efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Újabb késés...
Lezajlik a Tusa els? próbája, de Lysnek nincs kedve együtt ünnepelni a griffendélesekkel, ezért inkább úgy dönt, beszélget egy kicsit az anyjával. Ez a beszélgetés azonban kudarcba fullad... Di távol akarja tartani ?t, mégpedig Perselus segítségével. Lys pedig összerakja a mozaik darabkáit...


Éles sípszó hangzott fel, majd Ludo Bumfolt mágikusan felerõsített hangja üdvözölte a nézõket a Trimágus Tusa elsõ próbáján. Röviden elmondta a bajnokok feladatát (meg kellett szerezniük az aranytojást) egy, a bajnokok által húzott sárkánytól. Elysia arca a falnál is fehérebbé vált ezt a mondatot hallva.

Diggory volt az elsõ, a küzdõtéren pedig egy veszedelmesnek tûnõ svéd sróforrú sárkány bámult a fiú felé. Lys, aki háttal ült a sárkánynak egyáltalán nem bánta, hogy jó esélyei vannak elkerülni az esetleges lángcsóvákat. A fiú közelebb lépett, de még így is tisztes távolságban maradt a bestiától, pálcáját egy nagyobb kõre szegezte, ami pár másodperc múlva egy fényes fekete bundájú labradorrá változott. A kutya eszetlen rohangálásba kezdett a sárkány körül, a bestia pedig vadul kapkodott utána. Szerencsére nem fújt tüzet, bár Lyst a maga részérõl egyáltalán nem zavarta volna, ha megteszi: véleménye szerint Diggorynak elég nagy arca volt ahhoz, hogy egy ilyen szörny lefaragjon belõle egy kicsit. A labrador elszaladt a sárkánytól, mire az utána döcögött; a súlyos léptektõl megremegett az aréna. Cedric a tojások felé iramodott, s már éppen megszerezte volna a messzirõl is remekül látható aranytojást, a sárkány a fiú felé fordította a pofáját, és széles lángcsóvát fújt. Diggory talárja meggyulladt, de diadalittasan szorította magához a tojást, közben pedig tucatnyi varázsló sietett be a küzdõtérre ártalmatlanná tenni a bestiát.

Lys nem volt az õrjöngve ünneplõk között, és a tapsolást sem vitte túlzásba. Madame Maxime, Kupor és Bumfolt hét, Dumbledore nyolc, Karkarov pedig hat ponttal jutalmazta a teljesítményét.

A második versenyzõ Fleur volt. Lys róla sem vélekedett valami fényesen, szerinte ugyanis túl sokat panaszkodott a francia lány. Fleur ellenfele egy walesi zöldsárkány volt. A sípszó után pár percig még nem történt semmi, majd a sárkány feje dülöngélni kezdett, azután hangos horkolással lehanyatlott. Mielõtt a lány elérhette volna a tojásokat, a bestia orrából láng tört elõ, meggyújtva a talárját. Fleurt szemlátomást meglepte az esemény (– Talán nem tudta, hogy a sárkányok képesek tüzet fújni? – kérdezte Lys kaján vigyorral, de senki sem válaszolt neki.), miután felocsúdott pár másodperces döbbenetébõl, nyomban eloltotta magát, és õ is megszerezte az aranytojást.

Lys megtapsolta, némileg lelkesebben, mint Diggoryt. Õ kilenc pontot kapott Madame Maxime-tól, hetet-hetet Bumfolttól és Kuportól, nyolcat Dumbledore-tól és hatot Karkarovtól. Remélte, hogy harmadikként, végre-valahára Harry következhet majd, de nem így történt.

A durmstrangos Viktor Krum csoszogott ki a küzdõtérre. Ellenfele egy kínai gömblángsárkány volt, akikrõl Lys ránézésre nem feltételezte volna, hogy képesek ártani az embereknek. A fiú felemelte a pálcáját, és valamilyen átkot szórt a sárkány arcába. A lény felüvöltött, tántorogni kezdett, agyontaposva néhány épen maradt tojást. Lys arra gondolt, ezért biztosan levonnak majd néhány pontot tõle.

Madame Maxime és Ludo Bumfolt hét, Kupor és Dumbledore nyolc, Karkarov viszont tíz pontot ítélt meg a fiúnak.

– Bezzeg Ced csak hatot kapott tõle – szólalt meg elõttük egy hugrabugos lány.

– És Fleur is – tette hozzá Blake, a Lys mögötti sorból.

