efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Miután Piton sikeresen rábeszélte Lyst, hogy visszatérjen Angliába, a lány az apjával tölt egy remek hétvégét, aztán visszatér a Roxfortba. Tartalmaz egy különleges meglepetést is (f?leg Sirus számára), de azért Piton és az ikrek sem maradnak ki a jóból.

Jó olvasást!

Feltöltve: 2016.09.24.


Ahogy Lys Perselus nyomában elindult a Grimmauld téri ház lépcsőjén, azon morfondírozott, mit fog mondani az apjának. Perselus fél kézzel kitárta előtte a bejárati ajtót, a másik kezét pedig az ő vállára tette, és bátorítóan megszorította. Lys elmosolyodott, vett egy mély levegőt és belépett a házba. Bár fényes nappal volt, a folyosó most is kellemetlen félhomályba burkolózott, így könnyű volt észrevenni a konyhaajtó felől áradó keskeny fénycsíkot. Lys ment elől, Piton fél lépéssel mögötte.

A lány egy pillanatra megtorpant a konyhaajtó előtt, Perselusra sandított, azután gondolkodás nélkül belökte az ajtót. A konyhában tartózkodók egy emberként fordultak feléjük.

– Lys! – Hallotta az anyja hangját és látta, ahogy a nő elindult felé. Perselus azonban úgy tűnt, tartaja a szavát, ugyanis a lány elé lépett, eltakarva őt Di elől, aki meglepetésében megtorpant egy méterre tőlük. – Jaj, tudtam, hogy visszahozod őt, Perselus!

A varázsló komoran biccentett, azonban nem úgy tűnt, mintha szándékában állna arrébb lépni.

– Megállapodtunk – szólalt meg Lys, és tett egy oldalazó lépést a varázsló mögött, hogy legalább az apját láthassa. – Soha többé nem kell beszélnem vagy találkoznom vele – fejével Di felé biccentett –, cserébe visszajövök. – Úgy gondolta, az idő előtti RBF vizsgáiról nem ejt szót.

– Nem hiszem el, hogy ebbe beleegyeztél, Perselus! – kiáltott fel Di mérgesen.

A varázsló felvonta a szemöldökét és karjait összefonta a mellkasán, de testével továbbra is eltakarta Lyst az anyja elől.

– Azt mondtad, idézem, „hozd őt vissza bármi áron”. Attól tartok, ez nem meríti ki a bármi ár fogalmát.

Lys kuncogott, azonban mielőtt Diana visszavághatott volna, Mrs. Weasley bukkant fel a lánya előtt, megkerülve Di és Piton kettősét. Lys vetett egy kétségbeesett pillantást Perselusra, de ő Divel volt elfoglalva, így ezt nem láthatta.

– Gyere, egyél valamit kis drágám. – Azzal karon ragadta Lyst és húzni kezdte az asztal felé. – Olyan soványnak tűnsz. Még van pár óra vacsoráig, de gyorsan összeütök neked valamit. – Mielőtt Lys tiltakozhatott volna, az asszony letuszkolta őt az egyik székre ott, ahol az apja állt. Sirius, aki lánya láttán felpattant örömében, most kihúzott egy másik széket és leült mellé.

– Minden rendben?

– Igen. – Lys lesütötte a szemét, és képtelen volt az apja szemébe nézni. – Sajnálom. Perselus mondta, hogy aggódtál miattam. Nem akartam… én csak… nem is tudom, miért mentem el.

– Semmi baj. – Sirius megkönnyebbülten a lány vállára tette a kezét. – Az a fontos, hogy minden rendben van, nem igaz?

– De, igen.

Tonks és Lupin leültek az asztal túloldalára, Perselus továbbra is Divel volt elfoglalja (igazság szerint a boszorkányt leszámítva egy kicsit mindenki örült, hogy Diana távol van a lányától), Mrs. Weasley pedig a tűzhelynél szorgoskodott.

Mindhárom felnőtt roppantul kíváncsi volt arra, hol járt és mit csinált Lys, Lupin azonban úgy érezte, nem az ő tisztje feltenni a kérdést. Sirius fejében tucatnyi kérdés visszhangzott, és látszott rajta, hogy fogalma sincs, melyik mondja ki először. A csendet végül Tonks törte meg.

– Merre jártál?

Lupin vetett egy szigorú pillantást a rózsaszín hajú boszorkányra, de sem Lys sem Sirius nem adott hangot annak, hogy zavarta volna őket a kérdés. Mrs. Weasley ezt a pillanatot választotta, hogy egy nagy tányér rántottát és pirítóst tegyen Lys elé. Ahogy elfordult az asztaltól, megsimogatta Lys vállát, aztán csatlakozott Di és Piton kettőséhez, akik még mindig az ajtó közelében ácsorogtak.

– Többnyire Írországban – felelte a lány és a füle mögé tűrt egy kósza hajtincset. Tonks csodálkozva nézett rá, a két varázsló pedig a lány szavainak más-más pontján akadt fenn.

– Többnyire? – érdeklődött Lupin.

– Írországban?! – hüledezett Siriust. – Mégis hogy kerültél Írországba?

Lys arca halványpiros színt öltött.

– Úgy tűnik, hoppanáltam. – Tonks elismerően füttyentett, Lys pedig beszámolt azokról a percekről, amikor kirohant a házból, és a hóborította London utcáin rohangált, majd kis híján elütötte egy autó. A következő pillanatban pedig egy hókupacban találta magát, egy ismeretlen helyen, ami határozottan nem London volt. Mesélt Noráról, a mugliról, aki felvette őt és szállást adott neki, Drustról, a mogorva druidáról, aki megmentette az életét.

Ezen a ponton Lys előhúzta az amulettet a pólója alól és megmutatta a társaságnak. Tonks ráhasalt az asztalra, hogy jobban lássa a medált, melyben most aranyszínű füst kavargott lustán. Elmagyarázta, hogy az amulett elszívja az anyja bűbájnak hatását (nagyon nehezére esett kimondani az anya szót) s éppen belefogott a Drusttal közös kalandjaik ecsetelésébe, amikor látta, hogy hallgatósága minden tagjának egy mögötte lévő pontra szegeződik a tekintete, valamivel a feje fölött. Hátrasandított a válla fölött; Perselus állt mögötte.

– Vasárnap délután jövök érted – közölte. – Élvezd ki a pihenést, hosszú ideig nem lesz részed benne.

