efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya 3 Szerző: iuwan
[Vélemények - 50] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Íme a folytatás, némi függ?vég, bár a tények ismeretében nem hiszem, hogy sok izgalmat tartogatna. Jó olvasást mindenkinek!


Facebook


1994. szeptember 2.

– Szerintem ez akkor sem igazságos! – Serafina ingerülten csapta le táskáját az ágyára, fekete haját a kelleténél ingerültebb mozdulattal kötötte lófarokba. Éppen bájitaltan óráról tértek vissza, amin Piton professzor nemes egyszerûséggel használhatatlannak minõsítette a fõzetét – melynek színe az eredeti inverze volt, ráadásul kicsit sûrûbb is, mint kellett volna –, és eltûntette, órai munkáját elégtelennel jutalmazva. – Bezzeg Harper szikladarabjára nem adott élbõl karót!

Lys mélyet sóhajtott, és Elysiára bízta Serafina megnyugtatását. Nem szeretett belefolyni azokba a vitákba, amelyek Perselust érintették, mert tartott tõle, hogy nem sokáig lenne nyugta a Griffendél-toronyban, ha kiderülne, hogy védi a professzort. Két barátnõje vitája kezdett elharapódzni, így inkább távozott azzal az indokkal, hogy meglátogatja az anyját, nem törõdve vele, hogy ez még csak az elsõ tanítási nap volt.

Elysiával rögtön az elsõ napokban barátkozott össze, de akkoriban még Ginnyvel is egészen jóban volt. Aztán valamiért elhidegültek egymástól a Weasley lánnyal, és mostanában inkább csak köszönõviszonyban voltak. Serafina másodév elején csapódott hozzájuk, miután végzetes vitája volt ikertestvérével, Angelicával. Lys azóta nem is látta beszélgetni a testvéreket.

A klubhelyiségbe érve meglátta az egyedül ücsörgõ Harryt, tõle nem messze pedig a Creevey-fivérek ültek Angelicával, és valamirõl nagyon sutyorogtak a szemüveges fiú felé pislogva. Talán autogramot akarnak kérni tõle? Lys az ajkába harapott erre a gondolatra. Kedvelte Harryt – Perselusszal ellentétben, aki egy ideig igen nehezen viselte ezt a tényt –, és így, hogy egyedül látta, szívesen odament volna hozzá, hogy megkérdezze, minden rendben van-e vele, de tartott tõle, hogy a többiek félreértenék a helyzetet. Csak akkor jött rá, hogy milyen régóta áll a lányok hálótermeihez vezetõ lépcsõ lábánál, amikor Ginny arra kérte, lépjen arrébb, mert nem tud felmenni.

Lys nyelt egyet, és elindult Harry felé. Léptei egyre lassabbak lettek, ahogy közeledett a fiúhoz.

– Szia, Harry – suttogta bizonytalanul. – Leülhetek?

A fiú felnézett rá, és bólintott. Lys leült egy puha karosszékbe Harryvel szemben.

– Hogy vagy? – kérdezte a fiútól.

– Jól – érkezett a válasz. – Vagyis…; – kezdte a fiú egy hosszabb szünet és egy torokköszörülés után. – Kicsit szomorú vagyok, hogy idén elmaradnak a kviddicsmeccsek. – Lys megértõen bólintott. A fiúk – egy-két kivétellel – mind rajongtak a kviddicsért. – Fredék be akarnak nevezni a Tusára – jegyezte meg, mintegy mellékesen. – Ron szerint jó ötlet, és…;

– És te is így gondolod. – Lys karba fonta a kezét, és szigorú pillantást vetett a fiúra. – Szerintem pedig egyáltalán nem jó ötlet. Ugyanis, ha nem tudnád…;

– Ne legyél olyan, mint Hermione! – mordult rá valaki, majd lehuppant a szemüveges fiú mellé. A táskája tompa puffanással landolt elõtte a földön. – Ezer galleont lehet nyerni, és a gyõztest élete végéig dicsõség övezi majd!

– Lehet – értett egyet komoran Lys –, de ha meghalnátok a Tusa ideje alatt, nem nyilvánítanának hõsi halottnak. Mert azért tiltották be; túl sokan vesztették az életüket a próbák során.

Ron ingerült pillantást vetett rá, és legyintett, mintha egy szemtelen legyet akarna elhessegetni. Tankönyvet halászott elõ a táskájából, majd pergamen és penna után kutatott, kissé lehajolva, így Lys egy ideig csak a hátát látta.

