efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Ht, itt vagyunk. Egy jabb fejezet rkezett.

Nem, n sem hittem volna, hogy majdnem ngy v utn j fejezetet fogok feltlteni (pedig hazudnk, ha azt mondtanm, hogy az utols feltlts ta egyszer sem gondoltam a trtnetre vagy a szerepl?kre), erre tessk.

Mg miel?tt hagynlak titeket belemerlni az olvassba, szeretnk ksznetet mondani Xninek s Olivinak, mert meghallgattk az jabb s jabb tleteimet, s tmogattk, hogy ennyi id? utn mg feltegyek egy j fejezetet. Szval nem hiszem, hogy ez a fejezet (ilyen hamar) ltrejtt volna nlkletek, csajok! Ksznm! :)

. ja igen, a fejezet tartalma. Gondoltam, hogy rok pr j szt rla, de... azt hiszem, mindannyian megrdemlitek, hogy magatok fedezztek fel, mit hoztam ma nektek.

Szval j olvasst! Feltltve: 2016.07.24


Lys Sera és Ginny között ült az évnyitó lakomán. Be kellett vallania magának, egyáltalán nem érezte úgy, hogy éhes lenne, sőt, fáradt sem volt, azt pedig végképp túlzásnak tartotta, hogy türelmesen és nyugodtan végigülje a vacsorát. Főleg úgy, hogy képtelen volt kiverni a fejéből az érzést, miszerint neki nem itt lenne a helye; mindezek ellenére elszántan a tenyerébe támasztotta az állát, és unottan meredt előre – ennyit engedett meg magának azzal kapcsolatban, hogy kinyilvánítsa nemtetszését. – Vajon milyen tanár lesz Umbridge? – hajolt oda hozzá Sera, tekintetét a Dumbledore mellett ülő rózsaszínű kardigánt viselő nőre függesztette. Mivel negyedévesek voltak, Diana Williams helyett az új tanerőt kapták Sötét Varázslatok Kivédése oktatónak. Ennek a hírnek egyelőre sem ők, sem az idősebb diákok nem örültek. Lys nagylelkűen vállat vont. Számára az első és legjobb sötét varázslatok kivédése tanár Lupin professzor volt, és kételkedett abban, hogy ez a nő képes lenne felülmúlni őt. Habár abban azért bízott, hogy az anyjánál jobb tanár lesz. – Nem tudom – mondta végül. – Anyánál csak jobb lehet – tette hozzá, és megpöckölt egy láthatatlan porszemet a levegőben. Ha jobban belegondolt, Dit nem volt nehéz felülmúlni. – Williams professzor igenis jó tanár – szólt közbe Elysia és Ginny egyszerre. – Aha, persze – vágta rá élesen Lys, Sera pedig bölcsen hallgatott. Csupán egyetlen diák volt a kastélyban, aki szerint Diana Williams csapnivaló tanár volt, mégpedig éppen a tanárnő lánya volt ezen a véleményen. Ráadásul a kritika nem volt alaptalan. Lys volt az egyetlen ugyanis, akivel Williams professzor sosem foglalkozott az órán; ő volt az egyetlen, legalább másodéves roxfortos diák, aki még soha nem párbajozott, pedig Dinek gondja volt rá, hogy hetedév végére minden tanítványa meg tudja védeni magát. Lys osztálya azonban kivételt képezett ez alól; tizenegyen voltak, a velük párban lévő hollóhátasok pedig tízen, így mindig volt egy olyan tanuló, akinek nem volt párja – és ez a tanuló kivétel nélkül minden alkalommal Lys volt.