Lys biccentett, megköszönte az tájékoztatást, mire Piton sarkon fordult és távozott. A lány csak most vette észre, hogy sem Mrs. Weasley, sem Diana nincsenek már a konyhában. Mikor rájött, hogy Diana nincs a közelében, megkönnyebbülten sóhajtott és visszafordult a Mrs. Weasley által készített vacsorához.

– Ezt meg mégis hogy képzeli? – dörmögte Sirius sötét pillantással meredve az ajtóra. – Hogy jön ő ahhoz, hogy…

– Korrepetálni fog, apa – szólt közbe Lys szigorú pillantást vetve a férfira. – Négy hónapnyi behozni való tananyag vár rám. Ráadásul… Ha nem mesterkedik, akkor ötödéves lennék. – Bár nem mondta ki, mindannyian tudták, hogy Diről beszél. – Le akarom tenni az RBF vizsgáimat.

– Idén? – hökkent meg Sirius és Tonks egyszerre.

– Az nem lesz könnyű menet – mondta Lupin csendesen.

– Tudom – értett egyet a lány egy pirítóst rágcsálva. – De Perselus megígérte, hogy segít. A bájitaltannal nem hiszem, hogy gond lenne, szóval... – Lys valamiért úgy érezte, nem most kellene elrebegnie a bájitalmesteri pályáról szőtt álmait.

Sirius ingerülten morgott valamit, szemlátomást nem tetszett neki, hogy lánya ilyen szoros kapcsolatot ápol régi iskolai ellenlábasával. De Piton megtalálta őt, és rávette, hogy visszajöjjön. Hosszú évekig még Di bűbájától is megvédte, amennyire csak tudta. Sirius még a gondolatot is gyűlölte, de úgy tűnt, Piton tényleg törődik Lysszel, lánya pedig szinte rajong érte. A maga részéről borzalmasan kíváncsi volt, mivel érdemelte ezt ki Pipogyusz. Főleg mert nem úgy ismerte, mint aki a gyerekek nagy barátja lenne.

A hétvége, amit Lys az apjával töltött, összességében csodálatosan telt. Rengeteget beszélgettek, viccelődtek, sőt, még kártyáztak is. Sirius megmutatta Lysnek a családi falikárpitot, a függönyt, ami mögött az anyja portréja rejtőzött, Siport, a vén házimanót (aki meglepő módon közel sem volt olyan goromba a lánnyal, mint ahogy a ház ura várta), és Csikócsőrt, a hippogriffet. Még azt is bevallotta a lánynak, hogy bejegyzetlen animágus, és megmutatta neki állati alakját. Lys kuncogott a hatalmas fekete kutya láttán, és megkérdezte, megsimogathatja-e.

Vasárnap ebéd után aztán Lys bájitalok iránti rajongására terelődött a téma, amit Sirius egy az egyben Piton (véleménye szerint negatív) hatásának tudott be. Bár cseppet sem tetszett neki a gondolat sem, kénytelen volt elfogadni, hogy a lánya tényleg őszintén rajong a bájitalokért, a tantárgyért, és még Pitonért is.

Lys pedig észrevette ezt.

– Tudod, apa – szólalt meg csendesen, annak biztos tudatában, hogy most majd jól elrontja az eddigi kellemes hangulatot. – Perselusnak köszönhetem, hogy ismerlek. – Sirius gúnyosan felhorkant. – Di eredetileg Salembe akart küldeni, tudod, az egyik amerikai varázslóiskolába. Én nem akartam menni, főleg mivel Di is roxfortos volt, ráadásul ott is tanított. Perselus mellém állt és lebeszélte. – Sirius nagyon keményen dolgozott, hogy leplezze őszinte döbbenetét. – Aztán karácsonykor elhozott ide. Én hálás vagyok neki – egy kicsit te is az lehetnél.

– Egy kicsit az vagyok – ismerte el kelletlenül Sirius. – De ez még nem jelenti azt, hogy a nyakába borulok.

– Azt nem is várom el – ingatta fejét a lány. Tekintete szigorúan villant az apjára. – De lehetnél vele egy kicsit kedvesebb.

Sirius felmordult.

Hosszú percekig csak a kártyajátékhoz szigorúan kapcsolódó szavak hagyták el a szájukat. Lys a falon lógó régi órára pillantott; mindjárt két óra volt, s valamiért úgy érezte, Perselus hamarosan eljön majd érte. Most kellene felvetnie… Kit tudja, mikor lesz rá legközelebb alkalma. Az apjára pillantott, és hatalmasat nyelt.

– Apa… – szólalt meg bizonytalanul, mire Sirius rögtön felkapta a fejét. – Van valami, amiről beszélni akartam veled.

– Persze, mondd csak. – A varázsló letette a lapokat a kezéből és a lehető legbíztatóbban nézett a lányára. Ha Lys vele akar megbeszélni valamit, bármi legyen is az, ő támogatni fogja.

A lány megköszörülte a torkát.

– Én… arra gondoltam, hogy… hát… izé… – Mély levegőt vett. – Szóval az van, hogy engem ugye Williamsnek hívnak, mint Dit. – Sirius igyekezett elrejteni a megvető pillantást és elhessegetni a sötét gondolatokat, amik e mondat hatására az eszébe jutottak. – De ő… egész életemben hazudott nekem. Nem igazán szeretném, hogy bármi közöm legyen hozzá. Nem szívesen viselem még a nevét sem. – Sirius ezt tökéletesen meg tudta érteni, bár fogalma sem volt róla, hova akar kilyukadni a lánya. – Szeretném felvenni a Black nevet. Az legalább jelent valamit…

Siriust annyira meglepte a kijelentés, hogy ha nem ült volna, biztosan a padlóra huppan. Valahol mélyen számított ugyan valami különleges kérésre, de ez még a legvadabb álmait is felülmúlta.

– Megengeded? – kérdezte Lys, félreértve apja hallgatását.

– Persze! – vágta rá Sirius túlzottan lelkesen. – Persze, hogy igen. Igen, Merlinre, persze, hogy megengedem. Nem is tudom, mit mondjak.

A lány mosolygott.

– Ez nagyszerű! – sikkantott fel lelkesen. – Alig várom, hogy hivatalos legyen.

Sirius néhány percig megengedte magának, hogy lányával együtt lelkesedjen az ötletért, aminek tényleg őszintén örült, mielőtt újfent megszólalt volna.

– Bár nem tudom, mennyire szerencsés felvenned egy körözött személy nevét – szólt komoran.

