efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Hosszú kihagyás után itt egy rövidke fejezet. Jó olvasást!

Feltöltve: 2012.10.02


Di nem volt már otthon, amikor Lysnek indulnia kellett, Perselus azonban ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje őt, legalább az Abszol útra. Az, amikor a férfival utazott valahova, mindig sokkal kellemesebb volt számára, mert nem kellett kínos dolgokról csevegnie, ráadásul Perselus nem egy öt éves kisgyermekként kezelte őt – aminek a lány kifejezetten örült –, ellentétben az anyjával. Egyetlen szó nélkül váltak el a Czikornyai és Patza előtt.

Lys csak akkor gondolt bele, hogy Luciusszal nem beszéltek meg pontos találkozási helyet, amikor Perselus a szó szoros értelmében magára hagyta az Abszol út közepén, és elindult a patika felé. Céltalanul bóklászott egy darabig – bár igyekezett mindig jól látható helyen maradni –, majd úgy döntött, a Foltozott Üst felé veszi az irányt. Florean Fortescue Fagylaltszalonja előtt haladt el, amikor valaki megérintette a vállát. Megrezzent, a gyomra pedig összerándult.

– Szervusz.

– Szia – lehelte Lys, miután a férfi felé fordult. A varázsló még a nyári melegben is hosszú fekete talárt viselt, bár a lány más színű ruhában igen nehezen tudta elképzelni. Igaz, tett egy halovány kísérletet, ami csúfos kudarcba fulladt.

– Történt valami? – kérdezte Lucius a lány arcát fürkészve.

Lys körbenézett. Körülöttük tisztes távolságban ismeretlen boszorkányok és varázslók siettek a dolgukra. Egy csapat fiatal boszorkány vihorászott egy talárszabászat előtt; a hangjuk módfelett zavarta a lányt.

– Én… – kezdte bizonytalanul, majd elhallgatott, hogy végiggondolja, mit is akar mondani. – Csak beszélni akartam… valakivel. – A mondatban ott volt az a halvány él, miszerint a varázslóval való kapcsolatfelvétel csupán egy végső megoldás volt.

– Értem. – A férfi hangja nyugodt volt, szinte derűs, mintha ő nem érezte volna ezt az élt. – Felteszem, nem a nyílt utcán szeretnél beszélgetni. – Olyan pillantással nézett körbe, mintha nem egy zsúfolt, de viszonylag tiszta utcát látna, hanem egy üres, mocskos teret, ahol nem áll szándékában többet időzni a szükségesnél.

– Öh… nem – válaszolt zavartan a lány.

Egy csapat boszorkány kerülte ki őket, igen feltűnően méregetve a férfit. Lyst ez némiképp feszélyezte, és kiváltképp irritálta; legszívesebben rájuk kiáltott volna, hogy menjenek a dolgukra, de legfőképp nézzenek előre – vagy bármerre, de ne rájuk. Összepréselte az ajkait, és konokul előreszegezte a pillantását.

– Ismerek egy megfelelő helyet – mondta Lucius, és egyik kezét a lány vállára tette. – Szabad?

A lány bólintott, és hagyta, hogy a varázsló leterelje a főutcáról egy kevésbé zsúfolt közbe, ahonnan egy elegáns, ezüstösen csillogó kávéház nyílt. Olyan hely benyomását keltette, ahová rangos emberek járnak, akik rosszallóan méregetik az ismeretlen arcokat, és összesúgnak az emberek háta mögött. Egyszóval éppen olyanok, akik nem engednék csak úgy maguk közé őt, Lyst. Ennek ellenére csak némi szorongást érzet; az, hogy a varázsló itt volt vele, olyan mély biztonságérzetet adott számára, amit rég nem érzett már.

Lucius kitárta a kávéház ajtaját, és beterelte a lányt. A szemük elé táruló helyiség hatalmas volt, bizonyítva, hogy varázslattal tágították ki. Az elegáns asztalok körül egyszerű székek várták a vendégeket, néhol egy-egy hófehér oszlop magasodott. A fehér kőpadlót akár tükörként is használhatták volna, és még a plafonon sem éktelenkedett egyetlen pókháló sem. A falak voltak a legkülönlegesebb részei a kávézónak: hármat három különböző tájra néző elvarázsolt ablak díszített; a negyedik az Abszol útra nézett. Lys figyelmét lekötötte a velük szemben lévő ablak mögötti vízi táj; minta egy üvegfal választotta volna el őket a tengerben úszkáló különféle színes halaktól, s néha még egy-egy sellő is felbukkant.