– Kíváncsi vagyok, Potter milyen pontokat fog kapni. – Ezt egy másik hugrabugos mondta, Lys évfolyamtársa, akivel gyógynövénytanra járt együtt. Alex Moore néven ismerte õt.

Harry ellenfele az eddig látott legveszélyesebb sárkány volt, egy magyar mennydörgõ. A fiú kivont pálcával állt, tisztes távolságra a sárkánytól. Lys úgy szuggerálta a fiút, mintha ezzel erõt adhatna neki a próbához.

– Csak nem fél? – kérdezte kárörvendõen Alex Moore. A hugrabugosok kuncogtak a megjegyzésen, Lys õszinte döbbenetére Serától érkezett a válasz:

– És akkor mi van, ha fél? – bökte meg a fiú vállát cseppet sem kedvesen. – Neki minden joga meg van hozzá! Nem önként jelentkezett, ráadásul egy évvel idõsebb nálunk!

Lys boldogan mosolygott.

A következõ pillanatban egy hosszúkás, barna valami tûnt fel Harry mellett. A hugrabugosok nyakukat nyújtogatva próbálták beazonosítani a tárgyat, õ maga pedig alig merte elhinni, hogy tényleg azt látja, amit látni vél.

– Ez egy seprû – közölte Sera a hugrabugosokkal, akik egy emberként fordultak felé, majd vissza Harryhez. – Tudjátok, hogy Pottert seprûnyélen nem lehet legyõzni?

Lys boldogan elvigyorodott, amikor Harry elrugaszkodott a földtõl. A könyvtárban elpocsékolt hosszú órák helyett valamilyen ésszerû, logikus és egyszerû megoldáson kellett volna törniük a fejüket. Talán egy ilyen töprengés eredménye volt a seprû küzdõtérre hívásának ötlete. Örült, hogy Harry vagy Hermione rájöttek erre, és cseppet sem bánta, hogy õt kihagyták az egészbõl.

Harry hirtelen zuhanni kezdett a mennydörgõ felé – a közönség fülsértõ sikollyal jutalmazta a produkciót –, majd hirtelen felrántotta a seprût. Azon a helyen, ahol el kellett volna repülnie, egy széles, forró lángcsóva szelte át a levegõt. A közönség lelkesen tapsolta meg a fiút remek megmozdulását.

– Micsoda parádés repülés! – Bumfolt hangja erõsebb volt a közönség tombolásánál. Lys rádöbbent, hogy most elõször hallja a kommentátort. – Figyeled a konkurenciát, kedves Viktor Krum?

A lányok összenevettek. Harry kitért egy újabb lángcsóva elõl, azonban az éles tüskékkel tarkított farokkal való találkozást már nem tudta elkerülni. A közönség rémülten felzúgott.

– Ugye nincs komoly baja? – kérdezte egyszerre Lys és Sera.

– Kit érdekel? – A hang tulajdonosa mardekáros talárt viselt, de felsõbbévesnek tûnt, így a lányok nem ismerték.

Harry körözni kezdett a sárkány körül. A bestia feje követte a fiú sebes röptét, s néhány perc múlva nyaka teljes hosszára szüksége volt, hogy feje minél közelebb lehessen a fiúhoz.

– Lángot fog fújni! – vészmadárkodott Elysia. Sera lemondóan megcsóválta a fejét.

Lys és Serafina legnagyobb döbbenetére Elysiának igaza lett: alighogy kimondta, a sárkány pofájából lángcsóva tört elõ, de Harry kitért elõle. A farkával sem érhette el a fiút, mert az túl messze volt tõle. Néhány másodperccel késõbb a mennydörgõ kitárta a szárnyait, elrugaszkodott a földtõl, és Harry felé lökte magát. A fiú abban a pillanatban zuhanórepülésbe kezdett – a közönség riadt sikkantásaitól kísérve –, elrepült a tojások felett, röptében megragadva az aranytojást. Néhány másodperc múlva sebesen emelkedni kezdett, a közönség pedig tapsolt, kiáltozott, ünnepelve a legfiatalabb bajnokot, aki a legrövidebb idõ alatt teljesítette az elsõ próbát.

– Szép volt, Harry – mondta Lys, de csak halkan, hogy illetéktelen fülek ne hallják.

A közönség egy emberként fordult a zsûri felé, várva a pontozást. Titkon minden nem Mardekár házba tartozó roxfortos sok pontot remélt Harrynek. Vagy legalábbis többet, mint amennyit Krum vagy Fleur kaptak; azért, hogy roxfortos bajnok álljon az élen.

