efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Hosszú kihagyás után itt egy rövidke fejezet. Jó olvasást!

Feltöltve: 2012.10.02


Di nem volt már otthon, amikor Lysnek indulnia kellett, Perselus azonban ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje õt, legalább az Abszol útra. Az, amikor a férfival utazott valahova, mindig sokkal kellemesebb volt számára, mert nem kellett kínos dolgokról csevegnie, ráadásul Perselus nem egy öt éves kisgyermekként kezelte õt – aminek a lány kifejezetten örült –, ellentétben az anyjával. Egyetlen szó nélkül váltak el a Czikornyai és Patza elõtt.

Lys csak akkor gondolt bele, hogy Luciusszal nem beszéltek meg pontos találkozási helyet, amikor Perselus a szó szoros értelmében magára hagyta az Abszol út közepén, és elindult a patika felé. Céltalanul bóklászott egy darabig – bár igyekezett mindig jól látható helyen maradni –, majd úgy döntött, a Foltozott Üst felé veszi az irányt. Florean Fortescue Fagylaltszalonja elõtt haladt el, amikor valaki megérintette a vállát. Megrezzent, a gyomra pedig összerándult.

– Szervusz.

– Szia – lehelte Lys, miután a férfi felé fordult. A varázsló még a nyári melegben is hosszú fekete talárt viselt, bár a lány más színû ruhában igen nehezen tudta elképzelni. Igaz, tett egy halovány kísérletet, ami csúfos kudarcba fulladt.

– Történt valami? – kérdezte Lucius a lány arcát fürkészve.

Lys körbenézett. Körülöttük tisztes távolságban ismeretlen boszorkányok és varázslók siettek a dolgukra. Egy csapat fiatal boszorkány vihorászott egy talárszabászat elõtt; a hangjuk módfelett zavarta a lányt.

– Én…; – kezdte bizonytalanul, majd elhallgatott, hogy végiggondolja, mit is akar mondani. – Csak beszélni akartam…; valakivel. – A mondatban ott volt az a halvány él, miszerint a varázslóval való kapcsolatfelvétel csupán egy végsõ megoldás volt.

– Értem. – A férfi hangja nyugodt volt, szinte derûs, mintha õ nem érezte volna ezt az élt. – Felteszem, nem a nyílt utcán szeretnél beszélgetni. – Olyan pillantással nézett körbe, mintha nem egy zsúfolt, de viszonylag tiszta utcát látna, hanem egy üres, mocskos teret, ahol nem áll szándékában többet idõzni a szükségesnél.

– Öh…; nem – válaszolt zavartan a lány.

Egy csapat boszorkány kerülte ki õket, igen feltûnõen méregetve a férfit. Lyst ez némiképp feszélyezte, és kiváltképp irritálta; legszívesebben rájuk kiáltott volna, hogy menjenek a dolgukra, de legfõképp nézzenek elõre – vagy bármerre, de ne rájuk. Összepréselte az ajkait, és konokul elõreszegezte a pillantását.

– Ismerek egy megfelelõ helyet – mondta Lucius, és egyik kezét a lány vállára tette. – Szabad?

A lány bólintott, és hagyta, hogy a varázsló leterelje a fõutcáról egy kevésbé zsúfolt közbe, ahonnan egy elegáns, ezüstösen csillogó kávéház nyílt. Olyan hely benyomását keltette, ahová rangos emberek járnak, akik rosszallóan méregetik az ismeretlen arcokat, és összesúgnak az emberek háta mögött. Egyszóval éppen olyanok, akik nem engednék csak úgy maguk közé õt, Lyst. Ennek ellenére csak némi szorongást érzet; az, hogy a varázsló itt volt vele, olyan mély biztonságérzetet adott számára, amit rég nem érzett már.

Lucius kitárta a kávéház ajtaját, és beterelte a lányt. A szemük elé táruló helyiség hatalmas volt, bizonyítva, hogy varázslattal tágították ki. Az elegáns asztalok körül egyszerû székek várták a vendégeket, néhol egy-egy hófehér oszlop magasodott. A fehér kõpadlót akár tükörként is használhatták volna, és még a plafonon sem éktelenkedett egyetlen pókháló sem. A falak voltak a legkülönlegesebb részei a kávézónak: hármat három különbözõ tájra nézõ elvarázsolt ablak díszített; a negyedik az Abszol útra nézett. Lys figyelmét lekötötte a velük szemben lévõ ablak mögötti vízi táj; minta egy üvegfal választotta volna el õket a tengerben úszkáló különféle színes halaktól, s néha még egy-egy sellõ is felbukkant.