Lysnek feltűnt, hogy hosszú ideje mozdulatlanul állnak. Visszanézett Luciusra, de a férfi mintha őrá várt volna; a lány elvörösödött és elindult az Abszol út felé néző fal melletti asztalok felé. A sarokba ültek; Lys úgy helyezkedett el, hogy végig a hátát mutassa a hegyvidéki tájon vígan ugrándozó jarweyknak.

– Mit iszol? – kérdezte Lucius, Lys pedig értetlen pillantást vetett rá. – Tudom, hogy nem igazán szereted a töklevet. Kakaót, esetleg? – A lány leragadt annál a ténynél, hogy a férfi ismeri a töklével való barátságtalan viszonyát, a kakaóra pedig anélkül bólintott rá, felfogta volna a rendelést.

A varázsló sarkon fordult – Lys csodálkozva konstatálta, hogy vele ellentétben ő nem ült le azonnal –, és elindult a pult felé. Az ott ácsorgó barátságtalan arcú boszorkánytól kirázta őt a hideg, ráadásul a nő hirtelen egyenesen rá nézett sárgásbarna szemeivel. Nyelt egyet, de nem fordította el a fejét. A boszorkány újra Luciusra nézett, biccentett felé, majd mondott neki valamit, mire a férfi hátat fordított a nőnek, és Lys felé indult. A lány gyorsan kibámult az ablakon, hogy ne tűnjön úgy, mintha leskelődött volna. Volt azonban valami, amit nem tudott kiverni a fejéből. Biztos volt benne, Lucius hosszabb időt töltött a pultos boszorkánnyal, mint amennyi a rendelés leadásához szükséges lett volna. De mégis… miről beszéltek?

Egyáltalán miért beszél más boszorkányokkal, amikor ő, Lys itt várja? Összepréselt ajkakkal bámult maga elé.

A férfi leült vele szemben, és várakozó pillantást vetett rá. Lys ezt csak a szeme sarkából látta; egy ideig próbált dacolni a késztetéssel, hogy a varázsló felé forduljon, de ez a próbálkozás nem tartott sokáig.

– Történt valami? – kérdezte Lucius. Lys tudta, hogy a kérdés nem az elmúlt néhány percre vonatkozik – igaz, arról ő sem szívesen beszélt volna.

– Minden – sóhajtott fel, majd zavartan a hajába túrt. – Amióta… – Töprengve elfintorodott. – Amióta véget ért a tanév, egyszerűen… – Elharapta a mondatot, és óvatosan körülsandított. – Anya és Perselus naponta eltűnnek néhány órára. Volt olyan, hogy anya majdnem egy hétig kimaradt, és sokszor napokra tűnik el. Perselus csak egyszer nem jött haza estére, de utána elég megviseltnek tűnt. Nem beszélnek semmiről, nem beszélnek egymással, nem beszélnek velem. – Segélykérően pislogott a férfira, de ő nem mozdult meg, csupán nézte őt, azokkal a szépen csillogó, szürke szemekkel. – Olyan, mintha idegenekkel élnék együtt! – fakadt ki, és öklével a combjára csapott.

Lucius megértően nézett rá. Jobbjával finoman megérintette a lány asztalon heverő kezét – a másik még mindig ökölbe szorítva hevert Lys combján –, mintha ezzel akarná megnyugtatni őt, a tekintete most mintha megváltozott volna; Lys olyan érzéseket vélt leolvasni, amiket egyáltalán nem tudott hova tenni: csalódottság és düh keverékét.

– Tehát beszélni akartál valakivel – mondta ki a nyilvánvalót a férfi. Mindketten befejezték a mondatot: bárkivel és bármiről.

