efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Hát, itt vagyunk. Egy újabb fejezet érkezett.

Nem, én sem hittem volna, hogy majdnem négy év után új fejezetet fogok feltölteni (pedig hazudnék, ha azt mondtanám, hogy az utolsó feltöltés óta egyszer sem gondoltam a történetre vagy a szerepl?kre), erre tessék.

Még miel?tt hagynálak titeket belemerülni az olvasásba, szeretnék köszönetet mondani Xéninek és Oliviának, mert meghallgatták az újabb és újabb ötleteimet, és támogatták, hogy ennyi id? után még feltegyek egy új fejezetet. Szóval nem hiszem, hogy ez a fejezet (ilyen hamar) létrejött volna nélkületek, csajok! Köszönöm! :)

Ó. ja igen, a fejezet tartalma. Gondoltam, hogy írok pár jó szót róla, de... azt hiszem, mindannyian megérdemlitek, hogy magatok fedezzétek fel, mit hoztam ma nektek.

Szóval jó olvasást! Feltöltve: 2016.07.24


Lys Sera és Ginny között ült az évnyitó lakomán. Be kellett vallania magának, egyáltalán nem érezte úgy, hogy éhes lenne, sõt, fáradt sem volt, azt pedig végképp túlzásnak tartotta, hogy türelmesen és nyugodtan végigülje a vacsorát. Fõleg úgy, hogy képtelen volt kiverni a fejébõl az érzést, miszerint neki nem itt lenne a helye; mindezek ellenére elszántan a tenyerébe támasztotta az állát, és unottan meredt elõre – ennyit engedett meg magának azzal kapcsolatban, hogy kinyilvánítsa nemtetszését.

– Vajon milyen tanár lesz Umbridge? – hajolt oda hozzá Sera, tekintetét a Dumbledore mellett ülõ rózsaszínû kardigánt viselõ nõre függesztette. Mivel negyedévesek voltak, Diana Williams helyett az új tanerõt kapták Sötét Varázslatok Kivédése oktatónak. Ennek a hírnek egyelõre sem õk, sem az idõsebb diákok nem örültek.

Lys nagylelkûen vállat vont. Számára az elsõ és legjobb sötét varázslatok kivédése tanár Lupin professzor volt, és kételkedett abban, hogy ez a nõ képes lenne felülmúlni õt. Habár abban azért bízott, hogy az anyjánál jobb tanár lesz.

– Nem tudom – mondta végül. – Anyánál csak jobb lehet – tette hozzá, és megpöckölt egy láthatatlan porszemet a levegõben. Ha jobban belegondolt, Dit nem volt nehéz felülmúlni.

– Williams professzor igenis jó tanár – szólt közbe Elysia és Ginny egyszerre.

– Aha, persze – vágta rá élesen Lys, Sera pedig bölcsen hallgatott.

Csupán egyetlen diák volt a kastélyban, aki szerint Diana Williams csapnivaló tanár volt, mégpedig éppen a tanárnõ lánya volt ezen a véleményen. Ráadásul a kritika nem volt alaptalan. Lys volt az egyetlen ugyanis, akivel Williams professzor sosem foglalkozott az órán; õ volt az egyetlen, legalább másodéves roxfortos diák, aki még soha nem párbajozott, pedig Dinek gondja volt rá, hogy hetedév végére minden tanítványa meg tudja védeni magát.

Lys osztálya azonban kivételt képezett ez alól; tizenegyen voltak, a velük párban lévõ hollóhátasok pedig tízen, így mindig volt egy olyan tanuló, akinek nem volt párja – és ez a tanuló kivétel nélkül minden alkalommal Lys volt.

***


Annak ellenére, hogy Umbridge egy rendkívül utálatos, szörnyen irritáló nõszemély volt, Lys – a többi diákkal ellentétben – nem utálta maradéktalanul az óráit. Felemelõ érzés volt, hogy végre nemcsak õ az, aki nem gyakorolhatja, hogyan kell megfelelõen elvégezni különféle támadó vagy védekezõ átkokat. Igaz, a társai egyáltalán nem osztották a véleményét: néhány héttel a tanév kezdete után keringeni kezdtek a pletykák egy megalakulóban lévõ önképzõ szakkörrõl, amit Sera és Elysia egyöntetûen remek ötletnek nyilvánított, de õ, Lys egyáltalán nem volt lelkes tõle. Ennek fényében két barátnõje október elsõ hétvégéjén a Szárnyas vadkan nevû kis kocsmába ment, õ maga pedig egy eldugott mellékutcába, hogy megvárja Luciust.

Már régóta nem látta a férfit, csak levelek útján érintkeztek, de azt sem heti rendszerességgel küldték a másiknak; ezért aztán alig várta, hogy végre személyesen is beszélhessenek.

Lucius – ahogy mindig – most is pontosan érkezett. Lys egy kicsit zavarban volt, amikor meglátta; egyrészt borzalmasan örült a találkozásnak, másrészt mélyen rettegett attól a szabálysértéstõl, amit tenni készült, mégpedig hogy engedély nélkül hagyja el az iskola területét.