Lys arcáról egyáltalán nem hervadt le a mosoly, Sirius nem kis meglepetésére.

– Én büszke vagyok az apukámra – mondta az apja szemébe nézve –, és nem nagyon érdekel, mit szólnak mások. Meg aztán, egyszer egészen biztosan kiderül az igazság. Akkor pedig sajnálni fogják, hogy egy rossz szót is szóltak.

A varázsló keserűen ingatta a fejét, de nem erősködött tovább. Piton ezt a pillanatot választotta, hogy betoppanjon a szalonba. Tekintete rögtön találkozott Lysével.

– Perselus! – szólította meg vidáman.

Sirius cseppet sem örült az ünneprontónak.

– Hozd a holmidat, indulunk – mondta a bájitaltan tanár. Lys felpattant, akárcsak az apja (aki sötét pillantást küldött Piton felé, amiért ilyen hűvösen beszélt a lányával, de úgy döntött, kivételesen nem teszi szóvá), és az ajtó felé indultak, hogy lehozzák a lány utazóládáját.

– Képzeld, Perselus, apa megengedte, hogy felvegyem a Black nevet – újságolta lelkesen Lys, ahogy kikerülte a varázslót. Sirius kis híján elnevette magát Pipogyusz arckifejezésén (már ezért is megérte hagyni, hogy a lány rábeszélje a névváltoztatásra). A varázsló úgy nézett ki, mintha arcon vágták volna, s Sirius esküdni mert volna, hogy egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtett.

A ház ura a lehető legkajánabb vigyort villantotta Pitonra, ahogy elhaladt mellette, hogy segítsen Lysnek lehozni a ládáját, azonban a varázslót annyira megdöbbentette Lys kijelentése, hogy továbbra is szobormereven állt. Sirius becsapta a szalon ajtaját, és ugatásszerű nevetést hallatott, ahogy elindult felfelé a lépcsőn Lys szobája felé.

Piton a lépcső aljában várta meg őket, szokatlanul mogorva arckifejezéssel. Sirius élt a gyanúperrel, hogy a másiknak cseppet sincs ínyére Lys névváltoztatási ötlete, azt azonban furcsállotta, hogy nem ad hangot ebbéli nemtetszésének – mintha kerülni akarta volna a Lysszel való vitát. A lány az iskolai talárjának gombjaival bíbelődött, mert bármit csinált, a kényelmes talárban furcsán érezte magát.

– Vigyázz magadra, jó? – fordult Sirius a lányához, aki kuncogva átölelte őt, felhagyva a talárján lévő gombok babrálásával. A férfi ezután komor arckifejezéssel Pitonhoz fordult. – Ha megtudom, hogy a vizsgafelkészítés ürügyén gorombáskodsz a lányommal, azt nagyon meg fogod bánni.

– Apa! – szólt rá a lány, és könyökével finoman oldalba bökte őt.

Sirius nem törődött vele, még csak rá sem nézett. Tekintetét Pitonéba fúrta és hozzátette:

– Komolyan mondtam. Ha rosszul bánsz vele, vagy túlhajtod, velem kell számolnod.

Lys már nyitotta a száját, hogy ismét leszidja őt, de Perselus megelőzte.

– Valóban? És mit csinálsz, Black? Elfogatod magad az aurorokkal? Az aztán szörnyű büntetés lenne számomra.

Sirius arcáról lerítt, hogy a másik komolyan találatot vitt be. Lys ebben a pillanatban értette meg, hogy a két férfi ellenszenve, melynek okáról egyelőre semmit sem tudott, csak nőtt mióta kiderült, hogy Sirius az apja. Az jutott eszébe, apja talán valamelyest féltékeny Perselusra, amiért neki lehetősége volt felnevelni őt, Lyst. Perselus pedig úgy érezheti, Sirius Black felbukkanása az ő életében azt fogja eredményezni, hogy már nem lesz szüksége rá. Ahogy kiléptek a Grimmauld téri házból, Lys azon töprengett, mivel tudná elérni, hogy apja és Perselus, ha barátok nem is lesznek, legalább emberi hangnemben tudjanak beszélni egymással.

– Nem igazán jöttök ki – állapította meg Lys csendesen, ahogy beléptek a roxforti birtokra. – Apával – tette hozzá, mintha nem lenne egyértelmű, kiről beszél. Piton mogorván biccentett, de kivételesen nem adva hangot a véleményének. – Úgy tűnt, nem igazán örülsz neki, hogy fel akarom venni a nevét – folytatta Lys, mikor rájött, Perselus nem fog mondani semmit az előző megállapításával kapcsolatban. – Sajnálom, nem gondoltam, hogy ez téged rosszul érinthet. De tudod, azok után, amik karácsonykor kiderültek, én már abban sem vagyok biztos, hogy Dit tényleg Williamsnek hívják-e. – Bár a lány nem látta, Perselus egy pillanatra megtorpant. Lys keserűen felnevetett, de nem adta jelét, hogy észrevette volna a varázsló reakcióját az iménti szavaira. – Apa pedig tényleg jó fej, és a Black név legalább jelent valamit. – A férfira mosolygott. – De ez részemről nem jelenti azt, hogy hirtelen nem leszünk jóban, te meg én.

Messziről kikerültek egy diákcsapatot, akiket a kellemes napsütés a parkba csábított. Lys tartott tőle, hogy hamarosan ismét magára kell öltenie az „én csak Piton professzor egyik diákja vagyok” maszkot. Pedig ő a maga részéről szívesebben fejezte volna be a beszélgetést Piton professzor helyett Perselusszal.

A varázsló, amióta Lyst ismerte, most először nem tudta, mit mondjon a lánynak. Öntelt és arrogáns embernek ismerte Sirius Blacket, viszont Lys ennek szöges ellentéte volt. Azonban Perselus tartott attól, ha a lány sok időt tölt az apjával, ezek a Blackekre jellemző tulajdonságok szépen lassan Lysre is átragadnak. Ezt persze nem mondhatta el a lánynak; nemcsak azért, mert kimondva elég nevetségesen hangzott, hanem mert nem szívesen rombolta le a lány Blackről alkotott illúzióját.