– Azt is – bólintott a lány, kissé szégyenkezve. – És egy kicsit meg is akartam szegni a szabályokat. – A férfi értetlenül nézett rá. – Anya megtiltotta, hogy a nyáron elhagyjam a házat. Sajnálom, nem akartam kihasználni, hogy… – elharapta a mondatot, és elvörösödött.

Lucius halkan felnevetett.

– Ezért írtál nekem ilyen hirtelen, és ilyen tömören.

– Többek között ezért is – bólintott Lys óvatosan. – Felnőtt vagy – folytatta, mire Lucius felvonta a szemöldökét –, melletted nem keveredek bajba. Úgy értem… – elharapta a mondatot; ő elhitte, maga sem értette, miért, de elhitte, hogy a Sötét Nagyúr visszatért.

A rövid hallgatás alatt egy pillanatra mindketten a pultos boszorkányra néztek, aki éppen megérkezett az italokkal. Lys elé egy nagy bögre kakaót tett le, Lucius elé pedig egy mézszínű folyadékot tartalmazó poharat.

– Kisasszony – biccentett tiszteletteljesen Lys felé, aki nem értette a köszöntést, ezért csak zavartan bámult a boszorkányra. – Lucius. – Csak a szeme sarkából pillantott a férfira; közben végig Lyst bámulta, már-már csodálattal.

– Elég lesz, Edwina – szólt a boszorkányra határozott hangon a férfi. Megragadta, és megszorította a nő bal alkarját. – Menj! – sziszegte suttogva, hogy Lys ne hallja.

A pultos boszorkány vetett egy nagyon csúnya pillantást Luciusra, majd távozott. A férfi jobb keze, amivel megszorította a boszorkány karját, ökölbe szorítva az asztalra hullott.

– Ez mi volt? – kérdezte Lys óvatosan. Lucius legyintett, majd várt néhány másodpercet, mielőtt megszólalt volna.

– És Di csak így elengedett – velem? – vette fel a beszélgetés folyamát ott, ahol Edwina félbeszakította őket. Már bánta, hogy mondott pár szót Lysről a boszorkánynak, de sokkal rosszabb lett volna, ha a lánytól kérdezi meg, véletlenül nem rokona-e Dinek. Amilyen pletykás, biztosan kifecsegett volna mindent…

Kellett néhány másodperc, mire Lys napirendre tért a magyarázat nélküli kis közjáték fölött.

– Ó, ő úgy tudja, Harryvel vagyok – sütötte le a szemét, majd huncut vigyorral felnézett. – Máskülönben nem tudtam volna kiszabadulni a házból.

– Tehát egyikük sem tudja, hogy velem vagy? – kérdezte felvont szemöldökkel a férfi.

Lys az ajkába harapott.

– Perselus tudja – mondta zavartan. – Nem tudom, honnan, de… tudja.

Lucius összeráncolta a homlokát, majd felsóhajtott.

– Felteszem, látta a baglyot, amikor visszaküldtem a válasszal – mondta.

Lys a bögrére kulcsolta az ujjait, felemelte, és belekortyolt a kakaóba. Amint lenyelte az első kortyot a kellemesen meleg italból, csodálkozva ejtette vissza a bögrét az asztalra.

– Ebben… van menta – mondta, majd óvatosan megszagolta az italt.

– Nem szereted? – kérdezte Lucius, jól leplezett csodálkozással. Talán változott valami…?

– De – vágta rá a lány, és megpörgette a bögrét az asztalon. – Csak… soha senki nem érti, miért így iszom. Még anya sem tesz bele mindig, mert szerinte… – elharapta a mondatot, és inkább ivott még egy kicsit.

Lucius mosolyogva nézett rá. A lánynak fogalma sem volt arról, mennyi mindent tud róla. Ha pedig elég óvatosan adagolja ezeket a kis információkat…

Kinyílt a kávézó ajtaja; egy sötét taláros, mogorva arcú, fekete hajú, szakállas, magas férfi lépett be. Anélkül sietett a pult felé, hogy egyetlen pillantást vetett volna a többi vendégre. Lys egy ideig még figyelte a férfit, majd visszafordította a tekintetét Luciushoz.