Ahogy elfoglalták a szokásos asztalukat az Abszol úti kávézóban, ahol nyáron is találkoztak, Lys rögtön csacsogni kezdett. Mesélt az új tanévrõl, hogy továbbra is járhat bájitaltan különórára Piton professzorhoz, hogy elsõ próbálkozásra sikerült tengerimalaccá változtatnia egy gyöngytyúkot. Elmesélte, hogy a Sötét Varázslatok Kivédése órát idén nem az édesanyja tartja nekik, hanem egy minisztériumi banya, Umbridge, akit cseppet sem kedvelt, de örült, hogy nem Di tanítja õket, mert így végre nem õ az egyelten, akinek nincs alkalma gyakorolni az önvédelmet és párbajozást az órán.

– Még sosem párbajoztál? – kérdezte Lucius csodálkozva.

Lys a füle tövéig elvörösödött és szégyenkezve lesütötte a szemét. Igazából maga sem értette, miért õ érzi rosszul magát, hiszen egyáltalán nem az õ hibája volt, hogy az anyja nem volt hajlandó figyelembe venni a jelenlétét az órákon.

– Hát, nem igazán – vallotta be, továbbra is az asztal lapját bámulva. – Perselusnak vannak könyvei, különféle átkokról, amikkel lehet támadni meg védekezni, és néha megengedte, hogy beleolvassak ezekbe a könyvekbe, mikor anya nem volt otthon, de sosem volt alkalmam kipróbálni õket.

Mély csend telepedett közéjük. Lucius a maga részérõl felelõtlennek tartotta Dit, amiért még az alapvetõ önvédelemre sem tanította meg a lányát. Lys ujjai zavartan babráltak talárja szegélyével az asztal alatt.

– Suttognak egy párbajszakkörrõl – szólt hirtelen fojtott hangon a kislány, közelebb hajolva a férfihoz, de továbbra is lefelé nézve. – Gondolkodtam, hogy jelentkezem, de…; – Néhány másodpercig hallgatott. Felnézett, hosszú percek óta most elõször, és tekintete találkozott Luciuséval. – Mi van, ha mondjuk…; le akarok fegyverezni valakit, megsuhintom a pálcám és nem történik semmi? Mindenki rajtam fog nevetni.

– Dehogy fognak! – ingatta fejét a férfi. – Remekül fog menni, majd meglátod.

– Szóval azt mondod, próbáljam meg?

Az elkövetkezõ néhány perc azzal telt, hogy Lucius megígértette vele, hogy amint visszamennek a kastélyba, azonnal jelentkezik a szakkörbe. Ezután Lys az ismét az iskolai mindennapokról mesélt, felüdülésként említette, hogy végre a bájitaltan órák is jelentenek némi kihívást, mert az idei recepteket még nem tudja kívülrõl, és hogy eddig még egy, az órán fõzött bájitalt sem készítették el Perselusszal a roxforti évek elõtt, vagy valamelyik szünidõben.

Mikor visszatértek Roxmortsba, már majdnem lement a nap. Lys utálta a hosszas búcsúzkodást, ezért egyszerûen csak hátrált egy lépést, a varázslóra nézett, majd így szólt:

– Hát akkor…; Szia.

Sarkon fordult, s már épp indulni készült, mikor a férfi hangja megállította.

– Várj egy percet! – szólt utána Lucius, mire õ megfordult. A varázsló egy fekete, bõrkötésû könyvecskét nyújtott felé. – Ezt majdnem elfelejtettem.

Lys visszalépett hozzá, és óvatosan átvette a könyvet és fél kézzel fellapozta. Az teljesen üres volt.

– Ez üres – mondta, és zavartan nézett a férfira.

– Az nem baj. – Lys már tényleg nem értett semmit. – Ezzel gyorsabban elérsz, ha beszélgetni szeretnél. Nekem is van egy; bármit írunk a sajátunkba, az rögtön megjelenik a másikéban is.

– Menõ! – ámult el a lány, s gyorsan talárja zsebébe rejtette a könyvecskét, s még intett egyet, búcsúzóul, mielõtt sarkon fordult volna, hogy visszairamodjon a Roxfortba.

***


Másnap Lys beszélt Harryvel a párbajszakkör ügyében. Hermione, aki éppen ott volt a fiúval, Lys elé tolt egy pergament, amin nagyjából harminc név sorakozott, és megkérte õt, hogy írja fel a sajátját. Hermione ezek után gondos tekercsbe csavarta a pergament, és sürgõsen eliramodott a könyvtár felé. Lys és Harry egyedül maradtak, a kellemes idõre való tekintettel pedig úgy döntöttek, sétálnak egyet a tónál.

Õk ketten valamiért mindig is nagyon jól kijöttek. Lys úgy gondolta, azért, mert az édesanyáik is nagyon jó barátnõk voltak, és Di szerint Harry jobban hasonlít Lilyre, mint Jamesre. Perselus természetesen éppen ellentétes véleménnyel volt, mondván, Harry épp olyan arrogáns, mint az apja, Lys ilyenkor mindig nagyon csúnyán nézett rá. A kislány legõszintébb döbbenetére azonban Di csak lesütötte a szemét, és hosszú percekig nem volt hajlandó megszólalni.

Kisebb korában rajongva szerette az anyját – manapság minél többet gondolkodott ezen, annál kevésbé értette, miért –, és olyan ember akart lenni, mint õ. Csakis emiatt választotta annak idején a Griffendélt, hiába mondta neki a Süveg, hogy a családja legtöbb tagját a Mardekárba osztotta. Régebben nemigen foglalkozott ezzel a kijelentéssel, de az új tanév kezdete óta nem bírta kiverni a fejébõl. A Süveg szerint családja legtöbb tagja mardekáros volt…; lehetséges volna, hogy az apja is abba a házba tartozott? Akkor Luciusnak ismernie kellene õt…; miért is nem kérdezte meg még soha?