Felvenni a Black nevet egy olyan időszakban, amikor a két legismertebb Black körözés alatt álló azkabani szökevény volt a varázsló szemében több volt, mint felelőtlenség. Persze tudta, hogy Lyst cseppet sem fogja érdekelni, mit mondanak mások a döntéséről. Ő maga nem egyszer volt fültanúja, ahogy Lys érte emel szót (bár biztos volt benne, hogy a lány egyszer sem volt tisztában azzal, hogy ő hallja ezt), pedig bizonyos mértékben az is legalább ekkora felelőtlenség volt. De most, hogy itt volt Umbridge, mint roxforti főinspektor, Blacknek titulálni magát még veszélyesebb volt.

Piton ebben a pillanatban döbbent rá, hogy van a kezében egy ütőkártya, ami talán megakadályozhatja, hogy Lys Blackre cserélje a nevét, és bizonytalan időre gondoskodik arról, hogy a lány ne ápoljon még szorosabb kapcsolatot az apjával.

– Erre később visszatérünk – mondta. A közelükben egy hugrabugosokból és hollóhátasokból álló csapat köpkövekkel játszott, roppant hangosan. Lys Perselusra pillantott, a férfi arcáról lerítt, hogy nagyon szívesen levonna tőlük pár pontot, de végül mégsem indult el feléjük.

Ahogy az igazgatói iroda felé vették az irányt, Perselus arra gondolt, vajon mihez kezdett volna Lys, ha a megismert apja nem lett volna olyan „jó fej” és a Black név felvétele nem lenne opció számára…

***



Lys izgult. Persze tudta, csakis azért mennek az igazgatói irodába, hogy megbeszéljék az előrehozott RBF vizsgája ügyét, mégis, számára az igazgatói iroda olyan hely volt, mint másoknak Perselus dolgozószobája: ha valamilyen oknál fogba meg kellett jelenniük ott, cseppet sem örültek neki.

Amikor megálltak az igazgatói irodához vezető lépcsőt rejtő kőszörny előtt és Perselus elmormogta a jelszót („Citrompor”), Lys igen komoly csatát vívott az arcizmaival, így próbálva tiszteletben tartani Piton professzor jelenlétét, ugyanis a férfi igencsak mogorva arccal mondta ki a jelszót. A félreugró kőszörny mögött Lys mozgó csigalépcsőt pillantott meg, s mire észbekapott, Perselus már fel is lépett az első lépcsőfokra.

– Igyekezz! – szólt rá, bár hangja cseppet sem volt Piton professzoros.

Lys gyorsan felugrott a következő lépcsőfokra, három fokkal Perselus mögé. A varázsló nem nézett vissza, hogy megbizonyosodjon arról, a lány követi-e, azonban megvárta őt az ajtó előtt.

– Nem kell izgulnod – mondta a férfi, amikor Lys megállt mellette.

– Könnyű azt mondani – dörmögte ő, s esküdni mert volna, hogy Perselus szája széle megrándult, mielőtt kitárta volna az ajtót.

Lys még sosem járt az igazgatói irodában, így rácsodálkozott a kör alakú helyiség hatalmas méretére, a rengeteg könyvszekrényre, valamint a falakon lógó portrék mennyiségére.

– Perselus! – ütötte meg a fülét az igazgató hangja. – És ah, Miss Williams!

Albus Dumbledore szelíden mosolygott rá, kék szeme boldogan csillogott félhold alakú szemüvege mögött.

– Dumbledore igazgató úr – köszönt Lys, s mivel csak most vette észre házvezető tanárát, aki az egyik magas könyvespolc előtt állt, felé fordult. – McGalagony professzor.

– Örülök, hogy előkerültél – mosolygott rá az igazgató. – Perselus arról tájékoztatott, hogy szeretnéd előre hozni a Rendes Bűbájos Fokozat vizsgáidat – folytatta derűsen. – Örömmel jelentem, hogy az iskola felügyelőbizottsága teljes létszámmal írta alá a szükséges engedélyt.

– Ez nagyszerű! – ujjongott Lys és Perselusra mosolygott.

– Azonban szeretnélek emlékeztetni, hogy a kihagyott négy hónapnyi tananyagot is be kell majd pótolnod – folytatta az igazgató. – Ezért talán hasznos lenne különórákat venned. McGalagony professzor felajánlotta a segítségét.

Lys hálásan nézett házvezető tanárára.

– Igazán köszönöm, tanárnő, de már megbeszéltem Piton professzorral, hogy segít. – McGalagony professzor leplezetlen döbbenettel nézett rá, aztán kollégájára. Lys alig tudta elfojtani a vigyorát.

– Ne feledkezzünk meg az egyéb feladataidról sem, Perselus – szólt közbe enyhe szigorúsággal a hangjában Dumbledore. Lys a varázslóra pillantott, akinek arcáról lerítt, mennyire szívesen feledkezne el az igazgató által említett feladatokról. Az ősz varázsló pillantása megtette a hatását, Perselus a lány felé fordult, aki ennyiből megértette, hogy el kell fogadnia házvezetője segítségét.

– Hálás lennék, ha segítenél Miss Williams felkészítésében, Minerva – nézett kollégájára. Lys kihallotta a hangjából, mennyire nincs ínyére az átváltoztatástan tanár segítségét kérni.

– Még valami, Miss Williams – szólt Dumbledore. – Umbridge professzort úgy tájékoztattuk, hogy egy sajnálatos baleset miatt nem volt alkalmad visszatérni az iskolába. Fontos lenne fenntartani ezt a mesét. Valószínűleg a főinspektor asszony néhány napon belül felkeres majd, hogy erről beszéljen veled.

– Értem. – Lys tekintete megakadt az egyik régi igazgató portréján, akit már a Grimmauld téren is látott: Phineas Nigellus Blackén, aki épp békésen szunyókált. – Még valami, uram – nézett az igazgató szemébe. – Szeretném felvenni a Black nevet apa után.

Piton arca ismét megmerevedett, bár a lány szavai ezúttal nem érték annyira felkészületlenül. McGalagony professzor hátra hőkölt (szarukeretes szemüvege megbillent egy kissé), Dumbledore szemében pedig furcsa fény csillant. Phineas szemei felpattantak, mintha korábban csak színlelte volna az alvást.

– Bármennyire is üdvözlöm a gondolatot, Lysandra – szólította keresztnevén az igazgató –, arra kell kérjelek, várj egy kicsit ezzel. Mint tudod, a minisztérium nagy erőkkel keresi Siriust, s ilyen körülmények között felvenni a Black azzal a veszéllyel fenyeget, hogy rajtad keresztül akarnak majd a nyomára bukkanni.

