efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ha belekóstolsz; veszélyes! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 27] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
rtam mr jobbat is, hosszabbat is, de egy kis fejfjsos napszrssal ennyi tellett t?lem. Remlem, azrt tetszeni fog^^"


- Mondd csak édesem, szabad egy ilyen kislánynak egy ilyen sötét helyen sétálnia? – suttogta a fülembe, mire megdermedtem. A meleg leheletét éreztem a nyakamon, miközben szabad kezével a hasamat cirógatta.
Lassan végigsimította a ruhámon, majd feljebb túrva azt, benyúlt az alá és végigsimította a csupasz bőrömet. Meleg kezei elidőztek a bordáimnál és a melltartóm merevítőjénél, miközben én ledermedve meredtem magam elé. Mi folyik itt?
Hirtelen megfordított, a mellkasához rántott és ajkait az enyémre szorította. Puha nyelve utat tört magának a fogaim között, miközben én nyitott szemekkel meredtem az arcra és az azt szegélyező fekete hajtömegre. Még így, a sötétben is felismertem… Mit akar tőlem?
Egy szempillantás alatt magamhoz tértem és megpróbáltam ellökni magamtól, de erősen tartott, ezért püfölni kezdtem a mellkasát, de egy egyszerű mozdulattal leszorította a kezeimet, én pedig remegve próbáltam elhúzódni, de nem engedett. Egy határozott mozdulattal beleharaptam a nyelvébe, mire hátrakapta a fejét és ellökött magától.
A lendülettől a padnak estem és jól bevertem a hátamat, majd a földre zuhantam. Könnyes szemekkel meredtem magam elé, majd gyorsan felpattantam és kikaptam a zsebemből a pálcámat.
- Jézusom, Élet! Ezzel akarsz távol tartani? – nevetett, majd egy gyors mozdulattal megragadta a pálcát tartó kezem, kicsavarta belőle fegyveremet és magához rántott. – Akarlak! – suttogta rekedten és fenekemet megmarkolva közelebb húzott magához. Meglepetten felsikkantottam, mikor megéreztem a meredező vágyát az ölemnél.
Zavaromban elpirultam az ismeretlen érzéstől és testemet átjárta a félelemmel vegyes düh.
Újból lehajolt, hogy csókot lophasson tőlem, de elfordítottam az arcomat, így csak a fülemnél éreztem meg a leheletét. Kezeimet a mellkasára tettem és megpróbáltam eltolni magamtól. Habár ezzel a kísérlettel semmit nem értem el, mégis megállt egy pillanatra és ujjaival felemelte az államat, miközben tekintetével az enyémet kereste.
Mérgesen szúrtam pillantásomat az övébe, mire elkerekedett a szeme és levegőt sem véve távolodott tőlem pár lépést, majd az egyik székre rogyott. Nagyokat pislogva bámultam rá, majd fogtam magam és sietős léptekkel elindultam az ajtó felé, de a megtört hangja megállított.
- Miért nem szóltál?
Kezem megállt a kilincsen, majd tanácstalanul fordultam vissza a férfi felé, de az már velem szemben állt, lehajolva a szintemre. Félhosszú, fekete haja belelógott a szemébe, de abban a pillanatban őt ez a legkevésbé sem zavarta.
- Hogy nem szóltam?! – csattantam fel, mikor úgy éreztem, hogy elmúlt a veszély, bár egy lépést hátráltam a kijárat felé. – Amikor beléd haraptam, amikor neked szegeztem a pálcám, amikor ellök…
Hirtelen felemelte a karját és hatalmas tenyerével befogta a számat. Megszeppenve meredtem rá, mire felsóhajtott és eltűrte a kósza tincseit a szeméből.
- Sajnálom – suttogta fáradtan az egyetlen szót és lehajtotta a fejét. – Nem tudtam, hogy te vagy az…
Felszisszentem.
- Jézusom, Perselus! – fejtettem le ujjait a számról. – Hét éve élünk ugyanabban a klubhelyiségben!