– Egy kicsit aggódom – mondta. – Tudom, hogy történt valami, és zavar, hogy senki nem mondd nekem semmit. – Tartott egy kis szünetet. – Szerinted nem bíznak bennem?

Lucius tudta, hogy ez egy igazán veszélyes kérdés, és neki nagyon ravasz választ kell adnia rá. Azonban akárhogy gondolkozott, csak olyan válaszok jutottak az eszébe, amelyek következménye olyan kérdés lenne, amire válaszolva el kellene mondania, kicsoda Lys valójában. Erre pedig nem egy kávézó, legfőképpen pedig nem az Abszol út volt a legmegfelelőbb helyszín. Egyébként sem volt biztos abban, hogy a lány hinne neki.

– Bizonyára csak féltenek.

Lys felvonta a szemöldökét. Lucius közben belekortyolt az italába.

– Mégis mitől? – Aztán hirtelen elsápadt. – Csak nem… Tudodkitől? – A férfi majdnem félrenyelte a kortyot. – Végül is, én elhiszem, hogy visszatért, szóval…

– El-elhiszed? – kérdezte Lucius köhögve.

Lys elpirult.

– Amikor Dumbledore bejelentette a vacsorán… egyszerűen éreztem, hogy igaz. – A lány arca még vörösebb lett. – Ez teljesen hülyeség, ugye?

– Nem, dehogy! – sietett a válasszal a férfi. Sejtenie kellett volna; Lys nagyon jól ismerte a Sötét Nagyurat, jobban, mint bárki más. Talán az ösztönei súgják, hogy igaz a pletyka, és a fekete mágus tényleg visszatért.

Hallgattak egy kis ideig. Lucius azon töprengett, hogyan kerülhette el Di figyelmét, mennyi közös van a lányában és az apjában; és egyáltalán, hogyan juthatott eszébe eltitkolni Lys elől, hogy kicsoda. Ez olyasmi volt, amit még mindig nem volt képes megérteni.

A lány gondolatai eközben teljesen máshol jártak. Emlékezett arra a furcsa érzésre, ami az utolsó próba alatt kerítette hatalmába. Még az anyjának sem beszélt róla, most mégis, ő maga sem tudta, miért, úgy érezte, el kell mondania. Nem csak azért, mert Lucius felnőtt volt, hanem azért is, mert valami megmagyarázhatatlan okból bízott benne. Bízott abban, hogy nem fogja kinevetni, ostobának nevezni, vagy piszkálni, ha megtudja.

– Én… – kezdte, s bár elakadt, felhívta magára a varázsló figyelmét. – Az utolsó próbán… szóval… éreztem… – az ajkába harapott – éreztem valamit.

– Mit? – Lucius egymásnak támasztotta az ujjbegyeit. Jól emlékezett, mi történt az utolsó próba ideje alatt.

– Örömöt. – Kinézett az ablakon. – Valahonnan nagyon mélyről jött, és… úgy fél órával később Harry megjelent a Kupával és Diggory holttestével.

Lucius bólintott, de a lány ezt nem láthatta. A Nagyúr visszatérése és Potter szökése között nagyjából fél óra telt el; Lys megérezte hát a fekete mágus visszatérését. Mindezt úgy, hogy fogalma sincs róla, milyen rokoni kötelék van közöttük. Biztos volt benne, hogy Di már nem sokáig tudja őrizni a titkokat.

– Most, hogy végre teljesen hülyét csináltam magamból – folytatta Lys, nem törődve a férfi csodálkozó pillantásával. – Mesélnél anyáról?

– Mit szeretnél tudni?

– Mindent – válaszolta Lys, és ujjait a bögrére kulcsolta. – Hogyan ismertétek meg egymást, milyen volt a kapcsolatotok, hogyan fogadták a többiek, hogy a két rivális ház egy-egy tagja jóban van… – A lány vigyorgott, majd belekortyolt a kakaóba.

Lucius arca megrándult. Tisztában volt vele, hogy mindent nem mondhat el, de azt nem igazán tudta eldönteni, mit kellene kihagynia. Ráadásul azzal sem húzhatta az időt, ha mindent az elejéről kezd; elvégre a Sötét Nagyúr teljes valóját ki kellett hagynia a meséből.