– És ha még évekig keresni fogják? – kérdezte Lys letörten. Piton a lány reakcióját látva örült, hogy nem neki kellett kimondania ezt a súlyos érvet.

– Sajnálatos módon ez benne van a pakliban – ismerte el az igazgató. – Azonban könnyen meglehet, hogy a következő tanévben a minisztérium visszahívja Umbridge professzort, így nem lesz majd közvetlen szál a Roxfort és a Mágiaügyi Minisztérium között.

– Értem – szólt élesen a lány. – Hát, akkor… köszönöm, uram. Tanárnő – biccentett házvezetője felé, majd sarkon fordult és kérdőn Perselusra nézett, ő azonban nem mozdult. – Professzor? – kérdezte csendesen, abban a biztos tudatban, hogy rajta kívül senki sem hallja.

– Potter különóráit hétfőn és szerdán öt órától tartom, Minerva – szólt a férfi kolléganőjére pillantva. – Tarthatnád Miss Williams felkészítő óráit ebben az időpontban, ha neked is megfelel.

– Nekem megfelel az időpont – egyezett bele a Griffendél házvezetője. – Akkor hétfőn és szerdán öt órakor várom a dolgozószobámban, Miss Williams.

– Köszönöm, tanárnő.

Perselus az ajtó felé indult.

– Jöjjön, Williams. Meg kell beszélnünk a heti különóra-beosztását.

Lys aprót biccentett és még egyszer megköszönte McGalagony professzor segítségét és az igazgató figyelmeztető szavait, azután követte Perselust. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, még megütötte a fülét házvezetője csodálkozó hangja, de a szavakat nem tudta tisztán kivenni.

– Mégis miféle különórákat tartasz Harrynek? – kérdezte Lys halkan, amikor már a csigalépcsőn álltak.

Azonban mire a férfi válaszolhatott volna, a csigalépcső aljra értek, és épp elhaladt előttük egy csapat mardekáros, fölöttébb gúnyos pillantást vetve Lysre, aki griffendéles talárban állt a házvezetőjük mögött az igazgatói irodához vezető lépcső aljában. Lys látta, hogy Perselus szigorúan ráncolja a homlokát, de nem tette szóvá a közjátékot. Néma csendben vonultak végig a pince felé vezető folyosókon, s Lys látta, hogy néhány hugrabugos évfolyamtársa összesúg amint elhaladtak mellettük az egyik harmadik emeleti folyosón.

– Tíz pont a Hugrabugtól, Sullivan – fordult hátra Perselus hirtelen, amikor a hugrabugos fiú gunyoros megjegyzést tett Lys és Piton kettősére. Erre az egész kis csapat elnémult. – Ha még egy szót szól, jelentkezhet Frics úrnál büntetőmunkán.

Ez az ígéret végképp elvette a hugrabugosok kedvét a további szócsépléstől, ők pedig folytatták útjukat a pince felé, további említésre méltó incidens nélkül. Amikor becsukódott mögöttük Perselus dolgozószobájának ajtaja, Lys a varázslóhoz fordult.

– Szóval miféle különórákra jár Harry? – Perselus esküdni mert volna, hogy a lány hangjában halovány féltékenység csendült.

– Az igazgató úr kérésére bájitaltan-különórának titulált okklumencia órákat tartok neki.

Lys sértett pillantást vetett a varázslóra. Szóval Harryt tanítja, mi?

– Engem bezzeg nem akartál megtanítani.

– Tizenkét éves voltál – ingatta fejét a férfi. – Egy szóval sem mondtam, hogy nem foglak megtanítani, csak azt, hogy nem azonnal. Ha jól emlékszem, a pontos kifejezés a „pár év múlva” volt.

– Jjjja – nyújtotta el Lys a szót Perselus számára kellően irritáló módon. – Hát, most pár év múlva van, szóval elvileg nincs akadálya.

– Csupán egy szigorú időbeosztás – jegyezte meg a férfi és egy pergamendarabot nyújtott Lys felé. – A hétvégén megszereztem az órarendedet és készítettem egy időbeosztást, hogy melyik napokon milyen tantárgyakkal fogunk foglalkozni. A jelen állás szerint azonban ez egy kicsit elavult. – Azzal előhúzta a pálcáját és a pergamenre koppintott vele, melynek hatására hétfő és szerda oszlop hat és nyolc óra közötti rubrikáiban feltűnt az átváltoztatástan szó, és a pénteki, valamint szombati alkalmakról eltűnt. A pénteki dupla óra Sötét Varázslatok Kivédésévé és bűbájtanná változott, szombatra pedig bájitaltan került. A varázsló vetett egy utolsó pillantást a táblázatra, aztán csendesen így szólt: – Hálás vagyok, hogy nem vetted fel a jóslástant.

Lys halkan felnevetett.

– Tartok tőle, hogy abból a tárgyból még a segítségeddel is megbuknék.

– Nem szívesen értek egyet ezzel a kijelentéssel.

A lány átvette a pergamenlapot és gyorsan átfutotta az egyes tárgyak beosztását.

– És mi van a Sötét Varázslatok Kivédésével? – kérdezte. A nevezett tantárgy kétszer szerepelt az időbeosztásban: pénteken este és vasárnap szinte egész nap. – Ha jól tudom, idén csak elméleti tananyag van, de a vizsgán rengeteg a gyakorlati feladat.

Piton arca elsötétült egy pillanatra.

– Remélem, nem feltételezted, hogy a drága időnket annak az ostoba könyvnek az olvasására fogjuk pazarolni.

– Bíztam benne, hogy nem. – A lány reménykedő pillantást vetett a könyvespolc felé, ahonnan novemberben elcsent egy könyvet.

– Helyes. Nem akarom, hogy bármelyik különórára behozd azt a könyvnek nem nevezhető valamit. Már kerestem néhány megfelelő könyvet, amit használni fogunk.

– Szuper! – lelkendezett Lys. – Szóval akkor lesz némi gyakorlati anyag?

– Afelől szemernyi kétséged se legyen.

A lány boldogan elmosolyodott. A DS edzéseknek köszönhetően nem igazán tartott attól, hogy „leég” Perselus előtt, mert még a legegyszerűbb átkokat sem lesz képes kiszórni. Sőt, valahol mélyen felmerült benne, hogy a varázsló akár még büszke is lehet majd rá, hiszen, ahogy kiderült az edzések folyamán, Lys elég ügyes volt. Újfent átfutotta a táblázatot, és egy másik dolog ütött szöget a fejében.