***


Annak ellenére, hogy Umbridge egy rendkívül utálatos, szörnyen irritáló nőszemély volt, Lys – a többi diákkal ellentétben – nem utálta maradéktalanul az óráit. Felemelő érzés volt, hogy végre nemcsak ő az, aki nem gyakorolhatja, hogyan kell megfelelően elvégezni különféle támadó vagy védekező átkokat. Igaz, a társai egyáltalán nem osztották a véleményét: néhány héttel a tanév kezdete után keringeni kezdtek a pletykák egy megalakulóban lévő önképző szakkörről, amit Sera és Elysia egyöntetűen remek ötletnek nyilvánított, de ő, Lys egyáltalán nem volt lelkes tőle. Ennek fényében két barátnője október első hétvégéjén a Szárnyas vadkan nevű kis kocsmába ment, ő maga pedig egy eldugott mellékutcába, hogy megvárja Luciust. Már régóta nem látta a férfit, csak levelek útján érintkeztek, de azt sem heti rendszerességgel küldték a másiknak; ezért aztán alig várta, hogy végre személyesen is beszélhessenek. Lucius – ahogy mindig – most is pontosan érkezett. Lys egy kicsit zavarban volt, amikor meglátta; egyrészt borzalmasan örült a találkozásnak, másrészt mélyen rettegett attól a szabálysértéstől, amit tenni készült, mégpedig hogy engedély nélkül hagyja el az iskola területét. Ahogy elfoglalták a szokásos asztalukat az Abszol úti kávézóban, ahol nyáron is találkoztak, Lys rögtön csacsogni kezdett. Mesélt az új tanévről, hogy továbbra is járhat bájitaltan különórára Piton professzorhoz, hogy első próbálkozásra sikerült tengerimalaccá változtatnia egy gyöngytyúkot. Elmesélte, hogy a Sötét Varázslatok Kivédése órát idén nem az édesanyja tartja nekik, hanem egy minisztériumi banya, Umbridge, akit cseppet sem kedvelt, de örült, hogy nem Di tanítja őket, mert így végre nem ő az egyelten, akinek nincs alkalma gyakorolni az önvédelmet és párbajozást az órán. – Még sosem párbajoztál? – kérdezte Lucius csodálkozva. Lys a füle tövéig elvörösödött és szégyenkezve lesütötte a szemét. Igazából maga sem értette, miért ő érzi rosszul magát, hiszen egyáltalán nem az ő hibája volt, hogy az anyja nem volt hajlandó figyelembe venni a jelenlétét az órákon. – Hát, nem igazán – vallotta be, továbbra is az asztal lapját bámulva. – Perselusnak vannak könyvei, különféle átkokról, amikkel lehet támadni meg védekezni, és néha megengedte, hogy beleolvassak ezekbe a könyvekbe, mikor anya nem volt otthon, de sosem volt alkalmam kipróbálni őket. Mély csend telepedett közéjük. Lucius a maga részéről felelőtlennek tartotta Dit, amiért még az alapvető önvédelemre sem tanította meg a lányát. Lys ujjai zavartan babráltak talárja szegélyével az asztal alatt. – Suttognak egy párbajszakkörről – szólt hirtelen fojtott hangon a kislány, közelebb hajolva a férfihoz, de továbbra is lefelé nézve. – Gondolkodtam, hogy jelentkezem, de… – Néhány másodpercig hallgatott. Felnézett, hosszú percek óta most először, és tekintete találkozott Luciuséval. – Mi van, ha mondjuk… le akarok fegyverezni valakit, megsuhintom a pálcám és nem történik semmi? Mindenki rajtam fog nevetni. – Dehogy fognak! – ingatta fejét a férfi. – Remekül fog menni, majd meglátod. – Szóval azt mondod, próbáljam meg? Az elkövetkező néhány perc azzal telt, hogy Lucius megígértette vele, hogy amint visszamennek a kastélyba, azonnal jelentkezik a szakkörbe. Ezután Lys az ismét az iskolai mindennapokról mesélt, felüdülésként említette, hogy végre a bájitaltan órák is jelentenek némi kihívást, mert az idei recepteket még nem