– Gyerünk már! – morogta Sera türelmetlenül. – Tuti, hogy Potter lett az elsõ!

Csak mondania kellett. A zsûri tagja egyesével fellõtték a számokat: Madame Maxime nyolc, Kupor és Dumbledore kilenc, Bumfolt tíz, Karkarov viszont csak négy pontot adott a fiúnak. Ezt a számot látva több nézõ is rosszallóan felhördült, akárcsak Lys, Sera és Elysia.

– Bezzeg Krum tízet kapott – jegyezte meg egy negyedéves hugrabugos rosszallóan. Habár elvbõl Diggorynak szurkolt, nyilván õ is örült volna, ha egy roxfortos bajnok áll az elsõ próba élére. Lys boldogan rávigyorgott barátnõire.

– Ez nem igazságos! – csattant egy hang valahonnan a nézõtér közepe felõl. A három lány nem ismerte fel.

– Holtverseny az elsõ helyen – közölte tárgyilagos hangon Nadia Colt, Lys hollóhátas évfolyamtársa. Számmisztikára is járt, és gyakorlatilag bármit pillanatok alatt meg tudott jegyezni, amiben legalább egy számjegy szerepelt. – Potter és Krum negyven ponttal vezetnek.

A lány körül ülõ griffendélesek vad örömünneplésbe kezdtek, de a mardekárosok kivételével minden roxfortos megtapsolta Harryt. A második sorban ülõ két mogorva arcú francia fiút még csak egy pillantásra sem méltatták.

A klubhelyiség aznap este leginkább egy ételraktárra hasonlított; minden stabil vízszintes, vagy ahhoz közeli felületet édességgel teli tálak és sütõtökleves kancsók foglaltak el. Néhány szedett-vedett asztalkát súlyos tankönyvek alkottak; Lys nagyot nevetett a mágiatörténet könyvekbõl épített muffinos asztalkán. Lee Jordan néhány Filibuster csillagszórót rögzített a falakon, Elysia, aki ezt roppant édesnek találta rögtön odasietett, hogy segítsen neki. Sera a lelkesen tálaló nõvére felé nézett, majd elfintorodott, és az ellenkezõ irányba indult némi rágcsálnivalóért és italért.

Elhaladtak az egyetlen asztal mellett, ami – egyelõre – semmilyen süteményt nem kínált. Egy fiú, akirõl Lys tudta, hogy Harry évfolyamába jár, éppen a lángoló fejû Diggoryt rajzolta egy pergamenre (a karikatúra elragadóan élethûre sikerült, mindenki kárörvendõen elvigyorodott, aki elment az asztal mellett). Lányok és fiúk vegyesen állták körül az asztalt, és nézték a rajzolót. Lys cseresznyés lepényt vett az egyik tányérról, leült a hálókhoz vezetõ lépcsõk közé. Sera néhány másodperccel késõbb csatlakozott hozzá egy süteményekkel teli szalvéta és egy nagy pohár sütõtöklé társaságában.

Lysnek az volt a véleménye, hogy az, amit legtöbb háztársa csinál, nem több egyszerû képmutatásnál (ez alól Serát és Elysiát sem tartotta kivételnek). Serában azonban legalább annyi önérzet volt, hogy nem próbált meg elvegyülni a tömegben, azt játszva, hogy õ mindig is Harry mellett áll, mint ahogy Elysia tette. Lys tudta, hogy mindketten vásároltak Szurkolj CEDRIC DIGGORY-nak jelvényeket, és nem csak azért, hogy újabb csecsebecse legyen a fiókjukban.

– Tetszik neki – mondta Sera hirtelen, sütõtökleves pohara vészesen megingott kezében, ahogy Elysiára mutatott.

Lys értetlenül ráncolta a homlokát, egyáltalán nem értve, mirõl beszél legjobb barátnõje.

– Ki?

– Potter – érkezett a higgadt válasz. Sera belekortyolt a töklébe.

– Harry?! – csodálkozott Lys, és Elysia felé fordította a fejét. Ezt sosem gondolta róla. Elysia…; õ olyan…; Lys nem is igazán tudta megfogalmazni, milyen volt. Csendes, visszahúzódó…; Az új ismeret ténye viszont felvetett némi kérdést, például azt, miért vett barátnõje cedrices jelvényt.

– Miért, hány Potter jár még a suliba? – Sera elvigyorodott, mintha roppantul szórakoztatónak találta volna Lys kifakadását.