– És mi lesz a házi feladatokkal? – Meglebegtette a pergament.– Eszerint reggel hattól takarodóig vagy az órákon, vagy a Nagyteremben, vagy nálad leszek. – Szombaton volt néhány takarodó utáni asztronómia ismétlés, de Lys afölött kegyesen elsiklott.

A férfi az utolsó órák utáni egy-egy órás Általános ismétlés feliratú rubrikára bökött.

– Természetesen nálam fogod megírni a feladott házi dolgozatokat. Nem, nem fogom lediktálni őket – tette hozzá mielőtt Lys bármit mondhatott volna – De jelezni fogom, ha valami ordító badarságot akarsz írni.

Lys szája megrándult az ordító badarság kifejezéstől. Perselus ezt általában a különösen igénytelen bájitaltan dolgozatokra használta, ő pedig arra gondolt, ideje bebizonyítani, hogy ő, Lys, nemcsak bájitaltanból tud remekelni.

Perselus vetett egy pillantást a falon lógó órára.

– Hamarosan vacsoraidő – állapította meg. – Menj vissza a Griffendél-toronyba, meséld el a barátaidnak, merre jártál, mert az elkövetkező hetekben nem nagyon lesz időd rájuk. Ha bármire szükséged lenne, tudod a jelszót – bökött az ajtajára.

Lys arcán meglepetés suhant át.

– Szóval ez azt jelenti, hogy szabad bejárásom van, nem kell várakoznom, meg később visszajönnöm, mert épp nem vagy itt?

– Azt. De ne élj vissza vele!

A lány kis híján a varázsló nyakába ugrott, de aztán eszébe jutott, hogy Perselus nem rajong azért, ha ölelgetik, így csak hálásan rámosolygott.

– Akkor… holnap reggeli előtt találkozunk – mondta búcsúzóul és kilépett a félhomályos pincefolyosóra, aztán a Griffendél-torony felé vette az irányt.

A Kövér Dáma portréjához érve döbbent csak rá, hogy fogalma sincs, mi a jelszó. A Kövér Dáma várakozóan pillantott rá, de ő csak állt ott, bizonytalanul, próbálva kitalálni, hogyan jut be a szobájába.

– Ó, várjunk csak – szólalt meg a Dáma miután közölte a lánnyal, hogy jelszó nélkül nem fogja beengedni. – Te vagy Diana Williams lánya, igaz?

Lys lenyelte az ingerült visszavágást, miszerint, volt olyan balszerencséje, hogy Diana Williams lánya legyen, inkább csak bólintott, elsötétült arccal.

– Hát miért nem ezzel kezdted! – kiáltott fel lelkesen a portré. – Az igazgató úr néhány perce üzent, hogy most az egyszer engedjelek be, ha nem tudnád a jelszót.

– Köszönöm! – mosolygott Lys hálásan, ahogy a portré előre lendült, s ő gyorsan átmászott a portrélyukon. A Griffendél-torony klubhelyiségében az ott megszokott zsivaj fogadta (pedig ő egészen hozzászokott már a csendhez), köszönhetően a több tucatnyi diáknak, akik a kora esti időpont miatt úgy döntöttek, visszatérnek a klubhelyiségbe.

– Lys? – hallotta a saját nevét, s körbenézve próbálta megtalálni a hang forrását. Ginny Weasley az egyik ablak mellől integetett lelkesen neki, bátyja, Ron, Harry és Hermione társaságában. Lys elvigyorodott és elindult a négyes felé.

– Sziasztok – köszönt vidáman, és lehuppant az egyik üres székre.

– Mi történt? – kérdezte Hermione.

– Hová tűntél? – érdeklődött Ginny.

– Tényleg Sirius lánya vagy? – szegezte neki a kérdést Harry bujkáló mosollyal.

Ron volt az egyetlen, aki nem szólt semmit.

Lys fojtott hangon beszámolt a szökéséről, pár szóval megemlítette Drustot és Norát, direkt kerülve a Sirius-témát. Amint befejezte, Hermione és Ginny aggódó tekintetétől kísérve Harryre függesztette a pillantását.

– Igen, tényleg ő az apukám. Te pedig a keresztfia vagy – tette hozzá. – A Grimmauld téren töltöttem a hétvégét, elmesélte.

Harry boldogan a levegőbe bokszolt.

– Ez nagyszerű!

– Umbridge nagyon ki lesz akadva – szólt Hermione fejcsóválva. – Kihagytál négy hónapot – még azt is el tudom képzelni, hogy nem engedi letenni az év végi vizsgáidat. Nagyon rá van szállva a griffendélesekre, főleg ha azok Harry barátai.

– Ó, attól nem félek – legyintett Lys. – Az igazgató úr az iskolai felügyelőbizottság elé vitte az ügyet. Mind a tizenkét tag engedélyezte, hogy idén vizsgázhassak. – Azt ugyan nem tette hozzá, hogy ő az RBF vizsgákról beszél.

Harry arca elsötétült, ahogy végignézett a négy barátján.

– Amikor legutóbb tizenkét szavazatot kapott egy roxforti ügy – mondta csendesen – Dumbledore-t elküldték az iskolából. Kíváncsi vagyok, hogy sikerült minden tagot meggyőzni.

– Igen – bólintott elgondolkodó arccal Hermione. – Szerintem is furcsa hogy Malfoy aláírta az engedélyt.

Lys szíve hatalmasat dobbant a Malfoy név hallatán. Csak nem…?

– Nem tudnátok csak egy kicsit örülni, hogy Lysnek nem kell évet ismételnie? – torkolta le őket Ginny szemrehányóan. Lys bujkáló mosollyal arra gondolt, Ginny bájitaltan jegyei komoly kárát látták a négy hónapos hiányának.

– Amikor azt mondtad, Malfoy, úgy érted, Lucius Malfoy? – fordult Lys Hermionéhoz, a választ azonban Harry adta meg, igen komor arckifejezéssel.

– Igen, az a…

– Nicsak kit látnak szemeim, George – szólalt meg Fred Lys mögött, alaposan ráhozva a frászt. – Gondolod, hogy ez valamelyik maximuláns termék utóhatása?

– Én is alig hiszem el, amit látok, Fred – mondta ünnepélyesen George. – Csak nem a legifjabb Black tisztelt meg minket a jelenlétével?

Lys keserűen felnevetett.