tudja kívülről, és hogy eddig még egy, az órán főzött bájitalt sem készítették el Perselusszal a roxforti évek előtt, vagy valamelyik szünidőben. Mikor visszatértek Roxmortsba, már majdnem lement a nap. Lys utálta a hosszas búcsúzkodást, ezért egyszerűen csak hátrált egy lépést, a varázslóra nézett, majd így szólt: – Hát akkor… Szia. Sarkon fordult, s már épp indulni készült, mikor a férfi hangja megállította. – Várj egy percet! – szólt utána Lucius, mire ő megfordult. A varázsló egy fekete, bőrkötésű könyvecskét nyújtott felé. – Ezt majdnem elfelejtettem. Lys visszalépett hozzá, és óvatosan átvette a könyvet és fél kézzel fellapozta. Az teljesen üres volt. – Ez üres – mondta, és zavartan nézett a férfira. – Az nem baj. – Lys már tényleg nem értett semmit. – Ezzel gyorsabban elérsz, ha beszélgetni szeretnél. Nekem is van egy; bármit írunk a sajátunkba, az rögtön megjelenik a másikéban is. – Menő! – ámult el a lány, s gyorsan talárja zsebébe rejtette a könyvecskét, s még intett egyet, búcsúzóul, mielőtt sarkon fordult volna, hogy visszairamodjon a Roxfortba.

***


Másnap Lys beszélt Harryvel a párbajszakkör ügyében. Hermione, aki éppen ott volt a fiúval, Lys elé tolt egy pergament, amin nagyjából harminc név sorakozott, és megkérte őt, hogy írja fel a sajátját. Hermione ezek után gondos tekercsbe csavarta a pergament, és sürgősen eliramodott a könyvtár felé. Lys és Harry egyedül maradtak, a kellemes időre való tekintettel pedig úgy döntöttek, sétálnak egyet a tónál. Ők ketten valamiért mindig is nagyon jól kijöttek. Lys úgy gondolta, azért, mert az édesanyáik is nagyon jó barátnők voltak, és Di szerint Harry jobban hasonlít Lilyre, mint Jamesre. Perselus természetesen éppen ellentétes véleménnyel volt, mondván, Harry épp olyan arrogáns, mint az apja, Lys ilyenkor mindig nagyon csúnyán nézett rá. A kislány legőszintébb döbbenetére azonban Di csak lesütötte a szemét, és hosszú percekig nem volt hajlandó megszólalni. Kisebb korában rajongva szerette az anyját – manapság minél többet gondolkodott ezen, annál kevésbé értette, miért –, és olyan ember akart lenni, mint ő. Csakis emiatt választotta annak idején a Griffendélt, hiába mondta neki a Süveg, hogy a családja legtöbb tagját a Mardekárba osztotta. Régebben nemigen foglalkozott ezzel a kijelentéssel, de az új tanév kezdete óta nem bírta kiverni a fejéből. A Süveg szerint családja legtöbb tagja mardekáros volt… lehetséges volna, hogy az apja is abba a házba tartozott? Akkor Luciusnak ismernie kellene őt… miért is nem kérdezte meg még soha? Az apja, vagy éppen a családja, úgy általánosságban olyan téma volt, amiről Di egyáltalán nem volt hajlandó beszélni. Pedig ő, Lys, többször is felhozta a dolgot, de mindig elutasító választ kapott. Tavaly egy ideig azt hitte, talán Perselus az apja, s bár tévedett, egy cseppet sem bánta. Számára Perselus mindig is inkább egy szuper nagybácsi volt, amióta csak az eszét tudta, és örült neki, hogy ez nem változott meg egyik napról a másikra. Mélyet sóhajtott, kinyitotta a Luciustól kapott könyvecskét – az rögtön tompán világítani kezdett, jelezve, hogy Lucius épp nincs a könyv közelében –, de csak bámulta a korábbi beszélgetéseik sorait. Hosszú percek teltek el, hallotta, ahogy Sera és Elysia nevetve csacsognak valamiről, de egyetlen szó sem jutott el hozzá. Végül megrázta a fejét, becsapta a könyvet és visszasüllyesztette az utazóládája mélyére.