– Azon a nyáron találkoztunk először, amikor Di először készült a Roxfortba – kezdte óvatosan, gyorsan megfontolva a szavakat. – Az apja hozta el, apámmal ismerték egymást az iskolából. Eleinte…

– Mi lett vele? – kérdezte Lys kíváncsian, ugyanakkor bűntudatos pislogással, amiért félbeszakította a varázslót. – Anya apjával.

Lucius az ajkába harapva töprengett egy kicsit, mielőtt válaszolt volna. Az igazat nem mondhatta el, hazudni pedig úgy akart – ha egyszer muszáj volt –, hogy később csak egy névvel kelljen kiegészíteni a történetet.

– Nem tudom – felelte végül. – Évekkel ezelőtt eltűnt.

A lány bólintott.

– Anya ezt sosem mondta. Vagyis… az az igazság, hogy nemcsak a kapcsolatukról nem mesélt, még csak szóba sem került soha.

Lucius tudta, hogy ez egy fel nem tett kérdés, amit neki meg kell válaszolnia. De… milyen is volt a Nagyúr?

– Szigorú – mondta ki az első szót, ami eszébe jutott, és helyesnek is vélte. – Voltak elvárásai, és ezek mindig a lehető legmagasabb szinten álltak. Nem tűrte, ha ellenszegültek neki, de Divel nagyon engedékeny tudott lenni.

– Szerette őt? – kíváncsiskodott tovább a lány.

– Úgy gondolom, igen. – Várt egy kicsit, hátha Lysnek újabb kérdései lennének, majd folytatta. Sok mindenről beszélt; igaz, voltak részletek, amelyeket bölcsen kifelejtett – például a Divel való kapcsolata pontos milyenségét. Elmesélte, milyen kapcsolatban állt Di az ő mardekáros barátaival, hozzátette, hogy a lány újakat is szerzett magának – itt elsősorban Bellatrixot igyekezett kiemelni, akivel ő maga sosem volt jóban –, mesélt a griffendélesekről, és Di más házba tartozó barátairól is.

Már sötétedett, amikor a beszéd végére ért. Úgy döntött, elég késő van, ideje hát, hogy Lys hazatérjen. Kifizette az italokat – a lány ugyan hosszú ideig hevesen tiltakozott a meghívás ellen, de végül beadta a derekát –, és visszakísérte Lyst a Foltozott Üstbe, ahonnan a lány Hopp-porral utazott tovább.


***



Szinte teljes volt a sötétség. Érezte az állott szagot, amibe vér, izzadtság és néhány más, kellemetlen illat vegyült; a csizmája alá minden lépésnél apróbb kődarabok kerültek; egész testét átjárta a kellemetlen hideg. Mindezek ellenére rendületlenül haladt előre, vére vadul száguldott az ereiben. Még egy kicsit, gondolta. Már nem vagyok messze. Csak tarts ki még egy kicsit! Alig foglalkozott a kialakult csatával; neki nem ez volt a dolga. Kitért egy kósza átok elől, de nem válaszolt rá.

Hol vagy?, gondolta aggódva. Már meg kellett volna találnom téged!

Végre felért a szintet elválasztó hatalmas ajtóhoz. Türelmetlenül nyitotta ki; csak ezután vette észre, hogy egyedül van. Egy pillanatra elsötétült minden, s amikor kitisztult a kép, Őt látta. Könnyáztatta arccal, csalódott és egyben dühös tekintettel meredt rá.

– Hazudtál nekem! – kiáltott rá, s őt magát olyan mély bűntudat fogta el, amilyet még sosem érzett. A lány arca felé nyúlt, aztán hirtelen felriadt. Ujjait a plafon felé nyújtotta, és próbálta megragadni a levegőt.

Felült. Zihálva kapkodta a levegőt, és próbált kapaszkodni az álomképekbe, de néhány másodperccel később már képtelen volt összefüggő sorozattá alakítani a képeket. Megtörölte a homlokát és visszahanyatlott a párnájára. Nem ez volt az első alkalom, hogy álmában újra átélt egy részletet Lys régi emlékeiből, de kétségkívül ez volt a legvalósághűbb mind közül.