– Sajnos nem – ingatta fejét. – Dumbledore igazgató úr szerint nem tanácsos felvennem apa nevét amíg Umbridge itt van.

– Komolyan fel akartad venni a nevét? – hökkent meg Harry, Ginny és Hermione egyszerre.

– Hát, szerintem nincs ebben semmi meglepő – szólalt meg Ron most először, magára vonva mindannyiuk tekintetét. A hirtelen jött figyelem azonban kicsit megriasztotta a fiút, így köhintett egyet, mielőtt folytatta volna. – Úgy értem, általában az apák vezetéknevét szokták adni a gyereknek, nem?

Többen mormogva egyetértettek, közben az ikrek odahúztak egy-egy széket, hogy kifaggassák Lys az elmúlt négy hónap kalandjairól. Ő pedig múló lelkesedéssel mesélt el mindent, immár negyedszerre a mondókáját folyton humoros megjegyzésekkel megszakító fiúknak.

Este korán ment lefeküdni, összehúzta az ágya függönyeit, majd az ágyára hasalva az utazóládájába túrt, a Luciustól kapott könyv, penna és tinta után. Vacsora közben gondolkodott már azon, mit írjon a varázslónak a négy hónapos távolléte után. Nem igazán szerette volna ötödszörre is elmesélni a kalandjait, főleg mert fogalma sem volt róla, mennyire érdekelné Luciust. Mielőtt kinyitotta volna a könyvecskét, még egyszer ellenőrizte, hogy az összes függönyt behúzta-e az ágyán.

Legnagyobb meglepetésére Lucius több oldalt teleírt karácsony óta. Az első oldalon csupán derűsen érdeklődött arról, mit szólt Di a karácsonyi találkozójukhoz, aztán a hangnem egyre nyugtalanabb lett, mintha a varázsló attól tartott volna, Di megbüntette a lányát, mert találkozott vele. Az utolsó fél oldal egészen friss volt, ugyanis az RBF vizsga engedélyével volt kapcsolatos. A férfi rácsodálkozott a lány döntésére, hogy le szeretné tenni a vizsgát, amikor még csak negyedéves. Lysnek nem fűlött a foga hozzá, hogy elmesélje a karácsonyi szökése okát, ezért inkább csak ennyit kanyarított a füzetbe:

Sajnálom, hogy aggódnod kellett miattam. Minden rendben van velem, köszönöm. Magam döntöttem úgy, hogy leteszem idén az RBF vizsgákat, ezúton is köszönöm, hogy igennel szavaztál. Nem tudom, mikor és mennyi időm lesz beszélni, mert komoly felkészülési időszak áll előttem (Piton professzor fog segíteni az összes tantárgyban, kivéve az átváltoztatástant, azt McGalagony professzor vállalta), elég szigorú lesz a napirendem.

***

Lys másnap reggel a szokottnál is korábban kelt, hogy reggeli előtt még legyen ideje Perselusszal mágiatörténelmet ismételni. A mágiatörténet órák Binns professzor előadásában meglehetősen monotonok és unalmasak voltak, és Lys tudta, hogy sok diáktársa plusz alvásra használja ezt a negyvenöt percet. A mágiatörténelem Perselus előadásában azonban merőben más élmény volt. Lys kis híján megjegyezte, ha megunná a bájitaltan tanítását, átvehetné Binns tárgyát, ugyanis ő fölöttébb élvezte a koboldlázadásokról szóló előadást.

Bár elképzelhető, hogy ennek leginkább az volt az oka, hogy Perselus nem hagyta őt belemerülni a tananyag hallgatásába, folyton kérdezgette, néha csak a véleményét, az egész órának olyan hangulatot kölcsönözve, mint amikor a Roxfort előtt bájitalokat főztek, és a férfi biztos akart lenni benne, hogy Lys minden hozzávalóról pontosan tudja, mire való, és hogy milyen formában melyik főzetbe kerülhet bele.

Nyolc órakor aztán a varázsló egyedül küldte reggelizni Lyst, mert azt cseppet sem tartotta tanácsosnak, hogy együtt menjenek fel a nagyterembe.

– Na, milyen volt az ismétlés Pitonnal? – kérdezte Ginny amikor Lys helyet foglalt mellette.

– Szuper! – vágta rá lelkesen Lys, és a tányérjára halmozott három szelet pirítóst. Ginny úgy nézett barátnőjére, mintha hirtelen elment volna az esze. – Nem viccelek, tényleg szuper volt. – A Weasley lány igen furcsa arcot vágott ezt hallva.

– Mi volt szuper? – kérdezte Fred, ikertestvérével Lys másik oldalára huppanva.

– Lys Pitonhoz jár korrepetálásra, hogy behozza az elmúlt négy hónapot – sietett a válasszal Ginny.

– Hát az szívás – bólogatott Fred. – Ha akarod, szívesen adunk pár maximuláns terméket igen jutányos áron.

– Mik azok a maximuláns termékek? – kérdezte Lys, mire az ikrek egymás szavába vágva mesélték el saját fejlesztésű betegítő édességeiket. – Miért akarnék beteget jelenteni? – értetlenkedett miután megértette a maximuláns termékek lényegét.

– Mert Pitonhoz jársz különórára – válaszolta Fred és megveregette a vállát.

– Én szeretek különórára járni Piton professzorhoz. – Fred úgy rántotta el a kezét a lány válláról, mintha izzó vashoz ért volna, aztán szigorú tekintettel ikerbátyjára nézett.

– George, te adtál Lysnek lázrobbantót? Szerintem beteg és félrebeszél.

– Dehogy adott! – vágta rá a boszorkány, mielőtt a másik Weaseley-fiú válaszolhatott volna. – Tényleg nagyszerű óra volt.

Az ikrek előbb rá, Lysre bámultak hihetlenkedve, majd egymásra.

– Mágiatörténelmet ismételtünk – folytatta Lys csevegő hangon és vajat kent az egyik pirítósra. – Az 1752-es koboldlázadásokról volt szó.

– Te tényleg ettél vagy ittál valamit – állapította meg Fred bujkáló mosollyal, közben a lehető legszigorúbb arckifejezéssel ingatta a fejét. – Ha képes vagy szupernek titulálni egy mágiatöri órát Piton előadásában.

George és Ginny közben már javában ették reggelijüket, valami furcsa véletlen folytán kimaradva a beszélgetésből.