***


Lys egyedül ment el az első párbajszakkörre. Sera és Elysia már jóval előtte elindultak, de ő akkor még az ágyán hasalt, a Luciustól kapott könyv fölé hajolva, és az előző esti beszélgetésüket olvasta. Most, hogy eljött az első párbajszakkör ideje, rettegett attól, hogy elinduljon. Arra eszmélt, hogy percek óta a tompán világító könyv egyik üres oldalát bámulja. Felnézett a faliórára Sera ágya fölött: húsz perce volt rá, hogy felérjen a hetedik emeleti találkozóhelyre. Becsukta a könyvecskét, az utazóládába tette, és néhány másik könyvet pakolt rá. Aztán ismét az órára nézett: még tizenöt perce volt. – Mégis miféle griffendéles vagy te? – ripakodott saját magára, mielőtt kirobogott a hálóból. Még épp idejében érkezett meg a párbajszakkörre. A csoport nevet választott magának (Dumbledore Serege) és kinevezte Harryt vezetőnek. Utóbbival Lys maradéktalanul egyetértett, de valamiért nem tetszett neki az ötlet, hogy a párbajszakkör neve éppen Dumbledore Serege legyen. Amikor Harry utasítására párokba rendeződtek hogy Dumbledore Serege megtarthassa első gyakorlását, Lys riadtan vette tudomásul, hogy rajta kívül az egyetlen személy, akiknek nincs párja az ötödikes Neville: egy fiú, aki egy évvel idősebb volt nála, tehát nyilván több átkot ismert, és jóval tapasztaltabb párbajozó volt. Az ajkába harapott, és riadt pillantást vetett a fiúra, aki hasonlóan nyugtalannak tűnt. Nyilván nem volt boldog, amiért egy negyedikest kapott társként. Hát még akkor mennyire nem fog örülni, ha rájön, hogy az ellenfele még sosem párbajozott, gondolta Lys sötéten, és olyan erővel markolta meg a pálcáját, hogy ezüstös szikrák pattogtak belőle. Lehunyta a szemét, mély levegőt vett, s amikor Harry utasítására kezdetét vette a gyakorlás, Neville-re szegezte a pálcáját, és így kiáltott: – Capitulatus! Legnagyobb döbbenetére a pálca elegáns ívben kirepült a fiú kezéből, és kettejük között ért földet. Ráadásul az átok legalább két méterrel hátrébb taszította Neville-t, aki ettől annyira meglepődött, hogy egyensúlyát vesztve a földre zuhant. Lys kerekre tágult szemekkel bámulta a fiút – egy kósza átok húzott el a bal füle mellett, hogy a háta mögött lévő könyvespolcba csapódjon, de észre sem vette –, pálcája kicsúszott a kezéből és halk koppanással a lába mellett heverő puha párnára huppant. Képtelen volt elhinni – ezt tényleg ő csinálta? Az átka olyan erővel taszította meg ellenfelét, hogy az elesett? Egyszerűen nem tudta elhinni. Néhányan feléjük fordultak, mire ő zavartan, pálcájával mit sem törődve Neville mellé sietett, és felsegítette a fiút. – Bocsánat – motyogta. – Bocsánat, nem akartam. – Semmi baj – rázta fejét a fiú és feltápászkodott. Lys, ahogy visszabaktatott a helyére, felvette Neville pálcáját és odadobta a fiúnak, azonban a dobás elég ügyetlenre sikeredett, mert Neville nem tudta elkapni. Felvette a saját pálcáját és szembefordult Neville-lel. Bizonytalanul emelte fel a pálcáját, mert nem akarta, hogy a fiú megsérüljön. Percekig állt mozdulatlanul, s hirtelen arra eszmélt, hogy a pálcája kicsúszik az ujjai közül. Utánakapott, de nem érte el. – Sikerült! – kiáltott fel Neville boldogan, s felkapta a földről Lys pálcáját. – Életemben először sikerült! Lys a fiúra meredt, amikor az átadta neki a pálcáját. Lehet, hogy ő sem párbajozott még soha? Ettől jobb kedvre derült, s mikor Neville visszaállt a helyére, és jelzett neki, hogy készen áll, egy fürge mozdulattal ismét lefegyverezte őt. A pálca ezúttal olyan erővel röppent ki gazdája kezéből, hogy orrba találta Harry vörös hajú barátját, Ron Weasley-t. Lysnek további három sikeres próbálkozásra volt szüksége, hogy a lefegyverzett Neville pálcája az ő kinyújtott tenyerében landoljon. A gyakorlás végéig tucatnyi alkalommal fegyverezte le a fiút, s Neville is háromszor eltalálta őt. Mindketten boldogan és elégedetten tértek hagyták el a hetedik emeleti titkos szobát. Amikor Lys visszatért a hálókörletébe, tintát meg pennát kotort elő a táskájából, az ágyára hasalt, és előhalászta a Luciustól kapott kis könyvecskét, majd kinyitotta.  A lapokból tompa fény áradt. Lopva körbenézett, de a háló még üres volt, így gyorsan odafirkantotta az első üres lapra: Vége az első órának. Azt hiszem, jó voltam.