Az apja, vagy éppen a családja, úgy általánosságban olyan téma volt, amirõl Di egyáltalán nem volt hajlandó beszélni. Pedig õ, Lys, többször is felhozta a dolgot, de mindig elutasító választ kapott. Tavaly egy ideig azt hitte, talán Perselus az apja, s bár tévedett, egy cseppet sem bánta. Számára Perselus mindig is inkább egy szuper nagybácsi volt, amióta csak az eszét tudta, és örült neki, hogy ez nem változott meg egyik napról a másikra.

Mélyet sóhajtott, kinyitotta a Luciustól kapott könyvecskét – az rögtön tompán világítani kezdett, jelezve, hogy Lucius épp nincs a könyv közelében –, de csak bámulta a korábbi beszélgetéseik sorait. Hosszú percek teltek el, hallotta, ahogy Sera és Elysia nevetve csacsognak valamirõl, de egyetlen szó sem jutott el hozzá. Végül megrázta a fejét, becsapta a könyvet és visszasüllyesztette az utazóládája mélyére.

***


Lys egyedül ment el az elsõ párbajszakkörre. Sera és Elysia már jóval elõtte elindultak, de õ akkor még az ágyán hasalt, a Luciustól kapott könyv fölé hajolva, és az elõzõ esti beszélgetésüket olvasta. Most, hogy eljött az elsõ párbajszakkör ideje, rettegett attól, hogy elinduljon.

Arra eszmélt, hogy percek óta a tompán világító könyv egyik üres oldalát bámulja. Felnézett a faliórára Sera ágya fölött: húsz perce volt rá, hogy felérjen a hetedik emeleti találkozóhelyre. Becsukta a könyvecskét, az utazóládába tette, és néhány másik könyvet pakolt rá. Aztán ismét az órára nézett: még tizenöt perce volt.

– Mégis miféle griffendéles vagy te? – ripakodott saját magára, mielõtt kirobogott a hálóból.

Még épp idejében érkezett meg a párbajszakkörre. A csoport nevet választott magának (Dumbledore Serege) és kinevezte Harryt vezetõnek. Utóbbival Lys maradéktalanul egyetértett, de valamiért nem tetszett neki az ötlet, hogy a párbajszakkör neve éppen Dumbledore Serege legyen.

Amikor Harry utasítására párokba rendezõdtek hogy Dumbledore Serege megtarthassa elsõ gyakorlását, Lys riadtan vette tudomásul, hogy rajta kívül az egyetlen személy, akiknek nincs párja az ötödikes Neville: egy fiú, aki egy évvel idõsebb volt nála, tehát nyilván több átkot ismert, és jóval tapasztaltabb párbajozó volt. Az ajkába harapott, és riadt pillantást vetett a fiúra, aki hasonlóan nyugtalannak tûnt. Nyilván nem volt boldog, amiért egy negyedikest kapott társként. Hát még akkor mennyire nem fog örülni, ha rájön, hogy az ellenfele még sosem párbajozott, gondolta Lys sötéten, és olyan erõvel markolta meg a pálcáját, hogy ezüstös szikrák pattogtak belõle.

Lehunyta a szemét, mély levegõt vett, s amikor Harry utasítására kezdetét vette a gyakorlás, Neville-re szegezte a pálcáját, és így kiáltott:

– Capitulatus!

Legnagyobb döbbenetére a pálca elegáns ívben kirepült a fiú kezébõl, és kettejük között ért földet. Ráadásul az átok legalább két méterrel hátrébb taszította Neville-t, aki ettõl annyira meglepõdött, hogy egyensúlyát vesztve a földre zuhant.

Lys kerekre tágult szemekkel bámulta a fiút – egy kósza átok húzott el a bal füle mellett, hogy a háta mögött lévõ könyvespolcba csapódjon, de észre sem vette –, pálcája kicsúszott a kezébõl és halk koppanással a lába mellett heverõ puha párnára huppant. Képtelen volt elhinni – ezt tényleg õ csinálta? Az átka olyan erõvel taszította meg ellenfelét, hogy az elesett? Egyszerûen nem tudta elhinni.

Néhányan feléjük fordultak, mire õ zavartan, pálcájával mit sem törõdve Neville mellé sietett, és felsegítette a fiút.

– Bocsánat – motyogta. – Bocsánat, nem akartam.

– Semmi baj – rázta fejét a fiú és feltápászkodott. Lys, ahogy visszabaktatott a helyére, felvette Neville pálcáját és odadobta a fiúnak, azonban a dobás elég ügyetlenre sikeredett, mert Neville nem tudta elkapni. Felvette a saját pálcáját és szembefordult Neville-lel. Bizonytalanul emelte fel a pálcáját, mert nem akarta, hogy a fiú megsérüljön.

Percekig állt mozdulatlanul, s hirtelen arra eszmélt, hogy a pálcája kicsúszik az ujjai közül. Utánakapott, de nem érte el.

– Sikerült! – kiáltott fel Neville boldogan, s felkapta a földrõl Lys pálcáját. – Életemben elõször sikerült!

