efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Di tele van titkokkal, s úgy alakult, hogy el kell árulnia mind közül a legsötétebbet, melynek hatására Lys végzetes döntés hoz...
Ó, és van itt még egy Sirius, aki élethossznyi hátrányból indul mint Lys apja, és aki nem szívesen osztozik a pozíción.

Feltöltve: 2016. augusztus 22.


Lys elgondolkodva kavargatta a teáját. A Szent Mungó Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály ötödik emeleti teázójában tartózkodott, Lucius Malfoy társaságában, és szinte imádkozott, hogy barátai vagy kísérõi még véletlenül se találjanak fel ide, mert fogama sem volt arról, hogyan fogja kimagyarázni, miért ül egy számukra vadidegen férfival.

Amikor órákkal korábban megírta Luciusnak, hogy bemegy a varázsló-kórházba a többiekkel, álmában sem gondolta volna, hogy a férfi képes lesz feljönni Londonba, hogy megnézze, mi van vele – igaz, Lucius azt mondta, nem miatta jött, mégis, azután, hogy meglátogatta az ismerõsét, megkereste õt. Egyáltalán nem volt hozzászokva, hogy Perseluson kívül bárkit is érdekeljen a hogyléte, és valahol mélyen ezt nagyon is hízelgõnek találta.

Ráadásul Luciust tényleg õszintén érdekelte, hogy mi történik vele. Érdeklõdött, és végighallgatta a lány válaszait, de soha nem erõltette a beszélgetést, ha Lys nem szívesen mesélt.

– TE MEG MIT KERESEL ITT?! – hallott egy túlontúl ismerõs hangot maga mellett. Mivel épp inni készült, ijedtében elejtette a bögrét.

– Bocsánat – motyogta elvörösödve, és lehajolt, hogy összeszedje a bögre maradványait. Lucius finoman megpöccintette a pálcáját, mire a maradványok összeforrtak, és a bögre visszaröppent az asztalra.

– Kérdeztem valamit! – sziszegte Di, s úgy tûnt, a korábbi kérdés egyszerre szólt mindkettejüknek. Lys zavartan pislogott anyjára.

– Én csak…; – kezdte, de anyja letorkolta.

– Veled majd késõbb számolok – mondta neki, és úgy tûnt, ha szemmel ölni tudott volna, Lucius holtan dõlt volna az asztalra. – Mégis mi a manót keresel te itt?! – ismételte meg a kérdés sokkal ingerültebben. Egy rántással talpra állította a lányát, és maga mögé tuszkolta.

Lys az ajkába harapott. El akarta mondani, hogy ez az egész az õ hibája, õ szólt a férfinak, hogy a Mungóba jön, hogy errõl a találkozásról tulajdonképpen csakis õ tehet. Tett egy lépést oldalra, és szólásra nyitotta a száját, mikor tekintete találkozott Luciuséval, és a férfi alig észrevehetõen rákacsintott. Lys elvigyorodott, jelezve, hogy érti az üzenetet, majd arra gondolt, talán Weasley-ék már keresik, így sarkon fordult, magára hagyva Luciust és az anyját.

– Megmondtam neked, hogy maradj távol Lystõl! – tajtékzott Di, mire Lys bûntudatosan fordult vissza a lépcsõn, de úgy döntött, inkább csatlakozik a Weasley-családhoz, minthogy meg keljen várnia, hogy az anyja kellõképpen kikiabálja magát.

***

Lys szerencsére még idõben utolérte a Weasley-családot, éppen azelõtt, hogy Tonks keresni kezdte volna õt. Ahogy Harry nyomában kilépett a Szent Mungót és a külvilágot összekötõ kirakatból, arra gondolt, vajon mit fog csinálni anyja Luciusszal – és hogy azok után, amit a tajtékzó Di mûvel, a férfi hajlandó lesz-e még szóba állni vele.

Összébb húzta magán a szürke muglikabátot, ahogy kiléptek a nyílt utcára és megcsapta õt a hideg decemberi levegõ, majd felzárkózott Ginny mellé, de nem szólt hozzá egész úton. Tulajdonképpen az egész kis csapat meglepõen csendben menetelt.

A Grimmauld téri házba érve Sirius érkezett a csapat fogadására. Lys, aki csak nemrég értesült a férfi ártatlanságáról, meglehetõsen tartózkodósan viselkedett vele, és igyekezett messzirõl elkerülni õt. Legnagyobb döbbenetére a varázsló megállt elõtte, mielõtt levehette volna a kabátját.

– Te vagy Di lánya, igaz? – kérdezte zsebre dugott kézzel, õ pedig némán bólintott. – Beszélhetnénk?

Lys nyelt egyet. Lopva körbenézett; a Weasley-gyerekek és Harry fojtott hangon csevegve bújtak ki a kabátjaikból, látszólag nem törõdve vele meg Sirius Blackkel.

– Igen, persze – motyogta. Sirius sarkon fordult és a lépcsõ felé indult. Lys követte, s menet közben lehúzta kabátja cipzárját.