Lysnek feltûnt, hogy hosszú ideje mozdulatlanul állnak. Visszanézett Luciusra, de a férfi mintha õrá várt volna; a lány elvörösödött és elindult az Abszol út felé nézõ fal melletti asztalok felé. A sarokba ültek; Lys úgy helyezkedett el, hogy végig a hátát mutassa a hegyvidéki tájon vígan ugrándozó jarweyknak.

– Mit iszol? – kérdezte Lucius, Lys pedig értetlen pillantást vetett rá. – Tudom, hogy nem igazán szereted a töklevet. Kakaót, esetleg? – A lány leragadt annál a ténynél, hogy a férfi ismeri a töklével való barátságtalan viszonyát, a kakaóra pedig anélkül bólintott rá, felfogta volna a rendelést.

A varázsló sarkon fordult – Lys csodálkozva konstatálta, hogy vele ellentétben õ nem ült le azonnal –, és elindult a pult felé. Az ott ácsorgó barátságtalan arcú boszorkánytól kirázta õt a hideg, ráadásul a nõ hirtelen egyenesen rá nézett sárgásbarna szemeivel. Nyelt egyet, de nem fordította el a fejét. A boszorkány újra Luciusra nézett, biccentett felé, majd mondott neki valamit, mire a férfi hátat fordított a nõnek, és Lys felé indult. A lány gyorsan kibámult az ablakon, hogy ne tûnjön úgy, mintha leskelõdött volna. Volt azonban valami, amit nem tudott kiverni a fejébõl. Biztos volt benne, Lucius hosszabb idõt töltött a pultos boszorkánnyal, mint amennyi a rendelés leadásához szükséges lett volna. De mégis…; mirõl beszéltek?

Egyáltalán miért beszél más boszorkányokkal, amikor õ, Lys itt várja? Összepréselt ajkakkal bámult maga elé.

A férfi leült vele szemben, és várakozó pillantást vetett rá. Lys ezt csak a szeme sarkából látta; egy ideig próbált dacolni a késztetéssel, hogy a varázsló felé forduljon, de ez a próbálkozás nem tartott sokáig.

– Történt valami? – kérdezte Lucius. Lys tudta, hogy a kérdés nem az elmúlt néhány percre vonatkozik – igaz, arról õ sem szívesen beszélt volna.

– Minden – sóhajtott fel, majd zavartan a hajába túrt. – Amióta…; – Töprengve elfintorodott. – Amióta véget ért a tanév, egyszerûen…; – Elharapta a mondatot, és óvatosan körülsandított. – Anya és Perselus naponta eltûnnek néhány órára. Volt olyan, hogy anya majdnem egy hétig kimaradt, és sokszor napokra tûnik el. Perselus csak egyszer nem jött haza estére, de utána elég megviseltnek tûnt. Nem beszélnek semmirõl, nem beszélnek egymással, nem beszélnek velem. – Segélykérõen pislogott a férfira, de õ nem mozdult meg, csupán nézte õt, azokkal a szépen csillogó, szürke szemekkel. – Olyan, mintha idegenekkel élnék együtt! – fakadt ki, és öklével a combjára csapott.

Lucius megértõen nézett rá. Jobbjával finoman megérintette a lány asztalon heverõ kezét – a másik még mindig ökölbe szorítva hevert Lys combján –, mintha ezzel akarná megnyugtatni õt, a tekintete most mintha megváltozott volna; Lys olyan érzéseket vélt leolvasni, amiket egyáltalán nem tudott hova tenni: csalódottság és düh keverékét.

– Tehát beszélni akartál valakivel – mondta ki a nyilvánvalót a férfi. Mindketten befejezték a mondatot: bárkivel és bármirõl.