***


Csak másnap este volt ideje újra kinyitni a könyvecskét, hogy elolvashassa Lucius üzenetét, amiben a férfi biztosította őt, Lys sikere cseppet sem érte váratlanul. Lys elmosolyodott és leplezetlen jókedvvel hajolt a befejezendő számmisztika házidolgozat fölé. Örült, hogy legalább egy ember van, aki töretlenül hisz az ő sikerében. Lys legnagyobb döbbenetére, a DS-nek hála ő és Ginny legjobb barátok lettek (s még Neville-lel is rendszeresen beszélgetett az edzésen kívül), viszont valamilyen furcsa oknál fogva, Serával és Elysiával eltávolodtak egymástól, pedig mindkét lány tagja volt a DS-nek. Lys eleinte próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és továbbra is két barátja közé ült az órákon. Egy szeles novemberi napon azonban valamilyen hirtelen ötlettől vezérelve Ginny mellé ült bájitaltanon, amikor párban kellett dolgozniuk, s a vörös hajú lány kifejezetten örült neki (Lys évfolyamelső volt bájitaltanból, így bárki roppantul örült volna, ha vele kell dolgoznia), s mikor visszatért egy maroknyi abesszíniai aszúfügével, önkéntelenül a régi asztalhoz pillantott, ahol ismét hárman dolgoztak: Elysia, Sera és az ikertestvére, Angelica. – Gyorsan találtak helyetted valakit – jegyezte meg élesen Ginny, sötét pillantást vetve a trióra. Ginny nem igazán kedvelte egyiküket sem. Lys nem tudta, és nem is kérdezte az okát, úgy okoskodott, ha rá tartozna, Ginny úgyis elmondta volna neki. Lys bólintott, és finom mozdulatokkal pucolni kezdte a gyümölcsöt. Először levágta a két végét, majd nyolc nem túl mély, egyenes vágást ejtett rajta, hosszában, azután egyetlen, finom mozdulattal lehúzta a gyümölcs héját, végül pedig iksz alakban bemetszette a fügét. – Hogy csinálod? – kérdezte Ginny, aki még mindig az első fügéje héját próbálta lehámozni, s Lys már a hatodikkal is végzett. A barna hajú lány közelebb lépett a vöröshöz, és lassan megmutatta neki a mozdulatokat, s közben elmagyarázta, miért van szükség bevágni a gyümölcsöt. – Csak vigyázz, hogy ne vágj bele a magokba – mondta Lys, s közben egy újabb fügét pucolt meg. – Azok nagyon fontos részei a bájitalnak. Miután a bájitalba pakolták a gyümölcsöket, Ginny a táblára pillantott, és elolvasta a recept következő lépését. – Lassú tűzön főzd és kavargasd, amíg élénkpiros lesz. – Lysre pillantott. – Hát, ez biztosan nekem is menni fog. – Tegyék bele három csepp gránátalmalevet – mondta, miközben letakarította az ezüstkéseket, és kockázni kezdett néhány aszfodélosz-gyökeret. – Sokkal hamarabb összeforr tőle a bájital. Ginny felpillantott a táblára, s közben szorgalmasan keverte a bájitalt. – Azt csak az utolsó lépésben kell, miután felforrt a bájital. Nyolc cseppet kell beletenni. – Hát majd akkor is teszel bele ötöt – mondta Lys, akinek semmi kedve nem volt elmesélni Ginnynek, hogy ezt a bájitalt ő maga recept nélkül, akár csukott szemmel is el tudja készíteni. Mégpedig sokkal jobban, mint a hivatalos recept szerint. Lys hat éves volt, amikor először főztek bájitalt Perselusszal. Nem volt ritka, hogy a férfit felkérték néhány bájital elkészítésére a nyári szünet ideje alatt, s Lys, amikor az anyja nem volt otthon (ami meglepően gyakran fordult elő), lelkesen csatlakozott hozzá. A kislány képes volt órákig nézni a varázslót, ahogy az különféle hozzávalókat készít elő, főzeteket kavargat, többnyire recept nélkül. Lys gyermeki szemei ámulva nézték az elegáns mozdulatokat, még akkor is, amikor épp csak felérte az asztalt, amin a férfi dolgozott. Hat éves kora nyarán Perselusnak egy különösen bonyolult főzetet kellett elkészítenie. Di nem volt otthon, azonban a férfi nem akarta, hogy Lys a bájitalos laborban legyen, így azt mondta neki, hogy az elkövetkező másfél órában azt csinálhat, amit csak akar, de kilencven perc múlva a konyhában akarja őt látni. Lys a falu játszóterére ment. Borús, hűvös nyári idő volt, s ő valamilyen furcsa ötlettől vezérelve úgy döntött, felmászik az egyik legmagasabb fára. Sokáig ült ott, csendben, a falu szürkés házait szemlélve. Egy madárcsapat szállt el a játszótér fölött, az egyik pedig leszállt a fa egyik ágára, nem messze a kislánytól. Lys meg akarta fogni a gyönyörű, kékes tollú madarat, ezért egy vékonyabb ágra mászott, azonban a madár elröppent előle, ő pedig, abban bízva, hogy ha elég gyors és ügyes, még el tudja kapni az alatta lévő ágat, utána ugrott. Duplán tévedett. Sem az ágat, sem pedig a madarat nem érte el. Sikított, az ütközéstől tartva behunyta a szemét. Négykézláb, a vártnál sokkal tompábban ért földet; csak lehorzsolta a térdét és a tenyerét. Ahogy visszafelé indult, rá kellett jönnie, hogy a horzsolás a térdén szörnyen fájdalmas tud lenni. Amikor Perselus megtalálta őt a konyhában, vérzett mindkét térde. A férfi egy szó nélkül leterelte őt a laborba, és sebhegesztő-főzetet készített neki, elvárva, hogy a kislány aktívan részt vegyen a munkában. Amikor Di hazatért, semmit sem vett észre az incidensből. Attól a naptól kezdve valahányszor Perselusnak akkor kellett bájitalt főznie, amikor Di nem volt otthon, Lys mindig segíthetett neki. – Még tizenöt perc – szólt Piton professzor, kizökkentve Lyst a gondolataiból. Ginny felnézett a makacsul kék színű bájitalból, s Pitonra pillantott, aki a mardekárosok csoportja mellett állt, majd vállat vont, és a gránátalmalevet tartalmazó palackhoz nyúlt, hogy idő előtt leszámoljon három cseppet.