Lys a fiúra meredt, amikor az átadta neki a pálcáját. Lehet, hogy õ sem párbajozott még soha? Ettõl jobb kedvre derült, s mikor Neville visszaállt a helyére, és jelzett neki, hogy készen áll, egy fürge mozdulattal ismét lefegyverezte õt. A pálca ezúttal olyan erõvel röppent ki gazdája kezébõl, hogy orrba találta Harry vörös hajú barátját, Ron Weasley-t.

Lysnek további három sikeres próbálkozásra volt szüksége, hogy a lefegyverzett Neville pálcája az õ kinyújtott tenyerében landoljon. A gyakorlás végéig tucatnyi alkalommal fegyverezte le a fiút, s Neville is háromszor eltalálta õt. Mindketten boldogan és elégedetten tértek hagyták el a hetedik emeleti titkos szobát.

Amikor Lys visszatért a hálókörletébe, tintát meg pennát kotort elõ a táskájából, az ágyára hasalt, és elõhalászta a Luciustól kapott kis könyvecskét, majd kinyitotta.  A lapokból tompa fény áradt. Lopva körbenézett, de a háló még üres volt, így gyorsan odafirkantotta az elsõ üres lapra: Vége az elsõ órának. Azt hiszem, jó voltam.

***


Csak másnap este volt ideje újra kinyitni a könyvecskét, hogy elolvashassa Lucius üzenetét, amiben a férfi biztosította õt, Lys sikere cseppet sem érte váratlanul. Lys elmosolyodott és leplezetlen jókedvvel hajolt a befejezendõ számmisztika házidolgozat fölé. Örült, hogy legalább egy ember van, aki töretlenül hisz az õ sikerében.

Lys legnagyobb döbbenetére, a DS-nek hála õ és Ginny legjobb barátok lettek (s még Neville-lel is rendszeresen beszélgetett az edzésen kívül), viszont valamilyen furcsa oknál fogva, Serával és Elysiával eltávolodtak egymástól, pedig mindkét lány tagja volt a DS-nek. Lys eleinte próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és továbbra is két barátja közé ült az órákon.

Egy szeles novemberi napon azonban valamilyen hirtelen ötlettõl vezérelve Ginny mellé ült bájitaltanon, amikor párban kellett dolgozniuk, s a vörös hajú lány kifejezetten örült neki (Lys évfolyamelsõ volt bájitaltanból, így bárki roppantul örült volna, ha vele kell dolgoznia), s mikor visszatért egy maroknyi abesszíniai aszúfügével, önkéntelenül a régi asztalhoz pillantott, ahol ismét hárman dolgoztak: Elysia, Sera és az ikertestvére, Angelica.

– Gyorsan találtak helyetted valakit – jegyezte meg élesen Ginny, sötét pillantást vetve a trióra. Ginny nem igazán kedvelte egyiküket sem. Lys nem tudta, és nem is kérdezte az okát, úgy okoskodott, ha rá tartozna, Ginny úgyis elmondta volna neki.

Lys bólintott, és finom mozdulatokkal pucolni kezdte a gyümölcsöt. Elõször levágta a két végét, majd nyolc nem túl mély, egyenes vágást ejtett rajta, hosszában, azután egyetlen, finom mozdulattal lehúzta a gyümölcs héját, végül pedig iksz alakban bemetszette a fügét.

– Hogy csinálod? – kérdezte Ginny, aki még mindig az elsõ fügéje héját próbálta lehámozni, s Lys már a hatodikkal is végzett.

A barna hajú lány közelebb lépett a vöröshöz, és lassan megmutatta neki a mozdulatokat, s közben elmagyarázta, miért van szükség bevágni a gyümölcsöt.

– Csak vigyázz, hogy ne vágj bele a magokba – mondta Lys, s közben egy újabb fügét pucolt meg. – Azok nagyon fontos részei a bájitalnak.

Miután a bájitalba pakolták a gyümölcsöket, Ginny a táblára pillantott, és elolvasta a recept következõ lépését.

– Lassú tûzön fõzd és kavargasd, amíg élénkpiros lesz. – Lysre pillantott. – Hát, ez biztosan nekem is menni fog.

– Tegyék bele három csepp gránátalmalevet – mondta, miközben letakarította az ezüstkéseket, és kockázni kezdett néhány aszfodélosz-gyökeret. – Sokkal hamarabb összeforr tõle a bájital.

Ginny felpillantott a táblára, s közben szorgalmasan keverte a bájitalt.

– Azt csak az utolsó lépésben kell, miután felforrt a bájital. Nyolc cseppet kell beletenni.

– Hát majd akkor is teszel bele ötöt – mondta Lys, akinek semmi kedve nem volt elmesélni Ginnynek, hogy ezt a bájitalt õ maga recept nélkül, akár csukott szemmel is el tudja készíteni. Mégpedig sokkal jobban, mint a hivatalos recept szerint.

Lys hat éves volt, amikor elõször fõztek bájitalt Perselusszal. Nem volt ritka, hogy a férfit felkérték néhány bájital elkészítésére a nyári szünet ideje alatt, s Lys, amikor az anyja nem volt otthon (ami meglepõen gyakran fordult elõ), lelkesen csatlakozott hozzá. A kislány képes volt órákig nézni a varázslót, ahogy az különféle hozzávalókat készít elõ, fõzeteket kavargat, többnyire recept nélkül. Lys gyermeki szemei ámulva nézték az elegáns mozdulatokat, még akkor is, amikor épp csak felérte az asztalt, amin a férfi dolgozott.