Sirius kitárta az elsõ emeleti szalon ajtaját, beengedte õt, majd becsukta az ajtót és szembefordult vele. Hosszú percekig csak álltak így, egymással szemben. Sirius végig õt nézte, bár Lysnek néhány perc után az az érzése támadt, a férfi valójában nem is látja õt. Lys, ahogy jobban megnézte a varázslót, észrevette, hogy a férfi szeme éppen olyan szürke, mint az övé. A lány szája széle megrándult.

– Egyforma színû a szemünk – mondta vidáman.

Sirius, úgy tûnt, meg sem hallotta, amit mondott. Némán meredt egy pontra maga elõtt, amit rajta kívül senki más nem láthatott.

– Én vagyok az apád – bökte ki végül, minden elõzmény nélkül. Tekintete a semmibe révedt, nem is látta, hogy Lys eltátotta a száját a döbbenettõl, és hátrált egy lépést, hogy távolabb kerüljön a varázslótól. A férfi Lysre nézett, mintha csak most vette volna észre õt, hosszú hajába túrt, majd ugatásszerû nevetést hallatott. – Hát, ezt nem pont így terveztem.

Lys szája tátva maradt a döbbenettõl. Ez biztos csak valami félreértés, ne kezdj reménykedni, csitította magát. Anya megmondta, hogy apa meghalt, emlékszel?

– Te-tessék? E-ez biztos? – kérdezte elcsukló hangon. – Anya azt mondta, az apukám meghalt.

Sirius arca elkomorodott.

– Tizenkét évet töltöttem ártatlanul az Azkabanban – mondta hûvösen. – Az csak egy fokkal jobb a halálál.

– Én…; ezt nem értem. – Szemlátomást Lysnek nagyon nehezére esett feldolgozni, hogy hosszú évek után végre megismerheti az apját. – Én…; Anya azt mondta…; – Elhallgatott. Di, az anyja hazudott volna neki? Mégis miért? Talán azt hitte, nem tud megbirkózni a gondolattal, hogy az apját börtönbe zárták? Csak most gondolt bele, hogy ezidáig bûnözõnek gondolta az elõtte álló férfit. Zavartan lesütötte a szemét. – Bocsánat – motyogta. – Én azt hittem…; Harry csak ma mondta el…; – A lány az ajkába harapott, de a varázsló értette, mire akar kilyukadni.

– Semmi baj.

Néhány percig hallgattak. Sirius épp mondani készült valamit, amikor kivágódott a szalon ajtaja, és egy roppant paprikás hangulatú Diana Williams rontott be rajta. Sirius egy hosszú pillanatig arra gondolt, legszívesebben kitenné a boszorkányt a hûvös téli levegõre, valahol az északi sark környékén, és kizárta volna õt a házából vagy száz évre. Azonban válaszokat akart tõle, s kissé nehézkes lett volna megszerezni azokat, ha a boszorkány ilyen messze van tõle – hiszen a házat még mindig nem hagyhatta el.

– Sirius! – ordította, és pálcát rántott. A férfi, megérezve a veszélyt, Lys elé ugrott, és õ is elõvette a pálcáját. – Megmondtam, megmondtam, hogy ne merészeld!

Lys, mintha csak erre várt volna, kilépett Sirius háta mögül.

– Tényleg õ az apukám? – szegezte Dinek a kérdést. Sirius lenézett a lányra, aki épp csak a válláig ért fel. Lys arcán a kíváncsiság egy vad düh egy sajátos elegye ült, s egész testében remegett, ahogy az anyjára nézett. Sirius nyugtatóan a lány vállára tette a kezét. Bár igazából fogalma sem volt arról, mit kellene csinálnia. A manóba is, három órája tudta meg, hogy van egy lánya!

Dinél, látva Sirius védelmezõ mozdulatát, ismét elpattant a cérna.

– MEGMONDTAM, HOGY HAGYD ÕT BÉKÉN, SIRIUS!

Lys számára ez szemlátomást nem volt kielégítõ válasz.

– Õ. Az. Apukám? – ismételte meg a kérdést tagoltan, remélve, hogy anyja végre hajlandó lesz megválaszolni azt.

A nõ azonban szemlátomást elhatározta, hogy meg sem hallja ezt a kérdést, sõt, úgy tûnt, arról sem hajlandó tudomást venni, hogy Lys a szalonban tartózkodik. Mereven Siriust bámulta, akár egy házisárkány, csak éppen tüzet nem tudott fújni. Habár a varázsló szempontjából ez felettébb jó hír volt.

– Tudod, igazán válaszolhatnál Lys kérdésére – mondta élesen Sirius. – És ha már a kérdéseknél tartunk, engem felettébb érdekel, miért mondtad azt a lányomnak, hogy meghaltam.

Di kezében megremegett a pálca, és úgy tûnt, befejezte a kérdés ignorálását.

– Elárultad Lilyt és Jamest. Azkabanba kerültél, mert megölted Petert – mégis mit mondhattam volna neki? Hogy az apja egy bûnözõ, egy gyilkos?