– Azt is – bólintott a lány, kissé szégyenkezve. – És egy kicsit meg is akartam szegni a szabályokat. – A férfi értetlenül nézett rá. – Anya megtiltotta, hogy a nyáron elhagyjam a házat. Sajnálom, nem akartam kihasználni, hogy…; – elharapta a mondatot, és elvörösödött.

Lucius halkan felnevetett.

– Ezért írtál nekem ilyen hirtelen, és ilyen tömören.

– Többek között ezért is – bólintott Lys óvatosan. – Felnõtt vagy – folytatta, mire Lucius felvonta a szemöldökét –, melletted nem keveredek bajba. Úgy értem…; – elharapta a mondatot; õ elhitte, maga sem értette, miért, de elhitte, hogy a Sötét Nagyúr visszatért.

A rövid hallgatás alatt egy pillanatra mindketten a pultos boszorkányra néztek, aki éppen megérkezett az italokkal. Lys elé egy nagy bögre kakaót tett le, Lucius elé pedig egy mézszínû folyadékot tartalmazó poharat.

– Kisasszony – biccentett tiszteletteljesen Lys felé, aki nem értette a köszöntést, ezért csak zavartan bámult a boszorkányra. – Lucius. – Csak a szeme sarkából pillantott a férfira; közben végig Lyst bámulta, már-már csodálattal.

– Elég lesz, Edwina – szólt a boszorkányra határozott hangon a férfi. Megragadta, és megszorította a nõ bal alkarját. – Menj! – sziszegte suttogva, hogy Lys ne hallja.

A pultos boszorkány vetett egy nagyon csúnya pillantást Luciusra, majd távozott. A férfi jobb keze, amivel megszorította a boszorkány karját, ökölbe szorítva az asztalra hullott.

– Ez mi volt? – kérdezte Lys óvatosan. Lucius legyintett, majd várt néhány másodpercet, mielõtt megszólalt volna.

– És Di csak így elengedett – velem? – vette fel a beszélgetés folyamát ott, ahol Edwina félbeszakította õket. Már bánta, hogy mondott pár szót Lysrõl a boszorkánynak, de sokkal rosszabb lett volna, ha a lánytól kérdezi meg, véletlenül nem rokona-e Dinek. Amilyen pletykás, biztosan kifecsegett volna mindent…;

Kellett néhány másodperc, mire Lys napirendre tért a magyarázat nélküli kis közjáték fölött.

– Ó, õ úgy tudja, Harryvel vagyok – sütötte le a szemét, majd huncut vigyorral felnézett. – Máskülönben nem tudtam volna kiszabadulni a házból.

– Tehát egyikük sem tudja, hogy velem vagy? – kérdezte felvont szemöldökkel a férfi.

Lys az ajkába harapott.

– Perselus tudja – mondta zavartan. – Nem tudom, honnan, de…; tudja.

Lucius összeráncolta a homlokát, majd felsóhajtott.

– Felteszem, látta a baglyot, amikor visszaküldtem a válasszal – mondta.

Lys a bögrére kulcsolta az ujjait, felemelte, és belekortyolt a kakaóba. Amint lenyelte az elsõ kortyot a kellemesen meleg italból, csodálkozva ejtette vissza a bögrét az asztalra.

– Ebben…; van menta – mondta, majd óvatosan megszagolta az italt.

– Nem szereted? – kérdezte Lucius, jól leplezett csodálkozással. Talán változott valami…;?

– De – vágta rá a lány, és megpörgette a bögrét az asztalon. – Csak…; soha senki nem érti, miért így iszom. Még anya sem tesz bele mindig, mert szerinte…; – elharapta a mondatot, és inkább ivott még egy kicsit.

Lucius mosolyogva nézett rá. A lánynak fogalma sem volt arról, mennyi mindent tud róla. Ha pedig elég óvatosan adagolja ezeket a kis információkat…;

Kinyílt a kávézó ajtaja; egy sötét taláros, mogorva arcú, fekete hajú, szakállas, magas férfi lépett be. Anélkül sietett a pult felé, hogy egyetlen pillantást vetett volna a többi vendégre. Lys egy ideig még figyelte a férfit, majd visszafordította a tekintetét Luciushoz.

– Egy kicsit aggódom – mondta. – Tudom, hogy történt valami, és zavar, hogy senki nem mondd nekem semmit. – Tartott egy kis szünetet. – Szerinted nem bíznak bennem?