Felrémlett előtte Lys arca, amikor a legutóbbi titkos találkozásuk alkalmával minden előzmény nélkül rámosolygott, majd hirtelen elfordította a pillantását. Meg mert volna esküdni rá, hogy a lány arca vörösebb volt, mint amilyennek lennie kellett volna. Ujjait összefonta a tarkója alatt. Már sok mindent elmondott a lánynak, csupán a valódi nevek hiányoztak. Legszívesebben mindent elmondott volna, a lehető legigazabb formában, de tartott attól, hogy Lys valamilyen formában utalna a tényekre Di előtt, aki nyomozásba kezdene a lány informátorának kiléte felől. Ha pedig megtudná, hogy ő volt az, akár még azt is kockáztatná, hogy Di varázslattal tartsa őt távol Lystől.

Felsóhajtott.

Az élet cseppet sem volt egyszerű.

A tanév kezdete előtti utolsó találkozásuk augusztus huszonhatodikára, vagyis két nappal későbbre volt tervezve. Lucius sejtette, hogy ezúttal sem fognak sokat beszélgetni; Di élettörténetét már rég elmesélte a lánynak – még júliusban – de azóta is rendszeresen találkoztak, bár általában csak ültek egymással szemben, és ha néha-néha valamelyikük megszólalt, mindig udvarias semmiségek kerültek szóba, mint például az időjárás, vagy a következő tanév.

Lucius nem tudta, fognak-e találkozni a tanév kezdetével, de bízott benne, hogy igen. Most, hogy elnyerte a lány bizalmát, nem akart sokáig távol lenni tőle.


***



Lys leeresztette a kezében tartott iskolai levelet. A csalódottság és a düh, amit a levél olvasása okozott számára, teljesen elvette az étvágyát; már bánta, hogy reggeli előtt akarta elolvasni a postáját.

– Idén sem jössz a Roxfortba? – kérdezte élesen az anyjától.

Di zavartan hümmögött valamit, amit akár nemnek is lehetett értelmezni. A lány sértetten bámulta a kakaóját, Di elnézett lánya válla fölött, Perselus pedig bölcsen hallgatott.

– Miért nem mondtad?

Perselus, megelőzve Diana dühös replikáját – és az ezzel együtt érkező vihart –, Lys vállára tette a kezét.

– Még nem volt biztos – mondta, és fejével a lépcsők felé intett. Lys mélyet sóhajtott, és csakis azért nyelte le a kikívánkozó, roppant ingerült választ, mert tiszteletben kellett tartania a tényt, hogy Perselus nem árulta be őt Dinek, amikor a nyár elején megtudta, hogy Luciusszal készül találkozni Harry helyett.

Kedvtelenül baktatott fel a szobájába, és a kelleténél hangosabban vágta be maga után az ajtót. Csak azután döbbent rá, hogy még mindig az iskolai levelet szorongatja, miután ledobta magát az ágyára. A pergamen, ami néhány perccel korábban még takaros tekercsbe csavarodott, most gyűrött volt, és még különös gonddal sem lehetett volna visszatekerni eredeti formájába. Lys csalódottan olvasta végig újra azt a sort, ami őt a leginkább zavarta, majd galacsinba gyűrte a pergament, és a szobája legtávolabbi sarkába hajította.

Az olyannyira utált felirat gyűrötten feketéllett a galacsin tetején:

Wilbert Fushel: A defenzív mágia elmélete.


***



Luciusnak több oka is volt, hogy Dit távol akarja tartani a Roxforttól. Mindközül az volt a legfontosabb, a lebukás veszélye jelentősen csökkenni fog, ha majd Lysszel találkoznak. Megrándult az arca a gondolatra; az iskolai vonat alig néhány órája indult el. Pontosan tudta, hiszen ő maga is ott volt – kikísérte Dracót, azzal a jól titkolt céllal, hogy talán láthatja Lyst. S látta is – igaz, csak egy pillanatra – egy fekete hajú lánnyal beszélgetett. Di nem volt vele; ezen csodálkozott egy kicsit, de nem volt rá túl sok ideje, mert megszólalt az indulást jelző vonatfütty, a két lány pedig kacagva szállt fel a piros mozdonyra.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.