Anyja szavai érzékenyen értintették Lyst. Hát tényleg õ lenne az apja? Sirius Black, aki most itt állt mellette, egyik kezét továbbra is az õ vállán nyugtatva? A férfi, akirõl az egész varázslóvilág úgy tudta, elárulta a legjobb barátját, és kiszolgáltatta õket a Sötét Nagyúrnak? Di, az anyja pedig képes volt õt abba a hitbe ringatni, hogy az apja meghalt? Ráadásul még az anyja, a saját anyja sem hitt egyetlen percig sem a férfi ártatlanságában?

Lys úgy érezte, mintha kiugrott volna a csillagvizsgáló-toronyból. Megszédült, és ha Sirius keze nem pihent volna továbbra is a vállán, egészen biztosan térdre zuhant volna. Hazudott…; az anyja hazudott neki. Egész életében…;

– NEM ÁRULTAM EL ÕKET! – kiáltott fel Sirius, visszarángatva lányát a valóságba. Szemlátomást nagyon érzékenyen érintették Di vádjai. – EZT NEKED KELLENE LEGJOBBAN TUDNOD!

– ELÉG! – ordította Di, és pálcája a férfire szegezõdött. A boszorkány keze kissé remegett, amitõl a pálcából vöröses szikrák csaptak ki. – Ne merd…; ne merészelj még egy szót szólni!

Sirius bal keze eltûnt Lys válláról, ahogy a férfi egy ugrással a kislány elõtt termett, készen arra, hogy megvédje õt Di kósza átkaitól.

Lys ebben a pillanatban eszmélt rá, hogy anyja bizonyára nagyszerû párbajozó, hogy õ bármennyit is fejlõdött a DS edzésen, nincs pálcája, és hogy fogalma sincs, Sirius képes-e egyedül helyt állni ellene. A felnõttek vitája kezdett elharapózni, s a lány csak arra tudott gondolni, ha végre-valahára megismerte az apját, szeretne némi idõt eltölteni vele. Lehetõleg azelõtt, hogy paprikás hangulatban lévõ anyja apró darabokra átkozza.

Anélkül, hogy a két vitázó fél észrevette volna, kiosont a szalonból, hogy segítséget hívjon. Emlékezett, hogy a földszinten van a konyha, ami a házban egyfajta gyülekezési helyszínül is szolgált, ezért lefelé indult a lépcsõn, abban a reményben, hogy talál ott valakit. Rohant – kis híján lebucskázott, mert egyszerre két lépcsõfokot akart átlépni –, s mikor már biztosan látta a lépcsõ végét, egy szökkenéssel hagyott maga mögött négy lépcsõfokot. A konyha ajtaja résnyire nyitva volt, és fojtott hangú beszélgetés szûrõdött ki. A lány szíve hevesen megdobbant, szélesre tárta az ajtót, és gyorsan végigmérte a konyhában tartózkodókat.

Mrs. Weasley a tûzhely mellett szorgoskodott, a rózsaszín hajú Tonks körülötte sürgölõdött (éppen felborítva egy üres kondért), az ajtótól nem messze pedig a koravén Lupin társalgott egy magas, kopasz, sötét bõrû varázslóval, a mindig riasztó külsejû Rémszem Mordonnal, valamint egy túlontúl ismerõs, magas, zsíros fekete hajú egyénnel.

Már nem volt kérdés, kihez forduljon. Egy ugrással Perselus mellett termett, elkapta a varázsló talárjának ujját, és határozottan rántott rajta egyet. Mind a négy férfi ránézett, de Lys csak Perselusszal törõdött.

– Segítened kell – mondta zihálva, nem törõdve vele, hogy a másik három valószínûleg nem tudja, hogy õ, Lys nem csupán Piton diákja. – Anya…; anya bántani fogja Siriust!

– Tökéletesen meg tudom érteni – közölte Piton szárazon. Figyelmeztetõ, sötét pillantást vetett a lányra, de az nem törõdött vele.

– Perselus! – csattant Lys dacos hangja. – Segíts légy szíves! Tudod, hogy anya nem hallgat rám!

A három másik csodálkozva összenézett. Nem elég, hogy a kislány, aki még Piton vállági sem ért, továbbra is a varázsló talárja ujját rángatja, de még le is tegezi…; ez nem mindennapi látvány volt.

Piton megforgatta a szemét. Egyszerûen nem bírta felfogni, miért nem képes Di nyugton maradni. Ráadásul megint neki kell menteni a helyzetet. Még szerencse, hogy Dumbledore igazgató ideküldte, pedig nagyon szívesen kuksolna most a szobájában ahelyett, hogy Black bõrét menti. Lys félelemtõl kerekre tágult szemei szemlátomást megtették a hatásukat, ugyanis Piton rezignáltan sóhajtott.

– Hol vannak? – kérdezte beletörõdve abba, hogy neki kell megmentenie régi iskolai ellenlábasát. Jobb keze eltûnt a talárja zsebében.

– A szalonban az elsõ emeleten – vágta rá, s indult volna a férfi után, de az megállította õt.

– Várj itt! – utasította Perselus, de Lys képtelen volt engedelmeskedni neki.