- Tudom – motyogta, de nem mert a szemembe nézni. – Sajnálom. Csak a hajad…
Értetlenül meredtem rá, mire felemelt egy tincset és elmorzsolta az ujjai között. Tátott szájjal pislogtam rá, majd hirtelen megvilágosodtam.
- A barátnőd szőke? – kérdeztem halványan mosolyogva, mire megütközve meredt rám, majd szinte védekezően rázta meg a fejét.
- Nem a barátnőm!
Megráztam a fejem, hogy tudassam vele, nem értem, mire felsóhajtott és felült az egyik asztalra. Én pedig összeszedtem a pálcámat.
- Ő nem akar velem járni – köpte keserűen, mire közelebb merészkedtem pár lépéssel és együttérzéssel figyeltem, ahogyan könyökét a térdére támasztja és arcát a kezébe temeti. – Egyszerűen nem akar. Neki van jobb nálam.
- Ezért úgy döntöttél berángatod ide és megerőszakolod? – szúrtam közbe fagyosan, mire elkapta tenyerét az arcától és hihetetlenkedve meredt rám.
- Mi van? … Jézusom, nem! Mi… - összeráncolt homlokkal kereste a szavakat – hogy is mondjam… amolyan összejövünk-esténként kapcsolatban vagyunk… Most akart találkozni velem.
- Szóval veled csalja meg a barátját? – kérdeztem álmélkodva, mire szomorúan bólintott és ismét tenyerébe temette az arcát. - Miért engeded? – kérdeztem hidegen, de nem felelt. – Csak azt lehet megtenni mindenkivel, amit hagy – morogtam a bölcsességet az orrom alatt, majd kiléptem a teremből.
A folyosón még mindig nem volt egy lélek sem, így elmerengve sétálhattam tovább, mikor hirtelen valakinek nekiütköztem. Kissé hátratántorodtam és a velem szemben lévő személy felé fordultam, hogy elnézést kérjek, mikor a húgom elkeseredett arcával találtam szembe magamat.
Megbabonázva figyeltem őt, ahogyan a gyönyörű szőke haja loknikban omlott a vállára. Barna szeme ellenségesen villant, miközben kissé zavartam nézett engem, majd gunyorosan elmosolyodott.
- Csak nem utánoz az én édes, drága nővérkém? – kérdezte gonoszan, majd megcsavargatta a haját az ujjaival. – Hidd el, sose leszel olyan, mint én! – susogta, majd hirtelen előrántotta a pálcáját és rám szegezte azt. – Mondd, mit akarsz még tőlem elvenni? – kérdezte félelmetesen magas hanggal, mire kerekre nyílt szemmel meredtem rá és a pálcájára.
- Tessék? – suttogtam, mire közelebb lépett.
- Eddig mindent elvettél tőlem, ami nekem fontos volt. Most azt hiszed, ha befesteted olyan színűre a hajadat, amilyen anyáé, megszerezheted tőlem Siriust? A barátaimat? – sziszegte rémisztően, én pedig kezdtem megijedni. – Nem kapod meg őket! – kiáltotta, majd legyintett egyet a pálcájával, mire a hosszú hajam egy egyenes csíkban elvállt a hajszálaim épp felétől és lassan a földre hullott.
Megkövülten meredtem a húgomra, de ő csak mosolygott, miközben a szemében valami eddig ismeretlen fény gyúlt.
- Summer… - suttogtam és felé léptem, mire rám üvöltött és könnyek patakzottak végig az arcán. Lassan felemeltem a kezemet, hogy végigsimítsak vele a haján és magamhoz öleljem, meggyőzzem, nincs semmi baj, senki sem akarja bántani, de ellökte a kezemet és hátrébb csusszant és ismét rám emelte a pálcáját.
- Hagyj… békén! – tagolta a szavakat.
- Summer! Segíteni szeretnék! – próbáltam közelebb lépni, de nem engedett. – Nem akar senki sem bántani. Mondd el, mi a baj!
