni, hogy Lys egy napon majd belesodródik a háborúba. Pedig tudta, hogy ezt még az õ segítségével sem kerülhetik el…;
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.