– De akkor miért vett diggorys jelvényt? – Lys felvonta a szemöldökét és barátnõje felé fordult.

Sera anélkül válaszolt, hogy egyetlen pillantásra méltatta volna beszélgetõpartnerét. Helyette azt nézte, ahogy néhány griffendéles újabb süteményeket pakol a már így is teli tálcákra.

– Hát azért, amiért mindenki más. – Kortyolt egyet a töklébõl, és körbelötykölte a pohárban. – Azt hitte, Potter hazudott, amikor azt állította, nem õ jelentkezett, és nagyon megorrolt rá. Tudod, Elysia szerint hazudni csúnya dolog. – Elvigyorodott. Lysszel együtt nézték, ahogy a szóban forgó barátnõjük lelkesen felaggat a falra egy posztert, ami Harryt ábrázolta, ahogy a mennydörgõ körül repked. – Persze most már minden rendben, csak látnia kellett röpködni a fiút. – Megvetõ horkantás és gúnyos kuncogás meglepõ elegyét produkálta, mire Lys automatikusan hátba vágta, mintha azt hitte volna, félrenyelt valamit.

Hallgattak néhány másodpercig, de a csend finom burka csak õket borította el, a klubhelyiség továbbra is zajos volt, talán zajosabb, mint korábban. Lyst kezdte zavarni a hangzavar.

– És te? – kérdezte Lys. Szeretett volna a beszélgetés végére érni, hogy minél hamarabb távozhasson ebbõl a nyüzsgõ darázsfészekbõl. – Mitõl változott meg a te véleményed?

Sera vállat vont, és hosszú idõ óta elõször nézett barátnõjére.

– Nem változott meg – közölte egyszerûen.

– Értem – jegyezte meg élesen Lys. Felpattant és a portrélyuk felé iramodott, kikerülve egy lánycsapatot, akik Harry csodás repülésérõl beszélgettek. Sera belevigyorgott a töklevébe, majd miután Lys kilépett a portrélyukon, hátradöntötte a fejét, és halkan nevetni kezdett.

A dáma portréjától néhány méterre találkozott össze Harryvel és barátaival – úgy tûnt, Ront is meggyõzte a remek repülés a mennydörgõ körül –, akik éppen a klubhelyiség felé tartottak. Gratulált Harrynek, aztán kikerülte a csapatot és a negyedik emelet felé vette az irányt. Úgy gondolta, jobban érezné magát, ha beszélhetne az anyjával a próbáról, vagy bármi másról, mert semmi kedve nem volt az álszent társai között tölteni az estét.

A negyedik emeleten, nem messze az anyja szobájától beleütközött valakibe, amikor jobbra fordult az egyik sarkon. Beletelt pár másodpercbe, mire felismerte az illetõben Perselust. A férfi az anyjával társalgott fojtott hangon valamirõl, de az ütközés hatására megtorpant és félbe hagyta a mondatot.

– Húsz pont a…; – kezdte, majd felismerte Lyst. – Miss Williams. – Hangja már-már csodálkozó volt. Talán azt nem értette, mit keres itt a lány, hiszen nemsokára takarodó volt. Lys az anyjára nézett, aki lánya láttán elsápadt. – Miért nincs a körletében? Bizonyára már rég ünneplik a házuk hõsét. – Hangja gúnyosabb volt, mint amit Lys megszokott tõle. Talán azért, mert most Harryrõl volt szó. Perselus nem kedvelte a fiút, és Lys egyszerûen nem tudta kiszedni belõle ennek az okát.

– Tudja, professzor…; – motyogta, tekintete anyja és Perselus között ingázott folyamatosan, mintha ötleteket keresne. – Én csak…;

– Perselus – suttogta Di olyan halkan, hogy Lys is alig hallotta a szavait. Az arca falfehér volt, a lány aggódott, hogy valami baja lehet. – Perselus, kérlek…;

A férfi elfordult a kislánytól és kezeit összefonta a mellkasán.

– Nem tartom jó ötletnek – mondta kimérten. Lys értetlenül nézett egyikükrõl a másikra.

– Kérlek…; nem lehet itt…; – Di szeme megvillant. Csak egy pillanatig tartott, Lys azonban észrevette, és hátrahõkölt; anyja szemeiben annyi fenyegetést látott egyetlen pillantás erejéig, amennyit addig összesen sem.

A férfi beleegyezõen sóhajtott.