– Nyilván azért lesz itt egy képzett auror, hogy megakadályozza az ilyesmit – mondta felegyenesedve, egy hajlott pennát tanulmányozva. Baljában egy pergamentekercset szorongatott.

– Nálunk egész este a Tusa volt a téma – szólt közbe Colin Creevey. Egyikük sem vette észre, hogy õ, az öccse és Angelica odaléptek hozzájuk.

Harry nem szólt semmit. Lys már megfigyelte, hogy Colin jelenlétében mindig tartózkodóbban viselkedik, talán azért, mert a fiú tekintetébõl is rajongás áradt, ami Harryt mindig is zavarta. Lys, hogy kikerüljön a kínossá váló helyzetbõl, amit egyfajta csapdaként fogott fel, tényleg eliszkolt az anyjához.

A negyedik emelet felé tartva azon töprengett, miért gondolja azt minden második ember – általában a fiúk –, hogy attól lesz menõ, ha veszélybe sodorja a saját életét. Õ a maga részérõl akkor sem nevezett volna be a tusára, ha már elmúlt volna tizenhét éves. Nincs annyi pénz, amennyiért õ kockára tenné az életét egy ostoba viadalon.

Ahogy befordult arra a folyosóra, amelyrõl az anyja szobája is nyílt, egy magas, hosszú szõke hajú varázslót pillantott meg. Gyorsan behúzódott egy lovagi páncél mögé, és reménykedett, hogy a férfi anélkül halad el mellette, hogy észrevenné õt. Néhány másodperc múlva a varázsló úgy robogott el mellette, hogy egy oldalpillantást sem vetett a páncélra vagy rá, Lysre. Néhány másodpercig még nem mozdult a rejtekhelyérõl, aztán kilesett a folyosóra. Mivel senki sem járt erre, óvatosan kibújt a lovagi páncél mögül, és folytatta útját az anyja szobája felé.

Megállt az elegáns mahagóni ajtó elõtt, és kettõt koppintott rajta.

Az anyja egy pillanattal késõbb feltépte az ajtót, és ingerült arckifejezésébõl arra lehetett következtetni, hogy nem Lyst várta.

– Jó estét, Williams professzor – köszönt gyorsan, fenntartva a látszatot, hogy õk csak óráról ismerik egymást. Nem minden tanuló volt ugyanis tisztában kettejük rokoni kapcsolatával, még a lány osztálytársai között is akadt, aki nem ismerte a titkot.

– Szervusz. – Di tett egy lépést oldalra, beengedte a lányát, majd bezárta az ajtót.

– Nem engem vártál? – érdeklõdött Lys, közben kíváncsian fürkészte Dianát.

A nõ elõször nem tudta, mit válaszoljon. Nem akart – nem mert – nemmel felelni, de hazudni sem szeretett volna, így inkább Lys elsõ napjáról érdeklõdött. A fiatalabb látszólag hamar napirendre tért a levegõben hagyott kérdés fölött, de magában megjegyezte, és gondolatban kezdett párhuzamot vonni a szõke varázsló és az anyja ingerült fogadtatása között.

Miután alaposan kielemezték az összes órát, a bájitaltant kivéve, Lys feszengve kiegyenesedett, és az asztalra tette félig kiürült teáscsészéjét.

– Perselus ma nagyon csúnyán viselkedett Serafinával – mondta óvatosan. Sejtette, hogy anyja nem repesne az örömtõl, ha rögtön igazságtalannak titulálná a férfit. – Volt egy bájital, ami…; – Elhallgatott, mert észrevette, hogy Di mosolyog.

– Perselus már beszámolt a történtekrõl, mert sejtette, hogy panaszkodni fogsz. – Lys összeráncolta a homlokát. – Ne nézz így, tavaly óta minden egyes „rossz húzása” után levelekkel bombáztál, már számított rá. – A kislány dacosan összefonta a karját.

– Perselus igazságtalan volt – jelentette ki. – Harper bájitala sokkal rosszabb volt, mint Seráé, õ mégsem kapott elégtelent. Csak azért, mert Sera griffendéles – tette hozzá egy lélegzetvételnyi szünet után-

Di nagyon csúnya pillantást vetett a lányára.

– Sebastian bájitala szintúgy használhatatlan volt, ez igaz, de nem volt veszélyes senkire sem.

– De Sera…; – Di felemelte a kezét, és csendre intette a lányát. Lys dacosan dõlt hátra, és keresztbe tette a lábait.