Lucius tudta, hogy ez egy igazán veszélyes kérdés, és neki nagyon ravasz választ kell adnia rá. Azonban akárhogy gondolkozott, csak olyan válaszok jutottak az eszébe, amelyek következménye olyan kérdés lenne, amire válaszolva el kellene mondania, kicsoda Lys valójában. Erre pedig nem egy kávézó, legfõképpen pedig nem az Abszol út volt a legmegfelelõbb helyszín. Egyébként sem volt biztos abban, hogy a lány hinne neki.

– Bizonyára csak féltenek.

Lys felvonta a szemöldökét. Lucius közben belekortyolt az italába.

– Mégis mitõl? – Aztán hirtelen elsápadt. – Csak nem…; Tudodkitõl? – A férfi majdnem félrenyelte a kortyot. – Végül is, én elhiszem, hogy visszatért, szóval…;

– El-elhiszed? – kérdezte Lucius köhögve.

Lys elpirult.

– Amikor Dumbledore bejelentette a vacsorán…; egyszerûen éreztem, hogy igaz. – A lány arca még vörösebb lett. – Ez teljesen hülyeség, ugye?

– Nem, dehogy! – sietett a válasszal a férfi. Sejtenie kellett volna; Lys nagyon jól ismerte a Sötét Nagyurat, jobban, mint bárki más. Talán az ösztönei súgják, hogy igaz a pletyka, és a fekete mágus tényleg visszatért.

Hallgattak egy kis ideig. Lucius azon töprengett, hogyan kerülhette el Di figyelmét, mennyi közös van a lányában és az apjában; és egyáltalán, hogyan juthatott eszébe eltitkolni Lys elõl, hogy kicsoda. Ez olyasmi volt, amit még mindig nem volt képes megérteni.

A lány gondolatai eközben teljesen máshol jártak. Emlékezett arra a furcsa érzésre, ami az utolsó próba alatt kerítette hatalmába. Még az anyjának sem beszélt róla, most mégis, õ maga sem tudta, miért, úgy érezte, el kell mondania. Nem csak azért, mert Lucius felnõtt volt, hanem azért is, mert valami megmagyarázhatatlan okból bízott benne. Bízott abban, hogy nem fogja kinevetni, ostobának nevezni, vagy piszkálni, ha megtudja.

– Én…; – kezdte, s bár elakadt, felhívta magára a varázsló figyelmét. – Az utolsó próbán…; szóval…; éreztem…; – az ajkába harapott – éreztem valamit.

– Mit? – Lucius egymásnak támasztotta az ujjbegyeit. Jól emlékezett, mi történt az utolsó próba ideje alatt.

– Örömöt. – Kinézett az ablakon. – Valahonnan nagyon mélyrõl jött, és…; úgy fél órával késõbb Harry megjelent a Kupával és Diggory holttestével.

Lucius bólintott, de a lány ezt nem láthatta. A Nagyúr visszatérése és Potter szökése között nagyjából fél óra telt el; Lys megérezte hát a fekete mágus visszatérését. Mindezt úgy, hogy fogalma sincs róla, milyen rokoni kötelék van közöttük. Biztos volt benne, hogy Di már nem sokáig tudja õrizni a titkokat.

– Most, hogy végre teljesen hülyét csináltam magamból – folytatta Lys, nem törõdve a férfi csodálkozó pillantásával. – Mesélnél anyáról?

– Mit szeretnél tudni?

– Mindent – válaszolta Lys, és ujjait a bögrére kulcsolta. – Hogyan ismertétek meg egymást, milyen volt a kapcsolatotok, hogyan fogadták a többiek, hogy a két rivális ház egy-egy tagja jóban van…; – A lány vigyorgott, majd belekortyolt a kakaóba.

Lucius arca megrándult. Tisztában volt vele, hogy mindent nem mondhat el, de azt nem igazán tudta eldönteni, mit kellene kihagynia. Ráadásul azzal sem húzhatta az idõt, ha mindent az elejérõl kezd; elvégre a Sötét Nagyúr teljes valóját ki kellett hagynia a mesébõl.