– Jöjjön, Williams! – Lys vállára tette a kezét, és szinte elvonszolta õt Ditõl. Léptei gyorsak voltak, a kislánynak szinte futnia kellett, hogy ne maradjon le, bár lépést még így is nehezen tartott vele. Az irányból ítélve a pince lehetett az úti céljuk, s úgy tûnt, jó nagy kerülõvel készülnek oda.

– Mi…; mi volt ez az egész? – kérdezte Lys, amikor a második emeleten jártak. Ráadásul jóval hosszabb idõbe telt oda jutniuk, mint egyébként.

– Igyekezzen! – érkezett a válasz, és Perselus elengedte õt. – Siessen, nem érek rá egész este! Ne kelljen pontokat levonnom!

Ez már színtiszta színjáték volt. Lys is hallotta a lépteket. Megdermedt, és alaposan lemaradt Perselus mögött. A férfi visszanézett rá, majd lassított egy kicsit, de nem állt meg. A léptek zaja egyre erõsödött; akárkit is hallottak, az illetõ egyre közeledett. A sarkon botlottak bele; Perselus már befordult balra, amikor meghallották a kiáltást:

– Professzor úr! – Néhány festmény rosszallóan nézett a közeledõ alakra. Talán már aludni készültek…;

Perselus megtorpant, de csak egy pillanattal késõbb fordult meg. Az érkezõ sietõs léptekkel közeledett, de nem futott. Lys csak akkor látott többet belõle a körvonalainál, amikor pár méterre megközelítette õket. Egy diák volt, mardekáros talárban. Tejfölszõke haja csillogott a fáklyák fényében. Az egész megjelenésébõl felsõbbrendûség sugárzott, ezt talán az is bizonyította, hogy levegõnek nézte Lyst. Az egész lényében volt valami, ami egyszerre taszította és vonzotta a lányt.

– Örülök, hogy megtaláltam, professzor úr – mondta, és elhúzta a száját. A gesztust talán mosolynak szánta, de a lány szerint egyáltalán nem illett az arcához.

– Mit tehetek érted, Draco? – Perselus hangjából némi türelmetlenség érzõdött. Tekintete a fiú mögötti folyosó felé kalandozott, de elnézett arra is, amerrõl õ és Lys érkeztek nemrég.

– Láttam az apámat, professzor úr – mondta. – Itt volt a kastélyban, de lerázott azzal az ürüggyel, hogy dolga van.

– Ez nem az én problémám, Draco. – Perselus félig elfordult a fiútól.

– Beszélnem kell vele, uram. – Lys lélegzetvisszafojtva lapult a fal mellett.

– Ez nem az én problémám – ismételte a férfi, és hátat fordított a fiúnak. – Hamarosan takarodó. Jobb lesz, ha visszatérsz a körletedbe, Draco.

A fiú csalódottan leszegte a fejét, vetett egy gúnyos pillantást Lysre, majd szándékosan beleütközött, amikor elhaladt mellette.

– Hé! – mordult rá a lány. Perselus visszafordult, összeráncolta a homlokát, de nem tette szóvá a mozdulatot. Egy mardekárossal szemben nem védhette meg Lyst. A szõke fiú lépteinek zaja lassan elhalt.

Lys a vállát masszírozva lépett Perselus mellé.

– Undok, nagyképû…;

– Elég – szólt rá a férfi, és a lány másik vállára tette a kezét. – Gyere!

A pincéig nem is szóltak egymáshoz. Senkivel sem találkoztak, még egy kísértetet sem láttak az út további részében, s itt már a portrék is üresek voltak. Lys becsörtetett Perselus szobájába és ledobta magát egy székbe.

– Mi volt ez az egész? – kérdezte ingerülten.

– Draco? – érdeklõdött a férfi, hátat fordítva neki.

Lys felhorkant, és keresztbe tette a lábát.

– Nem õ, anya.

Perselus immár mögötte sétált. Lys nem követte a mozgását, tüntetõen elõre nézve várta, hogy a férfi magyarázatot adjon arra, ami a negyedik emeleten történt.

– Nem tudom, mire gondolsz.

– Na ne röhögtess! – Lys felmordult. – Anya szabályosan könyörgött neked, hogy lerázhasson! Aztán, mivel ez nem jött be, megfenyegetett a puszta tekintetével!

– Remekül elemezted a helyzetet. – Perselus megállt a bájitalos laborba vezetõ ajtó elõtt. – Mit szólnál, ha fõznénk egy sebhegesztõ fõzetet? Madam Pomfrey napok óta zargat vele.