– Perselus a tanár – jelentette ki ellentmondást nem tûrõ hangon –, jobban ért a bájitalokhoz, mint ti, joga, sõt, kötelessége eldönteni, melyik bájital lehet ártalmas a diákjaira.

Lys ingerülten felhorkant.

– Úgy érted, melyik nem mardekáros bájitala ártalmas a diákjaira?

– Lysandra! – A lány arca fintorba torzult. Csak az anyja hívta õt a teljes nevén, még akkor is, ha tudta, mennyire gyûlöli ezt a lány. Felötlött ugyan egy pillanatra, hogy megemlíti a szõke varázslót, de inkább csendben maradt, és udvariasan folytatta a társalgást az elsõ legendás lények gondozása óráról.


***



A durmstrangos és beauxbatons-os diákok érkezéséig hátralévõ idõ igen komolyan próbára tette az anya-lánya köteléket Lys és Di között. Most, hogy az anyja visszatért az iskolába, a lány még inkább kötelességének érezte, hogy beszámoljon minden igazságtalanságról, ami a diákokat – elsõsorban a barátait – érintette, legfõképp azokat, amikben Perselus szerepelt igazságtalan félként. Rendszeresen panaszkodott arról, ahogy a férfi Harryvel bánt – mivel sokat beszélgetett a fiúval, minden apró incidensrõl tudott –, de Di valamilyen indokkal mindig lepergette a vádakat. A kislány megpróbált erõt venni magán, és egy ideig nem meglátogatni az anyját, de ez az idõszak sem tartott sokáig.

Ahogy Elysia és Serafina között állt a kastély elõtt, várva a két delegáció érkezését, arra gondolt, mégis mi a csudáért kellett éppen ebben az évben rendezniük ezt az átkozott Tusát, miért nem lehetett mondjuk három évvel korábban? Meg egyébként is, miért kell az egész iskolának kivonulnia a hideg, szeles parkba? Elysia oldalba bökte õt.

– Van valami az arcodon – mondta, és Lys orcájának jobb oldalára bökött.

Lys kíváncsian tapogatta meg az arcát, majd letörölte a maszatot. A jellegzetes illat, amit az ujján érzett, egy ritkább bájital-hozzávaló illatát idézte fel benne. A rövidebb tanórák miatt segített egy kicsit Perselusnak – közben nem mulasztott el célozgatni a férfi igazságtalan megkülönböztetésére –, nyilván akkor kente el a hozzávalót az arcán.

– Szerintetek mivel jönnek? – hallotta maga mögött Ron hangját. Hátrasandított. A negyedévesek sorában Harry éppen mögötte állt, oldalán két barátjával.

Lyst a maga részérõl az sem zavarta volna, ha az idegeneket kiugranak egy repülõgépbõl, és ejtõernyõvel érkeznek, ugyanis cseppet sem volt ínyére, hogy itt álldogáljon az egyre hûlõ októberi idõben a kastély szeles parkjában. Összébb húzta magán a talárját, épp abban a pillanatban, amikor Dumbledore kijelentette a Beauxbatons delegációjának érkezését.

Egy hatalmas halványkék lovas kocsit pillantott meg, melyet aranyszínû, méreten felüli szárnyas lovak húztak. Összerezzent, amikor a paták hangos dobogással talajt fogtak, a kocsi kerekeinek tompább puffanására pedig szorosan összezárta a szemét. Bármilyen gyönyörû lények is voltak, egészen kicsi kora óta tartott a lovaktól, egészen pontosan azóta, hogy egy közönséges angol telivér levetette õt a hátáról egy régi, iskolai kiránduláson.

A kocsiból egy magas, sovány nõ lépett elõ. Ránézésre még Hagridnál is jóval nagyobb volt, pedig Lys még sosem látott a vadõrnél magasabb személyt. Elfordította a fejét, amikor a termetes hölgy üdvözölte Dumbledore-t.

A Durmstrang iskola tanulói egy riasztó külsejû, fekete hajón érkeztek. Lys ennek a ténynek csupán azért örült, mert végre visszatérhettek a jó meleg kastélyba. Már régóta erre a pillanatra várt, még az sem érdekelte volna, ha vacsora nélkül kell lefeküdnie aznap este, csak ne kelljen kint ácsorognia a parkban.