Hat éves kora nyarán Perselusnak egy különösen bonyolult fõzetet kellett elkészítenie. Di nem volt otthon, azonban a férfi nem akarta, hogy Lys a bájitalos laborban legyen, így azt mondta neki, hogy az elkövetkezõ másfél órában azt csinálhat, amit csak akar, de kilencven perc múlva a konyhában akarja õt látni.

Lys a falu játszóterére ment. Borús, hûvös nyári idõ volt, s õ valamilyen furcsa ötlettõl vezérelve úgy döntött, felmászik az egyik legmagasabb fára. Sokáig ült ott, csendben, a falu szürkés házait szemlélve. Egy madárcsapat szállt el a játszótér fölött, az egyik pedig leszállt a fa egyik ágára, nem messze a kislánytól. Lys meg akarta fogni a gyönyörû, kékes tollú madarat, ezért egy vékonyabb ágra mászott, azonban a madár elröppent elõle, õ pedig, abban bízva, hogy ha elég gyors és ügyes, még el tudja kapni az alatta lévõ ágat, utána ugrott.

Duplán tévedett. Sem az ágat, sem pedig a madarat nem érte el. Sikított, az ütközéstõl tartva behunyta a szemét. Négykézláb, a vártnál sokkal tompábban ért földet; csak lehorzsolta a térdét és a tenyerét. Ahogy visszafelé indult, rá kellett jönnie, hogy a horzsolás a térdén szörnyen fájdalmas tud lenni.

Amikor Perselus megtalálta õt a konyhában, vérzett mindkét térde. A férfi egy szó nélkül leterelte õt a laborba, és sebhegesztõ-fõzetet készített neki, elvárva, hogy a kislány aktívan részt vegyen a munkában. Amikor Di hazatért, semmit sem vett észre az incidensbõl. Attól a naptól kezdve valahányszor Perselusnak akkor kellett bájitalt fõznie, amikor Di nem volt otthon, Lys mindig segíthetett neki.

– Még tizenöt perc – szólt Piton professzor, kizökkentve Lyst a gondolataiból.

Ginny felnézett a makacsul kék színû bájitalból, s Pitonra pillantott, aki a mardekárosok csoportja mellett állt, majd vállat vont, és a gránátalmalevet tartalmazó palackhoz nyúlt, hogy idõ elõtt leszámoljon három cseppet.

***


Visszagondolva, sem Lys sem pedig Ginny nem értette, miért váltak el az útjaik még elsõs korukban. Újabban szinte minden idejüket együtt töltötték. Az órákon egymás mellett ültek, együtt írtak leckét – ez Ginny bájitaltan jegyeinek hirtelen javulását eredményezte, és Lys legnagyobb kárörömére, Elysia és Sera bájitaltan teljesítménye észrevehetõen romlott, mióta õ nem volt velük –, Ginny még a barátjának, Michael Cornernek is bemutatta Lyst.

Ginnyn kívül volt még valaki, akivel Lys meglepõen sok idõt töltött; ez a személy nem volt más, mint Neville, akivel még mindig párban dolgoztak a DS edzések alkalmával. Mindketten rengeteget fejlõdtek a gyakorlások során, s Lys alkalmanként segített a fiúnak a bájitaltan leckéjében, mire Neville hálából a gyógynövényekrõl mesélt a lánynak. Persze, Lys rengeteg gyógynövényt ismert, viszont csupán azokat, amelyek valamilyen bájital alapanyagai voltak. Ráadásul a gondozásukról így is vajmi keveset tudott; de pontosan tudta például, hogyan kell megszerezni a morgács termését, és felsorolt öt bájitalt, amelynek a növény nagyon fontos alapanyaga. Amikor Neville elmagyarázta neki, hogyan kell évekig életben tartani a növényt, csak nevetett.

Neville, a gyógynövénytan órákat leszámítva, nem volt kiemelkedõ semmiben, míg õ, Lys, nagy valószínûséggel egy csapat hetedévest is kenterbe vert volna bájitalkészítésben, ráadásul a DS edzéseken nyújtott teljesítménye alapján úgy tûnt, született tehetsége van a párbajozáshoz. Neville (a lánnyal ellentétben) ezt cseppet sem tartotta meglepõnek, hiszen Di hosszú évekig Sötét Varázslatok Kivédését tanított a Roxfortban.

A DS edzés a bájitaltan óra komoly vetélytársává lett Lys kedvenc óráinak listáján. Felemelõ érzés volt, hogy végre valamihez született tehetsége van: amikor kimondta a sóbálvány átkot, Neville azonnal vigyázzállásba vágta magát, és eldõlt akár egy darab fa, a hátráltató ártás hatására nyomban megdermedt…;

Eleinte Neville egyáltalán nem volt ellenfél számára, azonban ahogy teltek-múltak a gyakorlással töltött órák, a fiú rohamos fejlõdésnek indult. November közepe táján már komolyan oda kellett figyelnie, hogy elõbb küldje saját átkát a fiúra, s utána rögtön használja a pajzsbûbájt, ellenkezõ esetben Neville könnyedén eltalálhatta õt.