***


Visszagondolva, sem Lys sem pedig Ginny nem értette, miért váltak el az útjaik még elsős korukban. Újabban szinte minden idejüket együtt töltötték. Az órákon egymás mellett ültek, együtt írtak leckét – ez Ginny bájitaltan jegyeinek hirtelen javulását eredményezte, és Lys legnagyobb kárörömére, Elysia és Sera bájitaltan teljesítménye észrevehetően romlott, mióta ő nem volt velük –, Ginny még a barátjának, Michael Cornernek is bemutatta Lyst. Ginnyn kívül volt még valaki, akivel Lys meglepően sok időt töltött; ez a személy nem volt más, mint Neville, akivel még mindig párban dolgoztak a DS edzések alkalmával. Mindketten rengeteget fejlődtek a gyakorlások során, s Lys alkalmanként segített a fiúnak a bájitaltan leckéjében, mire Neville hálából a gyógynövényekről mesélt a lánynak. Persze, Lys rengeteg gyógynövényt ismert, viszont csupán azokat, amelyek valamilyen bájital alapanyagai voltak. Ráadásul a gondozásukról így is vajmi keveset tudott; de pontosan tudta például, hogyan kell megszerezni a morgács termését, és felsorolt öt bájitalt, amelynek a növény nagyon fontos alapanyaga. Amikor Neville elmagyarázta neki, hogyan kell évekig életben tartani a növényt, csak nevetett. Neville, a gyógynövénytan órákat leszámítva, nem volt kiemelkedő semmiben, míg ő, Lys, nagy valószínűséggel egy csapat hetedévest is kenterbe vert volna bájitalkészítésben, ráadásul a DS edzéseken nyújtott teljesítménye alapján úgy tűnt, született tehetsége van a párbajozáshoz. Neville (a lánnyal ellentétben) ezt cseppet sem tartotta meglepőnek, hiszen Di hosszú évekig Sötét Varázslatok Kivédését tanított a Roxfortban. A DS edzés a bájitaltan óra komoly vetélytársává lett Lys kedvenc óráinak listáján. Felemelő érzés volt, hogy végre valamihez született tehetsége van: amikor kimondta a sóbálvány átkot, Neville azonnal vigyázzállásba vágta magát, és eldőlt akár egy darab fa, a hátráltató ártás hatására nyomban megdermedt… Eleinte Neville egyáltalán nem volt ellenfél számára, azonban ahogy teltek-múltak a gyakorlással töltött órák, a fiú rohamos fejlődésnek indult. November közepe táján már komolyan oda kellett figyelnie, hogy előbb küldje saját átkát a fiúra, s utána rögtön használja a pajzsbűbájt, ellenkező esetben Neville könnyedén eltalálhatta őt. A sorozatos sikerélmények, amiket a DS edzéseken szerzett sokkal magabiztosabbá tették őt, aminek hatására egy esős november végi napon, olyasmit tett, amit korábban még elképzelni sem tudott volna. November minden csütörtök estéjén Kalapkúra-bájitalt főztek Perselusszal a gyengélkedőre, ugyanis a rengeteg eső és a hűvös idő hatására a diákok között járvány-szerűen terjedt az influenza. November utolsó csütörtökén Lys egyedül dolgozott a Kalapkúra-bájitalon, mivel Perselusnak egy másik bájitalt kellett elkészíteni. Miután az ital elkészült, Lys fiolákba töltötte azt, majd elpakolta a hozzávalókat, s miután végzett figyelte ahogy a férfi dolgozott a saját bájitalán. Miután Perselus elkészült a saját bájitalával, összeszedte a Lys által fiolákba töltött Kalapkúra-bájitalt, a kislány pedig odalépett az egyik magas könyvespolchoz, abban a reményben hogy talál valami olvasnivalót. – Azokat hagyd békén – szólt Lysre szigorúan Perselus, mire a kislány felvont a szemöldökét, de engedelmesen ellépett a könyvespolctól. Amint a férfi elhagyta a labort, Lys visszasettenkedett a könyvespolchoz, amint többnyire fekete vagy barna bőrkötésű kötetek sorakoztak, némelyik könyv címétől kirázta őt a hideg. Egy fekete, igencsak kopott kötetre arany tintával ez volt írva: Rémisztő ártások haladóknak. Mellette egy barna köteten ez állt: Sötét ellenség. Egy kopott, fekete könyv a Sötét Átkok átfogó útikalauza címet viselte, mellette egy különösen vastag könyvön a Rontások Gyűjteménye cím díszelgett. Lys szörnyülködve olvasta néhány könyv címét; A feketemágia megszelídítése, A legszörnyűbb ismert átkok, Okklumencia, Minden, amit tudnod kell az elme védelméről. A lány keserűen elhúzta a száját; abban reménykedett, hogy valamilyen szuper bájitalos könyvet fog itt találni, de tévednie kellett. Már éppen hátrálni készült, amikor tekintete megakadt egy vérvörös bőrkötésen, melyen csupán két betű volt olvasható: ÁK. Lys az ajtóra sandított, és óvatosan leemelte a kötetet. A borítón egyszerű betűkkel ez állt: Ártások Kódexe. Belelapozott a könyvbe, és roppant érdekesnek találta, ugyanakkor kételkedett benne, hogy Perselus kölcsönadná neki a kötetet. Hirtelen ötlettől vezérelve táskájába süllyesztette az Ártások kódexét, megigazította a könyveket a polcon, hogy ne legyen feltűnő a kötet hiánya. Éppen összehúzta a cipzárt a táskáján, amikor Perselus visszatért a gyengélkedőről. Gyorsan elköszönt hát, és rohanni kezdett, amint becsukódott mögötte a labor ajtaja. A Griffendél-toronyig meg sem állt, s ott is csak annyi időre, amíg elhadarta a jelszót a Kövér Dámának. Átvágott a klubhelyiségen, felsietett a lányok hálójába vezető csigalépcsőn, és szinte beesett a hálóterembe, ami szerencsére üres volt. Zihálva az ágyára heveredett, óvatosan kivette az elcsent könyvet a táskájából és olvasni kezdett.