A varázsló sarkon fordult, nem látva, hogy Lys engedetlenkedve tesz egy lépést az ajtó felé, majd hirtelen megtorpant. Perselus azt mondta, maradjon, maradnia kellene…; Lupin összenézett a tar varázslóval, és mindketten követték a bájitaltan tanárt. Lys mérgesen a levegõbe rúgott, majd és sietõs léptekkel a lépcsõ felé vette az irányt, szorosan két varázsló nyomában, nem törõdve Mordon sötét pillantásával. Az öreg auror mágikus szeme követte a négyest a szalonig.

Lys a lépcsõfordulóban kikerülte Lupinék kettõsét, és éppen odaért Perselus mellé, amikor az szélesre tárta a szalon ajtaját. A férfinak azonnal fel kellett vonnia egy pajzsot, ugyanis egy kósza átok kis híján eltalálta a küszöbön álló Lyst. A varázsló vetett egy csúnya pillantást a lányra amiért nem azt tette, amit mondott neki. Piton, nem törõdve a szanaszét cikázó átkokkal Dire szegezte a pálcáját, megsuhintotta, mire a nõ kezébõl kirepült a pálca, és egyenesen a férfi kinyújtott kezében landolt.

Lys ezt kihasználva szülei közé rohant. Lupin és a sötét bõrû varázsló ebben a pillanatban értek az ajtóhoz, így elsõ kézbõl szemlélhették meg a szalont, ami úgy nézett ki, mintha bomba robbant volna. A függöny és a csillár darabjai szanaszét hevertek a padlón, a Black családfát ábrázoló falikárpit itt-ott szenes díszítést kapott (néhol még füstölt is), a kanapé felborult, és óriási lyuk tátongott rajta. A talpuk alatti puha szõnyegbõl sötétszürke füstfelhõ szállt lomhán az apró ablak irányába.

Abban azonban valószínûleg Lupin és a tar varázsló is egyetértett, hogy nem a lerobbant szalon volt a legmegdöbbentõ látvány, ami a szemük elé tárult. Sokkal inkább Perselus, Diana, Lys és Sirius négyese, akik egy furcsa háromszög alakzatban álltak a szalon közepén.

– Elég, fejezd be – mondta Piton Dinek szárazon. A nõ villámló szemekkel nézett rá.

– Add vissza a pálcámat, Perselus! – Di megindult Piton felé, mint egy fúria, azonban mielõtt elérhette volna, egy láthatatlan akadályba ütközött. Sirius nem szívesen vallotta be, de valamelyest örült neki, hogy Di esküdt ellenségére támadt helyette, bár azt cseppet sem értette, mi a manónak avatkozott bele Pipogyusz a Divel való vitájába.

Vállat vonva Lys mellé lépett, baljával megérintve a kislány vállát, és furcsa elégedettséggel nézte, ahogy Di puszta kézzel próbál átjutni a Pipogyusz által felvont pajzson, és közben válogatott sértéseket vág a varázsló fejéhez. Lys, ahogy megérezte frissen megismert apja karját a vállán, felnézett rá.

– Most majd minden rendben lesz. Perselus mindig tud hatni anyára.

Sirius úgy nézett a lányára, mintha arcon vágták volna. Perselusnak nevezi Pipogyuszt? Mégis mi mindenrõl maradt le? Hirtelen cseppet sem tetszett neki, hogy a bájitaltan tanár közbelépett. és hogy Dinél nincsen pálca. Tanítsa csak móresre azt a vén denevért, gondolta sötéten.

Lupinék elkövették azt a hibát, hogy nem zárták be a szalon ajtaját, s Di kiabálása (továbbra is Piton fejéhez vágott válogatott sértéseket, és emelt hangon követelte, hogy adja vissza a pálcáját, különben nagyon meg fogja bánni) felébresztette Mrs. Black portréját, aki erre rákezdett a „mugliivadékok, mocskos vérárulók, beszennyezik atyáim házát” kezdetû, Lys és anyja kivételével mindenki számára jól ismert szövegre.

Sirius keserû vigyorral megcsóválta a fejét a kiabálást hallva, míg Lys szörnyülködve próbálta befogni a fülét.

– Már csak ez hiányzott. Di kiabálása felébresztette az anyámat.

Lys csodálkozva nézett fel Siriusra, jobb kezével megvakarva az orrát, de a bal tenyere továbbra is szorosan a fülére tapadt.

– Az anyukádat?

– A portréját – vont vállat a varázsló. – Odalent van a bejáratnál.

Lys töprengve ráncolta a homlokát. Mégis mit keresne az apai nagyanyjának a portréja ebben a kísértetházban?

– Mit keres itt anyukád portréja?

– Ó, hát nem mondták neked? – kérdezte Sirius, bár ha jobban belegondolt, nem tudta, ki mondtathatta volna el a lányak. – Ez a szüleim háza. – Lys fintorát látva Sirius ismét ugatás-szerûen felnevetett. – Majd megmutatom a függönyt, ami mögött tartjuk a portrét.

Di, valamilyen csoda folytán meghallotta Sirius szavait, hátat fordított Pitonnak, és Siriusék felé indult, menet közben arról kiabált valamit, hogy nem kell semmit megmutatni Lysnek, és Sirius maradjon szépen távol tõle, különben... Azonban a fenyegetés végét már nem hallhatták, mert bár Di szája továbbra is mozgott, egyetlen hang sem jött ki belõle. A boszorkány villámló szemekkel nézett hátra a válla fölött, és mutogatott valamit Pitonnak.