A sorozatos sikerélmények, amiket a DS edzéseken szerzett sokkal magabiztosabbá tették õt, aminek hatására egy esõs november végi napon, olyasmit tett, amit korábban még elképzelni sem tudott volna.

November minden csütörtök estéjén Kalapkúra-bájitalt fõztek Perselusszal a gyengélkedõre, ugyanis a rengeteg esõ és a hûvös idõ hatására a diákok között járvány-szerûen terjedt az influenza. November utolsó csütörtökén Lys egyedül dolgozott a Kalapkúra-bájitalon, mivel Perselusnak egy másik bájitalt kellett elkészíteni. Miután az ital elkészült, Lys fiolákba töltötte azt, majd elpakolta a hozzávalókat, s miután végzett figyelte ahogy a férfi dolgozott a saját bájitalán.

Miután Perselus elkészült a saját bájitalával, összeszedte a Lys által fiolákba töltött Kalapkúra-bájitalt, a kislány pedig odalépett az egyik magas könyvespolchoz, abban a reményben hogy talál valami olvasnivalót.

– Azokat hagyd békén – szólt Lysre szigorúan Perselus, mire a kislány felvont a szemöldökét, de engedelmesen ellépett a könyvespolctól.

Amint a férfi elhagyta a labort, Lys visszasettenkedett a könyvespolchoz, amint többnyire fekete vagy barna bõrkötésû kötetek sorakoztak, némelyik könyv címétõl kirázta õt a hideg. Egy fekete, igencsak kopott kötetre arany tintával ez volt írva: Rémisztõ ártások haladóknak. Mellette egy barna köteten ez állt: Sötét ellenség. Egy kopott, fekete könyv a Sötét Átkok átfogó útikalauza címet viselte, mellette egy különösen vastag könyvön a Rontások Gyûjteménye cím díszelgett. Lys szörnyülködve olvasta néhány könyv címét; A feketemágia megszelídítése, A legszörnyûbb ismert átkok, Okklumencia, Minden, amit tudnod kell az elme védelmérõl. A lány keserûen elhúzta a száját; abban reménykedett, hogy valamilyen szuper bájitalos könyvet fog itt találni, de tévednie kellett.

Már éppen hátrálni készült, amikor tekintete megakadt egy vérvörös bõrkötésen, melyen csupán két betû volt olvasható: ÁK. Lys az ajtóra sandított, és óvatosan leemelte a kötetet. A borítón egyszerû betûkkel ez állt: Ártások Kódexe. Belelapozott a könyvbe, és roppant érdekesnek találta, ugyanakkor kételkedett benne, hogy Perselus kölcsönadná neki a kötetet.

Hirtelen ötlettõl vezérelve táskájába süllyesztette az Ártások kódexét, megigazította a könyveket a polcon, hogy ne legyen feltûnõ a kötet hiánya. Éppen összehúzta a cipzárt a táskáján, amikor Perselus visszatért a gyengélkedõrõl. Gyorsan elköszönt hát, és rohanni kezdett, amint becsukódott mögötte a labor ajtaja.

A Griffendél-toronyig meg sem állt, s ott is csak annyi idõre, amíg elhadarta a jelszót a Kövér Dámának. Átvágott a klubhelyiségen, felsietett a lányok hálójába vezetõ csigalépcsõn, és szinte beesett a hálóterembe, ami szerencsére üres volt. Zihálva az ágyára heveredett, óvatosan kivette az elcsent könyvet a táskájából és olvasni kezdett.

***


A karácsony közeledtével McGalagony professzor elkezdte összegyûjteni azokat, akik a kastélyban szándékoztak tölteni az ünnepeket. A negyedikes lányok közül Lys volt az egyetlen, aki feliratkozott, és ez cseppet sem tette boldoggá. Mogorva hallgatásba burkolózott, ahogy átvágtak a latyakos udvaron az üvegházak felé. A tudat, hogy egyedül fog karácsonyozni ingerültté tette, annyira, hogy a kelleténél jóval nagyobb trágyát pakolva a furunkulára, amit épp átültettek, mielõtt begyûjtötték a furunkulagennyet.

– Anyukád is itt marad a szünetre, nem? – fordult hozzá Ginny abban a reményben, hogy fel tudja vidítani. Õ maga arról nyilatkozott, hogy otthon tölti a szünetet. – Úgy értem, a tanárok nem szokták elhagyni a kastélyt. Szóval nem leszel egyedül.

Ginny óvatosan kiszabadította a növényt trágyahalom alól, és óvatosan egy tálkába kezdte gyûjteni a gennyet.

– Anya idén is elutazik karácsonyra – szólt sötéten Lys, és olyan erõvel csapta bele a lapátot a sárkánytrágyába, hogy a körülöttük állók talárjára fröccsent.  â€“ Mint mindig, most sem vagyok elég fontos ahhoz, hogy a közelemben maradjon.

Ginny szomorúan nézett barátnõjére. Emlékezett rá, hogy elsõéves korukban, amikor még barátok voltak, Lys nem ment haza a szünetre, mert az édesanyjának valamilyen nagyon fontos dolga volt.

– Mi lenne, ha eljönnél hozzánk az Odúba? – kérdezte hirtelen. Lys csodálkozva nézett rá. – Persze elõbb meg kell beszélnem anyával, de biztosan megengedi. Ron is mindig meghívja Harryt meg Hermionét, szóval igazán nem hiszen, hogy probléma lenne. De azért elõbb megkérdezem.