***


A karácsony közeledtével McGalagony professzor elkezdte összegyűjteni azokat, akik a kastélyban szándékoztak tölteni az ünnepeket. A negyedikes lányok közül Lys volt az egyetlen, aki feliratkozott, és ez cseppet sem tette boldoggá. Mogorva hallgatásba burkolózott, ahogy átvágtak a latyakos udvaron az üvegházak felé. A tudat, hogy egyedül fog karácsonyozni ingerültté tette, annyira, hogy a kelleténél jóval nagyobb trágyát pakolva a furunkulára, amit épp átültettek, mielőtt begyűjtötték a furunkulagennyet. – Anyukád is itt marad a szünetre, nem? – fordult hozzá Ginny abban a reményben, hogy fel tudja vidítani. Ő maga arról nyilatkozott, hogy otthon tölti a szünetet. – Úgy értem, a tanárok nem szokták elhagyni a kastélyt. Szóval nem leszel egyedül. Ginny óvatosan kiszabadította a növényt trágyahalom alól, és óvatosan egy tálkába kezdte gyűjteni a gennyet. – Anya idén is elutazik karácsonyra – szólt sötéten Lys, és olyan erővel csapta bele a lapátot a sárkánytrágyába, hogy a körülöttük állók talárjára fröccsent.  – Mint mindig, most sem vagyok elég fontos ahhoz, hogy a közelemben maradjon. Ginny szomorúan nézett barátnőjére. Emlékezett rá, hogy elsőéves korukban, amikor még barátok voltak, Lys nem ment haza a szünetre, mert az édesanyjának valamilyen nagyon fontos dolga volt. – Mi lenne, ha eljönnél hozzánk az Odúba? – kérdezte hirtelen. Lys csodálkozva nézett rá. – Persze előbb meg kell beszélnem anyával, de biztosan megengedi. Ron is mindig meghívja Harryt meg Hermionét, szóval igazán nem hiszen, hogy probléma lenne. De azért előbb megkérdezem. – Tényleg megtennéd? – kérdezte lelkesen Lys, egy csapásra elfeledve minden bánatát. Már nem is emlékezett rá, mikor töltötte utoljára társaságban a karácsonyt. A Roxfort előtt egy mugli bentlakásos iskolában tanult, ahol a diákoknak szintén lehetőségük volt arra, hogy hazatérjenek az ünnepekre. Mivel Di akkor a Roxfortban volt, Lysnek maradnia kellett, de az osztály- és szobatársai mind hazamentek. Alig várta hát, hogy ő is roxfortos diák lehessen, hogy végre ismét együtt karácsonyozhasson az anyjával, erre Di nem vállalta a tanítást Lys első két iskolai évében. Tavaly a Tusa miatti bokros teendőire hivatkozott, idén pedig közölte, hogy ismét elutazik. Az óra hátralévő részében Ginny a családjáról mesélt. Néhány bátyját (Ront és az ikreket) Lys ismerte az iskolából, és a szigorú prefektusra, Percyre is emlékezett még. Az átoktörő Billről és a sárkánygondozó Charlie-ról még sosem hallott, így őket tartotta a legérdekesebbnek Ginny családjából. Óra után Ginny a bagolyházba sietett, hogy egy levélben megbeszélje édesanyjával, hogy Lys náluk tölthesse a karácsonyt, és ő boldogan kísérte végig barátját a bagolyházba vezető sártól csúszós úton. Mrs. Weasley bagolyfordultával küldött válasza ebédnél érte őket; azt írta, alig várja, hogy megismerhesse Ginny barátját. A gondolat, hogy végre egy szerető családnál töltheti a karácsonyt teljesen felvillanyozta Lyst. Jókedvének még az sem szabhatott gátat, hogy a Sötét Varázslatok Kivédése teremhez érve Umbridge professzor helyett a saját anyja várta őket, hogy felügyelje, amint az osztály egy újabb fejezetet olvas el Wilbert Fushel A defenzív mágia elmélete című könyvből, ugyanis a főinspektor az ötödévesek Legendás Lények Gondozása óráján vendégeskedett. Lys kinyitotta ugyan a könyvet, de olvasás helyett makacsul bámulta a padot maga előtt. Nesze neked, anya, gondolta gonoszkodva, nélküled is szuper karácsonyom lesz.

***


A karácsonyi szünet kezdete előtti utolsó tanítási napot megelőző reggelre Ginny szőrén-szálán eltűnt. De nem csak ő maga, a ládája, a könyvei és a ruhái is. Lys megkérdezte Elysiát és Serát, de ők sem tudtak róla semmit, így a kislány szerda reggel, jóval reggeli előtt McGalagony professzorhoz sietett. A tanárnő azonban nem volt a szobájában. Lys hosszú percekig állt az ajtóban, s mikor már épp feladni készült, meglátta a professzort skótkockás hálóköntösében közeledni a folyosón. – McGalagony professzor! – kiáltotta lelkesen Lys. – Miss Williams, mi szél hozta ilyen korán? – kérdezte a tanárnő, és Lys esküdni mert volna, hogy fáradtságot hall a hangjában. – Ginny eltűnt, tanárnő! – mondta Lys és tett egy lépést a Griffendél-torony felé vezető folyosó irányába. – Felébredtem reggel, és ő nem volt sehol. A ládája, a ruhái mind eltűntek. A tanárnő körbenézett a folyosón, majd egy pálcaintéssel kitárta az irodája ajtaját. – Jöjjön, Williams – utasította Lyst, s a kislány engedelmesen követte a professzort. Amikor az ajtó becsukódott mögöttük. – Üljön le! – bökött az egyik puha karosszékre. Lys engedelmeskedett. – Miss Weasley és a bátyjai igazgatói engedéllyel elhagyták a kastélyt. Az édesapjukat súlyos baleset érte, a Szent Mungóban ápolják. – Lys tudta, hogy a Szent Mungó a varázslók és boszorkányok kórháza, Perselus gyakran készített számukra bonyolult bájitalokat. – Januárig nem kell visszatérniük az iskolába – fejezte be McGalagony professzor. Lys elsápadt és önkéntelenül könnybe lábadt a szeme. Biztos volt benne, hogy Mr. Weasley állapota nagyon súlyos, ha Dumbledore igazgató úr hazaküldte a gyerekeit. Nem akarta, hogy Ginny elveszítse az édesapját. Bele sem mert gondolni, ő maga mit érezne, ha Perselusszal történne valami, és ők ketten még csak nem is rokonok. – Tanárnő, kérem, ha esetleg beszélne velük, megmondaná Ginnynek, hogy remélem, minél hamarabb meggyógyul az apukája. McGalagony professzor bólintott, mire Lys felemelkedett a székből és az ajtó felé indult. Maga sem tudta, miért érzi szörnyen magát, hiszen nem ő tehet arról, ami Ginny édesapjával történt. – Miss Williams! – szólt utána házvezetője, mire ő megfordult. – Umbridge professzornak ne szóljon arról, hogy tudja, miért hiányzik Miss Weasley. Lys bólintott és távozott. A Griffendél-torony felé baktatva arra gondolt, hogy mégiscsak egyedkül kell karácsonyoznia az idén is. Pedig már annyira készült rá, hogy Ginnyvel és a családjával ünnepelhet! A következő pillanatban undorodott magától, amiért csak erre tud gondolni.