Ezt látva Lysbõl és Siriusból egyszerre robbant ki a nevetés, ami Pitonnak cseppet sem tetszett. Igaz, õt már az is zavarta, hogy Lys õt kérte fel, hogy akadályozza meg Dit abban, hogy súlyos kárt tegyen gyerekkori ellenlábasában. Azt sem igazán értette, mit érdekli a lányt, mi van Blackkel, hiszen aznap reggel óta ismerte csupán a varázslót, és addig annyit tudott róla, amennyit mindenki más: hogy gyilkosságért Azkabanba került, aztán pár éve megszökött.

Lupin mondott valamit a sötét bõrû mágusnak, aki sarkon fordult és elhagyta a helyiséget. Néhány perc múlva Mrs. Black kiabálása is elhalt, ekkor Lupin egy határozott mozdulattal becsapta a szalon ajtaját.

Di némán toporzékolt a szalon közepén, aztán megállt, kezeit összefonta a mellkasán, és nagyon csúnyán nézett Sirius és Lys kettõsére, valamint Perselusra, de mozdulatlanul állt, és meg sem próbált hangot kiadni.

Piton néhány másodpercig nézte õt, baljában továbbra is a nõ pálcáját tartva, aztán Lyshez fordult.

– Mondtam, hogy várj meg odalent – mondta szigorúan.

Lys zavartan lesütötte a szemét, hátán végigfutott a hideg, Perselusnak általában szót szokott fogadni, fõleg amikor ilyen apróságról volt szó, hogy várja meg õt valahol.

– Értékelném, ha nem beszélnél ilyen hangnemben a lányommal, Pipogyusz.

Piton úgy érezte, mintha mellkason vágták volna, azonban az egyetlen reakciója annyi volt, hogy felvonta a szemöldökét és Dire nézett, de a nõ úgy tett, mintha itt sem lenne. A háttérben Lupin elmosolyodott: Sirius csupán néhány órája tudta meg, hogy van egy lánya, s máris felébredtek eddig jól leplezett atyai ösztönei.

– Ne beszélj ilyen csúnyán Perselusszal – fordult Sirius felé Lys hirtelen, és cseppet sem szelíden meglökte a férfit, majd anyjához hasonlóan õ is karba fonta a kezét. – Õ nevelt fel!

Most Siriuson volt a sor, hogy úgy érezze, mintha mellkason vágták volna; megtántorodott, de idejében sikerült visszaszereznie az egyensúlyát. Elõbb Lysre nézett, remélve, hogy a lány elneveti magát, de õ csak állt ott, vele szemben, karba font kézzel, szigorú arccal, mint aki minden szót halálosan komolyan gondolt. A varázsló ezúttal Pitonra vetett hihetetlenkedõ pillantást, de az csupán kihívóan felvonta a szemöldökét, mintha azt mondaná: „Erre mit lépsz?”.

Sirius villámló szemei Din állapodtak meg, aki ezúttal úgy tett, mintha holmi virágos réten lenne, és cseppet sem érdekelné, mi folyik a környezetében.

– Di…;! – sziszegte Sirius figyelmeztetõen, és tett egy lépést a nõ felé. – Hagytad, hogy Pipogyusz nevelje fel a lányomat?!

Di úgy tett, mintha a varázsló ott sem lenne, és nem is mondott volna semmit.

– Apa! – mordult fel Lys, szigorú pillantást vetve frissen megismert apjára. Siriust ezt hallva összerezzent és furcsa melegség járta át az egész testét. – Kértelek, hogy ne beszélj így vele, életem mind a tizennégy évében õ állt mellettem.

Sirius felhorkant nemtetszése jeléül. Sok volt ez így neki egyszerre. Õ meg Di jártak ugyan egy rövid ideig, amíg õ, James meg Lily elsõévesek voltak az aurorképzõben. Kristálytisztán emlékezett arra a végzetes novemberi éjszakára, még 1979-ben, amikor utoljára látta Dit. S most, hogy tizenhat év után újra találkoztak, kiderül, hogy született egy lányuk, aki egész életében az õ esküdt ellenségével élt. Nem is értette, hogy gondolta ezt Di.

Persze, nyilván nem akart egyedül maradni a gyerekkel így szüksége volt valakire, aki mellette áll és segít. De miért pont Pipogyuszt kellett választania? Bár ha jobban belegondolt, Di egyik régi gyerekkori barátját sem látta volna szívesen, amint az elmúlt tizenhat évet Di és a lánya oldalán tölti, amíg õ nem lehetett ott velük. Tizenhat év…; de Lys azt mondta, tizennégy éves, ez így nem áll össze. Tizenöt évesnek kell lennie. Biztosan csak nyelvbotlás volt.

– Tizenöt – mondta hirtelen rekedt hangon a lányra nézve. – Úgy érted, tizenöt évet, nem?

Lys értetlenkedve összeráncolta a homlokát.

– Tizennégy, mert tizennégy éves vagyok.