- Hogy mi a baj? – suttogta könnyáztatta arccal és undorodva köpte felém a szavakat. – Te! Te vagy a baj! Egész életemben! Apa… az én apám! Felvett a nevére! Rees lettél, vele együtt az összes előjoggal! Elszeretted tőlem! A Roxfortba mentél és otthagytál egyedül! Te nem tudod, milyen rossz volt! Aztán, mikor idejöttem, láttam, hogy kikkel barátkozol. Undorodom tőled! Olyan vagy, mint ők! Az az aranyvérű csürhe!
- Summer… - suttogtam és megpróbáltam megölelni, de a mellkasomnak szegezte a pálcáját.
- Aztán ott volt Tobias… gondolom, nem emlékszel rá – mosolyodott el keserűen. – Mikor szerelmet vallottam neki, azt mondta, hogy ő nem szeret engem, mert te jobban tetszel neki!
- Summer… Tobias három éve elment az iskolából – mondtam tárgyilagosan, mire felnevetett.
- Attól még téged akart és nem engem! Ha te nem lennél, ő nem dobott volna! – ordította a képembe és a pálcája végéből szikrák kezdtek el hullani.
- Summer… - suttogtam megkövülten, miközben csak a szavai jártak a fejemben. Tényleg ennyire jó lenne, ha nem lennék?
- Minden a te hibád! – ordította, én pedig megsemmisülten bámultam magam elé. – Sirius is biztos miattad dobott! Fogadni merek, hogy már behálóztad, csak azért, hogy elvehesd őt is tőlem!
Hogy mi?
A szavai belevésődtek az agyamba és egymást követve cikáztak a gondolataimban. A hangja a fülemben csengett.
- Pedig már le is feküdtem vele! – zokogta hisztérikusan, de nem mozdultam. – Odaadtam magam neki! Te pedig elvetted tőlem! – hirtelen kék csóva repült ki a pálcájából és az átok telibe talált. A falnak csapódtam az erejétől, majd a földre csuklottam.
Zavartan pillantottam fel a fölém magasodó húgomra és a rám szegezett fegyverére, mikor hirtelen kicsapódott az egyik terem ajtaja és Piton sietett ki azon. Hirtelen megtorpant és megütközve meredt ránk, majd összevonta a szemöldökét. Egy pillanat alatt átlátta a helyzetet, ahogy tekintete végigszaladt a testvéremen, a földön megcsillanó hajamon és rajtam. Egy gyors mozdulattal előkapta a pálcáját és Summerre szegezte azt.
- Úgyis beszélni akartam veled… - nézett húgomra, miközben fejével intett nekem, hogy keljek fel a fölről. A néma kérésnek, eleget tettem. Sosem érzett izomláz kerített hirtelen hatalmába, és ha nem kapaszkodtam volna meg a falban, összecsuklottam volna. – Nem akarlak többé – mondta Summernek, én pedig összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Mégis miről beszél?
- Dönts! – mondta Perselus és kinyújtotta szabad kezét a húgom felé. – Vagy elfogadsz engem és felvállalsz, dobod Blacket, vagy örökre elfelejtesz…
- Hogy micsoda?! – kérdezte felbőszülten a testvérem és szempillantás alatt Piton előtt termett és egy hatalmas pofont kevert le neki. A háztársam feje oldalra esett az ütés következtében, de nem mozdult. Nem kapta a kezét az arcához. Ki sem egyenesedett. Perzselő tekintettel meredt a húgomra, majd egyenesedett fel és tette a talárja zsebébe a pálcáját.
- Tudod mit Élet? Ezentúl fütyülök rád – suttogta alig hallhatóan, mire Summer szeme kerekre nyílt a csodálkozástól, Perselus pedig karon ragadva engem elsétált a húgom közeléből.
- Látod! Én megmondtam! – kiáltott utánunk sírós hangon. – Mindent elveszel tőlem! Apát, Anyát, Tobiast, Siriust, Perselust! Utállak!
Az utolsó szóra megtorpantam, de Piton rántott egyet a kezemen és maga után vonszolt. Még messziről is hallottam, ahogyan a húgom a földre vetette magát, majd szívszaggatóan zokogni kezdett.
Hol rontottam el?
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.