– Nem nevezném előadásnak a szó szigorú értelmében – töprengett el Lys. – Egyáltalán nem olyan volt, mint Binns. Folyton kérdezgetett, például hogy szerintem volt-e értelme annak, hogy Albert Boot mágiaügyi miniszter visszavonult, amiért nem tudta megoldani a konfliktust.

– És mit mondtál? – érdeklődött Fred, mire George összevigyorgott Ginnyvel.

– Azt, hogy szerintem jó döntés volt. Az egész varázslótársadalom, még a koboldok is tudták, hogy ő már nem tudna sok hasznosat tenni az ügyben, szóval a legjobb, amit tehetett, hogy átadta a helyét valaki másnak.

– És mit szólt Piton? – faggatózott tovább Fred.

– Egyetértett.

Fred elfelejtett levegőt venni, Ginny félrenyelt, George, aki épp belekortyolt a töklevébe, prüszkölve a vele szemben ülő talárjára köpte azt.

– Bocsi, Annie. Véletlen volt – szabadkozott, és egy pálcaintéssel eltűntette a töklevet a lány talárjáról.

– Egyetértett? – ismételte csodálkozva Fred és Ginny. – Viccelsz, ugye?

– Ühüm, egyetértett, nem viccelek – dörmögte Lys a második pirítósát vajazva. Ahogy felnézett, látta, hogy George megállt rágás közben, Fred pedig a vajtartó helyett testvére tökleves poharából próbált vajat kanalazni a pirítósára. – Piton professzor egyáltalán nem olyan szörnyű ember, mint amilyennek látszani akar.

– Iiigen – nyújtotta el a szót gunyorosan George, mire testvére oldalba bökte a könyökével. – Biztosan remekül meg lehet ismeri Pitont egy egyszer egy órás mágiatöri előadásból. Legközelebb én is beülök egyre.

Lys arca halványpiros színt öltött. Még sosem mondta el egyetlen barátjának sem, hogy Perselust már a Roxfort előtt is ismerte, de valamiért úgy érezte, már nem sokáig tarthatja ezt titokban a Weasleyk, Harry és Hermione előtt.

– Nem kell ahhoz különórákra járnom, hogy megismerjem – ingatta fejét George szemébe nézve. – Williams professzor meg ő gyerekkori barátok, már a Roxfort előtt is ismertem.

– Te szegény – csúszott ki Fred száján, amikor Lys levegőt vett.

– Ő nevelt fel – tette hozzá és kezeit összefonta a mellkasán. Eldöntötte, hogy ezúttal tényleg ki fog állni Perselusért.

– Na, az a szívás – mondták az ikrek egyszerre.

– Nem is tudtam – mondta Ginnyi mély sajnálattal a hangjában.

– Egyáltalán nem volt szörnyű – szólt Lys mogorván. – Rengeteget tanultam a bájitalokról még mielőtt Roxfortba jöttem volna.

– Szóval ezért vagy ilyen jó! – szúrta közbe Ginny. Szóval Pitonban valahol tényleg van egy (feltételezhetően) türelmes tanár figura, a mogorva álca alatt.

– Ráadásul… – körbenézett, és fojtott hangon folytatta – ő mindig kiállt mellettem. Ő beszélte rá Williams professzort, hogy ide járhassak, mert ő eredetileg Salembe akart küldeni.

– De hát miért? – értetlenkedett Fred, mire a lány csak megvonta a vállát.

– Sziasztok – lépett oda hozzájuk Harry, mire Ginny gyorsan közelebb húzódott Lyshez, aki pedig Fred irányába csúszott, hogy helyet adjanak a fiúnak Ginny másik oldalán.

– Lys, ma este hattól DS lesz, jössz? – hajolt át Ginny előtt, hogy fojtott hangon elhadarhassa a kérdést.

Lys előhalászta az időbeosztását és megnézte, mi a programja hat órától.

– Az a vacsoraidőm – mondta. – Hattól hétig. Előtte és utána McGalagony professzornál leszek átváltoztatástan ismétlésen, szóval húsz percnél nem igazán lesz több időm, és késni fogok.

– Viszek fel neked vacsorát – ajánlotta Ginny. – Akkor akár fél órát is maradhatsz.

– Szuper, köszönöm.

– Ezeket az órákat mind Pitonnal kell töltened? – Lys csak most vette észre, hogy Fred még mindig az időbeosztását bámulja a válla fölött.

– Ühüm.

– Az egész szombatod bájitaltan órákból fog állni?

– Dehogy, reggeli előtt és vacsora után bűbájtannal fogunk foglalkozni.

– Kellemes hétvége, mondhatom – dörmögte sötéten a fiú.

– Fú, ezt nézzétek – bámult bele az időbeosztásba Ginny is. – Vasárnap hat óra SVK, kettő reggeli előtt, négy ebéd után.

– Nagyon kemény – ismerte el George is.

– Mi az az általános ismétlés? – érdeklődött Fred a tanítási órák utáni rubrikákra bökve.

– Akkor fogok leckét írni.

– Szuper, van egy Piton-mentes órád minden nap!

Lys elvigyorodott.

– Nem, az általános ismétlés is Piton professzorral történik.

Az ikrek csalódottan lebiggyesztették az ajkukat.

– Hát nem fogunk sűrűn látni, az egyszer biztos – állapította meg George keserű ünnepélyességgel, aztán az ikrek ugyanabban a pillanatban felemelkedtek a székről. – Nekünk most mennünk kell, jót ne halljunk felőletek!

Néhány perccel később Lys és Ginny is elindultak az aznapi első órára, gyógynövénytanra. Amíg Bimba professzorra vártak az üvegházaknál, Elysia odalépett hozzájuk és Lys hogyléte felől érdeklődött, de Sera tüntetően hátat fordított nekik. Alighogy Lys egykori barátnője ellépett tőlük, Colin Creevey jelent meg Lys másik oldalán, tucatnyi kérdést feltéve a lány hollétéről.

Bimba professzor igyekezett nem ügyet csinálni Lys visszatéréséből, s úgy tűnt, ez a délelőtt folyamán tartott órák minden professzorára igaz. Ezt ebédnél meg is említette Ginnynek, aki mogorván biccentett.

– Ez a huszonnemtudomhányas oktatásügyi rendelet miatt van. A tanárok csakis és kizárólag a tantárgyukhoz szigorúan kötődő információkat oszthatják meg a diákokkal.

– Ez nevetséges – jegyezte meg Lys.

Ginny vállat vont.

– Umbridge találta ki – mondta magyarázatképpen.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.