Az lehetetlen, akarta mondani Sirius. Tizenhat éve volt, hogy utoljára látta Dit, leszámítva azt a néhány percet, amikor összefutottak a Roxfortban fél éve. Ha Lys tizennégy éves, nem lehet az õ lánya. Itt valami nincs rendben. Sirius sötét pillantást vetett Dire.

– Nem akarsz nekem mondani valamit?

Di ezúttal képtelen volt úgy tenni, mintha nem hallaná. Perselus észrevétlenül megpöccintette a pálcáját, feloldva a némító átkot, amit Dire szórt. Õ tökéletesen tisztában volt Di hazugságainak többségével, ahogy ezzel is, és kíváncsian várta, vajon Dit mit talál majd ki, hogy megmagyarázza, miért hamisította meg Lys születési idejét, miért használt bûbájt, hogy a kislány fiatalabbnak tûnjön, mint valójában.

Di, amint rájött, hogy ismét van hangja, tett egy határozott lépést Sirius felé.

– Semmi közöd a lányomhoz.

Hát így állunk, komorodott el Sirius. Arcvonásai hirtelen ellágyultak, ahogy Lyshez fordult.

– Mikor is születtél? – kérdezte szelíden.

– Június huszonnegyedikén – felelte engedelmesen, majd pillanatnyi habozás után hozzátette: –1981-ben.

Sirius sötét pillantást vetett Dire, aztán Lyshez fordult.

– 1979-ben láttam utoljára édesanyádat – mondta. Azzal fojtott hangon, elmesélte Lysnek azt a néhány hónapot, amíg õ meg Diana jártak, aztán a boszorkány egy napon hirtelen szó nélkül, nyomtalanul eltûnt. Épp csak annyira halkan beszélt, hogy Lys, Di és Piton, aki Ditõl nem messze állt (bár nem szívesen avatta be õt ezekbe a dolgokba), hallják õt. Az ajtóban álló Lupinnak közelebb kellett mennie a kis csapathoz, hogy akár egyetlen szót is halljon.

Mire mondókája végére ért, Lys arca és füle paprikavörös színt öltött. Neki Di azt mondta, az apja hagyta el õket, aztán késõbb meghalt. Most pedig kiderül az ellenkezõje…;

– Már megint hazudtál nekem? – támadt az anyjának ökölbe szorított kézzel és tett felé egy dühös lépést. – Mégis miért…; miért kellett mindenrõl hazudnod?!

Di szemeiben egy pillanatra bûntudat csillant. Lys nem látta ugyan (talán nem is érdekelte), de Perselus észrevette.

– Mégis mi a manót csináltál a lányommal? – kérdezte Sirius élesen. – Miért hiszi azt õ és mindenki más, hogy csak tizennégy éves?

Di kihívóan a varázslóra meredt.

– Bizonyára az Aeatas bûbáj az oka.

– A micsoda? – kérdezte Lys és Sirius kórusban. Így, hogy egymás mellett álltak, értetlenkedõ arckifejezésük roppantul hasonlított. Perselus egy pillanatra gondolatban átkozta magát, amiért nem fogott gyanút.

– Ezt…; ezt nem mondhatod komolyan…; – szólalt meg Lupin most elõször, mire mindenki ránézett. A varázsló sápadt, folyton nyúzott arca most falfehér volt. – Az Aeatas nagyon-nagyon veszélyes varázslat. Csak azért nincs a fõbenjáró átkok között, mert kevesen ismerik, és a minisztérium nem akarja, hogy ez a szám rohamos emelkedésbe kezdjen.

Lupin szavai érzékenyen érintették Lyst. Az anyja valamilyen veszélyes bûbájt szórt rá? Mégis miért?

– Miféle bûbáj ez az Aeatas? – mordult Sirius Dire. Szörnyen rossz érzése támadt, Lys pedig egész testében remegett.

És a nõ elmondta. Csak beszélt és beszélt, mintha nem lenne más választása, s valahol mélyen örült, hogy végre elmondhatja valakiknek a legszörnyûbb titkát; a legszörnyûbb bûbájt, amit valaha végrehajtott.

Elmondta, hogy arra használta az Aeatas bûbájt, hogy fiatalabbá változtassa Lyst, testileg és lelkileg egyaránt, hogy tudta, egyetlen rossz mozdulat a varázslat végrehajtásakor mindkettejük életébe kerülhet. Folyton-folyvást hangsúlyozva, hogy mindezt azért tette, hogy megvédje a lányát.

A magyaráztat senkit sem érdekelt. Amint Di hangja elhalt, a szalonra hûvös csend telepedett. Lys könnyes szemekkel meredt a semmibe, s egyensúlyát vesztve térdre borult, de Perseluson kívül ezt senki sem látta. Lupin olyan mereven állt félúton a négyes és az ajtó között, mintha odaszögezték volna. Sirius Black arcvonásai eltorzultak a dühtõl. Dire akart rivallani, hogy mégis mit képzelt, tekintete azonban megakadt Pitonon.

– Te tudtál errõl? – fordult Sirius dühösen a varázsló felé egykori barátnõje helyett.

Di már épp nyitotta volna a száját, hogy elmondja, ez volt az elsõ alkalom, hogy beszélt Perselusszal a dologról, de a férfi megelõzte a válasszal.