A lakoma alatt egyetlen pillantást sem vetett a külföldi vendégekre, sõt, az sem érdekelte különösebben, hogy megérkezett az auror, akit Dumbledore még az évnyitó lakomán említett a diákoknak. Fel sem nézett, inkább kedvtelenül turkálta a sült krumpliját. Elysia és Serafina valamilyen rémisztõ külsejû idegenrõl sutyorogtak, majd a fekete hajú finoman megbökte õt.

– Vajon miért hiányzik a fél orra? – kérdezte. Lys kénytelen volt felnézni, hogy megválaszolhassa a kérdést. Akkor pillantotta meg a legrémisztõbb embert, akivel addig találkozott. A férfi arcát elborító hegek még ilyen távolságból is tisztán látszottak, egyik szeme fekete volt, és egészen apró, a másik acélkék és – a feketéhez képest – hatalmas.

– Nem tudom – válaszolt, és továbbra is riadtan bámult a férfira.


***



Az elkövetkezõ hetekben két alkalommal látta a rejtélyes szõke varázslót, mindig egy olyan útvonalon, amely szinte egyenesen vezetett a bejárati csarnok és az anyja szobája között. Többször gondolt arra, hogy rákérdezzen Dinél, de valamiért sosem merte megtenni, bármennyire is kíváncsi volt. Perselustól sem tudott informálódni, mert nem beszélt vele azóta, hogy a férfi az egyik „bájitaltan különóra” alkalmával, pár nappal bajnokok kiválasztása után mintegy mellékesen megjegyezte, hogy Harry Potter „feltûnési viszketegségben szenved” és „kényszeresen áthág minden szabályt”.

Leírta az utolsó pontot az átváltoztatástan házi feladata végére, ezzel befejezettnek nyilvánítva azt, letette a pennát és felállt, hogy kinyújtóztassa kicsit az elgémberedett tagjait, majd meglátta Harryt, amint szinte észrevétlenül beoson a klubhelyiségbe, felrobog a fiúk lépcsõjén, majd pár perc múlva visszatér a portrélyuk felé sietve. Ekkor már észrevették néhányan, de õk mind tüntetõen elfordították a fejüket. Még a griffendélesek közül sem mindenki támogatta a fiút, ahogy Elysia és Sera, de még Harry legjobb barátja, Ron sem.

Lys vetett egy pillantást két barátnõjére – éppen az aszfodélosz felhasználásáról vitatkoztak a bájitaltan leckéjükhöz –, és úgy döntött, nem vennék észre a hiányát. Megkerülte az asztalt, elhaladt a Weasley család iskoláskorú tagjainak nagy része mellett – Ron az ikrekkel töltötte az idejét mióta kiválasztották a bajnokokat –, kitárta a portrélyuk ajtaját, és Harry után iramodott. Bár már nem látta a fiút, úgy gondolta, talán a könyvtár felé mehet – tudva, hogy Hermione az egyetlen barátja, ez tûnt a legkézenfekvõbb tippnek – ezért a negyedik emelet felé vette az irányt.

Néhány folyosóval a könyvtár elõtt meglátta a fiút.

– Harry! – kiáltott utána. – Harry, várj!

A fiú megtorpant, és az érdeklõdés legcsekélyebb jele nélkül a lány felé fordult.

– Mi van? – kérdezte barátságtalanul, karba font a kézzel.

Lys csak akkor szólalt meg, mikor beérte, és vett pár mély lélegzetet.

– Csak azt akartam mondani, hogy én hiszek neked. – A fiú furcsán nézett rá. – Elhiszem, hogy nem te dobtad bele a neved a Serlegbe, és anya is elhiszi.

Harry elmosolyodott.

– Köszönöm – mondta hálásan. – És bocsánat, amiért olyan mogorva voltam – tette hozzá szégyenkezve. – Tudod, az emberek általában mást…; szóval, kevesen hisznek nekem. – Vetett egy pillantást a táskájára. – Nem jössz fel a könyvtárba? Kaptunk egy bonyolult házi feladatot bájitaltanból. Hallottam, hogy mennyire jó vagy belõle…; talán tudsz segíteni. Nem akarom még ezzel is Hermionét terhelni.

Lys elgondolkozott, majd vállat vont.

– Végül is…; ráérek.

Attól kezdve, ha választania kellett Sera és Elysia valamint Hermione és Harry társasága között, mindig az utóbbit választotta.


***



Lys mély sóhajjal csapott össze egy újabb, sárkányokról szóló könyvet. Madam Cvikker csúnya pillantást küldött felé, de egyáltalán nem törõdött vele.