– Tényleg megtennéd? – kérdezte lelkesen Lys, egy csapásra elfeledve minden bánatát. Már nem is emlékezett rá, mikor töltötte utoljára társaságban a karácsonyt.

A Roxfort elõtt egy mugli bentlakásos iskolában tanult, ahol a diákoknak szintén lehetõségük volt arra, hogy hazatérjenek az ünnepekre. Mivel Di akkor a Roxfortban volt, Lysnek maradnia kellett, de az osztály- és szobatársai mind hazamentek. Alig várta hát, hogy õ is roxfortos diák lehessen, hogy végre ismét együtt karácsonyozhasson az anyjával, erre Di nem vállalta a tanítást Lys elsõ két iskolai évében. Tavaly a Tusa miatti bokros teendõire hivatkozott, idén pedig közölte, hogy ismét elutazik.

Az óra hátralévõ részében Ginny a családjáról mesélt. Néhány bátyját (Ront és az ikreket) Lys ismerte az iskolából, és a szigorú prefektusra, Percyre is emlékezett még. Az átoktörõ Billrõl és a sárkánygondozó Charlie-ról még sosem hallott, így õket tartotta a legérdekesebbnek Ginny családjából.

Óra után Ginny a bagolyházba sietett, hogy egy levélben megbeszélje édesanyjával, hogy Lys náluk tölthesse a karácsonyt, és õ boldogan kísérte végig barátját a bagolyházba vezetõ sártól csúszós úton. Mrs. Weasley bagolyfordultával küldött válasza ebédnél érte õket; azt írta, alig várja, hogy megismerhesse Ginny barátját.

A gondolat, hogy végre egy szeretõ családnál töltheti a karácsonyt teljesen felvillanyozta Lyst. Jókedvének még az sem szabhatott gátat, hogy a Sötét Varázslatok Kivédése teremhez érve Umbridge professzor helyett a saját anyja várta õket, hogy felügyelje, amint az osztály egy újabb fejezetet olvas el Wilbert Fushel A defenzív mágia elmélete címû könyvbõl, ugyanis a fõinspektor az ötödévesek Legendás Lények Gondozása óráján vendégeskedett.

Lys kinyitotta ugyan a könyvet, de olvasás helyett makacsul bámulta a padot maga elõtt. Nesze neked, anya, gondolta gonoszkodva, nélküled is szuper karácsonyom lesz.

***


A karácsonyi szünet kezdete elõtti utolsó tanítási napot megelõzõ reggelre Ginny szõrén-szálán eltûnt. De nem csak õ maga, a ládája, a könyvei és a ruhái is. Lys megkérdezte Elysiát és Serát, de õk sem tudtak róla semmit, így a kislány szerda reggel, jóval reggeli elõtt McGalagony professzorhoz sietett.

A tanárnõ azonban nem volt a szobájában. Lys hosszú percekig állt az ajtóban, s mikor már épp feladni készült, meglátta a professzort skótkockás hálóköntösében közeledni a folyosón.

– McGalagony professzor! – kiáltotta lelkesen Lys.

– Miss Williams, mi szél hozta ilyen korán? – kérdezte a tanárnõ, és Lys esküdni mert volna, hogy fáradtságot hall a hangjában.

– Ginny eltûnt, tanárnõ! – mondta Lys és tett egy lépést a Griffendél-torony felé vezetõ folyosó irányába. – Felébredtem reggel, és õ nem volt sehol. A ládája, a ruhái mind eltûntek.

A tanárnõ körbenézett a folyosón, majd egy pálcaintéssel kitárta az irodája ajtaját.

– Jöjjön, Williams – utasította Lyst, s a kislány engedelmesen követte a professzort. Amikor az ajtó becsukódott mögöttük. – Üljön le! – bökött az egyik puha karosszékre. Lys engedelmeskedett. – Miss Weasley és a bátyjai igazgatói engedéllyel elhagyták a kastélyt. Az édesapjukat súlyos baleset érte, a Szent Mungóban ápolják. – Lys tudta, hogy a Szent Mungó a varázslók és boszorkányok kórháza, Perselus gyakran készített számukra bonyolult bájitalokat. – Januárig nem kell visszatérniük az iskolába – fejezte be McGalagony professzor.

Lys elsápadt és önkéntelenül könnybe lábadt a szeme. Biztos volt benne, hogy Mr. Weasley állapota nagyon súlyos, ha Dumbledore igazgató úr hazaküldte a gyerekeit. Nem akarta, hogy Ginny elveszítse az édesapját. Bele sem mert gondolni, õ maga mit érezne, ha Perselusszal történne valami, és õk ketten még csak nem is rokonok.

– Tanárnõ, kérem, ha esetleg beszélne velük, megmondaná Ginnynek, hogy remélem, minél hamarabb meggyógyul az apukája.

McGalagony professzor bólintott, mire Lys felemelkedett a székbõl és az ajtó felé indult. Maga sem tudta, miért érzi szörnyen magát, hiszen nem õ tehet arról, ami Ginny édesapjával történt.

– Miss Williams! – szólt utána házvezetõje, mire õ megfordult. – Umbridge professzornak ne szóljon arról, hogy tudja, miért hiányzik Miss Weasley.