***


Az utolsó tanítási óra után Lys a könyvtárba ment, elővette a Perselustól csent könyvet, és olvasni kezdett. Úgy tervezte, egészen takarodóig nem megy vissza a hálókörletébe, mert nem akarta látni, ahogy az ikrek és Elysia lelkesen csacsogva befejezik a pakolást és felszállnak a Roxfort Expressre, hogy otthon, családjuk körében töltsék a karácsonyt. Kinézett az egyik hatalmas ablakon; odakint már koromsötét volt, így Lys feltételezte, hogy az anyja sincs már a kastélyban. Takarodó előtt tíz perccel Lys a táskájába süllyesztette Perselus könyvét és visszaindult a hálóterembe lefeküdni. Másnap reggel kedvtelenül ment le reggelizni. A tanári asztaltól csak hárman hiányoztak: Perselus, az igazgató és tulajdon anyja, azonban a négy hosszú asztalnál összesen két tucat diák ült. A lány pirítóst rágcsált, az elvarázsolt mennyezetet fürkészve, és azon gondolkodott, hol lehet és mit csinálhat az anyja. Mi lehet még annál is fontosabb számára, hogy együtt töltsék a karácsonyt? Nagy nehezen letuszkolta az utolsó falat pirítóst, ezért felállt és elhagyta a nagytermet. A márványlépcsőhöz érve megtorpant; fogalma sem volt róla, mihez kellene kezdenie. Titkon bízott benne, hogy a szünet folyamán főzhet néhány bájitalt Perselusszal, de a férfi nem volt a tanárok asztalánál. Lys remélte, hogy délutánra már visszatér. – Williams! – hallotta meg Perselus hangját a háta mögött, mire megtorpant és sarkon fordult. – Professzor? – Jöjjön – mondta a férfi, és sietős léptekkel a pince felé vette az irányt. Lys alig bírt vele lépést tartani. Valamiért szörnyen rossz érzése támadt, de nem tudta megmagyarázni, mi okozhatja. Perselus az irodájába terelte őt, és rájuk zárta az ajtót. – Az igazgató úr arról tájékoztatott, hogy Weasley-ék meghívtak magukhoz karácsonyra – szólt hirtelen Lys elé kerülve. A kislány bólintott. – McGalagony professzor elmondta, hogy Mr. Weasley megsérült, tudom, hogy nem tudnak fogadni. Perselus fél szemöldöke megrándult, mire Lys szíve hatalmasat dobbant. Csak nem azt fogja mondani…? – Mindezek ellenére a Weasley család készen áll, hogy vendégül lásson… – Tényleg?! – szakította félbe Lys lelkesen. Nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára ennyire boldog az elmúlt napokban. Amikor Ginny meghívta őt, lelkesen készülődött az ünnepre, azonban amikor megtudta, mi történt Mr. Weasley-vel, beletörődött, hogy ismét egyedül marad. Most, hogy biztos volt abban, hogy nem kell egyedül karácsonyoznia, még boldogabb lett. A férfi aprót bólintott. – Azonban a Weasley család jelenleg nem a saját otthonában tartózkodik. Lys összeráncolta a homlokát. A korábbi öröme olyan hirtelen aludt ki, mintha egy átokkal tüntették volna el. – Akkor hol vannak? – A Főnix Rendjének főhadiszállásán – felelte Perselus, és néhány mondatban felvázolta Lysnek, mi az a Főnix Rendje. Mire a monológ végére ért, Lys megtudta, hogy a Rend célja a Sötét Nagyúr elleni küzdelem; hogy nyíltan, vagy az árnyékból meghiúsítsák a feketemágus terveit, és megvédjék a mágikus és mugli lakosságot a Sötét Nagyúr rémuralmától. Lys gyomra felkavarodott, maga sem értette, miért. – Mivel Di már nincs a kastélyban, az igazgató úr, aki egyben a Rend vezetője, az én beleegyezésemet kérte ahhoz, hogy a főhadiszálláson tölthesd a szünetet. – És mit mondtál? – bukott ki Lysből, bár sejtette a választ. – Ha menni akarsz, én nem tartalak vissza. Lys lelkesen a levegő bokszolt. – Éljen! – kiáltotta. A korábbi mogorva hangulata menten elpárolgott. Mégsem kell egyedül töltenie a karácsonyt! Még jó, hogy minden ajándékot becsomagolt már a múlt héten. – Ezt vehetem igennek? Lys sötét pillantást vetett Perselusra. – Naná! A férfi ezt hallva talárzsebébe nyúlt, és egy keskeny pergamencsíkot nyújtott át neki. Lys csodálkozva nézte Perselust, de engedelmesen átvette a pergamendarabot. Észrevette, hogy valami szöveg van rajta, ezért széthajtogatta, és elolvasta a szálkás betűkkel írott szöveget: A Főnix Rendjének főhadiszállása a londoni Grimmauld tér 12. szám alatt található.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.