– Ez nevetséges – mondta ingerülten Lys. – Nincs olyan átok, amit egyetlen ember használhatna ezek ellen a randa, repülõ gyíkok ellen!

Harry komoran bólintott.

– Mégis szembe kell szállnom eggyel – emlékeztette a lányt. – Ahogy a többi bajnoknak is.

– De õk felnõttek! – mordult fel. – Õk önként vállalták, neked viszont nem kellene részt venned benne!

A fiú keserûen bólintott.

– Biztosan van egy egyszerû átok – szólalt meg Hermione, fel sem pillantva az elõtte heverõ könyvbõl. – Például ezt is el lehet végezni egyedül – bökött a szövegre, valahol az oldal közepe táján. – Ó, fúj, nem! Ez borsos leheletet okoz.

– Azzal aztán tényleg sokra menne Harry – dörmögte Lys sötéten. – Anyának és Pe…; – elharapta a mondatot, mielõtt kimondta volna Perselus nevét. – Szóval, egy csomó bestiáról van könyvünk otthon, sokat olvastam el a Roxfort elõtt, de sárkányosat sosem találtam. – Elfintorodott, mintha Di vagy Perselus hibája lett volna, hogy nem tud segíteni Harrynek. – Ó, remek! – mordult fel, és sötét pillantást vetett egy csoszogó, görbe orrú fiúra. – Már megint itt van…;

Harry mélyet sóhajtott, és belevigyorgott a Sárkánynevelés haladóknak címû könyvbe. Rendkívül szórakoztatta, ahogy a lányok viselkedtek, amikor meglátták Viktor Krumot a könyvtárban.

– Nem tud a rozzant bárkáján olvasni? – nyögött fel Hermione, és egy fintorral maga elé rántott egy újabb könyvet.

Hosszú perceken át csak a lapozás finom nesze törte meg a csendet hármuk között.

– Hé, ez tök jó! – nevetett fel Lys. Harry reménykedve felkapta a fejét. – Nem, neked most nem túl hasznos, de tök jó! Locsolóbûbáj!

Harry arcáról lefagyott a mosoly.

– Ha tüzet fúj, az már régen rossz – mondta sötéten.

– Tudom, bocsi – emelet fel kezeit védekezõen Lys. – De ez az ábra itt zseniális! – Azzal Harry elé tolta a könyvet, és egy fél oldalas ábrára mutatott. Egy sárkányt ábrázolt, tûzokádás közben, és egy varázslót, aki a locsolóbûbájjal védekezett. A varázsló talárjáról csöpögött a víz, mintha saját magát is eláztatta volna.

– Aha, tök jó – mondta minden lelkesedés nélkül Harry.

Aznap este mindhárman aggodalmakkal tértek vissza a hálókörleteikbe.

Lys elalvás elõtt arra gondolt, milyen jó lenne, ha az anyja nem jött volna vissza erre a tanévre. Akkor küldhetnének neki egy baglyot, és segíthetne találni egy átkot, amit Harry a sárkány ellen használhat. De így, hogy tanár, semmilyen formában nem adhat segítséget a fiúnak. Csalódottan fordult az oldalára, és percekkel késõbb elszenderedett. Könyvekkel álmodott, aztán meglátott egy sárkányt, melynek mintha papírból lettek volna a pikkelyei. Felemelte a pálcáját, és valami ezüstös átkot szórt a bestiára, aztán felriadt, és rájött, hogy már csak két óra van hátra a reggeliig.


***



Az elsõ próba elõtti utolsó napokban egyáltalán nem találkozott Harryvel vagy Hermionéval. Sejtette, hogy kitaláltak valamit, aminek segítségével a fiú leküzdhette az elsõ próba akadályát, de egy kicsit bántotta, hogy szó nélkül váltak el tõle. Visszakormányozta gondolatait a sötét varázslatok kivédése házi feladatához, és homlokráncolva kutatott agyában néhány információ után a mumusokról. Emlékezett rá, hogy olvasott egy könyvet otthon, amiben részletesen leírták a mumusok minden jellemzõjét és jellegzetességét, de neki csak az jutott eszébe, hogy képesek felvenni azt az alakot, amitõl az õket látó ember legjobban fél. Ezt azonban már régen leírta.