– Azon a nyáron találkoztunk elõször, amikor Di elõször készült a Roxfortba – kezdte óvatosan, gyorsan megfontolva a szavakat. – Az apja hozta el, apámmal ismerték egymást az iskolából. Eleinte…;

– Mi lett vele? – kérdezte Lys kíváncsian, ugyanakkor bûntudatos pislogással, amiért félbeszakította a varázslót. – Anya apjával.

Lucius az ajkába harapva töprengett egy kicsit, mielõtt válaszolt volna. Az igazat nem mondhatta el, hazudni pedig úgy akart – ha egyszer muszáj volt –, hogy késõbb csak egy névvel kelljen kiegészíteni a történetet.

– Nem tudom – felelte végül. – Évekkel ezelõtt eltûnt.

A lány bólintott.

– Anya ezt sosem mondta. Vagyis…; az az igazság, hogy nemcsak a kapcsolatukról nem mesélt, még csak szóba sem került soha.

Lucius tudta, hogy ez egy fel nem tett kérdés, amit neki meg kell válaszolnia. De…; milyen is volt a Nagyúr?

– Szigorú – mondta ki az elsõ szót, ami eszébe jutott, és helyesnek is vélte. – Voltak elvárásai, és ezek mindig a lehetõ legmagasabb szinten álltak. Nem tûrte, ha ellenszegültek neki, de Divel nagyon engedékeny tudott lenni.

– Szerette õt? – kíváncsiskodott tovább a lány.

– Úgy gondolom, igen. – Várt egy kicsit, hátha Lysnek újabb kérdései lennének, majd folytatta. Sok mindenrõl beszélt; igaz, voltak részletek, amelyeket bölcsen kifelejtett – például a Divel való kapcsolata pontos milyenségét. Elmesélte, milyen kapcsolatban állt Di az õ mardekáros barátaival, hozzátette, hogy a lány újakat is szerzett magának – itt elsõsorban Bellatrixot igyekezett kiemelni, akivel õ maga sosem volt jóban –, mesélt a griffendélesekrõl, és Di más házba tartozó barátairól is.

Már sötétedett, amikor a beszéd végére ért. Úgy döntött, elég késõ van, ideje hát, hogy Lys hazatérjen. Kifizette az italokat – a lány ugyan hosszú ideig hevesen tiltakozott a meghívás ellen, de végül beadta a derekát –, és visszakísérte Lyst a Foltozott Üstbe, ahonnan a lány Hopp-porral utazott tovább.


***



Szinte teljes volt a sötétség. Érezte az állott szagot, amibe vér, izzadtság és néhány más, kellemetlen illat vegyült; a csizmája alá minden lépésnél apróbb kõdarabok kerültek; egész testét átjárta a kellemetlen hideg. Mindezek ellenére rendületlenül haladt elõre, vére vadul száguldott az ereiben. Még egy kicsit, gondolta. Már nem vagyok messze. Csak tarts ki még egy kicsit! Alig foglalkozott a kialakult csatával; neki nem ez volt a dolga. Kitért egy kósza átok elõl, de nem válaszolt rá.

Hol vagy?, gondolta aggódva. Már meg kellett volna találnom téged!

Végre felért a szintet elválasztó hatalmas ajtóhoz. Türelmetlenül nyitotta ki; csak ezután vette észre, hogy egyedül van. Egy pillanatra elsötétült minden, s amikor kitisztult a kép, Õt látta. Könnyáztatta arccal, csalódott és egyben dühös tekintettel meredt rá.

– Hazudtál nekem! – kiáltott rá, s õt magát olyan mély bûntudat fogta el, amilyet még sosem érzett. A lány arca felé nyúlt, aztán hirtelen felriadt. Ujjait a plafon felé nyújtotta, és próbálta megragadni a levegõt.

Felült. Zihálva kapkodta a levegõt, és próbált kapaszkodni az álomképekbe, de néhány másodperccel késõbb már képtelen volt összefüggõ sorozattá alakítani a képeket. Megtörölte a homlokát és visszahanyatlott a párnájára. Nem ez volt az elsõ alkalom, hogy álmában újra átélt egy részletet Lys régi emlékeibõl, de kétségkívül ez volt a legvalósághûbb mind közül.