– Ne térj ki a válasz elõl! – csattant fel a lány. – Az anyám nem akart beszélni velem, és te tudod az okát, ne is tagadd!

– Valóban. – A válasz hûvös volt, egyszerû és semmitmondó. Ebben a helyzetben pedig rendkívül idegesítõ is.

– Mondd el! – Lys felpattant, Perselus elé lépett, és mutatóujját a férfi mellkasának nyomta.

– Nem.

– Mondd el! – követelte a lány ellentmondást nem tûrõ hangon.

– Nem. Ne beszélj így velem! – Ebben már volt valami a tanár Perselusból is.

– Miért? – kérdezte Lys dacosan, és összefonta karját a mellkasa elõtt.

Egy ideig néma csend honolt köztük. Cseppet sem békés vagy nyugodt csend.

– Megígértem Dinek, hogy hallgatok.

– Na és? – A kérdés egyszerre volt felháborodott és csalódott. Perselus rengeteg Dinek tett ígéretét szegte már meg, nem egyet habozás nélkül.

– Sebhegesztõ fõzet? – kérdezte a férfi, és fejével a labor ajtaja felé bökött. Lys mélyet sóhajtott.

– Szívesen – mondta. Kitárta az ajtót, és belépett a férfi elõtt. Perselus arca megrándult, tekintete pedig semmi jót nem ígért Dinek ezért az egészért.


***



A fõzõcskézés sok mindenre volt jó, többek között arra is, hogy elterelje Lys figyelmét az elsõ próbáról és annak következményeirõl. Többek között ezért is szeretett bájitalokat fõzni, legalább addig sem kellett másra gondolnia. Az elmúlt két évben megszokta már, hogy különféle mondvacsinált büntetõfeladatok ürügyén segít Perselusnak, és ha idén is így történt volna, semmi gyanúsat nem talál az egészben. Azonban az, hogy Di az egyik délutáni beszélgetésük alkalmával megemlítette, hogy szeretné, ha Lys bájitaltan különórákra járna, több volt, mint gyanús, anyja ugyanis sosem nézte jó szemmel, ha õ a bájitalos laborban tevékenykedett.

– Mégis mi ez a bájitaltan különóra? – kérdezte Lys. – Úgy értem, mire fel?

– Perselus az elérhetõ közelségben élõ legjobb bájitalkészítõ – nézett rá szigorúan Di. – Rengeteg dolga van, és rajtad kívül senkit sem engedett még be a laborjába. Engem sem.

Lys elfintorodott.

– Régen sosem szeretted, ha a laborban jártam. Mi változott?

– Segítened kell Perselusnak. – Lys úgy érezte, ez nem válasz a kérdésére.

– Titkolsz elõlem valamit? – kérdezte. Karjait összefonta a mellkasa elõtt.

– Nem – érkezett a meglepõen hamar rávágott válasz. A lány úgy sejtette, ennek éppen az ellenkezõje igaz; semmi más nem vehette volna rá Dit arra, hogy megengedje neki a bájitalkészítést.

A rejtélye a karácsonyi szünetig sem talált választ, pedig több mint nyolc ilyen különórán vett már részt. Perselusból egyetlen szót sem lehetett kihúzni, ugyanis ha Lys elõállt az elméletével, miszerint Di biztos helyen, magától távol akarja tudni õt, hosszú percekre elhallgatott.


Az egyik ilyen különóra után a Griffendél-torony felé tartva Lys azon gondolkozott, hogyan titkolhat elõle valamit, valami igazán fontosat az anyja, és Perselus miért mehet bele a titkolózásba. Már majdnem felért a hetedik emeletre, amikor villámcsapásszerûen jutott eszébe a megoldás. A megoldás, ami magyarázatként szolgált mindenre: arra, hogy miért laknak együtt vele, hogy miért akarta a Süveg a Mardekárba osztani, hogy miért szeret annyira bájitalokat fõzni…; egyszerûen mindenre. Megtorpant, ezzel éppen elkerülve egy kellemetlenül fájdalmas ütközést egy felsõbb éves fiúval.

A toronyig hátralévõ utat futva tette meg. Anélkül vágott át a klubhelyiségen, hogy észrevette volna az õt hívó Serát. Felsietett a hálóba és ledobta magát az ágyra. Addig forgolódott, amíg meg nem látta képmását az Angelica ágya mögötti falra akasztott tükörben. A néhány perc múlva belépõ Sera és Elysia csupán azt hallották, ahogy barátnõjük saját arcát tapogatva kifakad:

– De hát nem is hasonlítok rá!
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.