– Tudtam. – Di eltátotta a száját meglepetésében.

Sirius elõre lépett, és behúzott egyet a varázslónak. Az ütés olyan erõvel érte Pitont, hogy kis híján elesett.

– Akkor miért nem csináltál semmit?! – kiabált rá kétségbeesett hangon.

Piton megtapogatta állkapcsát, ahol Sirius ütése eltalálta. Biztos volt benne, hogy nem törött el, de cudarul fájt.

– Nincs rá ellenvarázslat, amit kiszórhattam volna – közölte szárazon. – A bûbáj nem örökre szól, idõnként meg kell újítani – magyarázta. – Ha egyszer elkezdték, nem lehet csak úgy abbahagyni, fokozatosan kell csinálni, mindig kisebb mértékû változtatással, meghatározott ütemben. – Siriust szemlátomást nem hatotta meg a magyarázat. – Ha közbeavatkozom, megöltem volna Lyst.

– Szóval ott voltál, abban a tudatban, hogy Lys élete veszélyben, és nem tettél semmit? Csak ültél és nézted az egészed, Pipogyusz?

Piton gunyorosan felvonta a szemöldökét.

– Az erõs túlzás, hogy nem tettem semmit. Léteznek bájitalok, amikkel enyhíthetõk a mellékhatások és valamelyest csökkentik a bûbáj hatását. Mindegyiket rendszeresen megitattam Lysszel.

– HOGY MIT CSINÁLTÁL? – visította Di.

– Neked van a legkevesebb okod kiabálni – mordult rá Sirius.

Sirius Black gyûlölködõ tekintete Di felé fordult. Pálcájából sötétvörös szikrák csaptak ki. Lupin fejében egy pillanatra megfordult a gondolat, hogy most aztán tényleg elkövet egy gyilkosságot, amiért Azkabanba zárhatják. Felé akart indulni, hogy megállítsa, de lábai csak nagyon nehezen engedelmeskedtek.

– Miért?

Lys remegõ hangja abban a pillanatban törte meg a csendet, amikor Sirius pálcája Di mellkasának szegezõdött egészen közelrõl. A lány jó két méterre térdelt Di és Sirius kettõsétõl, leszegett fejjel. Álláról könnycseppek potyogtak virágmintás pulcsijára.

– Miért? – kérdezte ismét. Hangja ezúttal határozottabban csengett. Egy durva mozdulattal letörölte a könnycseppeket az arcáról és felnézett Dire. A szürke szemek értetlenkedve csillogtak, de volt bennük valami, amitõl Dit kirázta a hideg. Valami kísértetiesen ismerõs…; – Miért? – ismételte meg a kérdést harmadszorra a lány. A hangjában ezúttal hûvös nyugalom csendült. – Miért csináltad? Meg akartál ölni?

Bár nemcsak Lys várt válaszra, Di nem tudott felelni. Lánya hangjában és tekintetében volt valami hátborzongatóan ismerõs. Valami, amitõl egyenesen kirázta a hideg, akárcsak Siriust és Lupint.

Mivel Di szemlátomást nem volt hajlandó megválaszolni a kérdését, Lys felállt, leporolta a kék farmert, amit viselt, és újabb kérdést szegezett a nõnek.

– Miért tartottál meg, ha sosem érdekelt, mi van velem?

Ez volt az a pillanat, amikor Piton tudta, valami végleg megváltozott Lysben. Hogy Di bûbája volt-e az oka, vagy a lelki kár, amit a boszorkány folytonos hazugságai okoztak, arra nem tudott válaszolni. A varázsló nézte a lányt, aki a szeme elõtt nõtt fel, aki minden mozdulatát követte, amikor bájitalt fõzött, aki egész életében képtelen volt uralma alá hajtani az arcizmait, ha valamilyen jó vagy rossz hír érte. Ennek az életvidám gyereknek a nyomát sem látta az elõttük álló fiatal lányban, aki kifejezéstelen arccal, szobormereven állt elõttük.

Tudta jól, hogy Di bûbájának és a hazudságainak nem lesz jó vége. Igaza lett.

Lys még mindig ott állt elõttük, kifejezéstelen, merev arccal. Di még mindig nem szólt semmit, talán tudta már, hogy nincs semmi, amit ilyenkor mondhatna, ami legalább egy kicsit enyhítene a helyzetén.

Sirius Black ezt a pillanatot választotta, hogy leeressze a pálcáját és Lys elé lépjen.

– Minden rendben lesz – ígérte. Piton gúnyos pillantást vetett a varázsló hátára. Black Lys vállára tette a kezét, s a merev arc egy pillanat alatt a múlté lett, mintha tükörbõl lett volna melyet Black érintése darabokra tört. A lány lerázta magáról frissen megismert apja felé, vetett egy „számomra halott vagy” pillantást az anyjára, s mielõtt bármelyik felnõtt bármit tehetett volna, az ajtóhoz rohant, egy rántással feltépte és kirohant, hátrahagyva a három varázslót és a boszorkányt.

Sirius tett egy lépést az ajtó felé, de Lupin elõtte termett, hogy megállítsa.

– Adj neki egy kis idõt, Sirius. Biztosan felment a szobájába, hogy egyedül legyen.