Mélyet sóhajtott, és félretolta a félkész dolgozatot. Esze ágában sem volt osztályelsõnek lenni az anyja tárgyából – és nem is sikerült elérnie ezt a címet –, mert nem akarta, hogy a rosszmájú diáktársai azt higgyék, csak azért kap jó jegyeket, mert a tanár lánya. Különben sem rajongott ezért a tantárgyért; az õ kedvence az átváltoztatástan volt. Az sötét varázslatok kivédése csak valahol a rangsor legvégén kapott helyett, közvetlenül a mágiatörténelem, az asztronómia és a gyógynövénytan elõtt.

– Akarsz cserélni? – kérdezte Sera, és Lys felé nyújtotta a mumusokról szóló esszét. Tekintete a Lys bájitaltan házi feladatát tartalmazó pergamen felé siklott.

– Kösz – bólintott õ, és egyik kezével elvette az elvártnál jó fél méterrel hosszabb dolgozatot, a másikkal pedig odanyújtotta a saját leckéjét.

Gyakran játszották el ezt, és általában ezzel a két tantárggyal. Serafina évfolyamelsõ volt Di tárgyából, bájitaltanból viszont elég gyengén teljesített, így Lys hajlamos volt arra, hogy némi csalással segítsenek egymásnak. Elysia, aki talán csak bûbájtanból volt kiemelkedõ képességû, mindig megmosolyogta õket. Neki ugyanis nem volt szüksége barátai dolgozataira ahhoz, hogy elfogadható szinten tartsa a jegyeit.

– Holnap megvártok? – érdeklõdött Lys, miután õ és barátnõje is befejezte a másolást. – Tudjátok, nekem számmisztikám van, és az elsõ próba elõtt még be kell ugranom anyához. Egyedül meg semmi kedvem lemenni.

– Aha – bólintott Elysia, és összeszedte a cuccait.

– Naná!

Az este hátralévõ részében egyáltalán nem látta a Griffendél bajnokát.


***



A számmisztika kevésbé volt népszerû tantárgy, mint a jóslástan, ugyanis sok diák abban a tévhitben élt, hogy belenézni egy kristálygömbbe és kitalálni valamit arról, amit látnak benne sokkal egyszerûbb, mint bonyolultnak tûnõ számításokat végezni. Ez az õ csoportjukon is meglátszott: a griffendélbõl csak õ, Angelica és egy Blake Eston nevû fiú járt az órára. A hollóhátasok öten, a hugrabugosok ketten, a mardekárosok szintén hárman voltak. Lys harmadikként végzett az órai feladattal („Számítással igazolja, mennyiben befolyásolta volna a jellemét, ha egy nappal korábban illetve késõbb született volna!”), és csendesen várta az óra végét jelzõ csengõszót.

Blake Eston belenézett a lány elõtt heverõ pergamenbe.

– Június huszonnegyedikén születtél? – kérdezte, és közben leírt valamit a pergamenjére.

– Igen. – Egy sokkal sértõbb válasz volt a nyelve hegyén, de nem akart goromba lenni.

– Én három hónappal korábban – mondta, és elégedett vigyorral nézett fel a lányra, aki felvonta a szemöldökét. Egyáltalán nem értette, miért beszél ilyesmirõl Blake, hiszen nem voltak barátok, csupán egymás mellett ültek ezen az órán.

Mielõtt azonban rákérdezhetett volna, megszólalt a csengõ. A diákok felnéztek, Vector professzor összeszedte a pergamenjeiket, majd kiadta a házi feladatot:

– Számolják ki, mennyiben térne el valamelyik családtagjuk jelleme, három hónappal késõbb született volna! Két teljes hetet kapnak, a dolgozat legyen minél részletesebb!

A csoport felírta a feladatot, majd kisebb csoportokban távoztak.

Lys elõször az anyjához sietett, majd néhány perccel késõbb a bejárati csarnok felé vette az irányt, ahol Sera és Elysia már várták õt. Egyszerre húzták összébb magukon a talárjukat, ahogy megcsapta õket a hideg, novemberi levegõ. A tömeget követve megkerülték a Tiltott Rengeteget, és arról beszélgettek, mi lehet az elsõ próba. Lys, aki nagyjából sejtette a feladatot, egyetlen szóval sem utalt erre a tudásra, de lelkesen vett részt a képtelenebbnél képtelenebb ötletek kitalálásában.

Az ötödik sorban találtak maguknak helyet. Lys elõre dõlt, és a tenyerébe temette az arcát. Remélte, hogy Harry és Hermione kitaláltak valamit nélküle. Mert ha nem…; abba belegondolni sem mert.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.