Lys bólintott és távozott. A Griffendél-torony felé baktatva arra gondolt, hogy mégiscsak egyedkül kell karácsonyoznia az idén is. Pedig már annyira készült rá, hogy Ginnyvel és a családjával ünnepelhet!

A következõ pillanatban undorodott magától, amiért csak erre tud gondolni.

***


Az utolsó tanítási óra után Lys a könyvtárba ment, elõvette a Perselustól csent könyvet, és olvasni kezdett. Úgy tervezte, egészen takarodóig nem megy vissza a hálókörletébe, mert nem akarta látni, ahogy az ikrek és Elysia lelkesen csacsogva befejezik a pakolást és felszállnak a Roxfort Expressre, hogy otthon, családjuk körében töltsék a karácsonyt. Kinézett az egyik hatalmas ablakon; odakint már koromsötét volt, így Lys feltételezte, hogy az anyja sincs már a kastélyban. Takarodó elõtt tíz perccel Lys a táskájába süllyesztette Perselus könyvét és visszaindult a hálóterembe lefeküdni.

Másnap reggel kedvtelenül ment le reggelizni. A tanári asztaltól csak hárman hiányoztak: Perselus, az igazgató és tulajdon anyja, azonban a négy hosszú asztalnál összesen két tucat diák ült. A lány pirítóst rágcsált, az elvarázsolt mennyezetet fürkészve, és azon gondolkodott, hol lehet és mit csinálhat az anyja. Mi lehet még annál is fontosabb számára, hogy együtt töltsék a karácsonyt?

Nagy nehezen letuszkolta az utolsó falat pirítóst, ezért felállt és elhagyta a nagytermet. A márványlépcsõhöz érve megtorpant; fogalma sem volt róla, mihez kellene kezdenie. Titkon bízott benne, hogy a szünet folyamán fõzhet néhány bájitalt Perselusszal, de a férfi nem volt a tanárok asztalánál. Lys remélte, hogy délutánra már visszatér.

– Williams! – hallotta meg Perselus hangját a háta mögött, mire megtorpant és sarkon fordult.

– Professzor?

– Jöjjön – mondta a férfi, és sietõs léptekkel a pince felé vette az irányt. Lys alig bírt vele lépést tartani. Valamiért szörnyen rossz érzése támadt, de nem tudta megmagyarázni, mi okozhatja.

Perselus az irodájába terelte õt, és rájuk zárta az ajtót.

– Az igazgató úr arról tájékoztatott, hogy Weasley-ék meghívtak magukhoz karácsonyra – szólt hirtelen Lys elé kerülve. A kislány bólintott.

– McGalagony professzor elmondta, hogy Mr. Weasley megsérült, tudom, hogy nem tudnak fogadni.

Perselus fél szemöldöke megrándult, mire Lys szíve hatalmasat dobbant. Csak nem azt fogja mondani…;?

– Mindezek ellenére a Weasley család készen áll, hogy vendégül lásson…;

– Tényleg?! – szakította félbe Lys lelkesen. Nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára ennyire boldog az elmúlt napokban. Amikor Ginny meghívta õt, lelkesen készülõdött az ünnepre, azonban amikor megtudta, mi történt Mr. Weasley-vel, beletörõdött, hogy ismét egyedül marad. Most, hogy biztos volt abban, hogy nem kell egyedül karácsonyoznia, még boldogabb lett.

A férfi aprót bólintott.

– Azonban a Weasley család jelenleg nem a saját otthonában tartózkodik.

Lys összeráncolta a homlokát. A korábbi öröme olyan hirtelen aludt ki, mintha egy átokkal tüntették volna el.

– Akkor hol vannak?

– A Fõnix Rendjének fõhadiszállásán – felelte Perselus, és néhány mondatban felvázolta Lysnek, mi az a Fõnix Rendje.

Mire a monológ végére ért, Lys megtudta, hogy a Rend célja a Sötét Nagyúr elleni küzdelem; hogy nyíltan, vagy az árnyékból meghiúsítsák a feketemágus terveit, és megvédjék a mágikus és mugli lakosságot a Sötét Nagyúr rémuralmától. Lys gyomra felkavarodott, maga sem értette, miért.

– Mivel Di már nincs a kastélyban, az igazgató úr, aki egyben a Rend vezetõje, az én beleegyezésemet kérte ahhoz, hogy a fõhadiszálláson tölthesd a szünetet.

– És mit mondtál? – bukott ki Lysbõl, bár sejtette a választ.

– Ha menni akarsz, én nem tartalak vissza.

Lys lelkesen a levegõ bokszolt.

– Éljen! – kiáltotta. A korábbi mogorva hangulata menten elpárolgott. Mégsem kell egyedül töltenie a karácsonyt! Még jó, hogy minden ajándékot becsomagolt már a múlt héten.

– Ezt vehetem igennek?

Lys sötét pillantást vetett Perselusra.

– Naná!

A férfi ezt hallva talárzsebébe nyúlt, és egy keskeny pergamencsíkot nyújtott át neki. Lys csodálkozva nézte Perselust, de engedelmesen átvette a pergamendarabot. Észrevette, hogy valami szöveg van rajta, ezért széthajtogatta, és elolvasta a szálkás betûkkel írott szöveget:

A Fõnix Rendjének fõhadiszállása a londoni Grimmauld tér 12. szám alatt található.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.