Felrémlett elõtte Lys arca, amikor a legutóbbi titkos találkozásuk alkalmával minden elõzmény nélkül rámosolygott, majd hirtelen elfordította a pillantását. Meg mert volna esküdni rá, hogy a lány arca vörösebb volt, mint amilyennek lennie kellett volna. Ujjait összefonta a tarkója alatt. Már sok mindent elmondott a lánynak, csupán a valódi nevek hiányoztak. Legszívesebben mindent elmondott volna, a lehetõ legigazabb formában, de tartott attól, hogy Lys valamilyen formában utalna a tényekre Di elõtt, aki nyomozásba kezdene a lány informátorának kiléte felõl. Ha pedig megtudná, hogy õ volt az, akár még azt is kockáztatná, hogy Di varázslattal tartsa õt távol Lystõl.

Felsóhajtott.

Az élet cseppet sem volt egyszerû.

A tanév kezdete elõtti utolsó találkozásuk augusztus huszonhatodikára, vagyis két nappal késõbbre volt tervezve. Lucius sejtette, hogy ezúttal sem fognak sokat beszélgetni; Di élettörténetét már rég elmesélte a lánynak – még júliusban – de azóta is rendszeresen találkoztak, bár általában csak ültek egymással szemben, és ha néha-néha valamelyikük megszólalt, mindig udvarias semmiségek kerültek szóba, mint például az idõjárás, vagy a következõ tanév.

Lucius nem tudta, fognak-e találkozni a tanév kezdetével, de bízott benne, hogy igen. Most, hogy elnyerte a lány bizalmát, nem akart sokáig távol lenni tõle.


***



Lys leeresztette a kezében tartott iskolai levelet. A csalódottság és a düh, amit a levél olvasása okozott számára, teljesen elvette az étvágyát; már bánta, hogy reggeli elõtt akarta elolvasni a postáját.

– Idén sem jössz a Roxfortba? – kérdezte élesen az anyjától.

Di zavartan hümmögött valamit, amit akár nemnek is lehetett értelmezni. A lány sértetten bámulta a kakaóját, Di elnézett lánya válla fölött, Perselus pedig bölcsen hallgatott.

– Miért nem mondtad?

Perselus, megelõzve Diana dühös replikáját – és az ezzel együtt érkezõ vihart –, Lys vállára tette a kezét.

– Még nem volt biztos – mondta, és fejével a lépcsõk felé intett. Lys mélyet sóhajtott, és csakis azért nyelte le a kikívánkozó, roppant ingerült választ, mert tiszteletben kellett tartania a tényt, hogy Perselus nem árulta be õt Dinek, amikor a nyár elején megtudta, hogy Luciusszal készül találkozni Harry helyett.

Kedvtelenül baktatott fel a szobájába, és a kelleténél hangosabban vágta be maga után az ajtót. Csak azután döbbent rá, hogy még mindig az iskolai levelet szorongatja, miután ledobta magát az ágyára. A pergamen, ami néhány perccel korábban még takaros tekercsbe csavarodott, most gyûrött volt, és még különös gonddal sem lehetett volna visszatekerni eredeti formájába. Lys csalódottan olvasta végig újra azt a sort, ami õt a leginkább zavarta, majd galacsinba gyûrte a pergament, és a szobája legtávolabbi sarkába hajította.

Az olyannyira utált felirat gyûrötten feketéllett a galacsin tetején:

Wilbert Fushel: A defenzív mágia elmélete.


***



Luciusnak több oka is volt, hogy Dit távol akarja tartani a Roxforttól. Mindközül az volt a legfontosabb, a lebukás veszélye jelentõsen csökkenni fog, ha majd Lysszel találkoznak. Megrándult az arca a gondolatra; az iskolai vonat alig néhány órája indult el. Pontosan tudta, hiszen õ maga is ott volt – kikísérte Dracót, azzal a jól titkolt céllal, hogy talán láthatja Lyst. S látta is – igaz, csak egy pillanatra – egy fekete hajú lánnyal beszélgetett. Di nem volt vele; ezen csodálkozott egy kicsit, de nem volt rá túl sok ideje, mert megszólalt az indulást jelzõ vonatfütty, a két lány pedig kacagva szállt fel a piros mozdonyra.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.