Piton azonban jobban ismerte ennél a lányt. Ha nyugalmat akar, és egyedüllétet, akkor nem a szobájába megy. Egy bájitalos labor kell neki, egy nyugodt sarok, ahol a falnak vagy a könyvespolcnak vetheti a hátát és nyugodtan ülhet a félhomályban. Nem számít, ha vannak körülötte, csak ne szóljanak hozzá. Ebben a házban ezt nem kaphatja meg.

Már indult volna az ajtó felé amikor odalentrõl hatalmas puffanás hallatszott, amit nyomban követett Mrs. Black kiabálása. Di értetlen arccal fürkészte az ajtót.

– Tonks biztosan felborította a troll-láb esernyõtartót – mondta Lupin néhány perc múlva. – Lemegyek, segítek neki, biztosan nem bír vele egyedül. – A következõ pillanatban kinyílt a szalon ajtaja és Tonks semmivel össze nem téveszthetõ bugyirózsaszín üstöke jelent meg.

– Valamelyikõtök ráér egy percre? – kérdezte. – Fent voltam Ginnyvel meg Hemionéval, mikor meghallottuk a portré kiabálását. Nem hiszem, hogy egyedül el tudom hallgattatni.

Egy hosszú percig csend telepedett rájuk.

– Majd én megyek – ajánlotta Lupin, magára hagyva Di, Sirius és Piton hármasát.

Di elsápadt és arcára most elõször aggodalom ült ki.

– Ugye nem hagyhatta el a házat? – kérdezte csendesen.

– Ha igen, az is a te hibád lesz – mordult rá Sirius, és az ajtó felé indult, hogy megkeresse Lyst. A portré hangja hirtelen elhallt, éppen abban a pillanatban, amikor a varázsló keze a kilincsre kulcsolódott.

– Ne feledd, Black – szólalt meg némi gúnnyal a hangjában Piton –, hogy amint kiteszed a lábad az ajtón, lehetõséget adsz rá, hogy elfogjanak és visszavigyenek az Azkabanba.

Sirius sarkon fordult, hogy szembe nézzen a másik férfival.

– Márpedig nem fogok itt ülni, amíg a lányom odakint van!

Piton aprót biccentett.

– A világért se érezd úgy, hogy vissza akarlak fogni, csupán a tényeket közöltem. Csak tudatni akartam veled, ha bárki meglát, soha többé nem látod Lyst.

Sirius abban a pillanatban csak egy dolgot gyûlölt jobban Pipogyusznál: mégpedig azt a tényt, hogy a másiknak igaza van. Tehetetlen dühében a falba bokszolt.

– Ha javasolhatok valamit – fordult Piton ezúttal Dihez – rendezzétek ezt a kis nézeteltérést felnõttek módjára. Tudom, nem lesz könnyû, de itt az ideje, hogy felelõsséget vállalj a tetteidért.

Black megvetõen felhorkant. Pipogyusznak van képe a felelõsségrõl papolni!

– És te mit szándékozol tenni, Pipogyusz? – kérdezte megvetõen.

Piton kihúzta magát.

– Megkeresem Lyst.


***

Ahogy Lys London utcáin rohant, mindössze három dolgot érzett: hideget, mert csak egy vékony pulcsit viselt a téli hidegben, félelmet, mert fogalma sem volt, hol van és hova tart, és csalódottságot, amiért nem vette észre, hogy egész életében hazudnak neki. Lassan húsz perce futott megállás nélkül, ezért aztán befordult a közeli sikátorba, és behúzódott az egyik sötét sarokba hogy kicsit kifújja magát.

Biztos volt benne, hogy hamarosan rátalálnak, hiszen Mrs. Black bizonyára riadóztatta az egész házat, amikor lefelé menet véletlenül felrúgta a troll-láb esernyõtartót, mert nem vette észre idõben. Ha csak Perselus, az apja, Lupin és – bár nem szívesen gondolt rá így – az anyja erednek a nyomába, már akkor sem lesz könnyû dolga. Megengedett magának még néhány másodperc pihenõt, aztán mély levegõt vett, és ismét rohanni kezdett.

Eleredt a hó. Nem apró szemekben, lágyan hullott alá, hanem diónyi vattapamacsokként, pillanatok alatt elérve, hogy a hulló hópihéken kívül semmit se lásson. A tüdeje lüktetett, a lábai fájtak, homlokáról csorgott a veríték, de úgy érezte, ha megáll, menten betemeti a hó és megfagy. Tudta, nem bírja már sokáig, mégsem állt meg.

Vad dudaszó csendült fel mögötte. Rájött, valahogy az úttestre keveredett, ezért minél hamarabb megpróbált átkelni. Már csak pár lépés választotta el a biztonságot jelentõ korláttól, amikor vad fékcsikorgást hallod. Az utolsó utáni pillanatban látta meg a kanyarodó autót, amely megcsúszott a hóban és irányíthatatlanul közeledett felé. Miközben megpördült tengelye körül, hogy kitérjen a jármû elõl, lehunyta a szemét és egyelten mondat visszhangzott a fejében: El kell tûnnöm innen!
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.